Főoldal Blog Page 766

Idegen nyelv anyanyelv oktatás nélkül?

„Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem” – írta Bessenyei György 1778-ban. Ez volt a nyelvújítás nyitánya, és a magyarság tudóssá is vált, nem kellett szégyenkeznie a többi nemzet között. Akkor azon vitatkoztak, hogy az anyanyelv megújítása és fejlesztése hogyan sikeresebb: eredeti művek létrehozásával vagy idegen nyelvű irodalom fordításával? Az viszont fel sem merült, hogy ne az anyanyelv fejlesztése legyen a kulturális megújhodás elsődleges célja.

Ma pedig odáig jutottunk, hogy a magyar nyelv, az anyanyelv még eszköznek sem kell. Az idegen nyelvek oktatásának stratégiája csak önmagára kíván alapozni. A középiskola az általánosra, az általános iskola pedig az óvodai nyelvoktatásra. Nem lehet elég korán kezdeni, nem lehet elég eszközzel támogatni. Csakhogy akár az anyaméhig elmehetnek, nem fognak jutni sehová. A jó fizikus nem attól lett jó fizikus, hogy hány fizikaórát tartottak neki. Lehet, hogy éppen attól, hogy hegedült gyermekkorában. Használta és edzette az agyát és a testét, hozzászokott az intenzív értelmi és fizikai tevékenységhez, úgy, hogy szinte észre sem vette a fejlődést. Ez a nevelődés és a nevelés lényege.

Ennek éppen az ellenkezője történik ma a családban és a társadalomban. Az egészséges testmozgásról, kézi és agytevékenységről leszoktató játékok arzenálját zúdítják a kisgyermekre. A játék játszik, a gyerek pedig szemlélő. Koncentrálni soha nem tanul meg, mert minden mozog és változik körülötte, minden odébb megy, mielőtt igazán észrevennék és felfedeznék. És miután már így elrontották, tönkretették a gondolkodását és az idegrendszerét, ráfogják, hogy ő másra nem képes, csak az örökkön változó és mozgó világra rácsodálkozni, így hát az iskolának ehhez kell alkalmazkodnia. A könyv már nem lehet érdekes, csak az, ami színes, villog és meg lehet rajta nyomni egy gombot. Bizonyára az idegennyelv-oktatásnak is alkalmazkodnia kell ehhez. Csakhogy az ember, a teremtett lény gyermekkorban azért van megáldva a játékossággal, hogy abból nőjön ki majd a dolgozni, alkotni és családról gondoskodni tudó felnőttség.

A legalapvetőbb játék az anyanyelv elsajátítása. A ritmus, a mondóka, a dallam, a szó, az ajak működése, a tenyér csattanása, a láb dobbanása, a nyitott fül, a tekintetek összekapcsolódása, az együttlét rítusa mind az emberi testhez, lélekhez kapcsolódik, és nem gépekhez. Zajban nincs beszéd­észlelés, beszéd nélkül nincs értés és olvasás, mozgás nélkül nincs írás és gondolkodás. Anyanyelv nélkül nincsenek fogalmak, nincs mondanivaló, nincs mit lefordítani idegen nyelvre. Igaza van Kosztolányinak: akinek néhány idegen szó már nyelvtudást jelent, az az anyanyelvét is gyatrán birtokolja. Vajon hányan mennének át közülünk egy középszintű magyarnyelv-vizsgán?

A Nemzeti Alapatanterv tervezete 7. osztályban heti három magyar nyelv és irodalom órát javasol összesen. Ekkor kellene elsajátítani azokat a leíró nyelvtani fogalmakat (alany, névmás, határozószó, segédige, igemódok, alárendelés, mellékmondat stb.), amelyekre az angol- és a némettanárnak is építeni kell. Az idegen nyelvek oktatói bizonyára ezt a feladatot is magukra vállalják, hiszen az óraszámot ők kapják. Őszintén kívánom, hogy egyre jobban sikerüljenek a nyelvvizsgák és az idegen nyelvi érettségik, de nehezen tudok elképzelni lényeges előrehaladást olyan oktatási rendszerben, ahol a magyar érettségit az is leteheti, aki semmit sem tud leíró nyelvtanból és helyesírásból.

Igen, az édes anyanyelvünk az csak úgy van. Olyan parlagon, mint valamikor Mezzofanti bíboros idejében, a nyelvújítás előtt. A híres poliglott magyarul üdvözölt egy magyar főúri küldöttséget a pápai udvarban, és senki sem tudott rá válaszolni. Ma pedig senkinek sem fáj, hogy mi történt és mi történik a magyar nyelvvel, mindent el lehet ellene követni büntetlenül. Csak az idegen nyelv sikertelensége fáj. Nem látjuk az összefüggést?

Egy osztálytalálkozó jut eszembe, ahol volt diákjaim egyike kifejtette, hogyan neveli a kislányát. Ő, az anya, óvodás gyermeke előtt egy szót sem hajlandó kiejteni magyarul, kőkeményen megköveteli tőle az angolt. Az osztálytársak csak hallgattak, velem együtt. Ez lenne a megoldás?

A szerző tanár

Forrás: magyaridok.hu/velemeny/idegen-nyelv-anyanyelv-nelkul-3555836/

Reklám
Tas J Nadas, Esq

A jó mulatság titka (is) a közösség erejében van – szüreti bálban jártunk a Szent Imrében

Önkéntes segítők a konyhában

Zsúfolásig megtelt a Szent Imre katolikus templom október 7-én a hagyományos szüreti bál napján. Mezei András atya a mise végén meg is dicsérte a hívőket, s kifejezte abbéli vágyát, hogy bárcsak minden vasárnap ilyen sokan jönnénk el. A mise hangulatát átjárta a közös ünneplés és a találkozás öröme, amelyhez a gitáros liturgikus énekek, valamint a szépen és kedvvel éneklő kórus is nagyban hozzájárult. Jóleső szokás itt a diaszpórában, és nemcsak a katolikusoknál, hogy az istentisztelet végén a misét celebráló pap egyesével kezet fog és köszönti a megjelenteket, még személyesebbé téve a részvételünket. Most is mindenki meghívást kapott egy kis agapéra, nemcsak azok, aki befizettek a szüreti ebédre, ami szintén szép gesztus, és alkalmat ad arra, hogy beszédbe elegyedjenek, ismerkedjenek a közösség tagjai.

