Főoldal Blog Page 772

A magyar munkaerőt dicsérte az amerikai nagykövet

Egy keddi fővárosi angol nyelvű üzleti fórumon az Egyesült Államok budapesti nagykövete kijelentette: a magyar munkaerő rendkívüli és nagyon intelligens. A konferenciát az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) rendezte.

David B. Cornstein azt mondta, alacsony a társasági adó kulcsa, a kormányzat ösztönzi az üzletet. Azt viszont „szörnyűnek” nevezte, ha egy ország energiaszükségletének 80 százalékát egyetlen másik állam fedezi. Ez egy rossz helyzet – vélekedett. Hozzátette: úgy tudja, a magyar kormányzatban is így látják. Dolgoznak azon, hogy 40 százalékot az Egyesült Államok biztosítson –közölte. Ezzel összefüggésben úgy fogalmazott, hogy Oroszország nagyon „bomlasztó” nemzet.

A CEU ügyét David B. Cornstein érzelmi alapúnak nevezte. Úgy vélekedett, nagyon rossz lenne, ha Bécsbe költözne az egyetem, ugyanakkor azt mondta, szerinte közel van a probléma megoldása. A nagykövet arra biztatta a jelenlévőket, hogy több üzletet kössenek az Egyesült Államokkal. Akad még tér a fejlődésre – jegyezte meg.

Nagyot léptek előre az amerikai-magyar kapcsolatok

Szabó László, Magyarország washingtoni nagykövete úgy vélekedett, hogy sok minden változott, fejlődött a magyar-amerikai kapcsolatokban az elmúlt évben. Megemlítette, hogy a David B. Cornstein beiktatása körüli napokban másodszorra is beszélt egymással telefonon Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök. Egyúttal megköszönte az Egyesült Államok budapesti nagykövetének támogatását.

Szabó László kijelentette, hogy sosem volt jobb a két ország közötti kereskedelmi kapcsolat. A magyar export több mint 6 százalékkal, az import pedig 4 százalékkal nőtt az előző negyedévben – közölte.  Közölte, tavaly elég sok lényeges amerikai beruházás történt Magyarországon. A tengerentúli cégek több mint százezer munkavállalót foglalkoztatnak – fűzte hozzá. Magyarország nagykövete bejelentette, hogy egy új innovációs központot, inkubátorházat nyitnak Washingtonban.

Már egyre közelebb az amerikai LNG

Felidézte: egy éve a legfontosabb céljául azt tűzte ki, hogy az amerikai LNG (cseppfolyósított földgáz) elérje Magyarországot. Ebben az ügyben több előrelépés is történt, és remélhetőleg meg lehet majd szabadulni az orosz dominanciától a gázpiacon, ami fantasztikus lenne – mondta Szabó László.

Elmondta, bár az Obama-adminisztráció idején akadtak nehézségek, sok szempontból szövetséges volt a két ország. Több mint ezer magyar katona harcolt misszióban Koszovó, Irak, Afganisztán területén „a jó ügy védelméért”, de az Iszlám Állam ellen is küzdöttek – jelezte.

A nagykövet azt mondta, Magyarország valószínűleg elsőként segített Irak és Szíria háború utáni újjáépítésében. Kevés pénz is sokat számít, ha jól költik el – vélekedett. Közölte: támogatják Izraelt, örömmel ünnepelték meg Washingtonban Herzl Tivadar születésnapját. (A budapesti születésű Herzl Tivadar a cionista mozgalom megalapítója, és a modern izraeli állam megálmodója.)

Magyarország – legalábbis Európában – szintén egyedülálló abban, hogy helyettes államtitkári szinten foglalkozik az üldözött keresztények védelmével – hangoztatta Szabó László.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Szijjártó Péter: Magyarországgal nem lehet gyarmattartó stílusban beszélni

Kikérjük magunknak, hogy gyarmattartó stílusban magyarázzák el, kinek jár az uniós támogatás és kinek nem – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter francia kormányzati megnyilatkozásokra célozva az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.

Magyarország soha nem volt és ma sem Franciaország gyarmata, az uniós támogatások pedig szerződések alapján járnak. Ezeknek a megállapodásoknak a másik oldala, hogy Magyarország megnyitotta piacait és ebből nyugati cégek profitáltak – magyarázta a miniszter.

Az efféle megnyilatkozásokat soha nem fogjuk szó nélkül hagyni – szögezte le.

Arra a kérdésre, hogy vajon támogatja-e az Európai Parlament a Sargentini-jelentést, Szijjártó Péter azt mondta: nem kíván jóslásokba bocsátkozni. Kiderül, hogy az EP-képviselők az európai emberek érdekeit védik vagy felülnek a Magyarország elleni hecckampánynak – tette hozzá.

A probléma lényege a migráció – részletezte. Brüsszelben sokan meg akarják változtatni Európa összetételét, és ezek a migrációpárt erők nem tudják elfogadni, hogy vannak kormányok, amelyeknek fontosabb saját polgáraik biztonsága – mutatott rá a magyar külügyminiszter.

Hozzátette: ott kell segíteni, ahol baj van, nem pedig idehozni a bajt, mert ez nagyon képmutató és felelőtlen politika. Ezzel szemben a magyar kormány a Hungary Helps Program keretében templomokat, iskolákat, kórházakat épít, újít fel a migráció kibocsátó területein elsősorban a keresztényeket támogatva.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Orbán Viktor kapta Az év embere díjat

Orbán Viktor miniszterelnök kapta a lengyelországi krynicai gazdasági fórumon Az év embere díjat, a rendezvény legjelentősebb elismerését.

A díj keddi átvételekor Orbán Viktor azt mondta, ha őt kérdezték volna, sok kiváló jelöltet tudott volna felsorolni a kitüntetésre. Az elmúlt évek Közép-Európa magára találásának és reneszánszának nagy kezdőlépéseit jelentették, és a visegrádi csoportban kiváló kollégák vannak, akik mind lehettek volna Az év emberei – tette hozzá.

A miniszterelnök szerint a kitüntetéseket valójában ügyeknek adják, az ügyeket pedig személyeken keresztül lehet képviselni. Sok ügy érdekében lépett sorompóba az elmúlt három évtizedben, de most a Közép-Európa érdekében végzett munkáját ismerhették el a kitüntetéssel – vélekedett. Hangsúlyozta: Közép-Európa népeinek meg kell őrizniük hitbéli, nemzeti és történelmi identitásukat, „ez nem egy rossz gúnya, amit a modern korban le kell vetni, hanem páncél, amely megvéd”, segít a túlélésben és sikeressé tehet. Azok a közösségek lesznek sikeresek, amelyeknek erős az identitása – fűzte hozzá.
Orbán Viktor azt mondta: mindenképpen meg kell védeni az identitásunkat, különben „nem jut nekünk hely a nap alatt”.

A kormányfő emellett kiemelte a magyar-lengyel barátság jelentőségét, a népek és a vezetők közötti jó kapcsolat fontosságát. A magyarok a lengyelek barátságát a legtöbbre tartják a világ népeivel ápolt barátságaik között, ezért a most kapott díj értékét növeli, hogy lengyelektől és barátságból kapta – hangoztatta a miniszterelnök.

Krynica, 2016. szeptember 6. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök átveszi Az év embere díjat Beata Szydlo lengyel kormányfõtõl a 26. krynicai gazdasági fórumon 2016. szeptember 6-án. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsõdi BalázsA Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök átveszi Az év embere díjat Beata Szydlo lengyel kormányfõtõl a 26. krynicai gazdasági fórumon 2016. szeptember 6-án. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsõdi Balázs

Igor Janke lengyel politológus, az Orbán Viktorról szóló, Magyarországon is megjelent, Hajrá, magyarok! című monográfia szerzője laudációjában felidézte a miniszterelnök politikai pályafutását. Emlékeztetett arra, hogy a kemény harc győzelmet hozott a Fidesznek 2010-ben, amikor a katasztrófa szélén állt Magyarország. A párt nagyarányú győzelmet aratott, amibe sokan nem nyugodtak bele, de a kritikusoknak nem lett igazuk, Magyarország lassan kilábalt a válságból, egyre erősebbé vált, a korábban vitatott reformok hatékonynak bizonyultak, és ma a lengyel kormány hasonló úton halad – emelte ki.

A politológus úgy vélte, Orbán Viktor megmutatta, hogy mindig van lehetőség, mindig lehet változást elérni. A magyar kormányfő erős, határozott és bátor politikus, és az olyan nehéz időkben, mint a mostani, csak az ilyenek érhetnek el változást, ilyenekre van szükség – fogalmazott.
A díjat a lengyel politikai és gazdasági élet képviselőiből álló, mintegy 30 tagú kuratórium ítéli oda. A kitüntetést Beata Szydlo lengyel kormányfő adta át Orbán Viktornak.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Két világnézet összecsapásáról szólhatnak a következő évek Európában

Szakértők szerint jelenleg egy egyenlőségelvű liberális és egy független nemzeti felfogás áll egymással szemben Európában. A bevándorlás kérdése pedig továbbra is középpontban helyezkedik el. Az Alapjogokért Központ ezért is szeretné megmutatni, hogy a Magyarország-ellenes Sargentini-jelentés téved.

Egy elemzés keretein belül sorra veszi a Sargentini-jelentés tévedéseit az Alapjogokért Központ. Az eredményeket pedig még a jelentésről szóló szavazás előtt megosztják az Európai Parlament összes képviselőjével.

Jövő héten kerül az Európai Parlament elé a Judith Sargentini holland zöldpárti politikus által készített jelentés, amely bírálja a magyarországi jogállamiság helyzetét. A jelentés alapvetően sok bírálatot kapott, és sok kérdést is felvetett. Az Alapjogokért Központ ezért is döntött úgy, hogy sorra veszi a jelentés tévedéseit.

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta, nincsenek hiú ábrándjai arról, hogy Sargentini az általuk készített elemzés után beismeri, hogy tévedett. Az igazgató tavaly decemberben részt vett az Európai Parlament (EP) állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottság (LIBE) ülésén, ahol szintén megpróbálta árnyalni a magyarországi helyzetről szóló véleményeket, de ez akkor semmit nem hatott – mondta az igazgató.

A jelentés félreértelmezett tényeken alapul

Érzékelhető volt, hogy erősen félreértelmezett tényeken, részleges információkon és hazugságokon alapul a jelentés. Az Alapjogokért Központ munkatársai megpróbálják tényszerűen helyretenni ezeket, illetve rámutatni a legnagyobb jogi tévedésekre – tette hozzá.

Szánthó Miklós szerint egyszerűen és könnyedén megcáfolhatók a tévedések, hiszen jóformán nincs kapcsolata az állításoknak a magyar jogszabályokkal. A jelentésből ki kell emelni a tévedéseket, amiből rengeteg van, és ki kell emelni a legütősebbet – közölte.

Kampány

A jelenlegi frontvonalat és fő témát a bevándorlás jelenti. Európában a bevándorlást ellenzők és támogatók közötti harc zajlik – jelentette ki Szánthó Miklós. Véleménye szerint politikai értelemben természetesen ez már az európai parlamenti választások kampányához tartozik.

Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével kialakulni látszik egy olyan tengely, ami ellenzi a bevándorlást minden fölé helyező brüsszeli, berlini és párizsi álláspontot – fogalmazott az igazgató.

A Sargentini-jelentés szerint Magyarországon fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és módszeres megsértésének, így indokolt az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítása. Magyarországgal szemben egyébként nem ez az első európai uniós eljárás, amit ilyen vagy ehhez hasonló alapokon próbálnak meg mondvacsinált indokokra hivatkozva megindítani – fejtette ki Szánthó Miklós.

A függetlenség kérdéséről van szó

Mindazonáltal véleménye szerint látni kell a fától az erdőt. Egyrészről nyilvánvalóan arról van szó, hogy a politikai kérdéseket szeretnék jogi köntösbe bújtatni. Lényeges világnézeti, ideológiai ügyeket és kérdéseket jogi mázzal próbálnak leönteni, majd olyan irányba elmozdítani a vitát, ami a hétköznapi állampolgár számára jogi, szakmai és objektív módon megítélhető témává változik – fejtette ki az igazgató.

Hozzátette: mindeközben nyilvánvaló, hogy egy komoly világnézeti problémáról van szó, tehát a jelentés nem a jogállamiság, hanem a szuverenitás kérdéséről szól.

A Soros Györgyhöz köthető nemzetközi civil szervezetek a héten már akciót indítottak a jelentés megszavazása érdekében. Közös, nyílt levélben szólították fel a képviselőket, hogy fogadják el a Sargentini-jelentést az Európai Parlamentben. Hangsúlyozták: „a jelenlegi magyar kormány letért az emberi jogok, a jogállamiság és az alapvető szabadságjogok tiszteletére alapuló, közös európai útról, amelyre vissza kellene terelni az országot, máskülönben csak tovább fog romlani a helyzet, ráadásul a modell terjedni fog Európában.”

A magyar nép már találkozott ilyennel, mégpedig a Szovjetunió „személyében” – hangzott el a műsorban, amellyel Szánthó Miklós is egyetértett. Hozzátette: a bevándorláspolitika a tét, és egy szélsőségesen progresszív, liberális egyenlőségelvű, a másságot és a kisebbségek érzékenységét toleráló korszellem áll szemben a józan észen, a hagyomány- és tekintélytiszteleten alapuló független nemzeti felfogással.

Ennek a két világnézetnek az összecsapásáról fognak szólni az elkövetkezendő évek – jelentette ki Szánthó Miklós.

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Leleplezték Mindszenty József szobrát

Templomokat, iskolákat, plébániákat épített, védte az üldözött embereket és egyházat, felemelte szavát a zsidóüldözéssel, a rendek bezárásával szemben, amit a hívőknek is el kellett szenvedniük – fogalmazott Máriapócson az államtitkár.

A kisboldogasszony napi búcsúkkal egyidejűleg megtartott ünnepségen Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi, nemzetiségi kapcsolatokért és az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára beszédében azt mondta, Mindszenty plébánosként és püspöki megbízottként olyan ember volt, aki – a keresztény közösségek és az egyháznak szentjeihez, példaképeihez hasonlóan – segített eligazodni a krisztusi úton, és példát adott egyes élethelyzetekben.

Habsburg-Lotharingiai Mihály, a Mindszenty Alapítvány elnöke arról beszélt, az emlékművek fontos állomások a hercegprímás boldoggá avatásához vezető úton, amelynek végén – a remények szerint még év vége előtt – Ferenc pápa elrendelheti az erről szóló dekrétum kiadását.

A hercegprímásról megmintázott szobrot annak emlékére állították, hogy a görögkatolikusok 1946. szeptember 8-án ünnepelték a római katolikus egyházzal való egyesülés 300 éves, valamint a máriapócsi kegykép első könnyezésének 250 éves jubileumát. A hetvenkét évvel ezelőtti ünnepségre mintegy 300 ezer zarándok érkezett Máriapócsra, ahol Mindszenty József emlékezetes beszédet tartott.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Radikális váltás történt a nemzetpolitikában Potápi szerint

Az Orbán-kormány 2010 után radikális váltást hajtott végre a nemzetpolitikában, kiemelten támogatja a külhoni magyar szervezeteket, segíti a szülőföldön való megmaradást, különösen odafigyel a fiatalokra és a családokra – hangoztatta Potápi Árpád szombaton az ausztriai Felsőpulyán, ahol egy a magyar szervezetek által rendezett, kétnapos konferenciát nyitott meg.

A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára szerint a legfontosabb nemzetpolitikai intézkedések közé tartozott a kettős állampolgárságról szóló törvény és új alaptörvény elfogadása. Hangsúlyozta, hogy a kettős állampolgárságnak köszönhetően a magyar állampolgárok száma több mint egymillióval bővült, a 2018-as országgyűlési választás pedig szavai nemzeti választás volt. A XV. Kufstein Tanácskozás elnevezésű konferenciát megnyitva Potápi Árpád úgy fogalmazott: folytatni kívánják az elmúlt években megkezdett Kárpát-medencei bölcsőde és óvodaépítési programot annak érdekében, hogy minden magyar gyökerekkel rendelkező kisgyermek magyar óvodába járhasson.

Szavai szerint támogatják a magyar iskolákat is, sőt hosszabb távon az a cél, hogy a lehető legtöbb helyen olyan oktatási centrumok jöjjenek létre, amelyekben nemcsak az alapfokú oktatás jelenik meg, de középiskola, szakiskola is működik majd. Az államtitkár köszöntőjében elismerően szólt a Kőrösi Csoma Sándor program és a Petőfi- program eddigi eredményeiről, hozzátéve azt is, hogy a jövőben növelni fogják az ösztöndíjban részesülők számát. Megemlítette a Mátyás király emlékévet is, amelynek méltó módon való megünneplésébe szavai szerint bekapcsolódtak a külhoni magyar szervezetek is; az emlékév egyik kiemelkedő eseménye lesz szavai szerint a november 14-re tervezett bécsi megemlékezés is.

A Felsőpulyán rendezett XV. Kufstein Tanácskozás központi témája a „határ” kérdése volt. A határ lehet politikai, kulturális, társadalmi és kulturális választóvonal is, de jelentheti a mai Európában biztonságot közös értékeink védelmét is – hangzott el a rendezvényen.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Nemes Jeles László filmje kapta a kritikusok díját Velencében

Nemes Jeles László Napszállta című alkotásának ítélte a legjobb film díját a nemzetközi filmkritikusok szövetsége, a FIPRESCI zsűrije a Velencei filmfesztiválon.

A Magyar Nemzeti Filmalap pénteki közlése szerinta Napszállta a versenyprogram legjobb filmjét illető díjat nyerte el.A velencei filmfesztivál, melynek versenyprogramjában24 év után először kapott meghívást magyar alkotás, szombat este zárul a díjátadóval.A nagy presztízsű szervezet hagyományaihoz híven a hivatalos díjátadó előestéjén díjazza a legjobbakat. A velencei FIPRESCI zsűri-elnöke, Rita Di Santo (Morning Star, Tribune, Manifesto) filmkritikus, filmtörténész volt, a zsűri tagjai olasz, spanyol, német és szlovén kritikusok voltak.

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László új filmjében nagyrészt azokkal az alkotókkal és szakemberekkel dolgozott, akikkel a Saul fiát is készítette.

A Napszállta operatőre Erdély Mátyás, zeneszerzője – az azóta elhunyt – Melis László, sound designere Zányi Tamás, casting directora Zabezsinszkij Éva, díszlettervezője Rajk László, jelmeztervezője Szakács Györgyi. A rendező a forgatókönyvet együtt jegyzi Clara Royer-vel és Matthieu Taponier-vel, utóbbi egyben a film vágója is.

A Napszállta főszereplői Jakab Juli (Leiter Írisz) és a román Vlad Ivanov (Brill Oszkár).A csaknem százfős szereplőgárda nemzetközi összetételű, a magyarok mellett román, lengyel és német színészek is játszanak a filmben.

FORRÁS: MTI/AP/INVISION/JOEL C RYAN

A Napszállta a Filmalap támogatásával a Laokoon Filmgroup gyártásában, a francia Playtime-mal koprodukcióban készült, Sipos Gábor és Rajna Gábor producerek vezetésével.
A Filmalap közleménye szerint a Napszállta világpremierje kirobbanó siker volt a velencei filmfesztivál versenyprogramjában a hét elején.Az észak-amerikai premier szombaton lesz a torontói filmfesztiválon.

A filmet már a világpremier előtt mintegy 70 ország filmforgalmazója vásárolta meg világszerte.Amerikában és Ausztráliában a Sony Pictures Classics forgalmazó fogja bemutatni.

A magyarországi közönség Nemes Jeles László filmjét először a 15. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon láthatja szeptember 15-én, majd a Napszállta szeptember 27-től lesz látható országszerte a mozikban a Mozinet forgalmazásában.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Miklósa Erika: Soha nem tagadtam, hogy nemzeti érzelmű vagyok

Miklósa Erika operaénekesnő a Figyelőnek beszélt új, kulturális műsoráról, karrierjéről, magyarságáról és politikáról is.

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Miklósa Erika a Figyelőcsütörtökön megjelent számában többek között a Duna Televízión debütáló, Partitúra című kulturális műsoráról is beszélt. Elmondta, hogy nagyjából 7 éve jutott eszébe egy ilyen műsor ötlete, ami a kultúrán keresztül mutatná be Magyarországot. Azt mondta, hogy több adás leforgatása után kiderült, hogy sokkal jobb lett, mint ahogy a tervezés közben műsorvezető társával, Batta Andrással elképzelték.

A műsorral forgattak már Pécsen, Sopronban és Kiskunhalason is. Miklósa Erika röviden úgy foglalta össze: „nekem ez a műsor sok mindenről szól.

Arról az országról, ahol szeretek élni. 

Elárulta azt is, hogy a műsorvezetés és az éneklés mellett jelenleg az anyai szerep foglalja el a legfontosabb helyet az életében. Párjával nemrég fogadtak örökbe egy kislányt, akit egyébként a Partitúra forgatásaira is rendszeresen elvisz. A beszélgetésben magyarsága is szóba került, amiről részletesen beszélt az énekesnő. Azt mondta, „akármelyik párt volt kormányon, ott tudtam maradni középen. Természetesen nekem is van egy véleményem, szavazok.

Soha nem tagadtam, hogy nemzeti érzelmű ember vagyok,

de ez nem jelenti azt, hogy nekem politizálni kell. […] Ha kifejezetten politikai színezetű felkérések érkeztek hozzám, akkor őszintén elmondtam: nekem az a legfontosabb, hogy művészileg mindenki felé tudjak fordulni. Ezt meg is tudtam tartani. Ennek jó példája, hogy több kormány részéről kaptam állami elismerést.” A külföldi karrier lehetőségeiről azt mondta, ha annak idején kiköltözik, nem tudta volna beteljesíteni a sorsát, az életét. „Tehát nekem itthon kell lennem” – mondta az énekesnő.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

A román nyelv oktatására vonatkozó rendelet visszavonását kéri a romániai Magyar Szülők Szövetsége

A román nyelv magyar elemi osztályokban történő oktatására vonatkozó kormányrendelet visszavonását vagy alkalmazásának felfüggesztését kérte pénteki nyilatkozatában a romániai Magyar Szülők Szövetsége.

A magyar szülők szervezete az MTI-hez eljuttatott dokumentumban közölte, hogy Valentin Popa oktatásügyi miniszterhez és Klaus Johannis államfőhöz fordult a rendelet visszavonása vagy hatályba lépésének elhalasztása érdekében.

A szövetség szerint alapjaiban rengeti meg a teljes kisebbségi oktatást az a – hétfői tanévkezdés előtt tíz nappal közzétett – kormányrendelet, amelynek értelmében a kisebbségi oktatás elemi osztályaiban a tanítók helyett szakképzett román nyelv és irodalom tanároknak kell oktatniuk a román nyelvet.

A szülői szervezet kijelentette: alapvető érdeknek tekinti, hogy a magyar gyermekek megtanulják a román nyelvet, hiszen azt szeretnék, hogy a gyermekeik a szülőföldjükön boldoguljanak, és egyenlő esélyekkel induljanak. Úgy tekintik azonban, hogy a nyelvoktatásra vonatkozó kormányrendelet elveszi tőlük ennek a lehetőségét.

A szülői szervezet közölte, kész tárgyalni az illetékesekkel a román nyelv oktatásának a javításáról, de arra is készen áll, hogy tiltakozzék a jogfosztónak, diszkriminatívnak tekintett kormányrendelet ellen.

A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, Biró Zsolt arra biztatta a szülőket egy csütörtöki marosvásárhelyi sajtótájékoztatón, hogy jelentsék fel az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál Valentin Popa oktatásügyi minisztert, és így próbálják rávenni a kormányrendelet visszavonására.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Idén is több ezren zarándokoltak el Doroszlóra Kisboldogasszony ünnepén

Sokan gyalog indultak akár távolabbról is, hogy részt vegyenek a már pénteken kezdődő és másnap is tartó vallási eseményen, amelyen egymást követik a bűnbánati liturgiák, szentségimádások, körmenetek.

Előesti szentmisével tisztelegtek a Szűzanya előtt pénteken Doroszlón. Az ünnepi szentmisét a felvidéki Herdics György címzetes apát celebrálta.

A szentkút vízének gyógyító erejében bízva sokan gyalog érkeztek a szent helyre. Egy moholi csoport például összesen 180 kilométert tesz meg.

Nagy Terézia-Magdi, zarándok, Mohol: „Négy napos a gyalogos zarándoklatunk, hat órakor reggel indulunk hatodikán. Első nap Kishegyesen megalszunk, ott a hívek már várnak bennünket, befogadnak bennünket házakhoz, és ott megalszunk, megpihenünk és hetedikén reggel indulunk ide Doroszlóra.”

A kegyhely középkori neve Bajkút volt. A tömeges zarándoklatok egy csodálatos gyógyulás után kezdődtek el a településen. Zablócki János, egy gombosi származású vak, álmában utasítást kapott, hogy menjen a szentkúthoz, és mossa meg a szemét. A legenda szerint visszakapta a szeme világát. Azóta évről évre itt adnak hálát a hívők, és itt fordulnak kéréssel a Szűz Máriához.

Verebélyi Árpád, plébános, Doroszló: „Bajkút község az Doroszló községtől egy teljesen különálló község volt, és a török utáni újratelepítésnél került egészen közel hozzá Doroszló. De alapvetően a jelenkori embernek mindenféleképp büszkeség, hogy ebben a faluban van Délvidék legnagyobb búcsújáró helye, és az a hely ahova szinte Vajdaság minden területéről ellátogatnak a zarándokok.

A tervek szerint december elsejére befejeződik a doroszlói Szentkút zarándokhelyének kiépítése. Vizesblokkal, mellékhelyiségekkel és szálláshellyel, eső esetére pedig védett térrel gazdagodik a hívők gyülekezőhelye.

Pásztor István, elnök, Vajdasági Magyar Szövetség: „Akkor lehet építkezni, fejleszteni, ha azt megelőzően van gondolat, van elképzelés, és abban van energia, meggyőző erő. Ezt láttam itt az elmúlt években. Azért sikerül, azért sikerült a kegyhelyet építeni-szépíteni, nemcsak most a Magyar Kormány támogatásának köszönve, hanem előtte a Tartományi Nagyberuházási Alap támogatásának köszönhetően.”

A misét gyertyás körmenet követte, a templomtól egészen a Szentkútig.

https://youtu.be/5U1WOmLxfyo
Reklám
Tas J Nadas, Esq

Egy kassai magyar pedagógus az ország tíz legjobb tanára között

KASSA | A szakmai zsűri már tudja, ki az ország legjobb pedagógusa, de a nyilvánosság előtt csak október másodikán jelentik be. A jelöltek között Rácz Noémi, a kassai képzőművészeti középiskola (ŠUV) pedagógusa is ott van.

A hazánkban első ízben megrendezett verseny annak a Global Teacher Prize pedagógusdíjnak a selejtezője, amely minden évben egymillió dollárral jutalmazza a világ legjobb pedagógusát.

Rácz Noémi illusztrátor, a kassai képzőművészeti középiskola pedagógusa lapunknak elmondta, néhány hónappal ezelőtt tudta meg, hogy valaki őt is benevezte az országos versenybe. „A rendezvény szervezői e-mailben értesítettek, hogy én is a jelöltek között vagyok, és ha van hozzá kedvem, indulhatok a versenyen. Először nem tudtam, kinek köszönhetem a jelölést, de később kiderült, hogy a diákjaim neveztek be. A jelentkezés és a regisztráció után meg is feledkeztem az egészről, és csak pár nappal ezelőtt értesültem arról, hogy az első tíz között vagyok” – nyilatkozta lapunknak Rácz Noémi. Hozzátette, az első szlovákiai fordulóba 300 jelölt közül 100 pedagógus jelentkezett, közülük tízen jutottak tovább az országos döntőbe. „Egy Zólyom melletti településen találkoztunk a döntősökkel. Mindannyian profik, nagyon tudják és értik a szakmát, biztos vagyok benne, hogy a zsűrinek nem volt könnyű dolga. A találkozón feladatokat kaptunk, bemutattuk eddigi tevékenységünket, terveinket, és hogy mit teszünk a gyerekekért, az iskoláért. Nem volt könnyű, de mindenki élvezte. Én már azt is győzelemnek könyvelem el, hogy szlovákiai magyarként is az ország legjobb tanárai közé soroltak, és remélem, ezek a hírek még távolabbra viszik a kassai képzőművészeti középiskola hírnevét” – tette hozzá a pedagógus, aki az országos döntőben egyetlen magyar pedagógusként képviseli a magyar tanítókat, hiszen a versenyre egyetlen magyar iskolából sem érkezett jelölés. Az országos megmérettetés eredményét október 2-án hirdetik ki Pozsonyban. „A nyertes 5000 euróval gazdagabb lesz, és a Global Teacher Prize globális döntőjén is ott lehet, Dubajban. A világversenybe minden döntős benevezhet” – közölte lapunkkal František Cimerman, a szlovákiai versenyt szervező csapat munkatársa.

Rácz Noémi

– A szerző felvétele

A pedagógusszakma Nobel-díjának számító elismerést az idei globális forduló lezárásával ötödik éve ítéli oda a Gems Education nevű, szerte a világban 250 magániskolát működtető dubaji családi cég alapítványa, a Varkey Foundation. A díj célja felhívni a figyelmet az oktatás, a pedagógus munkájának fontosságára. Az elismerés első díjazottja 2015-ben Nancie Atwell amerikai angoltanár volt, aki új módszerrel tanítja az írás-olvasást egy Maine-i iskolában, és aki a díj teljes összegét az általa alapított nonprofit oktatási központnak adományozta.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Kiss J. László: ellentmondanak Merkelnek saját pártja vezető tisztségviselői is Chemnitz ügyében

Saját pártjának vezető tisztségviselői is ellentmondanak a német kancellárnak az augusztus végi chemnitzi gyilkosságot követő megmozdulások értelmezésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Budapesti Corvinus Egyetem tanára. Kiss J. László szerint óriási különbség van a 2015 és a 2018 szeptemberi Angela Merkel között.

A menekültek száma 90%-al csökkent 2017-ben, de a menekült integráció, társadalmi integráció kérdései olyan tartós problémát okoznak, ami ennek a kérdésnek a politikai robbanóerő súlyát nem változtatta meg és a chemnitzi események is ezt illusztrálják – mondta Kiss J. László, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára.

Ez a Merkel nem a régi Merkel

“2015 óta Merkel a meglévő szabályok, törvények szigorításának útjára lépett. A mai Angela Merkel és a 2015 közötti Merkel között óriási különbség van”

– tette hozzá.

Horst Seehofer azt mondta, hogy a migrációs kérdés politikai baj eredője Németországban. Merkel reagált is erre, szerinte a migráció kihívás és sikerei is vannak Németországban – magyarázta az egyetemi tanár. A belügyminiszter azt nyilatkozta, minden probléma eredete a menekültprobléma. Chemnitzben jogosan mentek ki az emberek az utcára, és nem volt nácik. A nyilatkozat szembemegy Merkellel.

A politikai erők vitája Chemnitz kapcsán

Az első megszólaló a tüntetéseket követően, rendőri akciókat követően a Szabaddemokrata Párt egyik alelnöke, illetve a német parlamenti elnökhelyettese volt, tehát nem akárki. Azt mondta, hogy

a tragédia a merkeli menekültpolitikával magyarázható meg, és annak a következménye, hogy sokkal könnyebbnek gondolták a menekültek társadalmi integrációját

– mondta Kiss J. László.

Az egyetemi tanár szerint a német sajtó úgy tájékoztatott, hogy ez egy náci megmozdulás volt. A német politikai kultúrában a II. világháború után van egy olyan politikai technika, ami szerint azokat az elemeket, amelyeket a politikai életből teljesen ki akarnak közösíteni, nácinak neveznek – tette hozzá.

Michael Kretschmer, szász tartományi miniszter úgy nyilatkozott, hogy nem volt csőcselék, és nem volt hajsza a külföldiek iránt, tehát a hivatalos híreket cáfolta. Majd erre Merkel kancellár azt hangsúlyozta, hogy voltak atrocitások, hajsza volt a külföldiekkel szemben.

A Budapesti Corvinus Egyetem tanára szerint ugyanazt az eseményt a sajtó átfordította egy olyan eseménnyé, ami egy náci megnyilvánulás volt, ezt Merkel is megerősítette, ugyanakkor a miniszterelnök, és Seehofer ezt cáfolta, mondván, hogy

ez embereknek joguk volt utcára menni, és meg kell érteni az emberek jogos felháborodását.

Nyitókép: MTI/EPA/Filip Singer
Reklám
Tas J Nadas, Esq

Macron: az EPP válasszon, Angela Merkelt vagy Orbán Viktort támogatja

Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön felszólította a konzervatív pártokat tömörítő Európai Néppártot (EPP), hogy – mint fogalmazott – tegye világossá álláspontját, szerinte ugyanis az EPP-nek választania kell, hogy Angela Merkel német kancellárt vagy Orbán Viktor magyar miniszterelnököt támogatja.

Mind az Angela Merkel vezette német Kereszténydemokrata Unió (CDU), mind az Orbán Viktor vezette Fidesz az EPP tagja.

A francia elnök csütörtökön Mark Rutte holland, Charles Michel belga és Xavier Bettel luxemburgi kormányfővel tanácskozott Luxembourgban európai uniós ügyekről és ezt követően sajtóértekezleten vett részt.

Macron arra a kérdésre válaszolt, hogy támogatja-e Manfred Webert, az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójának vezetőjét, a német Keresztényszociális Unió (CSU) politikusát az EPP úgynevezett csúcsjelölti tisztségéért való versengésben és ezáltal abban, hogy ő lehessen az Európai Bizottság következő elnöke.

A francia államfő közvetve utalt arra, hogy Angela Merkel német kancellár a támogatásáról biztosította a CDU bajorországi testvérpártjában politizáló Manfred Weber jelöltségét. A dpa szerint ezzel kapcsolatban Macron kijelentette: “Angela Merkel teljes mértékben a haladó gondolkodásúak oldalán van. Ehhez nem fér semmi kétség”.

Az EPP ugyanakkor szerinte támogatta Orbán Viktor kormányfő nacionalista irányvonalát is. “Nem lehet egyszerre Merkelt és Orbánt is támogatni” – vélekedett a francia elnök.

“Az EPP-nek tisztáznia kell álláspontját. A konzervatívok feladata, hogy tiszta helyzetet teremtsenek” – hangsúlyozta Macron.

A francia államfő kijelentéseiről beszámolva a Reuters kiemelte, hogy Macron – mint a hírügynökség fogalmazott – először szúrt oda a nyilvánosság előtt Merkelnek.

Macron – írta a Reuters – újabb támadást indított Orbán Viktor ellen “a demokráciával és a jogállamisággal való visszaélés” miatt. Mindez a Reuters szerint újabb jelzés arra, hogy az az unión belül egyfajta “kampányplatformot” kíván létrehozni a növekvő támogatással rendelkező “euroszkeptikus populistákkal” szemben.

A francia államfő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Merkel kulcsfontosságú szövetségese, “elkötelezett partner” az Európai Unión belüli integráció elmélyítését célzó törekvésében.

Beszámolójában a Reuters emlékeztetett arra, hogy az Angela Merkel pártját, a CDU-t is magában foglaló EPP mindeddig elutasította azokat a felhívásokat – köztük saját soraiból is -, hogy az Orbán Viktor vezette Fideszt zárják ki a pártszövetségből vagy támogassák a Magyarország elleni szankciók bevezetését célzó indítványt, amelyről jövő héten tárgyal az Európai Parlament.

Az EPP és Angela Merkel ugyanakkor azt hangoztatja, hogy kulcsfontosságú a kapcsolatok, illetve a párbeszéd fenntartása a Fidesszel.

Macron a sajtóértekezleten Magyarországot és Lengyelországot is bírálta, hangoztatva, hogy növelni kell a nyomást “az ilyen országokon”.

“Túl lassúak vagyunk és túlságosan kompromisszumkészek” – idézték Macront, aki mindehhez hozzátette: “Ezekben az ügyekben sokkal keményebbnek kellene lennünk”.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Megrongálták a színes hegyeket, és még kérkedtek is vele

Óriási felháborodást keltett az a világhálóra felkerült videó, amelyen kínai turisták megrongálják a szivárványszínükről híres Tanhszia-hegyek képződményeit.

A kínai Csangje Tanhszia Geológiai Park méltán híres világszerte. Itt láthatók ugyanis azok a színes hegyek, amelyek a homokkő és ásványok egymásra préselődéséből jöttek létre. A legalsó rétegek több tízmillió évvel ezelőtt alakultak ki, az erózióból származó homokrétegek pedig 200-400 ezer éve.

Az alábbi képre kattintva galériát láthat a különleges képződményről!

A szivárványhegyek rengeteg turistát vonzanak a Kína északnyugati részén található parkba, ám nem mindenki tartja be a szigorú látogatási szabályokat. A napokban például egy videó került fel a Toujin nevű közösségi oldalra ezzel a felirattal:A jó dolgokat kétszer kell megosztani: a hátsó ajtón mentünk be, és nem kellett fizetni a jegyért. Ez a terület még jobban néz ki.

A felvételen, amelyet azóta már töröltek a megosztó oldalról, de másolatok fennmaradtak róla, két fú és egy lány látható, a csoport negyedik tagja pedig a videót készítette. Egyikük azt mondja, „egy 6000 éves képződményt romboltam le”, utána pedig az látszik, hogy valamelyikük mezítláb belefúr a homokba.

YouTube player

A videó nagy felháborodást váltott ki, a rendőrség nyomozást indított. A négy turista közül kettő, egy 20 és egy 17 éves fiú, feladta magát a rendőrségen. A másik kettő kilétét még vizsgálják. A nyomozás során kiderült, hogy a közönség számára még meg nem nyitott területet elválasztó kerítést megrongálták.

A park üzemeltetője megjavította a kerítést, és szigorúbb járőrözést rendelt el a külső területeken – írja a South China Morning Post. Ezenfelül hangosbemondókon és kijelzőkön figyelmeztetik a látogatókat a szabályok betartására.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,419FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe