Orbán Viktor a mai napon ünnepelte hatvanadik születésnapját. A kormányfő a közösségi oldalain köszönte meg azoknak, akik gondolta rá.
„A 60 sem rossz, de a 70 lesz az igazi” – írta posztjában Orbán Viktor.
Hatvan éves lett Orbán Viktor
A kormányfő 1963. május 31-én született Székesfehérváron. Orbán Viktor 1988-ban a Fidesz egyik alapítója volt, majd 1990-ben a párt országgyűlési képviselője lett. A mostani kormányfőt az 1989. június 16-i Nagy Imre temetésen elmondott beszéde tette országosan ismertté, amikor a szovjet csapatok kivonását követelte.
1990 és 1994 között a Fidesz frakcióvezetője volt, majd 1994 és 1998 között az Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek állandó bizottságának elnöke volt.
Orbán Viktort először 1998-ban, 35 éves korában választották meg Magyarország miniszterelnökének, a tavalyi évben pedig zsinórban negyedik, az 1998-assal együtt pedig ötödik kormányát alakította meg.
Ezzel rekorderré vált, ugyanis ilyen politikai siker még soha nem fordult elő hazánk történetében.
A mostani miniszterelnöki ciklusban pedig ő lehet a leghosszabb egybefüggő hivatali idejű miniszterelnök Magyarországon. Legutóbb gróf Tisza Kálmán töltötte be egyhuzamban a leghosszabb ideig a kormányfői tisztséget. Ő 1875. október 20-tól 1890. március 13-ig, 14 éven és 144 napon keresztül volt hatalmon. Orbán Viktor 2024 decemberében döntheti meg a fenti rekordot.
Orbán Viktor egyébként eddig összesen 5442 napot töltött a kormányfői székben, míg a második helyezett Tisza Kálmán 5260 napot. Ilyen páratlan politikai teljesítmény és siker nem fordult elő Magyarország történetében.
(Origo)
Kiderült, hogyan ünnepel Orbán Viktor, a csúcstartó miniszterelnök
Május 31-én ünnepli 60. születésnapját Orbán Viktor. A kormányfőt a Blikk kérdezte meg arról, hogyan tölti a kerek évfordulót.
– Köszönöm az érdeklődést, a jókívánságokat. Ám ez is csak egy munkanap – mondta Orbán Viktor a Blikknek. – Egy dolog azonban nem maradhat el: mint minden évben ezen a napon, most is meglátogatom majd az édesanyámat.
A cikk hozzáteszi: a miniszterelnöknek hivatalos találkozói lesznek a Karmelita kolostorban, este pedig kimegy a Sevilla–AS Roma El-döntőre a Puskás Arénába, és a helyszínen tárgyal majd az Európai Labdarúgó-szövetség prominenseivel.
A kormányfő tavalyi, az újabb kétharmados választási győzelem után közzétett videója ma is épp olyan aktuális, mint akkor.

Rendkívüli életút áll Orbán Viktor mögött
Több mint 30 éve a politikai élet meghatározó szereplője Orbán Viktor, megkérdőjelezhetetlen elszántsággal végezve munkáját a magyar nemzet érdekének védelmében. Még ellenfelei is kiváló stratégaként jellemzik, aki a konzervatív értékek képviseletével erős támogatói bázisra tett szert. A bizalom nem a véletlen műve., Orbán Viktor álláspontja ugyanis egyértelmű: „a jóisten minden felett, a haza mindenek előtt.”
A miniszterelnök részletes életrajzát (képekkel) a Pesti Srácok cikkében olvashatják.
(PS)
Borítókép: Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke (Facebook)