Főoldal Blog Page 786

Szenvedélyünk Tusványos – Mi ott leszünk!

Kedden kezdődik a 29. Bálványosi Szabadegyetem. A hivatalos megnyitót szerdán tartják, de már kedden várják a közönséget koncertekkel és színházi előadással. Este Rúzsa Magdi ad koncertet. A Tusványos évek óta legjobban várt programpontja Orbán Viktor miniszterelnök előadása. Idén a miniszterelnök szombaton délelőtt beszél majd aktuális politikai kérdésekről. Az ECHO TV folyamatosan beszámol a rendezvényről. Élő tudósítások, exkluzív interjúk, politika, közélet és jó hangulat!

Összetartozás-tudat és hagyományos értékek – erre épül a 29. Tusványos.

Budapesten tájékoztatta a sajtó képviselőit a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborról Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke.

Németh Zsolt elmondása szerint elindult az európai jövőképek éles versenye, amelyre „Magyarország és a Fidesz is bejelentkezik”, szövetséget építve a nemzetek Európájáért. Szenvedélyünk Tusványos, ami azt jelzi, hogy a szókimondás, a nemzeti összetartozás-tudat, valamint a hagyományos értékekre épülő európai jövőkép már identitássá vált.

A külhoni magyarok természetes szövetségesei Magyarországnak és a Fidesznek, hiszen együtt olyan európai jövőkép megvalósítására törekednek, amelyben az EU és a megerősödő nemzetállamok, továbbá a kisebbségek autonómiája jól megfér egymással.

Toró T. Tibor a kezdetekre tekintett vissza, alátámasztva, hogy az annak idején nemzetpolitikai szabadegyetemként indult tábor ma már fesztivál méretet öltve egy sajátos konstrukció, de lényegében az állandóságot és az új kihívásokat vegyíti. Továbbá az értékeket mindenképpen igyekeznek megtartani, például azt, hogy az aktuális politikai és közéleti kérdéseknek teret adnak. Célkitűzésük minél inkább előítéletek nélkül közelíteni azokhoz a témákhoz, amelyek foglalkoztatják a társadalmat.

A 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői a magyarországi Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány, a Magyar Ifjúsági Tanács, kiemelt partnere pedig az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács.

IDŐSZERŰ TÉMÁK TERÍTÉKEN

Az idei szabadegyetemre minden nap délután 16 órától húsz lej a belépő ára, viszont diákok, egyetemisták és nyugdíjasok tíz lejért mehetnek be. A tusnádfürdői lakosok továbbra is ingyenesen vehetnek részt Tusványoson. A heti jegy hatvan lejbe kerül, míg sátrazni napi tizenöt lejért lehet.

Közel harminc programsátorban és helyszínen várják az érdeklődőket. Újdonság a Mátyás király emlékévhez kapcsolódó Mátyás-udvar és kiállítás, valamint a Vallásszabadság sátor, amely a vallásszabadság kihirdetésének 450. évfordulójára emlékeztet.

Tusványos szervezői idén is igyekeznek minden olyan időszerű politikai és közéleti témát terítékre tenni, ami érdekli az erdélyi magyarokat. Lesz több olyan beszélgetés is, ami Európa, ezen belül Közép-Kelet-Európa jövőjét járja körül, ugyanakkor közelebb kerülnek a nemzetpolitikai és gazdasági, valamint a kárpát-medencei térség sorsát érintő kérdések is.

Idén is közös előadást tart Orbán Viktor miniszterelnök és Tőkés László, az EMNT elnöke, európai parlamenti képviselő.

Kedden koncertek, szerdától szakmai-közéleti viták:

YouTube player

Az ECHO TV folyamatosan beszámol a rendezvényről. Élő tudósítások, exkluzív interjúk, politika, közélet és jó hangulat!

Bővebb információk az esemény honlapjára kattintva találhatóak.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Nemzetközi konferencia kezdődött Washingtonban a vallásszabadság helyzetéről a világban

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 2018. július 24., kedd (MTI) – Háromnapos nemzetközi konferencia kezdődött Washingtonban kedden a vallásszabadság helyzetéről a világban.

A miniszteri szintű konferencia – amely az első ilyen jellegű nemzetközi tanácskozás – a vallásszabadság általános helyzetének megvitatását és a vallás szabadságának előmozdítását tűzte ki céljául.
Megnyitó beszédében Sam Brownback korábbi kansasi kormányzó, az Egyesült Államok vallásszabadságért felelős nagykövete azt hangsúlyozta: “a vallás szabadságának hiánya akár csupán egyetlen helyen is, mindenütt máshol a békességet, a felvirágzást és a stabilitást fenyegeti. Leszögezte, hogy a vallás-, és lelkiismereti szabadságot ma a világban erőteljes támadások érik. Erre több konkrét példát is említett, a többi között mianmari rohingják vagy a kínai ujgurok üldözését. “Ennek meg kell változnia, és mi ezért vagyunk itt. Nem engedhetjük meg, hogy kudarcot valljunk, meg kell kettőznünk erőfeszítéseinket annak érdekében, hogy előmozdítsuk a vallásszabadság ügyét” – hangoztatta a vallásszabadságért felelős nagykövet.
A tanácskozás első két napját a civil társadalmaknak és a vallásüldözés elől menekültek beszámolóinak szentelik, majd csütörtökön miniszteri szintű tanácskozással zárul a konferencia, amelyen több mint 80 ország képviselői és több mint 175 civil szervezet tagjai vesznek részt. A zárónapon felszólal Mike Pence amerikai alelnök is.
Mike Pompeo külügyminiszter az Amerika Hangja rádiónak adott interjújában a múlt héten aláhúzta: az Egyesült Államok jelenlegi kormányzata prioritásként kezeli a vallásszabadság kérdését, és “az emberiségnek ez az alapvető joga minden egyes országgal folytatott megbeszéléseink középpontjában áll”.

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Figyelemmel követett magyar–román viszony: Csíkszeredában járt az amerikai nagykövet

Csíkszeredában járt hétfőn Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete, akit Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke a magyar jogsérelmekről tájékoztatott. Klemm közölte: kiemelt figyelemmel követik a magyar–román viszonyt.

Az Egyesült Államok nagykövetsége kiemelt figyelemmel követi a románok és a Romániában élő magyarok közötti viszony alakulását – jelentette ki hétfőn Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete Csíkszeredában. A diplomata többek között Borboly Csabával, a megyei önkormányzat elnökével és Jean-Adrian Andrei prefektussal találkozott. A prefektusal folytatott beszélgetést követően elmondta: egy hetet tölt Erdélyben, ahol több megyét is meglátogat, Hargita megye pedig kiemelt célpontja volt.

Ez a harmadik látogatásom itt, két éve és tavaly télen is voltam itt. Felfedeztem a megye és természetesen az emberek szépségeit is. Csodálatos, és amikor csak tudok, eljövök”

– mutatott rá Klemm. Arra a kérdésre, mi a véleménye a magyar-román viszonyról, a nagykövet elmondta, annak alakulását kiemelt figyelemmel követik. „Igyekszem derűlátó lenni azzal kapcsolatosan, hogy nem csupán a magyar, de a többi kisebbséget is teljes mértékben tiszteletben tartják Romániában” – tette hozzá Klemm.

„A magyar közösség helyzete romlott”

A nagykövet a prefektus mellett Borboly Csabával, a megyei önkormányzat elnökével és Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel is zárt ajtók mögötti tárgyalást folytatott. Lapunk kérdésére Borboly Csaba közölte: a találkozón minden, a magyar közösség jogköveteléseit és sérelmeit érintő témakörről szó esett. A találkozó után a Hargita megyei önkormányzat közölte:

a megbeszélésen Borboly arról tájékoztatta a nagykövetet, hogy legutóbbi, 2016 szeptemberi látogatása óta a magyar közösség helyzete nem hogy javult volna, de romlott. Ez nem csupán a politikum szintjén történt – bár tetten érhető egyes román pártok radikalizálódása –, hanem a magyarellenes küzdelem frontját „obskúrus módon áttolták a bírósági tárgyalótermekbe”.

„Az utóbbi években nőtt azon perek száma, amelyek során a kisebbségeknek biztosított jogokat a bíróságok megsemmisítik, így a bíróságok gyakorlatilag törvényhozó intézménnyé léptek elő. Bár a nemzeti kisebbségek jelképhasználatát törvény szavatolja, a magyar közösségeket és helyi választott tisztségviselőket bírósági ítéletek kötelezik a székely jelképek és a magyar nyelvű feliratok eltávolítására” – mutatott rá Borboly a találkozón.

Emlékeztetett: a Hargita megyei önkormányzat a romániai történelmi régiók jelképeiről készül kiállítást szervezni, az intézményben máris látható Moldva, Bukovina, Máramaros és Erdély zászlaja, ami „máris felkeltette azok figyelmét, akik provokálnak, és bíróságon támadják meg a magyar közösség nyelvét és szimbólumait”.

Borboly Csaba kitért azon példákra is, amelyek azt bizonyítják, hogy újraállamosítási folyamat kezdődött, amely nyomán a román állam visszaveszi a magyarok ingatlanait és közösségi vagyonelemeit, ehhez pedig néha az 50-es évek sztálinista, szekus ihletésű ítéleteit veszik alapul.

Még rosszabbra számítanak

A megyei önkormányzat elnöke szerint nyomás nehezedik a prefektúrákra és a központi kormányzatnak alárendelt megyei intézményekre, amely azt célozza, hogy tartsák életben a magyar–román feszültséget. Borboly szerint a következő két évben az várható, hogy egyes román politikai erők tovább radikalizálódnak, mivel négy választást is rendeznek.

Borboly tájékoztatta Klemmet arról is, hogy komoly problémát jelent az anyanyelvhasználat a különböző intézményekben,

beleértve a rendészeti intézményeket és az igazságszolgáltatást is. Rámutatott: bár az anyanyelvhasználatot törvény szavatolja, az gyakorlatilag lehetetlen, ezért pedig egyetlen illetékes sem vonható felelőssségre.

Valós autonómiát kérnek

A politikus szerint a diszkrimináció egyértelmű bizonyítéka az, hogy jelentős számú magyar diák bukott meg a román érettségin, hiszen létezik ugyan egy olyan előírás az oktatási törvényben, hogy a kisebbségi diákoknak különleges tanterv szerint kell a románt tanítani, illetve a vizsgákat megszervezni, ám eddig a szaktárca semmilyen intézkedést nem tett ennek érdekében.

Így gyakorlatilag magyar diákok egész generációit diszkriminálták és diszkriminálják a továbbiakban is”

– mutat rá a közlemény. Borboly hozzátette: emiatt az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) fordult. Kitért arra is, hogy Klaus Johannis államfő, valamit az ellenzéki pártok, különösen a liberálisok minden olyan törvénytervezetet megtámadnak, amely a kisebbségi oktatást szolgálná.

Az elnök azt is felrótta, hogy a jelentős infrastrukturális beruházások elkerülik a régiót, akadályozva a megye gazdagsági fejlődését, ez pedig a fiatalok elvándorlásához vezet. „Valós autonómiára és a közigazgatás központosításának tényleges felszámolására van szükségünk. Minden olyan döntést, amely közvetlenül egy közössséget érint, az illető közösségnek kell meghoznia, legyen az helyi vagy területi közösség. Ez a bánságiaknak, a dobrudzsaiaknak és a székelyeknek is jó.

Bukarest nehezen mozog, és általában rossz döntéseket hoz.

Elfogadhatatlan például, hogy a jövő generációk oktatása, akiknek tovább kell építeniük Romániát, fejkvótákon alapul. Az oktatási tárca iskolák összevonásában és a fejkvóta alkalmazásában gondolkodik. Tényleg ez a jövőkép, amelyre építeni akarnak? Számunkra elfogadhatatlan ez a gondolkodás, minden iskoláért, tanárért, minden kulturális létesítményért harcolni fogunk” – szögezte le Borboly.

