Donald Trump arra utasította az Szövetségi Nyomozó Irodát (FBI), hogy egy héten belül végezzen el pótlólagos vizsgálatot Brett Kavanaugh főbírójelölt ügyében, akit több nő is szexuális zaklatással vádolt meg.
Trump pénteki közleményében arról tájékoztatott, hogy a szenátus igazságügyi bizottságának kérésére utasította újabb vizsgálatra az FBI-t, hogy ezáltal naprakészebbé váljanak a főbírójelölt aktái. Trump hangsúlyozta, hogy a pótvizsgálatnak korlátozott mértékűnek kell lennie, és kevesebb mint egy hét alatt le kell bonyolítani.
A Fehér Ház eddig azon az állásponton volt, hogy új FBI-vizsgálatra nincs szükség, mert a főbírójelöltet már átvilágították.
Brett Kavanaught több nő is szexuális zaklatással vádolta meg az elmúlt napokban.
Egyiküket, az 51 éves Christine Blasey Ford pszichológus professzort csütörtökön hallgatta meg a szenátus igazságügyi bizottsága, és ugyanaznap Kavanaugh is a testület elé állt. A szenátusi meghallgatásuk kilenc órán át tartott. Ford egy 1982-es esetről beszélt, és azt állította, hogy Brett Kavanaugh és egyik barátja részegen betuszkolta őt egy szobába, ahol Kavanaugh megpróbálta levetkőztetni és megerőszakolni, betapasztotta a száját. A főbírójelölt azonban ártatlannak mondta magát, többször és határozottan tagadta a vádakat.
Az amerikai szenátus igazságügyi bizottsága csekély támogató többséggel a szenátus egésze elé küldte az ügyét, és tudatta, arra fogja kérni Trumpot, hogy az FBI-nál kezdeményezzen az ügy hátterét feltáró pótlólagos vizsgálatot, amelyet legkésőbb október 5-ig le kell bonyolítani. Ezt eddig is követelték a bizottság demokrata szenátorai, de a republikánusok mereven elzárkóztak ettől. Azután fordult a kocka, hogy Jeff Flake arizonai republikánus szenátor az utolsó percben gyakorlatilag a demokraták álláspontjára helyezkedett, és úgy foglalt állást, hogy a végleges szenátusi szavazás előtt le kell folytatni a tényfeltáró vizsgálatot az FBI-nál, amire azonban csak Trump adhatott utasítást. A szenátusi republikánus vezetői beleegyeztek ebbe, és a vizsgálat végéig elhalasztották a végleges szavazást.
Trump bejelentése után Kavanaugh a Fehér Ház által kiadott közleményben tudatta, hogy továbbra is együttműködő lesz. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy jelölési folyamat során az FBI már kihallgatta.
Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti: Washington, 201. szeptember 21., péntek (MTI) – A Brett Kavanaugh amerikai főbírójelöltet több mint három évtizeddel ezelőtti szexuális zaklatással megvádoló nő, Christine Blasey Ford feltételeket szab a szenátusi meghallgatásához.
Az amerikai szenátus igazságügyi bizottságának elnöke, a republikánus Chuck Grassley péntekig adott határidőt a meghallgatását először elvállaló, majd visszamondó Fordnak arra, hogy döntse el, megjelenik-e a hétfői ülésen, amikor Brett Kavanaugh-t is meghallgatják. Ellenkező esetben, fogalmazott Grassley, a szenátus szavaz Kavanaugh jelöltségéről. A nő ügyvédje révén csütörtök este jelezte, hogy mégis hajlandó megjelenni a szenátorok előtt, de nem hétfőn, hanem jövő csütörtökön, és csakis “megfelelő körülmények esetén”. Ennek mibenlétét azonban Christine Blasey Ford ügyvédje, Debra Katz nem részletezte. Levelet írt viszont a szenátusi bizottságnak, és ebben azt hangoztatta: ügyfelét halálosan megfenyegették, és garanciákat akar a személyi biztonságára. A Politico című lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta: Ford ügyvédje azt akarja, hogy Kavanaugh nyilatkozzon elsőként a zaklatási ügyben. Donald Trump elnök júliusban jelölte a tekintélyes szakmai pályafutással rendelkező Brett Kavanaugh-t, a washingtoni fellebbviteli bíróság bíráját az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő legfelsőbb bíróság bírájának. A bizottság demokrata párti szenátorainak többsége már a meghallgatás előtt jelezte, hogy nem kívánja megszavazni a republikánus elnök jelöltjét. A szenátusi szavazásra pénteken került volna sor. Dianne Feinstein demokrata párti szenátor azonban a hét elején bejelentette: birtokában van egy kaliforniai pszichiáternő levele, aki azt állítja, hogy évtizedekkel ezelőtt, még diákként, Kavanaugh és a barátja szexuálisan zaklatta őt. Christine Blasey Ford azt állította: Brett Kavanaugh 1982-ben egy diákbulin, alkoholos állapotban meg akarta erőszakolni őt. Kavanaugh határozottan visszautasította a vádat, és közölte: kész a szenátus előtt is megcáfolni a vádakat. Közben több mint hatvan egykori osztálytársa és egyetemi évfolyamtársa állt ki mellette. A demokrata párti szenátorok azonnal a szavazás elhalasztását követelték, sőt volt, aki felvetette, hogy a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) meg kellene indítania a nyomozást az ügyben. Jogi szakértők sora és Donald Trump elnök is azonnal jelezte, hogy erre nincs mód, hiszen nem történt szövetségi bűncselekmény. Az amerikai elnök emlékeztetett arra is: Brett Kavanaugh biztonsági ellenőrzését korábbi kinevezései alkalmával az FBI már hatszor elvégezte. Dianne Feinstein a hét közepén már azt közölte: nem biztos benne, hogy Ford levelének tartalma mindenben megfelel az igazságnak. Az amerikai sajtóban megjelent tudósítások pedig arról is szóltak, hogy Christine Blasey Ford nem emlékszik rá, hogy mikor és pontosan hol is történt az állítólagos zaklatás. Ügyvédnője ellentmondásokba keveredett a házibulin jelenlévőket illetően. A jobboldali The Washington Times és a szintén jobboldali The Daily Caller nyilvánosságra hozta: a vádaskodó nő ügyvédje, Debra Katz egy magát civil szervezetnek mondó csoport alelnöke, amely a Soros György által finanszírozott szervezetek egyikétől kap pénzt. A Frontpage magazin arról is tudósított, hogy Katz ügyvéd demokrata párti politikusok, köztük Barack Obama volt elnök és Hillary Clinton volt elnökjelölt kampányainak egyik nagy adományozója volt. Donald Trump az elmúlt napokban többször is kiállt főbírójelöltje mellett, “különleges embernek” nevezte őt, és leszögezte, hogy “nehezen tudja elképzelni róla” azt, amivel megvádolták.
Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti: Washington, 2018. szeptember 19., szerda (MTI) – Az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgálatot indított az Elon Musk alapította, elektromos autókat gyártó Tesla vállalat ellen, Musknak a társaság privatizálásáról korábban közzétett Twitter-bejegyzései miatt – értesült a Bloomberg hírügynökség.
Elon Musk még augusztusban Twitter-bejegyzésben jelentette be, hogy privatizálja a jelenleg tőzsdén lévő vállalatot, és ehhez megvan a szükséges tőke is. Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet kérdésére sem volt hajlandó azonban közölni, hogy honnan, miből fedezi a privatizálást, vagyis a vállalati részvények felvásárlását. Musk augusztusi bejelentése után a Tesla részvényeinek értéke azonnal szárnyalni kezdett, ám ez hamarosan zuhanásba fordult, amikor kiderült, hogy nincs meg a fedezet a privatizáláshoz. Amerikai lapok akkor kínai befektetőt, vagy befektetőket sejtettek a háttérben. Az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet vizsgálatot indított és beidézte a Tesla igazgatóit. Polgári peres eljárást indítottak a cég részvényesei is, arra hivatkozva, hogy az elnök-vezérigazgató Elon Musk félrevezette őket, és így tetemes anyagi veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni. Az igazságügyi minisztérium kedden indította meg az eljárást. A Bloomberg hírügynökség szerint bűnvádi eljárásról van szó, a The Wall Street Journalnak pedig egy szakértő arról nyilatkozott, hogy valószínűleg értékpapírpiaci csalás miatt folyik a minisztérium vizsgálata. Kedd esti közleményében a Tesla leszögezte: a vállalat nem kapott büntetés terhe melletti idézést, és egyébként is együttműködik a minisztériummal. Az igazságügyi minisztérium szóvivője nem kívánta kommentálni a Bloomberg értesüléseit.
Conway, 2018. szeptember 18.
Vízben álló épületek a Florence trópusi vihar okozta árvíz idején, 2018. szeptember 17-én a dél-karolinai Conway-ben. Az Atlanti-óceán felõl érkezõ, idõközben trópusi viharrá szelídült hurrikán eddig 24 halálos áldozatot szedett Észak- és Dél-Karolinában. (MTI/AP/Sean Rayford)
Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti: Washington, 2018. szeptember 19., szerda (MTI) – A Florence trópusi vihar által sújtott Észak-Karolinába látogatott szerdán Donald Trump amerikai elnök.
Roy Cooper észak-karolinai kormányzó az elnököt tájékoztatva úgy fogalmazott, hogy eddig is gyakran voltak nagy viharok, “de olyat, mint a mostani, nem láttunk még”. A vihar pusztításait katasztrofálisnak nevezte. A Florence egyedül Észak-Karolinában eddig 27, Észak- és Dél-Karolinában pedig 34 halálos áldozatot követelt. Cooper kormányzó elmondta, hogy évekre és nagyon sok pénzre lesz szükség a károk helyreállításához, és segítséget kért az elnöktől. Donald Trump együttérzéséről biztosította a Florence áldozatainak családjait, és hangsúlyozta, hogy a kormányzat készen áll a segítségre. Trump kíséretében van Kirstjen Nielsen belbiztonsági miniszter és Brock Long az országos katasztrófa-elhárítási ügynökség (Fema) vezetője. Long arról tájékoztatta az elnököt és a kormányzót, hogy az eső ugyan elállt Észak-Karolinában, de a veszély nem múlt el, a folyók ugyanis tovább áradnak, ráadásul a mindent elöntő víz járványveszélyt jelent, mivel a többi között állati tetemeket sodor. Hozzátette: a Fema jelenleg – a bajba jutottak megsegítése és mentése mellett – elsősorban a veszélyes anyagok eltávolítására és a fertőtlenítésre összpontosítja erőfeszítéseit. Mielőtt Észak-Karolinába indult, Donald Trump újságíróknak dicsérte Mun Dzse In dél-koreai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető csúcstalálkozóját és azt hangoztatta, hogy “fantasztikus az előrehaladás” az Észak-Koreával folyó tárgyalásokon, beleértve az ország atomfegyver-mentesítésének kérdését is. Újságírók kérdésére válaszolva kitért volt kampánymenedzsere, Paul Manafort vádalkujára is. Leszögezte: nem aggódik amiatt, hogy Manafort együttműködik a Robert Mueller vezette bizottsággal, amely a Trump-kampány munkatársai és oroszok között, a 2016-os elnökválasztás idején történt esetleges összejátszást vizsgálja. “Ha (Manafort) az igazat mondja, akkor nincs gond” – fogalmazott Trump.
1848. szeptember 29-én a magyar katonák győzelme a lelkükben született meg – fogalmazott a honvédelmi miniszter a pákozdi csata 170. évfordulója alkalmából rendezett szombati ünnepségen Pákozdon, a katonai emlékpark nemzeti emlékhelyénél.
Benkő Tibor Dobó István egri várkapitányt idézve azt mondta: a vár ereje nem a kövekben van, hanem a védők szívében és lelkében; az önálló magyar honvédségnek sem fegyverzetében, felszerelésében és kiképzésében volt az ereje, hanem lelkében és elkötelezettségében.
A miniszter felidézte, hogy a közeli Mészeg-hegy tövében vívta első győztes csatáját a „szinte a semmiből felépült” honvédsereg, hogy Magyarország és a magyarok függetlenségét, szabadságát kivívja. Azért harcoltak Pátka, Pákozd és Sukoró térségében, hogy „a magyar magyarnak maradhasson” – fogalmazott.
Benkő Tibor szerint a pákozdi emlékpark nagyon jól szimbolizálja azt a történelmi utat, melyet a magyar honvédség a 19., 20. és 21. században bejárt: hűen tükrözi az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eszmeiségét, őrzi az első és a második világháború emlékeit, a huszárság történelmét, felidézi 1956 emlékét, bemutatja a sorkatonai szolgálatot és a békefenntartó katonák hősiességét. Ez a hely méltó ahhoz, hogy üzenjenek vele a ma élő nemzedékeknek: „hős elődeink a mi érdekünkben hozták véráldozatukat” – jelentette ki.
A szabadság drága dolog, de „szabadok csak akkor lehetünk, ha ezért megharcolunk”, a magyar honvédség pedig csak akkor lehet erős, ha a társadalom támogatása van mögötte. Az emberek álljanak a katonák mögé, segítsenek az új, korszerű és erős magyar honvédség megteremtésében – kérte Benkő Tibor.
Az ünnepség végén a jelenlévők megkoszorúzták az emlékparkban álló obeliszket. A programok azonban nem értek véget ezzel, hiszen kora délután zenés történelmi játékkal emlékeznek a pákozdi csata 170. évfordulójára az 1848-as ütközet helyszínén és időpontjában.
Az újonnan felállított magyar honvédsereg a szabadságharc első ütközetében, a százhetven éve, 1848. szeptember 29-én megvívott pákozdi csatában legyőzte a forradalom eltiprására induló Josip Jelacic (a magyar nyelvben Petőfi verse nyomán Jellasicsként ismert) horvát bán csapatait.
A bán mintegy ötvenezres, nem kellően felszerelt serege két oszlopban, a Balatontól délre tört előre és a kiürített Székesfehérváron szeptember 25-én egyesülve folytatta a lassú előrenyomulást Buda felé. Az új hadseregparancsnok, Móga János altábornagy a Velencei-tó északnyugati partvidékére húzódott vissza csapataival. Jellasics szeptember 29-én erőfölényében bízva támadást indított.
A császáriak ismételt rohamait azonban sorra visszaverték, támadásaik rendre összeomlottak a magyar ágyúk tüzében, ezért a bán elrendelte a visszavonulást, és három nap fegyverszünetet kért, ami lényegében magyar győzelmet jelentett.
A pákozdi csata, a magyar szabadságharc első ütközete politikai-erkölcsi hatása révén jelképpé vált: az új nemzeti honvédsereg megmentette a fővárost és a forradalmat, Magyarország megőrizte az áprilisi törvényekkel kivívott szuverenitását.
A győzelemmel ugyanakkor a béke reménye végleg elveszett, Széchenyi félelmei beigazolódtak. Megkezdődött a szabadságharc heroikus küzdelme, a Habsburgoknak csak egyévi vérontás után, orosz segítséggel sikerült eltiporniuk a magyar függetlenség ügyét.
Petőfi A vén zászlótartó című versében örökítette meg a diadalt, a szállóigévé vált sorral: „Fut Bécs felé Jellasics, a gyáva”. A pákozdi csata helyén 1889-ben emlékművet, 2010-ben katonai emlékparkot hoztak létre, amelyet az Országgyűlés 2011-ben nemzeti emlékhellyé nyilvánított.
Precíz, pontos, lelkiismeretes, eredményes munkára a világon mindenütt szükség van – mondta Áder János köztársasági elnök szombaton Budapesten, a szakmák Európa-bajnoksága, az EuroSkills verseny zárórendezvényén, a versenyzőkhöz intézve szavait pedig úgy fogalmazott: legyenek büszkék rá, hogy olyan tudás birtokában vannak, amely az egész világon mindenhol versenyképes.
Áder János a versenyzőkhöz intézve szavait úgy fogalmazott: legyenek büszkék rá, hogy olyan tudás birtokában vannak, amely az egész világon versenyképes.
Az államfő hangsúlyozta, egy dologban minden, a szakmájában sikeres ember egyforma: abban, hogy mesterek akarnak lenni. A mesterek mindent tudni akarnak a szakmájukból, amit megtanulni csak lehetséges – mondta.
Áder János elmondta, az igazi mester mindig alkotó ember, akinek nem csak a saját, de mások megelégedése is fontos. A köztársasági elnök felidézte Puskás Tivadar munkásságát, aki szorgalmasan dolgozott, gyorsan tanult, tehetségének híre túljutott az országhatárokon, korának egyik ismert és legsikeresebb feltalálója volt, akinek Edison is felajánlotta, hogy dolgozzanak együtt.
Szavai szerint a EuroSkills versenyein részt vevő fiatalok hatalmasat léptek a céljuk felé, a köztársasági elnök egy magyar közmondást ajánlott a figyelmükbe, amely szerint jó mesterembernek egész világ a hazája.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a szombati záróünnepségen kiemelte, a versenyen győzött a gazdaság is, Európa gazdasága, benne Magyarország gazdaságával, mert olyan fiatal szakemberekkel lett gazdagabb, akik teljesítményeikkel magasra helyezik a minőségi mércét.
Győzött a magyar szakképzés ügye is – jelentette ki -, mert szavai szerint meg tudta mutatni a fiatal szakmai elitet.
A versenyzőkhöz szólva Parragh László hangsúlyozta, hogy legyenek büszkék eredményeikre. „Kívánom, hogy lelkesedéssel haladjatok a szakmai utatokon, mert ha szereted, amit csinálsz, akkor egy percet sem kell dolgoznod az életben” – mondta az MKIK elnöke.
Dita Traidas, a WorldSkills Europe elnöke elismerően szólt arról hogy Magyarország, a magyar intézmények, szervezetek és vállalatok együtt tették a EuroSkills Budapest 2018 eseményét Európa legjobb fiatal tehetségeinek nagyszerű és felejthetetlen élményévé. Magyarország kijelölte a EuroSkills következő évtizedének kezdőpontját azzal, hogy rendkívüli professzionalizmust tanúsított a rendezés során, és megemelte a mércét ennek az eseménynek mind a minőségét mind pedig a méreteit illetően – mondta a WordlSkills Europe elnöke.
A EuroSkills Budapest zárórendezvényen átadták a következő rendező országnak, Ausztriának az EuroSkills zászlót.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szeptember 26-28. között rendezte meg a szakmák Európa-bajnokságát, az EuroSkills-t Budapesten. A versenyen 28 ország 37 szakma 525 versenyzője és 500 szakértője volt jelen. A három verseny napon 100 ezer látogató kereste fel a Hungexpo területét.
Bemutatták Magyarország Nemzeti Atlaszának új kiadását. A kötet, amely a Magyar Tudományos Akadémia és a kormány együttműködésében valósult meg, az ország természeti környezetéről ad pillanatfelvételt.
A legfrissebb kiadást megelőzően 1989-ben jelent meg Magyarország Nemzeti Atlasza. Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke ezért is nevezhette a kötet bemutatásakor kordokumentumnak a kiadványt. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere “rendkívül magas” tudományos igénnyel összeállított munkának nevezte a kötetet, amely Kocsis Károly akadémikus professzor irányítása mellett 18 szerkesztő, 140 fejezetszerző és több mint 200 térképszerző, 14 térképész, valamint több tucat szakmai és nyelvi lektor munkája eredményeként készült el.
Kocsis Károly professzor az InfoRádiónak nyilatkozva szimbólumnak nevezte az atlaszt.
„Ez attól szimbólum, hogy ezeket szokták kicsit humorosan a nemzet személyi igazolványának nevezni.
Ez pillanatfelvétel az ország természetéről, gazdaságáról, társadalmáról egy adott korszakban.
Egy pillanatfelvételként mutatja, hogy milyen volt országunk, Magyarország a 2010-es években, illetve hazánk, a Kárpát-medence” – fejtette ki.
Az előző kiadványokhoz képest újdonság, hogy a kötet nem csupán Magyarországra, hanem a Kárpát-medencére és annak szomszédságára, 12 ország csaknem félmillió négyzetkilométernyi területére és több mint 30 ezer településre vonatkozóan mutatja be a természeti, gazdasági és társadalmi adottságokat teljes részletességgel.
Magyarország Nemzeti Atlasza. MTI Fotó: Bruzák Noémi
A kötet egyrészt ismerteti a kőzet-, a víz- és a levegőburok állapotát, az élővilág életterét, másrészt olyan szintetizáló fejezeteket, témaköröket is tartalmaz, melyek a természeti környezet és a társadalom összefonódását, kölcsönhatásait elemzik.
Az egy csokorba gyűjtött, szemléletes tematikus térképeket lapozgatva olyan témakörök területi sajátosságairól tájékozódhatunk, mint a mérnökgeológia, a földrengések, az éghajlati elemek várható változása, az időjárási rekordok, a talaj-, réteg- és karsztvizek, ásvány- és hévizeink, talajaink jellemzői, a földminőség, a tájtípusok és tájkarakterek, a tájképi értékesség, a hazai élővilág elképesztő fajgazdagsága, a környezet állapota és a hulladék kezelése, védett természeti területeink, az ökoturizmus, a kiemelkedő fontosságú hazai természeti veszélyek: az ár- és belvíz, az aszály, a talajerózió, az özönfajok terjedése és a virágpor allergia.
A csaknem kétszáz oldalas kiadványt eljuttatják a hazai és határon túli magyar tannyelvű közép- és felsőoktatási intézményekhez, valamint az interneten is hozzáférhető és szabadon letölthető a www.nemezetiatlasz.hu oldalról.
Szeptember 30-át néhány évvel ezelőtt kinevezték Csomagolásmentes világnapnak. Ez adta az apropóját, hogy életmód rovatunkban ezzel a témával foglalkozzunk. Egyébként is az egyik legfeltűnőbb dolog itt, Amerikában, hogy rengeteg nejlonzacskót használnak, pl. adják a bevásárláskor, ha kéri az ember, ha nem. Valóban kényelmes a pénztártól a zacskókba porciózott áruval távozni, s otthon gyorsan kipakolni, de hogy ki mit kezd az alkalmankénti 10-20 új zacskóval, azt elképzelni se tudom. Jobb esetben újrahasznosítják vagy a szelektív kukába kerülnek.
Szemétcsendélet
De tudják, mennyi idő alatt bomlanak le a csomagolási hulladékok? Az üvegnek 1-2 millió év, a műanyag szatyornak 200-1000 év, az eldobható pelenkának 550, a PET-palacknak 450, a konzervdoboznak 50 év a lebomlási ideje. A papírzacskónak ezzel szemben 1 hónap. Ezért is fontos a gyártás csökkentése és az újrahasznosítás. Nem is gondolnánk, hogy egy kis odafigyeléssel, milyen sokat tehetünk a környezetünkért.
Az Európai Unióban, köztük Magyarországon is egyre több csomagolásmentes bolt üzemel (l. ide kattintva a budapestit), a nejlonzacskóért fizetni kell, hamarosan betiltják többek között a nedves törlőkendők gyártását, de biztosan hallottak az idei nyár “slágeréről”, a műanyag szívószál beszüntetéséről is. Noha a rendeletek életbe lépésekor sokaknak hiányérzete támad, az ember könnyen feltalálja magát pl. alternatív csomagolóanyagokkal, ami fejleszti a kreativitást és a tudatosságunkat. A mai Csomagolásmentes világnap szlogenje is ez: szeptember 30-án ne használj nejlonszatyrot!
Egyre nőnek ugyanis a szemétszigetek
A kutatók becslése szerint jelenleg évente 4,8-12,7 millió tonna műanyag szemét kerül a világ tengereibe, ami 60-80%-át teszi ki az óceánokba jutó szilárd hulladékmennyiségnek. Az emberi tevékenység és a tengeri áramlatok nyomán a hulladékok többsége a Csendes-, az Atlanti- és az Indiai-óceánban halmozódik fel. A Kalifornia és Hawaii között elterülő szemétsziget immár 3,5 millió négyzetkilométeres, és a terület évente nő. A Világgazdasági Fórum arra figyelmeztet, hogy az óceánokban lévő műanyag szemét súlya 2050-re meghaladhatja a teljes tengeri halállomány súlyát.
A National Geographic ez évi júniusi címlapja és néhány fotó a megdöbbentő sorozatból (Forrás: nationalgeographic.com)
Több mikroműanyag van az óceánokban, mint csillag a tejúton. Tönkreteszi bolygónkat és az embereket. Felhalmozódik az óceánokban, mérgezi ételeinket és ivóvizünket. Minden zacskó, ami a csatornába vagy a folyókba kerül, előbb-utóbb a tengerben köt ki. Az állatok gyakran összetévesztik a nejlonzacskókat a táplálékukkal, s legtöbbjükkel lassú éhhalál végez, mert a nejlon gátolja a táplálék-felszívódást. Más állatok belegabalyodnak a zacskókba, és nem tudnak mozogni. De a láthatatlan méretű műanyagrostok is szennyezik a tengert, és a világ csapvizeinek 83%-át.
De mit tehetünk ez ellen mi, hétköznapi fogyasztók?
Mielőtt adunk néhány tippet, hogyan lehet egyszerűen csökkenteni a hulladékot a háztartásunkban, következzen néhány “sokkoló tény” a műanyagról:
– Az évente gyártott műanyag súlya megegyezik az emberiség súlyával. – Minden valaha gyártott műanyag létezik valahol valamilyen formában a Földön, kivéve azt a kis hányadát, amit elégettek. – A műanyagok 91%-a új termék, azaz nem újrahasznosítottból készül. – Naponta 500 millió műanyag szívószálat használnak el csak Amerikában, ez a mennyiség sorba rakva kétszer körbeérné a Földet. – Minden percben közel 2 millió tonna egyszer használatos műanyag szatyor és 1 millió műanyagpalack fogy világszerte.
Az újrahasznosítás művészete, avagy figyelemfelkeltő szemét-performansz egy strandon
Ha ezen már ma változtatni szeretne:
– Ásványvíz helyett igyon csapvizet vagy szűrt vizet. – Palackos víz helyett vigyen magával újratölthető kulacsot. – Tusfürdő helyett használjon szappant, abban nincs mikroműanyag, amelyet a bőrradírozó hatásai miatt tesznek a tusfürdőbe. – Bevásárláshoz vigyen textil szatyrot vagy papírdobozokat. – Elviteles kávé helyett termoszba kérje az italt. – Ne kérjen szívószálat. – Folpack helyett textilszalvétába csomagoljon.
Aktuális jó hírek a Csomagolásmentes világnapon
Szeptember elején látott napvilágot a hír, hogy tengervízben lebomló műanyagot fejlesztett egy kínai kutatócsoport, amelynek részeit a természetben előforduló mikrobák szén-dioxiddá és vízzé bontják le. Az intézet négy kínai vállalkozásnak már engedélyezte is a technológia alkalmazását. És ugyancsak e hónap elején helyezték üzembe a világ első óceántisztító berendezését, amely a San Franciscói öbölből indult útnak, s feltalálója egy 24 éves holland fiú.
Magyarország semmilyen vonatkozásban nem kíván részt venni a globális migrációs csomag ENSZ-ben zajló elfogadási folyamatában, semmilyen módon nem tekinti azt irányadónak magára nézve – erősítette meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán folytatott tárgyalásain.
Mint a közmédiának elmondta, személyesen tájékoztatta erről az ENSZ politikai főtitkárhelyettesét, Rosemary DiCarlót és a közgyűlés elnökét, María Fernanda Espinoza Garcest is.
Kiindulva abból, hogy Európa válasza a migrációs válságra kudarcba fulladt, a Magyarország és a közép-európai országok által adott válasz viszont sikeres, a csomag keresztülerőltetése a legrosszabb, amit az ENSZ tehet – hangoztatta a miniszter, emlékeztetve arra, hogy a világszervezetben továbbra is zajlik az új szabályozás jóváhagyási folyamata.
A globális kompakt súlyosbítani fogja a migrációs helyzetet a világban, újabb ösztönzést jelent majd emberek millióinak, hogy útra keljenek, kockáztassák az életüket, és embercsempész-hálózatoknak fizessenek újabb dollármilliókat – fogalmazott Szijjártó Péter.
Kijelentette, hogy a csomag hazug alapelvre épít, úgy szól, mintha a migráció alapvető emberi jog lenne, pedig nem az. Alapvető emberi jog, hogy valaki a saját hazájában békében és nyugalomban élhessen, és ha ez utóbbi akadályba ütközik, akkor az első lehetséges biztonságos helyen kell számára védelmet nyújtani – tette hozzá.
Szijjártó Péter programjában pénteken összesen 12 kétoldalú tárgyalás szerepelt. Három partnerrel kétoldalú megállapodásokat is aláírtak. Újabb oktatási együttműködési megállapodások révén Mongólia számára 200, Uruguay számára pedig 25 ösztöndíjas helyet biztosítanak évente magyarországi egyetemeken.
A magyar felsőoktatás iránt egyre növekszik a kereslet, ez azt mutatja, hogy a felsőoktatás színvonala dinamikusan javul – emelte ki Szijjártó Péter. A magyar felsőoktatást ma a legjobbak között említik Európában, és minden országban, amellyel megállapodást kötünk, sokszoros túljelentkezés mutatkozik az ösztöndíjak iránt – tette hozzá.
Angolai kollégájával a külügyminiszter a diplomáciai és szolgálati útlevelek vízummentességéről írt alá megállapodást.
Évtizedekre visszanyúló hagyománya van Csíkmadarason az ének-, tánc- és hangszereszene-oktatásnak, művelésnek. Az idősebb korosztály jó példát mutat a fiataloknak, a cél, hogy minél többen helybéli megismerje a falu táncait, népdalait. Folytatjuk amatőr néptánccsoportokat bemutató sorozatunkat.
Olyan felnőttekből alakult 2007-ben a jelenlegi Csíkmadarasi Néptáncegyüttes, akik ifjúkorukban a néhai Miklós Márton által vezetett csoportban is táncoltak. Ő volt az, aki nemcsak a néptáncot, hanem muzsikálást is oktatott. Ugyanakkor csatlakoztak a csoporthoz fiatalok is, mivel annak vezetői úgy gondolták, hogy utánpótlásképzés nélkül hosszú távon nem fenntartható a működésük – tudtuk meg Bíró Évától, a néptáncegyüttes vezetőjétől.
„Bevontunk gyerekeket is, így a tánccsoportba folyamatosan bekerülnek iskolás, sőt óvodáskorúak is. Elsődleges célunk az volt, hogy az örökségbe kapott hagyományainkat életben tartsuk, felelevenítsük, ugyanakkor teremtsük meg az áthagyományozódás lehetőségét. Tavaly ősztől szervezett formában is elkezdtük a táncoktatást az óvodában és az iskolában, Szalay Zoltán jár hozzánk oktatni, együttműködve Antal Rózsikával. Nagyon jó dolog, hogy élő zenére tanulnak a gyerekek táncolni, ugyanakkor a népdalainkat is elsajátítják. Ebbe a programba bekapcsolódtak a pedagógusok is. Örvendetes tehát, hogy mindenki fontosnak és szívügyének tartja azt, hogy oktatáson kívül gondoskodjon a saját gyerekcsoportjáról, hogy kellőképpen tudjanak odaállni az ügyhöz.”
Bíró Éva
Negyven-ötven állandó tag
Ugyan a hagyományőrző csoportban folyamatosan zajlik az utánpótlásképzés, a fiatalok nem állandó tagjai a társaságnak, hiszen egyetemre mennek, családot alapítanak, ám így is 40–50 személy kapcsolódik be állandó jelleggel a tevékenységükbe. Ők évente az ünnepkörök alkalmával megszervezett rendezvényeken lépnek fel, de nemcsak a faluban, hanem minden olyan településen, ahová elhívják őket. Ugyanakkor Magyarországon is rendszeresen bemutatják az éppen újratanult népi hagyományokat. Elsősorban helyi táncokat tanulnak, mert az a cél, hogy ezeket minden csíkmadarasi gyerek elsajátítsa.
Kapcsolat a csoportok között
A „néptáncos ügyet” nagymértékben segíti a már tizenöt éve a településen nyaranta megrendezett hagyományőrző tábor, hiszen ilyenkor a kézműves foglalkozás mellett egy hétig intenzíven foglalkoznak a résztvevő gyerekek a néptánccal, a hangszertanulással, vagy a népdalokkal.
„A következő táborig a gyerekek az előző táborban tanult népdalokból élnek.
Olyan szinten gazdagítja ez a népdalkészletüket, hogy ha mi csak azzal foglalkoznánk az iskolában, hogy a népdalokat jól begyakoroltassuk, már az is kielégítő lenne.
Viszont nagyon komolyan hozzááll az ügyhöz az iskola zenetanára és a pedagógusok. Az iskola keretében szervezzük a Bálint Lajos Népdalvetélkedőt. Bálint Lajos volt az, aki Miklós Márton után folytatta a tánccsoport életben tartását. Szinte mondhatni, tőle vettük át a stafétát” – magyarázta Bíró Éva.
HIRDETÉS
Elmondta, tavaly sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor Alaptól, így népviseletet, hangosító berendezést, valamint az oktató bérét is sikerült finanszírozni. Ebben az évben is sikeresen pályáztak, ugyanakkor szintén pályázati pénzből szerezték be a korábbi években a hangszereket és népviseleteket, valamint a zenekari ruházatot. A csíkmadarasi vonószenekarnak, valamint a gyerekfúvósoknak is fellépő ruhát és egy cimbalmot tudtak vásárolni.
„A kapcsolat megvan a csoportok között, és utánpótlásképzésünk nemcsak a táncoktatást öleli fel, hanem a hangszeroktatást is. A hagyományőrző csoportnak élő zenekara van, ami manapság nagyon ritka”– mutatott rá a vezető.
Elültetni a magot
Úgy véli, a falu életében meghatározó szerepe van a táncegyüttesnek, példaértékű az, hogy idős emberek fontosnak tartják, és időt szakítanak arra, hogy bemutassák a fiataloknak a hagyományokat. „Ezek az emberek nemcsak kimondottan a színpadi produkciójukkal képviselik a települést, de a mindennapokban is aktívan kiveszik a részüket. Bármilyen jellegű munkálat, tevékenység van – vendégfogadás, szervezés, közmunka – ők azok, akik elsősorban segítenek. Reménykedek abban, ha a mostani 259 iskolásunk közül csak negyvenen is vesznek részt aktívan a csoportban, azért a többi gyerek lelkében is el van már ültetve kultúránk szeretetének a magja. És ha ők majd felnőttként tartják majd fontosnak mindezt, és a gyerekeiket ebbe az irányba terelik, akkor megalapoztuk egész kultúránkat”– hangsúlyozta Bíró Éva.
Csíkmadarasi Néptánccsoport
Fazakas Dénes, Fazakas Anna, Bálint István, Bálint Erzsébet, Bálint László, Bálint Gizella, Bálint Sándor, Bálint Emma, Péter Dávid, Péter Katalin, Bíró László, Bíró Éva, András József, András Anna, János József, János Tímea, Balázs Attila, Balázs Csilla, Antal Károly, Antal Piroska, Baricz Levente, Baricz Csilla, Péter László, Péter Klára, Fazakas Barbara, Fazakas Borbála, Veress Emese, Gál Fanni, Sándor Mónika, Szőcs Renáta, Tamás Tímea, Balázs Katalin, Ördög Bernadett, Bíró János, Bíró Nándor, Kiss Andor, Balázs Csaba, Bálint Krisztián, Kristóf Zsolt, Fazakas Máté, Dombi Péter, Bálint Lajos, Bálint Ilonka, Bíró Ernő, Süket László, János Márk, János Anna, Péter Benedek, Péter Dániel.
Előre kitervelt provokáció lehetett a titkos felvételek készítése az állampolgársági eskütételről a beregszászi magyar konzulátuson, miként a nyilvánosságra kerülése is jól időzítettnek látszik a magyar és az ukrán külügyminiszter találkozója előtt – mondta a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke az M1 aktuális csatorna esti műsorában szombaton.
Brenzovics László úgy vélte, hogy a felvételeket hónapokkal a megjelenésük előtt, még a nyár elején rögzíthették. Zavarosnak nevezte egyúttal a kettős állampolgársággal kapcsolatban kialakult jogi helyzetet. Bár – tette hozzá – az ukrán alaptörvény 25. paragrafusa egyértelműen rögzíti, hogy az ukrán állampolgárságtól senkit nem lehet megfosztani.
Kiemelte, hogy az ukrán kormány több tagja is bizonyíthatóan kettős állampolgár, mégsem büntettek még soha emiatt minisztereket, de más állami alkalmazottakat sem.
A szövetség vezetője kifejtette, hogy a többes állampolgárság kérdése a 90-es évekbe nyúlik vissza, akkoriban merült föl ugyanis, hogy az autonóm köztársaságnak számító Krím lakói különleges állampolgárságot kapjanak. Emiatt rögzítették, hogy Ukrajnában egységes állampolgárság létezik, amit később a kétértelmű megfogalmazás miatt egyetlen állampolgárságként kezdtek értelmezni – tette hozzá.
Brenzovics László biztosra veszi, hogy a hazaárulási vádak egyetlen bíróságon sem állnák meg a helyüket. Hozzátette azonban, hogy a kárpátaljai magyarságra nézve jogi következmények nélkül is káros lehet a vádaskodás, az indulatok szítása és a kisebbségellenes hangulatkeltés.
Amennyiben az ukrán kormány úgy dönt, hogy kiutasítja a beregszászi magyar konzult, Magyarország is haladéktalanul kiutasít egy Magyarországon dolgozó ukrán konzult – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakának helyszínén az ukrán kollégájával, Pavlo Klimkinnel való kétoldalú találkozója kapcsán.
Hangoztatta, hogy mindaz, ami a beregszászi képviseleten történt, illetve Magyarország ukrajnai képviseletein történik a magyar állampolgárság megadásával kapcsolatban, mind a magyar, mind a nemzetközi joggal teljes mértékben összhangban van. Az, hogy a magyar állampolgárságra jogszabály szerint jogosult emberek állampolgárságot kapnak, semmilyen magyar vagy nemzetközi jogszabállyal nincsen ellentétben.
“Hamis és hazug az a hivatkozás az ukrán fél részéről, amely azt a látszatot kelti, mintha a magyar állampolgárság megadása a Kárpátalján élők számra valamifajta nemzetközi joggal ellentétben állna” – fogalmazott Szijjártó Péter.
Kijelentette azt is, hogy Ukrajna mintegy másfél éve a folyamatos jogsértés állapotában van. Alapvető nemzetközi jogszabályokat sértenek meg azzal, hogy sorozatosan veszik el az ott élő nemzetközi kisebbségektől a már megszerzett jogaikat. Ennek a politikának az egyik kárvallottja az ottani magyar nemzeti közösség is: az elmúlt egy-másfél esztendőben azt kellett tapasztalni, hogy az állam irányításával a magyarok elleni gyűlöletkeltést célzó politika kezdődött meg.
Új dimenziót jelent a kétoldalú kapcsolatokban, hogy az ukránok titkosszolgálati akciót hajtottak végre Magyarország egyik kárpátaljai külképviseletén.
Ez demokratikus országok között a legalapvetőbb együttműködési normák felrúgását jelenti – mutatott rá Szijjártó Péter.
A kormány kitart azon politikája mellett, hogy mindaddig blokkolja Ukrajna európai vagy euroatlanti integrációs törekvéseit, amíg nem változtatnak a magyarok elleni gyűlöletkeltési politikán – szögezte le. Hozzátette: “világossá kell tenni, hogy Ukrajna semmilyen indokkal sem sértheti meg a nemzetközi jogszabályokat”.
Szijjártó Péter úgy vélte, amíg Ukrajnát a jelenlegi elnök vezeti, addig az ukrán állam által vezetett és inspirált, a magyarokkal szembeni hangulatkeltésre alapuló politika nem is fog megváltozni, mert az államfő azt gondolja, hogy ez lehet az egyik eszköz arra, hogy némi társadalmi támogatottságot szerezzen, jelenlegi támogatottsága ugyanis nagyon alacsony.
Ebben a kérdésben a jövő évi választások hozhatnak változást – fűzte hozzá.
Egy héttel ezelőtt a YouTube videomegosztón egy rejtett kamerával készült felvétel jelent meg, amelyen ukrán állampolgárok magyar állampolgársági esküt tesznek a beregszászi konzulátuson. Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter ezt követően azzal fenyegetőzött, hogy Kijev kiutasítja a konzult.
Lemondott Valentin Popa román oktatási miniszter, miután Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök közvetve őt tette felelőssé azért, hogy az RMDSZ felfüggesztette parlamenti együttműködését a szociálliberális kormánykoalícióval.
Az RMDSZ a múlt héten kérte a koalíciótól Popa leváltását. Egyebek mellett azt rótták fel neki, hogy sürgősségi kormányrendelettel – a tanítók helyett – szaktanárokra bízta a román nyelv oktatását a kisebbségi tanítási nyelvű elemi iskolákban, anélkül, hogy erről kikérte volna a kisebbségi érdekképviseletek, vagy a kisebbségi oktatásért felelős államtitkár véleményét.
A román média szerint Popát mindenképpen leváltották volna a küszöbön álló, az október 6-7-i népszavazás után esedékes kormányátalakítás során.
A nemzet bástyájának nevezte a szórványmagyarságot Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa szombaton Romániában, a temesvári magyar napok rendezvényén, ahol átadta a Rákóczi Szövetség beiratkozási programjának támogatásait.
Kalmár Ferenc az MTI-nek telefonon elmondta, hogy a kormány a szórványban élő nemzetrészek megerősítése érdekében támogatja szülőföldön maradást és erősíteni szeretné kapcsolataikat az anyaországhoz. Emlékeztetett arra, hogy a magyar nemzetpolitika 2010 után gyökeresen átalakult, a külhoni nemzetrészeket most már gazdasági eszközökkel is segíti.
A támogatás azonban nem korlátozódik a Kárpát-medencére, hiszen élnek magyarok Argentínában vagy Alaszkában is, a kormány ezért kezdeményezőként keresi a kapcsolatot minden magyar közösséggel – tette hozzá.
A temesvári rendezvényen 89 család vehette át a Rákóczi Szövetség támogatását, amiért vállalták, hogy a gyermeküket anyanyelven taníttatják – közölte a miniszteri biztos. A leendő magyar iskolások csaknem fele a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban, a többiek Temes megye más településein járnak majd jövőre magyar osztályokba.
Kalmár Ferenc kiemelte, hogy a temesvári magyar napokon a helyi magyarság mellett nagyon sok román érdeklődő is részt vett a koncerteken, történelmi játékokon és gasztronómiai bemutatókon. A kormány támogatja a hasonló rendezvényeket, hiszen ezek – mint fogalmazott – bemutatják az 1100 éves kárpát-medencei magyar jelenlét eredményeit. Büszkeségre ad okot, hogy Temesvárhoz hasonlóan a Kárpát-medence minden szegletében fellelhetők a magyar kultúra lenyomatai – mondta.
A Rákóczi Szövetség és Alapítványa számos civil szervezettel, valamint a magyar óvodákkal és iskolákkal 2004 óta szervezi a beiratkozási programot, hogy minél többen írassák a gyermekeiket magyar iskolába, és ezzel megálljon a külhoniak asszimilációja. A Szlovákiában indított kezdeményezést időközben kiterjesztették Kárpátaljára, a Délvidékre és Erdélyre, valamint a szintén romániai Bihar, Máramaros és Temes megyére is.