Növekszik az oltáspártiak aránya Magyarországon, már ugyanannyian tervezik beadatni a koronavírus elleni vakcinát, mint amennyien nem (45-44 százalék).

Feltételezhetően a vakcina magyarországi megjelenése és az első beoltottak pozitív tapasztalatai, valamint sok közéleti személyiség támogató nyilatkozata okozhatta a pozitív fordulatot

– írja keddi számában a Magyar Nemzet, a Nézőpont Intézet felmérésére hivatkozva.

A lap arról számol be, hogy a tavalyi év végéhez képest

az Orbán Viktor kormányzását kritikával szemlélők körében nőtt leginkább a beoltási hajlandóság, jelenleg 42 százalékuk adatná be a vakcinát. Körükben még sosem volt ilyen magas ez az arány.

Jelentős emelkedés van az ötven, illetve a hatvan év fölöttiek, tehát a vírusfertőzés kockázatainak leginkább kitettek körében is. A legidősebb korcsoportba tartozók 66 százaléka nyilatkozott úgy, hogy beadatná a vakcinát. Emellett a többi társadalmi csoportban is kisebb mértékű, de egyenletes növekedés tapasztalható.

A lap szerint a magyar kormány koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedéseivel az emberek közel kétharmada elégedett, csak egyharmaduk elégedetlen.

(888)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.