Az 545 napja tartó ukrajnai háború legnagyobb vesztesei és áldozatai a gyerekek, éppen ezért Novák Katalin köztársasági elnök szerdai kijevi látogatásának délelőttjén a legfiatalabbak helyzetéről tájékozódott. Az államfő találkozott a gyermekjogi ombudsmannal, valamint ellátogatott a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet által létrehozott zahalci óvodába és az épülő iskolába. A köztársasági elnök lerótta a kegyeletét a bucsai mészárlás áldozatai előtt is.
Szerda reggel Novák Katalin kijevi látogatásának első eseményeként megkoszorúzta a 2014 óta tartó háborúban elesettek emlékfalát a belvárosban. Az államfő ezt követően ellátogatott a Gyermekek Jogainak Védelméért Központjába, ahol a gyermekjogi ombudsmannal találkozott. Itt a köztársasági elnököt tájékoztatták a háború során elrabolt ukrán gyerekek helyzetéről, és a visszahozásukért tett erőfeszítésekről. A magyar államfő hangsúlyozta, hogy
a háború legfőbb vesztesei és egyben áldozatai a gyermekek.
Közölte, hogy Magyarország, ahogyan eddig is, úgy a jövőben is minden segítséget megad az Ukrajnából menekülőknek, kiemelten a gyermekeknek. Szólt arról is, hogy az idén is több száz ukrajnai gyermek vehetett részt a nyári Erzsébet-táborokban. A központban az államfő egy kis ajándékot adott át az ott lévő egyik gyermeknek.
Szerda délelőtt Novák Katalin először Moshchun településre látogatott, ahol a harcokban elesett ukrán katonákra emlékeztek. Ezen a településen 2022 február végén és március elején nagyon súlyos harcok voltak, amikor az orosz erőket megállították az ukránok.
Ezt követően Bucsába látogatott Novák Katalin. Az államfő lerótta a kegyeletét a kegyetlenül meggyilkolt civil áldozatok előtt.
Novák Katalin ellátogatott Zahalciba is. Ezen a településen a Magyar Ökomenikus Segélyszervezet vezetésével eddig már egy új konténeróvodát épített, valamint folyamatban van a helyi iskola újjáépítése is.

Délután a magyar államfő részt vesz a Krími Platform ülésén, majd Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytat megbeszélést.
(Origo)