A tegnap délután Mezei András atya egy szerény vacsora keretében megköszönte azoknak a clevelandi magyaroknak akik azóta, amióta a Szent Imre templomhoz érkezett ellátni lelkipásztori feladatát, segítették a munkáját. A templom Oltáregylet asszonyai segítségét igénybe véve szépen megterített asztalok várták a meghívott vendégeket, akiket az atya a vacsora felszolgálása előtt egyenként bemutatott, így megismerhették névről is azokat, akiket eddig még nem ismertek.

Kiemelte néhány mondatban önkéntes tevékenységük fontosabb mozzanatait, megköszönve mindenkinek személyesen elkötelezett segítségüket. Mezei atya hálás szívvel mondott áldást eddigi munkájukra és kért az égiektől sok erőt, kitartást a további tevékenységükre.

A finom vacsora elfogyasztása közbe körbejárta az asztalokat, beszélgetett mindenkivel, ami alatt halk magyar zene szólt a háttérbe. Egy újabb nagyszerű kezdeményezés Mezei atya részéről, akinek városunkba érkezése óta feltett szándéka egy erős, összetartó egyházközösség újra összekovácsolása. Elmondása szerint a diaszpórában az egyház az egyik legerősebb identitást megőrző intézet, de mellette nagyon fontos szerepet tölt be egy média orgánum is. Itt kimondottan a Bocskai Rádiót emelte ki, megköszönve nekünk is a templom körüli mindenféle segítségünket és a clevelandi magyar közösségben végzett munkánkat is. Megtiszteltetés volt számunkra ott lenni. Köszönjük.


Mezei András atya köszönetet mondott

Január 28-án, szombat este, Mezei András atya egy szerény vacsora keretében megköszönte azoknak a clevelandi magyaroknak, akik amióta ő a Szent Imre templomhoz érkezett ellátni lelkipásztori feladatát, segítették a munkáját.https://www.bocskairadio.org/mezei-andras-atya-koszonetet-mondott/

Posted by Bocskai Rádió the Voice of Hungary at WJCU on Tuesday, January 31, 2017

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.