Főoldal Blog Page 863

Nemzetpolitikai helyettes államtitkár: cél a diaszpórának nyújtott támogatás növelése

Fotó: Patterman Renáta

Magyar származású, az Egyesült Államokban és Kanadában élő fiatalokat fogadott szerdán a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár. A találkozón Szilágyi Péter jelezte: az államtitkárság kiemelt céljai között szerepel a diaszpórában működő hétvégi magyar iskolák megerősítése és a diaszpórának nyújtott anyagi támogatások további növelése.

Fotó: Patterman Renáta

A ReConnect Hungary – Magyar Birthright Program keretében Magyarországra érkező fiatalokat köszöntve Szilágyi Péter hangsúlyozta: a kormánynak és a nemzetpolitikai államtitkárságnak 2010 óta kiemelt célja a diaszpórában élő magyar közösségek támogatása és anyaországgal való kapcsolataik erősítése. Hozzátette: ezt a célt szolgálja az évente Budapesten ülésező Magyar Diaszpóra Tanács és annak tavalyi ülésén elfogadott Magyar Diaszpórapolitika – Stratégiai irányok című dokumentum is, amely összegzi a magyar kormány diaszpóra segítése érdekében tett eddigi lépéseit és meghatározza a legfontosabb fejlődési irányokat.

Fotó: Patterman Renáta

A helyettes államtitkár rámutatott: a nemzetpolitikai államtitkárság kiemelt céljai között szerepel a diaszpórában működő hétvégi magyar iskolák megerősítése és a diaszpórának nyújtott anyagi támogatások összegének további növelése. Örömét fejezte ki, hogy a ReConnect Hungary Program immár hat éve szolgálja az anyaország és a diaszpóra közötti kapcsolatok erősítését, és reményének adott hangot, hogy a programban résztvevő fiatalok a jövőben sem felejtik el gyökereiket, ápolják magyar felmenőik örökségét és hazatérve a magyar nemzet valódi “nagyköveteivé” válnak saját közösségeikben.

Fotó: Patterman Renáta

Az államtitkárság háttéranyaga szerint a 2012-ben indított Reconnect Hungary-Magyar Birthright Program azzal a céllal jött létre, hogy egy kéthetes magyarországi program keretén belül azon másod- és harmad-generációs, 18-28 év közötti észak-amerikai fiatalok, akik keresik vagy erősíteni szeretnék magyar identitásukat, megismerkedhessenek az anyaország társadalmi, kulturális és gazdasági életével.  A program fővédnökei George Pataki, New York állam volt kormányzója és lánya, Allison Pataki Levy, szervezője és lebonyolítója a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF). A programot az államtitkárság a kezdetek óta támogatja. A 2016-ban és 2017-ben biztosított támogatás 24 millió forint volt.

Fotó: Patterman Renáta

Az első három évben évente 12-15 fő érkezett az USA több államából és Kanadából. 2015-ben a résztvevők száma megduplázódott, 30 fiatal vett részt a programban, 2016-ban pedig ez a szám 36-ra nőtt.

Fotó: Patterman Renáta

Az idei csapatban 25-en vannak, a két hét során az amerikai és kanadai magyar fiatalok meglátogatják felmenőik származási helyét, nem egyszer első ízben találkozva távoli rokonaikkal. Mivel kiemelt fontosságú a program számára, hogy a fiatalok a Kárpát-medencei magyarsággal is kapcsolatba kerüljenek, idén egy 10 tagú csapat július 3 – július 9. között Erdélybe is elutazik. Több helyszínt érintenek majd, helyi fiatalokkal és a magyarság helyi képviselőivel találkoznak, változatos, identitáserősítő programon vesznek részt – írták.

MTI / nemzetiregiszter.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Orbán Viktor tartja, amit Horthyról mondott

A Klebelsberg Kuno felújított lakhelyének átadásakor mondott megemlékező beszéd pontos fogalmazásának “minden szavát tartom” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Brüsszelben, az uniós tagállamok kétnapos csúcstalálkozóját követően tartott sajtótájékoztatóján.

A miniszterelnök elmondta, nevetségesnek találja azt a gondolkodást, amely szerint a kultuszminiszter “jó fiú, a miniszterelnök jó fiú”, aki meg őket kinevezi – a kormányzó -, annak nincsenek ebben érdemei.

“Ez egészen egyszerűen ellentétes a józan ésszel” – fogalmazott.

Kijelentette, nem vesz részt a történelemmel kapcsolatos vitákban. Véleménye szerint ugyanakkor elég a józan ész szabályait követni, amely azt mondatja, hogy miniszterelnök akkor volt Magyarországon, ha azt a kormányzó kinevezte, és jó kultuszminiszter akkor volt, ha őt a miniszterelnök megbízta. Nem lehet az adott korszak érdemeit a szerint felosztani, hogy ki tetszik az embernek és ki nem – vélekedett.

A miniszterelnök szerdán Budapesten a megújult Klebelsberg-kastély ünnepélyes átadásán elmondott beszédében a 20. század második és a harmadik évtizedét a magyarság történetének súlyos próbakövének nevezte és úgy vélte: néhány kivételes államférfiúnak, Horthy Miklós kormányzónak, Bethlen István miniszterelnöknek, és Klebelsberg Kuno miniszternek köszönhető, hogy az elvesztett világháború, a vörös terror 133 napja és a trianoni diktátum roppant súlya alatt “mégsem temetett maga alá minket a történelem”.

A brüsszeli sajtótájékoztatón a miniszterelnök az édesapja cégeinek állítólagos állami megrendelésére irányuló újságírói kérdésre válaszolva elmondta, Magyarországon a mindenkori törvényeket pontosan betartva működik minden európai uniós döntés. A törvények világosan rendelkeznek arra nézve, hogy ki mit tehet. A törvényeket be kell tartani – hangsúlyozta.

A miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy ezeket a törvényeket és az azokból fakadó gazdasági és erkölcsi szabályokat mindenki “akkurátusan betartja”. Az újságírói kijelentésre reagálva Orbán Viktor aláhúzta,

édesapjának cégei “állami megrendeléseket nem teljesítenek”.

A magyar Országgyűlésben pénteken elfogadott plakáttörvénnyel kapcsolatban elmondta, Magyarországon a törvények hatálybalépésének világos rendje van. A megalkotást követően azt meg kell szavazni, a házelnöknek alá kell írnia, majd a köztársasági elnöknek ellen kell jegyeznie és közzé kell tennie. Végül, ha nem találják az alkotmánnyal egybehangzónak az adott törtvényt, akkor különböző jogorvoslati fórumokhoz, például az Alkotmánybírósághoz lehet fordulni, amelynek joga van arra, ha helyt adjon a kifogásnak, visszaküldje, megsemmisítse, és az átalakítására szólítsa fel a jogalkotókat. Kijelentette, a törvényhozásnak tehát rendje van Magyarországon. “Az erről szóló politikai vitákat érdemes ebben értelmezni” – fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán Viktor hangsúlyozta:

a Fidesz olyan párt, amely betartja a pártokra vonatkozó törtvényeket,

az Állami Számvevőszék pedig minden évben ellenőrizte a párt gazdálkodását. “Tudtommal kifogást egyszer sem emelt nem csak a 2010-es évek után, de az azt megelőző években sem. Büszkék vagyunk arra, hogy a mi gazdálkodásunk mindig is transzparens volt és jogilag hibátlan” – fogalmazott.

Forrás: inforadio.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Magyarfóbiába torkollott a román kormányválság

Forrás: MTI Kelemen Hunor Liviu Dragnea szociáldemokrata vezetővel

AZ RMDSZ KÖVETELÉSEI A KÖZBESZÉD RÉSZÉVÉ VÁLTAK

A kormányválság kapcsán ismét a román belpolitika fókuszába került a magyar téma, ami rövid távon nem használ a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ), nehezíti a kisebbségi jogokat bővítő javaslatok elfogadását. A tomboló nacionalizmusról, a hatalmi érdekekről és a külföldi manipulálásról is beszél Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Barabás T. János elemző.

Még nincs vége a román kormányválságnak, bár a nehezebb részén túl van a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD), európai premierként sikerült egy bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatnia saját miniszterelnökét. Az RMDSZ végül nem vállalt szerepet a parlamenti döntésben, miután egyetlen javaslatát sem emelte a törvényhozás napirendjére a PSD.

A Sorin Grindeanu megbuktatásáról döntő voksolás előtt – amikor kiderült, hogy az RMDSZ milyen elvárásokhoz kötötte a szociáldemokrata akciót támogató szavazatait – az 1990-es éveket idéző magyarellenes hullám öntötte el a teljes ellenzéki politikai palettát és a média jobboldalra húzó részét. Ezt követően hátrált meg a PSD.

Forrás: MTI
Kelemen Hunor Liviu Dragnea szociáldemokrata vezetővel

A kérdés most az, milyen kihatással lehet ez a nyíltan soviniszta kampány az RMDSZ további politikai érdekérvényesítésére. Van-e ezek után esély a szociáldemokratákkal kötött megállapodásban foglalt törvénymódosítások, tervezetek elfogadására? Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint az anyanyelvhasználati jogokat bővíteni kívánó közigazgatásitörvény-módosítás mindenképpen napirendre fog kerülni szeptemberben.

A politikus a Krónika című erdélyi napilapnak elmondta, a nyár folyamán megpróbálják intenzívebbé tenni a párbeszédet a román emberekkel, elkerülendő a mostani hangulatkeltés további kihatásait. „Európában nem nagyon látni ilyen farizeus társadalmat, mint a román. Miközben itthon üvölt az elképesztő magyarellenes, nacionalista hangulatkeltés, az államfő Berlinben kijelenti, hogy Romániában példaértékűen meg van oldva a kisebbségi kérdés.

És a két vonat nem csattan össze a fejükben hatalmas robajjal” – mondta Kelemen, aki ugyanakkor úgy véli, a politikában nem lehet cél az összeveszés, a megállapodásuk négy évre szól a jelenlegi bukaresti kormánykoalícióval.

Barabás T. János, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója szerint politikailag nem változtatott lényegileg az elmúlt hetek román belpolitikai vihara az RMDSZ helyzetén, mert a bukaresti kormánykoalíciónak csak kivételes esetekben van szüksége a magyarok parlamenti szavazataira, lévén hogy többségben vannak a törvényhozásban, és mint az elmúlt napok történései bizonyítják, könnyen kapnak más frakcióktól is átszavazókat egy kis biztatás után.

A kolozsvári születésű elemző úgy véli, az újabb kormányalakítás során fel fog merülni a magyar párt neve, de a szociálliberális koalíció szavazóbázisa nem nyitott a párbeszédre a három nagy témakörben, amelyet az RMDSZ kezdeményezett (közigazgatási törvénymódosítás, amellyel településenként tízszázalékos kisebbségi arányhoz köti az anyanyelvhasználat jogát, jelképek, székely zászló, március 15. hivatalos ünnepé nyilvánítása, illetve a kisebbségi törvény, amely lehetőséget adna a kulturális autonómiára).

A szakértő a Magyar Időknek elmondta, a Kelemen Hunorék által tágyalóasztalra emelt követeléseket követő román nacionalista felbuzdulás rövid távon nem használ ugyan az RMDSZ-nek, de legalább a közbeszéd részévé váltak, mit is akar a magyarok képviselete. „A baj az, hogy a magyar témát használja több román és külföldi, például orosz hatalmi tényező, az RMDSZ-nek nincs eszköze ezt a manipulációt ellentételezni” – tette hozzá az elemző.

Forrás: magyaridok.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Romlott a magyarság helyzete Romániában (Sógor Csaba európai parlamentben)

Sógor Csaba európai parlamenti képviselő a jogállamisági mechanizmus szükségessége mellett foglalt állást az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság (LIBE) parlamentközi ülésén.

Az EP-képviselő az elmúlt napok romániai eseményeire is utalva leszögezte: a kisebbségellenes megnyilvánulások egyre sürgetőbbé teszik egy olyan európai szintű ellenőrzési rendszer kidolgozását, amely felügyeli és felelősségre vonja a tagállamokat, ha azok nem tartják tiszteletben a jogállamiságot, a demokráciát és az alapvető emberi jogokat.

Az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek képviselői közösen tárgyaltak az EP által 2016. október 25-én elfogadott, a demokráciára, a jogállamiságra és az alapvető jogokra vonatkozó uniós mechanizmus létrehozásáról szóló jelentés gyakorlati alkalmazásáról.

Az RMDSZ részéről Sógor Csaba mellett a vitában részt vett Ambrus Izabella romániai parlamenti képviselő is – tájékoztatott tegnapi hírlevelében az RMDSZ. „A román államfőtől a külügyminiszterig mindenki azt mondja, hogy a hagyományos nemzeti kisebbségek példaértékűen gyakorolhatják jogaikat Romániában. Ennek ellenére az elmúlt napokban újra láthattuk, hogy a romániai magyarság jogos kérései – többek között a 2005 óta fiókban heverő, a csatlakozáskor megígért, de soha el nem fogadott kisebbségi törvény, a MOGYE magyar tanszékének és a marosvásárhelyi római katolikus iskola helyzetének rendezése, az anyanyelv- és szimbólumhasználat kérdése – az országra leselkedő veszélyként vannak számon tartva. Erőteljes uszítási eszközként alkalmazzák őket a társadalom irányában”– hívta fel a figyelmet Sógor, aki szerint elfogadhatatlan, hogy az őshonos kisebbségi közösségek a csatlakozás után hátrányosabb helyzetbe kerüljenek saját országukban.

Arra is rámutatott, hogy Romániához hasonlóan több olyan uniós tagállam van, amely semmibe veszi az Európai Unió alapszerződésébe foglalt értékeit. „Azt szeretnénk, ha a jogállamisági mechanizmus révén az Európai Unió a nemzeti kisebbségek jogainak betartását is számon kérné, hiszen, bár az elmélet működni látszik, a gyakorlatban ezen a területen súlyos visszarendeződés és visszaélés tapasztalható a csatlakozás után. Az Európa Tanács monitoring-jelentései, vagy az Emberi Jogok Európai Bíróságának elmarasztaló ítéletei pedig semmilyen rendszerszintű következménnyel nem járnak a tagállamokra nézve” – emelte ki a képviselő, aki szerint egy ilyen jogállamisági mechanizmussal új korszak kezdődhet, amelyben az EU teljes területén ugyanazok az alapjogok illethetik meg az uniós polgárokat, így az őshonos nemzeti kisebbségeket is.

A demokráciára, a jogállamiságra és az alapvető jogokra vonatkozó úgynevezett jogállamisági mechanizmus célja, hogy valamennyi EU-tagállam tiszteletben tartsa az EU-szerződésekben rögzített értékeket, ehhez pedig világos, tényeken alapuló feltételeket határozzon meg.

Az EP által tavaly októberben elfogadott jelentés kulcsfontosságú elemként tekint a parlamentközi vitára mint az ellenőrzés egyik demokratikus alappillérére – áll a tájékoztatóban.

Háromszék

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Semjén: kitűnő munkát végeztek a Kőrösi Csoma- és a Petőfi-ösztöndíjasok

Fotó: Patterman Renáta

A külhoni magyarság kulturális, nyelvi identitásának megerősítésében, a magyar nyelvű oktatás kiterjesztésében és a honosítás területén egyaránt kitűnő munkát végeztek a Kőrösi Csoma Sándor és a Petőfi Sándor program ösztöndíjasai – értékelt Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerdán Budapesten, a két program idei zárókonferenciáján.

A kormányfő helyettese a diaszpóra magyarságát támogató Kőrösi Csoma Sándor-program és a szórványmagyarságot felkaroló Petőfi Sándor-program ösztöndíjasait köszöntve rámutatott: a nemzetpolitika fundamentuma 2010-től, hogy egyetemes magyarságban gondolkodnak. Az egyetemes magyarságnak integráns és megkerülhetetlen része a Kárpát-medence és a diaszpóra magyarsága egyaránt – hangsúlyozta.

Fotó: Patterman Renáta

Kiemelte: a külhoni magyarságot nem zárványszerűen kezelik, hanem a magyarság oszthatatlan részeként, és arra törekednek, hogy minden, ami Magyarországon megvalósul és “tárgyilag kiterjeszthető”, vonatkozzon rájuk is. Példaként említette a demográfiai támogatásokat, közte az anyasági támogatást, ami szorosan nem kötődik a területi elvhez, de jár minden magyarnak, éljen bárhol a világon.

Fotó: Patterman Renáta

Semjén Zsolt az ösztöndíjasok munkáját értékelve kiemelte, hogy a magyarság kulturális, identitásbeli megerősítése kitűnően sikerült. Kitért a magyar nyelvű oktatás kiterjesztésére és rámutatott: e téren is fontos lépések történtek.

Fotó: Patterman Renáta

Hozzátette: befejeződött az a folyamat, amelynek célja az volt, hogy az emigránsszervezetekből minden magyar otthonát jelentővé alakítsák a diaszpóra szervezeteit. Ez alapvetően szintén az ösztöndíjasok munkájának köszönhető – közölte a miniszterelnök-helyettes.

Semjén Zsolt kitért a nemzet közjogi egyesítésére is, és közölte: a Magyar Állandó Értekezlet ülésére várhatóan elérik a kitűzött cél, és meglesz az egymillió új magyar állampolgár. A jelenlegi helyzetben ez az egyetlen lehetséges válasz Trianonra – jegyezte meg. Hozzátette: Erdély, Kárpátalja és Délvidék adta a többségét az új állampolgároknak, de lelkileg hatalmas jelentősége volt annak, hogy mindez a diaszpóra magyarságának is elérhető.

Fotó: Patterman Renáta

A kormányfő helyettese közölte: a tapasztalatok alapján elszánt abban, hogy egyszerűsítsék az anyakönyvi vonatkozásokat, és akár a választási szabályokon is változtassanak. Azt kérte, hogy az ösztöndíjasok írják le, a honosításnál hol láttak olyan bürokratikus nehézségeket, amelyek aránytalan terheket rónak az ottaniakra, valamint, hogy a választásoknál mi jelentett problémát a szavazatok leadásánál.

Fotó: Patterman Renáta

Grezsa István kormánybiztos arról beszélt, hogy 150 ösztöndíjas teljesített hat, illetve kilenc hónapos szolgálatot. Hozzátette: az idén 530 jelentkezőből 180 ösztöndíjast választottak ki, és csaknem harmincan már el is utaztak a déli féltekére.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Megszavazta a plakáttörvényt a parlament

A településkép védelméről szóló törvény módosításával szigorította az Országgyűlés a politikai reklámok kihelyezését pénteki rendkívüli ülésén.

Az államfő által megfontolásra visszaküldött jogszabály módosítását 123 kormánypárti igen szavazattal, 68 ellenzéki képviselő ellenszavazata mellett fogadta el a parlament.

A településkép védelméről szóló jogszabály kiegészült a közpénzekkel való felelős gazdálkodásra kötelezett szervezetekre vonatkozó különös szabályokkal. Az új passzusok előírják a kötelező listaáras plakáthely-beszerzést a közvetlenül vagy közvetetten költségvetési támogatásban részesülő szervezeteknek.

Részletesebben azon szervekre vonatkozna, amelyeket nevesít a költségvetés, a büdzséből támogatásban részesülnek, valamint azon szervezetekre is, amelyek költségvetésből támogatott jogi személyektől kapnak forrást, utóbbiakra azonban csak akkor vonatkozna, ha teljes bevételük legalább fele származik a költségvetésből támogatott szervezettől.

A listaártól csupán az uniós nyílt eljárás szerint lefolytatott beszerzéssel, illetve a közbeszerzési törvény szerinti központi beszerző szerv által lefolytatott beszerzési eljárás során lehet eltérni.

Rögzítették azt is, hogy a plakátkihelyezésről szóló szerződéseket a feleknek haladéktalanul el kell küldeniük az érintett hatóságnak, amely azt honlapján közzéteszi. Ha a szerződésátadás nem teljesül, akkor a hatóság két napon belül eltávolítja a plakátokat.

A jogellenesen elhelyezett plakátokért 150 ezer forintos bírság szabható ki.

A módosítások a járműveken elhelyezett hirdetésekre is vonatkoznak, a korábban megkötött szerződések szerint pedig július 15-ig helyezhetők ki plakátok.

A jogszabály a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Ezen rendelkezések elfogadásához egyszerű többség is elegendő volt az ülésen, azonban a törvényalkotási bizottságnak volt egy MSZP-nek tulajdonított, kétharmados rendelkezéseket tartalmazó indítványa, amely nem kapta meg a szükséges támogatást a zárószavazáson.

Az Országgyűlés múlt héten kedden szavazott az átlátható kampánytevékenység érdekében javasolt kormánypárti törvénymódosításról, vagyis az úgynevezett plakáttörvényről, azonban a sarkalatos rendelkezések nem kapták meg a minősített többséget. Ilyen volt például az, hogy megtiltották volna a politikai plakátok kihelyezését a választási kampányidőszakon kívül.

Az elfogadott, de ki nem hirdetett jogszabályt csütörtökön Áder János köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek. Az államfő azzal indokolt, hogy a törvény normatív tartalommal nem bíró, ellentmondásos, értelmezhetetlen és végrehajthatatlan rendelkezéseket tartalmaz.

Forrás: inforadio.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Felfigyelt Budapestre a NASA

Fotó: Soponyai György / apod.NASA.gov

Egy magyar fotós, Soponyai György képe lett a nap fotója a NASA-nál.

Fotó: Soponyai György / apod.NASA.gov

A gyönyörű dunai látkép felett a fogyó Hold és a Vénusz együttállása látható, és az éjszakai világító felhők is vonzzák a tekintetet.

Forrás: inforadio.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

KUTYÁK, VONÁK, ÖLEK

Vona ölében kölyökvizslák, Lajos ölében Vonák. Perverz miniatúra a kora 21. századból. Mert a Lajos vett magának egy pártot. Azért kellett újat vennie, mert a régit nem tudta megvenni, pedig nagyon akarta. Úgyhogy Lajos megvette Vonát.

Ugyanis Vona megvehető. Lajos pedig a megvehetőket szereti. Ezért szereti Lajos Csintalant, aki elárulta az MSZP-t, aztán a Fideszt is – sovány vigasz most már, hogy annak idején néhányan hisztiztünk Csintalan beengedése miatt, mert azt mondtuk, ha elárulta a sajátjait, bennünket is el fog. És Vona? Vona először Csurkát árulta el, most pedig a saját pártját. El is magyarázta: „Én adtam ennek a pártnak a lelkét, és én is veszem el.” Ekkora egóval csak pszichopaták bírnak!

Mégis, mindez az egykori SZDSZ fekete öves háttértrógereinek áldásával zajlott és zajlik, akik már vagy egy éve a Jobbikot és Vonát ajánlgatják a baloldalnak.
És ez az ajánlgatás teljes káoszt okozott. Igen, először képzeljék el, mi lenne itt, ha Lajos 230 forintért a Fidesznek adott volna plakáthelyeket. Óriási botrány lenne, s már nyilván megszólaltak volna az EU-s vezetők is, féltve a magyar demokráciát.

Most viszont nagy csend van. Hiszen a pártfinanszírozási korrupcióban nyakig ülő Jobbikot volt eszdéeszes háttértrógerek ajánlgatják már vagy két éve. Úgyhogy feltűnően nagy a csend, és a nagy csendben mindenkinek feltűnően egyszerre ment el a maradék esze. E meghülyülés ékes bizonyítéka a plakáttörvény sorsa.

Az MSZP saját módosító javaslatot nyújt be, aztán visszavonja, aztán, amikor szavazni kell róla, azt is letagadják, hogy valaha benyújtottak volna bármilyen saját indítványt. Kár, hogy a beterjesztett javaslat ott van Gulyás Gergelynél, aláírója Tóth Bertalan MSZP-frakcióvezető.

Az MSZP konkrétan hülyét csinál magából, ráadásul egy olyan kérdésben, ami a pártfinanszírozás átláthatóságát lett volna hivatott megoldani, és ami az MSZP-nek is elemi érdeke lett volna. Helyette 24 óra alatt elmondtak mindent és mindennek az ellenkezőjét, méghozzá Botka parancsára. De ki is az a Botka? Tagja a frakciónak? A pártvezetésnek? Nem, nem tagja egyiknek sem.

Amikor utoljára indult párttisztségért, elhajtották a fenébe. Botkának semmilyen hivatalos funkciója nincs, azon kívül, hogy belőle csináltak miniszterelnök-jelöltet, mégis csuklóztatja az egész pártot, és 24 óra alatt belehajszolta a sajátjait a teljes bukásba.

A másik jelenség Szél Bernadett. Aki elismeri, hogy a probléma adott, s hogy Lajos velük bizony jól kiszúrt, de nem szavazzák meg a törvényt, mert „nem asszisztálnak a Fidesznek és Orbánnak”. Hát persze. De igazából ebben nincsen semmi meglepő.

Tudom, mert együtt kávéztam vele: talán nincs ember, akinek a tekintetében annyi rendíthetetlen, mély ostobaság és olyan jegeces Orbán-gyűlölet lenne, mint ennek a szerencsétlen nőnek a szemében. Szánalmas.

És a Jobbik? Ők kétségbeesetten vagdalkoznak, és egyre vadabb hülyeségeket beszélnek. Z. Kárpát a hatvanas évek koncepciós pereit emlegeti, a bozótharcos Volner meg szöget akar verni a Fidesz koporsójába. Pedig, gyerekek, szögverés meg koncepciós per helyett elég lett volna tisztességesnek lenni, nem csalni és nem elfogadni a csaló pénzét.
A többit ne is méltassuk szóra. Csak rögzítsük: így esett, mi megesett.

És így lett a kétharmados törvény helyett sima feles törvény, ugyanazzal a céllal, okkal és következménnyel. A „plakáttörvény” megszavazása a Jobbikon túli ellenzék elemi önérdeke, túlélési gyakorlata lett volna.

De teljesen összezavarodtak a háttértrógerektől, így inkább odahevertek ők is Lajos ölébe, közvetlenül a kölyökvizslák és a Vonák mellé, és várják a fültővakarást meg egy-két kegyelemplakátot, de semmiképpen sem 230 forintért. Annyiért ugyanis a Vonák lettek megvéve.

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Kezdetét vette az V. Szent László Napok programsorozat Nagyváradon

Hétfő délután hivatalosan kezdetét vette az V. Szent László Napok programsorozat Nagyváradon. A rendezvény megnyitóján részt vett Dr. Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, aki a programsorozat nyitásaként megkoszorúzta a római katolikus püspöki palota kertjében található Szent László-szobrot.

A rendezvény Móser Zoltán fotóművész Szent László-freskók a Kárpát-medencében című kiállításának megnyitójával, majd a Nagyváradi Állami Színházban tartott nyitógálával folytatódott. Az ünnepi gálán mondott beszédében a helyettes államtitkár felidézte: a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából indította el a Szent László Évet. Hozzátette: az emlékévet a múlt héten a Magyar Országgyűlés határozatként is meghirdette.

Dr. Szilágyi Péter hangsúlyozta: László király naggyá tette Váradot, dicsőséget szerzett a magyarság számára, békét és biztonságot teremtett a Kárpátok ölelte földön. Kiemelte: „XXI. századi modern emberként van mit átvennünk az elődöktől. Saját emberi mivoltunk úgy teljesedhet ki, ha a merünk nagyok lenni és magas célokat kitűzni. Ehhez a nyílt és felemelkedni tudó lelkülethez adott jó példát Szent László király.”

Miniszterelnökség / nemzetiregiszter.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Kemény üzenetet kapott Bernd Storck a gólkirálytól

Nikolics Nemanja, a Chicago Fire labdarúgója úgy nyilatkozott, “semmi értelme” azért hazautaznia a magyar válogatotthoz a tengerentúlról, hogy a mérkőzések végén 15-20 percnyi játéklehetőséget kapjon.

A korábban a Videotonban és a Legia Warszawában is gólkirály, jelenleg az észak-amerikai bajnokság (MLS) góllövőlistáját vezető Nikolics minderről a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában beszélt. Mint elmondta, nem örül, hogy nem volt ott Andorrában az 1-0-s magyar vereséggel zárult világbajnoki selejtezőn, amely után olyan fájdalmat érzett, mintha ő is együtt lett volna a társakkal.

“Ez egy sokk volt. Attól, hogy nem szerepeltem ezen a mérkőzésen, valamilyen szinten én is tagja vagyok ennek a csapatnak” – elevenítette fel érzéseit a támadó, aki téli átigazolását követően eddigi 16 MLS-mérkőzésén 13 gólt szerzett.

Véleménye szerint az andorrai meccs után az a legfontosabb, hogy mindenki megtalálja, hol hibázott, majd ezeket a hibákat kijavítsák.

“Ez egy baki volt sajnos, de az élet megy tovább, koncentrálni kell a következő mérkőzésekre” – tette hozzá.

Saját magával kapcsolatban megemlítette, őszinte a viszonya Bernd Storck szövetségi kapitánnyal, korrektül el tudják mondani egymásnak a gondolataikat, minden kerethirdetés előtt beszélnek. A legutóbbi összecsapással kapcsolatban abban állapodtak meg, hogy mivel az oroszok elleni felkészülési mérkőzésre klubkötelezettsége miatt nem tudott volna hazarepülni, “csak” egy Andorra elleni találkozó miatt nem jön haza. Nikolics megjegyezte, annak egyébként sem látja értelmét, hogy azért hazautazzon, hogy 5-10 percet vagy esetleg fél órát játsszon.

“Nem vagyok közel, így nem egyszerű a helyzet, de úgy nem is tud egy játékos gólokat lőni, ha a kispadon ül. Szerintem lenne helyem a kezdő tizenegyben, de az edző állítja össze a csapatot, nem én” – zárta Nikolics, aki szerint Storck megértette, elfogadta az álláspontját. Egyúttal hozzáfűzte, ha megkapta a bizalmat, gólokkal hálálta azt meg, éppen ezért rosszul esik neki, hogy a nemzeti csapatnál nem volt még erre lehetősége.

Forrás: inforadio.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Más is pocsékul érzi magát a vakáció után

Fotó: MTI / Varga György

A helyzet persze nem drámai, de azért elég nyomorúságos lehet. Fogadjuk el, hogy tényleg nem könnyű visszatérni a nyaralásból a hétköznapokba, de néhány ötlet sokat lendíthet szomorúság és a tehetetlen düh leküzdésében. Gondolta például, hogy a mosás, takarítás, egy szabad vasárnap, vagy a jövő évi nyaralásról való ábrándozás segít?

Egy borzalmasan sikerült vakáció után megváltás lehet hazajönni a kiszámítható, ismerős darálóba, de mi van, ha eszméletlenül jól sikerült a nyaralás, és ebből kell valahogyan megoldani az átmenetet az eszméletlenül jótól nagyon is távol álló hétköznapokba? Persze elismerjük, hogy a probléma felvetése egyfajta luxusnak számít, hiszen feltételezi, hogy legalább voltunk nyaralni, de ettől még tényleg megoldandó feladat.

Minden augusztus végén balatoni nyaralót akarok venni, és azt kérdezem magamtól és attól, aki épp mellettem áll: ugyan miért ne élhetnék én ott? Azt már elfogadtam valahogy, hogy nem lehet egész évben nyár (bár…), de ez a Balaton-szindróma mindig felüti a fejét. A legjellemzőbb tünetem a visszavágyódás, de az élet kezeli. Visszatérek a sűrűjébe, és nincs idő ilyesmiken gondolkodni. És be kell ismernem: így teljes, ha csak nyaralásból állna az élet, az valahogy sántítana. Hol lennének a kollégák, barátok, poénok, sztorik, küzdelmek és mindaz, amit aztán olyan jó emésztgetni a következő nyaraláson?

Pisti

Nincs többé tenger, nincsenek hegyek, nincs Balaton, se romantikus naplemente, és búcsút inthetünk az édes semmittevésnek is (pedig ezt aztán végképp nem kellene). Cserébe van araszolás a dugóban, ázás az esőben, ébredés az ébresztőórára és véget nem érő rohanás a saját életünk után. Megint számít, hogy kedd van-e vagy szerda, míg nem olyan rég abban a kegyelmi állapotban léteztünk, hogy nem is tudtuk, milyen nap van. Ezt a kontrasztot tényleg nem könnyű feldolgozni, főleg ha hajlamosak vagyunk a szélsőségek irányából megközelíteni a saját életünket.

Fotó: MTI / Varga György

Szakemberek szerint az egész vakáció utáni depresszió csak egy mítosz, de azoknak, akik a saját bőrükön érzik, nyilván nagyon is valóságos. A tünetek között lehet lehangoltság, szomorúság, elvágyódás. Érezhetjük azt, hogy semmi energiánk, hogy a legegyszerűbb feladatok ellátására is képtelenek vagyunk.

Unatkozunk, kedvetlenek vagyunk, frusztrál a saját életünk/munkánk/kapcsolatunk, és egyszerűen nem tudunk szabadulni a meggyőződéstől, hogy máshol jobb, mint ahol épp vagyunk, és hogy minden gondunk megoldódna, ha visszamehetnénk Lisszabonba, Nizzába, Reykjavíkba vagy Tihanyba.

Az igazi életünk még soha nem tűnt szürkébbnek és lehangolóbbnak, mint amikor megérkezünk a nyaralásból. Közben fogynak a nyári tartalékok, és a sarkon túl már ott leselkedik ránk a szeptember. Nem csoda, hogy a világvége érzés bekúszik a bőrünk alá. Az egész olyan, mint valami furcsa másnaposság, amely ellen erőtlenül és motiválatlanul, így a siker halvány reménye nélkül próbáljuk felvenni a harcot, és csak várjuk, hogy ránk zuhanjon az első hétfő, amikor nem a tengerparton/hegyekben/strandon/Balatonnál kezdjük a napot.

Bármennyire lehetetlennek tűnik is, ebből a nyomorúságos érzésből még akár valami jót is ki lehet hozni. Optimális esetben elkezdhetünk annak a közhelynek a megvalósításával foglalkozni, hogy olyan életet teremtsünk magunknak, amelyből nem vágyódunk el, vagy ha ez nem megy, összeszedjük minden bátorságunkat, kiszállunk az addigi életünkből, és elvonulunk valamiféle örökös vakációra.

De találtunk ennél földhöz ragadtabb, a megvalósítást sikerével kecsegtető javaslatokat is, és a kipróbált stratégiákat talán még épp időben osztjuk meg, hogy megkönnyítsük a valóban nem egyszerű átmenetet a nyárból az őszbe, a szabadságból a kötöttségekbe.

Ha hosszabb, egy hétnél tovább tartó vakáción vagyok, az utolsó egy-két napban majdnem mindig nagyon várom már, hogy hazajöjjek, és a hazajövetel után két nappal szoktam elkezdeni szarul érezni magam. Először nagyon jó, hogy minden ugyanúgy van, mint amikor elmentem, aztán ugyanez elkezd frusztrálni. Ezért igyekszem ilyenkor a szokásosnál többet eljárni otthonról, találkozni emberekkel, és nem azonnal visszailleszkedni a rutinba.

Bence

Nemcsak a nyaralást érdemes előre megtervezni, hanem a visszatérést is, egy puha landolás a hétköznapokba ugyanis jelentősen enyhítheti a vakációt utáni szomorúság kínzó érzését. Szakemberek szerint az egész folyamat egy egyszerű lépéssel, a kipakolással kezdődik – nincs lehangolóbb, mint napokig nézni a teli bőröndöt a sarokban –, és egy kiadós mosással folytatódik.

Ez egyfajta rituális lezárása lehet a vakációnak, és ha már el kell kezdeni, vagyis inkább folytatni a korábbi életünket, akkor azt legalább tiszta zokniban tegyük. És ne felejtsük el feltölteni a nyaralás előtt lelkiismeretesen kiürített hűtőt sem, a lényeg mégis csak az lenne, hogy gondoskodjunk magunkról, ha már megszakad a szálloda all-inclusive, vagy legalább félpanziós kényeztetése.

Nyaralás után a legfontosabb, hogy szigorúan tilos másnap munkába menni! Én legalábbis igyekszem mindig plusz egy szabadnapot kivenni akklimatizálódni, hogy ne rontsam el a nyaralás élményét azzal, hogy másnap már dolgoznom kell.

Peti

Ha egy mód van rá, ne szúrjunk ki magunkkal azzal, hogy vasárnap térünk vissza, és hétfőn már a munkahelyünkön kezdünk, erre a kontrasztra ugyanis szinte biztos, hogy nem vagyunk felkészülve, így ha tehetjük, hagyjuk magunknak legalább egy napot arra, hogy felkészüljünk a sokkolóan új helyzetre.Abban a tévhitben viszont ne ringassuk magunkat, hogy soha nem jön el az első munkanap, inkább nézzünk szembe a realitásokkal. Például az e-mail fiókunkkal.

Ha ezer e-mail vár ránk, ne csüggedjünk, nagyjából a 95 százalékukat nyugodtan törölhetjük olvasatlanul, és az első napunkon nem próbáljunk azonnal mindent megcsinálni, elég, ha a legfontosabbal foglalkozunk.

De mindenekelőtt aludjunk rendesen! Az alvás fontosságát nem győztük már eddig is hangsúlyozni, és egy nyaralás után, amikor jó eséllyel felborult a megszokott rutinunk, és későn feküdtünk, későn keltünk, a kettő közötti pihenést pedig adott esetben alkoholfogyasztással szabotáltuk, ne lepődjünk meg, hogy némi alvásdeficittel térünk vissza. Külön megemeljük a kalapunkat azok előtt, akik kisgyerek(ek)kel indultak el nyaralni, hiszen az ő éjszakáik ugyanolyan hektikusak voltak, mint az otthoni hétköznapi éjjelek. Próbáljuk hát a lehető legtöbbet kihozni az alvásból, hogy a vakáció utáni levertséget ne súlyosbítsuk már indulásból fáradtsággal.

Azzal semmiképpen sem járunk jól, ha a vakációs életvitelünket, élményeinket és lehetőségeinket a hétköznapival hasonlítjuk össze, viszont semmi sem akadályoz meg abban, hogy merítsünk ezekből a hétköznapokban is.

Egyfelől igen, nagyon rossz, hogy vége van, hogy újra vekkerre kell kelni, hogy megint százával jönnek a levelek, és valamit illik is rájuk reagálni, hogy megint nincs semmi másra idő, csak, amit muszáj megcsinálni. Másfelől viszont buzog bennem a tettvágy, és egy darabig még kitart a felszabadultság és kipihentség érzése. Úgy pedig minden könnyebb: elviselni a frusztrált kollégákat, a városban járkáló őrülteket, vagy hogy már néha az ősz illatát hozza a szél.

Emese

A vakációról magunkkal hozott energiát érdemes becsatornázni úgy, hogy továbbra is megtaláljuk a segítségével a motivációt arra, hogy jól érezzük magunkat. Különösen azért, mert az intenzív élményekkel teli napok után könnyen azt érezhetjük, hogy nem történik velünk semmi új vagy érdekes, és ettől csak még nehezebb megbarátkozni a szabadság végével. A hozzáértők azt ajánlják, hogy iktassunk be néhány hétvégi kirándulást a kalandvágyunk csillapítására. Ha pedig kipróbáltunk valamilyen hobbiként is értelmezhető tevékenységet a nyaralás során – legyen az mozaikozás, horgászás, görkorcsolyázás vagy hegymászás – könnyen előfordulhat, hogy a művelet egyszerűen beilleszthető a hétköznapokba is.

Azoknak, akik a nyaralás utáni lehangoltságból való felépülést igazán komolyan gondolják, a szakemberek radikális megoldást ajánlanak: takarítsanak. A nyilvánvaló előnyök mellett – a ház tiszta lesz –, ez a gyakran megvetett tevékenység segít kitisztítani a fejünket, és abban is, hogy a szálloda/sátor/lakóbusz egzotikuma után ismét felvegyük a kapcsolatot a saját jól megszokott környezetünkkel. Nem is szólva arról, hogy helyet kell találnunk a haza cipelt szuveníreknek.

Akik ennél is nagyobb elszántságot éreznek magukban, azok a takarítást kombinálhatják a lomtalanítással is – ha egy-két hétig tudtak egy bőröndből vagy hátizsákból élni, akkor valószínűleg nincs is szükségük olyan sokk cuccra, mint amennyit felhalmoztak az évek során. A cuccaink eladásából pedig máris megvan a következő nyaralás költségeinek egy része.

Egy talán meghökkentő gyógymód a visszatérés utáni szomorúságra: igen, akár már most elkezdhetjük megtervezni a következő nyaralást. A tudat, hogy a tengerpart melletti naplementés vacsora nem egyszeri és megismételhetetlen volt, hanem adott esetben reprodukálható a jövőben, enyhítheti a veszteségérzetet.

És igen, nyugodtan elő lehet venni újra és újra a vakációs fényképalbumot, akár magányos akár csoportos nosztalgiázás céljából (már ha a csoport többi tagja is vevő erre). Csak azért, mert itthon vagyunk, még nem kell elfelejtenünk, hogy máshol voltunk. Ha történetesen olyan szuveníreket szereztünk be, amelyeket a mindennapokban is hasznosíthatunk, máris gondoskodtunk arról, hogy a legszürkébbnek tűnő pillanatokban is felidézzük a kellemes emlékeket.

Végül pedig a vakáció utáni lehangoltság egyik leghatékonyabb ellenszere, ha elkezdünk vakációs helyszínként tekinteni a saját városunkra, és időről időre egy turista lelkesedésével belevetni magunkat a látnivalók és események kellős közepébe. Perspektíva kérdése az egész.

Forrás: vs.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Megfizeti a nagyharang

Ó. Nagy Gábor szakértelmével a következő percekben felfedezzük, mi a kapcsolat az adósság kifizetése és az ásó, kapa, nagyharang között, amikor annak a szólásunknak az erededét kutassuk, melynek címe Megfizeti a nagyharang. Elmondja Hargitai István.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Kukoricafőzelék recept

Hozzávalók / 4 adag

  • 280 g csemegekukorica (konzerv)
  • 6 dkg vaj
  • 1 evőkanál finomliszt
  • 3 dl tej
  • 2 dl főzőtejszín
  • 1 csokor petrezselyem
  • só ízlés szerint
  • bors ízlés szerint
  • 2 gerezd fokhagyma

Elkészítés

  1. A kukoricát vajon átforrósítjuk, majd liszttel meghintjük, és felengedjük a tejjel.
  2. Sóval, borssal és a pépesített fokhagymával ízesítjük, végül hozzáadjuk a tejszínt.
  3. Karikára vágott sült virslivel tálaljuk.

Forrás: nosalty.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,430FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe