Főoldal Blog Page 765

Juncker: Erdély és Románia egyesülése európai ünnep

„Minden, ami román, egyben európai is, ezért december elsején Európa közösen ünnepli meg a Romániának és Európának is fontos pillanatot” – fogalmazott az Európai Bizottság elnöke.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlamentben elmondott, ott szintén beszédet mondott Klaus Iohannis román elnököt üdvözlő beszédében kijelentette, Erdély és Románia egyesülésének centenáriuma nem csak román, hanem európai ünnep is.

„Minden, ami román, egyben európai is, ezért december elsején Európa közösen ünnepli meg a Romániának és Európának is fontos pillanatot” – fogalmazott Juncker.

A Bizottság elnöke emellett megismételte korábbi kijelentetését, amely szerint Romániának mihamarabb csatlakoznia kell az áruk és emberek szabad mozgását biztosító schengeni övezethez. A román kormánynak és a parlamentnek küldött üzenetében aláhúzta, a csatlakozást nem szabad veszélyeztetniük az által, hogy hátat fordítanak vagy eltávolodnak a jogállami elveknek.

(MTI) / mandiner.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Több száz katonát vezényel a mexikói határra az USA

További mintegy 800 katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon – tájékoztatták csütörtökön az AFP francia hírügynökséget amerikai vezetők, miközben a Hondurasból elindult bevándorlók tovább haladnak az Egyesült Államok felé.

A reguláris hadsereg katonái, akiket várhatóan az ország több katonai támaszpontjáról irányítanak a határra, a Nemzeti Gárda tavasz óta már ott állomásozó több mint 2000 tartalékosához csatlakoznak.

James Mattis amerikai védelmi miniszter helyi idő szerint még csütörtökön hivatalossá teszi az újabb felvonultatást – közölték a nevük elhallgatását kérő illetékesek.

Az erősítés tagjai között orvosok és mérnökök is lesznek, és főként logisztikai támogatást és felszerelést visznek magukkal, közöttük sátrakat és járműveket.

“A demokraták által elfogadott törvények miatt nehéz ezeket az embereket a határon megállítani” – írta csütörtök reggel Twitter-oldalán Donald Trump amerikai elnök. “Odaküldöm a hadsereget ebben a nemzeti szükséghelyzetben. Meg fogjuk állítani őket” – tette hozzá.

Az amerikai elnök áprilisban jelentette be, hogy a déli határra küldi a Nemzeti Gárda akár 4000 tagját. Végül 2000-et irányítottak a térségbe, ahol a határőrök tehermentesítését segítik.

Az amerikai hadsereg tartalékos hadtestét, a Nemzeti Gárdát már 2010-ben Barack Obama parancsára, illetve 2006 és 2008 között George Bush elnökére a határra vezényelték. Minden alkalommal a szolgálatuk körülbelül egy évig tartott.

A növekvő fáradtság ellenére a több ezer fős migránskaraván csütörtökön folytatta az útját az Egyesült Államok felé a dél-mexikói Mapastepecből, amely még 3000 kilométernyire fekszik a határtól.

Nyitókép: MTI/AP/Rodrigo Abd
Forrás: infostart.hu
Reklám
Tas J Nadas, Esq

Arany János: V. László

Arany János
Arany János

Sűrű setét az éj,
Dühöng a déli szél,
Jó Budavár magas
Tornyán az érckakas
Csikorog élesen.
„Ki az? mi az? vagy úgy -”
„Fordulj be és alugy
Uram László király:
A zápor majd eláll,
Az veri ablakod.”

A felhő megszakad,
Nyilása tűz, patak;
Zúgó sebes özönt
A rézcsatorna önt
Budának tornyiról.

„Miért zúg a tömeg?
Kivánja eskümet?”
„A nép, uram király,
Csendes, mint a halál,
Csupán a menny dörög.”

Megcsörren a bilincs,
Lehull, gazdája nincs:
Buda falán a rab
– Egy-egy felhődarab –
Ereszkedik alá.

„Hah! láncát tépi a
Hunyadi két fia -”
„Uram, uram, ne félj!
László, tudod, nem él
S a gyermek, az fogoly.”

Mélyen a vár alatt
Vonúl egy kis csapat;
Olyan rettegve lép,
Most lopja életét…
Kanizsa, Rozgonyi.

„Kettőzni kell az őrt,
Kivált Mátyás előtt!”
„Mátyás, az itt maradt,
Hanem a többi rab –
Nincsen, uram, sehol.”

A felhő kimerült,
A szélvihar elült,
Lágyan zsongó habok
Ezer kis csillagot
Rengetnek a Dunán.

„El! míg lehet s szabad!
Cseh-földön biztosabb.”
„Miért e félelem?
Hallgat minden elem
Ég s föld határa közt.”

Az alvó aluszik,
A bujdosó buvik;
Ha zörren egy levél,
Poroszlót jőni vél
Kanizsa, Rozgonyi.

„Messze még a határ?
Minden perc egy halál!”
„Legitten átkelünk,
Ne félj uram: velünk
A gyermek, a fogoly.”

Az alvó felvirad,
A bujdosó riad;
Szellő sincsen, de zúg,
Felhő sincsen, de búg
S villámlik messziről.

„Oh adj, oh adj nekem
Hűs cseppet, hű csehem!”
„Itt a kehely, igyál,
Uram, László király,
Enyhít… mikép a sír!”

Állj meg, boszú, megállj:
Cseh földön űl a rab;
Cseh földben a király,
Mindég is ott marad,
De visszajő a rab…!

(1853.)

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Budvár mondája

A várostól alig negyedóra járásra a Küküllő jobbpartján a Budhegy tetején állnak Budvár romjai. A legenda szerint Buda vezér építtette, és itt volt a hunoktól elszakadt székelyek vezérének a székhelye. A székelyek itt kötöttek szövetséget Árpáddal, aki törvényt adott nekik. Valójában a 11–12. században épülhetett egy korábbi római erődítmény maradványainak a felhasználásával. 1241-ben a tatárok rombolták le. A Budváron (635 méter magasságú, konglomerát sziklaoromzat) a csiszoltkő-korszak (neolitikum) embere már megtelepedett. A korai és a késő Vaskor embere is itt lakott. Az Árpád-korból földkunyhók és egy erődítmény falmaradványai kerültek elő. Hargita megye műemlékeinek hivatalos jegyzékében (1992) a Budvár romjait műemléképületként tartják számon.

“Látszik innen a szemben lévő Budvárnak egész bentere s első tekintetre is felismerhető, hogy az Budvárának volt előváracsa vagy őrtornya, s azért a rege is egybecsatolja azzal. Itt lakott Csicser, egy hires levente – mond a rege – ki szerette a budvári rabonbán tündérszép leányát, de az atya kicsinlé a szegény leventét fejedelmi vérből származott leányának, s a leventét eltiltá Budvárából. Epedve ült itt kis várában a bús ifju, tekintete örökösen Budvár bástyáin csüngött, de vigasztaló angyalként csak hamar megjelent a bástya-ormon a tündér szép leány s nyílvesszőn röpité át szerelmi levelét, melyben elmondá, hogy atyja tilalma daczára is szereti s örökké szeretni fogja. Ekként nyilszárnyakon repülő levelekben beszélgettek, s panaszlák el egymásnak szivgyötrelmeiket, mignem egy csatában az ellenségtől körülvett rabonbánt kiszabaditván a levente, mondá a fejedelem, hogy „kérj jutalmat s én megadom.” – „Leányod kezét, ki szeret, s kinek birása nélkül nem élhetek,” mond esdeklőleg a levente. A rabonbán pedig, mivel szavát vissza nem veheté, beleegyezett, s Budvár annyi évig előtte zárt kapui feltárultak a határtalan boldogságnak.”

Orbán Balázs: A Székelyföld leírása

A legenda meghallgatható a legendarium.ro weboldalon.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Emlékezetes volt az ’56-os műsor [videóval]

Október 21-én, vasárnap a Szent Imre templom dísztermében emlékeztek meg a clevelandiek az 1956-os szabadságharcról. Az ünnepi műsor az Amerikába kivándorolt honfitársaink visszaemlékezései alapján tisztelgett a magyar történelem gyászos, ám dicsőséges eseményei előtt, továbbá mindazok előtt, akik az emigrációban is őrizték ‘56 emlékét, soha nem feledve el hazájukat.

A program előtt az esemény díszvendége, Dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos, valamint Szentkirály Endre, a 8 templomot és 12 szervezetet képviselő Egyesült Magyar Egyletek elnöke megkoszorúzták Mindszenty József bíboros, hercegprímás és az ’56-os szabadságharcos belvárosi emlékműveit, amelyen részt vettek a helyi egyesületek vezetői, Pálmai Zsuzsanna közösségi diplomata Chicagóból és a helyi cserkészek. A clevelandi városházán – csakúgy, mint Torontóban – idén is felhúzták a magyar nemzeti lobogót.

1956-2018 emlékműsor Clevelandben

Megemlékezés az 1956-os szabadságharcunkról – a műsor teljes felvétele megtekinthető az alábbi linken.Az ünnepi program az Egyesült Magyar Egyletek szervezésében valósult meg 2018. október 21-én, a clevelandi Szent Imre templom dísztermében.Beszámolónk: https://www.bocskairadio.org/emlekezetes-volt-az-56-os-emlekmusor/

Posted by Bocskai Rádió the Voice of Hungary at WJCU on Tuesday, October 23, 2018

A Szent Imre templom alagsori helyisége erre az alkalomra ünnepi díszítést kapott a trikolór oszlopokkal, a színpadot befedő “lyukas” zászlóval, a piros-fehér krizantémokkal, a gyertyákkal és a gyerekek által festett zászlókkal. A műsorban felléptek a cserkészlányok, akik Szentkirályi Endre beszéde alatt fehér szegfűvel köszöntötték a megjelent ’56-osokat. A megemlékezést Mezei András atya, a Szent Imre és Szent Erzsébet római katolikus egyházközségek plébánosa nyitotta meg, és Tamásy Éva evangélikus lelkész magyar anyákért és fiaikért szóló imádsága zárta. Elhangzott Bogárdy Imre clevelandi költő, festő Októberi emlékezés című verse, valamit részletek a helyi magyarok visszaemlékezéseiből, amelyek az 56 történet című amerikai magyar kiadványban jelentek meg. Archív felvételekből, korabeli hírügynökségi anyagokból készített filmösszeállítások idézték fel a szabadságharc, illetve az Amerikába érkezés eseményeit, valamint levetítették Pigniczky Réka Memory Project riportsorozatának egy epizódját is. Az amerikai és a magyar himnuszt Peller Miklós, a Szent Imre templom orgonistája kísérte.

Dr. Szilágyi Péter ünnepi beszéde az emlékműsoron

Dr. Szilágyi Péter miniszteri biztos beszédében megköszönte, hogy az emigrációba kényszerült honfitársaink folytatták a szabadságért való küzdelmet, s „hazájuk hangjai lettek az Újvilágban”. Emlékeztetett arra, hogy a clevelandi magyarok a szabadságharc leverését követően kiáltvánnyal fordultak a világ közvéleményéhez, amelyben követelték Magyarország felszabadítását. Tiszteletét fejezte ki ’56 örökségének megőrzése és a magyarságukhoz való ragaszkodásuk iránt, majd kiemelte, hogy a kormány elkötelezett nemzetpolitikájának köszönhetően mára „a magyarság szövete újra összeforrt”. A műsort követő Diaszpóra Tanácson, ahol a helyi szervezetek vezetőivel értekezett, Szilágyi Péter részletesen is beszámolt a kormányzati programokról. Beszélt többek között az új pályázati lehetőségekről, a diaszpórában élő fiatalok anyaországi látogatásának támogatásáról, a babakötvényről és az anyasági támogatásról, illetve a Kőrösi Csoma Sándor Programról, amelynek clevelandi ösztöndíjasaival is találkozott, akik tevékenyen kivették részüket az ’56-os emlékműsor összeállításában és lebonyolításában.

Az eseményen közel kétszázan vettek részt. A műsor után fogadással kedveskedtek az egybegyűlteknek a Szent Imre templom önkéntes asszonyainak jóvoltából. A jól sikerült, hangulatos és színvonalas program sokak szívét megindította, s könnyes szemmel fejezték ki hálájukat a személyessé tett megemlékezésért. Beszélni, beszélgetni kezdtek az emlékeikről, amit reményeink szerint családjaik körében vagy emlékiratok formájában is folytatnak. Hiszen így válhat közös történetünkké a múlt, s a szabadság mindennél értékesebb öröksége.

A szerző rádiónk Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa.

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Ki lesz a király? – előadás Szilágyi Erzsébetről

E kérdés köré építette előadását Peller (Falk) Ildikó, a Cuyahoga Community College nyugalmazott egyetemi docense október 13-án, a Clevelandi Magyar Múzeum szombat délutáni angol nyelvű programsorozatának havi eseményén.

Hunyadi János hadvezér felesége, a lefejezett Hunyadi László és Mátyás király anyja, Szilágyi Erzsébet hős asszonyként vonult be a történelembe, aki „reneszánsz amazonként” küzdött családja befolyásos hatalmi pozíciójáért, férjéért, fiaiért, birtokaiért. Tette ezt ranggal, pénzzel, fegyveres erővel, fondorlattal és női megérzéssel, miközben sokat köszönhetünk neki az ország magyar kézben maradásáért és felvirágoztatásáért. A „first lady”-t, később „queen mother-t” ma bölcs diplomataként jellemeznénk, aki nem omlott össze az özvegység terhe alatt, hanem politikai aktivista módjára keményen harcolt a nagyurakkal a magyar trónért. Ezekkel a jelzőkkel illette őt Peller Ildikó, hogy közel hozza nem mindennapi élettörténetét a jelen korhoz.

Nem sokat tudunk ugyanis Szilágyi Erzsébet személyiségéről, az utókor mégis megőrizte tiszteletre méltó emlékét. Hős hadvezér felesége volt, erdélyi magyar nemesi család sarja, gyermekeit humanista tudományokra és művészetekre taníttató művelt asszony, akinek fiai jó hazafiként szolgálták a török veszedelem és az Árpád-ház kihalása utáni trónviszályok által sújtott országot. Egyikük az életét áldozta a magyar koronáért, a másik a magyar történelem legnagyobb királya lett. (Nem mellesleg idén ünnepeljük Mátyás születésének 575. és királlyá választásának 560. emlékévét.)

Most is sokan vettek részt az előadáson

Mátyás uralkodása alatt szilárdult meg és indult fejlődésnek, növekedésnek a Magyar Királyság, ami közvetetten az őt trónra “lobbizó” anyjának volt köszönhető. Történetírói azonban vele foglalkoztak, s nem szólt a fáma a vajdahunyadi várbirtokára visszavonult egykori kormányzónéról. Szilágyi Erzsébettől szép számban maradtak fenn levelek, rendeletek,  hiteles képi ábrázolása viszont nincs. Tévesen neki tulajdonítottak egy Szent Oszvaldot ábrázoló arcképet a Hunyadiak címerállata, a csőrében aranygyűrűt tartó holló miatt (amelynek többféleképpen eredeztetett történetét Ildikó ismertette is a hallgatósággal), ám ezen kívül csak fiktív ábrázolásaival találkozhatunk. Alakja feltűnik Madarász Viktor Hunyadi László siratása c. híres festményén, Erkel Ferenc Hunyadi László című operájában, illetve Arany János Mátyás anyja című balladájában, amelyet az előadás végén meg is kaptunk.

Peller Ildikó felkészülten, alapos tudásról téve tanulságot, tág kontextusba helyezve mutatta be Szilágyi Erzsébet életét. Előadásának nagy része a történelmi előzmények, a korszak és a kulcsszereplők bemutatásáról szólt. Mialatt elkalandoztunk Magyarország 14-15. századi térképein, vagy követtük a családfa kisebb-nagyobb elágazásait, a terjedelmes információhalmazból az előadó mindig kiemelt egy nevet, helyszínt vagy eseményt, amelyeket a végén összefűzött. Közben két vezérfonalunk volt: a „ki lesz a király?” kérdés, amely meghatározta a történelem menetét, valamint főszereplőnk, Szilágyi Erzsébet ennek érdekében tett lépései. Hogy mennyire voltak előrelátóak az asszony döntései, azt nem tudhatjuk, viszont a magyar történelem meghatározó sorsfordulatai hozzá (is) kötődnek. Férjének nándorfehérvári diadala hosszú időre megállította az iszlám európai térhódítását, ami ma is aktuális kérdés. Lefizette a nagyurakat és taktikázott, hogy V. László halála után Mátyás legyen a király, majd annak törvénytelen fiát, Corvin Jánost is támogatta a trónon, hogy az ne kerüljön idegen kézbe.

Peller Ildikó az előadás után

Ildikó gazdagon illusztrálta előadását, elemezte is a vetített térképeket, festményeket, dokumentumokat, címereket. Közben egy olyan asszony képét festette elénk, akinek helyzetébe olykor bele is tudtuk képzelni magunkat. S hogy milyen üzenete lehet számunkra Szilágyi Erzsébet életének? Az előadó záró gondolatai szerint pl. jelképe lehet annak, ahogyan egy igaz magyar asszony küzd a magyar földért, s anyává lesz, amint elvégezte, amit megkövetelt a haza.

A szerző rádiónk Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

„A clevelandi magyarok küzdelme példaértékű” – interjú Somogyi Viktória filmrendezővel

Az egykori Chagrin Falls-i diák, David Ponce filmkészítő egyénisége és munkássága által inspirált Chagrin Documentary Film Festivalt 2010 óta rendezik meg a Clevelandhez közeli festői kisváros helyszínein. A versenyprogramban 2018. október 3. és 7. között 89 filmet vetítettek le, amelyek után közönségtalálkozókat tartottak.

Az idei fesztivál magyar vonatkozású filmje az amerikai közösségek templomaik megtartásáért folytatott drámai küzdelmét mutatta be, középpontban a clevelandi Szent Imre magyar katolikus templom történetével. Somogyi Viktória és Jeff McIntyre Foreclosing on Faith (America’s Church Closing Crisis)A hit kiárusítása avagy Az amerikai templombezárási válság című filmjét október 5-én este vetítették a Chagrin Little Valley Theater zsúfolásig megtelt termében.

Somogyi Viktória és Jeff McIntyre a vetítés utáni közönségtalálkozón (Fotó: Peggy Turbet, Chargin Documentary Film Festival)

Somogyi Viktóriával a helyszínen készített interjút a Bocskai Rádió KCSP-ösztöndíjas munkatársa, Miklós Melánia.

A rendező elmondta, hogy szakmai szempontból megtiszteltetést és elismerést jelent a chagrini fesztiválra való meghívás, hiszen a MovieMaker Magazine besorolása szerint az ötven legfontosabb filmfesztivál egyike. Az külön öröm volt számukra, hogy a helyi magyarok összefogtak, szponzorálták a bemutatót és az azt követő fogadást, így otthon érezték magukat. Sok clevelandi jelen volt a vetítésen, akik részt vettek a Szent Imre templom bezárása elleni küzdelemben, és szerepelnek a filmben. Hangosan reagáltak az egyes jelenetekre, ami azt jelzi, hogy még nyolc évvel az események után is tart a feldolgozás folyamata. Mélyen megérintette őket templomuk megszűnésének veszélye, a diaszpórában ugyanis a templom közösségépítő erőt is jelent, és fontos szerepet játszik a történelmi, kulturális és nyelvi hagyományok megőrzésében. A nemzeti identitás utolsó bástyáiként fontos, hogy ezek az épületek megmaradjanak. Somogyi Viktória ezért is vállalkozott arra, hogy a nagyközönség elé tárja a problémát, amelyről alig beszélnek. A film azért készült angolul, mert a súlyos jelenség nemcsak a magyar etnikumot érinti.

A filmbemutató közönsége (Fotó: Peggy Turbet, Chargin Documentary Film Festival)

Az elsőfilmes rendező a Vatikáni Rádió magyar szerkesztőségének munkatársaként találkozott először az amerikai templombezárásokról szóló hírekkel. 2006-tól minden évben egy hónapot az Egyesült Államokban töltött, ahol felkereste a magyar egyházi közösségeket, így ismerte a helyzetüket, s hogy milyen szerepet töltenek be a templomok ma is a bevándorlók életében. A clevelandi Szent Imre 2010-es bezárásától kezdve foglalkoztatta a gondolat, hogy filmet csináljon, amivel felhívja a közvélemény figyelmét a “botrányra”. Akkor döntött a dokumentálás mellett, amikor 2014-ben a New York Timesban meglátta a 120 templom bezárásáról szóló szalagcímet, s hogy a listán az ottani Szent István templom is szerepel. Az anyagi források megteremtése után sikerült kapcsolatba kerülnie a kétszeres Emmy-díjas Los Angeles-i operatőrrel, Jeff McIntyre-rel, aki igent mondott a felkérésre. Két évig forgattak és anyagot gyűjtöttek, miközben a történet ment előre. 2016 végén készültek el a filmmel, amelyet azóta fesztiválokon mutatnak be.

Viktória bevallása szerint a tudomására jutott információk hatására mélypontra jutott, ami elbizonytalanította, hogy milyen módon mutassa be a témát. Végül úgy döntött, a film küldetése az lesz, hogy reményt adjon a nézőknek. Ezért a clevelandi templom története lett a fő szál, hiszen ott sikerrel járt a templom megmentése, ami példát mutathat az egész amerikai közösségnek: hogy van értelme harcolni, és a kis Dávid legyőzheti Góliátot. Az volt a céljuk, hogy segítsenek ebben a küzdelemben, illetve segítsenek megelőzni a hasonló helyzetek kialakulását, hiszen a templombezárások nem szűntek meg.

A Foreclosing on Faith című dokumentumfilm világpremierjére ez év januárjában került sor a női rendezők munkáit bemutató Los Angeles-i La Femme filmfesztiválon, ahol osztatlan sikert aratott. Azóta több keresztény- és dokumentumfilmes fesztiválra is meghívták, díjakat és sok pozitív visszajelzést kapott. Bemutatta a Duna Televízió és egy rövid ideig megtekinthető volt online is. Szeretnék még több helyen bemutatni Magyarországon és a határon túli közösségekben, hiszen a nézők otthon is empatikusan reagálnak a problémára. Viktória azt mondja, miközben évekig foglalkozott a témával, amit nemzetközi szempontból igyekezett bemutatni, nem számított rá, hogy egyéb olvasatai is lehetnek a filmnek. Otthon még katolikus körökben is kevesen hallanak a jelenségről, ezért maga a téma is a meglepetés erejével hat. Holott a saját érdekeink melletti kiállás a Kárpát-medence kis közösségeiben is ugyanolyan fontos probléma, mint bárhol a világon, legyen szó akármilyen szövetségről. A film példát mutat arra, hogyan lehet közösségben eredményesen harcolni a túlélésért.

Steve Hegedeos zenélt a filmbemutató utáni fogadáson (Fotó: Peggy Turbet, Chargin Documentary Film Festival)

Jelenleg terjesztőt keresnek, további küldetésük pedig, hogy konferenciákat szervezzenek, ahol az érintett felek párbeszédbe kerülhetnek egymással a megoldáshoz vezető alternatívák megtalálása érdekében.

A szerző rádiónk Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Baptista gyülekezet 2018. október 21.-i adása

Igét hirdet id. Kulcsár Sándor a Clevelandi Magyar Baptista Gyülekezet lelkipásztora.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

A miniszterelnök a Terror Házánál mond beszédet október 23-án

Október 23-án Orbán Viktor miniszterelnök a Terror Háza Múzeumnál mond beszédet 15 órától – nyilatkozta Kovács Zoltán kormányszóvivő az MTI-nek.

A kormányszóvivő tájékoztatása szerint a kétnapos ünnepségsorozat október 22-én 14 órakor az 1956-os műegyetemi emlékműnél, a Nemzeti Örökség Intézetével együttműködésben szervezett megemlékezéssel kezdődik. Köszöntőt mond Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

A résztvevők innen átvonulnak a hagyományos műegyetemi ünnepségre, ahol 15 órakor beszédet mond Boross Péter volt miniszterelnök, Józsa János, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora és Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke, volt műegyetemi diák. Az ünnepség után fél ötkor fáklyás felvonulás indul az egykori egyetemi hallgatók útvonalán a Műegyetemtől a Bem József térre, ahol Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter mond beszédet.

A menethez – idén először – három ponton is lehet csatlakozni: a Várkert Bazárnál, a Clark Ádám téren és a Batthyány téren lehet bekapcsolódni a történelmet megidéző vonulásba. 18 órától fényfestéssel zárul az este, a Külgazdasági és Külügyminisztérium épületén jelennek meg a vizuális elemek.

Kovács Zoltán elmondta: október 23-án 9 órakor katonai tiszteletadás mellett felvonják Magyarország lobogóját a Kossuth téren. 10 órától ingyenesen látogatható az Országház. 15 órától Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Terror Háza Múzeumnál. 20 órától a Magyar Szimfonikus Zenekar és az Anna and the Barbies ad koncertet a Millenáris B csarnokában. Az esemény ingyenesen látogatható, a jegyeket az Eventim hálózatán keresztül lehet igényelni a Szabadságkoncertre.

Kitért arra is, hogy a kiemelt programok mellett több elemmel gazdagodott a szabadság napjának ünneplése. Az Időkapuk elnevezésű interaktív játék október 23. és november 4. között a középiskolásoknak segít jobban megismerni az 1956-os forradalom és szabadságharc legfontosabb pillanatait. A kiterjesztett valóság applikáció letöltésével a fiatalok 1956 októberében találhatják magukat és átélhetik azokat az eseményeket, amelyek meghatározták sok ember sorsát.

Nosztalgiavillamosok indulnak a 4-6-os és a 47-49-es villamosok útvonalán október 22. és november 4. között. Egy-egy ikonikus helyszínen, megállóban korabeli ruhába öltözött fiatalok – úgynevezett rikkancsok – szerepükhöz hűen ajánlják és osztogatják a Terror Háza Múzeum által válogatott archív hírekből összeállított pár oldalas újságot a járókelőknek, míg a forradalom eseményeihez köthető állomásokon rövid hangalámondással tudhatnak meg fontos információkat 1956-ról az utazók – mondta a kormányszóvivő.

Forrás: hirado.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Trócsányi: a Sargentini-jelentés miatt az Európai Unió Bíróságához fordult a kormány

A kormány az Európai Unió Bíróságához fordult szerdán, mert vitatja a Sargentini-jelentés európai parlamenti (EP) elfogadásának szabályszerűségét – jelentette be Trócsányi László igazságügy-miniszter Budapesten, sajtótájékoztatón.

A magyar álláspont szerint az EU alapszerződés hetes cikk szerinti eljárás Európai Tanács előtti megindítására irányuló EP-szavazáson nem volt meg a szükséges kétharmados többség, a tartózkodások ugyanis leadott szavazatként értékelendők – fejtette ki a miniszter.

Az EP a saját szabályait sem tartotta be – fűzte hozzá.

Trócsányi László megjegyezte: a magyar jogállamisággal foglalkozó jelentés érzelmileg túlfűtött, a tényeket figyelmen kívül hagyta, ezért annak tartalmát is vitatják. A jelentés oka az is lehet, hogy a kormánynak határozott álláspontja van a migrációról, amin nem kíván változtatni – jelezte.

Rossznak tartják az egész eljárást

A szerdai kormányülés döntése szerint azonban azért fordultak a luxemburgi székhelyű uniós bírósághoz, mert a jelentés elfogadása is szabálytalan volt.

A miniszter szerint egyértelmű rendelkezés, hogy a tartózkodó szavazatokat is figyelembe kell venni, a tartózkodás is egy szavazat, méghozzá nem szavazatnak minősül, és ez alapján nem volt meg a szükséges kétharmados többség az EP-szavazáson. Ez egy nagyon fontos, precedens értékű ügy, hiszen az EU egy jogközösség, és ha a tagállamoktól elvárható a szabályok betartása, akkor ugyanúgy az EU intézményeitől, köztük az EP-től is.

Megdöbbentő, hogy az EP két nappal a szavazás előtt még nem tudta, milyen szabályok szerint fog szavazni, s jogi szakvéleményt kellett kérnie. Egész eljárása sérti a jogbiztonságot és a jóhiszemű együttműködés elvét – mutatott rá a miniszter. Mindezek miatt a magyar kormány szerdán benyújtotta keresetét a Sargentini-jelentés elfogadása ügyében az Európai Bírósághoz.

Okafogyottá válhat a hetes cikk szerinti eljárás

Újságírói kérdésre válaszolta Trócsányi László elmondta: amennyiben a luxemburgi székhelyű bíróság helyt ad a magyar keresetnek, akkor nincs Sargentini-jelentés, és okafogyottá válik a hetes cikk szerinti eljárás.

Ugyancsak kérdésre válaszolva a miniszter elmondta, hogy a tankönyvpiac monopolizálásával kapcsolatos bírósági döntés ellen fellebbeznek, mert a magyar álláspont szerint ez esetben egy állami piacról van szó, melyet az állam átalakított. A változtatás egyébként jelentősen csökkentette a családok kiadásait.

  • A Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő által összeállított jelentés kritikát fogalmazott meg a jogállamiság magyarországi helyzetével, így többek között az alkotmányos és választási rendszer működésével, az igazságszolgáltatás függetlenségével, a korrupcióval, a véleménynyilvánítás és a tudományos élet szabadságával kapcsolatban.
  • A jelentést júniusban az EP illetékes bizottsága, szeptemberben pedig a plenáris ülése nagy többséggel elfogadta. A plenáris ülésen 448 igen szavazat, 197 nem és 48 tartózkodás volt.
Nyitókép: MTI Fotó: Máthé Zoltán
Forrás: infostart.hu
Reklám
Tas J Nadas, Esq

590. honismereti rejtvényjáték – 2018.10.21.

A BOCSKAI RÁDIÓ
590. honismereti rejtvényjátéka – 2018. október 21.

 

A kérdéseket Veress Sándor állította össze.

Minden helyes megfejtést beküldő személy a Clevelandi Magyar Múzeum felajánlásából:

  1. Hetente egy könyv ajándékhoz jogosult.
  2. A könyvet saját maga választhatja ki az erre felajánlott könyvek közül.
  3. Ajándékát 30 napon belül fel kell vegye a Magyar Múzeumban.

Cím:
Magyar Múzeum, Galéria
1301 East 9th Street
(földszint)
Cleveland, Ohio 44114

Telefon:
(216) 523-3900

Nyitvatartási idők:
Keddtől Péntekig de. 11-től du. 3 ig.
Szombaton csak rendezvények alkalmával.

Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 óráig

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Megszűnik a lakástakarék-pénztárak állami támogatása

Kivezetik a lakástakarék-pénztárak állami támogatását az Országgyűlés kivételes eljárásban hozott keddi határozata alapján.

Az Országgyűlés kivételes eljárásban határozott a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának kivezetéséről. A döntés nem érinti a már megkötött lakás-előtakarékossági szerződéseket, az állami támogatás a törvény hatálybalépését követően megkötött, illetve meghosszabbított szerződések esetében nem jár majd.

A képviselők 125 igen szavazattal, 49 nem ellenében hagyták jóvá a fideszes Bánki Erik erről szóló javaslatát.

A kormánypárti politikus indítványában hangsúlyozza, a Fidesz-KDNP nemzeti ügynek tekinti az otthonteremtést, ami családtámogatási politikájának egyik fontos pillére. Arra is felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy az állam több mint húsz éve támogatja a lakás-takarékpénztárakat, azonban ez a megtakarítási forma nem szolgálja eredményesen az otthonteremtési célokat, miközben a szolgáltatók az állami támogatás egy részén is „extraprofitot realizálnak”.

A lakástakarék-program mára egy az állam és az adófizetők számára költséges, de nem hatékony konstrukcióvá vált: miközben az összes öngondoskodási megtakarításnak csak az egyharmadát teszi ki a lakástakarékban tartott összeg, addig az összes ilyen jellegű állami támogatás háromnegyede kerül évente a lakás-takarékpénztárakhoz – fejtette ki.

(MTI) / mandiner.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,432FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe