Főoldal Blog Page 1054

Sukoró-ügy: a magyar állam javára döntöttek

A magyar állam javára döntött a sukorói kaszinóberuházás ügyében egy nemzetközi választott bíróság, a beruházási viták rendezésének nemzetközi központja Washingtonban – közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-vel csütörtökön.

torveny_uj_fekvo_lead

„A mai ítéletben ez a nemzetközi bíróság elutasította az izraeli befektetők keresetét és a 100 milliárd forintos kártérítési igényét. Megállapította, hogy a magyar állam teljesen jogszerűen járt el ebben az ügyben, nem szegett meg semmilyen beruházásvédelmi egyezményt és nem tette lehetetlenné a befektetők magyarországi működését” – mondta a tárcavezető az MTI tudósítójának Prágában, ahol egy nemzetközi tanácskozáson vett részt.

Bártfai Beatrix, a perben a magyar államot képviselő ügyvéd az MTI-nek elmondta: a washingtoni bíróság megállapította azt is, hogy a magyar állam teljesen jogszerűen mondta fel a kaszinókoncessziós szerződést. A telekcsere ügyében pedig hasonló álláspontra jutott, mint korábban a magyar Kúria, és kimondta, hogy a telekcsere-szerződés a magyar jogszabályokba ütköző és ezért semmis. A választott bíróság döntése végleges, az ellen fellebbezni nem lehet – tette hozzá a jogi képviselő.

Semmiféle politikai megfontolás nem volt

A miniszter szerint a bíróság egy nagyon jó döntést hozott. „Elismerte azt, hogy Magyarország jogszerűen járt el ebben az ügyben, másrészt pedig az ítélet azt is érzékelteti, hogy itt semmiféle politikai megfontolás nem volt a lépés mögött. Egyszerűen a kormány nem tartotta célszerűnek ezt a beruházást részben ebben az övezetben, részben pedig a kaszinóiparban megvalósítani. Semmiféle politikai megfontolás az ügyben nem volt” – szögezte le Varga Mihály.

„A magyar állam meg tudta védeni a magyar adófizetők érdekeit, a magyar polgárok érdekeit, és egy rossz beruházást nem kellett az országra kényszeríteni” – hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter.

Bártfai Beatrix azt is elmondta, hogy a pert a Lauder befektetői csoportba tartozó, Vigotop nevű, ciprusi bejegyzésű társaság indította. A cég arra hivatkozással perelte a magyar államot, hogy az megsértette a ciprusi-magyar befektetésvédelmi egyezményt azzal, hogy szerintük közhatalmi eszközökkel meghiúsította a Lauder csoport kaszinóberuházását Magyarországon. A befektetők emiatt több mint 100 milliárd forint összegű kártérítést követeltek a magyar államtól.

A magyar állam minden tekintetben jóhiszeműen és jogszerűen járt el

A washingtoni választott bíróság ítéletében kimondta, hogy a magyar állam minden tekintetben jóhiszeműen és jogszerűen járt el, és semmilyen közhatalmi eszközt nem vett igénybe, hogy ezt a beruházást meghiúsítsa. A bíróság teljes egészében elutasította a felpereseknek azt a hivatkozását, hogy – megfogalmazásuk szerint – „politikailag nem támogatta a Fidesz-kormány” a beruházást. A bíróság szerint egy államnak nem kötelezettsége politikailag támogatni egy ilyen beruházást, viszont mindkét fél köteles betartani a megkötött polgárjogi szerződést, és köteles jóhiszeműen eljárni – ismertette az ügyvéd.

Hangsúlyozta, hogy a bíróság azt is megállapította, hogy a magyar állam a koncessziós szerződésnél jogszerűen járt el, ellenben a másik fél súlyos szerződésszegést követett el azzal, hogy jogsértő módon akart igényt érvényesíteni a sukorói telkekre, amelyeken meg akarta valósítani a beruházást. A washingtoni bíróság kimondta – hasonlóan a Kúria korábbi ítéletéhez –, hogy a telekcsere-szerződés a magyar jogszabályokba ütköző és ezért semmis.

Megszegte a szerződést a befektetőcsoport

Az ítélet arra is kitér, hogy a befektetőcsoportnak a koncessziós szerződés alapján lehetősége lett volna Magyarországon 132 másik településen keresni megfelelő helyszínt a kaszinó-beruházásának, azonban ezt elmulasztották, és ezzel megszegték a szerződést. Ennek alapján teljesen jogszerűen mondta fel a magyar állam a kaszinó koncessziós szerződést, és ezért minden módon megalapozatlan a másik oldal követelése – állapította meg a bíróság.

Az ügyvéd emlékeztetett arra, hogy a Sukoró-ügyben Magyarországon még folyik egy peres eljárás a koncessziós szerződés felmondása miatt, abban viszont a magyar fél követel jelentős összegű kötbért a szerződésszegés miatt.

Bártfai Beatrix hozzáfűzte: a washingtoni ítélet, amely kimondta, hogy a magyar állam részéről jogszerű volt a koncessziós szerződés felmondása, nem köti ugyan a magyar bíróságokat, de véleménye szerint jelzésértékű.

Washingtonban a magyar állam képviseletét a Réczicza White & Case LLP Ügyvédi Iroda és a Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda látta el.

Forrás: mno.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Katolikus egyház 2014. október 12-i adása

Isten mindenkit részesíteni akar adományaiból. Mindenkinek kész megadni az örök üdvösséget is. Sokan azonban nem értékelik az ő jóságát, sőt visszautasítják közeledését. Tudják ugyanis: aki Istent választja, annak Isten akarata szerint kell élnie. Ez viszont alázatosságot és áldozatot kíván tőlünk. Ha valamelyest meg akarjuk állapítani, hogy mennyire vagyunk alázatosak, tekintsünk önmagunkba és vizsgáljuk meg Pascal gondolatait:  

“MI IS AZ EMBER A VILÁGON? Semmi a Végtelennel szemben. Minden a Semmivel szemben.  Középpont a Semmi és a Minden között.
Mi éppoly képtelenek vagyunk felfogni a Semmit, amelyből vétettünk, mint felfogni a Végtelent, amelyben majd elmerülünk”.     

Igét hirdet Fr. Antal András plébános, a Clevelandi Kelet-oldali Szent Erzsébet Katolikus Templomból.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Hagymás Sütőtök Köret

Itt van az ősz, itt van újra és vele együtt a sütőtök is…:)

Miért egészséges eledel a sütőtök?

Tápértéke nagyobb, mint a spárgatöké, szénhidráttartalma, karotin- és C-vitamin tartalma is felülmúlja a többi tökfajtát. Energiatartalma: fehérje-, rost és zsírtartalma elenyésző, annál gazdagabb a különböző, A-, B1, B2, B3, B6, C, E vitaminokban, folsavban és pantoténsavban. Ásványi anyagok bő forrása is, például magas kálium-, foszfor-, vas-, réz-, mangántartalma miatt. Káliumtartalma miatt vérnyomáscsökkentő és vízhajtó hatása is van. Az antioxidánsok és karotinoidok pedig megkötik a szabad gyököket, erősítik az immunrendszert, így hozzájárulnak a keringési betegségek és a daganatok megelőzéséhez.

Hatékonyan alkalmazhatjuk a sütőtök levét a megfázásos betegségekre, a gyulladással járó elváltozások gyógyítására. Elsősorban a nyálkahártyák gyulladásaira van gyógyító hatása. A sütőtökben lévő kálium elősegíti a vér tisztítását.

Meg megemlíteném a tökmagolajat:

Gyermekkorunk kedvelt csemegéje volt a tökmag, amely igazi zamatát akkor nyerte el, ha sütőben meg pirítottuk. A hidegen sajtolt tökmagolaj nemcsak finom, hanem élelmezési és gyógyászati szempontból is nagyon hatékony. Segít a prosztataproblémák megelőzésében, a szexuális élet karbantartásában is.

Hagymás Sütőtök Köret

Hagymás Sütőtök KöretHozzávalók:

  • 1 közepes sütőtök
  • 1 jókora fej lila hagyma és 2-3 cikk fokhagyma
  • só, bors, pici barna cukor
  • tökmagolaj, de ha nincs jó az olívaolaj is, vagy éppen kókusz zsír

Elkészítése:

A sütőtököt meghámozzuk ujjnyi vastag szeletekre vágjuk. A lila hagymát megpucoljuk és laskára vágjuk.

Egy tűzálló tálra szépen elrendezzük a tökszeleteket úgy, hogy mindenik közé kerüljön hagyma. Megsózzuk, megborsózzuk, rászórunk egy nagyon pici barna cukrot, meglocsoljuk tökmagolajjal és mehet is a sütőbe. Kb. 400F fokon addig sütjük míg megpuhul a tök.

Nagyon finom köret akármilyen hús mellé.

Viszont ha megszórjuk egy kis feta, vagy füstölt gouda sajttal, akkor önálló ételként is fogyasztható.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Őszi immunerősítés, avagy hogyan készüljünk a megfázós hónapokra?

Borisova_gradina_autumnSzeptember van, még élvezzük a nyárvégi napsugarakat, a friss gyümölcsöket, zöldségeket a kertben, de a hűvös, ködös hajnalok és esték már jelzik az ősz közeledtét. Sokak számára az ősz egyet jelent a megfázásos, influenzás megbetegedések kezdetével, amiből aztán tavaszig ki sem lábalnak.

Immunrendszerünk megfelelő állapota a biztosíték arra, hogy betegség nélkül tudjuk átvészelni a fázós, sötét, hideg hónapokat.

Lássuk először, mik immunrendszerünk gyengülésének okai:
– életmód (táplálkozási hiányosságok, alul- vagy túltápláltság, kevés mozgás,   klímaváltozás, erőn felüli sport ill. egyéb teljesítmények)
– fokozott alkoholfogyasztás, dohányzás
– környezeti terhelések
– súlyos traumák, betegségek, anyagcserezavarok, krónikus betegségek, súlyos   allergiák
– túlzott gyógyszerfogyasztás és egyes hosszan tartó agresszív terápiák
– stressz, depresszió

Nézzük meg, mit tehetünk annak érdekében, hogy az ősz és tél ne a betegségekről szóljon!

Szerencsés esetben nyáron sikerült feltölteni vitaminraktárainkat, ezzel megalapozhatjuk a betegségek kivédését.

“Táplálékod legyen orvosságod” – mondta Hippokratész és ennek a mondásnak napjainkban egyre nagyobb a jelentősége. Mivel immunrendszerünk 70%-a a beleinkben lakik, javarészt attól függ állapota, hogy mit eszünk. Amit megeszünk, ami bekerül a szervezetünkbe, csak abból tudunk építkezni, az határozza meg egészségi állapotunkat.

Megfelelő táplálkozással fenntartható a szervezet sav-bázis egyensúlya, ez már maga a fél egészség.

Törekedjünk az értékes táplálékok fogyasztására, sok friss, az évszaknak megfelelő zöldség, gyümölcs szerepeljen étrendünkben. A magas vitamin-és ásványianyagtartalmú savanyú káposzta, cékla, gyökérzöldségek, alma, körte, sütőtök az ősz legkedveltebb ételei közé tartoznak.

Tudom, sokan ellenzik, én mégis bátorítok mindenkit a kivi, citrom, grapefruit és narancs fogyasztására, kiemelkedően magas C-vitamin tartalmuk miatt.

Fogyasszunk minél több, lehetőleg friss fűszernövényt (ez télen is megoldható, hiszen akár a konyhaablakban termeszthetők), sovány húsokat, hidegen sajtolt olajokat, csírákat, teljes kiőrlésű lisztből készült termékeket, aszalt gyümölcsöket, olajos magvakat, hüvelyesekből készült leveseket, főzelékeket, pástétomokat.
A kinti hideg erősödésével egyre jobban kívánjuk a meleg leveseket, a melegítő hatású ételeket. Használjunkgyömbért, fahéjat, szegfűszeget, ezek kiváló, melegítőhatású fűszerek és hatóanyag tartalmuknál fogva a bélrendszeren keresztül immunrendszerünket is stimulálják.

Ebben az időszakban is fontos a megfelelő mennyiségű folyadék bevitele. Fogyasszunk ásványvizet, forrásvizet, zöld teát, gyógyteákat. Az egyre hűvösebb időszakban jól esik acsipkebogyóból, bodzából, homoktövis bogyóból és levélből, citromfűből, borsmentából készített tea. Ha nem tudjuk ízesítés nélkül meginni, lehetőleg mézet használjunk az édesítéshez. A méz rendkívül gazdag ásványi anyagokban, aminosavakban, vitaminokban, nyomelemekben, ennél fogva jó szolgálatot tesz immunrendszerünk védelmében.
Klinikailag bizonyított immunstimuláns hatású gyógynövényeink a fagyöngy, a bíbor kasvirág (echinacea-készítmények), a cickafarkfű (és általában valamennyi, keserűanyagtartalmú drog), a körömvirág és a kamilla (fészkes allergiában szenvedőknek ellenjavallt), a pemetefű, a gyermekláncfű levele és gyökere.

Kerüljön étrendünkbe sok savanyított tejtermék, ezek élőflórái nagyon kedvező hatással vannak bélrendszerünkre.

A táplálék-kiegészítők, immunerősítők szedéséről sem kell lemondani, de nem mindegy, mit-mivel szedünk együtt. Az egyes szerek alkalmazása előtt célszerű szakemberrel konzultálni. Arra is figyelemmel kell lenni, milyen meglévő, esetleg krónikus betegségünk van, milyen gyógyszereket szedünk. Könnyen előfordulhat, hogy ártalmatlannak vélt táplálék-kiegészítő és a szedett gyógyszer között nemkívánatos kölcsönhatás lép fel, ami súlyos következményekkel járhat. Szakembertől választ kaphatunk arra is, hogy mely anyagok segítik, illetve gátolják egymás felszívódását, milyen mellékhatásokkal számolhatunk, az egyes szereknek milyen ellenjavallatai vannak.

A megfelelő táplálkozás mellett nagyon fontos a mozgás. Sétáljunk sokat a friss levegőn, tegyünk egy-egy túrát a közeli hegyekben, erdőkben. Túráink során felfedezhetjük az őszi természet csodáit, gyűjthetünk csipkebogyót, madárberkenyét, bodzabogyót, kökényt, somot. Testünk-lelkünk-szellemünk felfrissül egy-egy őszi erdőben tett séta után.

Nem szabad megfelejtkeznünk a megfelelő mennyiségű és minőségű pihenésről, alvásról sem. Hálószobánkban ne legyen meleg (személyes tapasztalatom, hogy a 18-20 fok maximálisan elegendő), legyen jó a levegő, lehetőleg természetes anyagból készült ágyneműt használjunk. Ha szükséges, alkalmazzunk bátran nyugtató hatású illóolajat, például levendulát, citromfüvet. Törekedjünk arra, hogy minél korábban lefeküdjünk, hiszen élettani szempontból az igazán pihentető, értékes alvás éjfél előtt történik.

Az ősz a megnyugvás, leállás évszaka. Próbáljuk felvenni a természet ősi ritmusát, az élénk, nyüzsgő nyárból engedjük át magunkat a csendes időszaknak. A korai sötétedés, a kései napkelték, mind erre sarkallnak, vegyük ezt észre, engedjünk a természet erejének, lassítsunk.
Ez így természetes, mióta ember az ember, de sajnos a mai rohanó, állandóan pezsgő világban hajlamosak vagyunk ezt elfelejteni. Ez is számos betegség okozója lehet.

Az ősz a maga nyugalmával, színorgiáival próbál csábítgatni, segít felkészülni a hosszú, sötét hónapokra. Az évszakhoz igazodó megfelelő életritmus, a harmónia külső és belső környezetünkkel, testi-lelki-szellemi kiegyensúlyozottságot, nyitott, egészséges embert eredményez.

Horváth Adrien
Természetgyógyász
www.vadszeder.extra.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Tóth Kálmán: Mikor az akasztófákat faragták

YouTube player
Tóth Kálmán
Tóth Kálmán

Mit faragsz, ács, mit faragsz
Itt a késő éjjelen?
– Akasztófát faragok,
Pöltenberg függ majd ezen;
Oly gyanútlan, oly vidám,
Olyan deli, olyan ép,
S holnap ezen fojtja meg
A nyomorú söpredék.

Mit faragsz, ács, mit faragsz
Itt a késő éjjelen ?
– Akasztófát faragok,
Holnap Török függ ezen;
Nagy tudomány… mostan is
Olvas egész éjen át…
S holnap erre köti föl
A tudatlan butaság.

Mit faragsz, ács, mit faragsz
Itt a késő éjjelen ?
– Akasztófát faragok,
Lahner György függ majd ezen;
Maga volt a becsület,
Mely erényit elfödi,
S holnap itt a szemtelen
Becstelenség felköti.

Mit faragsz, ács, mit faragsz
Itt a késő éjjelen ?
– Akasztófát faragok,
Holnap Knezich függ ezen.
Tiszta szent volt; harc előtt
Imádkozott mindenütt,
S fölfeszítik reggel ők,
Kiknek nincsen istenük.

Mit faragsz, ács, mit faragsz
Itt a késő éjjelen?
– Akasztófát faragok,
Nagy-Sándor függ majd ezen.
Honszerelmes nagy vitéz,
A hazáért halni kész,
Jaj, hogy itten ölik meg.

Mit faragsz, ács, mit faragsz
Itt a késő éjjelen?
– Akasztófát faragok,
Leiningen függ majd ezen.
Fejedelmi sarjadék,
Büszke, nemes, lovagi,
S gyilkos kézzel fojtja meg
Holnap a sehonnai!

Mit faragsz, ács, mit faragsz
Itt a késő éjjelen?
– Akasztófát faragok,
Holnap Aulich függ ezen.
Csupa emberszeretet,
Szíve olyan fenn dobog,
S virradóra megölik
Embertelen zsarnokok.

Mit faragsz, ács, mit faragsz
Itt a késő éjjelen?
– Akasztófát faragok,
Damjanich függ majd ezen.
Minden lépte diadal,
Babérokban járt övig,
S a gyávák, kik szaladtak,
Holnap a hőst felkötik.

Mit faragsz, ács, mit faragsz
Itt a késő éjjelen?
– Akasztófát faragok,
Vécsey függ majd ezen.
Nagylelkű, ki nem tiport
Földre sújtott ellenén,
Mostan kézre ő jutott,
S meghal hóhér kötelén.

Az Úristen verje meg,
Ne bocsásson meg nekik,
Kik velem itt e kilenc
Akasztófát ültetik.
S azoknak, kik hajnalon
Itten vesztik életük:
Mindörökkön örökké

Reklám
Tas J Nadas, Esq

A 8. HATOG konferencia Bostonban

2014. szeptember 26 és 28 között került megrendezésre a 8. HATOG konferencia. A HATOG a Hungarian Americans Together név rövidítéséből származik. Ezt a konfrenciát az Amerikai Magyar Koalíció szervezi. A Koalíció egy Washington DC székhelyű alapítvány, amelynek tagjai az amerikai magyar diaszpórában működő alapítványok és magánszemélyek. Az alapítvány fő célja, hogy összefogja az amerikai magyarságot, hogy közös erővel tudjon fellépni úgy az amerikai, mint a magyarországi kulturális, társadalmi és politikai szférában.

Az alkalmon közel nyolcvan résztvevő volt jelen az USA különböző államaiból, az anyaországot képviselték a Kőrösi Csoma Sándor Program Ösztöndíjasai, Calasanctius Training Program diákjai és az Amerikai Magyar Koalíció gyakornokai.

A péntek esti fogadás Garai Gábor Magyarország bostoni tiszteletbeli főkonzulja köszöntő beszédével kezdődött. Garai Gábor saját ügyvédi irodájának termeit bocsátotta a 8. HATOG konferencia rendelkezésére Boston belvárosában.

DSC_2898
Garai Gábor, Magyarország bostoni tiszteletbeli főkonzulja

Az egybegyűltek köszöntése után Garai úr röviden összefoglalta a tiszteletbeli konzuli munkájának a lényegét, ami magába foglalja magyar állampolgárok amerikai látogatásuk alkalmával történő esetleges problémák megoldását, és ügyvédi munkájából kifolyólag ő speciális segítséget tud nyújtani magyarországi „start up” cégeknek hogy az amerikai piacra tudjanak betörni.

Ezt követően Dr. Virga Ágnes a Massachusettsi Magyar Egyesület elnöke bemutatta a fogadó szervezetüket és annak tevékenységét.

DSC_2968
Dr. Virga Ágnes a Massachusettsi Magyar Egyesület elnöke

Alkalmam adódott Garai Gábor ügyvéd urat és Dr. Virga Ágnest meginterjúvolni. A konferencia részleteiről és a bostoni magyar közösségről kérdeztem őket.

A konferencia egyik kiemelkedő pontjaként a Magyar Kezdeményezések Alapítvány (Hungary Initiatives Foundation) elnöke dr. Fellegi Tamás beszámolt az alapítvány munkájáról és a különböző típusú programokról amit az elmúlt évben támogattak, mint például a közösségépítő, a hagyományőrző, a hagyományépítő, az oktatási programok, a tanulmányi ösztöndíjprogramok és kiemelten felhívta a figyelmet arra, hogy a jövőben tudományos projektekre is megpróbálnak összpontosítani.

DSC_2900
dr. Fellegi Tamás, a Magyar Kezdeményezések Alapítvány (Hungary Initiatives Foundation) elnöke

A HIF alapítvány volt a 8. HATOG konferencia fő támogatója is. A HIF nem csak anyagi támogatást nyújtott ezen a konferencián, hanem a konferencia programjának is fő szervezője volt. Az ő kezdeményezésük volt, hogy a konferenciát professzionális igényű előadás sorozattal bővítsék, ahol a résztvevőket arra képezték ki, hogy sikeresebb tevékenységet tudjanak elérni a nonprofit szervezetükkel úgy gazdasági, mint szociális módon.
Az idő szűke miatt nem adódott lehetőség, hogy Fellegi úrral is készítsek interjút, de megígérte, hogy egy legközelebbi alkalommal részletesen fog tudósítani minket és a Bocskai rádió hallgatóságát a HIF legújabb tevékenységeiről és terveiről.

Az előadás sorozatot Lauer Rice Andrea, az Amerikai Magyar Koalíció alelnöke folytatta, akinek előadása arra mutatott rá, hogy hogyan lehet elérni az új generációs amerikai magyarokat, akik nagy számban, közel 1.4 millióan vannak itt Amerikában, de nem beszélik a magyar nyelvet.

DSC_2976
Lauer Rice Andrea, az Amerikai Magyar Koalíció alelnöke

Lauer Rice Andreával és édesanyjával, Lauer Edithtel, a Koalíció Emerita elnökével készítettem egy interjút, ahol a HATOG-ról és a Koalíció tevékenységeiről, terveiről kérdeztem.

Az konferencia professzionális előadásokkal folytatódott. A magyar származású Nancy Bocskor előadásában a sikeres adománygyűjtési akciók technikáira mutatott rá. Elizabeth Perch, a Magyar Kezdeményezések Alapítvány (HIF) gazdasági igazgatója (CFO), a pályázat írás fortélyaira tanította a résztvevőket. Ugyanakkor rámutatott arra, hogy a HIF-hez benyújtott pályázatokban milyen hibák fordultak elő a leggyakrabban. Rachel Levy egy közösségi média szakértő a Facebook, Twitter, és egyéb digitális közösségi médiák használatának fontosságát és azok hatékony használatainak titkaira hívta fel a jelenlevők figyelmét. Arra is rámutatott, hogy a mai világban nagyon fontos az, hogy minden szervezetnek legyen egy igényes weboldala és ajánlotta a WordPress alapú tartalomkezelő rendszerek (CMS) használatát.

 

A szombati előadások után a konferencia résztvevőinek lehetősége adódott, hogy részt vegyenek a bostoni szüreti mulatságon. Bostonban a szüreti mulatság második alkalommal volt megtartva. Mikrofonommal felkerestem az egyik főszervezőt, Koncz Andrást, aki annak ellenére hogy csak 5 éve él az amerikai kontinensen, teljes gőzzel vesz részt a helyi magyar szervezetek munkájában és fiatalos energiájával és önbizalommal adja át az otthonról hozott magyar kulturális örökségét.

Koncz András
Koncz András

A HATOG konferencián résztvevők vasárnap két munkacsoportra osztva tárgyalták a közösségi problémákat. Az első csoport a „Magyar Ház” fontosságát és annak reális szükségességét taglalta, a másik csoport a kommunikáció hatékonyságának növelését tárgyalta a közösségi média eszközeinek felhasználásával. A beszélgetéseket Maximilian Teleki, a Koalíció elnöke és Elizabeth Vos, a Magyar Marketing vezető-tulajdonosa koordinálták, majd Lauer Edith, a Koalíció Emerita elnöke moderálta a munkacsoportok beszámolóit és a hozzászólókat.

A 8. HATOG konferencia színvonalas előadásai minden bizonnyal pozitívan fogják befolyásolni az Amerikai Magyar közösségekben működő alapítványokat. Nagy reménységgel nézek elébe a 2015-ös HATOG konferenciának.

DSC_3096

Köszönöm a részvételi lehetőséget.

Molnár Zsolt

(A képeket Molnár Zsolt készítette, további képek a konferenciáról a Bocskai Rádió Facebook oldalán található: első nap, második nap, harmadik nap. A Bostoni szüreti mulatság képei itt található. )

Reklám
Tas J Nadas, Esq

379. honismereti rejtvényjáték – 2014.10.05.

A BOCSKAI RÁDIÓ
379. honismereti rejtvényjátéka. 2014. október 5.

A kérdéseket Veress Sándor állította össze.

Helyes megfejtők:  Jakab Márta, Thurner Klára,  Bárányné, Kerecseny B. Alice, Kaczvinszky Tamásné, Bálint József, Farkas Erzsébet

Minden helyes megfejtést beküldő személy a Clevelandi Magyar Múzeum felajánlásából:

  1. Hetente egy könyv ajándékhoz jogosult.
  2. A könyvet saját maga választhatja ki az erre felajánlott könyvek közül.
  3. Ajándékát 30 napon belül fel kell vegye a Magyar Múzeumban.

Cím:
Magyar Múzeum, Galéria
1309 East 9th Street
(felső emelet)
Cleveland, Ohio 44114

Telefon:
(216) 523-3900

Nyitvatartási idők:
Keddtől Péntekig de. 11-től du. 3 ig.
Szombaton csak rendezvények alkalmával.

Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 óráig

KÖZÉP-EURÓPAI  idő szerint, vasárnap 20-23 óráig

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Ma van a magyar népmese napja

nepmese_1Szeptember 30-án, Benedek Elek, “a nagy mesemondó” születésnapján ünneplik Magyarországon a magyar népmese napját, amelyen már tíz éve felolvasásokat, mesemondó versenyeket, kötetbemutatókat, előadásokat szerveznek országszerte és a határon túl egyaránt a műfaj népszerűsítésére.

Idén több mint 100 helyszínen, könyvtárakban és oktatási-, művelődési intézményekben rendeznek programokat a népmese napján, valamint az azt megelőző hetekben.

Budapesten a Csili Művelődési Központban kedd délelőtt folyamán játékos népmese-feldolgozásokat rendeznek óvodai, iskolai csoportoknak, délután pedig lesz mesetorony-építés mesekönyvekből, mesefal-készítés meseillusztrációkból, a napot pedig közös mesemondással zárják.

A tapolcai Wass Albert Könyvtár és Múzeum a jeles napot megelőzően egy héten át tartó programsorozattal ünnepelte a népmeséket, így a gyerekek többek közt mesepedagógiai foglalkozásokon, felolvasásokon vehettek részt, kedden pedig a Katáng együttes Az Üveghegyen túl című darabbal kedveskednek a helyszínre érkezőknek.

Zalaegerszegen a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban szeptember 29. és október 3. között szintén egyhetes programsorozatot rendeznek, amelyen iskolai csoportok mesefelolvasáson, mesemondáson és fejtörő feladatokon keresztül ismerkedhetnek meg a népmesék világával. Kedden a könyvtár vendége lesz a Griff Bábszínház, amelynek társulata a Sárkányölő Krisztián című darabját mutatja be alsó tagozatosok számára.

A békéscsabai Meseházi Alapítvány mesedélutánt rendez általános iskolás csoportok számára, a programhoz kapcsolódó műhelymunkán táltos paripát is készíthetnek a résztvevők.

Csíkszeredán a Kájoni János Megyei Könyvtárban kedd délután Mese, mese, móka címmel vetélkedőt rendeznek, amelyre a megye általános iskoláinak II-IV. osztályos tanulói jelentkezhettek. Az öt tagú csapatoknak általuk dramatizált tréfás magyar népmesét kell előadniuk.

A népmese napja mára már határokon átívelő mozgalommá vált. A 2014-es jubileumi, X. rendezvénysorozat központi eseményeit a Magyar Olvasástársaság szeptember 25-27-én a székelyföldi Sepsiszentgyörgyön és környékén, Háromszéken tartja. A sepsiszentgyörgyi “A jó szó vidékein” mottóval megrendezett országos népmese-konferencián a népmese elméleti és gyakorlati megközelítéseiről tanácskoznak.

A gazdag programkínálatból, amelyben már az amerikai Ohio államban tengerentúli esemény is megtalálható, a www.nepmesenap.hu/index.php/csatlakozok-2014 weboldal segítségével is válogathatnak az érdeklődők.

 

MTI – alfahir.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Skót hírnevünk?

Sok minden más mellett, két valami különösen nem szerettem volna lenni életem eddigi folyamán: 2004. december 5-én este magyar, és 2014. szeptember 17-én este skót. És mindkétszer az voltam, egyszer születésileg, másodjára szimpátia-alapon. A skót függetlenségi népszavazás napján olyannyira skót lettem, hogy még a pálinkát is csak pénzért adtam: és mégis, elbukott az ügy.

Egyelőre, vagy ki tud­ja?
Ho­gyan is írja Ro­bert Burns, „Skót hírnevünk” c. versében?
“Hová lettél, skót hírnevünk?
Idézünk sírva téged!
Eltűnt ve­led szép skót nevünk,
mely har­ci tűzben égett.
Tweed folyónk vígan ka­nya­rog,
várja a büszke ten­ger,
de az már an­gol part amott…
Egy országban annyi gaz­em­ber!”
Hát, igen, érzel­mi ala­pon le­het így is fo­gal­maz­ni. Ma­gam is haj­lanék rá. Per­sze, más véleménye van a whis­ky­ter­melőnek, megint más a felföldi juh­tenyésztőnek, és megint más a glas­gow-i dokk­munkásnak. Ők tudják, és ők döntötték el – bár, éppen ama ominózus de­cem­ber 5-i népsza­vazásra gon­dol­va, egyáltalán nem biz­tos, hogy a nép sza­va valóban Is­ten sza­va.
Mert le­gyek bár én ma­ra­di, kon­zer­vatív em­ber ezért, de válto­zat­lan úgy gon­do­lom, egy nép önállóságát, függet­lenségét, jövőpo­ten­ciáját nem le­het fo­rint­ban, font­ban, lej­ben mérni. Ab­ban IS le­het, de csak ab­ban nem sza­bad. Ha meg van a ke­ret, bármi­kor meg le­het tölte­ni tar­ta­lom­mal. Nem azért gyűjt az em­ber sok pénzt, hogy aztán saját céget alapítson, ha­nem éppen fordítva: azért csinál céget, hogy majd megélhes­sen belőle, jó eset­ben.
Burns így foly­tat­ja:
“Nem gyűrt le min­ket sen­ki, bár
fölöttünk vad vi­har dult,
s most néhány lel­ket­len kufár
nagy­seb­ti­ben elárult.
Ha an­gol kard jön el­lenünk,
az bennünket le nem ver,
de an­gol pénz lett végzetünk…
Egy országban annyi gaz­em­ber!”
Nehéz sza­vak, de va­la­me­lyest ért­hetőek. A skótok szep­tem­ber 18-án nem cssk ma­gukról és sor­sukról sza­vaz­tak: ha­nem Európa hazátlan nem­ze­te­iről is. Kezükben volt a pre­ce­dens, módjuk­ban állott vol­na meg­ren­get­ni a világren­det. Nem tették, valószínű, az edin­burghi szabónak nem is annyi­ra fon­tos a ka­talánok, basz­kok, fla­man­dok, széke­lyek ügye. A zing min­dig köze­lebb áll hozzánk, mint a mellény, ez az em­be­ri alap­igazság.

skotwallace

Per­sze, semi nincs vesz­ve, soha semi nem ve­szik el végle­ge­sen. Végső so­ron a pre­ce­dens így is megtörtént: be­bi­zo­nyo­so­dott, nem ördögtől való egy népre bízni, népsza­vazással döntse el hovátar­tozását, vagy függet­lenségét. Per­sze eh­hez egy olyan úri­em­be­ri part­ner kell, mint az an­go­lok, nos, eb­ben egyelőre hiány mu­tat­ko­zik nálunk­fe­le.
Burns versének har­ma­dik sza­ka­sza:
Gaz árulás! Sötét je­len!
Hol egy jel, mely vi­gasz­tal?
Miért is nem hullt le ősz fe­jem
Bru­ce-szal s a hős Wal­lace-szal!
Nem félek én, sza­vam pe­rel,
ki­mon­dom, míg szívem ver,
hogy an­gol pénzért ad­tak el…
Egy országban annyi gaz­em­ber!
Én személy sze­rint bízom ab­ban, igen­is van­nak vi­gasz­taló je­lek. Már csak a Gond­vi­selés mi­att is. És népsza­vazás ide-oda, gaz­dasági érde­kek erre vagy arra, an­gol font, román lej, ma­gyar fo­rint: mégis, mégis, hajrá Skócia! Hajrá Erdély, és hajrá Székelyföld!

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Októbertől indul a börtönrádió

“Jogában áll hallgatni. Minket” – így hangzik a Rács FM börtönrádió szlogenje, ami a Váci Fegyház és Börtönben indul októbertől – írja keddi cikkében a Népszava.

A kezdeményezés célja, hogy a rabok aktív közreműködésével olyan belső információs fórum jöjjön létre, amely segíti a fegyintézeti életet valamint a szabadulás utáni visszailleszkedést. A projekt siker esetén egy országos hálózat kiindulópontja is lehet.

Nem minden börtönlakó vehet részt a rádiózásban. A gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények elítéltjei vagy a médiában nagy visszhangot kapott bűnesetek szereplői nem kaphatnak helyet a stábtagok között.

A projekt két kezdeményezője, Hajdú Judit klinikai szakpszichológus és Braun Zsolt, a Rádió C és a BBC volt munkatársa szerint a rabokkal végzett közös munka problémamentesnek bizonyult. Ha a rabrádió tetszeni fog a váci börtön lakóinak, akkor az egri, a tököli és a balassagyarmati börtönben is elindítanák a műhelyfoglalkozásokat.

A kezdeményezés mintájául az angol Prison Radio Association keretein belül működő Börtönrádió szolgál, ami napi 24 órában sugározza műsorát a szigetország számos büntetés-végrehajtási intézetében. Svédországban szintén sikeresen működnek börtönrádiók.

Forrás: index.hu

1298555917_87

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Futball Európa-bajnoki mérkőzések Magyarországon!

Jelentős sportdiplomáciai sikert aratott Magyarország Genfben. Az UEFA péntek délután döntött a 2020-as Európa-bajnokság mérkőzéseinek helyszíneiről. Budapest is a nyertes pályázók között van: a főváros három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek adhat otthont. 

2020-ban rendhagyó Európa-bajnokságot tartanak, a mérkőzéseket ugyanis nem egy vagy két országban, hanem kontinens-szerte 13 városban rendezik. Az Európai Labdarúgó-szövetség mostani döntése alapján a hat év múlva megrendezendő labdarúgó Eb egyik helyszíne Budapest lesz.

A nyertes pályázatokat Michel Platini UEFA-elnök jelentette be. A 2020-as Európa-bajnokság döntőjét London rendezi, negyeddöntőt és három csoportmeccset rendezhet München, Baku, Szentpétervár és Róma. Csoportmérkőzéseket és nyolcaddöntőt rendez Koppenhága, Bukarest, Amszterdam, Dublin, Bilbao, Budapest, Brüsszel és Glasgow.

A 19 kandidáló labdarúgó-szövetség pályázatai közül választott ki tizenhárom helyszínt az UEFA, köztük Budapestet. A pályázat sikerében komoly szerepet játszott, hogy Magyarország az utóbbi években egy sor olyan világeseménynek, világ- és Európa- bajnokságnak adott otthont, amelyek kiemelkedő színvonalú rendezése osztatlan elismerést aratott a nemzetközi sport világában, ezzel is megalapozva a Magyar Labdarúgó Szövetség pályázatának sikerességét.

Az elmúlt esztendőkben, hazánkban elinduló infrastruktúrafejlesztés megkoronázásaként – Magyarország kormánya által nyújtott kormánygarancia segítségével – 2018-ra felépül az új Puskás Ferenc Stadion, amely 68 ezer fő befogadására alkalmas, a XXI. századi igényeket mindenben kielégítő, európai színvonalú létesítmény lesz. A mai döntés értelmében ez a stadion lesz három Európa-bajnoki csoportmérkőzés és egy egyenes kieséses mérkőzés helyszíne.

Mindezek mellett a kitűnően előkészített magyar pályázat bemutatta a nívós szállás- és közlekedési lehetőségeket, a pezsgő kulturális életet, a magyar sport, azon belül is a futball hagyományait.

Az UEFA pénteki döntése jól illeszkedik az MLSZ stratégiai célkitűzéseihez, és további lendületet adhat a magyar szövetségnek a hazai labdarúgás felemelkedéséhez vezető úton megkezdett munkájának, a rendszerszintű átalakítási, modernizálási folyamatának is – tudatta a szövetség.

A Puskás Ferenc Stadion terve

A futball mellett több mint húsz másik olimpiai sportágat is kiszolgál majd, valamint nagyszabású koncertek és egyéb rendezvények helyszíne lesz az elképzelések szerint az újjáépített Puskás Ferenc Stadion, a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság egyik helyszíne.

A július 31-én bemutatott látványtervek szerint a komplexum közepén álló futballstadion mintegy kétszázezer négyzetméter alapterületű lesz, a legmodernebb pályatechnikával és lelátórendszerrel, 68 ezer néző foglalhat helyet benne, de koncertek esetén a létesítmény akár 80 ezres közönséget is fogadhat. A régi és az új szerkezet közötti térbe illesztik a további húsz sportágat kiszolgáló funkciókat, egy száznyolcvan ágyas szállodát, irodákat és diagnosztikai központot. A tetőn egy hatsávos panoráma-futópálya kap helyet, amely az utánpótlás- és szabadidősportot is kiszolgálja majd.

Skardelli György vezető tervező azt mondta, amit lehet, megtartanak a régi épületből, például a lépcsőpilonokat vagy a toronyépületet, ahová a sportmúzeum költözik. A kiegészítő funkciókat akkor is lehet majd használni, amikor az létesítményben éppen focimeccs vagy teltházas koncert zajlik – tette hozzá.

A stadion kiviteli tervei 2014 végére készülnek el, ezek alapján kiírják a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárást várhatóan jövő májusra, amikor elkezdődhet a létesítmény bontása. A beruházás 2018 elejére valósulhat meg.

A Puskás Ferenc Stadionnál 3-4000 euró/szék költséggel terveznek, így 90-100 milliárd forint lesz a teljes beruházás költségvetése. Ebből a stadion 60-80 milliárd, a kiegészítő részek 10-20 milliárd forintba kerülnek majd; a teljes összeget a magyar költségvetés fedezi – tette hozzá a vezető tervező.

Az új Puskás Ferenc Stadion látványtervei a www.mnsk.hu honlapon érhetők el.

Forrás: inforadio.hu

Több mint stadion – a csaknem 68 ezer néző befogadására alkalmas új Puskás Ferenc Stadion a labdarúgás mellett több mint 20 további sportágat is kiszolgál majd.
Több mint stadion – a csaknem 68 ezer néző befogadására alkalmas új Puskás Ferenc Stadion a labdarúgás mellett több mint 20 további sportágat is kiszolgál majd.
Reklám
Tas J Nadas, Esq

Két napig bárki bemehet a Táncsics-börtönbe

A nagyközönség is megtekintheti október 5-én és 6-án a budai Várban található egykori Táncsics-börtönt, amelyet a magyar állam júniusban kapott vissza az Egyesült Államoktól.

A nyári ingatlancserével Magyarország egy rendkívül fontos műemlékegyüttessel lett gazdagabb, amely a budai Vár hosszú távú fejlesztésében is fontos szerepet tölt be – közölte L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a helyszínen csütörtökön, hozzátéve: az ingatlan hasznosításáról egyelőre nem született döntés.

Az egykori Táncsics-börtön épülete az I. kerületi Táncsics Mihály utcában  Fotó: MTI/Soós Lajos
Az egykori Táncsics-börtön épülete az I. kerületi Táncsics Mihály utcában
Fotó: MTI/Soós Lajos

Mint emlékeztetett, az Erdélyi-bástya fölé emelt épületegyüttesből szabadították ki 1848-ban Táncsics Mihályt, de egykor ott raboskodott mások mellett Kossuth Lajos is. 1948-ban az ingatlan háborús jóvátételként az Egyesült Államok tulajdonába került; a visszajuttatásáról 2006-ban írt alá szándéknyilatkozatot az akkori magyar és amerikai kormány. Nyolc év munkájának eredményeként a Táncsics-börtön két másik épülettel együtt, egy ingatlancsere keretében 2014 nyarán került vissza a magyar államhoz – idézte fel.

Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere elmondta: az épület most két napra megnyílik a látogatók előtt, akik vezetéssel járhatják be az egykori börtöncellákat és a lőportornyot, valamint gyönyörködhetnek az egyedülálló dunai panorámában.

A városvezető kiemelte, hogy 1849 első hónapjaiban számos hadbírósági tárgyalás és több kivégzés helyszíne is volt az épület, így az akkori áldozatokra is emlékezik az utókor október 6-án.

A Táncsics-börtön udvara alatt lehetnek IV. Béla király első budai székhelyének romjai, melyek feltárását a tervek szerint rövidesen megkezdi a Budapesti Történeti Múzeum – közölte L. Simon László és Nagy Gábor Tamás, hozzátéve: ezért is érdemes most megtekinteni az épületegyüttest.

Forrás: valasz.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Kövér: A magyar érdekek képviselete a feladat

A feladat nem a külvilág érdekeinek képviselete a magyarok között, hanem a magyarok érdekeinek képviselete a külvilágban – szögezte le Kövér László, az Országgyűlés elnöke a politikai elit felelősségével kapcsolatban a Parlamentben tartott történészkonferencián. A Megszállástól – megszállásig, Magyarország a nagyhatalmak szorításában 1944 -1949 című rendezvény bevezető előadásában a házelnök felvetette: vajon miért vesztette szem elől a magyar állam történelme során többször – például az ország három részre szakadása, a dualizmus, vagy a XX. században 1919-1920, illetve 1944 idején is – legfontosabb feladatát, az ország és a nemzet védelmét.

A konferencia témájáról hét évtized elteltével is nehéz beszélni a politika súlyos felelőssége miatt – jegyezte meg a politikus. A politikai osztály felelőssége egyrészt erkölcsi, ami a legsúlyosabb, objektív, szigorúan az eredményre van tekintettel, és nem kimenthető. Másrészt a vezető rétegnek van politikai felelőssége, amely a politikai cselekvőképesség arányában érvényesül, tehát relatív. Harmadrészt pedig lehet jogi felelősséget vizsgálni, ami joguralom idején világos és tiszta, jogállamon kívül azonban inkább a leszámolás eszköze – fejtette ki Kövér László.
A fideszes politikus kiemelte: 2010 után lezárták a rendszerváltozást követő posztkommunista átmenet két évtizedét és a felvetődő kérdésekre az Alaptörvénnyel adták meg a választ. Boross Péter volt miniszterelnök, a konferenciát szervező Veritas Történetkutató Intézet tanácsadó testületének elnöke köszöntőjében azt hangsúlyozta: tárgyilagosan és kiegyensúlyozottan kell számolni a nemzeti és az egyéni bűnökkel, de a minket körülvevő világgal is, és nem szabad mások bűneit magunkra venni.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke (k) beszél a Veritas Történetkutató Intézet a Megszállástól – megszállásig, Magyarország a nagyhatalmak szorításában 1944 -1949 című történészkonferenciáján a Parlamentben 2014. szeptember 29-én. Mögötte Marinovich Endre, a Veritas Történetkutató Intézet tudományos főigazgató-helyettese. MTI Fotó: Soós Lajos
Kövér László, az Országgyűlés elnöke (k) beszél a Veritas Történetkutató Intézet a Megszállástól – megszállásig, Magyarország a nagyhatalmak szorításában 1944 -1949 című történészkonferenciáján a Parlamentben 2014. szeptember 29-én. Mögötte Marinovich Endre, a Veritas Történetkutató Intézet tudományos főigazgató-helyettese. MTI Fotó: Soós Lajos

A politikus felidézte: 1944 tavaszán a német hadsereg és vele a barbarizmus vette át az uralmat az országban, 1945-től pedig egy másik barbár hadsereg és hatalom hosszú-hosszú évtizedekre meghatározta nem csak a nemzet sorsát, de még azt is, hogy mit kell arról írni, gondolni. Az elfogultságok és kényszerek a mai napig hatnak.

“Lássuk magunkat világosan, egyértelműen” – szögezte le a volt miniszterelnök, aki a jövőre nézve úgy vélekedett: jól kormányzott, szilárd, többé-kevésbé egy véleményen lévő közgondolkodás lehet képes elviselni azt, ami a következő évtizedekben várható. A kormány által tavaly ősszel létrehozott és ez év elejétől működő Veritas intézet hétfői egész napos konferenciáján elhangzó előadások a II. világháború utolsó szakaszában bekövetkezett német, majd az azt követő szovjet megszállás történeti egységben szemlélt témáját járják körül.

Az előadásokon szó lesz többek között a korszak nagyhatalmainak politikájáról, az 1944-es megszállást végrehajtó német csapatok és a Magyar Királyi Honvédség ellenállásának esélyeiről, a német megszállás magyarországi zsidóságra gyakorolt hatásáról, a magyarországi zsidóság vagyonvesztéséről 1944-1947 között, a Szálasi-féle nyilas-hungarista hatalomátvételről, a világháborút követő új hatalom kiépítéséről, a politikai rendőrségről, valamint a szexuális erőszak és a megszálló seregek témaköréről.

A Veritast alapító kormány szerint az intézet feladata: “A nemzeti összetartozás erősítése, a magyar közjogi hagyományok méltó módon történő bemutatása, az elmúlt másfél évszázad sorsfordító politikai és társadalmi eseményeinek hiteles, torzításmentes, a mai kor elvárásainak megfelelő, multidiszciplináris szemléletű, kutató, elemző, ismeretterjesztő igényű és a nemzettudatot erősítő jellegű feldolgozása, a közösségi emlékezet és a reálisan megalapozott nemzeti történelmi tudat kialakulásának támogatása.”

MTI / hirado.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,421FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe