Újabb, és az eddigieknél sokkal pusztítóbb járványhullámmal fenyeget az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) B.1.1.7 jelzésű, „brit” változata Németországban – mondta Angela Merkel német kancellár csütörtökön Berlinben.

A kancellár rendkívüli nemzetközi sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy az először Nagy-Britanniában azonosított mutáció már megjelent Németországban, „és nem lehet eltüntetni”, ezért csak védekezni lehet ellene. Mint mondta, minden eszközzel lassítani kell az eddigieknél hatszor-nyolcszor fertőzőképesebb vírusváltozat terjedését. Ezért hosszabbították és szigorították meg a járványügyi korlátozásokat, amelyek az új fertőzések és az intenzív kórházi kezelésre szoruló fertőzöttek számának csökkenése alapján igen eredményesek.

A legfontosabb feladat felgyorsítani a fertőzésszám csökkenését, hogy az új mutáció minél kevésbé tudjon szétterjedni – mondta Angela Merkel, aláhúzva, a B.1.1.7 súlyos veszélyt jelent és új helyzetet teremtett. Hangoztatta, hogy az egész EU-ban egységesen kell védekezni. Legvégső esetben akár határok lezárására is szükség lehet.

(Mandiner / MTI)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.