Mezei András atya köszönti a vendégeket, mellette Daniel Schlegel atya

A vadásztrófeákkal díszített, különös hangulatú alagsori díszteremben egy órakor vette kezdetét a mulatság. A szépen megterített asztaloknál idén kétszáztízen foglaltak helyet. Előételként ízlésesen díszített gyümölcstál, saláták és étcsokiba mártott narancshéj várta a résztvevőket, az italokat külön teremben szolgálták fel. András atya köszöntött bennünket és a vendégeket: a kilimandzsáró rendi Mary és Alice nővéreket, és a clevelandi egyházmegye helynökét, Daniel Schlegel atyát, majd a közös ima után a Cserkész Regös Csoport bemutató tánca következett. A népviseletbe öltözött négy pár lendületes tánca hamar jókedvre derítette a társaságot. Közben érkeztek a fő fogások, és felköszöntöttünk két születésnapost. Azonnal feltűnt, hogy ismerősök, önkéntes társaink segédkeznek a felszolgálásnál, olyan flottul, mintha ez lenne a hétköznapi munkájuk. Az ételkínálat is rendhagyó volt, ha mondhatom így: kevésbé “magyaros”, ám rendkívül ígéretes. Ízletes, friss és elsőosztályú volt minden, a sertésborda bakonyi módra és a csirke cordon bleu petrezselymes burgonyával, párolt rizs körettel, desszertnek a vargabéles gyümölcsöntettel. A finom falatok hatására elégedett és felszabadult volt a hangulat, amit a Harmonia zenekar muzsikálása tett még kellemesebbé. Sokan táncra is perdültek, ám ezúttal nem a mulatós, inkább a tánczenék mentek.

Juhász Edit főszakács a konyhában

Érdeklődni kezdtem, hogy ki választotta és ki főzte a különleges menüt, s hamar megtudtam, hogy András atyával egyeztetve most is Juhász Edit irányításával helyben készült minden. Edit rutinos szakács, egész életében imádott főzni, később ki is tanulta a szakmát, és a Szent Imrében évtizedek óta hagyománnyá vált ünnepi összejövetelek népszerű és mindig finom ételei neki köszönhetők. Amilyen lelkesen mesélte, hogy képes otthon előre egyedül lefőzni kétszáz adagnyi gyümölcsszószt, vagy elmenni azért a túróért, ami nem kapható minden boltban, hogy az olyan legyen, amilyennek kell – ha nem kóstoltam volna is a főztjét, meggyőztek volna a kompetenciájáról. Aki pedig kóstolta, az biztosan visszatérő vendég. Később, ahogyan egy közös fotó kedvéért Edit lelkesen kommandírozta az önkéntes asszonyokat, úgy tűnt, az irányítás is a kezében van. Állandó szövetségese, Szabolcska Jutka szerint csak a fiatalok érdeklődése hiányzik, pedig jó lenne, ha ők is kivennék a részüket a szervezésből, hogy legyen kinek átadni a tradíciót.

A szüreti bál vendégei

A hozzáértő és határozott vezető pedig egy ilyen rendezvény lebonyolításához nélkülözhetetlen, hiszen most is legalább 30 önkéntes dolgozott a szüreti bál előkészítésén, ami óriási dolog, és a közösség erejéről tesz tanúbizonyságot. Nem véletlen ez az összefogás, ami Mezei atyát is dicséri, hiszen a szent imrések éveken át küzdöttek a templomukért, amelyet 2010-ben püspöki rendeletre bezártak, majd 2012-ben a vatikáni döntés értelmében újra megnyitottak. A templombezárásokról, köztük a clevelandi Szent Imre történetéről szól az a dokumentumfilm, amelyet A hit kiárusítása (Foreclosing on Faith) címmel Somogyi Viktória, a Vatikáni Rádió munkatársa és Jeff McIntyre amerikai operatőr készítettek, akik szintén részt vettek a bálon, és meséltek a film elkészüléséről és utóéletéről. Jövetelük apropója az volt, hogy előző este a Chagrin Falls-i Dokumentumfilm Fesztiválon bemutatták a filmet, amely nagy sikert aratott. Most tértek vissza először a néhány évvel ezelőtti forgatási helyszínre, és megható volt látni, ahogy elérzékenyültek a clevelandi magyarok kedves fogadtatásától és a közösség őszinte érdeklődésétől. Néhány hónap ittlét után én ezen már lassan nem csodálkozom.

A szerző rádiónk Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Magyar évad és sztárművészek – a Magyar Állami Operaház legjobbjai mutatkoznak be New York-ban

Október végén kéthetes turnéra érkezik New York-ba a Magyar Állami Operaház: október 30. és november 11. között három operát, három balettelőadást és két gálakoncertet tekinthetnek meg az érdeklődők a Koch Színházban, illetve a Carnegie Hallban. Ókovács Szilveszter főigazgatóval a programról és a vendégjátékról telefonon készített élő interjút a Bocskai Rádió KCSP-ösztöndíjas munkatársa, Miklós Melánia.

Interjú Ókovács Szilveszterrel, a Magyar Állami Operaház igazgatójával

Repertoárjának legjobb magyar és nemzetközi produkcióval, valamint sztárművészekkel érkezik kéthetes turnéra New York-ba a Magyar Állami Operaház. Október 30. és november 11. között érdemes minél több előadásra ellátogatni, odautazni! Ókovács Szilveszter főigazgató mesélt a programról és az intézmény 134 éves történetének első amerikai vendégjátékáról.Szeretettel és számos jegyvásárlási kedvezménnyel várják az itt élő magyarokat, hogy együtt ünnepelhessük a páratlan magyar kultúrát és a sikert.A Bocskai Rádió hallgatóinak ajánlott kedvezmény elérhető itt: https://bocskairadio2nd-fasfivyvvarcde5b.netdna-ssl.com/wp-content/uploads/2018/07/HSO_special_offer.pdfAz élő interjút Miklós Melánia, a Bocskai Rádió KCSP-ösztöndíjas munkatársa készítette.Vonatkozó cikkünk: https://www.bocskairadio.org/magyar-evad-es-sztarmuveszek-a-magyar-allami-operahaz-legjobbjai-mutatkoznak-be-new-york-ban/

Posted by Bocskai Rádió the Voice of Hungary at WJCU on Wednesday, October 17, 2018

Ókovács Szilveszter elmondása alapján nyolc évvel ezelőtt terveztek egy Los Angeles-i Bánk bán előadást Placido Domingo vezényletével, ami nagy áttörést jelentett volna nemzeti operánk számára, ám ez akkor meghiúsult. Az egy évvel később hivatalba lépő direktor tervei között azóta szerepelt Erkel operájának amerikai bemutatása. Amikor másfél évvel ezelőtt adódott a lehetőség, hogy erre az időszakra kibérelhető a New York-i Koch Színház, nem is választhatott más nyitóművet az Opera 134 éves történetének első teljes értékű tengerentúli vendégjátékára, mint a Bánk bánt, amelyet Vidnyánszky Attila új, mélyértelmű és a jelen korra is reflektáló rendezésében hoznak el.

Az évfordulók is meghatározták, hogy milyen műveket válogattak be a turnéra. Amellett, hogy idén emlékezünk a magyar romantikus operát megteremtő zeneszerző, az Operaház első zeneigazgatója, Erkel Ferenc halálának 125. évfordulójára, a legtöbbet játszott magyar misztériumjáték, Bartók Béla Kékszakállú herceg vára című egyfelvonásosa is ebben az évben ünnepli a 100 éves jubileumát – New York-ban magyar produkcióként, magyar énekesek előadásában, szcenírozott formában most először kerül majd színre. Az elmúlt 30 év leggyakrabban játszott kortárs magyar egyfelvonásosát, Vajda János Thoman Mann kisregénye, a Mario és a varázsló alapján írt operáját választották mellé párdarabként. A harmadik opera igazi különlegességnek számít: a keszthelyi születésű, zsidó származású, Bécsben élő, németül beszélő, ám magát mindvégig magyarnak valló zeneszerző, Goldmark Károly monumentális nagyoperája, a Sába királynője ritkán látható mű, noha 100 évvel ezelőtti bemutatásakor meghódította a világ operaszínpadait.

Részlet Erkel Ferenc Bánk bán című operájából (Fotó: Nagy Attila)

A vendégjáték második hetében a balett lesz fókuszban, amelynek repertoárja legalább olyan erős, mint a színpadra kerülő operáké. Ókovács Szilveszter szándékai szerint ezzel sikerül megmutatni Magyarország kultúrnagyhatalmi voltát, amely abban nyilvánul meg, hogy az Opera egyrészt komolyan veszi a nemzeti sajátosságait, azaz a saját nyelvéből, kultúrájából és hagyományaiból bontakoztatja ki az identitását – a november 4-i gálaest például megemlékezik az 1956-os események gyász-évfordulójáról. Másrészt a nemzeti kérdések boncogatása mellett ugyanolyan fontos érték számára a szintetizálás és a befogadás, ezért a nagy nemzetközi műveket is előszeretettel játssza. Míg az operai hét a magyar jellegzetességeket mutatja be az amerikai közönségnek, addig a balett hét a nemzetköziségre koncentrál. Annál is inkább, mivel a Magyar Nemzeti Balett 120 fős társulata, amelyet a világ 10 legjobb együttese között tartanak számon, fele részben külföldi művészekből áll. A klasszikus koreográfiák közül A hattyúk tavát és a Marius Petipa-féle Don Quijote bravúrbalettet, a kortárs táncestek közül pedig Hans van Manen holland koreográfus alkotásait hozzák el. A gálaesten is közreműködnek a Nemzeti Balett szólistái, az énekesekkel együtt mutatva fel az Opera társulatának erejét, művészi színvonalát.

A hattyúk tava jelenetkép (Fotó: Nagy Attila)

A Carnegie Hallban megrendezésre kerülő, november 5-i hangverseny meghívottjaként Aldo Finci olasz zeneszerző műveit játssza a zenekar, majd az est második felében magyar vonatkozású műveket is bemutatnak, többek között Amerikához köthető zeneszerzők, Bartók, Dohnányi szerzeményeit, valamint Kálmán Imre és Lehár Ferenc vígopera-áriáit. Vendégként Placido Domingo először dirigál a Carnegie Hallban, a koncert énekes sztárja pedig a szomszédos Metropolitan Opera színpadán évekig ünnepelt Rost Andrea lesz. A Metropolitan másik magyar sztárdívája, Marton Éva  Domingóval együtt vállalta a vendégjáték védnökségét, ami az Opera magyar, egyben nemzetközi jellegét szimbolizálja.

A magyar művészek közül a legjobbak érkeznek: olyan sztárok, akiket az amerikai közönség már ismer – Komlósi Ildikó Juditként a Kékszakállúban, Molnár Levente a Bánk bán bariton címszerepében -, illetve olyan nemzetközi hírű énekesek, akik még nem léptek itt fel: Palerdi András basszus, Sümegi Eszter és Gál Erika szopránok, László Boldizsár tenor. A jövő ígéretes tehetségei közül bemutatkozik Szemere Zita koloratúrszoprán, aki Melindát énekli majd az Erkel-operában.

Az Opera jelenleg felúítás alatt álló történelmi épülete az Andrássy úton (Forrás: Wikipedia)

Mindeközben otthon, Budapesten zajlik az Operaház történelmi épületének felújítása, többfelé turnézik a társulat és készülnek a Puccini-évadra. Egyedülálló vállalkozásba fogtak: májusban három hét alatt bemutatják Puccini összes operáját, szám szerint 12 művet. De pillanatnyilag az amerikai turnéra koncentrálnak, ez a legfontosabb, hiszen egy új helyen, befogadó színházban, másféle szabályok között szeretnék ugyanazt a minőséget megmutatni az amerikai közönségnek, mint Magyarországon. Sok nehézséget kell megoldaniuk, utaztatják például a teljes technikát, Ókovács főigazgató azonban bízik abban, hogy a siker feledtetni tudja majd a megterhelő költségeket és a rengeteg munkát.

Ennek feltétele pedig, hogy megteljenek a 2500 fős nézőterek, ezért szeretettel és számos kedvezményes jegyvásárlási lehetőséggel várják az itt élő magyar közösséget. Hogy együtt ünnepeljük a magyar kultúra sikerét itt, Amerikában is.

Az Operaház rádiónk hallgatóinak tett ajánlatát ezen a linken érhetik el:
https://bocskairadio.org/wp-content/uploads/2018/07/HSO_special_offer.pdf

Ókovács Szilveszter portéját Emmer László készítette, a képek forrása: www.opera.hu

Az interjú készítője és lejegyzője rádiónk Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Istennek terve van a cigányokkal is – Ruslan Olakh evangelizációja

?

Tiszta tekintetű, ünneplőbe öltözött fiatalember állt előttünk egy szál gitárral a kezében a Hetednapi Adventista Gyülekezet Weslake-i templomában egy szép, október eleji kedd estén. Del Huff, a Friendship International baptista missziós szervezet alapítója mutatta őt be az egybegyűlteknek, akinek meghívására Ruslan Olakh Ukrajnából Amerikába érkezett evangelizációs körútra, s így jutott el Clevelandbe is. A harminc körüli férfi ezek után olyan szép magyarsággal szólalt meg, hogy attól egy pillanatra kifényesedett felettünk az ég. Minden, amit az est további részében magáról és népéről, az életükről és a sorsukról mondott, a közös nyelv tapasztalata által még jobban egyetemes üggyé vált.

Marton Máriusz, adventista lelkipásztor és Dell Huff, a Friendship International vezetője bemutatják Ruslan Olakh-ot

A koncertként hirdetett esemény sokkal inkább személyes hitvallás volt, mint művészi előadás, amely Isten dicsőítésében öltött közösségi formát. A dalok, amelyeket Ruslan előadott, többnyire angol nyelven szólaltak meg, s úgy tűnt, nagy részük ismerős az adventista gyülekezetben is. Kellemes énekhangon, meggyőző gitártudással lépett fel, de talán meghittebb lett volna, ha akusztikusan játszik, nem zenei alapra, hiszen „családi körben” voltunk. A tágas, fával borított, otthonos templomban, annak ellenére, hogy körülbelül negyvenen jelentünk meg, felszabadult és vidám volt a hangulat. Néha azt éreztem, mintha tele lenne a helyiség, olyan lelkesen reagáltak a résztvevők: tapsoltak, énekeltek és hangos ámenekkel adták jelét egyetértésüknek, amikor az isteni gondviselésről szóló tanúságtételt hallgattuk.

Ruslan Olakh dicsőítő éneklés közben

Egy olyan ember élettörténetét, aki cigány lakótelepen nőtt fel Ukrajnában, s ma is ott él 10.000 magyar sorstársával együtt. Orosz apától és magyar anyától született, ám a megélhetés miatt vályogvetőnek szegődött anyja beadta gyerekotthonba. 13 évesen tért meg, majd egy táborban úgy érezte, jelet kapott és a holland pásztor róla beszél, amikor azt mondta, Isten már anyja méhében ismerte őt és terve van vele. A Lélek hívására missziós iskolába jelentkezett, három hónapig volt úton Indiában és Egyiptomban, majd Budapesten végzett önkéntes evangelizációt két évig. Végül úgy érezte, bevégezte Isten tervét és haza kell mennie az övéihez. Innentől nyomorban telik az élete, ám megismerte a feleségét, és született három lányuk. A nélkülözés azonban depresszióba sodorta, s elérte őket a kísértés, hogy feladják az életüket. Isten azonban ismét jelet küldött számukra, hiába álltak órákig az állomáson, aznap nem jött vonat.

A clevelandi adventista templom

S innentől minden megváltozott, mesélte Ruslan. Noha továbbra sincs semmijük, ami pénzben mérhető, lelki gazdagságukból egy új életet építettek maguk köré. Létrehoztak Ukrajnában egy alapítványt, ahol gyerekekkel foglalkoznak, és a vallásos nevelés mellett írni, olvasni tanítják őket, számítógépes ismereteket, angolt, művészi készségfejlesztést oktatnak, hogy felzárkóztassák őket. Enni adnak nekik, tisztálkodásra nevelik, táboroztatják őket, hiszen nagyon sokan árvák, félárvák. Példát és irányt mutatnak egy jobb és tisztességesebb jövő felé, ami nem kis felelősség, és „more than a full time” elfoglaltságot jelent. Ruslan a fiatalok csoportját vezeti és pásztor a gyülekezetben. Adományokból tartják fenn magukat, így ez a körút is a gyűjtésről szólt. Bár Ruslan többször hangsúlyozta, hogy nem az a célja, hogy sajnálatot és részvétet keltsen, hanem hogy megértsük, mennyivel nehezebb olyan körülmények között meglátni, megélni és hirdetni Isten tervét, ami nekik adatott. Azért jött, hogy tanúságot tegyen emellett, és hogy a bizonyosságot mondja el arról: Krisztus bármilyen mélységbe képes lenyúlni az emberért, hogy felemelje. Azt kérte, imádkozzunk értük, és ha tudunk, segítsünk.

Koncert és személyes hitvallás

A koncertet a Ruslan alapítványát is támogató Friendship International szervezet bemutatása zárta, amelyet Del és felesége alapított 1990-ben, miután hazatértek 17 évig tartó németországi missziójukról, ahol volt alkalmuk megismerni a kelet-európai országokat. Magyarországon és Romániában táborhelyet alapítottak (Skóciában és Chilében is van bázisuk), és ezeken keresztül folytatnak edukációs és humanitárius segítő tevékenységet. Seniorok számára pl. többhetes tematikus ismeretterjesztő, egyben érzékenyítő utakat szerveznek Európába, amelyek során megismerkedhetnek azokkal a közösségekkel, akiket támogatnak, és kisebb önkéntes munkát is végezhetnek a székhelyeken.

Sokféle módja van tehát az igehirdetésnek és az adakozásnak, aminek más a hagyománya és a kultúrája Amerikában, mint otthon. Jó volt megtapasztalni az itteni emberek nyitottságát és meggyőződését, hogy a legkisebb összeggel is segíthetünk. A jó ügyekkel pedig Isten terve szerint az ő országát építjük.

A szerző rádiónk Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Emlékezzünk 1956-ra

Reklám
Tas J Nadas, Esq

589. honismereti rejtvényjáték – 2018.10.14.

A BOCSKAI RÁDIÓ
589. honismereti rejtvényjátéka – 2018. október 14.

 

A kérdéseket Veress Sándor állította össze.

Minden helyes megfejtést beküldő személy a Clevelandi Magyar Múzeum felajánlásából:

  1. Hetente egy könyv ajándékhoz jogosult.
  2. A könyvet saját maga választhatja ki az erre felajánlott könyvek közül.
  3. Ajándékát 30 napon belül fel kell vegye a Magyar Múzeumban.

Cím:
Magyar Múzeum, Galéria
1301 East 9th Street
(földszint)
Cleveland, Ohio 44114

Telefon:
(216) 523-3900

Nyitvatartási idők:
Keddtől Péntekig de. 11-től du. 3 ig.
Szombaton csak rendezvények alkalmával.

Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 óráig

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Vitéz Bócsay Zoltán október 1-én visszaadta lelkét Teremtőjének

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy v. Bócsay Zoltán  október 1-én visszaadta lelkét Teremtőjének. Több éven át küszködött Parkinson kórral és most az utóbbi két hónapban pedig szívgyengeséggel. Otthonában halt meg békésen, családja körében. Gyászolja neje Klára, leányai Somorjai Ottilia, Tóth Kára és Bócsay Ágnes, unokái Tóth Benedek és Borbála, Somorjai Zsolt és Thurzó Bettina valamint összes ükunokája.

A gyász Istentisztelet vasárnap, október 14-én, lesz a Nyugat Oldali Magyar Református Templomban d.u. 2 órakor. Utána rövid fogadás a Kálvin teremben ahova mindenkit szeretettel hívnak és várnak. Kérik, hogy virágok helyett adakozzanak a Nyugat Oldali Magyar Református Templom vagy a CsBK javára.

Isten nyugosztalja!

 

Bócsay Zoltán Balassagyarmaton született 1927-ben. Édesapja Bócsay Jakab, érettségi után 1915-ben az iskola padjából ment katonának. A háború befejezése után rendőrtiszt lett. Mint tartalékos főhadnagyot, apját háborús kitüntetései elismeréseként, 1926-ban vitézzé avatták.

Édesanyja, Ebeczky-Nagy Lilla régi Nógrád-megyei katolikus földbirtokos családból származott. Zoltán a Budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumban végezte el a középiskolát. Majd a Görgey Artúr Műszaki Hadapród Iskolából tiszti szakaszparancsnokként végzett. 1946-ban, alhadnagyként teljesítette katonai szolgálatát a 6. hadosztály híradó zászlóaljánál, Pápán.

Első házasságából két leány apja, Somorjai Zsoltné, Ottilia és néhai Thurzó Sándorné, Sarolta. Magyarországon élnek unokái, Somorjai Zsolt, Somorjai Orsolya, Thurzó Bettina, és hat dédunokája, Molnár Ádám, Somorjai Dalma, Barna, Ákos, Balázs és Réka. A háború befejezése után, 1948-ban Németországba menekült. Onnan 1951-ben Clevelandba került. Tíz évig dolgozott gyárban és egyetemre járt. Ez alatt az idő alatt találkozott Böőr Klárával és 1957 januárban meg is esküdtek. Két lánya született, Bócsay Tóth Klára és Bócsay Ágnes.

1962-ben elhelyezkedett a Dalton &Dalton mérnöki irodánál, ahol út- és vasút- tervezéssel foglalkozott. Később URS Dalton cég lett. Itt dolgozott 43 évig mint tervező mérnök, főmérnök és Vice President.

Feleségével együtt több mint 60 évig aktívan részt vettek a magyar cserkészetben. Közel 20 éven át a clevelandi magyar iskola érettségi előkészítő osztályainak történelem, irodalom és földrajz tanára volt. A Cserkészszövetség megbízásából 1984-ben megírta “Vázlatos Magyar Történelem” című tankönyvet, ami még ma is használatban van.

Kedvenc foglalkozása az utazás volt. Feleségével, családjával, barátaival sokfele utaztak Amerikában, Kanadában, Európában, karib szigeteken és Mexikóban. Legjobban Floridában, Walt Disney World-ben szeretett lenni, Tóth Benedek és Borbála unokájával együtt. Élete végéig igazi, becsületes, Magyar katona, úri ember és cserkész volt.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Ukrán állami forrásokból kaphat információkat a Mirotvorec

Székesfehérvár, 2018. október 13. Benkõ Tibor honvédelmi miniszter beszéde az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred megalakulása és zászlóadományozó ünnepségén a székesfehérvári Városház téren 2018. október 13-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Az ukrán titkosszolgálatnál dolgozott korábban a Mirotvorec vezetője, a szervezet finanszírozása pedig máig tisztázatlan – tájékoztatta az ECHO TV Napi aktuális című műsorát Horváth József biztonságpolitikai szakértő, aki erről annak kapcsán beszélt, hogy több, mint háromszáz, kettős állampolgárságúnak tekintett magyar személy bizalmas adatait tették nyilvánossá egy szélsőséges ukrán honlapon, többek között négy vezető beosztású magyar nemzetiségű közalkalmazottét.

Horváth József feltételezése szerint a Mirotvorec az információit az ukrán kormánytól szerezheti az ugyanis biztos, hogy az adatok (lakcímek, útlevélszámok) nyilvánosan nem hozzáférhetőek.

Szabó Anett felvetésére a szakértő elmondta, hogy amennyiben az adatszerzés folyamán titkosszolgálati eszközök alkalmazására is sor került, abban az esetben bűncselekmény valósult meg, méghozzá több alkalommal.

Horváth József arról is beszélt, hogy a történések nem Oroszország érdekeit szolgálják, Ukrajna erőfitogtatása egyedül Magyarország, illetve a magyar kisebbség ellen irányul.

A teljes tartalom ITT érhető el.

Forrás: Magyar Idők

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Kovács Zoltán Washingtonban: a magyar politikát egyre többen értik és elismerik

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 2018. október 12., péntek (MTI) – A magyar politikát az Egyesült Államokban egyre többen értik és elismerik – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő Washingtonban az MTI-nek nyilatkozva csütörtökön. A kormányszóvivő kitért a demokrata párti törvényhozók Magyarországot bíráló levelére is, amelyet az amerikai választási kampány részének tekint.

“Egyre többen értik az Egyesült Államokban azt a munkát, amelyet a magyar kormányzat végez – például az üldözött keresztényekkel kapcsolatos fellépést, a gazdasági eredményeinket, az illegális migráció kérdését -, és kimondhatjuk, egyre többen elismerik azt is, hogy a magyar kormány az elmúlt nyolc évben rendkívül következetesen képviselte az álláspontját” – fogalmazott Kovács Zoltán kormányszóvivő az MTI-nek a Washingtonban tett és csütörtökön zárult négynapos látogatását összegezve.
A kormányszóvivő több kutatóintézetnél, alapítványnál, kongresszusi intézménynél és médiumnál folytatott eszmecseréket. Így például járt a többi között a Hudson Intézetben, megbeszéléseket folytatott a Judicial Watch nevű konzervatív szervezetnél, az amerikai törvényhozóknak háttéranyagokat készítő kongresszusi hivatalban, a Heritage Alapítványnál, a Nemzetközi Republikánus Intézetben vagy a Külkapcsolatok Tanácsában. Emellett látogatását tett a Politico című lap és a Fox News szerkesztőségében is.
A kormányszóvivő elmondta: évekkel ezelőtt megkezdett közös munkáról van szó, és a beszélgetések tónusa az elmúlt években markánsan megváltozott. “A Magyarország iránti növekvő megértés nagyon sokat segít nekünk, hogy a lényegről, az előttünk álló politikai, gazdasági és egyéb kihívásokról beszéljünk” – hangsúlyozta Kovács Zoltán.
Arra a kérdésre, vajon érte-e bírálat a magyar kormány politikáját, például az illegális migráció kezelését illetően, Kovács Zoltán leszögezte: “a magyar álláspontot megértették, nem vitatják annak a jogosságát, hogy Magyarország a szuverenitás alapján állva és a kötelességét végrehajtva védi az európai határokat”.
A kormányszóvivő ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország nem tudja kivonni magát a külföldi politikai küzdelmekből sem. Ennek kapcsán utalt Hillary Clinton volt demokrata párti elnökjelölt Magyarországot bíráló kijelentéseire és 22 demokrata párti törvényhozó szintén Magyarországot, a magyar sajtóviszonyokat bíráló levelére, amelyet a baloldali politikusok az amerikai külügyminisztériumnak írtak. Látjuk, hogy továbbra is tart az a politikai kampány, amelyet a nemzetközi baloldal – amely nemcsak európai, hiszen az internacionalizmus túlnyúlik az európai határokon és elér ide, az Egyesült Államokba is – Magyarország ellen folytat – fogalmazott a kormányszóvivő.
Kovács Zoltán kitért arra, hogy Hillary Clinton volt elnökjelölt a héten Oxfordban tartott előadást, ahol nemcsak Theresa May brit kormányfőt és a Brexitet kritizálta, hanem a tory képviselőket és Magyarországot is. Véleménye szerint ez teljesen egyértelmű jele annak, hogy az amerikai időközi választások kampányának hatásai Európában is megjelennek.
A kormányszóvivő szerint “nincs kétség afelől, hogy a nemzetközi baloldal, a magukat liberálisnak nevezők Magyarországgal egyfajta fekete bárány, vagy valamiféle pofozógép szerepét próbálják meg eljátszatni”. A szóvivő leszögezte azt is: nem véletlen, hogy a demokrata párti törvényhozók levele egy nappal azután került nyilvánosságra, hogy Clinton elítélően szólt Magyarországról. “Ugyanazok a szavak, ugyanazok a szóösszetételek, ugyanazok a rágalmak fogalmazódnak meg Magyarország ellen, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy ezzel valamiféle politikai előnyre tegyenek szert itt, Amerikában, vagy éppen Európában” – állapította meg Kovács Zoltán.
A kormányszóvivő hangsúlyozta: “ahogyan Hillary Clinton esetében teljesen nyilvánvaló, hogy az általa mondottaknak a mögötte álló intézményrendszer, beleértve a Soros György által finanszírozott szervezeteket, adják a tartalmat, az is teljesen nyilvánvaló, hogy a demokraták lépése mögött is ugyanezeknek a szervezeteknek a lépései, összehangolt és szervezett akciója áll”.
Kovács Zoltán leszögezte: mostani megbeszélései egyik tapasztalata éppen az, hogy e vádaskodásokat az amerikai politikai életben a helyükön kezelik. Tárgyalópartnerei – mint fogalmazott – “pontosan tudják, miről van szó”. Kifejtette: “az amerikai legfelsőbb bíróság új bírájának, Brett Kavanaughnak a megválasztása kapcsán is nyilvánvalóvá vált, hogy a pártpolitikába hogyan avatkoznak be az NGO-k, vagy éppen Soros György, akinek befolyásolási kísérleteit maga Donald Trump elnök nevezte néven”.
A kormányszóvivő elmondta: eszmecseréi során csaknem mindenütt hangsúlyosan került szóba Soros szerepe a politikai folyamatok befolyásolásában.
Kifejtette azt is: “a helyzet egyik aszimmetrikus elemével illik tisztában lennünk, éspedig azzal, hogy a demokraták, illetve az őket támogatók sokkal hangosabbak tudnak lenni, hiszen mögöttük ott áll a liberális média, annak a liberális médiatúlsúlynak a támogatása, amely gyakorlatilag globálisan beteríti a politikai közvéleményt azokkal a hírekkel és véleményekkel, amelyeket ők képviselnek”.
Kovács Zoltán elmondta: a politikai beszélgetéseknek ma már része az a felismerés, hogy a világban a politikát egyre inkább a globalisták és a szuverenisták szembenállása határozza meg. “Érdekes és megerősítő fejlemény, hogy az Egyesült Államok elnöke is azt mondja, szó sem lehet világkormányzásról, nem kérünk a globalista felfogásból, hanem fenntartjuk és helyeseljük azt, hogy az államok a saját szuverenitásuk alapján hoznak döntéseket, ha például az illegális migrációról, vagy az államok működését érintő kérdésekről van szó.”

MTI

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Hasogdzsi-ügy – The Washington Post: videofelvételek bizonyítják, hogy a szaúdi újságírót meggyilkolták

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 2018. október 11., péntek (MTI) – Hang- és videofelvételek bizonyítják, hogy Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai újságírót meggyilkolták Törökországban – közölte csütörtökön este internetes oldalán a The Washington Post, az újságíró egyik munkaadója.

A lap információi török kormányzati forrásoktól származnak.
A felvételek – írta az amerikai újság – azt mutatják, hogy Dzsamál Hasogdzsi október 2-án besétált hazájának isztambuli konzulátusára, hogy közelgő esküvőjéhez beszerezze a hivatalos dokumentumokat. “Ezt követően meggyilkolták és feldarabolták” – idézett a lap török tisztségviselőket.
A The Washington Post birtokába nem kerültek az említett hang-és videofelvételek, ám török forrásai azt állították, hogy nekik elmondták, mit tartalmaznak. Szerintük a felvételek a konzulátus épületén belül készültek.
A felvételen “hallani lehet a (Hasogdzsi) hangját, valamint más, arabul beszélő férfiak hangját. Hallani lehet, ahogyan kihallgatták, megkínozták és aztán meggyilkolták őt” – állította az egyik, névtelenséget kérő török informátor. Egy másik forrás, aki szintén nem hallotta a hangfelvételeket, de azt állította, hogy informálták őt róluk, kifejtette: “hallani lehetett azt is, ahogyan Hasogdzsit verik”.
A The Washington Post hangsúlyozta: nem világos, hogy amerikai tisztségviselők látták-e a videókat, illetve hallották-e a hangfelvételeket, de tartalmukkal török tisztségviselők megismertették amerikai kollégáikat.
Szaúd-Arábia eddig következetesen tagadta, hogy köze volna Hasogdzsi eltűnéséhez, azt állítva, hogy a szaúdi újságíró elhagyta a konzulátus épületét. Ezt Hasogdzsi török barátnője, aki órákon keresztül várta a férfit a konzulátusnál, cáfolta. A nő a héten a The Washington Post hasábjain írt nyílt levelében kért segítséget Donald Trump amerikai elnöktől. Maga Hasogdzsi, aki a szaúdi rendszer és kifejezetten Mohamed bin Szalmán koronaherceg erőteljes bírálója, szintén a The Washington Postnak dolgozott, amióta tavaly önként elhagyta hazáját.
Amerikai szenátorok szerdán levélben kérték Donald Trumpot, hogy járjon végére az eltűnt újságíró ügyének, és ha szükséges, akkor – az úgynevezett Magnyitszkij-törvényre hivatkozva – hozzon szigorú szankciókat a felelősök ellen. Az Egyesült Államokban 2012-ben életbe lépett jogszabály Szergej Magnyitszkij orosz ügyvéd tisztázatlan halála miatt orosz tisztségviselők vagyonának befagyasztásáról és a velük szemben elrendelt utazási tilalomról rendelkezett.
Trump csütörtökön a Fox televíziónak adott interjújában azt mondta: Washington megvizsgálja, hogy mi történt, ugyanakkor gazdasági okokra hivatkozva aggasztónak nevezte a Szaúd-Arábiába tartó fegyvereladások esetleges leállítását.
Az amerikai elnök csütörtökön a Fehér Házban úgy fogalmazott, hogy Hasogdzsi feltételezett meggyilkolása “szörnyű dolog”, ám nem szólt arról, hogy ki lehet ezért a felelős. “Nagyon odafigyelünk, nemsokára rendelkezésünkre áll egy jelentés az ügyről. Együttműködünk Törökországgal, és együttműködünk Szaúd-Arábiával is. Ami történt, szörnyű dolog, feltéve, hogy megtörtént. Úgy értem, hogy talán kellemes meglepetés is érhet bennünket, bár hajlok arra, hogy kétségeim legyenek” – mondta Trump az újságíróknak.
Közben a Fehér Házban, a kongresszusi politikusok körében és a hírszerzés berkeiben is egyre erőteljesebb a meggyőződés, hogy Hasogdzsi halott, és ezért Szaúd-Arábiát terheli a felelősség.
A The Washington Post állítása szerint az amerikai hírszerzésnek információk állnak rendelkezésére arról, hogy Mohamed bin Szalmán koronaherceg elrendelte, hogy az újságírót csalogassák vissza Szaúd-Arábiába, ahol letartóztatták volna.
Bob Corker, a szenátus külügyi bizottságának republikánus elnöke csütörtökön a kongresszusban újságíróknak azt mondta: “ha igaznak bizonyul az, amit ma még csak gondolunk, de nem tudunk bizonyossággal, akkor a legmagasabb szintű szankciókat kell elrendelni”.
Több amerikai lap és televízió – köztük a The New York Times és a CNBC televízió – bejelentette, hogy munkatársaik a történtek után nem vesznek részt a közeljövőben Rijádban rendezendő befektetési konferencián.
Heather Nauert amerikai külügyi szóvivő azt közölte: Szaúd-Arábia Egyesült Államokban akkreditált nagykövete csütörtökön elhagyta Washingtont, hazautazott – a hivatalos közlemény szerint – konzultációra.

MTI

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Kanye West rapper a Fehér Házban vendégeskedett Donald Trumpnál

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 2018. október 11., péntek (MTI) – Kanye West, az ismert amerikai rapper a Fehér Ház Ovális Irodájában vendégeskedett csütörtökön Donald Trump elnöknél.

A találkozóról tudósító AP amerikai hírügynökség szerint “szürreális látvány volt még a mostani, nem szokványos Fehér Házban is”. A tudósítás szerint maga az elnök is nyugtázta az esemény furcsaságát, és azt mondta: “ez aztán tényleg valami volt!”.
A rapper nem rappelt, hanem az elnök ebédre hívta meg őt, és előtte – újságírók jelenlétében – mintegy tízperces monológot adott elő az elnöknek egyebek közt társadalmi kérdésekről, börtönreformról, a Chicagóban – ahol ő felnőtt – elharapódzott erőszakról, mentális egészségről, politikáról.
A 41 éves afroamerikai rapper, aki az Ovális Irodában szemtől szemben ült Donald Trumppal, elmondta, hogy megpróbálták lebeszélni őt a “Tegyük ismét naggyá Amerikát” feliratú baseball-sapka viseléséről, de – mint fogalmazott – ez a sapka erőt ad neki, “szupermannek érzi magát” benne.
Javaslatot tett az elnöknek arra is, hogy a Tegyük ismét naggyá Amerikát jelszóból hagyja el az “ismét” kifejezést.
West azt is mondta, hogy kedvelte Hillary Clintont is, Donald Trump demokrata párti vetélytársát a 2016-os elnökválasztáson, de megfogta őt Trump “férfias energiája”.
A találkozón szóba került Észak-Korea is. Donald Trump leszögezte: mielőtt ő hatalomra került, a térség a háború felé sodródott, erre West azt javasolta neki, hogy “állítsa meg” Észak-Koreát.
A rapper beszélt arról is, hogy egyszer bipoláris depressziót állapítottak meg nála, de később egy másik orvos azt mondta, a diagnózis téves, ő csupán alvászavarokkal küszködik.
A beszélgetés végén Kanye felállt és odament az elnökhöz. “Szeretem ezt a srácot, hadd öleljem át!” – mondta és széles mozdulatokkal átölelte Donald Trumpot. “Ez tényleg kedves. Szívből jött” – mondta erre az elnök.
A találkozón, majd az ezt követő ebéden jelen volt Jared Kushner, Donald Trump veje és tanácsadója, és Jim Brown az amerikai profi labdarúgó liga egyik sztárja. Elemzők szerint Donald Trump az amerikai fekete szavazók rokonszenvének megszerzése érdekében hívta meg Kanye Westet.

MTI

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Az amerikai Washington államban eltörölték a halálbüntetést

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 2018. október 12., péntek (MTI) – Az Egyesült Államok északnyugati részén fekvő Washington államban a tagállami legfelsőbb bíróság csütörtökön eltörölte a halálbüntetést.

Ezzel Washington állam a huszadik olyan tagállam lett az Egyesült Államokban, ahol – a törvényhozásban vagy bírósági határozattal – megszüntették a halálbüntetést.
A Washington állam fővárosában, Olympiában egyhangúlag megszületett döntést a bírák azzal indokolták, hogy a halálbüntetést kimondó törvény alkalmazása tetszőleges volt és gyakran faji alapú megkülönböztetés alapján éltek vele.
Az északnyugati államban már 2014 óta moratórium van érvényben a kiszabott halálbüntetések végrehajtására, és a csütörtöki döntéssel a bíróság nyolc halálra ítélt büntetését életfogytig tartó börtönbüntetésre változtatta.
Mary Fairhurst, az állam legfelsőbb bíróságának elnöke a döntés véleményezésekor közzétett írásbeli indoklásában hangsúlyozta: “nem egyenlő mértékben alkalmazták a halálbüntetést, néha vagy annak függvényében szabták ki, hogy hol követték el a bűncselekményt, vagy az elkövető állandó lakhelye szerinti megyétől függően, néha az elérhető költségvetési forrásoktól, vagy a bűnelkövető faji hovatartozásától függően döntöttek”. A főbíró leszögezte: “a mi halálbüntetésünkből hiányzik az alapvető méltányosság”.
Jay Inslee, az állam demokrata párti kormányzója – aki valaha a halálbüntetés híve volt – írásos közleményben üdvözölte a döntést. “Az egyenlő mértékű és korrekt igazságszolgáltatásra törekvésünk rendkívül fontos pillanata ez” – fogalmazott a kormányzó. Leszögezte egyúttal azt is: a legfelsőbb bíróság döntése egyértelművé tette hogy Washington államban a halálbüntetést “tetszőlegesen és faji elfogultságokkal terhelten, egyenlőtlenül szabták ki”. Inslee szerint ez nem szolgálta a büntetőjog célkitűzéseit.
A döntést a legfelsőbb bíróság egyébként egy Allen Eugene Gregory nevű fekete férfi pere kapcsán hozta meg. A vádlott még 1996-ban megerőszakolt, kirabolt és meggyilkolt egy 43 éves nőt. Ügyvédjei azonban azzal érveltek, hogy a kiszabott halálbüntetés “nem arányos az elkövetett bűncselekménnyel” és “nem korrekt, önkényes és faji előítéletek alapján hozták”.
Az állam mintegy egy tucatnyi bírája ekkor sürgette a legfelsőbb bíróságot, hogy Gregory esetének kapcsán hozzon döntést a halálbüntetés eltörléséről.

MTI

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Helyettes államtitkár lett Kumin Ferenc

A Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkárává nevezte ki a miniszterelnök Kumin Ferencet – az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg.

A kinevezés a külgazdasági és külügyminiszter javaslatára történt, és október 16-val hatályos.

Kumin Ferenc 2014-től Magyarország New York-i főkonzulátusát vezette. 2012 és 2014 között nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár volt. Ezt megelőzően, 2006 és 2010 között a Köztársasági Elnöki Hivatal stratégiai és kommunikációs főosztályának vezetőjeként dolgozott.

Ugyancsak a Magyar Közlöny szerdai számában tették közzé, hogy Orbán Viktor kormányfő Csaba Gábort, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkárát október 5-ei hatállyal felmentette.

Forrás: Infostart.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

A történelem eddigi legnagyobb védművére bukkantak a román határnál

260 ezer négyzetméternyi terület felásásával rábukkantak hazánk történetének legnagyobb ismert védműrendszerére. Az árkos, karós sáncvonal a folytatása lehet a Debrecenben korábban megmentett védműnek.

Soha ekkora véderőrendszert még nem tártak fel régészek Magyarországon, mint a közelmúltban az M4-es autópálya építése közben – értesült az ATV.

A sztrádaépítés előkészítő szakaszában

29 helyszínen bukkantak egy hatalmas védműre a magyar-román határ mentén.A kora újkori katonai térképeken “római sánc” névvel illetett erődrendszer a XX. századi gazdálkodás miatt lett teljesen “elszántva”, a most feltárt XI-XII. századi, nagykereki leletekből viszont arra lehet következtetni, hogy a védvonalak mentén már ezer évvel ezelőtt is éltek emberek. A Déri Múzeum régészei a helyszínen úgy nyilatkoztak,

a magyar-román határt követő védvonal már a X. században is állt,

A kutatásokat négy évvel ezelőtt kezdték, és már akkor látszott, hogy igazi szenzációra lehet számítani.

“Néhány méterre a határtól feltártuk az úgynevezett Csörsz árka egy elég jelentős szakaszát” – mondta Dani János, a múzeum régészeti igazgatóhelyettese.

“Ilyen hosszan ilyen komplex védműrendszert még senkinek nem sikerült feltárnia”- tette hozzá.

Kreiter Eszter, a Budavári Kft. tudományos igazgatója elmondta, terepbejárások és próbafeltárások segítségével jelölték ki azokat a helyeket, ahol a nagyobb feltárásba később belekezdtek.

“Több mint 260 ezer négyzetméteren tártunk fel régészeti lelőhelyeket a Déri Múzeummal” – mondta el Kreiter Eszter.

A sáncrendszer egy, már korábban Debrecenben feltárt védmű folytatása lehet, korábban kihegyezett karókkal és árkokkal megerősítve.

Nyitókép: ATV
Forrás: Infostart.hu
Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,432FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe