Főoldal Blog Page 768

Válogatott: a görögök kapitánya Willi Orbánt dicsérte

A Nemzetek Ligája C-divíziójának 2. csoportjában a görög labdarúgó válogatott 1–0-ra legyőzte a magyar válogatottat. A mérkőzés után a görögök szövetségi kapitánya, Michael Skibbe, valamint az AEK Athén középpályása, Anasztasziosz Bakaszetasz értékelte a mérkőzést.

Elégedett vagyok, sok munkába telt. Nagy volt a nyomás a csapaton a mérkőzés előtt – kezdte az értékelést Michael Skibbe, a görög válogatott szövetségi kapitánya. – A magyarok nagyon erősek, harcosak voltak. Sokkal jobb fizikai állapotban voltunk a budapesti mérkőzéshez képest, futásban, párharcokban, és főleg játékban is jobban teljesítettünk.”

Az első félidőben nagy nyomást helyeztek ránk a magyarok. Nem alakítottunk ki elég lehetőséget, mivel nagyon nehéz volt feltörni az ellenfelet, ami a kemény védelemnek és Willi Orbán jó játékának volt köszönhető.Mitroglu nem talált sok helyet, de a csapat nagyon sokat dolgozott, aminek a gól lett az eredménye.

Ezután elmondta, hogy csapata a második félidőben jobban teljesített, több lehetőségük volt, aminek meg gól lett az eredménye. A görög sajtó munkatársai arról is kérdezték a német trénert, hogy nem érzett-e magán nyomást a csapat korábban mutatott gyengébb teljesítménye miatt.

„Nem hallottam, hogy veszélyben lenne az állásom. A csapat nagyszerű munkát végzett ma, ami nem volt könnyű, mert erősek voltak a magyarok. Jó formában vagyunk, és ami fontos, hogy jó úton vagyunk a célunk, a csoportelsőség felé.”

A görög válogatott szélsője, Anasztasziosz Bakaszetasz is nyilatkozott a mérkőzés után: „Jól játszottunk, főleg az első 15 percben. Szerezhettünk volna gólokat, de visszaesett a játékunk. A szünetben összeszedtük magunkat, és átbeszéltük, mit rontottunk el. Gólt szereztünk, és a végén újra feljavultunk egy kicsit. Ami a legfontosabb, hogy győztünk.”

A görög válogatott hétfőn a finnek otthonába látogat a 4. fordulóban, ahol egy győzelem esetén átvehetik a csoport vezetését.

NEMZETEK LIGÁJA, C-LIGA
2. CSOPORT, 3. FORDULÓ

GÖRÖGORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1–0 (0–0)
Athén, 
Olimpiai Stadion, 8000 néző. Vezette: Stieler (német)
Görögország: Barkasz – Bakakisz, Papasztathopulosz, Manolasz, Cimikasz – Zeca, Kurbelisz (Ciolisz, a szünetben) – Bakaszetasz, Fortunisz, Pelkasz (Hrisztodopulosz, 85.) – Mitroglu (Buhalakisz, 94.). Szövetségi kapitány: Michael Skibbe
Magyarország: Gulácsi – Bese (Németh K., 75.), Orbán, Kádár, Fiola – Nagy Á. – Varga R. (Nagy D., 68.), Kleinheisler, Kalmár (Kovács I., 55.), Sallai – Szalai Á. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: 
Mitroglu (65.)

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Észtország–Finnország 0–1 (Pukki 91.)

Október 15., hétfő
20.45, Tallinn: Észtország–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)
20.45: Finnország–Görögország

AZ ÁLLÁS
1. Finnország333–0+39
2. Görögország3213–2+16
3. MAGYARORSZÁG3122–3–13
4. Észtország330–3–30

 

Forrás: nemzetisport.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Katolikus egyház 2018. október 14-i adása

Igét hirdet Mezei András atya, a clevelandi Szent Imre és Szent Erzsébet Katolikus Templomok plébánosa. 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Medve-tó

“Ezen sóhegy pedig mozgó, naponta átidomuló sajátságos talaj, mely átalakulást leginkább néhány csermely eszközli, mert ezeknek vize betünik (beszivárog) a sóhegy keleti részén, s azon átsürődve, déli alján szökell ki a földből. Miként a vizek aláássák, kinyalják a hegy keblét, akként omladozik, sülyedez annak felülete, a tetőkön levő földrétegbe fák kapaszkodnak, az oldalokon törökbuzát mivel a szorgalmas székely, de ím egy napon hiába keresi földjét, mely táplálta, hiába az erdőt, melynek árnyában munka után fáradtan annyiszor megpihent, eltünt az, elnyelte a föld, helyén pedig roppant örvény vagy szép tó támadott, vagy varásszerüleg előállott sósziklák meredeznek fel. Hol van az a két roppant tó, mely bár egymás közelében volt, egyiknek vize jéghideg, míg a másiknak vize (csak 1 1/2 lábnyira is a vizfelület alatt) égető meleg volt, s melyben annyit fürödtem én is gyermekkoromban? Elfakadtak azok 1850-ben, helyökön pedig azon roppant örvények keletkeztek, melyeket csudás idomú sósziklák vesznek körül, mint a jeges tengernek uszó jégtömegei; amott szép lombos erdő közül más sószálak emelkednek fel, mint elrejtett imaházak fellövellő tornyai, odább díszgúla idomu alakok, mintha heliopolis kertjeibe tévedezne az utas, im ismét másik, a nap sugaraiban tündöklő tó mellett nagy tömegű átlátszó sószikla emelkedik, mintha Svájcz jégcsúcsai lennének ide varázsolva. Hát azok a hegyormokra akgatott, oly festőileg fekvő, a táj szépségére oly lényegesen beható házikók mik? talán a gyönyörű táj, a természet e csudás nagyszerüségében gyönyörködni jövők kényelmére épültek, vagy talán magányt kereső zárandokok kies visszavonulási helyei? vagy éppen imolák, hol az ember hálát ad istenének, hogy ennyi áldást halmozott itt egybe számára? Nem, azok őrházak, hol felvont fegyverrel őrködnek azért, hogy az ember a természet ezen élvezetére rendelt áldását ne használhassa. Innen van, hogy a szegény székely sóhegyei mellett sótalan kenyeret eszik, vagy életveszélylyel közelg az éj sötétében tolvajként lopni azt, mit a gondos anyatermészet számára letett, s melynek élvezetéhez törvényszerüleg is joga van.”

Orbán Balázs: A Székelyföld leírása

A legenda meghallgatható a legendarium.ro weboldalon.
Reklám
Tas J Nadas, Esq

Tépett csirke sütőtökös gerslivel

A recept a Hokkaido tököt ajánlja ehhez az egytálételhez, de természetesen másféle tökkel is jó. A Hokkaido kívül sötét narancssárga, belül élénk napsárga, kisebb méretű, kerek sütőtök, amelynek a héja is ehető, tehát nem kell meghámozni.

A gersli, azaz árpagyöngye (vagy gyöngyárpa) harapható állagú, enyhén diós ízű köret. Elég hosszú a főzési ideje (kb. 40 perc), ezért érdemes többet készíteni belőle, eláll a hűtőben, és remekül lehet variálni. Kerülhet tészta helyett levesekbe, salátákba, vagy zöldségpürével összekeverve készülhet belőle gersli rizottó. Árpa helyett használhatunk bulgurt, azaz törökbúzát is, de keményebb állagú, pl. kerek szemű rizottó rizst is.

Hozzávalók 4 kisebb adaghoz:

4 uncia (12 dkg) gersli vagy bulgur
4 alsó csirkecomb, vagy 2 egész, félbevágva
1 Hokkaido tök
4 lilahagyma
olívaolaj
só, bors
1,7 uncia (5 dkg) pirított napraforgómag vagy tökmag

A kép forrása: chiliesvanilia.hu

A gerslit átöblítjük, majd háromszoros mennyiségű, sós vízben kb. 30-40 perc alatt puhára, de harapható állagúra főzzük. A sütőt előmelegítjük 400 Fahrenheitra (200 Celsius fokra). A csirkecombokat sózzuk, borsozzuk, bedörzsöljük kedvenc fűszerkeverékünkkel, pl. curry-vel, pirospaprikával vagy kakukkfüves, rozmaringos fűszerrel. Csirkéből alsócombot használjunk, vagy ha egész combot vettünk, vágjuk félbe. Ez azért fontos, mert a kisebb darabok sülnek meg ugyanannyi idő alatt, mint a zöldségek.

A tököt félbevágjuk, belsejét, magját eltávolítjuk, szeletekre, majd nagyobb kockákra vágjuk. A lilahagymákat megpucoljuk, és negyedekre vágjuk. Egy tepsit leterítünk sütőpapírral, arra tesszük a befűszerezett csirkét, a sütőtökdarabokat és a hagymákat. Meglocsoljuk olívaolajjal (esetleg chiliolajjal), sózzuk, borsozzuk, és kb. 30-35 percig sütjük, amíg megpirul és megpuhul. Ha már minden puha, de még nem pirul, a végén néhány percre grillfokozatra vehetjük a sütőt.

Amikor elkészült, szobahőmérsékletűre hűtjük, a csirkehúst lefejtjük a csontról, majd összeforgatunk a tökkel, a hagymával és a gerslivel. Megszórjuk pirított napraforgómaggal. Jól illik hozzá a friss petrezselyem, a koriander vagy a rukkola, ezt is keverhetünk bele. Tálaláskor adhatunk mellé sűrű görög joghurtot.

Forrás: chiliesvanilia.hu

A receptet Miklós Melánia, KCSP-ösztöndíjasunk választotta.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Nem véletlenül ettek szüleink, nagyszüleink hetente köménymag levest

Szinte hihetetlen, mennyi jótékony hatása van a főzött köménymagnak. Nagyszerű ízesítő fűszer, de teát is készíthetünk belőle. Csodálatos gyógyító hatása van, ráadásul sokféleképpen fogyasztható.

Eláruljuk mennyi mindennek az ellenszere, érdemes minden nap használni!

1. Fokozza az emésztést – Keverj össze egy kis gyömbérport őrölt köménnyel, tegyél hozzá fekete borsot és sót. Étkezés után egyél ebből a porból egy evőkanállal, és igyál meg egy pohár vizet.

2. Lúgosít – Egy kiskanál őrölt köményt vegyél be, ha sok a savad, reflux gyötör. Tartsd a szádban egy kicsit, mielőtt lenyeled. Rögtön érezni fogod az enyhülést.

3. Féreghajtó – 400 ml vizet forralj fel és tegyél hozzá 15 gr köménymagot. Addig forrald, míg a vízből már csak 100 ml marad. Minden reggel és este igyál a főzetből 20-40 ml-t.

4. Hányingerre – Keverj el egy kevés köményt mézzel, és étkezés után fogyaszd.

5. Megfázás, köhögés ellen – Forralj fel egy kevés köménymagot, majd szűrd le, és idd meg a keletkezett főzetet.

6. Álmatlanság ellen – Törj össze egy banánt, majd adj hozzá egy fél teáskanál pirított köménymag port. Lefekvés előtt fogyaszd, alszol majd, mint a bunda.

7. Gyomorfájás ellen – 3 gramm köményport keverj össze langyos vízzel, majd idd meg.

8. Vérszegénység ellen – Fogyassz minél több köményt, bármilyen formában, hiszen nagyon magas a vastartalma.

9. Méregtelenít – Hatóanyagainak köszönhetően az egész testet méregteleníti, főleg a toxinokat elraktározó májat.

10. Cukorbetegség ellen – Egy pohár vízben oldj fel egy kevés őrölt köményt, és naponta 2-3 alkalommal idd meg. Hatékonyan szabályozza a vércukorszintet.

Forrás: www.tudasfaja.com

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Ady Endre: Párisban járt az Ősz

Ady Endre (nullker.hu)

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.
Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.
Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.
Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Tartalmas és sikeres volt az első Kossuth Lajos Emléknap [VIDEÓVAL]

Szeptember 29-én rendezték meg a clevelandi magyarok első alkalommal a Kossuth Lajos Emléknapot, amely egy régi hagyomány újragondolása. Utoljára 1985-ben ünnepelték, amikor a kontinensen elsőként emelt, 1902-es clevelandi Kossuth-szobrot felújították. Az egybegyűltek most is megkoszorúzták a belvárosban álló emlékművet, majd a Nyugat-oldali Református Egyház dísztermében folytatódott a program, amelyen Magyarország is képviseltette magát. Az eseményen bemutatták az egykori Kossuth Iskolában talált időkapszulát is.

A clevelandi Kossuth-szobor megkoszorúzása

Kossuth 1852-ben érkezett Amerikába a kongresszus meghívására, hogy adományt gyűjtsön a szabadságharc folytatására, illetve hogy népszerűsítse eszméit és politikai nézeteit. Féléves itt-tartózkodása alatt közel 500 beszédet mondott, ékesszólásával és ambíciójával elbűvölte az amerikaiakat, akik a saját szabadságeszméik igazolását látták törekvéseiben. Később több szobrot emeltek a tiszteletére országszerte, megyét, várost, parkot neveztek el róla, egyedüli magyarként szobra van a washingtoni Capitolium Szabadság-előcsarnokában, de számos egyéb módon is őrzik az emlékét. A clevelandiek büszkék arra, hogy városukban készült el az első egészalakos Kossuth-szobor, amelyre a látogatás 50. évfordulóján fél év alatt összegyűjtötték a pénzt, s hat olyan honvéd katona közreműködésével leplezték le, akik harcoltak az 1848-49-es szabadságharcban. Igaz, akkor a város főterén, a Public Square-en szerették volna felállítani, ám azt egy másik nemzetiség, a szlovákok megvétózták. Óriási tömeg, többezer ember vett részt az avatáson, mint ahogyan arról a korabeli Vasárnapi Újság fotókkal illusztrált cikke otthon is beszámolt.

Szentkirályi Endre beszédet mond a megemlékezésen

Erről az eseményről is megemlékeztek az emléknapon, mint ahogyan a Kossuth amerikai útját övező legendákról és más történelmi tényekről is. Többen idézték az Ohioi Törvényhozó Testület előtt Columbusban elmondott híres beszédét a demokráciáról, amely a későbbi amerikai elnök, Abraham Lincoln gettysburgi szónoklatát inspirálta. Bár a kétórás műsor előadói eltérő nézőpontból közelítették meg a témát, az ünnep origója mégis a clevelandi Kossuth-szobor volt. A múlt és az elődök iránti tisztelet jeleként a helyszínen, majd a díszteremben is kiállították azokat a szalagokat, valamint a Budapest székesfőváros által küldött zászlót, amelyekkel a szobrot Kossuth születésének 100. jubileumán, 1902-ben felavatták.

Dr. Mezei László a koszorúzáson

A délutáni koszorúzáson a helyi magyar közösségek nevében Szentkirályi Endre, az Egyesült Magyar Egyletek elnöke mondott beszédet. Hangsúlyozta, hogy noha most sokkal kevesebben jelentek meg, mint 116, illetve 35 évvel ezelőtt, az a 20 magyar szervezet (8 templom és 12 egyesület), amelyeket képviselt, 2018-ban is sokat tesz a nemzetért, a hazáért és a közügyekért, amihez történelmi nagyjaink mutatnak példát. Folytatva ezt a gondolatot, az ünnepi műsoron eloszlatott néhány tévhitet azzal kapcsolatban, hogy Cleveland a második legnagyobb magyar város. Mégsem mondható jelentéktelennek, hiszen a legfrissebb adatok szerint is 4-5000 azoknak a száma, akik beszélnek magyarul, és aktívan részt is vesznek a közösségi életben. Ennek köszönhetően „Cleveland magyarsága él és virul”. Ezt mutatja a hagyományok ápolása, illetve az olyan új kezdeményezések megszületése is, mint a Kossuth-emléknap. Somogyi Lél, a Magyar Társaság bizottsági tagja és az Árpád Akadémia főtitkára a koszorúzáson és a műsoron is angolul köszöntötte az egybegyűlteket, majd a szobor történetéről és a 80-as évekbeli újraavatásáról értekezett. Dr. Mezei László, a miskolci és New York-i székhelyű Kossuth Lajos Koszorúja Alapítványok elnöke Kossuth szülőfalujából, Monorról hozott földet szórt a talapzatra, felidézve a régi hagyományt, amelyhez személyes kötődése is van. Nagyapja volt a községi főbíró, aki az anyaföldet vitte a New York-i Kossuth-szobor 1928-as felavatására egy közel 500 fős magyarországi küldöttség élén. Az emléknap egyik fénypontja az erről a „zarándoklatról” készült korabeli dokumentumfilm levetítése volt, Mezei László jóvoltából és személyes kommentárjaival.

A Magyar Honvédséget Hess János ezredes, Washingtonba akkreditált véderő attasé képviselte, aki előadásában Kossuth hadvezéri és diplomáciai tevékenységét méltatta, s szabadságeszméi okán a legfontosabb kapocsnak nevezte Amerika és Magyarország között. A megemlékezésen Kossuth életét és a szabadságharcot a Clevelandi Magyar Történelmi Társulat, Könyvtár és Irattár archívumából válogatott, 150 képet tartalmazó összeállítással illusztrálták. Hargitai István, a Bocskai Rádió munkatársa a Kossuth Amerikában című beszédének végén az emlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet. A clevelandi 34-es számú Zrínyi Ilona leánycserkészcsapat tagjai pedig fiatalos jókedvvel Kossuth-nótákat énekeltek, a program megkoronázásaként.

Hess János ezredes előadása az ünnepi műsoron

Az emléknapot szervező Fazekas Róbert, a Nyugat-oldali Magyar Evangélikus Egyház gondnoka végül elmesélte, hogyan találták meg Mihály Ernő bácsival, a kelet-oldali evangélikus templom 92 éves felügyelőjével az egykori Buckeye magyar negyedben a Kossuth Iskolát, s hogyan akadtak rá a mára üresen álló épületben elhelyezett időkapszulára. Noha az alapkő beázott, s ezzel jónéhány dokumentum is tönkrement, Róbert megmutatta a doboz tartalmát és felolvasott egy levelet. Megható volt hallgatni a 64 évvel ezelőtti alapítók utókorhoz intézett szavait, s a jövőbe, a magyarság megmaradásába vetett reményüket.

A rendezvényen több egyházi felekezet is lerótta tiszteletét. Ft. Mezei András atya, a római katolikus egyház plébánosa a szoboravatást vett részt, a protestáns felekezetek vezetői pedig az ünnepi műsoron mondtak áldást. Nt. László Imre, a házigazda Nyugat-oldali Magyar Református Templom lelkésze tartotta a nyitóimát, Nt. Tóth Péter László loraini református lelkész az összefogásért imádkozott, majd Nt. Tamássy Éva evangélikus lelkész magyarságért szóló imája zárta a műsort, amelynek elején felcsendült az amerikai, a végén pedig a magyar himnusz.

A cserkészlányok fellépése

A tartalmas és jól sikerült emléknap pezsgős koccintással és tortával ért véget. A meghívott előadók, a közönség és a szervezők is elégedetten nyugtázták, hogy fontos küldetést vállaltak a régi hagyomány felújításával, amit érdemes folytatni és továbbadni a fiatalabb generációknak. Hiszen, ahogyan az egyik előadó megfogalmazta: az amerikai magyarok büszkék lehetnek arra, hogy Kossuth egykor jelentős hatást gyakorolt az Egyesült Államokra, ezért mindent meg kell tenniük, hogy neve és eszméi ne merüljenek feledésbe.

Kossuth-ünnep Clevelandben

Riportunk a 2018. szeptember 29-i Kossuth Lajos Emléknapról az Öt kontinens – egy nemzet című műsorban.Vonatkozó cikkünk: https://www.bocskairadio.org/tartalmas-es-sikeres-volt-az-elso-kossuth-lajos-emleknap/

Posted by Bocskai Rádió the Voice of Hungary at WJCU on Wednesday, October 10, 2018

A szerző rádiónk Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Cserkész Rádió / TV – 2018. október 7-i adása

A tartalomból:

  • A Regös Gála beharangozója – Nádas Krisztina
  • Összefoglaló a cserkésznapról – interjú Horváth Mihállyal.
  • Beszámoló a  KMCSSZ utóbbi tevékenységeiről és jövőbeli terveiről interjú Lendvai Lintner Imrével
  • Beszámoló a clevelandi cserkészcsapatok új évéről, interjú Szentkirályi Hanna segédparancsnokkal
  • Interjú László Petrával, egy új cserkészanyukával.
  • Bemutatjuk Patarica Edvint clevelandi KCSP ösztöndíjast.
  • Cserkész hirdetések

Cserkész Rádió / TV – 2018. október 7-i adása

A tartalomból:- A Regös Gála beharangozója – Nádas Krisztina- Összefoglaló a cserkésznapról – interjú Horváth Mihállyal- Beszámoló a KMCSSZ utóbbi tevékenységeiről és jövőbeli terveiről -interjú Lendvai Lintner Imrével- Beszámoló a clevelandi cserkészcsapatok új évéről – interjú Szentkirályi Hanna segédparancsnokkal – Interjú László Petrával, egy új cserkészanyukával- Bemutatjuk Patarica Edvin clevelandi KCSP-ösztöndíjast- Cserkész hirdetések

Posted by Bocskai Rádió the Voice of Hungary at WJCU on Sunday, October 7, 2018

Reklám
Tas J Nadas, Esq

588. honismereti rejtvényjáték – 2018.10.07.

A BOCSKAI RÁDIÓ
588. honismereti rejtvényjátéka – 2018. október 7.

 

A kérdéseket Veress Sándor állította össze.
Helyes megfejtők: Jakab Márta, Thurner Klára, Kaczvinszky Borbála voltak.

Minden helyes megfejtést beküldő személy a Clevelandi Magyar Múzeum felajánlásából:

  1. Hetente egy könyv ajándékhoz jogosult.
  2. A könyvet saját maga választhatja ki az erre felajánlott könyvek közül.
  3. Ajándékát 30 napon belül fel kell vegye a Magyar Múzeumban.

Cím:
Magyar Múzeum, Galéria
1301 East 9th Street
(földszint)
Cleveland, Ohio 44114

Telefon:
(216) 523-3900

Nyitvatartási idők:
Keddtől Péntekig de. 11-től du. 3 ig.
Szombaton csak rendezvények alkalmával.

Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 óráig

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Kossuth nyomában – Interjú Dr. Mezei Lászlóval és Fazekas Róberttel a Kossuth-emléknapról [VIDEÓVAL]

Szeptember 29-én rendezték meg első alkalommal a Nyugat-oldali Magyar Református Egyház dísztermében a clevelandi Kossuth Lajos Emléknapot, ami egy régi hagyomány felújítása. Utoljára 1985-ben ünnepelték, amikor a kontinensen elsőként emelt, 1902-es clevelandi Kossuth-szobrot felújították. Kossuth 1852-ben érkezett Amerikába a Kongresszus meghívására, hogy adományt gyűjtsön a szabadságharc folytatására, s legfőképp hogy népszerűsítse eszméit és politikai nézeteit. Itt tartózkodása alatt közel 500 beszédet tartott, ékesszólásával és ambíciójával elbűvölte az amerikaiakat, akik a saját szabadságeszméik igazolását látták törekvéseiben. Később több szobrot emeltek a tiszteletére országszerte, megyét, várost, parkot neveztek el róla, egyedüli magyarként szobra van a washingtoni Capitoliumban, s számos egyéb módon is őrzik az emlékét.

A délutáni koszorúzást követően a Kossuth Lajos Emléknap előadói megemlékeztek a történelmi eseményekről és a 116 éves clevelandi szobor történetéről, továbbá azzal a kérdéssel foglalkoztak, hogy mit jelent ma Kossuth szellemisége és öröksége az itt élő magyarság számára. Az esemény magyarországi vendége, a miskolci Kossuth Lajos Koszorúja Alapítvány elnöke, Dr. Mezei László és az emléknap ötletgazdája, főszervezője, Fazekas Róbert, a clevelandi Nyugat-oldali Magyar Evangélikus Egyház gondnoka voltak a Bocskai Rádió vendégei a nagyszabású rendezvény másnapján. 

Interjú az első clevelandi Kossuth Nap kapcsán

Dr. Mezei László, a Kossuth Lajos Alapítvány elnöke és Fazekas Róbert, a szeptember 29-i clevelandi Kossuth Lajos Emléknap főszervezője beszéltek az ünnepi rendezvényről, valamint Kossuth amerikai útjának jelentőségéről, utóéletéről.Beszámolónk az eseményről: https://www.bocskairadio.org/tartalmas-es-sikeres-volt-az-elso-kossuth-lajos-emleknap/

Posted by Bocskai Rádió the Voice of Hungary at WJCU on Saturday, October 6, 2018

Róbert elmesélte, hogy az emléknap gondolata akkor merült fel benne, amikor tavaly Mihály Ernő bácsival megtalálták az egykori, 1954-ben alapított magyar Kossuth Iskolát a Buckeye Road-on. Olyan dokumentumokra leltek, amelyekből kiderült, hogy az alapkő mögé a megnyitáskor időkapszulát helyeztek el. Noha az alapkő beázott, és ezzel jónéhány dokumentum is tönkrement, a dobozban többek között megmaradt egy levél, amit Róbert az ünnepi műsoron felolvasott. Megható volt hallgatni a 64 évvel ezelőtti alapítók utókorhoz intézett szavait.

Mezei László bemutatta a civil szervezetét, s mesélt a Kossuthoz fűződő „családi” kapcsolatairól is. Nevezetesen arról az 1928-as „zarándoklatról”, amely Kossuth szülőfalujából, Monokról indult 488 fővel a New York-i Kossuth-szobor felavatására. Mezei úr nagyapja volt a község főbírája, s ő vitte magával azt az anyaföldet, amelynek egy részét elhintette a helyszínen, a többit pedig elhelyezték az építményben. Ugyanígy tett a Kossuth-emléknapi clevelandi szoborkoszorúzáson Mezei László is, aki a 2002-ben létrehozott Kossuth Lajos Koszorúja Alapítványon keresztül azóta is kutatja és ápolja az emlékeket odahaza és szerte a nagyvilágban.

László a New York-i szoborról mesélt néhány érdekességet, pl. hogy miért nem csizmában ábrázolja Kossuthot, illetve hogy miként tisztelegtek előtte New York állam kormányzójával, George Patakival együtt 33 magyar honfi társaságában 2003. március 15-én. Róbert pedig a clevelandi szoborról árulta el, hogy felavatásakor Magyarország összes megyéjéből küldtek földet a talapzatába, s így nemcsak az elmúlt 116 évben, hanem most is arra emlékezteti az itt élő magyarokat, hogy van remény a megmaradásra. Noha 1985-ben 37 egyesület helyezett el koszorút, 2018-ban pedig 7 clevelandi magyar és 1 magyarországi, minden jelenlegi magyar szervezet képviseltette magát, ami az itt élő közösség erejét és összetartozását jelképezi.

Ezért is tervezik a folytatást, s Róbert reméli, hogy jövőre még többen jönnek majd el, hiszen az informatív és tartalmas előadások a nagyközönség számára is nyitottak. Mezei László teljes körű támogatásáról biztosította a szervezőket, elégedettségét és elismerését fejezve ki az esemény megvalósításáért és a kedves fogadtatásért. Azt mondta, meghatározó élmény volt számára Clevelandben magyarnak lenni. Hálás az itt kapott szeretetért és segítségért, és viszi a clevelandiek hírét haza, Magyarországra. Üzenetképp kiemelte, hogy Kossuth az összefogás, az érdekegyeztetés és a demokrácia híve volt, s ha ennek világszerte meg tudunk felelni mi, magyarok, akkor példaértékűen vihetjük tovább Kossuth szellemiségét.

Az összefoglaló készítője rádiónk Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Segélykiáltás a csíkszeredai börtönből

Már az idei erdélyi szabadságunkra való készülődés alatt megfogalmazódott bennem az a gondolat és elhatározás, hogy mindent meg kell tennem annak érdekében, hogy bejuthassak a csíkszeredai börtönbe, ahol két székely nemzettestvérünket tartja bebörtönözve teljesen jogtalanul a román gazságszolgáltatás. Szándékosan hagytam el az i betűt, ezt a szó-összetételt Beke Istvántól kölcsönöztem, aki Szőcs Zoltánnal szenved egy közös cellában a csíkszeredai fegyházban.

Itt szeretném megköszönni Miklós Zoltánnak, a csíkszeredai börtön igazgatójának a hathatós segítségét, hogy bejuthattam a két székely hazafihoz, és hogy hangfelvételt is készíthettem a beszélgetésünkről, az még egy igazi ráadás.

Higgyék el, nem kellemes érzés bemenni egy börtön falai közé, még ha csak ideiglenesen is zárják rá az emberre a vasrácsokat, ajtókat. De a kíváncsiságom és a lelkesedésem felülkerekedett nyomasztó gondolataimon, főleg amikor kezet rázhattam a két fiatalemberrel, s láthattam rajtuk, hogy a körülményekhez képest jól vannak. Rögtön le is ültünk egymással szemben, a diktafont be is indítottam, amikor azt láttam, hogy a börtön egyik alkalmazottja ott ül a másik asztalnál és hallgatja a teljes beszélgetést. Ami igazából nem zavart, ugyanis semmi olyat nem terveztem beszélni, sem kérdezni, amit normálisan egy riporter nem tenne meg egy hasonló helyzetben.

A Bocskai Rádió korábbi adásaiban is beszéltünk kettejük kálváriájáról, de mivel az már régebben történt, röviden felelevenítem az esetet, amelyről egy teljes órát beszélhettünk. Szőcs Zoltánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom erdélyi elnökét és Beke Istvánt, a szervezet kézdivásárhelyi vezetőjét azzal vádolta meg a román Szervezett Bűnözést és Terrorizmust Vizsgáló Ügyészség (DIICOT), hogy robbantásos terrorcselekményt akartak elkövetni 2015. december 1-én az Erdély elszakítására emlékező román nemzeti ünnepen, a Kézdivásárhelyen is évente megtartott provokatív katonai parádé katonái ellen.

A vádak kezdettől fogva komolytalanok voltak, a vádirat valójában politikai színjáték, amelyben „bizonyítékként” sorakoztatták fel többek között azt, hogy a két fiatalember rendszeresen testedzést tartott és a házkutatáskor megtalálták náluk Wass Albert könyveit, valamint a történelmi Magyarországot ábrázoló szóróanyagokat. Emellett hangulatkeltésként belekeverték a Székely Nemzeti Tanács által rendszeresen megszervezett Székely Szabadság Napját, sőt, az Erdélyi Magyar Ifjak által minden nyáron Gyergyószentmiklóson megszervezett EMI-tábort is, mint olyan rendezvényt, ahová az elmúlt években „problémás, terrorizmussal és szélsőségességgel terhelt” régiókból, például Baszkföldről és Katalóniából is érkeztek előadók. Egy hangfelvételre is hivatkoztak, amelynek mind az eredete, mind a hitelessége kétséges. A terrorista készülődést ugyanakkor nem tudta bizonyítani a bíróság, így végül 400 szilveszteri petárda és tűzijáték miatt pirotechnikai eszközökkel elkövetett jogsértés okán marasztalta el őket első fokon a Bukaresti Ítélőtábla – beszédes, hogy a kirótt szabadságvesztés napra pontosan megegyezett az előzetes letartóztatásban töltött idővel. Szőcs Zoltán 10, Beke István 11 hónapot sínylődött egy bukaresti börtönben. Ekkor ők szabadlábon távoztak a tárgyalóteremből. A képtelen és bizonyítatlan terrorvád bíróság általi elvetése reményt adott az igazságosabb másodfokú ítéletre, ám megdöbbentő módon az idén nyáron 5-5 év letöltendő börtönt szabott ki a két székely fiatalemberre a bukaresti Legfelsőbb Bíróság úgy, hogy a vád átminősítéséről nem is értesítette Szőcsöt és Bekét, így megfosztotta őket a védekezéshez fűződő alapvető joguk gyakorlásától. A jogsértő elemekkel tűzdelt nyomozati eljárás és bizonyítékok híján ugyancsak jogsértően kiszabott súlyos ítélet alapjaiban kérdőjelezi meg Románia jogállami voltát. A meghurcolt Szőcs Zoltán és Beke István igazságát erősíti, hogy a börtönből közölték, nem kérnek kegyelmet, mert nem követték el, amivel vádolják őket, így csakis a felmentő ítéletet fogadják el.

Jómagam az észak-amerikai magyar médiát képviseltem látogatásommal, annak érdekében, hogy tárgyilagos helyzetképet kaphassanak a diaszpórában élő magyarok a két székely honfitársunk pillanatnyi helyzetéről, hiszen Szőcs Zoltán és Beke István jogsértő, koncepciós meghurcolásának célja elmondásuk szerint is az egész erdélyi magyarság megfélemlítése. Nem ez az egyetlen eset az elmúlt időben, amikor a román hatóságok és bíróságok csupán azért hoznak ítéletet vagy döntést magyarok ellen, legalábbis a kárunkra, mert az alperes, az igénylő, a vádlott magyar. A magyar diplomácia, a romániai magyar politikusok és elöljárók rendszeresen meglátogatják a két fiatalembert, és arra kérnek mindenkit, hogy tartsuk napirenden a gyalázatos igazságtalanságot elszenvedni kényszerülő székely fiatalemberek ügyét.

Több mint tízezren írták alá eddig a Beke István és Szőcs Zoltán szabadlábra helyezését sürgető petíciót. A Kisebbségi Jogvédő Intézet munkatársa, dr. Kékesi Raymund által indított kezdeményezés célja, hogy igazságot szolgáltassanak a koncepciós perben terrorizmus vádjával börtönbüntetésre ítélt két székely fiatalembernek. Mi, a Bocskai Rádió szerkesztői jó szívvel arra biztatjuk minden hallgatónkat és olvasónkat, hogy írják alá ezt a petíciót, amelynek elérhetőségét megtalálják a weboldalunkon és a Facebook-oldalunkon is.

ITT ÍRJA ALÁ A PETÍCIÓT!

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Aradi vértanúk – Áder: a szabadság pótolhatatlan érték, ragaszkodnunk kell hozzá

Kemecse, 2018. október 6., szombat (MTI) – Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek példája és hűsége erősítette a későbbi nemzedékek magyarjaiban azt az elszánást és hitet, hogy a szabadság pótolhatatlan érték, amelyhez ragaszkodnunk kell – jelentette ki a köztársasági elnök szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kemecsén, Répásy Mihály (1800-1849) honvédtábornok sírjánál.

Áder János az aradi vértanúk mártírhalálának évfordulója alkalmából tartott ünnepségen azt mondta, 1848-49 szabadságvágya a magyarok lelkében, gondolataiban és értékrendjében olyan erős alapra épült, hogy soha többé nem tudta lerombolni egyetlen korszak sem.
Kemecsén, ahol a magyar honvédsereg tábornoka szülőföldjére hazatérve örök nyugodalomra lelt, és Magyarországon mindenütt, minden március 15-én és minden október 6-án ki kell mondani, hogy az aradi tizenhárom vértanú, Batthyány Lajos, Répásy Mihály és még nagyon sokak áldozata nem volt hiábavaló – hangsúlyozta beszédében az államfő.
A honvédtábornok és a forradalom és szabadságharc kemecsei hőseinek tiszteletére állított emlékműnél a köztársasági elnök Eötvös Józsefnek, az első felelős magyar kormány kultuszminiszterének szavait idézve hangsúlyozta: bármit, amit egy nemzet létrehozni képes, azt csak sokak együttes akarata, összeadott munkája, küzdeni tudása és helytállása építheti erősre és időt állóra.
“Neves és névtelen hősök, ismertek és ismeretlenek, fegyverrel és fegyvertelenül harcolók, hangos szóval és néma ragaszkodással hűségesek. Igazságot kimondó politikusok, életüket feláldozni kész katonák, reményt adó tanítók, költők és lelkészek, bátor újságírók, kokárdát viselő polgárok, nemzetőrök, beteget ápolók és csöndesen imádkozók az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történetében mind ott voltak” – fogalmazott.
Áder János a kemecsei születésű honvédtábornok életére és karrierjére kitérve kifejtette: Répásy kiválóan képzett és szorgalmas katonaként gyorsan haladt a katonai ranglétrán. Előbb a bécsi magyar királyi testőrségben szolgált, majd 1846-ban a 6. huszárezred törzstisztje lett. 1848-ban, az önálló magyar honvédsereg felállításának hírére azonban választania kellett az uralkodó és a magyar nép, a királynak tett eskü és a magyar szabadság között. Répásy tudta, hogy a hűség a hazáé minden előtt – hangsúlyozta az államfő.
Kiemelte, hogy a tábornok Pákozdnál már a magyar sereg balszárnyát vezette a Jellasicsot feltartóztató, győztes csatában, Schwechatnál pedig komoly érdemeket szerzett a visszavonuló magyar csapatok szakszerű védelmében, ezt követően a szervezés lett a fő feladata. Fegyelmezett katona volt, nem hajszolta a hírnevet, a szolgálatban találta meg hivatását, alárendeltjei bíztak benne, kedvelték rendíthetetlen nyugalma, béketűrése, a szigorúságban is megmutatkozó embersége, jóindulata és humora miatt, tiszttársai elismerték teljesítményét – jellemezte a tábornokot Áder János.
Répásy Mihály volt az egyetlen honvédtábornok, aki nem érte meg a szabadságharc vereségét. Áder János beszédében erről szólva azt mondta: Répásy 1849 nyarán a Szegeden pusztító kolerajárványnak esett áldozatául, utolsó útjára rengeteg honvéd, a magyar kormány és a hadvezetés tagjai kísérték el, sírjánál Kossuth Lajos mondott gyászbeszédet.
Senki sem tudhatta a szegedi temetőkertben, hogy “néma siratók, el nem mondott gyászbeszédek” napjai közelegnek, azaz a megtorló hatalom Aradon a magyar honvédsereg tisztjeit, honvédek és civilek százait küldi kivégzőosztag elé vagy bitófára – mondta a köztársasági elnök. Szavai szerint Szegeden még nem a magyar szabadságot temették, csak annak hű fiát, Répásy Mihályt, aki – ha nem ragadja el a kolera – a szabadságharc többi hőséhez hasonlóan a kivégzőosztag előtt végezte volna.
Kemecse önkormányzata 2006-ban kezdeményezte Répásy Mihály újratemetését, amelyet 2007. március 14-én tartottak meg szülővárosában. Azóta minden évben katonai tiszteletadással emlékeznek meg róla a Kegyeleti parkban.
Az ünnepség végén Áder János több megyei politikus és hivatalvezető jelenlétében elhelyezte az emlékezés koszorúját Répásy Mihály sírjánál.

MTI

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Példa nélküli kihívások jelentek meg a világban

Az Egyesült Államok és Közép-Európai országok kapcsolatára az energetikai-, a kiberbiztonsági- és propaganda-hadviselés jelenthet fenyegetést – mondta az InfoRádióban Szemerkényi Réka, a washingtoni Európai Politikai Elemzések Központja ügyvezető alelnöke.

A washingtoni Európai Politikai Elemzések Központjának (CEPA) célja többek között az USA és a közép-európai országok kapcsolatának erősítése, a biztonságpolitikai kockázatok felmérése. Belső elemzések készülnek mind a kemény fenyegetésekről (katonai-biztonságpolitikai kihívásokról), mind a puha/lágy fenyegetésekről (energetika, információbiztonság, kiberbiztonság, propaganda-hadviselés). Ezekre a központ megfelelő válaszokat is kidolgoz.

A legfontosabb kihívások

A közelmúltban rendezték az Egyesült Államok legnagyobb Közép-Európa-konferenciáját. A CEPA Forum egyik érdekes tétele volt, hogy a 20. század nagy kihívásaira a nyugati értékek és a nyugati együttműködés volt a válasz. “Most azonban azt láthatjuk, hogy a 21. században olyan új kihívások jelentek meg, amelyekre eddig nem volt példa” – mondta Szemerkényi Réka, az Európai Politikai Elemzések Központja ügyvezető alelnöke.

A szakember szerint a kihívások egy része katonai, hiszen az elmúlt másfél két évtized egyik nem elhanyagolható fejleménye, hogy sok ország komoly összegeket költ katonai fejlesztésre. Más kihívások pedig, bár nem katonai jellegűek, ugyancsak fontosak és súlyosak a biztonság és a stabilitás szempontjából: az úgynevezett hibrid fenyegetések, például az energetika, az informatika, a propaganda-hadviselés és a kiberbiztonság.

Ezeket összegezve Szemerkényi Réka szerint egy új stratégiai kontextus bontakozik ki, ami meghatározza a 21. század első évtizedeit, és amire új stratégiai választ is kell adni a nyugati együttműködésben.

A szakértő felidézte, hogy a hidegháború elején, amikor a szovjet fenyegetés körvonalazódott, az arra adott válasz volt az úgynevezett containment-stratégia, ami meghatározta a nyugati gondolkodást ebben a konfliktusban. (A Harry S. Truman elnök által 1947-ben meghirdetett úgynevezett Truman-doktrína vagy containment-politika a kommunizmus feltartóztatását tűzte ki célul – a szerk.).

“Most ismét szükség van egy együttműködésre a transzatlanti rendszerben, amelyben az európai és az amerikai közös értékeken nyugvó országok együtt tudnak dolgozni a béke, a stabilitás és a biztonság fenntartása érdekében”

– hangsúlyozta a szakember.

Nem lebecsülhető fenyegetések

A világ több régiójában tapasztalható katonai konfliktusok és nemzetközi feszültségek hatásával kapcsolatban Szemerkényi Réka elmondta:

“Nem gondolnám, hogy alulbecsülhető ezeknek a fenyegetéseknek a hatása.

Olyan nemzetközi kép rajzolódik ki, amelyben a világ sok pontján van ugyan alacsonyabb szintű, de nem alulbecsülhető feszültség. Ezek egy része katonai összecsapásokban manifesztálódik, más részük csak a fenyegetés és a feszültség növekedésében érzékelhető. Mivel ezek egyszerre láthatók a világban, az elemzések az együttes, összeadódó hatásukat vizsgálják” – emelte ki Szemerkényi Réka.

A transzatlanti kapcsolatok jelen helyzetbeli fontosságát jelezte a CEPA ügyvezető alelnöke szerint az is, hogy a konferencián 400-nál több résztvevő volt jelen, köztük sok magas rangú kormányzati tisztviselő. Hozzátette: az európai és az amerikai oldalról is nagy figyelem összpontosul az euroatlanti együttműködésre.

Forrás: infostart.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,432FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe