2026 januárjában új vezetőt választott az Egyesült Magyar Egyletek (EME), a clevelandi magyar amerikai szervezetek ernyőszervezete: az elnöki tisztséget Somogyi Lél vette át, aki nem új szereplője a helyi diaszpóra közéletének. A több mint százéves szervezet feladata a clevelandi magyar szervezetek összefogása, az érdekképviselet erősítése, valamint a magyar kulturális örökség megőrzése és továbbadása. Az EME új elnöke több közösségi kezdeményezésben is aktívan részt vett korábban, többek között a Magyar Társaság, az Árpád Akadémia és a Magyar Kultúrkert életében, így széles körű tapasztalattal érkezett a tisztségbe. Megválasztását követően első jelentős feladata a március 15-i clevelandi megemlékezés megszervezése és lebonyolítása volt, amelyen díszvendégként és ünnepi szónokként Dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke is részt vett.
Meghalt Alex Zanardi autóversenyző
Ötvenkilenc éves korában meghalt Alex Zanardi autóversenyző, paralimpiai bajnok sportember.
Református felekezet 2026. május 3-i adása
2026. május 3-án a Bocskai Rádió egyházi félórájában Nt. Tóth Péter református lelkész hirdeti az igét.
Nt. Tóth Péter László nyugalmazott református lelkipásztor, az ohiói Elyriából jelentkezve, a Bocskai Rádió református félórájában Lukács evangéliuma 15. részének jól ismert példázatát idézte fel az elveszett juhról. Igehirdetésében arra mutatott rá, hogy Jézus nem az ítélkezők, hanem az elveszettek, a megtévedtek és a bűnbánatra kész emberek felé fordul. A példázat középpontjában az a kegyelem áll, amely nem lemond az emberről, hanem megkeresi, felemeli és hazaviszi.
Cserkész Rádió / TV – 2026. május 3-i. adása
A clevelandi magyar cserkészet áprilisban is gazdag programokkal őrizte és éltette a magyar hagyományokat. A Bocskai Rádió összeállításában ezúttal a húsvéti locsolkodásra, valamint a hónap legnagyobb cserkészrendezvényére, a 69. Clevelandi Cserkészbálra tekinthetnek vissza az érdeklődők. Az idei bál különösen ünnepi alkalom volt, hiszen egyben a clevelandi magyar cserkészet fennállásának 75 éves jubileumához is kapcsolódott.
A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki – jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
130 éves a budapesti földalatti
Százharminc éve, 1896. május 2-án, Budapesten a millenniumi ünnepségek tetőpontján adták át a kontinentális Európa első, a világ – a londoni után – második földalatti vasútvonalát. A Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának anyaga:
Elhunyt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Elhunyt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke, alapító tagja, parlamenti képviselője, a Communitas Alapítvány elnöke.
Magyar cég irányítja az Európai Űrügynökség kulcsprojektjét
Egy magyar cég irányíthatja az Európai Űrügynökség holdprogramjának egyik kulcsprojektjét. Az ESA a REMRED Technológia Fejlesztő Zrt.-t bízta meg a MoonRAD kutatási projekt konzorciumi vezetésével, amelynek célja egy Hold körüli pályára szánt, körülbelül 300 kilogrammos műhold fejlesztése: kommunikációs, navigációs és űridőjárás-monitorozó feladatokra.
Hollywoodi film készül Örkény Tóték című művéből
Hollywoodi feldolgozás készül Örkény István egyik legismertebb művéből, a Tóték-ból. A projekt Bad Major címen valósul meg, és a második világháború idején játszódó történetet dolgozza fel groteszk, fekete humorú hangvételben.
Az USA nemzetközi kezdeményezést indít a Hormuzi-szorosért
Az Egyesült Államok nemzetközi kezdeményezést jelentett be a Hormuzi-szoros szabad és zavartalan hajózhatóságának megteremtése érdekében, amihez csatlakozó partnereket vár – közölte a washingtoni külügyminisztérium csütörtökön.
Trump nekiment a német kancellárnak
Donald Trump amerikai elnök ismét élesen bírálta Friedrich Merz német kancellárt, felszólítva őt, hogy saját országa problémáival és az orosz–ukrán háború lezárásával foglalkozzon az Iránnal kapcsolatos „beavatkozás” helyett.
Megkezdődött a küsmödi templom felújítása
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön. A templom a 14. században épült, a fából készült harangtorony a 18. században.
Teljes a leendő Tisza-kormány névsora
Teljes a leendő Tisza-kormány névsora – Magyar Péter bejelentette a belügyi és az igazságügyi tárca várományosait. Pósfai Gábor, a Tisza operatív vezetője lesz a belügyminiszter, Melléthei-Barna Márton, a Tisza jogi vezetője pedig az Igazságügyi Minisztérium élére kerül.
Krausz Ferenc az Amerikai Tudományos Akadémia tagja lett
A Nobel-díjas Krausz Ferenc az Amerikai Egyesült Államok legtekintélyesebb tudományos testülete, az Amerikai Tudományos Akadémia (National Academy of Sciences, NAS) tagja lett – közölte az Élvonal Alapítvány szerdán az MTI-vel.

















