Ha a jogállamisági és költségvetési kérdések összekötéséről szóló vita akadályozza a koronavírus-járvány miatt szükséges pénzügyi alap működésének elindulását, lehetőség van kormányközi megállapodásra, az EU intézményein kívül – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön az MTI-nek Budapesten, mielőtt elindult az európai uniós csúcstalálkozóra, Brüsszelbe.

A kormányfő várakozása szerint a találkozón – formálisan vagy informálisan – biztosan szó lesz arról a nyáron meghozott döntésről, amely szerint a szokásos hétéves költségvetésen túl egy nagy arányú pénzügyi alapot hoznak létre a bajba jutott gazdaságok, az európai országok megsegítésére. Ennek a végrehajtásáról éles viták zajlanak, többen össze akarják ezt kötni jogállamisági kérdésekkel – jelezte.

– A magyar kormány álláspontja ugyanakkor az, hogy

most válság van Európában, most válságot kell kezelni, ezt a pénzügyi alapot minél gyorsabban elérhetővé kell tenni az országok számára, és nem lehet a sebességet lassítani jogállamiságról szóló vitákkal

– közölte Orbán Viktor.

Így rossz ütemezésűnek és rossz időzítésűnek nevezte azt a szándékot, amely össze akarja kötni a jogállamisági kérdéseket pénzügyi kérdésekkel.

– Ha a viták mégis megakadályoznák, hogy a mostani keretekben megindulhasson a Következő nemzedék nevű alap működése, akkor még mindig ott van az a lehetőség az európai államok előtt, hogy ezt a pénzügyi alapot kormányközi alapon hozzák létre, tehát az EU intézményein kívül, kormányközi megállapodással. Így tehermentesíthető az unión belül folyó vitáktól, és gyorsan el lehet juttatni az összeget a rászoruló országoknak

– magyarázta.

Arról is szólt, hogy a mostani EU-csúcson a tervek szerint alapvetően inkább külpolitikai témák szerepelnek a napirenden, így a Törökországgal kialakítandó kapcsolat, a Kínával való hosszabb távú kapcsolat kérdése és a Fehéroroszországban kialakult helyzetre adandó uniós válasz. – Utóbbival kapcsolatban a visegrádi négyeknek (Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia) van egy önálló kezdeményezésük, egyfajta európai Marshall-segélyt szeretnének nyújtani a fehéroroszoknak – emlékeztetett.

– Még nem kaptam választ, de most mindjárt indulok Brüsszelbe, és majd ott nyilván kapok

– mondta a miniszterelnök azzal kapcsolatban, hogy néhány napja levélben fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez, melyben arról tájékoztatta, hogy Magyarországot és a magyar embereket sértő kijelentései miatt felfüggeszti a kétoldalú politikai kapcsolatokat a testület alelnökével, Věra Jourovával, és álláspontja szerint az EU-biztosnak a tisztségéből való távozása elengedhetetlenül szükséges.

Orbán Viktor az MTI-nek hangsúlyozta: a magyar álláspont továbbra is változatlan, az Európai Bizottság tagjainak, ideértve Věra Jourovát is, a törvények szerint pártatlannak és objektívnek kell lenniük. Ez azt jelenti, hogy nem beszélhet tiszteletlenül egyetlen országról és egyetlen ország polgáraival sem.

– Magyarország polgáraival sem beszélhet tiszteletlenül egyetlen tisztségviselője sem az Európai Uniónak

– jelentette ki.

A kormányfő kiemelte: a kettős mérce elkerülendő, mert ha a biztos asszony ilyen hangot ütött volna meg és ilyen tiszteletlenül beszélt volna a németekről vagy a franciákról, akkor „biztosak lehetünk abban, hogy egyetlen percig sem maradt volna a hivatalában”, mert a németek és a franciák nem tűrték volna ezt el. – És ha nem lehet a franciákkal és a németekkel így beszélni, akkor a magyarokkal sem lehet ilyen tiszteletlenül beszélni, és „ehhez az álláspontunkhoz továbbra is ragaszkodunk” – nyomatékosította.

(Magyar Nemzet / MTI)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.