A WannaCry zsarolóvírus péntek óta legalább 150 országban összesen 200 ezer célpontot támadott meg, és a szám tovább nőhet, ha az emberek hétfőn visszatérnek munkába – adott hangot félelmének az Europolt vezető Rob Wainwright vasárnap.
Wainwright az ITV tévéhálózat egyik vasárnapi műsorában elmondta: a támadás különlegességét az adta, hogy a zsarolóvírust féregfunkcióval kombinálták, ezáltal a fertőzés automatikusan továbbterjedt.
“Ilyen globális méretű támadásra eddig nem volt példa” – hangsúlyozta az Europol-igazgató.
“Növekvő fenyegetéssel állunk szemben” – tette hozzá. “A számok egyre emelkednek, és aggódom, hova lyukadunk ki hétfő reggelre, mikor az emberek visszatérnek a munkába, és bekapcsolják gépeiket.”
Az autógyárak, kórházak, boltok, vasúttársaságok és iskolák informatikai rendszereit is megbénító vírus terjedése lassult ugyan, de félő, hogy szusszanásnyinál nem lesz hosszabb a szünet.
Wainwright elmondta, hogy egyelőre sem az Europol, sem más ügynökségek nem sejtik, ki állhat a támadás mögött, de abból indulnak ki, hogy bűnözőről van szó.
“Bizonyos összegeket követelnek, ebben az esetben viszonylag alacsony összegekről van szó: 300 dollárról (körülbelül 85 ezer forintról), amely 600 dollárra (170 ezer forintra) emelkedik, ha nem fizetsz három napon belül” – tette hozzá az igazgató. “Figyelemre méltóan kevesen fizettek eddig, így nem valószínű, hogy a bűnszövetkezetek nagyot kaszáltak volna.”
Wainwright elmondta, hogy az Europol aggódik az érzékeny adatokkal dolgozó egészségügy számítástechnikai rendszereinek biztonságáért, de nem nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy a brit kormány eleget költ-e erre a célra.
Sir Michael Fallon brit védelmi miniszter vasárnap a BBC brit hírtelevíziónak azt mondta, London milliárdokat költ a kibertámadások elleni védekezésre.
Megszavazta a román képviselőház kedden azt az alkotmányt módosító javaslatot, amely „egy férfi és egy nő önkéntes elhatározással létrehozott házasságaként” határozza meg a családot, megakadályozva ezáltal, hogy Romániában törvényt hozzanak az azonos neműek házasságáról.
Fotó: origo.hu
Az alaptörvény módosítására (amely jelenleg „házastársakat” említ a család meghatározásánál) a Koalíció a családért elnevezésű, a többségi román ortodox egyházhoz közel álló civil szervezet tett javaslatot, amely – a többi keresztény egyház támogatásával – több mint hárommillió támogató aláírást gyűjtött össze polgári kezdeményezéséhez.
A képviselőház 232 vokssal, 22 ellenében, 13 tartózkodás mellett fogadta el az alkotmánymódosító tervezetet, amelynek hatályba lépéséhez szenátusi megerősítés és érvényes és eredményes népszavazás is szükséges.
A tervezet a legjelentősebb támogatást a kormány fő erejét adó szociáldemokratáktól és a jobbközép ellenzék fő erejét adó Nemzeti Liberális Párttól kapta. A legtöbb ellenszavazat a tavaly alakult Mentsétek meg Romániát Szövetségtől (USR) származott. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselői közül 12-en támogatták, ketten ellenezték a kezdeményezést, két törvényhozójuk pedig tartózkodott.
Romániában az alaptörvény módosításához a parlament mindkét házának kétharmados többséggel kell elfogadnia az alkotmánymódosító tervezetet, amelyről a parlamenti elfogadásától számított 30 napon belül, egy különleges törvény alapján népszavazást kell kiírni.
Románia 2001-ben eltörölte a büntető törvénykönyvből (btk.) azt a cikkelyt, amely öt évig terjedő börtönnel sújtotta a „nyilvánosság előtt mutatkozó, botrányt okozó” homoszexuális párokat. A 2011-ben elfogadott új polgári törvénykönyv (ptk.) azonban továbbra is tiltja az azonos neműek házasságát, nem ismeri el a román vagy más állampolgárok külföldön kötött házasságát, mint ahogy a külföldön kötött élettársi szerződéseket sem, függetlenül attól, hogy azok azonos vagy különböző neműek között jöttek-e létre.
A Koalíció a családért nevű csoportnak fél év alatt a parlamenti beterjesztéshez szükséges félmillió helyett hárommillió aláírást sikerült összegyűjtenie egy polgári kezdeményezéséhez, így egyetlen politikai erő sem mert nyilvánosan állást foglalni a polgári kezdeményezés ellen, amely alkotmányos szintre emelné a melegházasság (ptk.-ban már szereplő) tiltását.
A Figyelő főszerkesztője szerint a Momentum csütörtöki akcióját pártállástól és politikai ízléstől függetlenül mindenkinek el kell utasítania.
Lánczi Tamást az M1 aktuális csatornán pénteken arról kérdezték, hogy Fekete-Győr András, a Momentum elnöke csütörtökön megjelent az Origo portál szerkesztőségében. A főszerkesztő úgy fogalmazott: az, hogy egy most alakult párt elnöke egy újságírót “fenyeget meg, nyomást gyakorol rá és megpróbálja elbizonytalanítani a munkájában”, nagyon veszedelmes precedens, amire “nem volt példa” a rendszerváltás óta. Hangsúlyozta: ha most ezt szó nélkül hagyják a médiában dolgozók, a közbeszédet alakítók, akkor holnaptól bármelyik pártvezető vagy aktivista érezheti úgy, hogy egy őt sértő cikk miatt bemehet bármelyik szerkesztőségbe, odamehet egy újságíróhoz, “megfenyegetheti, összetörheti a gépét, meglegyintheti, megverheti”. “Akarunk-e ilyen országban élni?” – tette fel a kérdést. Lánczi Tamás szavai szerint az eset előzménye az volt, hogy az Origo egyik munkatársa írt egy cikket, amelyben “teljesen legitim kérdéseket tett fel” a Momentum működéséről, arról, honnan finanszírozzák magukat. Úgy folytatta: erre egy olyan pártnak, amely azt mondja magáról, hogy a közélet átláthatóságáért küzd, illik válaszolnia, és “nem az a válasz, hogy bemegyünk a szerkesztőségbe és letorkoljuk az újságírót és utána az interneten fenyegető bejegyzéseket helyezünk el, hogy bezárunk bizonyos médiumokat”. “Ez az ötvenes évek szelleme” – fogalmazott a Figyelő főszerkesztője. Kiemelte, egy közszereplőnek tűrnie kell, hogy megjelennek róla olyan cikkek is, amelyekkel nem ért egyet; ha pedig személyiségi jogokat sértőnek vagy rágalomnak érzi egy cikk állításait, “el lehet menni a bírósághoz (…), de nem embereket megfenyegetni”.
Újra Böröcz Lászlót választották a Fidelitas elnökévé szombaton, a szervezet XIV., tisztújító kongresszusán, Székesfehérváron – közölte a Fidelitas az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint a tisztséget 2015 óta betöltő, egyedüli jelöltként indult politikus megválasztását a jelenlévő közel 300 küldött több mint 90 százaléka támogatta. Hasonló arányban választották meg a szervezet hét alelnökét is. A kongresszuson, amelynek vendége volt mások mellett Rogán Antal miniszterelnöki kabinetirodát vezető miniszter és Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője, nyilatkozatban kérték a kormányt arra, hogy tegyen meg mindent az internet áfájának öt százalékra való csökkentése érdekében annak ellenére is, hogy az Európai Bizottság ezt nem támogatja.
A kungfu alapjainak ismerete és a harcművészetek a mindennapok különböző nehéz helyzeteire is felkészültséget adnak – mondta Simicskó István honvédelmi miniszter szombaton Budapesten, a Harcművészek a határontúliakért kulturális és sport rendezvény ünnepi megnyitóján.
Az idén hetedik alkalommal szervezett rendezvényen a határokon túl élő magyar fiatalok egyebek mellett megismerkednek a nemzeti értékekkel, és ízelítőt kapnak a harcművész mesterek több évtized alatt megszerzett tudásából. Simicskó István is bemutatott néhány harcművész technikát a gyermekeknek, akik emellett többek között Máday Norbert nagymester, a Magyar Wing Tsun Egyesület vezetője és egyesületének közreműködésével a wing tsun kungfu és a szablyavívás alapjaival ismerkedhettek meg. Simicskó István beszédében kiemelte: szükség van olyan emberekre, akik tesznek közösségükért, a nemzeti közösségért. Ezért köszönettel tartoznak Máday Norbertnek is, aki nem csak a kungfu, hanem a hungarikumnak számító szablyavívás oktatásában is részt vesz – mondta. A honvédelmi miniszter felidézte, hogy vasárnap lesz a honvédelem napja, Buda vára visszavételének ünnepe. A honvédelem napja a haza védelmének, a haza szeretetének is napja, a hazát szeretni, védeni is kell – emelte ki. Felidézte, hogy napjainkban új típusú népvándorlás indult el, más civilizációból, más vallású emberek érkeznek. Most kiemelten fontos a szülőföld védelme, hogy “megmaradhasson magyarnak Magyarország” – mondta. Simicskó István a rendezvényen résztvevő fiataloknak azt üzente: fogalmazzanak meg nagy célokat, de soha nem felejtsék el honnan jöttek, képviseljék a magyar értékeket, és erősödjön bennük a hazaszeretet érzése.
James Mattis, az Egyesült Államok védelmi minisztere szerint “tragikus lenne” egy katonai megoldás Észak-Korea ellen.
A miniszter pénteken a Pentagonban (védelmi minisztériumban) tartott sajtótájékoztatón fejtette ki álláspontját, nemcsak Észak-Koreáról, hanem a szíriai és az afganisztáni helyzetről, illetve az ott követendő amerikai politikáról is szólt. A tájékoztatón jelen volt Joseph Dunford tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, valamint Brett McGurk, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen harcoló nemzetközi koalícióhoz delegált különmegbízott is. Mattis miniszter Észak-Koreáról szólva leszögezte: “elképzelhetetlen méretű tragédia” lenne egy Észak-Korea elleni katonai akció, az Egyesült Államok a nemzetközi közösséggel összefogva az Észak-Korea körül kialakult helyzet diplomáciai megoldásán dolgozik. Mattis konkrétan Kínát, Japánt, Dél-Koreát, valamint az ENSZ-t említette Washington partnereiként. Az afganisztáni várható csapatnövelésről szólva a tárcavezető közölte: még nem tette meg ajánlásait Donald Trump elnöknek. A Fehér Ház ugyanis még áprilisban kérte: a Pentagon dolgozzon ki javaslatot arra, hogy milyen létszámú csapatnöveléssel lehetne katonai áttörést elérni a tizenöt éve tartó háborúban. Amerikai sajtóhírek szerint Trump tanácsadói szerint 3000-5000 fővel kellene növelni az amerikai és a koalíciós erők létszámát.
A védelmi miniszter közölte: Szíriában az amerikaiak vezette nemzetközi koalíció jelenleg éppen azon dolgozik, hogy körbevegye az Iszlám Állam (IÁ) terroristáit, ezt követően pedig megindítsa a katonai hadműveleteket a terrorcsoportok megsemmisítésére. Brett McGurk hozzátette: már megvan a pontos terv arra, miként stabilizálják Rakka városát az IÁ terroristáinak kiűzése után.
Joseph Dunford tábornok kérdésre válaszolva kitért a szír kormány által támogatott erők elleni – a héten végrehajtott – amerikai csapásra is. A vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője elmondta: egyfajta megelőző, “védelmi” csapásról volt szó, amelyre nem kerül többé sor, amennyiben az amerikai erőket nem éri fenyegetés. James Mattis azzal egészítette ki Dunfordot, hogy az amerikaiakat Szíriában e héten ért támadást irániak irányították, bár azt nem tudni, hogy a támadásban részt vettek-e iráni katonák is.
Orbán Viktor a Szlovén Demokrata Párt kongresszusán
Orbán Viktor a Szlovén Demokrata Párt kongresszusán
Orbán Viktor szerint az európai értékek nem Brüsszelben, hanem az európai polgárok szívében vannak.
A Fidesz testvérpártja, a Szlovén Demokrata Párt (SDS) szombati maribori kongresszusán a miniszterelnök, a Fidesz elnöke kifejtette: Európában ma gyakran esik szó az európai értékekről, de gyakran úgy, mintha Brüsszelben őriznék ezeket egy széfben, amelynek “kulcsát csak néhány kiváltságos ember hordhatja a mellényzsebében”. Az igazság az, hogy valóban vannak széfek, amelyekben őrzik ezeket az értékeket, de ezek nem Brüsszelben, hanem az európai polgárok szívében vannak – fogalmazott. Kiemelte: sokak szerint “Európa Brüsszelben van”, onnan mondhatják meg a tagállamoknak, kinek mit kell tennie. Éppen ez a gondolkodásmód az oka, amiért 2008-ban kitört a pénzügyi válság, ez tette gyengévé a tagállamokat, és ez “vezetett” 2015-ben a migránsok ideérkezésekor is – vélekedett. A vége az lett, hogy “a munkaerő szabad áramlását az illegális migránsok szabad vándorlása váltotta fel” – tette hozzá. Orbán Viktor kiemelte: Közép-Európa a kontinens kapuja és bástyája, sokszínű, keresztény, multietnikus terület, “kicsit huzatos hely”, de mi mégis közös hazaként tekintünk rá. Büszkeséggel tölt el minket, hogy itt élhetünk, büszkék vagyunk nemzeteinkre, azok történelmi teljesítményére, arra, hogy túléltük a nehéz évszázadokat. Egy biztos: szlovénként és magyarként akarunk megmaradni a jövő számára is – jelentette ki. Hangsúlyozta: egy nagy európai vita közepén állunk, migránsok vagy a saját családjaink, ez itt a kérdés. Európában sokan gondolják, hogy az elöregedő kontinens gondjait bevándorlókkal kell megoldani, de mi azt mondjuk, hogy ha nehéz és bonyolultabb is, nekünk a saját belső tartalékainkat kell mozgósítani, hogy nemzetként fennmaradhassunk, és hisszük, hogy ez lehetséges, még ha le is akarnak beszélni erről minket – mondta. Orbán Viktor rámutatott: korábban azt mondták, nem lehetséges megvédeni a határokat, megállítani a migránsokat, de a közép-európaiak, ha az életükről, a jövőjükről, a hazájukról, a hitükről, a családjukról van szó, mindenre képesek. A Fidesz elnöke Magyarország és a kormánypártok nevében köszöntötte a kongresszus résztvevőit. Mint mondta, “testvérpártok vagyunk”, ami a mi közös keresztény értékrendünk szerint azt jelenti, hogy “bajtársai és harcostársai vagyunk egymásnak”. Arról beszélt: “mi is voltunk már fent és lent, kormányon és ellenzékben”, és sosem lehet tudni a politikában, mit hoz a jövő, de egy biztos, az SDS nélkül ma nem lehetne megírni a független és szabad Szlovénia történetét, és nem lehet elképzelni a jövő szabad és demokratikus Szlovéniáját sem. Orbán Viktor az SDS elnökéről, Janez Jansáról azt mondta: erős, megbízható és tiszteletre méltó vezetők nélkül pártjainknak nem lehet sikerük. Az SDS elnöke szabadságharcos is, aki tudja, hogy “egy olyan rendszernek az árnyéka, mint a kommunizmus, messzire ér”. Mi, magyarok is tudjuk, hogy a posztkommunista világnak van két törvénye: “az elvtársak nem vesznek el, csak átalakulnak”, továbbá “ha kitessékeljük őket az ajtón, akkor visszamásznak az ablakon” – fogalmazott. Úgy vélte, a két ország sok európai kérdést azonos módon lát, így azt is, hogy az illegális migráció komoly fenyegetés Európának, és nemcsak szavakkal, de tettekkel is meg kell védeni a schengeni határokat, továbbá minden nemzetnek joga van eldönteni, kikkel akar együtt élni, erről más nem dönthet rajta kívül. Orbán Viktor azt a tanácsot adta a választásra készülő SDS-nek, amelyet – mint felidézte – maguknak is adtak az első szabad választás előtt: “hallgass a szívedre”. Mert ha van szív, lelkesedés és hit, “akkor van minden, és lesz győzelem is” – hangoztatta. “Testvérpártok vagyunk”, és a testvérek mindig számíthatnak egymásra – mondta. A Fidesz elnökét a szintén az Európai Néppártban (EPP) helyet foglaló SDS elnöke, Janez Jansa volt szlovén miniszterelnök hívta meg a kongresszusra és kérte fel beszéde megtartására. Az eseményen Janez Jansa arról beszélt, hogy pártja és jogelődei a kezdetektől részesei a legfontosabb történelmi folyamatoknak Szlovéniában, küzdöttek az önálló, szabad országért, amely jó kapcsolatokat ápol más országokkal, békét, jólétet teremt mindenkinek. Azonban ezt a célt nem tudták teljes egészében megvalósítani, és ma nincs joguralom az országban, továbbá Szlovénia ismét eladósodott – vélekedett. Az ellenzéki SDS elnöke kormányváltást sürgetett és kijelentette: itt már semmilyen reform nem segíthet. Az SDS viszont addig küzd, amíg Szlovénia mindenki hazája lesz, amíg az országban nem lesznek első- és másodosztályú állampolgárok – hangoztatta. Hozzátette: nemsokára jön “az elszámoltatás ideje”, Szlovénia történelemkönyvében új fejezet kezdődik. Janez Jansa kiemelte, hogy amint Orbán Viktor is mondta, Európa öreg és gazdag. Szlovéniát különösen sújtja az elöregedés problémája, de míg a baloldal tömeges migrációt javasol megoldásként, az SDS szerint nem ez, hanem a születések számának növelése a megoldás – magyarázta. Hozzátette: a család a társadalom alapvető értéke, ezért segíteni kell őket. A szlovén politikus köszönetet mondott Orbán Viktornak, amiért Magyarország saját határával együtt Szlovéniát is védte a nagy migrációs hullám idején. (FOTÓ)
Donald Trump amerikai elnök vatikáni nagykövetnek jelölte Newt Gingrich volt republikánus házelnök feleségét.
Callista Gingrich nagyköveti jelölése hetek óta nyílt titok volt az amerikai sajtóban, ahol még az is felmerült, hogy Donald Trump elnök így szeretné távol tudni Washingtontól az őt mindvégig támogató, de nem egyszer iránta kritikus Newt Gingricht. Az 51 éves Callista Gingrich, aki korábban kongresszusi alkalmazottként dolgozott, hívő katolikus, s jelentős szerepe volt abban, hogy a baptista Newt Gingrich 2009 tavaszán áttért katolikus hitre. A nagykövetjelölt sikeres alkotó, keresztény témájú filmek producere és könyvek szerzője. Legutóbbi műve, amelyet férjével közösen írt, az “Isten újrafelfedezése Amerikában” címmel jelent meg 2012-ben. Televíziós produkciós cége szintén keresztény témájú műsorokat készít. Felesége nagyköveti jelölését Newt Gingrich egy pénteki televíziós interjúban elismerte, majd a tényt később a Fehér Ház is hivatalosan bejelentette.
Ismét gyermekeket vizsgál május 14-21. között Erdélyben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvoscsoportja. A szervezet gyógyszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel is segíti a Hargita megyei intézményeket – mondta el az InfoRádiónak Molnár Márta, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat irodavezetője.
Évtizedek óta minden évben kétszer jár önkéntes orvosaival Erdélyben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat.
“Egyfelől konzultációs lehetőséget biztosítunk sérült, beteg gyermeket nevelő családoknak, másrészt iskolákban, óvodákban gyermekorvosi szűrővizsgálatokat végzünk és a helyi kollégákkal bizonyos szakmai esetekben az orvosaink konzultálnak” – mondta el az InfoRádiónak a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat vezetője.
Hozzátette: minderre azért van még napjainkban is szükség, mert Romániában az egészségügyi rendszer az itthonitól eltérően épül fel.
“Ez azt jelenti, hogy nincsen a nálunk nagyon jól működő védőnői szolgálat, az egyes településeken nincsen külön körzeti gyermekorvosi rendelés, hanem az egyetlen családorvos látja el egy faluban az állapotos anyától kezdve a haldoklón át a teljes népességet. Nincsen iskolaorvosi szolgálat és nincsen iskolafogászat sem” – ismertette.
“Tehát
kiesnek azok a szűrőpontok, amelyek korábbról jelezhetnék, hogy egy gyermek valamiféle betegséggel, problémával küzd”
– mutatott rá Molnár Márta.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat irodavezetője beszámolt arról, hogy idén gyermekgyógyász, gyermekurológus, gyermekneurológus, gyermekszemész, fül-orr-gégész tagja az Erdélyben dolgozó csapatnak.
Jelezte, hogy
általában 11-12 ezer vizsgálatot végeznek el a magyar orvosok egy évben,
ebbe a számba beletartoznak a fogorvosi vizsgálatok is, amelyeket mozgó fogászati rendelőben végeznek el. Itt nemcsak szűrik, hanem kezelik is a gyermekeket.
“Mivel a helyi kollégákkal szoros kapcsolatot ápolunk, így orvosaink tudják, hogy egy-egy problémával hova lehet továbbküldeni a gyermekeket” – mondta Molnár Márta.
Hozzátette, hogy ha egy-egy olyan komplikáltabb esetet szűrnek ki, amelyet helyben, Hargita megyében nem tudnak megoldani, akkor megpróbálnak utána járni annak, hogy Romániában erre hogyan és hol lenne lehetőség.
“Ha ez sem tűnik járható útnak, de
van magyarországi megoldási lehetőség, akkor megszervezzük a gyermek magyarországi vizsgálatát, műtétjét, gyógykezelését.
De nagyon hosszadalmas egészségügyi ellátást Magyarországon mi sem tudunk finanszírozni” – mondta a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat irodavezetője.
Szlovéniai látogatása során a muravidéki magyarság érdekképviseletének vezetőjével is tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke Mariborban – közölte az MTI-vel szombaton Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
Horváth Ferenc
Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) elnöke tájékoztatta Orbán Viktort a szervezet elmúlt másfél évben végzett munkájáról, és megköszönte a magyar kormány támogatását a helyi magyarság érdekeit szolgáló fejlesztésekhez. Örömmel állapították meg, hogy rendkívül nagy az érdeklődés a közös gazdaságfejlesztési terv iránt, amelynek forrásait várhatóan már az első körben sikerül teljes mértékben lekötni – közölte a sajtófőnök. Az MMÖNK elnöke a tárgyaláson tájékoztatást adott a muravidéki magyarok számára kiemelkedő kulturális program, a Zala György Emlékév előkészületeiről is.
A Rossz szemmel néz valamit szólás eredetét fogjuk ma analizálni s rájövünk, hogy nem arról van szó, hogy valakinek rossz a szeme és nem jól lát. O. Nagy Gábor Mi fán terem című könyve erre mindjárt felvilágosítást ad. Elmondja kollégánk Hargitai István.
Karfiolt, répát megtisztítjuk, majd a karfiolt rózsáira szedve tesszük az edénybe, a répát pedig felkarikázzuk.
Kevés olajon párolni kezdjük, s pár perc elteltével felöntjük 2 dl vízzel és sót szórunk rá. Miután felforrt, kis lángon folytatjuk a főzést, hogy legyen ideje az ízeknek előbújni.
A rizst alaposan megmossuk, és 1,5 dl vízben feltesszük főni. Forrás után számított 8 perc elteltével a zöldségekhez öntjük az egészet.
Amikor a répa már megpuhult, a karfiol pedig kezd szétesni, beledaraboljuk a 3 dkg-nyi sajtot, és a megadott mennyiségű tejföl-liszt keverékkel behabarjuk.
Amennyiben szükséges, felöntjük még az 1 dl vízzel. A főzelék sűrűsége már ízlés kérdése.
Miután forrni kezd, pár percig még lassú tűzön süllögtetjük, hogy teljesen elfőjön a liszt íze.
2017 nyarától a Bocskai Rádió szeretne indítani egy ösztöndíj programot, olyan kárpátmedencei médiaszakos szakembereknek, akik szeretnék szakmai tudásukkal támogatni a diaszpórában élő magyarokat – nyelvük és hagyományaik megőrzésében.
Választásunk az idén Gazsó Orsolyára esett, aki a vajdasági Topolyáról származik, és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház PR menedzsere.