Klemm az ősszel visszatér

Hans Klemm a találkozón elmondta, több tárgyalást is folytatott a kisebbségi oktatásban érintett minisztériumok illetékeseivel, akik részéről jelentős rugalmatlanságot tapasztalt. Egyben javaslatot tett egy találkozóra a megyei önkormányzat elnöke és a nagykövetség emberi jogi tanácsosa között.
Hozzátette,

a farsangbúcsúztatón tett látogatása volt az az esemény, amely során valós képet kapott a Hargita megyében élő közösségek értékeiről, és amely fölkeltette az érdeklődését a vidék iránt.

Ennek nyomán Borboly Csaba meghívását elfogadva őssszel visszatér Hargita megyébe. Mint ismeretes, két évvel ezelőtt román körökben felháborodást keltett, hogy a Sepsiszentgyörgyre látogató Klemm székely zászlóval fényképezkedett a háromszéki önkormányzati vezetők társaságában.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Orbán Viktor: Zárva kell tartani a balkáni migrációs útvonalat

Segítséget ajánlott a migrációval kapcsolatos nehézségek kezelésében Orbán Viktor miniszterelnök Montenegrónak kedden Podgoricában, a Dusko Markovic montenegrói kormányfővel folytatott megbeszélés utáni közös sajtótájékoztatón.

A kormányfő hangsúlyozta: amikor Montenegró a saját határait védi, Magyarországot és az egész Európai Uniót is védi. Jelezte, Magyarország egy “identitásvédő álláspontot” foglal el, és megvédi területi integritását is.

Orbán Viktor azt is mondta, hogy a migráció ügyében az egyetlen siker a balkáni útvonal lezárása volt, ami Magyarország nevéhez fűződik, és amit most már egész Európában elismernek. A balkáni útvonalat lezárva kell tartani, és minden balkáni országot meg kell védeni – jelentette ki.

Kérdésre arról is beszélt, hogy Európa továbbra is súlyos hibákat követ el, nem akarja ugyanis tudomásul venni, hogy tartózkodni kell minden olyan lépéstől, amelyet Afrikában vagy a Közel-Keleten hívójelként értelmeznek. “Nem vesszük észre, hogy bizonyos mondatok és intézkedések meghívásként értelmeződnek Afrikában és a Közel-Keleten” – magyarázta, úgy értékelve, hogy az EU kétértelmű jelzéseket ad, egyszerre ad jeleket, hogy “ne gyertek”, és egyszerre ad hívójeleket. Ennek az eredménye, hogy emberek fulladnak a vízbe – mondta, politikailag észszerűtlennek és embertelennek minősítve ezt az európai politikát.

Szerinte a jövő májusi európai parlamenti választáson az emberek a migrációról fognak szavazni.

A magyar-montenegrói kapcsolatokat úgy jellemezte, hogy a két ország között nincs se taktikai, se stratégiai érdekellentét.

Szavai szerint Montenegrónak megvan az esélye arra, hogy csatlakozzon Európa gazdaságilag legsikeresebb politikai-földrajzi sávjához, Közép-Európához. A magyar kormány politikai értelemben Montenegrót közép-európai országnak látja – közölte.

Orbán Viktor reális lehetőséget lát arra, hogy Montenegró gyorsan csatlakozzon az EU-hoz, szerinte Podgorica lényegében készen áll a tagságra. Közölte, nem fogad el olyan véleményt, amely szerint a csatlakozás előtt politikai, gazdasági vagy jogállami akadályok lennének.

Montenegrót holnap reggel, de legkésőbb holnapután reggel fel lehetne venni az EU-ba, ha lenne rá akarat

 – fogalmazott, azt ígérve, hogy Magyarország ennek az európai akaratnak a létrehozásában aktívan részt fog venni. Aláhúzta: az EU-nak is szüksége van Montenegróra.

Hivatalos látogatás Montenegróban // Official visit to Montenegro

Hivatalos látogatás Montenegróban // Official visit to Montenegro

Posted by Orbán Viktor on Tuesday, July 24, 2018

Ha Montenegrónak szerencséje van, az európai választások eredményeként a bővítés felé nyitottabb Európai Parlament és Európai Bizottság jöhet létre – fűzte hozzá.

Végül megjegyezte, Magyarország szívesen vesz részt a montenegrói gazdaság modernizálásában. A gazdaság célja nem a profit, hanem az, hogy az emberek jól tudjanak élni, de csak piaci alapon lehet modern gazdaságot építeni – tette hozzá.

Dusko Markovic köszönetet mondott Orbán Viktornak a határvédelemben nyújtott segítségért, és megjegyezte – bár most még nem kell, de -, előfordulhat, hogy szükség lesz a felajánlott drótkerítésre is.

Jelezte ugyanis, Albánia irányából elég nagy számban érkeznek migránsok Montenegróba.

A montenegrói miniszterelnök egyebekben arról beszélt, hogy a magyar-montenegrói kapcsolatok a legmagasabb szintűek, mindkét ország a NATO tagja, és folyamatosan fejlődik a gazdasági együttműködés.

A politikus köszönetet mondott Magyarországnak, amiért támogatta Podgoricát a NATO-integráció felé vezető úton, és hogy segíti az európai uniós csatlakozásban. “Az EU számunkra elsődleges prioritás” – hangoztatta, jelezve, folytatni fogják az európai értékek elsajátítását, erősítik a társadalom demokratizálódását.

Azt is mondta, szívesen látják a magyar beruházókat Montenegróban.

Orbán Viktor hétfőn érkezett a montenegrói fővárosba, ahol este munkavacsorán látta őt vendégül Milo Djukanovic államfő.

A hivatalos látogatás zárásaként a kormányfő megbeszélést folytatott Ivan Brajovic parlamenti elnökkel.

Orbán Viktor fényképeket osztott meg montenegrói látogatásáról Facebook-oldalán, amelyeket ITT megtekinthet.

MTI

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Özil politikai bombát robbantott Németországban

Németországban példátlanul heves vitát váltott ki, hogy a török származású világbajnok futballista, Mesut Özil lemondta a válogatottságot. Vasárnap nyilvánosságra hozott állásfoglalásával, amelyben rasszista támadásokra panaszkodott, nemcsak a német kormány integrációs erőfeszítéseit vonta kétségbe, hanem felkorbácsolta az országban élő többmilliós török kisebbség, valamint a németek közti ellentéteket is.

A már Gelsenkirchenben, bevándorló török szülök gyermekeként napvilágot látott futballista 92 válogatott mérkőzésen 23 góllal öregbítette a német csapat hírnevét. Özil töretlen pályafutásában azonban néhány, még májusban készült fényképfelvétel súlyos törést okozott, ugyanis a labdarúgó az újraválasztására készülő török elnök, Recep Tayyip Erdogan mellett feszített, akit még saját futballtrikójával is megajándékozott.

Ez már akkor óriási felháborodást váltott ki Németországban, ugyanis a török államfőt Berlinben bírálják diktatórikus intézkedései miatt. Az ellenzéki Zöldpárt egyik vezetője, a szintén török származású Cem Özdemir elítélte Özil kiállását Erdogan mellett, mert – úgymond – egy példaképnek tekinthető személy semmiképpen sem tetszeleghet egy olyan politikus oldalán, aki lábbal tiporja az emberi jogokat.

Noha a futballista akkor azzal védekezett, hogy a fényképeket nem szánta politikai üzenetnek, a vele szemben felmerült ellenérzés tovább nőtt, és miután a német válogatott az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon leszerepelt,elterjedtek olyan hírek, hogy ennek jórészt az az oka, hogy a csapaton belül feszültség támadt, amiben Mesut Özilnek is komoly szerepe volt. Tény, hogy egyetlen játékosként a német himnuszt sem énekelte a pályán.

A vb után újra klubcsapatával, az angol Arsenallal készül a következő szezonra. Vasárnap közzétett nyilatkozatával azonban politikai bombát robbantott, ugyanis bejelentette, hogy a válogatottban nem képviseli többet Németországot, miután rasszista támadások érték és tiszteletlenül viselkedtek vele szemben. Majd hozzátette, hogy a Német Labdarúgó Szövetség elnöke és vezetői számára német, ha nyer a válogatott, és migráns, ha kikap.

Özil nyilatkozata óriási elismerést aratott Törökországban. Angela Merkel kancellár viszont csak annyit közölt, hogy mindig nagyra értékelte Özilt mint labdarúgót, és tiszteletben tartja döntését.

Katarina Barley német igazságügyminiszter szerint igencsak rossz üzenete van az Özil-ügynek, és komoly figyelmeztetést jelent, ha egy olyan nagy játékos, mint MesutÖzil úgy érzi, hogy rasszista támadásoknak van kitéve Németországban, és a labdarúgó-szövetség magára hagyja.

A jó ideje Nagy-Britanniában élő és az Arsenalnál tetemes összeget kereső Özil nyilatkozatára utalva Heiko Maas külügyminiszter viszont úgy vélte, nem hiszi, hogy egy Angliában élő multimilliomos ügye betekintést engedne az integrációba. Egyébként sem amiatt esett ki Németország a világbajnokságról, hogy Özilt lefotózták Erdogannal. Minden érintettnek el kellene gondolkodnia ezen, mert senki sem viselkedett helyesen.

Az állami tévécsatorna hétfő esti híradásában ismertetett egy most készült felmérést, amely szerint a már német földön született és felnőtt törökök inkább vonzódnak felmenőik szülőföldjéhez, mint Németországhoz.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

A Trump-kormányzat 12 milliárd dollár azonnali segélyt ad a farmereknek a vámtarifák miatti veszteségeik enyhítésére

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 2018. július 25., szerda (MTI) – Az amerikai kormányzat 12 milliárd dolláros azonnali segélyt nyújt a farmergazdáknak a vámtarifák miatti veszteségeik enyhítésére – jelentette be Sonny Perdue mezőgazdasági miniszter kedden egy telekonferencián.

A tárcavezető közölte, hogy a segítséget azoknak a gazdáknak adják, akik nehéz helyzetbe kerültek – a miniszter megfogalmazásában – “a megtorlásként hozott törvénytelen vámtarifák” miatt. Az agrárminiszter ezzel a Trump-kormányzat által foganatosított védővámok nyomán az amerikai portékákra kivetett kínai, kanadai mexikói és európai uniós védővámokra utalt.
Sonny Perdue leszögezte: a támogatást háromféle módon nyújtják: készpénzben, állami felvásárlásokkal, valamint a kereskedelem előmozdításának segítésével. “A ma meghirdetett program határozott kiállás amellett, hogy más nemzetek nem hatalmaskodhatnak a mi mezőgazdasági termelőink felett azért, hogy az Egyesült Államokat meghátrálásra késztessék” – jelentette ki a miniszter. Hangsúlyozta azt is, hogy az állami támogatás “rövidtávú megoldás”, és csak addig tart, amíg az Egyesült Államok és partnerei között nem születik hosszú távra szóló kereskedelmi megállapodás.
A miniszter közölte azt is, hogy a tárca számításai szerint az amerikai portékákra külföldön kivetett vámok miatt eddig 11 milliárd dolláros kár érte az amerikai gazdákat.
A program értelmében a kormányzat közvetlen pénztámogatást nyújt szója-, kukorica-, gabona- és gyapottermesztőknek, illetve sertéstenyésztőknek és tejtermelőknek. Az élelmiszer-felvásárlás és -forgalmazás keretében a szövetségi agrárminisztérium gyümölcsöt, csonthéjasokat, rizst, marha- és sertéshúst, valamint tejtermékeket vásárol fel közvetlenül a farmerektől, majd az árut szövetségi élelmezési programokhoz használja fel. A kormányzati program harmadik eleme pedig az amerikai mezőgazdasági termékek kereskedelmének előmozdítása. A kormány anyagi erőforrásokat biztosít új külföldi piacok felkutatásához.
Sonny Perdue hangsúlyozta: a kormányzati terv végrehajtásához nincs szükség a kongresszus jóváhagyására, mert egy, még az 1929-es nagy gazdasági világválság idején elfogadott törvény lehetőséget teremt rá.
Donald Trump elnök a héten a középnyugati agrárállamokban tesz látogatást. Kedden Missouriban járt, majd Illinois és Iowa államokba látogat. Az NBC televízió pár héttel ezelőtt sugárzott riportja arról tanúskodik, hogy a középnyugati farmerek bizalma a termékeikre bevezetett külföldi védővámok ellenére sem ingott meg az államfőben.
A republikánus törvényhozók első megnyilvánulásai azonban negatívak voltak. Ron Johnson wisconsini republikánus szenátor például úgy nyilatkozott: az Egyesült Államokban “szovjet típusú gazdaság van kialakulóban, ahol komisszárok döntenek majd arról, ki kaphat felmentést, és ki juthat előnyökhöz”. John Thune dél-dakotai republikánus szenátor szerint “először meg kellene kérdezni az adófizetőket is, mielőtt csekkeket osztanak a farmerek között”. Ben Sasse nebraskai republikánus törvényhozó pedig úgy vélekedett, hogy a kormány “aranymankókat” ad a farmereknek.

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Volt diplomaták kérik az amerikai külügyminisztert, hogy ne szüntesse meg a menekültekkel foglalkozó hivatalt

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 2018. július 24., kedd (MTI) – Volt diplomaták levélben kérték Mike Pompeo amerikai külügyminisztert, hogy ne szüntesse meg a tárca menekültekkel foglalkozó részlegét – adta hírül a Politico című lap internetes kiadása hétfőn.

Az amerikai diplomácia vezetőjéhez intézett és a lap birtokába került levelet 43 volt diplomata, biztonságpolitikai szakember és humanitárius szervezet vezetője írta alá, s a minisztérium népességgel, menekültekkel és migrációval foglalkozó irodájának (PRM) tervezett megszüntetése ellen emelt szót.
A lap egy neve elhallgatását kérő volt külügyi tisztségviselőtől úgy értesült, hogy Mike Pompeo napokon belül dönthet az említett főosztály megszüntetéséről, amiről még elődje, Rex Tillerson határozott. A külügyminisztérium nem kívánt reagálni a lapértesülésekre.
A levelet olyan tisztségviselők írták alá, akik mind republikánus, mind demokrata párti kormányok idején szolgálatot teljesítettek. Mások mellett David Kramer külügyi államtitkár-helyettes, Wendy Sherman és William Burns volt külügyi államtitkárok, és Ryan Cocker volt afganisztáni és iraki nagykövet. Állásfoglalásukat a volt tisztségviselők elküldték a képviselőház és a szenátus külügyi bizottságainak is.
Tavaly hasonló levelet kapott Rex Tillerson is, 58 szakember kérte a hivatal megszüntetésének az elvetését.

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Az amerikai szenátus megszavazta az új veteránügyi minisztert

Robert Wilkie, nominee to lead the Department of Veterans Affairs, testifies on June 27, 2018, before the US Senate Veterans Affairs Committee in Washington, DC. / AFP PHOTO / MANDEL NGAN

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 2018. július 24., kedd (MTI) – Az amerikai szenátus hétfőn délután elsöprő többséggel megszavazta, hogy Robert Wilkie legyen az új veteránügyi miniszter.

A szenátus 86:9 arányban meghozott döntéssel hagyta jóvá a Donald Trump által előterjesztett jelölt megbízatását.
Az 56 éves Wilkie a védelmi minisztérium helyettes államtitkára volt, kormányzati szerepvállalása előtt pedig a magánszektorban, a védelmi minisztériummal együttműködő vállalkozások munkatársaként tevékenykedett.
A minisztériumot ügyvezetőként irányítja már március óta, amikor Donald Trump egy közpénzzel elkövetett visszaélés botránya miatt menesztette az addigi tárcavezetőt, David Shulkint. Wilkie akkor felfüggesztette a Pentagonban végzett munkáját, amelyet Peter O’Rourke vet át. O’Rourke várhatóan marad a Pentagon helyettes államtitkára.
Veteránügyi miniszterként Robert Wilkie olyan tárcát irányít majd, amelynek több mint 350 ezer alkalmazottja van és csaknem 200 milliárd dolláros költségvetéssel dolgozik. A szenátusi meghallgatáson a többi között arra tett ígéretet, hogy nem privatizálja a tárca egyes tevékenységeit.

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Szijjártó Péter: ezért fontos a magyar-izraeli együttműködés

A magyar gazdaság növekedési pályájának fenntartása szempontjából rendkívül fontos a magyar-izraeli gazdasági együttműködés sikere – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közmédiának Jeruzsálemben.

A tárcavezető Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos izraeli látogatása alkalmával tárgyalt Cahi Hanegbi regionális együttműködési ügyekért felelős miniszterrel, valamint Juvál Rotem izraeli külügyminisztériumi főigazgatóval.

A megbeszéléseiről beszámolva a külügyminiszter kiemelte: a magyar gazdaság jövőbeni sikere szempontjából meghatározó, hogy “mennyire tudunk részt venni az újkori, innovatív autóipar kialakulásához vezető fejlesztésekben”. Márpedig Izrael az egyik elsőszámú helyszíne a világon azoknak a fejlesztéseknek, kutatásoknak, amelyek meghatározzák az innovatív autóipar jövőjét, amely már az önvezető autókra, az elektromobilitásra és a mesterséges intelligencia mindennapi használatára alapul – magyarázta.

Közölte: ezért meghatározó jelentőségű, hogy már 200 izraeli vállalat működik Magyarországon, és ezek ötezer magyar embert foglalkoztatnak.

Hangsúlyozta: folytatni akarják a tavaly megkezdett, sikeres innovációs együttműködést, amelynek keretében egy kétmillió eurós közös innovációs alapot hoztak létre, amelyből tavaly hét közös, magyar-izraeli kutatás-fejlesztési, innovációs projektet támogattak. Idén szeretnék ötszörösére emelni az alap költségvetését – tette hozzá.

Szijjártó Péter kitért rá: kiemelt jelentősége lesz a kétoldalú gazdasági együttműködésnek Magyarország energiabiztonsága szempontjából is. Ugyanis a közép-európai energiaellátás szempontjából “új tényként és új realitásként fog megjelenni” az izraeli partok mentén felfedezett 800 milliárd köbméternyi gázvagyont tartalmazó mező, amelyből az energiahordozó szállításának egyik útvonala Közép-Európába fog vezetni, így 2024-2025-től realitásként lehet számolni az energiaellátásunk biztonsága szempontjából az izraeli gázzal is – mutatott rá a külügyminiszter.

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Sneider: Szeptembertől új alapokon politizál a Jobbik

Új stratégiát kell kidolgoznia a Jobbiknak: szeptember végére leteszik az új alapokat, amelyek mentén politizál majd – jelentette be Sneider Tamás keddi sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki párt elnöke leszögezte: továbbra is „szociális nemzeti néppártot” akarnak építeni, az irányvonal tehát marad, de valószínűleg sokkal fontosabbak lesznek a szabadságjogok.

Új stratégiát kell kidolgoznia a Jobbiknak: szeptember végére leteszik az új alapokat, amelyek mentén politizál majd – jelentette be az ellenzéki párt elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Sneider Tamás azt mondta, az elmúlt hetekben arra hívta fel a figyelmet a Jobbik vezető testületeiben, hogy bár összességében úgy néz ki, változatlan, amit a Fidesz csinál, valójában átlépett egy szintet az országgyűlési választás utáni törvényhozásával, az új kihívásokra pedig új módszerekkel kell válaszolni. Közölte, új politikai helyzet állt elő, amelyben azért is nagyobb a felelősségük, mint korábban, mert közvélemény-kutatások szerint ha most tartanák a voksolást, akkor egyedüli nagy ellenzéki pártként csak a Jobbik kerülne be a parlamentbe. Hozzátette, hogy a választás óta a Fidesz egyrészt politikai, másrészt gazdasági törvényeket alkotott. Sneider Tamás az előbbiek közül kiemelte a gyülekezési jog átalakítását, valamint a Magyar Tudományos Akadémiának (MTA) juttatott kutatási pénzek átcsoportosítását.

Az intézkedések azt mutatják, hogy az utóbbi hónapokban nem csupán folytatódott, de szintet is lépett a „szabadságjogoknak az elmúlt nyolc évben már megszokott szűkítése”, ami semmiképpen sem örömteli – hangoztatta. Úgy fogalmazott: az új gyülekezési törvény „orwelli állapotokat tükröz”, megszorításai miatt „a gondolatrendőrségnek is meg kell alakulnia”. A forráselvétel az MTA-tól pedig szerinte azt mutatja, hogy beszűkül az innováció. Megjegyezte, hogy bár sok tudományos témával ő sem ért egyet, fontosnak tartja a kutatás sokszínűségét. Az intézkedés Magyarország leszakadását eredményezi majd az elkövetkező időszakban – jelentette ki.

A gazdasági jellegű jogszabályok közül Sneider Tamás a cafeteriát átalakító, valamint az 55 év felettiek foglalkoztatására vonatkozó kedvezményt eltörlő rendelkezést emelte ki. Előbbiről azt mondta, hogy jövőre akár csaknem 100 ezer forinttal is rosszabbul járhatnak a dolgozók. A másik intézkedéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a Fidesz embertelenül viszonyul a fizikai munkát végző 55-60 éves férfiakhoz. Megjegyezte, ők teszik ki az 52 ezer forintos bérhez jutó közmunkások jelentős tömegét. A Jobbik elnöke mind a politikai, mind a gazdasági törvényhozás folyamatát negatívnak értékelte. Úgy vélekedett, hogy komoly elégedetlenségi hullámmal járhat a gazdasági válság, amely a választás után állt elő, „hiszen előtte nem volt, csak azóta létezik”. Egyre több háborgó csoport lesz, és a kormányzat épp azt akarja elérni, hogy akár fizikai erőszakkal is könnyedén megakadályozhassa a valószínűleg már ősztől induló tiltakozásokat – jelentette ki Sneider Tamás.

Arra a kérdésre, milyen irányban újul meg a Jobbik, a pártelnök azt mondta: továbbra is „szociális nemzeti néppártot” akarnak építeni, az irányvonal tehát marad, de valószínűleg sokkal fontosabbak lesznek a szabadságjogok. Hozzátette, jól látszik, hogy az Országgyűlésben nincs túl sok lehetősége az ellenzéknek. Szerinte személyes megjelenéssel kell biztosítani a lakosság szélesebb körű tájékoztatását, és tisztábban, közérthetőbben kell fogalmazni. Sneider Tamás közölte, hogy kongresszuson hirdetik majd meg az új stratégiát.

„Soros-adó” bevezetését inkább politikai lépésnek nevezte. Komoly összegek „nyilvánvalóan” nem folynak be az intézkedésből – mondta. Arra a kérdésre, igaz-e, hogy Kulcsár Gergely regionális igazgatói poszthoz jutott a Jobbikban, Sneider Tamás közölte: erről a pártigazgatót kell megkérdezni, ő dönt az ilyen ügyekben. Kulcsár Gergely már évekkel ezelőtt megbánta kifogásolt tetteit, és büntetést is kapott a Jobbikon belül – jegyezte meg.

(MTI)

Reklám
Tas J Nadas, Esq

DEDÓS DEMOKRATÁK

Három évre minden párttisztségtől eltiltotta Szél Bernadettet az LMP Etikai Bizottsága, mert a választások előtt mutyizott a többi ellenzékivel. Ennek ellenére Szél társelnök és frakcióvezető maradhat. Nem mond le, hanem – ahogy egy demokratikus pártban illik: „elvonul gondolkozni”. Ha ez egy abszurd angol vígjáték lenne, kacagnék. De sírva kérdem: ezek kormányozni akartak?

 

Dettike, Petike, Erzsike, Ákika, Lacika és Robika, és még vagy tucatnyi társuk „politikásat-pártosat” kezd el játszani az óvodában. Először pártot alapítanak, utána bizottságokat; később elnököt, ezt-azt választanak. Fél óra múlva bejön az óvónő és látja, hogy az összes lurkó egymást gyepálja. Néha frakcióban, de leginkább mindenki – mindenkit.

Ez persze csak egy tréfa. Az óvodákban ilyesmit nem játszanak, az oda járók kicsik, de nem totális idióták.

A „politikás-pártos” marhaságot meghagyják az LMP-s bácsiknak és néniknek. Akik ezt nagyban, százmilliókból, ugyanakkor a fent vázolt stílusban űzik.

Az LMP Etikai Bizottsága most három évre eltiltotta bármilyen párttisztség viselésétől Szél Bernadettet és Ungár Pétert. Schmuck Erzsébet csak két évet „kapott”. Ennek ellenére Szél elnök és frakcióvezető, Schmuck frakcióvezető-helyettes maradhat. Ungárnak most nincs pártfunkciója, láthatóan elég neki a szürke eminenciás szerepe.

Meg aztán a „felfogadtam Ron Werbert, majd átvertem és nem fizettem” történetből is ki kell mosdatnia magát valahogy. (Utóbbit amúgy nem értem, Ungár Péter saját bevallása szerint milliárdok fölött rendelkezik, a túrónak megy bele egy tízmilliós balhéba?)

„Hőseink” bűne amúgy az, hogy a választások előtt egyezkedtek a visszalépésekről a többi libbal párttal, miközben volt egy ilyesmit tiltó kongresszusi határozatuk.

Idáig még akár logikus is lehetne ez a történet. Csakhogy a választások után volt még egy tisztújító kongresszusa az LMP-nek. És ott Szélt ismét megválasztották elnöknek. Miért nem rúgták ki akkor, a többi „gyanúsítottal” egyetemben?

Miért kell most az Etikai Bizottság döntése – amelynek elnöke, Moldován László ellen egyébként a Fegyelmi Bizottság folytat eljárást, mert engedély nélkül nyilatkozott… Nos, ha őt eltiltják, fellebbezhet az általa vezetett testülethez. Eldöntheti, jó fiú volt-e…

Ráadásul most visszavették a pártba a korábban Hadházy Ákos „meglökéséért” kizárt Sallai Róbert Benedeket. Hadházy közben kilépett, talán új pártot alapít Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesterrel.

Az egész – úgy, ahogy van – egy totális zagyvaság.

Gondoltam, biztos bennem van a hiba, hogy nem értem. Előkerítettem az LMP alapszabályát, hátha az megmagyarázza a történteket.

Ebből megtudtam, hogy „A párt az egyenlőség, a bizalom, a jóhiszeműség, a méltányosság, a tisztelet, az együttműködés és az álláspontok racionális megindokolásának elvei alapján működik”. Na, itt már sokáig röhögtem.

Az 56 oldalas (!) alapszabály egyébként minden elvet külön értelmez. A kedvencemet idézném: „Az összhang elve: az alapelveket egymással összhangban kell értelmezni”.

Ne már, komoly? Ki nem találtam volna.

A Kedves Olvasó talán utólag megbocsát, de nem olvastam végig mind az 56 oldalt. Amikor azt taglalták két fő, és hat alpontban, hogy mi az „Egyszerű értesítés és tértivevényes értesítés”, és mi a „Kézbesítési vélelem”, úgy éreztem, hogy ennél a Magyar Posta bélyegragasztási szabályzatának a bemagolása is értelmesebb időtöltés.

Meg láthatóan ez az alapszabály igazából arra jó, hogy aki akarja így, aki meg nem, az amúgy értelmezze.

S valljuk meg, ez nem jogi kérdés. És pláne nem a demokratikus pártműködés csimborasszója.

Két lehetőség van.

Egy: Valamilyen, most még nehezen átlátható hatalmi harc indult, netán valaki-valakik az ellenzéki oldalról szét akarják verni, meg akarják szállni az LMP-t. (A Fidesznek ebben nincs érdeke, LMP-s nem fog Orbánra szavazni, és a mostanitól több szavazatot sem képes kapni egy zöldes libbal párt.)

Kettő: Ezek egyszerűen maguktól hülyék. És ahhoz képest, amit csinálnak, a gittrágás egy alkotó jellegű politikai tevékenység.

Önök melyikre tippelnek?

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Gulyás Gergely: A jövő évi költségvetés a bér-és gazdasági növekedést szolgálja

Emelkedik a jövőben a családi otthonteremtési kedvezmény összege az ötezer főnél kisebb településeken – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón a Magyar Falu program indulásáról szólva. Gulyás Gergely hangsúlyozta: a kabinet célja, hogy a falusi létforma népszerűvé váljon, és ne járjon az életszínvonal csökkenésével az, ha valaki vidékre költözik.

A sajtótájékoztató megkezdése előtt Gulyás Gergely kiemelte a magyar kormány együttérzését fejezi ki a görög erdőtüzek áldozatainak és hozzátartozóinak. A belügyminisztérium és a katasztrófavédelem vizsgálja annak lehetőségét, hogyan tud segítséget nyújtani a görög kérésnek megfelelően.

A jövő évi költségvetéssel kapcsolatban a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta:

A 2019-es költségvetés is a biztonságos növekedés költségvetése. Azonban vannak kockázatok.

Hozzátette: A költségvetés stabil lábakon áll és továbbra is cél az államadósság csökkentése. A nemzeti környezetben viszont vannak kockázatok. Például az eurózóna országainak általános eladósodása, az Egyesült Államokkal kialakult kereskedelmi háború és az Ukrajnában folyó háború, biztonsági helyzet.

Éppen ezért a  költségvetés minden korábbinál nagyobb tartalékot, mintegy 360 milliárd forintot tartalmaz – emelte ki.

A gazdaság mellett a bérek is növekednek

Gulyás Gergely elmondta, évek óta jók a magyarországi bérnövekedési adatok. 2010-ben 202 ezer forint volt a bruttó átlag bér, ami nyolc év alatt 65 százalékkal növekedett, vagyis mára 323 ezerre emelkedett. Hozzátette:

természetesen ez még mindig nem elegendő, szeretnénk ha több lenne.

Az adócsökkentés kormánya is szeretnénk lenni

Az eddigi döntések is azt jelentették, hogy jelentősen csökkentek az adók és járulékok. 2019 január elsejétől a szociális hozzájárulási adó mértéke 17,5 százalékra csökken. A gyermekek után járó adókedvezmény is, a kétgyermekes családok esetén teljessé válik, a jövő évben a korábbi egy gyerek után járó tízezer forint, duplájára nő – magyarázta Gulyás Gergely.

Magyar Falu programot is kívánnak indítani, amelyet a Modern Városok programhoz hasonlóan Gyopáros Alpár kormánybiztos fogja felügyelni. Célja: a falusi létforma népszerűsítése.

A CSOK összege növekedni fog az 5000 fő alatti településeken. Szeretnék a közösséget is erősíteni ennek érdekében kultúrházakat, játszótereket is fognak építeni.
A korábban említett tartalék jelentős részét a magyar kormány a Magyar Falu programra kívánja fordítani.

Aki védi Európát, azt eljárás alá vonják, aki behívja a migránsokat, azt megdicsérik

Az EB működése nem tükrözi az EU-t alkotó kormányok véleményét – hangsúlyozta.
Hozzátette:

ez a támadás egyértelművé teszi, hogy Brüsszel és a bizottság továbbra is migrációbarát politikát kíván folytatni.

Gulyás Gergely azt mondta, külön elfogadhatatlan, hogy egy alkotmánymódosítás miatt is kötelezettségszegési eljárást indított Brüsszel. Felhívta a figyelmet, hogy ez a módosítás semmi mást nem tartalmaz, mint amit a német alaptörvény is: a menedékjog csak azokat illeti meg, akik nem biztonságos harmadik országból érkeznek.

Gulyás Gergely teljes sajtótájékoztatója.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Venezuelában idén akár egymillió százalékos is lehet az infláció

Venezuelában az év végén az infláció elérheti akár az 1 millió százalékot, az ország gazdasága pedig egyre mélyebbre süllyed – vélte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyik illetékese.

Alejandro Werner, az IMF térségért felelős illetékese azt mondta, hogy a venezuelai inflációt csak ahhoz lehet hasonlítani, ami Németországban az első és második világháború után, illetve Zimbabwéban az előző évtized végén volt.

Az IMF képviselője szerint Venezuela hazai összterméke (GDP) az idén 18 százalékkal zsugorodik. A washingtoni székhelyű szervezet áprilisban kisebb, 15 százalékos gazdasági gyengüléssel számolt.

Az idei lesz a harmadik egymást követő év, amikor a venezuelai GDP kétszámjegyű mértékben zsugorodik, öt év alatt mintegy 50 százalékkal gyengült a gazdaság teljesítménye.

A hatalmas olajkészletekkel rendelkező, de szinte semmi mást nem exportáló Venezuela gazdasága az olajár esése miatt az elmúlt években gyakorlatilag összeomlott, számos venezuelai szenved élelmiszerek, valamint gyógyszerek hiányától. A szocialista kormány kritikusai szerint a caracasi vezetés a válságot hozzá nem értésével és korrupciójával saját maga idézte elő. Nicolas Maduro államfő ugyanakkor a nyugatot teszi felelőssé a gazdasági bajokért.

Nyitókép: Ariana Cubillos
Reklám
Tas J Nadas, Esq

A Barcelona elorozta Malcomot az AS Roma elől

Noha az AS Roma hétfőn bejelentette, hogy megállapodott a Girondins Bordeaux labdarúgóklubbal Malcom vételárában, végül az FC Barcelona ráajánlott az olaszok által kínált összegre, így a brazil szélső a katalánoknál folytatja pályafutását.

A fővárosi klub hétfőn közleményben jelezte, a játékos hamarosan Rómába érkezik, ahol átesik a szokásos orvosi vizsgálatokon, mielőtt aláírná a szerződését. Olasz médiaértesülések szerint 37 millió euróért vásárolták volna meg a 21 éves tehetség játékjogát, csakhogy a francia eladóhoz az utolsó pillanatban befutott a Barcelona 41 milliós ajánlata, amely további 1 millióval nőhet bizonyos feltételek teljesülése esetén.

A spanyol sajtó úgy tudja, a katalánok azt követően kínáltak a Romáénál nagyobb összeget, hogy nem sikerült megállapodniuk a Chelsea vezetőivel egy másik brazil, Willian vételáráról. Malcom a tervek szerint szerdán érkezik Barcelonába, hogy átessen a klubváltáskor szokásos orvosi vizsgálatokon.

Malcom 2016 januárjában a Corinthianstól igazolt a francia gárdához, amelynek színeiben 96 mérkőzésen 23 gólt szerzett.

Az AS Roma közben a svéd válogatott kapusának, Robin Olsennek a megszerzésével vigasztalódott. Az FC Köbenhavntól 8,5 millió euróért érkezett hálóőrnek az oroszországi világbajnokságon elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy nemzeti együttese a negyeddöntőig jutott. A vételára 3,5 millióval nőhet bizonyos feltételek teljesülése esetén.

Az ötéves szerződést aláíró Olsennek azt a brazil Alissont kell pótolnia, aki 62,5 millió euróért az FC Liverpoolhoz távozott, s ezzel minden idők legdrágább kapusa lett.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,433FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe