Főoldal Blog Page 767

Kanye West rapper a Fehér Házban vendégeskedett Donald Trumpnál

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 2018. október 11., péntek (MTI) – Kanye West, az ismert amerikai rapper a Fehér Ház Ovális Irodájában vendégeskedett csütörtökön Donald Trump elnöknél.

A találkozóról tudósító AP amerikai hírügynökség szerint “szürreális látvány volt még a mostani, nem szokványos Fehér Házban is”. A tudósítás szerint maga az elnök is nyugtázta az esemény furcsaságát, és azt mondta: “ez aztán tényleg valami volt!”.
A rapper nem rappelt, hanem az elnök ebédre hívta meg őt, és előtte – újságírók jelenlétében – mintegy tízperces monológot adott elő az elnöknek egyebek közt társadalmi kérdésekről, börtönreformról, a Chicagóban – ahol ő felnőtt – elharapódzott erőszakról, mentális egészségről, politikáról.
A 41 éves afroamerikai rapper, aki az Ovális Irodában szemtől szemben ült Donald Trumppal, elmondta, hogy megpróbálták lebeszélni őt a “Tegyük ismét naggyá Amerikát” feliratú baseball-sapka viseléséről, de – mint fogalmazott – ez a sapka erőt ad neki, “szupermannek érzi magát” benne.
Javaslatot tett az elnöknek arra is, hogy a Tegyük ismét naggyá Amerikát jelszóból hagyja el az “ismét” kifejezést.
West azt is mondta, hogy kedvelte Hillary Clintont is, Donald Trump demokrata párti vetélytársát a 2016-os elnökválasztáson, de megfogta őt Trump “férfias energiája”.
A találkozón szóba került Észak-Korea is. Donald Trump leszögezte: mielőtt ő hatalomra került, a térség a háború felé sodródott, erre West azt javasolta neki, hogy “állítsa meg” Észak-Koreát.
A rapper beszélt arról is, hogy egyszer bipoláris depressziót állapítottak meg nála, de később egy másik orvos azt mondta, a diagnózis téves, ő csupán alvászavarokkal küszködik.
A beszélgetés végén Kanye felállt és odament az elnökhöz. “Szeretem ezt a srácot, hadd öleljem át!” – mondta és széles mozdulatokkal átölelte Donald Trumpot. “Ez tényleg kedves. Szívből jött” – mondta erre az elnök.
A találkozón, majd az ezt követő ebéden jelen volt Jared Kushner, Donald Trump veje és tanácsadója, és Jim Brown az amerikai profi labdarúgó liga egyik sztárja. Elemzők szerint Donald Trump az amerikai fekete szavazók rokonszenvének megszerzése érdekében hívta meg Kanye Westet.

MTI

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Az amerikai Washington államban eltörölték a halálbüntetést

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 2018. október 12., péntek (MTI) – Az Egyesült Államok északnyugati részén fekvő Washington államban a tagállami legfelsőbb bíróság csütörtökön eltörölte a halálbüntetést.

Ezzel Washington állam a huszadik olyan tagállam lett az Egyesült Államokban, ahol – a törvényhozásban vagy bírósági határozattal – megszüntették a halálbüntetést.
A Washington állam fővárosában, Olympiában egyhangúlag megszületett döntést a bírák azzal indokolták, hogy a halálbüntetést kimondó törvény alkalmazása tetszőleges volt és gyakran faji alapú megkülönböztetés alapján éltek vele.
Az északnyugati államban már 2014 óta moratórium van érvényben a kiszabott halálbüntetések végrehajtására, és a csütörtöki döntéssel a bíróság nyolc halálra ítélt büntetését életfogytig tartó börtönbüntetésre változtatta.
Mary Fairhurst, az állam legfelsőbb bíróságának elnöke a döntés véleményezésekor közzétett írásbeli indoklásában hangsúlyozta: “nem egyenlő mértékben alkalmazták a halálbüntetést, néha vagy annak függvényében szabták ki, hogy hol követték el a bűncselekményt, vagy az elkövető állandó lakhelye szerinti megyétől függően, néha az elérhető költségvetési forrásoktól, vagy a bűnelkövető faji hovatartozásától függően döntöttek”. A főbíró leszögezte: “a mi halálbüntetésünkből hiányzik az alapvető méltányosság”.
Jay Inslee, az állam demokrata párti kormányzója – aki valaha a halálbüntetés híve volt – írásos közleményben üdvözölte a döntést. “Az egyenlő mértékű és korrekt igazságszolgáltatásra törekvésünk rendkívül fontos pillanata ez” – fogalmazott a kormányzó. Leszögezte egyúttal azt is: a legfelsőbb bíróság döntése egyértelművé tette hogy Washington államban a halálbüntetést “tetszőlegesen és faji elfogultságokkal terhelten, egyenlőtlenül szabták ki”. Inslee szerint ez nem szolgálta a büntetőjog célkitűzéseit.
A döntést a legfelsőbb bíróság egyébként egy Allen Eugene Gregory nevű fekete férfi pere kapcsán hozta meg. A vádlott még 1996-ban megerőszakolt, kirabolt és meggyilkolt egy 43 éves nőt. Ügyvédjei azonban azzal érveltek, hogy a kiszabott halálbüntetés “nem arányos az elkövetett bűncselekménnyel” és “nem korrekt, önkényes és faji előítéletek alapján hozták”.
Az állam mintegy egy tucatnyi bírája ekkor sürgette a legfelsőbb bíróságot, hogy Gregory esetének kapcsán hozzon döntést a halálbüntetés eltörléséről.

MTI

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Helyettes államtitkár lett Kumin Ferenc

A Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkárává nevezte ki a miniszterelnök Kumin Ferencet – az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg.

A kinevezés a külgazdasági és külügyminiszter javaslatára történt, és október 16-val hatályos.

Kumin Ferenc 2014-től Magyarország New York-i főkonzulátusát vezette. 2012 és 2014 között nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár volt. Ezt megelőzően, 2006 és 2010 között a Köztársasági Elnöki Hivatal stratégiai és kommunikációs főosztályának vezetőjeként dolgozott.

Ugyancsak a Magyar Közlöny szerdai számában tették közzé, hogy Orbán Viktor kormányfő Csaba Gábort, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkárát október 5-ei hatállyal felmentette.

Forrás: Infostart.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

A történelem eddigi legnagyobb védművére bukkantak a román határnál

260 ezer négyzetméternyi terület felásásával rábukkantak hazánk történetének legnagyobb ismert védműrendszerére. Az árkos, karós sáncvonal a folytatása lehet a Debrecenben korábban megmentett védműnek.

Soha ekkora véderőrendszert még nem tártak fel régészek Magyarországon, mint a közelmúltban az M4-es autópálya építése közben – értesült az ATV.

A sztrádaépítés előkészítő szakaszában

29 helyszínen bukkantak egy hatalmas védműre a magyar-román határ mentén.A kora újkori katonai térképeken “római sánc” névvel illetett erődrendszer a XX. századi gazdálkodás miatt lett teljesen “elszántva”, a most feltárt XI-XII. századi, nagykereki leletekből viszont arra lehet következtetni, hogy a védvonalak mentén már ezer évvel ezelőtt is éltek emberek. A Déri Múzeum régészei a helyszínen úgy nyilatkoztak,

a magyar-román határt követő védvonal már a X. században is állt,

A kutatásokat négy évvel ezelőtt kezdték, és már akkor látszott, hogy igazi szenzációra lehet számítani.

“Néhány méterre a határtól feltártuk az úgynevezett Csörsz árka egy elég jelentős szakaszát” – mondta Dani János, a múzeum régészeti igazgatóhelyettese.

“Ilyen hosszan ilyen komplex védműrendszert még senkinek nem sikerült feltárnia”- tette hozzá.

Kreiter Eszter, a Budavári Kft. tudományos igazgatója elmondta, terepbejárások és próbafeltárások segítségével jelölték ki azokat a helyeket, ahol a nagyobb feltárásba később belekezdtek.

“Több mint 260 ezer négyzetméteren tártunk fel régészeti lelőhelyeket a Déri Múzeummal” – mondta el Kreiter Eszter.

A sáncrendszer egy, már korábban Debrecenben feltárt védmű folytatása lehet, korábban kihegyezett karókkal és árkokkal megerősítve.

Nyitókép: ATV
Forrás: Infostart.hu
Reklám
Tas J Nadas, Esq

A külügyi tárca bekérette az ukrán nagykövetet

“Minőségileg új szintű” magyarellenességről, halállistáról, kollektív deportálásról beszélt Magyar Levente. Magyarország jelentés elfogadását kezdeményezte az Európa Tanácsnál az ukrajnai kisebbségi helyzetről.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) bekérette az ukrán nagykövetet, miután “minőségileg új szintre lépett Ukrajna magyarellenes politikája” – közölte a tárca parlamenti államtitkára szerdán. Magyar Levente azután tartott sajtótájékoztatót, hogy a minisztériumban megbeszélést folytatott Ljubov Nepop budapesti nagykövettel.

A lista

Az államtitkár közlése szerint az intézkedés azért vált szükségessé, mert Ukrajnában “halállistát” állítanak össze kárpátaljai magyarokról, és az ukrán parlament honlapján az ukrán-magyar kettős állampolgárok kollektív deportálását, kitoloncolását szorgalmazzák. Továbbá Ukrajna belügyi csapatokat és katonaságot telepít, laktanyákat épít a magyar határ közelében – sorolta az államtitkár.

Elmondta: a Mirotrovec elnevezésű szélsőséges ukrán honlap “halállistáján” már háromszáz olyan kárpátaljai magyar állami vagy önkormányzati tisztviselő adatai szerepelnek, akikről azt állítják, hogy kettős állampolgárok. Szijjártó Péter külügyminiszter is rajta van a listán – tette hozzá.

“Azért halállista, mert Ukrajna vélt ellenségeit sorolja, és korábban volt arra példa, hogy akik erre rákerültek, gyilkosság áldozatává váltak” – fogalmazott.

Ugyanakkor – folytatta – az ukrán parlament honlapjára állampolgári kezdeményezés nyomán felkerült egy petíció, amelyben az ukrán-magyar kettős állampolgárok kollektív “deportálásához, kitoloncolásához” gyűjtenek támogatást. Aggályos, hogy ennek teret ad az ukrán parlament – hangsúlyozta.

“Ukrajnának sem lehet érdeke”

Az államtitkár szerint szintén aggodalomra ad okot, hogy Ukrajna “katonai támaszpontot” hoz létre Kárpátalján, néhány kilométerre a magyar határtól, egyben a NATO és az Európai Unió határától. Furcsa, hogy erre rendelkezésre áll a kapacitás akkor, amikor Kelet-Ukrajnában harcok folynak – fűzte hozzá.

Magyar Levente úgy vélekedett: mindennek nyomán nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán hatalom a végletekig hajlandó elmenni a két ország közötti feszültség szításában, illetve annak érdekében, hogy a magyar kisebbség megfélemlítve és egzisztenciálisan is veszélyben érezze magát Kárpátalján.

Ahogy Magyarországnak, úgy Ukrajnának sem lehet érdeke a konfliktus – hangoztatta.

“Vessenek véget a hallgatásnak!”

Ebben a helyzetben “felszólítjuk Magyarország azon uniós és NATO-szövetségeseit”, akik az elmúlt időszakban aggodalmukat fejezték ki a magyar emberi jogi helyzet miatt, hogy vessenek véget a hallgatásnak és vizsgálják meg alaposan, hogy mi folyik Ukrajnában – mondta az államtitkár.

Kérdésre válaszolva közölte: a nagykövet a felvetésekre reagálva úgy nyilatkozott, hogy az ukrán államnak nincs köze sem a Mirotvorec féle listához, sem a parlament honlapján megjelent petícióhoz.

A kárpátaljai csapattelepítéssel kapcsolatban pedig azt mondta, hogy az a kárpátaljai állampolgárok biztonságát szolgálja – ismertette Magyar Levente.

A minisztérium épületéből távozó Ljubov Nepopot a sajtó képviselői meg akarták kérdezni a kialakult helyzetről, de a nagykövet nem válaszolt kérdésekre.

Forrás: Infostart.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Hivatalos: újra Tarlós Istvánt szeretné főpolgármesternek a kormányfő

Orbán Viktor miniszterelnök, egyben a Fidesz elnöke felkérte Tarlós Istvánt, hogy a következő önkormányzati választáson induljon el ismét a főpolgármesteri tisztségért. Tarlós István elvállalta a jelöltséget. Bejelentették kormány-főváros együttműködésével létrehozandó fejlesztési tanács várható megalakítását is.

A kormányfő ezt szerdán Budapesten, a Városházán jelentette be, miután tárgyalt Tarlós Istvánnal. Orbán Viktor a főpolgármester társaságában tartott sajtótájékoztatón azt mondta: Tarlós Istvánnak “szigorú megkötései” voltak. Ezek közül a legfontosabbról már a szerdai kormányülésen döntenek:

létrehozzák a Budapesti Fejlesztési Tanácsot, amelyet Tarlós Istvánnal társelnökségben közösen fognak vezetni,és ebben a szervezetben, közösen fogják fejleszteni és építeni Budapestet – közölte a miniszterelnök. A tanács tagja lesz még több miniszter és államtitkár, valamint két fővárosi polgármester – a tervek szerint az egyik ellenzéki.

Tarlós István úgy fogalmazott: súlyos belső küzdelem után hozta meg döntését, jelentős megkötéseket fogalmazott meg a folytatáshoz. A jelöltség elvállalásában közrejátszott, hogy megállapodtak a közvetlen főpolgármester-választásban, hogy létrehozzák a Budapesti Fejlesztési Tanácsot, hogy a közszolgáltató cégek a főváros tulajdonában maradnak, valamint hogy befejezik a 3-as metró felújítását.

Arról is beszélt, hogy

a tanácsban a Budapest 20-30 program tekintetében a főpolgármesternek vétójoga lesz.A kormánnyal való megállapodás részleteiről a városvezető november 15. után kíván nyilatkozni.

Céljairól egyelőre szintén nem akart beszélni, csak annyit mondott, hogy nem lesz ingyenes közlekedés, és szűk mondanivalója lesz a városlakóknak, de csak teljesíthető ígéretei lesznek.

Magyar Idők megbízásából a Nézőpont Intézet által készített közvélemény-kutatás szerint Tarlós Istvánt a budapestiek 45 százaléka szeretné az őszi önkormányzati választás után is a főpolgármesteri székben látni. A felmérés rámutat arra, hogy a városvezető helyben 11 százalékkal népszerűbb, mint az őt támogató kormánypártok.

Ellenzéki főpolgármester-jelöltek

Horváth Csaba és Karácsony Gergely is úgy vélte, hogy a közös ellenzéki jelöltet előválasztáson kell kiválasztani, ezen mindketten indulnának. A Népszava közben arról írt, hogy ismét elbukott az előválasztás lehetősége az ellenzéki oldalon, így az őszi önkormányzati választásokon nem várható közös baloldali főpolgármester-jelölt.

Nyitókép: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs
Forrás: infostart.hu
Reklám
Tas J Nadas, Esq

Így hangzott a Székely himnusz a Szent Péter téren

A csíksomlyói Szűzanya római zarándokútra küldte székely fiait és lányait – ünnepi szentmise a Szent Péter bazilikában Magyarok Nagyasszonya ünnepén Mintegy tíz felcsíki székely település plébániai kórusaiból állt össze az a hatalmas, 405 főből álló vegyes-kórus, mely október 8-án, Magyarok Nagyasszonya ünnepén, a hétfőn délelőtt tizenegy órakor kezdődő szentmisén dicsőítette az Istent és énekelt Szűz Mária tiszteletére, akinek római búcsúnapját tartották. – olvasható a Vatican News beszámolójában.

Október 10-én, szerdán a pápa általános kihallgatásán ugyancsak a székely zarándokok álltak kiemelt helyen a Szent Péter téren, ahol sok más ének mellett elénekelték a Székely Himnuszt is.

Leállíthatatlanul!

Posted by Hitélet on Wednesday, October 10, 2018

A felvételt az ErdélyTV Hitélet című műsorának stábja készítette.

Az eseményt követően Tamás József püspök atyát magánkihallgatáson fogadta Ferenc pápa.

A 405 tagú közös kórusa – Balánbánya, Csíkszentdomokos, Dánfalva, Madaras, Göröcsfalva-Rákos-Vacsárcsi, Madéfalva, Csicsó, Csíktaploca, Csíkszereda, Csíkdelne-Csíkpálfalva, Csíkborzsova-Csíkszentmiklós, Szépvíz, és a gyimesi kórusok egyesítésével valósult meg, amit Incze Sándor szépvízi karnagy vezénylet.

Forrás: katolikus.ma

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Lefújták a gyertyás tüntetést: súlyos büntetésekkel riogatták a csíki hatóságok Beke István és Szőcs Zoltán támogatóit

A terrorista akciók támogatását tiltó törvény súlyos büntetései tudatában a kezdeményezők elhalasztották a Csíkszeredába tervezett pénteki gyertyás figyelemfelkeltő megmozdulás megszervezését, ám jelezték: nem adják fel, tovább küzdenek a bebörtönzött HVIM-aktivisták igazáért.

Gyertyás tüntetés Csíkszeredában Beke Istvánért és Szőcs Zoltánért

Jogszerű eljárást, a törvények betartását követlik az államtól a pénteki gyertyás tüntetésen Csíkszeredában.

Elmarad a gyertyagyújtásos figyelemfelkeltő akció, amelyet Beke István és Szőcs Zoltán, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) székelyföldi aktivistáinak támogatása érdekében szerveztek volna meg pénteken este a csíkszeredai börtön előtt. A kezdeményezők arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy

a terrorizmus miatt öt-öt évre elítélt fiatalokat már száz napja fogságban tartják, azonban még mindig nem kapták kézhez a bírói indoklást, amely nélkül nem lehet további jogorvoslati lépéseket tenni.

Terrorista akció támogatását emlegették a hatóságok

„Jelezték a hatóságok, a csendőrség és a rendőrség, hogy ha megtartjuk ezt a tüntetést, akkor ez megfelelne annak, hogy kiállunk a terrorista akciók mellett – indokolta meg a tervezett figyelemfelkeltő akció elhalasztását Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón, amelyet a csíkszeredai börtön közelében tartottak. Hozzátette,

a tüntetés elmaradása ellenére nem adják fel az ügyet, továbbra is követelik, hogy a bíróság közölje az indoklást, miért ítélték el Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt.

Kulcsár-Terza József háromszéki parlamenti képviselő szerint fontos, hogy minden polgárhoz jusson el az üzenet: „ami itt történik, nem igazságos”. „Ez a két ember azért ül a börtönben, mert magyar. Ártatlanul.

Ki kell állnunk az igazságért, mert ha nem tudunk erőt felmutatni, akkor el fognak taposni

– adott hangot véleményének a parlamenti képviselő.

Molinó a Szabadság téren

Tóth Bálint, a bebörtönzöttek családi barátja elmondta, kérést iktattak a csíkszeredai polgármesteri hivatalban, hogy

a csíkszeredai Szabadság térre kihelyezhessenek egy álló molinót, amely felhívná a figyelmet arra, hogy éppen hányadik napja van börtönben Beke István és Szőcs Zoltán.

A kezdeményezés célja: „ne felejtsük el, hogy ők a közösségünk tagjai, akiket igazságtalanul hurcoltak meg”. Salamon Zoltán, a Magyar Polgári Párt Hargita megyei szervezetének elnöke is arról beszélt, Bekééknek nem volt lehetőségük arra, hogy védekezhessenek, és indoklás hiányában akadályozzák őket abban, hogy további jogorvoslati lépéseket tegyenek.

Mint ismeretes, Beke Istvánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi elnökét és Szőcs Zoltánt, a HVIM erdélyi szervezetének vezetőjét július elején 5-5 éves börtönbüntetésre ítélte terrorizmusért a legfelsőbb bíróság. Azért állították őket bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből és az előbbi lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén.
Nem adják fel
Bajkai István magyar országgyűlési képviselő, a Parlament Törvényalkotási Bizottságának alelnöke, valamint Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, a magyar Legfelsőbb Bíróság volt elnöke sajtótájékoztatót tart a terrorizmus vádjával elítélt Beke István és Szőcs Zoltán meglátogatásáról, illetve az ügy aktuális fejleményeiről. A sajtótájékoztatót pénteken délelőtt a csíkszeredai büntetésvégrehajtási intézet bejáratánál tartják.
Forrás: szekelyhon.ro / Fotó: Gecse Noémi
Reklám
Tas J Nadas, Esq

Újabb kárpátaljai magyarok a Mirotvorec-listán

A Mirotvorec hírhedt listája mára tovább bővült: már 500 kárpátaljai magyar van a halállistán. Tegnap hiába kérették be a Külgazdasági és Külügyminisztériumba Ljubov Nepop budapesti ukrán nagykövetet, ahogy Szijjártó Péter külügyminiszter elmondta: Ukrajna folyamatosan megsérti a nemzetközi jogszabályokat, egyezményeket.

A listát megjelentető honlap, a Mirotvorec ráadásul olyan cinikusan fogalmaz, hogy a magyar külügy kérésére újabb személyekkel bővítették a listát.

Az elhíresült lista már korábban létrejött. Legelőször akkor vittek fel rá a neveket, amikor kitört a kelet-ukrajnai válság, illetve amikor a Krím félsziget annektálása megtörtént. Azokat az oroszokat és szeparatistákat, az őket támogatókat, szimpatizánsaikat, vállalkozókat, újságírókat, közéleti szereplőket tették fel rá, akik – főleg oroszországi állampolgárként – támogatták a Kijevnek nem tetsző folyamatokat.

A kezdetekkor ennek a listának a magyarokhoz semmi köze nem volt.

Fokozatosan bővült a névsor

Pár napja először öt kárpátaljai magyar került fel rá, ami hárommal bővült, és az elmúlt napokban 313 újabb magyar neve jelent meg a honlapon, amit csütörtök reggelre ötszáz fősre bővítették. Magyarország határozott álláspontját kigúnyolandó ezt úgy tüntették fel, mintha a magyar külügy kifejezett kérésére bővítették volna a lista névsorát.

Már halálos áldozatai is vannak a listázásnak

Azért is veszélyes ez a lista, mert két embert, akik a listán szerepeltek – kijevi ukránok voltak –, megölték. Az egyikük újságíró, a másikuk ellenzéki parlamenti képviselő volt. Kárpátalja kormányzó helyettese pedig azt mondta, hogy ellenőrizni fogják azokat az embereket, akikről kiderül, hogy kettős állampolgársággal rendelkeznek.

Az ukrán biztonsági szolgálat bejelentette: nem vonhatják felelősségre a kettős állampolgárságú tisztségviselőket. Mindössze annyit tehetnek, ha a hatáskörükön belül lehetőségük van hozzáférni államtitkokhoz, akkor erről letilthatják őket. Ez is igazolja: Ukrajnában nem tiltott a kettős állampolgárság.

Nehéz most kárpátaljai értelmiséginek lenni

A kárpátaljai magyar újságírókat kellemetlenül érinti, hogy az országhatáron már komoly vegzatúrának vannak kitéve, minden határátlépéskor feltartóztatják, indokolatlanul várakoztatják őket. Ha autóval próbálnak az anyaországba jönni, akár négy órát is vesztegelnek a határon, az ukrán határőrség „jóvoltából”. Nyílt titok, noha Kijev tagadja: egy évre kerültek fel ezek a magyar személyek az ukrán határszervek büntető listájára.

Közben fölröppentek hírek a magyarok Ukrajnából történő kitelepítésének szándékáról, illetve olyan tervek is, amelyek a kárpátaljai régióba idegen etnikumok betelepítésével szándékozna megváltoztatni az etnikai arányokat.

Ukrajna folyamatosan sérti a nemzetközi jogszabályokat, egyezményeket. Viktor Baloga kijevi oligarcha, korábban az ország befolyásos politikusa vetette fel ez utóbbi hagymázas elképzeléseket. Szerinte katonaság nélkül is megoldható lenne az ukrán–magyar konfliktus akképpen, hogy a magyar ingatlanokat felvásárolnák a tulajdonosaiktól. Így nem lenne „magyar kérdés” Beregszászban.

Forrás: hirado.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Ukrajna címerére cserélik le a turulmadaras emlékművet a munkácsi várban

A Munkácsi Vármúzeum pénteken pályázatot hirdetett Ukrajna címeremlékművének elkészítésére, amellyel valószínűleg a turulszobrot cserélik majd le a vár fokán álló obeliszk tetején – adta hírül a zakarpattya.net.ua kárpátaljai hírportál.

Az orgánum szerint az emlékműcsere feltehetően válasz a magyar kormány „ukránellenes és Ukrajnával szemben ellenséges retorikájára”.

A munkácsi polgármesteri hivatalnak eltökélt szándéka, hogy Ukrajna állami jelképével váltsa fel a Magyarország „katonai erejét jelképező” turulnak a város fölé magasodó emlékművét – írta a munkácsi városi tanácsi (közgyűlési) forrására hivatkozva a portál, amely szerint erre utal, hogy a Facebook közösségi portálon közzétett pályázatot a várban álló emlékmű talapzatának fényképével illusztrálták.

Eredetileg a millennium évében, 1896-ban állították fel a munkácsi várban a turulmadaras emlékművet, amelyet a Kárpátalját megszálló csehszlovák hatóságok 1924-ben lebontattak. A megsemmisült emlékművet a fennmaradt tervek és fotók alapján Pákh Imre, munkácsi származású üzletember készíttette el és állíttatta vissza 2008-ban édesapja, Pákh Sándor kívánságára.

Az egytonnás turulszobor 2,5 méter magas, szárnyainak fesztávolsága 6 méter, a csőrében lévő kard súlya 70 kilogramm. A talapzat és a szobor együttes magassága 25 méter. Az emlékmű a várral együtt Munkács legnépszerűbb idegenforgalmi látványossága.

Forrás: magyaridok.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Álságos az Orbánt kritizáló Hillary Clinton

Csüggesztő, hogy a brit toryk nem szavazták meg az Európai Parlamentben Orbán Viktor megbüntetését – mondta minapi beszédében Hillary Clinton, volt amerikai demokrata elnökjelölt Oxfordban, a Bonavero Institute of Human Rights rendezvényén, az Egyetemes Emberi Jogok megszületésének 70. évfordulója alkalmából.

A 18 tory EP-képviselő nem szavazta meg a 7-es cikkely szerinti kötelezettségszegési eljárás megindítását és a Sargentini-jelentést.

Hillary Clinton kijelentette: az olyan országok, mint Magyarország és Törökország, ma nem valódi, csak illliberális demokráciák. A volt elnökjelölt kritizálta a szigorodó bevándorláspolitikákat is.

Brendan O’Neill a brit konzervatív Spectator oldalán Hillary Clinton beszédével kapcsolatban azt írja: Hillary Clinton éppenséggel pont hogy szívesen kávézik és teázik diktátorokkal – rendszeresen.

Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt, aki 1981-2011 közt vezette Egyiptomot, például személyes jóbarátjának tartotta. A hatalmat 2012-ben átvevő Abdel Fattah el-Sisi, aki O’Neil szerint elnyomta az emberi jogokat, például 2014-ben vendégül látta az Egyesült Államokban. És persze Clinton baráti viszonyban van Szaúd-Arábiával is.

A Spectator szerzője rámutat: milyen érdekes, hogy Hillary elítéli Orbánt és mérges, amiért a brit toryk ellenzték Orbán EP-s megbüntetését, de a Clinton Alapítvány elfogad adományokat a női jogokat nem ismerő, antiszemita, abszolút monarchia Szaúd-Arábiától.

Brendan O’Neill leszögezi: Hillary Clinton épp annak az arrogáns, elitista politikai osztálynak a tagja, amelyet az EU-ban és az Egyesült Államokban épp leszavaznak a választópolgárok, ők pedig nem értik, hogy miért nem szeretik őket.

Forrás: magyaridok.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Andrej Danko: a szlovák parlament is álljon ki Magyarország mellett!

Kiskõrös, 2018. május 19. Andrej Danko, a szlovák parlament elnöke a városalapítók napján Kiskõrösön 2018. május 19-én. MTI Fotó: Ujvári Sándor
Andrej Danko szlovák parlamenti elnök szombaton közölte, kezdeményezni akarja, hogy a cseh törvényhozás példáját követve a szlovák parlament is álljon ki Magyarország mellett a Sargentini-jelentéssel kapcsolatban.

Danko a visegrádi országok (V4) parlamenti elnökeinek szombaton zárult kétnapos kassai nem hivatalos találkozóját követő sajtóértekezleten kijelentette: a felelős politikai vita után igyekszik kezdeményezni a cseh parlamentéhez hasonló lépés megtételét Szlovákiában.

„Világosan ki kell mondani, hogy a lengyel és magyar testvéreinkre és barátainkra kiszabott esetleges szankciókat nem lenne szabad elfogadni, amíg nem használjuk ki a demokratikus mechanizmusok nyújtotta összes lehetőséget a helyzet tisztázására” – mondta.

A cseh parlament alsóháza a közelmúltban határozatot fogadott el, amelyben kiállt Magyarország mellett és elítélte az Európai Parlament (EP) által elfogadott Sargentini-jelentést. Az EP döntése értelmében megindulhat Magyarország ellen az uniós alapszerződés 7. cikke szerinti eljárás.

Marek Kuchcinski, a lengyel parlamenti alsóház, a szejm elnöke szintén bírálta az EP Magyarországgal kapcsolatos döntését. Kijelentette: az Európai Parlament és az Európai Unió vezetése többször is túllépik jogköreiket, ami elfogadhatatlan.

Andrej Danko szerint a négy visegrádi ország támogatja az Európai Uniót és nem kérdőjelezi meg tagságát a szervezetben, de igyekszik rámutatni a valódi problémákra, és beszélni róluk. „A visegrádi országcsoport keretében igyekszünk rámutatni a problémákra oly módon, hogy megkönnyítsük a kommunikációt az európai intézményekkel” – jelentette ki Danko.

Latorcai János, a magyar Országgyűlés alelnöke a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint hangsúlyozta, hogy a visegrádiak olyan időben is aktívan bekapcsolódnak az európai politikába, amikor a sokan megkérdőjelezik az Európai Unió egységét. „Konstruktív javaslatokat teszünk, nem akarjuk megosztani a tagállamokat, de szeretnénk visszatérni az Európai Unió eredeti alapértékeihez” – idézte a TASR Latorcai János szavait.
A parlamenti vezetők kassai találkozóján az egyik központi témája az európai biztonság és a migráció volt.

„Kedvező fejleménynek tartjuk, hogy a migránsok elosztása az európai uniós tagállamok között talán véglegesen lekerült a napirendről” – mondta Radek Vondárcek, a cseh alsóház elnöke újságíróknak. Leszögezte, hogy a problémákat a migránsok származási országaiban kell megoldani, s nem az EU-ban.

A visegrádi országok parlamenti vezetői a kassai találkozón egyeztették álláspontjaikat a V4-ek, valamint a francia és a német parlamentek képviselőinek november 15-re Pozsonyba tervezett tárgyalásaival kapcsolatban. Az a célunk, hogy javítsuk a parlamentek együttműködését – jegyezte meg Danko.

Forrás: magyaridok.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Veszprémi siker, Mikler megint az utolsó pillanatokban védett nagyot

A férfi kézilabda Bajnokok Ligája 5. fordulójában két győzelem és két vereség után új edzővel lépett pályára Franciaországban a Veszprém az eddig pontot sem szerző címvédő ellen. Hihetetlen izgalmak végén elsősorban a második félidőben bravúrokat halmozó Mikler jóvoltából sikerült megszerezni a győzelmet.

KÉZILABDA

FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
A-CSOPORT

MONTPELLIER HB (francia)–TELEKOM VESZPRÉM 29–30 (16–14)
Montpellier, 3500
 néző. Vezette: Gubica, Milosevic (horvátok)
MONTPELLIER: Portner – KAVTICNIK 1, PORTE 5, Grebille 2, SZUSZI 3, Mamduh 4, Villeminot 2. Csere: GERARD (kapus), RICHARDSON 7 (2), Bonnefond 3, Pettersson 1, Bingo 1. Edző: Patrice Canayer
VESZPRÉM: STERBIK – Gajic 2, NAGY L. 2, Lékai 1, NILSSON 5, Mackovsek 2, Manaszkov 2. Csere: MIKLER (kapus), Terzic, Blagotinsek, Nenadics 4, Ilics 1, TÖNNESEN 4, STRLEK 6 (2), Mahé 1. Edző: David Davis
Az eredmény alakulása. 7. p.: 4–2. 11. p.: 4–5. 16. p.: 7–9. 20. p.: 10–10. 22. p: 10–12. 28. p: 15–12. 35. p.: 19–16. 41. p.: 22–20. 50. p.: 23–26. 54. p.: 26–28. 56. p: 28–28
Kiállítások: 8, ill. 12 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Patrice Canayer:
 – A döntetlennel is elégedett lettem volna, hogy kárpótolja játékosaimat a sok befektetett munkáért. Nem volt pontos a játékunk, kapusaink sem védtek jól, sok ziccert kihagytunk, a legfájóbb, amelyet a végén hibáztunk el.
David Davis: – Végig teljes erővel küzdöttünk, de erre készültünk a mögöttünk álló nehéz héten. Tudtuk, mi vár ránk, és a bravúros győzelem erőt, önbizalmat ad a folytatáshoz, hogy meginduljunk felfelé.

ÖSSZEFOGLALÓ

David Davisra hálátlan feladat várt, hiszen alig vette át a Veszprém csapatát, máris az előző sorozat BL-győztese ellen kellett pályára lépnie a csapatnak Franciaországban.

Az előzetes várakozásokkal ellentétben potyogtak a gólok az első félidőben, és ebben eleinte a Veszprém jeleskedett inkább. A Vranjes távozása után újra több szerephez jutó Nilsson fickándozott beállóban, egyszerűen nem tudták tartani a franciák. Sterbik sok labdát fogott, de a védekezésére egyik csapat sem lehetett túlságosan büszke.

Rendszeressé vált a kétgólos veszprémi vezetés, egészen addig, míg 9–10-nél a francia edző időt kért. Hatos falra állt át a Montpellier, és ez már nem tetszett annyira a Veszprémnek, fel is jöttek a hazaiak, sőt elmentek két-három góllal. És az utolsó percekre felrémlett egy nagyobb különbségű előny is, de sikerült visszajönni a meccsbe. 16–14

A második félidőben a franciák még növelni tudták az előnyüket, de erről már nem tudtak elmozdulni, holott számos emberelőnyt kaptak, sajnos nem ok nélkül, mert Blagotinsek és Tönnesen is bután szabálytalankodott.

Viszont a franciák nem tudtak élni azzal sem, hogy kétszer is kettős emberelőnyben játszhattak, ráadásul nemhogy nőtt volna az előnyük, hanem csökkent. Ebben nagy szerepet játszott Manuel Strlek, aki egymás után dobálta a gólokat. Éppen ő volt az, akinek hetesből szerzett góljával a Veszprém utolérte a Montpellier-t a 45. percben. 22–22

Az 52. percben már három góllal vezetett az Építők, amelynek kapujában Mikler lehúzta a rolót, és a végig kiváló hangulatot teremtő lelátói rezesbanda éppen ekkor kezdett rá a Beatles-től a Sárga tengeralattjáró című nótára – süllyedt is a Montpellier… Három góllal vezetett a Veszprém, de még nem volt vége a meccsnek. A tenger aljáról feljött a felszínre a Montpellier, és óriási erőfeszítéssel egyenlített. Az utolsó percek hallatlan izgalmakkal teltek, de egy kiváló figura végén Mackovsek vezetést szerzett, majd az utolsó francia támadás végén a második félidőben szenzációsan védő Mikler kifogta a ziccert, így győzelemmel mutatkozott be Davis a bakonyiak kispadján. 29–30

A CSOPORT TÖBBI MECCSÉN
Meskov Breszt (fehérorosz)–Barcelona (spanyol) 21–29 (14–15)
VASÁRNAP
17.00: 
Kielce (lengyel)–Vardar Szkopje (macedón)

SZERDÁN JÁTSZOTTÁK
RN Löwen (német)–Kristianstad (svéd) 36–27

 AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
 1. Barcelona (spanyol)541173–136+378
 2. Vardar Szkopje (macedón)44116–101+158
 3. RN Löwen (német)532163–152+116
 4. Kielce (lengyel)431124–118  +66
 5. TELEKOM VESZPRÉM532141–142  –16
 6. Meskov Breszt (fehérorosz)523134–144–104
 7. Montpellier (francia)55129–147–180
 8. Kristianstad (svéd)55138–178–400

 

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

60. perc: Vége a meccsnek, győzött a Veszprém! 29–30
60. perc: Emberhátrányban védekezik a Veszprém. 
Türelmesen játszották a franciák,Mikler azonban óriási bravúrral védte Mamduh ziccerét!
60. perc: Előbb viszont francia időkérés.
60. perc: 
Fél perccel a vége előtt Nagyot kiállították, és jött a szabaddobás a franciáknak.
60. perc: 
Jó volt a figura, Mackovsek belőtte a bal alsóba! 29–30
60. perc: Időt kért a Veszprém.
59. perc: 
Labdát szerzett a Veszprém egy belemenés után.
58. perc: Bonnefonde 
lőtt fölé, de előtte lökték, ezért maradt a labda a hazaiaknál.
58. perc: Manaszkov 
került ziccerbe, de nem tudta ellőni a kapus mellett a labdát.
57. perc: 
Újabb hetest kaptak a franciák, ezúttal is Richardson érkezett, és magabiztosan a léc alá lőtt. 29–29
57. perc: Gól! Tönnesen 
bátor lövése a szélről a francia kapuba jutott. 28–29
56. perc: 
Hetest kaptak a franciák, hiába védett Mikler remekül. A hetest Richardson belőtte. 28–28
55. perc: Nenadics 
nagyon rossz passza után az egyenlítésért indult előre a Montpellier.
55. perc: Petterssont 
küldték ki két percre.
54. perc: 
Nem maradt le a Veszprém Mahé növelte az előnyt, de Richardson villámgyorsan szépített. 27–28
53. perc: Strlek 
ziccert hibázott, az ellentámadásból Bonnefonde bepattintotta. 26–27
53. perc: 
Nem hagyják magukat a franciák, Bonnefonde góljával tapadtak a Veszprémre. 25–27
52. perc: Manaszkov 
futott be beállóba, Mahé adta is a labdát, és újra három gól lett a Veszprém előnye. 24–27
52. perc: 
Kapkodó veszprémi támadás után Porte nagyon belőtte a szépítést. 24–26
51. perc: Mikler 
kivédte Kavticnik távoli lövését is. Nagyon megy neki.
51. perc: 
Meg is van a gól, méghozzá kínaiból, Gajic Stleknek adta fel, aki belőtte. 23–26
50. perc: 
Veszprémi emberelőny, mert Bonnefonde-t kiállították.
49. perc: Porte 
lövését blokkolta Blagotinsek, háromgólos előnyért támadhatott a Veszprém.
48. perc: Gyönyörű! Strlek 
ejtéssel szerezte az ötödik gólját, miután labdát szereztünk a franciáktól. 23–25
47. perc: Újra vezet a Veszprém, a franciák pedig időt kértek.
47. perc: Mikler 
szenzációsan védte Mamduh ziccerét, az ellenakcióból Nenadics gyötörte a hálóba a labdát. 23–24
46. perc: Tönnesen 
kapott labdát jobbszélsőben, szépen felkanyarodott, és bevágta. 23–23
46. perc: 
Megtört a jég a franciáknál, Villeminot szerzett labdát, és belőtte. 23–22
45. perc: 
Hetest kapott a Veszprém, Mahé harcolta ki. A hetest Strlek szépen belőtte. 22–22
44. perc: 
A másik oldalon Richarsdonnál láttak belemenést.
44. perc: 
A veszprémi támadás egy eladott labda miatt nem hozott gólt.
43. perc: Mikler 
újabb remek védése után az egyenlítésért támadhatott a Veszprém.
42. perc: Mikler 
ziccert fogott, majd Nenadics lehalászott egy indítást, és belőtte. 22–21
42. perc: 
Letelt az emberhátrány, de a szépítés nem sikerült.
41. perc: 
Elrontotta a támadást a Veszprém Mamduh az üres kapuba lőtt. 22–20
40. perc: Mikler 
kivédte Kavticnik hetesét!
40. perc: Blagotinsek 
sem bírta ki újabb emberhátrányt érő szabálytalanság nélkül, ráadásul hetes.
40. perc: 
Egy ember visszajött, Nagy László góljával pedig eggyel feljött a Veszprém. 21–20
39. perc: Lékai 
eladta, gyorsan jöttek a franciák, de Mikler bravúrral védte Bingo ziccerét!
38. perc: Szuszi 
gólt lőtt, ráadásul Tönnesen két kézzel lökött, kettős emberhátrány. 21–19
38. perc: 
Elügyetlenkedték a franciák a támadásukat, Strlek megtalálta a legkisebb rést is a szépítésre. 20–19
37. perc: Mackovsek 
mehetett le két percre.
37. perc: 
Nem akart lemaradni a Veszprém, Nilsson lőtt harcosan gólt. 20–18
36. perc: 
„Órákig” támadhattak a franciák, és végül Villeminot átlövése utat is talált a kapuba. 20–17
35. perc: 
Előbb Szuszi lőtt 9 méterről, majd Tönnesen volt eredményes. 19–17
34. perc: Strlek 
friss erő, kiválóan lőtt éles szögből a Montpellier kapujába. 18–16
33. perc: 
Bezzeg Grebille kapusostól gólt lőtt. 18–15
33. perc: 
Labdát szereztünk, de Gajic nem találta el az üres kaput.
32. perc: Szuszit 
közben kiküldték két percre.
32. perc: Tönnesen 
harcolt ki hetest, amelyet Strlek a jobb alsóba lőtt. 17–15
31. perc: 
Már három góllal vezetnek, megint Richarson volt eredményes. 17–14
31. perc: Elkezdődött a második félidő.

ELSŐ FÉLIDŐ

30. perc: Vége az első félidőnek, két góllal vezet a Montpellier. 16–14
30. perc: 
Megint egyedül maradt Porte a jobb szélen, és ezúttal is bevágta a helyzetét. 16–14
29. perc: 
Előbb Tönnesen lőtt harcos gólt, majd gyorsan labdát szerzett a Veszprém, és Nenadics jó átadást kapott, a hálóba is pattintott. 15–14
28. perc: 
Hát, ez nem hiányzott. Bonnefond talált be egy nem túl nehéz védekezési helyzet ellenére. 15–12
27. perc: Tönnesent 
lesáncolták, de maradt a labda nálunk. Nem sokáig, mert Ilics lövését hárította Gerard.
27. perc: Veszprémi időkérés, mert majdnem öt perce nem lőtt gólt a csapat.
26. perc: Ilics 
lövése nem volt pontos, ellentétben Petterssonéval, aki a kapu jobb oldalába bombázott. 14–12
25. perc: Gajicnak 
nagyon éles volt a szög, nem is lőtte be, az ellenakcióból viszont Porte a jobb szélről megszerezte a vezetést a franciáknak. 13–12
25. perc: Nenadics 
elhibázta a helyzetét, Gerard gyorsan indított, pedig Porte egyenlített. 12–12
24. perc: Pettersson 
találta magát egyedül beállóban, de fölé pattintott!
23. perc: 
Veszprémi labdavesztés után Blagotinsek lépett oda, mint egy lépegető exkavátor, de Tönnesen kapta a kiállítást, mert arcra csapott.
22. perc: 
Gyors gólváltás, előbb Ilics lőtte be magát, az ellentámadásból Bingo talált be.11–12
21. perc: 
Megint védett Sterbik, Bingo lövése nem volt elég jó.
21. perc: Petterson 
szabálytalankodott, de Nilsson nem kapott hetest, csak szabaddobást. Nenadics egy csellel becsapta a védőket, és belőtte a jobb alsóba. 10–11
20. perc: 
Óriási gól. Porte lőtt távolról a jobb felső sarokba. Sterbik csak nézte.
20. perc: Francia időkérés.
19. perc: 
Labdát szereztek a franciák, de Sterbik védett. Sajnos az ellenakcióból pedig Gerard húzta le a rolót.
18. perc: 
Ezúttal Richardson már nem hibázott, egy szempillantás alatt a jobb alsóba lőtt. 9–10
18. perc: Richardson 
a kapufát találta el, a kipattanóval Gajic száguldhatott, és a léc alá dobta a ziccert. 8–10
17. perc: Mamduh 
sem akart elmaradni, ő is nagyon kiküzdötte a helyzetet, és be is dobta. 8–9
16. perc: Ilics 
alig jött be, máris kiosztott egy gólpasszt Nilssonnak. 7–9
15. perc: 
Óriási játék után megint Mamduh maradt egyedül a vonal előtt, be is dobta. 7–8
14. perc: Sterbik 
nagyot védett, gyorsan indult a Veszprém, Gajic pedig a beállós helyéről lőtt a jobb alsóba. 6–8
14. perc: 
Rosszul védekeztek a hazaiak, Manaszkov teljesen egyedül maradt, és be is dobta. 6–7
14. perc: Szuszit 
nem lehetett megállítani pillanatok alatt egyenlített a Montpellier. 6–6
13. perc: Nilssont 
megint meg lehetett találni labdával, Lékai úgy is tett, a svéd pedig megeszerezte a vezetést. 5–6
11. perc: 
Támadó szabálytalanság veszprémi majd montpellier-i oldalon is.
11. perc: Blagotinsek 
kiállíttatta magát, Mamduh szép befordulás után egyenlített. 5–5
10. perc: 
Gyorsan indult a Veszprém, Lékai pedig éles szögből a jobb sarokba pattintott. 4–5
10. perc: Terzic 
jó blokkja után maradt a labda a franciáknál, de Sterbik védett.
9. perc: Mackovseket 
megállították, majd passzívat mutattak az bírók, amikor Lékai veszett helyzetben játszott Mackovsek elé, aki bedobta a ziccert. 4–4
8. perc: 
Végre sikerült kivédekezni egy francia támadást, az egyenlítésért támadhatott a Veszprém.
8. perc: Nilsson 
viszont nagyon hasznosan játszik, újabb gólt küzdött ki a Veszprémnek. 4–3
7. perc: 
Ez nem hiányzott. Kavticnik került helyzetbe a jobb szélen, és Sterbik ezt sem tudta védeni. 4–2
6. perc: 
Akárcsak Nilsson, aki beállóból gyötörte a hálóba a szépítő gólt. 3–2
6. perc: 
Nagyon egyedül maradt a bal szélen Grebille, és ha már helyzetbe került, be is vágta. 3–1
5. perc: Nagy László 
unta meg az egészet, és kegyetlenül kilőtte a jobb alsó sarkot. 2–1
5. perc: Richardson 
ment fel a levegőbe, és szemtelenül bevágta a kapu jobb oldalába. 2–0
4. perc: Lékai 
nem figyelt, elszedték tőle a labdát, támadhattak a franciák.
3. perc: Sterbik 
szépen tessékelte ki a labdát az alapvonalon túlra, Soussi bánkódott.
2. perc: 
A franciák bezzeg betaláltak, Richardson volt kegyetlen… 1–0
2. perc: 
Viszonylag hosszas magyar támadás után Nilssont takarította el az útból Mamduh, a hetest viszont Gajic a kapufára dobta.
1. perc: Elkezdődött a meccs, a Veszprém tiszta fehérben, a Montpellier tiszta kékben játszik.

 

Forrrás: nemzetisport.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Tarolnak fiataljaink az ifi olimpián

Glasgow, 2018. augusztus 5. Milák Kristóf a glasgow-i úszó Európa-bajnokság férfi 200 méteres pillangóúszásának döntőjében 2018. augusztus 5-én. A 18 éves magyar úszó megnyerte a versenyszámot. (MTI/EPA/Patrick B. Krämer)
Nyolc éve – az első ifjúsági olimpián – Szingapúrban versenyzőink a szűk kéthetes seregszemle alatt hat, négy éve Nanjingban hét első helyet szereztek, most Buenos Airesben többre jutottunk: tizenegy aranyat valamint egy-egy ezüst- és bronzérmet szerzett a magyar küldöttség.
  • 2018. október 13. –Bronzérmet szerzett az öttusázó Gulyás Michelle a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián.
  • 2018. október 13. – Bronzérmet nyert a magyar leány strandkézilabda-válogatott az ifjúsági olimpián. A bronzéremért a hollandokkal kellett megküzdeni, ahol 2-0-s magyar siker született.
  • 2018. október 13. – Már a harmadik aranyát ünnepelhette az argentin fővárosban Késely Ajna, aki aranyérmet nyert 400 méter gyorson is.
  • 2018. október 13. – Milák Kristóf aranyérmet szerzett 200 méter pillangón a nyári ifjúsági olimpián, Buenos Airesben. A 18 éves magyar úszó 1:54.89 perccel magabiztosan végzett az élen.
  • 2018. október 12. – Aranyérmet nyert Rendessy Eszter a kajakosok gyorsasági versenyében a nyári ifjúsági olimpián, Buenos Airesben.
  • 2018. október 12. – Buenos Airesben az ifjúsági olimpia ötödik napján újra szólt a magyar himnusz az uszodában. Késely Ajna a magyar küldöttség nyolcadik aranyérmét szerezte meg Buenos Airesben.
  • 2018. október 11. – A sportlövő Pekler Zalán aranyérmet nyertmongol partnerével a Buenos Airesben zajló ifjúsági olimpiai 10 méteres légpuska vegyespáros versenyében.
  • 2018. október 11. – Tovább ömlenek a magyar aranyak Buenos Airesben, a harmadik ifjúsági olimpián. A nemzetek éremversenyében Oroszország mögött a második helyen áll a magyar küldöttség hét arany-, egy-egy ezüst- és bronzéremmel.
  • 2018. október 11. – Az úszó Késely Ajna szerdán megszerezte második aranyérmét is 200 méter gyorsúszásban.
  • 2018. október 10. – Az egyéni győzelme után a vívók vegyescsapat-versenyében is aranyérmet nyert az európai 1-es válogatott tagjaként Pusztai Liza és Rabb Krisztián a III. nyári ifjúsági olimpián Buenos Airesben.
  • 2018. október 10. – Küldöttségünk már a harmadik nap után öt aranynál járt, keddig más színű érmünk nem is volt, és a 14–18 éves korosztály megméretésén a részt vevő 206 ország között az oroszok mögött a második helyen álltunk az éremtáblázaton.
  • 2018. október 10. – A kardozó Pusztai Liza aranyérmet nyert, az úszó Milák Kristóf ezüstérmet szerzett 100 méter pillangón.
  • 2018. október 9. – Az úszó Késely Ajna csapott a célba elsőként 800 méter gyorson.
  • 2018. október 9. – Szenzációsan folytatódott számunkra Buenos Airesben az ifjúsági olimpia: 400 méteres gyorsúszásban Milák Kristóf győzött, alig negyedórával később pedig vívásban a kardozó Rabb Krisztián is megszerezte az első helyet.
  • 2018. október 8. – Az úszó Berecz Blanka 200 méter pillangón, Milák Kristóf pedig 200 méter gyorson végzett az élen.
  • 2018. október 8. – A cselgáncsozó Özbas Szofi aranyérmet nyert.

Az ifjúsági olimpia további hírei

  • 2018. október 9. – Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerint hogy „a magyar utánpótlás sikerpályán van”, és az idei nyár végéig megszerzett 43 arany-, 34 ezüst-, és 41 bronzérem mellé a magyar versenyzők Argentínában gyarapíthatják tovább a medálok számát.
  • 2018. október 7. – Október 6-án megnyitották a III. nyári ifjúsági olimpiát Buenos Airesben. Az október 18-ig tartó viadalon 20 sportágban 79 magyar fiatal áll rajthoz.
  • 2018. október 5. – Mauricio Macri államfő arról beszélt, hogy a Buenos Airesben zajló ifjúsági olimpia után Argentína megfontolja egy nyári ötkarikás játékok megrendezését.
  • 2018. október 4. – Nemcsak a jövő, már a jelen klasszisai is ők: Milák Kristóf lehet az egyik legnagyobb sztár a harmadik ifjúsági olimpián Buenos Airesben.

 

Forrás: magyaridok.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,432FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe