Főoldal Blog Page 866

Marosvásárhelyi iskolaügy

Fotó: vajma.info
Fotó: vajma.info

Emberi jogaik érvényesítésében sérti az iskolaközösség tagjait a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ellehetetlenítése – állapította meg a bukaresti képviselőház emberi jogi, egyházi és nemzeti kisebbségi bizottsága, amelyet szerdán tájékoztatott az iskola helyzetéről a Civilek a katolikus iskoláért csoport küldöttsége.

A meghallgatást kezdeményező Kulcsár Terza József parlamenti képviselő az MTI-nek elmondta: a több mint kétórás szakbizottsági ülésről jelentés készül, amelyet a kialakult helyzet mielőbbi orvoslása érdekében megküldenek a Legfelsőbb Bírói Tanácsnak (CSM) és az oktatási tárcának.

Nem állhat le az iskola az ügyészségi vizsgálat idejére, a minisztériumnak meg kell találnia a gyakorlati megoldást, hogy az oktatáshoz, a vallásgyakorláshoz, a szabad iskolaválasztáshoz fűződő emberi jogok ne sérüljenek az iskolalapítás törvényességét megkérdőjelező jogi hercehurca miatt – hangoztatta a képviselő.

Csíky Csengele, a szülők szószólója az MTI-nek elmondta: most már biztosnak tűnik, hogy az iskola nem indíthat idén cikluskezdő (előkészítő, ötödik és kilencedik) osztályokat, de legalább azt szeretnék elérni, hogy a már beindult osztályokban zavartalanul folyhasson az oktatás és a következő beiratkozási időszakig rendeződjön a gimnázium jogi helyzete.

Hozzátette: azért járultak a bizottság elé, hogy a közösség akaratát közvetítsék a legfelsőbb döntéshozói szinten.

“Ehhez az iskolához foggal körömmel ragaszkodunk. Ha (az alapításnál) adminisztrációs, vagy bármilyen hibát követtek el, azt meg kell oldani, Románia törvényei ezt lehetővé kell tegyék. Olyan nincs egy jogállamban, hogy ilyesmi miatt egy iskolát megszüntessenek és embereket megfosszanak az alapvető jogaiktól” – szögezte le a szülők képviselője.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly novemberben indított eljárást Tamási Zsolt iskolaigazgató és Stefan Somesan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert szerinte az iskola nem rendelkezett az alapításhoz szükséges engedélyekkel, és a gyanúsítottak ennek ellenére hozzájárultak a Római Katolikus Gimnázium működéséhez. A Maros megyei tanfelügyelőség február végén arról rendelkezett, hogy a vizsgálat miatt bizonytalan jogi helyzetűnek vélt tanintézet nem
vehet fel diákokat a cikluskezdő osztályokba.

A gimnázium ellehetetlenítése, a marosvásárhelyi római katolikus közösség ügyészségi meghurcolása ellen mind a romániai magyar politikai szervezetek, mind a magyar kormány tagjai szót emeltek, de az iskola jogi helyzete azóta sem tisztázódott, miközben az oktatási szakhatóság és az iskolát működtető önkormányzat továbbra is egymást okolja a kialakult helyzetért.

Baranyi László / MTI

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Éveink képe: Notre Dame-ban, felemelt kezekkel

Az év, az évtized, az évszázad (?) képe: felemelt kezekkel várják a látogatótömegek az európai civilizáció egyik jelképében, hogy valami történjen. És valami történni fog. Erre tanít minket a történelmünk, amíg néhány évtizedre el nem hittük, hogy kiiratkozhatunk belőle, örökre. Tévedtünk.

Fotó: Sky News.
 A 2017-es nyár kezdetén alacsonyan repülnek a terrorhírek. Addig keresem a szavakat az egyikre, amíg megérkezik a másik.

A leghaloványabb kedvem sincs persze ironizálni. Ez háború.

Mit mondjunk? A fölösleges szavak helyét előbb-utóbb átveszik a tettek. Ha nem a tehetetlen hatóságoké, majd az egyes magára hagyott embereké.

Ez a fotó pedig ennek az új háborúnak a tökéletes összefoglalója, az év, az évtized, talán az évszázad képe. Eddig.

A párizsi Notre Dame (a Miasszonyunk-katedrális) előtti kalapácsos támadás miatt a francia főváros katedrálisába zárt látogatótömegek felemelt kézzel ülnek. A legeurópaibb stílus, a gótika, egyáltalán, az évezredes európai civilizáció jelképében.

Teszik, amit mondanak nekik. És várják passzívan, hogy valami történjen. Talán még akad közöttük egy-kettő, aki imádkozik. Talán.

Túszok lettünk a régi nemzedékek megfeszített munkájával felépített saját katedrálisainkban.

Várnak az európaiak. Mert valami történik. És valami történni fog. Erre tanít minket a történelmünk, amíg néhány évtizedre el nem hittük, hogy kiiratkozhatunk belőle. Örökre. Haha.

Tévedtünk.

Forrás: mandiner.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Ezért vagyunk betegek, mégsem figyelünk eléggé az elhízásra

Tízéves a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság, amely ebből az alkalomból kongresszust és gálaestet is tart pénteken Budapesten – mondta az InfoRádióban Bedros J. Róbert, a szervezet elnöke, a budapesti Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatója.

Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság tíz éve alakult, a mostani, tizennyolcadik kongresszusa az Elhízás sokszínűen címet kapta – mondta el Bedros J. Róbert.

„Eddig munkásságunk összefoglalása, értékelése is ez a kongresszus. Örömteli bejelentésünk, hogy a szerkesztésünkben

megjelent Magyarországon az első klinikai obezitológiai tankönyv,

amely remélhetőleg az orvos- és a rezidensképzésben is fontos szerepet fog játszani.”

A kongresszuson átadják a Bedros J. Róbert által alapított Egészséges életért díjakat is. A tudomány, művészet, sport és társadalmi szerepvállalás kategóriák mellett idén az orvostudomány területén végzett tevékenységéért Merkely Béla kapja meg az elismerést – mondta a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság elnöke. Hozzátette, a kongresszus témái az egészségügy minden területét felölelik és az előző évekhez hasonlóan az elhízástudományi szakma kiválóságai tartanak előadást.

„A témakörök az elhízástudományt és határterületeit is érintik, hiszen

az elhízás az ember minden részét érintheti, minden betegséghez társul és kapcsolódik.”

Bedros J. Róbert kiemelte, szeretnék felvállalni az extrém súlyos, 250 kiló feletti, betegek országos ellátását is.

„Olyan kórtermeket szeretnénk kialakítani, ahol az ő hidraulikus mozgatása és a műtőasztalok teherbírása is megoldott. Bízunk abban, hogy ehhez kormányzati támogatást kapunk.”

Forrás: inforadio.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Zöld ágra vergődik

Fotó: Farkas-Ráduly Sándor

Mai adásunk alatt egy hallgatói kérésnek teszünk eleget, amikor a Zöld ágra vergődik című szólás eredetét elemezzük. Mint mindig, O. Nagy Gábor MI fán terem című könyvéből merítünk. Elmondja Hargitai István

Fotó: Farkas-Ráduly Sándor
Reklám
Tas J Nadas, Esq

Karfiolfőzelék ahogy szépróza készíti recept

hozzávalók / 6 adag

 

  • 2.5 kg karfiol
  • 1 l tej
  • 150 g tejföl
  • 1 dl főzőtejszín
  • 4 evőkanál finomliszt
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 db leveskocka
  • só ízlés szerint
  • fehér bors ízlés szerint

 

elkészítés

 

A karfiolt pici rózsákra szedjük, szárát meghámozzuk, apróra vágjuk, megmossuk.

Szokás szerint előkészíjtük: párolóedényben megpároljuk (én így tettem), előfőzzük vagy olajon pároljuk. Figyeljünk arra, hogy a szárnak több idő kell, ezért azt öt perccel előbb tegyük be.

Egy nagy fazékba tegyük a megpuhult karfiolt, szórjuk meg a liszttel, keverjük össze.

Öntsük fel a tejjel, és forraljuk fel, közben fűszerezzük, és tegyük bele a leveskockát is. (Vigyázzunk, hogy ne kapjon le.)

Közben egy pohárban keverjük ki a tejfölt és a tejszínt.

Ha a főzelék felforrt, merjünk a levéből a tejfölre, keverjük el, majd folyamatos kevergetés mellett vékonyan csurgassuk vissza az egészet.

Forraljuk fel ismét. (Most is kevergessük néha, hogy ne kapjon le.)

Forrás: nosalty.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

519. honismereti rejtvényjáték – 2017.06.11.

A BOCSKAI RÁDIÓ
519. honismereti rejtvényjátéka. 2017. június 11.

 

A kérdéseket Veress Sándor állította össze.

Helyes megfejtők:  Thurner Klára, Kaczvinszky Borbála, Rozsnyai László

Minden helyes megfejtést beküldő személy a Clevelandi Magyar Múzeum felajánlásából:

  1. Hetente egy könyv ajándékhoz jogosult.
  2. A könyvet saját maga választhatja ki az erre felajánlott könyvek közül.
  3. Ajándékát 30 napon belül fel kell vegye a Magyar Múzeumban.

Cím:
Magyar Múzeum, Galéria
1301 East 9th Street
(földszint)
Cleveland, Ohio 44114

Telefon:
(216) 523-3900

Nyitvatartási idők:
Keddtől Péntekig de. 11-től du. 3 ig.
Szombaton csak rendezvények alkalmával.

Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 óráig

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Arany János: Ez az élet…

Arany János
Arany János
Arany János
Arany János

Ez az élet egy tivornya:
Inni kell, ha rád jön sorja,
Az örömbül, búbánatból,
Karcos borbul, kéj-zamatból.

Inni hosszut és körömre,
Kedvet búra, bút örömre;
Sok megissza vad-őszintén:
Egy-kettő vigyázva, mint én.

Kivel egykor én mulattam,
Többnyire már pad alatt van:
Én, ki a mámort kerűltem,
Helyt maradék, hol leűltem.

De, ha végignézek romján:
Oly sivár, dúlt e tivornyám!
Mért nem ittam úgy, hogy jó-rég
Én is a pad alatt volnék?…

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Cserkész Rádió – 2017. június 4-i adása

Tartalom:

  • interjú a 61. Clevelandi Cserkészbál kapcsán Horváth Mihály CSBK elnökével
  • interjú Tábor Krisztinával a 34. Zrínyi Ilona leány cserkészcsapat volt parancsnokával és Mészáros Andreával a 33. Szilágyi Erzsébet cserkészcsapat volt parancsnokával
  • interjú Kovács György Csodaszarvas díjazottal
  • interjú az idei elsőbálozó lányokkal
  • interjú a Pontozó főszervezőjével, Dobi Gáborral
  • cserkész hírek

A hangfelvétel itt a weboldalon is meghallgatható a vasárnapi élőadás után.

Rövid összefoglaló a 61. Clevelandi Cserkészbálról:

YouTube player

Interjú Kovács György Csodaszarvas díjazottal:

YouTube player

Interjú Dr. Szentkirályi Endrével a magyar érdemrend ezüst keresztje kitüntetése kapcsán:

YouTube player

Interjú dr. Bencsik Zitával, a chicagói főkonzullal a cserkészbálon:

YouTube player

Interjú Tábor Krisztinával a 34. Zrínyi Ilona leány cserkészcsapat volt parancsnokával és Mészáros Andreával a 33. Szilágyi Erzsébet cserkészcsapat volt parancsnokával:

YouTube player

Interjú az idei első bálozó lányokkal:

YouTube player

61. Clevelandi Cserkészbál I. rész – Kitüntetések átadása

YouTube player

61. Clevelandi Cserkészbál II. rész – Leány cserkészcsapatok ünnepi évfordúlója és elsőbálozók tánca

YouTube player

61. Clevelandi Cserkészbál III. rész – Regös cserkészek palotás tánca

YouTube player

Részletes beszámoló a 61. Clevelandi Cserkészbálról itt olvasható.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Pethő Krisztina, köszönjük a #KCSP-s szolgálatodat!

Pethő Krisztina, a Bocskai Rádió KCSP-s ösztöndíjasa május 28-i adásunkban búcsúzott tőlünk a rádió munkatársaitól és egyben a clevelandi magyarságtól. Szerencsére ez az adás nem élőadás volt, ugyanis egy-két könnycsepp is kicsordult közben és még beszélni sem volt könnyű, mert az emlékek örömkönnyeket csaltak szemünkbe.

Krisztina elmondta, hogy jól érezte magát köztünk, mert Székelyföldről jött székelyek közé és ez alapból otthoniassá tette a munkakapcsolatot.

Jó szívvel, de egyben fájó szívvel búcsúzott el az előbbi napokban a cserkészektől és más clevelandi magyaroktól is. A sok jó élmény emlékével és a clevelandi magyarok mosolyával tér haza – mondta el nekünk a búcsú interjúban.

Annak ellenére, hogy a 2016-2017-es turnusban csak egyedül szolgált KCSP ösztöndíjasként mégis sokkal jobban be tudott kapcsolódni a clevelandi magyarok közösségi programjaiba, mint elődei, például a Magyar Társaság kongresszusának szervezésébe vagy az Egyesült Magyar Egyletek által szervezett március 15-i ünnepségbe.

Az interjú alatt kérdeztem, hogy milyen tanáccsal tudja ellátni a következő ösztöndíjasokat, melyre azt válaszolta: Egy KCSP ösztöndíjas „a jéghátán is tudjon megélni”. „Tehát értsen ahhoz, hogy ha kell, be tudjon ugrani egy programmal a cserkészekhez, ha kell tudjon énekelni, ha kell tudjon egy gyors interjút összehozni, ha kell tudjon beszámolót írni, problémákat megoldani…  A clevelandi ösztöndíjas legyen nyitott, elfogadó ember, mert több féle emberrel kell dolgozzon, több féle elvárással.” „Egy hídépítő legyen” idézte Krisztina a Kormorán dalt. Az ösztöndíjas oda kell tegye a „saját tégláit” a közösség érdekébe. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartja, hogy a következő ösztöndíjas a fiatalokat jobban be kell vonja a közösségi életbe.

Krisztina beszámolt arról, hogy munkájának nagyrészét a másik fogadószervezetnek, a Clevelandi Magyar Történelmi Társulatnak szentelte, ahol nagyon sok jó emberrel találkozott és hálával tartozik érte. Sokat tevékenykedett a Szent Imre templomnál, a cserkészcsapatoknál, a Magyar Iskolánál ahol egy 9 fős osztálya volt, az Egyesült Magyar Egyleteknél, a Magyar Társaságnál, és rádiós munkája révén nagyon sok emberrel ismerkedett meg, akik mind befogadók voltak és jól tudtak közösen dolgozni, ezért hálával tartozik mindenkinek, mindenért.

Krisztina ígéretet tett, hogy hazaérve a Csiksomlyói Szűzanya elé viszi mindazt, amit kapott és adni tudott kiküldetése alatt.

Krisztina szerencsésen hazaérve a Facebook oldalára egy Biblia idézettel zárta le misszió útját: “A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam.” 2 Tim 4,7.

Kriszta, ezúttal még egyszer megragadom az alkalmat és köszönöm, hogy 9 hónapon keresztül önzetlenül szolgáltad a közönséget és munkád következtében gazdagabb lett a clevelandi magyarság is.

Molnár Zsolt
mentor

 

Az interjú teljes egészében meghallgatható az alábbiakban:

 

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Ünnepre hangoló pünkösd előestéjén

Pünkösd ünnepét a keresztyének az idén világszerte június 4-én tartják. Nekünk, magyaroknak, ez egyben a Trianonra emlékező nemzeti összetartozás napja is. Egy nappal korábban, szombat délután öt órától egy, az ünnepre hangoló irodalmi estet szerveztek a Cleveland Nyugat oldali református templomban. A résztvevőket Tamási Éva tiszteletes asszony köszöntötte, elénekeltük a Jézus te égi szép kezdetű éneket és nemzeti imánkat, a Himnuszt, majd a kezdő imában a házigazda azért fohászkodott, hogy „átélhessük  a testvéri közösség csodálatos érzését”. A kisgyerekek énekeltek és szavaltak, három felnőtt ünnepi verset mondott, az énekkar három pünkösdi éneket adott elő. A fél órás bevezető program után Szeverényi János evangélikus missziói lelkész tartott vetített képes előadást.

A jeles budapesti vendég bemutatkozásában beszélt gyermek- és ifjúkoráról, Isten-kereséséről, és a teológus pályán való elindulásáról. Megtudtuk, hogy egy békéscsabai 12 gyermekes, család 11. tagjaként született. Szülei egyszerű, de imádkozó-bibliaolvasó emberek voltak. Ilyen környezetben felnövekedve mégis szinte menekült mindenfajta vallásos tevékenységtől, fényképész mesterséget tanult, profi fotós lett. Öt év múlva barátai hívására ment el újra a békéscsabai templomba, ezúttal rátalált Istenre, megtért és hamarosan teológiai tanulmányokat kezdett. A lelkészi pályát, úgy tűnik, igen korán kiszélesítette, konferenciákat, munkatársképző tanfolyamokat szervezett, Vezess! címmel ifjúsági módszertani lapot szerkesztett, átjárt Erdélybe és Kárpátaljára, segítette az ifjúsági munkát. Immár 14 éve, hogy Budapesten az Evangélikus Missziói Központ és a Magyar Evangélikus Rádiómisszió igazgatója, a Híd evangélikus missziói magazin főszerkesztője. Fontos megbízatásai és szerteágazó tevékenysége ellenére előadásában nem saját személye, hanem munkatársai kaptak hangsúlyt: lelkészek és laikusok, tudós, művész, vagy egyszerű emberek. Történeteket is mondott, majd minden kép mellé, sok esetben olyan emberekről, akik csodával határos változásokon mentek át. Szíve vágya, hogy folytatódjon ez a munka. „Istenünk, áldd meg a magyarokat: megtéréssel, szolgálattal” – mondotta befejező imájában, majd az Ézsaiás próféta könyve 43. rész első verséből idézett: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!”

Hamar eltelt és pontban hét órakor ért véget a hetven perces előadás. Az összejövetel szeretetvendégséggel zárult. Pünkösdvasárnap, az észak-amerikai körútján lévő Szeverényi János két istentiszteleten is hirdet igét. Várhatóan tovább szól az ünnep fő üzenete. Az irodalmi est és mottója ezt már beharangozta: „Szívünkbe áradt az Isten szeretete, a nekünk adatott Szentlélek által” (Róm 5,5b).

id. Szilágyi László

Reklám
Tas J Nadas, Esq

518. honismereti rejtvényjáték – 2017.06.04.

A BOCSKAI RÁDIÓ
518. honismereti rejtvényjátéka. 2017. június 4.

 

A kérdéseket Veress Sándor állította össze.

Minden helyes megfejtést beküldő személy a Clevelandi Magyar Múzeum felajánlásából:

  1. Hetente egy könyv ajándékhoz jogosult.
  2. A könyvet saját maga választhatja ki az erre felajánlott könyvek közül.
  3. Ajándékát 30 napon belül fel kell vegye a Magyar Múzeumban.

Cím:
Magyar Múzeum, Galéria
1301 East 9th Street
(földszint)
Cleveland, Ohio 44114

Telefon:
(216) 523-3900

Nyitvatartási idők:
Keddtől Péntekig de. 11-től du. 3 ig.
Szombaton csak rendezvények alkalmával.

Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 óráig

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Lélek Érintese koncert

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Áder: a béke a csíksomlyói prédikáció fő üzenete

Csíksomlyó, 2017. június 3. Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita a csíksomlyói búcsún tartott szentmise előtt a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben MTI Fotó: Veres Nándor

A prédikáció megbékélésre vonatkozó üzenetét hangsúlyozta a csíksomlyói búcsún részt vevő Áder János köztársasági elnök a szentmise utáni rövid sajtónyilatkozatában.

“Veres András püspök úr prédikációjában a béke volt a központi üzenet. Meg kell békülnünk önmagunkkal, békét kell teremtenünk családjainkban, közösségeinkben, városainkban, országainkban. Ennél fontosabb üzenete a mai prédikációnak nem lehetett. Jó lenne, ha minél többen meghallanák” – nyilatkozta az elnök.

Emlékeztetet arra, hogy öt éve – amióta betölti a köztársasági elnöki tisztséget – visszajáró zarándoka a csíksomlyói búcsúnak. Megjegyezte, valamennyi alkalommal ugyanazt az élményt kapta.

Csíksomlyó, 2017. június 3. Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita a csíksomlyói búcsún tartott szentmise előtt a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben MTI Fotó: Veres Nándor

A búcsú vélhetően 450 éve üzeni ugyanazt: “őrizzük meg hitünket, őrizzük meg együvé tartozásunkat, és őrizzük meg azt a közösségi élményt, amit ez a szentmise mindannyiunk számára jelentett az elmúlt években, és jelent ma is” – mondta.

Áder János az igazi együvé tartozás jelének nevezte, hogy idén is százezrek zarándokoltak Csíksomlyóra nemcsak Erdélyből és  a Kárpát-medencéből, hanem az egész Európából és más földrészekről is.

A köztársasági elnök kérdésre válaszolva személyes ügynek nevezte, hogy az idei búcsún miért fohászkodott. Reményét fejezte ki azonban, hogy kérése meghallgatásra talál.

Forrás: hirado.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Összetartozás napja: már Szombaton is rengeteg a rendezvény

Országszerte folytatódnak a nemzeti összetartozás napjához kapcsolódó rendezvények. Veszprémben ünnepi szentmisével és szoboravatással kezdődtek el a megemlékezések. A Felvidékről pedig több iskolás csoport is elindult már a fővárosba, hogy holnap több százan legyenek majd együtt a budapesti programokon, és meglátogatassák a Parlamentet is. 1920. június 4-én írták alá a Versailles-i Trianon palotában azt a szerződést, amely alapján Magyarország elveszítette területének kétharmadát. Az Országgyűlés 7 éve nyilvánította június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává.

Már korán reggel gyülekeztek a diákok a felvidéki Királyhelmecen. Bogrodközi és Ung vidéki iskolások csoportja indult útnak a fővárosba, a holnapi nemzeti összetartozás napi programokra.

Izgatottan várták a reggeli elindulást a törökkanizsai diákok is. A Vajdaságból is több tucat gyermek indult el hajnalban Budapestre. A diákok közül többen még sohasem jártak a magyar fővárosban.

A Programokat a Rákóczi szövetség szervezte: határontúlról több száz diák érkezik ma a fővárosba. A gyerekek városnézésen vesznek majd részt, vasárnap ellátogatnak a Parlamentbe is, ahol közösen, az országház díszlépcsőjén eléneklik a Himnuszt a Magyar Rádió gyermekkórusának felvezetésével.

A pedagógusok szerint ez a kirándulás nagyszerű alkalom arra, hogy a diákok a Nemzeti Összetartozás Napjának lényegét a gyakorlatban ismerjék meg.

A fővárosban a Szentháromság téren hagyományőrző koncertekkel, játékokkal és kiállításokkal várja a látogatókat a hétvégén a Magyarság Háza. Veszprémben Szent Imre szobrát avatták fel. A rendezvényen Lezsák Sándor azt mondta: nagy szükségünk van az olyan példaképekre, mint amilyen a fiatalon elhunyt herceg. Az Országgyűlés alelnöke arról is beszélt, hogy ma, amikor veszély fenyegeti a keresztény Európát, minden lehetséges eszközzel erősíteni kell a helyi közösségeket.

Vasárnap a budapesti Kossuth Lajos téren ünnepélyesen felvonják Magyarország lobogóját, az eseményen részt vesz Áder János köztársasági elnök. Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította június 4-ét, a trianoni szerződés aláírásának napját a nemzeti összetartozás napjává.

Forrás: hirado.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,430FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe