Főoldal Blog Page 883

505. honismereti rejtvényjáték – 2017.03.05.

A BOCSKAI RÁDIÓ
505. honismereti rejtvényjátéka. 2017. március 5.

 

A kérdéseket Veress Sándor állította össze.
Megfejtések: II. István, Dózsa György, Kazal László

Minden helyes megfejtést beküldő személy a Clevelandi Magyar Múzeum felajánlásából:

  1. Hetente egy könyv ajándékhoz jogosult.
  2. A könyvet saját maga választhatja ki az erre felajánlott könyvek közül.
  3. Ajándékát 30 napon belül fel kell vegye a Magyar Múzeumban.

Cím:
Magyar Múzeum, Galéria
1301 East 9th Street
(földszint)
Cleveland, Ohio 44114

Telefon:
(216) 523-3900

Nyitvatartási idők:
Keddtől Péntekig de. 11-től du. 3 ig.
Szombaton csak rendezvények alkalmával.

Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 óráig

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Nagy siker az idei Cserkészebéd

A clevelandi cserkész csapatok és a csapatok fenntartó testülete, a CSBK (Cserkészek Baráti Köre) a szokásos cserkész ebédjét az idén 2017. február 26-án tartotta a Szent Imre templom dísztermében.

Az eseményen a cserkészeken kívül nagyon sok érdeklődő vett részt, ahol haromszáznál is többen voltak jelen, így nem csoda, hogy mondhatni zsúfolásig megtelt a templom díszterme.

Az idei ebédet az új CSBK elnök, Horváth Mihály nyitotta meg köszöntő szavaival, melyben háláját fejezte ki a jelenlévőknek, a támogatóknak, hogy fontosnak tartják a cserkészetet és annak fennmaradását itt, a diaszpóra magyarság körében is.

A köszöntő szavak után kezdődhetett a finomabbnál finomabb falatok elfogyasztása, amelyek Tábor Kiki és Györky Judit irányítása alatt készültek el majd sok szorgos cserkész hathatós és gyors kiszolgálásának köszönhetően fogyaszthatott el a tisztelt vendégsereg.

De mivel nem csak étkekkel él az ember, így a cserkészek arról is gondoskodtak, hogy megmaradásuk fontosságának létét és komoly szerepét is indokolják. Így az egybegyűlteknek örömmel mutatták be az újonnan kiképzett vezetőket. Az új vezetőknek gratulálunk és lankadatlan lelkesedést kívánunk a felelősségteljes munkához!

Az ebéd során adták át a CSBK részéről a Csodaszarvas Díjat is. Az idei év kitüntetettje Táborné Szentkirályi Bea, aki nemrégiben adta át a CSBK elnökségi tisztségét, de emellett vagy még inkább ezen kívül is kiemelkedően fontos munkát végzett főképp a clevelandi cserkész életben és azt meghaladva is. Munkásságának része volt, hogy 1989-től elkezdett tanítani a Clevelandi Magyar Iskolában, ahol összesen az évtizedek alatt tíz évet is tanított. Ugyanakkor a KMCSSZ különböző táboraiban is nyaranta szolgálatot teljesített, illetve a Magyar Iskola táborban hosszú éveken át számíthattak segítségére. A KMCSSZ-ben mai napig több programra és táborra a felelősségteljes és pontosságot igénylő bejelentkezések regisztrálását ő végzi. Amikor pedig 2010 végén felkérték, hogy legyen a CSBK elnöke, ezt bátorsággal, kitartással vállalta a feladatot és tett eleget mindezeknek múlt év decemberéig.

Az ünnepélyes kitüntetés során Horváth Mihály, a CSBK elnöke a kitüntetett méltatása képpen egy cserkészvezető szavait idézte- akit nem nevezett meg név szerint:

“Bea kiváló elnök volt. A CSBK-t nyugodt és megfontolt vezetéssel irányította… A nehézségek során is (mint például a Szent Imre templom bezárása alatt), amikor a cserkész otthonunk is veszélybe került – sikeresen áthidalta azokat az éveket, ameddig újra kinyitották a templomot. ”

Táborné Szentkirályi Bea, miután átvette a kitüntetést, ünnepi beszédében kiemelte azt, hogy hálás azért, hogy szülei nem csak magyarnak nevelték őt, hanem szinte természetes volt, hogy rögtön cserkésznek is.

Ahogy ő fogalmazott mostanáig felelősségteljes, élen járó helyen segített, most a hétköznapokba visszalépve, de továbbra is éli és teszi, hogy ahol tud, segít.

A kitüntetettnek ez úton gratulálunk és a továbbiakra pedig erőt, hogy a megkezdett munkát bár most más keretek közt, de továbbra is jó szívvel tudja végezni.

Az ebéd folytatásában átadásra került az a “szerény” adomány, amelyet a Sík Sándor cserkész park gyengélkedőjének újraépítésére szánt a Bocskai Rádió és ennek érdekében előzőleg egy gyűjtést is szerveztek egy előadó est keretében még januárban. Az adományt Csibi Loránd adta át a Bocskai Rádió részéről Nádas Krisztinának, aki a KMCSSZ pénzügyi alapjának ügyvezető elnöke. Miután a KMCSSZ nevében hálásan megköszönte az ügyvezető elnök az adományt, felhívta arra a figyelmet, hogy bár egy nagyobb hangvételű támogatást vehettek át most, de mivel sok költségbe kerül a gyengélkedő újraépítése, így tovább is folytatódik a gyűjtés.

A program során a cserkészek a fiú csapat tavalyi nyári táboráról egy összeállítást osztottak meg a közönséggel, amely azt bizonyítja, hogy cserkésznek lenni jó, érdemes ezt az életformát vállalni, érték megőrző kútforrás és mindezek mellett jó móka is egyben. Mindezekre alapozva bátorították a jelen lévőket (főképp a fiatalokat), hogy aki csak akar, bátran csatlakozzon. Hiszen a jövő magyarságának léte és biztosítása a mostani szülők és fiatalok kezében van.

Emellett dr. Szentkirályi Endre, aki az idei nyugatparti táborozásért felel, bemutatta a tervet, hogy hova mennének az idén a csapatok táborozni, ahova jelenleg kb. 50-en jelentkeztek.

Egy tartalmas délutánban volt része annak, aki részt vett a cserkészek ebédjén. Felemelő érzés volt látni, hogy a dísztermet mind a cserkészet iránt elkötelezett idősek, fiatalok, gyermekek töltötték meg, hiszen a szülőföldtől elszakadva különösen fontos szerepet tölt be a nyelv, a hagyományok és az igaz értékek megőrzésében a cserkészet.

Kívánunk továbbra is ehhez jó munkát!

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Áder János megnyitotta az Arany-emlékévet

Arany János alakja azt üzeni az utókor számára, hogy a méltósággal, szerényen végzett munka is ér annyit, mint a zajos siker. A köztársasági elnök Arany János szülővárosában, Nagyszalontán nyitotta meg csütörtökön, a költő születése 200. évfordulóján az Arany-emlékév rendezvénysorozatát.

Arany János

Megállapította: Arany János szobra a budapesti Nemzeti Múzeum előtt mintha azt üzenné: “az is részese lehet a heroikus küzdelmeknek, aki nem harcol az első sorban, nem alakít, csak ír – de maradandót. Hogy nemcsak karddal és harci kürttel lehet nemzetet szeretni, óvni és menteni, hanem szent aggodalommal is.

Hogy a méltósággal, szerényen végzett munka ér annyit, mint a zajos siker: becsüljük hát az ősz bárdok énekét. Mintha azt üzenné, hogy végzetesen elveszítünk valamit, ha már a tőmondatainkat is szilánkosra törjük” – fogalmazott a köztársasági elnök.

Úgy vélte, érdemes közelebb lépni a Múzeum körúti szoborhoz és időt szánni a tanulmányozására.”Mert közös jövőnk, a haza sorsa bizony nemcsak az anyagi jóléten, a gazdasági fejlődésen, a nemzeti összterméken vagy látványos sikereinken múlik. Hanem azon is, hogy megbecsüljük-e nagyjaink teljesítményét, emlékezünk-e rájuk és tanulunk-e tőlük? Megfogadjuk Arany János intését.

Használjuk-e anyanyelvünk árnyalatait, gazdag szókincsét?

“Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, Ember lenni mindég, minden körülményben? Használjuk-e anyanyelvünk árnyalatait, gazdag szókincsét?” – mondta a nagyszalontai városháza nagytermében tartott rendezvényen Áder János.

Beszédében felidézte: amikor Arany Jánost 1867-ben felterjesztették a Szent István Rendre, nemcsak ő maga tiltakozott az uralkodó döntése ellen, de egy főrend is panaszt tett Andrássy Gyula miniszterelnöknél, mondván, ez a jeles kitüntetés addig csak igen magas rangúaknak járt. “Az anekdota szerint Andrássy egy kérdéssel válaszolt: “Meg tudná mondani Excellenciád, ki volt Raffaello korában a külügyminiszter?”

Áder János úgy vélte, evilági halhatatlanságra csak alkotó ember képes. Olyan, aki műveiben, halála után is velünk marad, mert maradandót hozott létre. Megemlítette: Arany János olyan korban élt, amikor Magyarországon összesűrűsödött a történelmi idő, amikor “bátor hangjukat hallató, újító szellemű, áldozatra képes hazafiak döntöttek úgy, hogy kezükbe veszik a haza sorsát”.

Arany János hozzájárult a magyar nemzet újraalapításának

Megjegyezte: a költő kerülte a nyilvánosságot, óvatos aggodalommal tekintett a kéretlen népszerűségre, “alkotó életével, visszahúzódó alkatával azonban mégis részesévé vált a 19. század legnagyobb vállalkozásának: a magyar nemzet újraalapításának”. Hozzátette, ez az új haza éppúgy épült Arany János költészetéből, mint a szabadság, a közteherviselés eszményéből vagy az iparosodás, a tulajdon, a fejlődés mindennapi valóságából.

Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspöke, az emlékév egyházi fővédnöke Arany János szavaival kérte, hogy “reménnyé váljon az emlékezet”. Úgy vélte, az Arany János lelkületét hordozó emberekre van szükség, és akkor nem kell félni a holnaptól, és a holnaputántól.

“Reményünk van, mert reménytelenek voltunk sokáig. Ehhez olyan emberek kellenek, akik hiszünk a feltámadásban. Krisztus feltámadásában és a magyar nemzet feltámadásában” – fogalmazott Csűry István püspök. Török Ádám, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára azt a 12 évet idézte fel, amikor Arany János látta el az akadémia főtitkári tisztségét. Elmondta: fontos érdemei voltak abban, hogy az akadémia a magyar tudomány szervezőjévé vált.

Az akadémia nagyszalontai kihelyezett ülése programjában többek között az Arany-ősök nagyszalontai letelepedéséről, az Arany János-arcképek ikonográfiájáról, a költő kiadatlan jegyzeteiről szerepelnek tudományos előadások.

hirado.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Újabb magyar film kapott Oscar-díjat [film is]

Fotó: Lucy Nicholson / Reuters
YouTube player
Deák Kristóf rendező és Udvardy Anna producer kapta a Mindenki című alkotásért a legjobb rövidfilmnek járó díjat a 89. Oscar-gálán helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben.

A Mindenki című alkotás az első magyar kisfilm, amely elnyerte az amerikai filmakadémia díját.

Deák Kristóf a díjat átvéve köszönetet mondott a filmakadémiának, valamint családjának és tanárainak. “Ajánlom ezt a díjat mindazoknak az embereknek, akik jobbá tehetik ezt a világot, a gyerekeknek. Próbáljuk őket jól felnevelni, hogy büszkék lehessünk rájuk” – fogalmazott.

A Mindenki az Ennemis intérieurs című francia, a La femme et le TGV című svájci, a Silent Nights című dán és az El corredor című spanyol filmmel volt versenyben a legrangosabb hollywoodi elismerésért, amelyet idén 89. alkalommal osztottak ki.

Fotó: Lucy Nicholson / Reuters

Mindenki

A 25 perces rövidfilm a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjának támogatásával készült. A sztorit, ami a film alapjául szolgált, egy svéd lány, Deák Kristóf korábbi lakótársa mesélte neki. Ezt gondolta tovább, alakította magyar viszonyokra a saját gyerekkori emlékeit felhasználva.

A Mindenki című film főhőse egy kislány (Gáspárfalvi Dorka), aki új iskolába megy, ahol akad egy belevaló barátnője (Hais Dorottya), és bekerül az iskola híres gyerekkórusába.

Hamarosan kiderül, hogy mitől is olyan nagyszerű az a kórus. A tanárnő (Szamosi Zsófia, akit többek között a Terápia című HBO-sorozatban és A martfűi rémben láthattunk) sajátos módszerrel éri el, hogy ne csússzanak hamis hangok az előadásokba.

A gyerekek felveszik a kesztyűt a túlontúl ambiciózus tanerővel és nem akármilyen bosszút állnak.

A rendező

Deák Kristóf 2006-ban végzett a Színművészeti Egyetem gyártásvezető szakán. Steven Spielberg Magyarországon forgatott filmjében, a Münchenben a vágócsapat asszisztenseként dolgozott. Később Goda Krisztina rendező személyi asszisztense volt a Szabadság, szerelem forgatásán. Ezután Londonban tanult tovább, a University of Westminster film- és TV rendező szakán végzett. 2011-ben, a köztévé Hacktion című sorozatának egyik rendezője volt, a Mindenki az első rövidfilmje.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

A kommunizmus soha el nem évülő bűneiről beszélt a miniszterelnök

Országszerte megemlékezéseket tartottak a kommunizmus áldozatainak tiszteletére. A kommunizmus soha el nem évülő bűneiről beszélt a miniszterelnök. A középosztály újrateremtését jelölte meg legfontosabb célnak az MSZP választmánya. A nap hírösszefoglalója

Országszerte megemlékezéseket tartottak a kommunizmus áldozatainak tiszteletére. Most zárult a Szovjetunióba hurcoltak emlékéve is. Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Örökség Intézetének rendezvényén, a Rákoskeresztúri új köztemetőben a kommunizmus soha el nem évülő bűneiről beszélt. A többi között úgy vélte: Magyarországnak akkor lehet jövője, ha az egyszerre szabad és magyar. A központi megemlékezésen Potápi Árpád, nemzetpolitikáért felelős államtitkár azt mondta, a kommunizmus hatalomra jutása véget vetett Magyarországon a jog és a rend uralmának. A Gulág-emlékév zárórendezvényén Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt: történelmi kutatásokkal olyan adatbázisokat állítottak össze, amelyek segítségével a családok is jobban megismerhetik hozzátartozóik sorsát.

A pártok közleményben emlékeztek meg a kommunizmus emléknapjáról. A Fidesz azt írja: a magyar emberek a saját bőrükön tapasztalták meg a kommunizmus pusztító hatását, ezért az áldozatokra való emlékezés mellett ma is kötelesség szembeszállni az elnyomás minden formájával. A KDNP úgy fogalmaz: azokról sem szabad elfeledkezni, akik a szörnyűségek közepette is megőrizték magukban az emberség és igazság lángját. Az LMP bejelentette, hogy újra benyújtja az ügynökaktákról szóló törvényjavaslatát a parlamentnek. A Jobbik szerint le kell számolni a kommunista diktatúra örökségével. A Liberálisok is az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát követelik. Az Együtt szerint csak az emlékezés lehet a biztosíték arra, hogy a történelem nem ismétli meg önmagát.

Pásztor Győző kanonok, dabas-sári plébános kapta az idén a Parma fidei – Hit pajzsa díjat a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából. Szabó István, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében hangsúlyozta: Magyarországnak nem a rendszerváltó politikusok egyezsége hozott változást, hanem azoknak az embereknek a bátorsága, akik a némaság idején megszólaltak, akik vállalták hitüket, az együttérzést és a cselekvést a közöny és a passzív elfogadás napjaiban.

Átgondolatlan és célszerűtlen intézkedésnek tartja a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója, hogy Brüsszel minden uniós állampolgár teljes körű ellenőrzését tervezi a schengeni határokon. Bakondi György az M1 műsorában úgy vélte: Ukrajna, Románia, Szerbia és Horvátország felé a be- és kilépő forgalomban a csúcsidőszakokban jelentős torlódásra kell számítani. Nem sokkal korábban Tuzson Bence, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szintén kifogásolta a tervezett intézkedést és úgy vélte: az illegális migrációt kellene megállítani, nem az uniós polgárok ellen fokozottan fellépni a határokon.

A középosztály újrateremtését jelölte meg legfontosabb célnak az MSZP választmánya. Hiller István elnök a testület ülése után azt is közölte: a polgári törvénykönyv változása miatt, a pénzügyi beszámoló elfogadására, májusban kongresszust hívnak össze. Az ellenzéki politikus szerint a változás és a kormányváltás feltétele, hogy legyen esélyes kihívója Orbán Viktor miniszterelnöknek. Hozzátette: a választmány megerősítette, hogy Botka László szegedi polgármestert ajánlja a demokratikus oldal számára miniszterelnök-jelöltnek.

Több területet átfogó együttműködési megállapodást kötött a Magyar Szabadidősport Szövetség és a Sportkórház. A megállapodás értelmében a szabadidősportos tevékenységet végzők – TAJ-kártya ellenében – a Sportkórház teljes tevékenységére igényt tarthatnak. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elmondta, hogy a jövőben az eddigieknél nagyobb hangsúlyt helyeznek a diák-hallgatói és a szabadidősport területére.

Március elején indul a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája által szervezett diákkedvezmények rendszere, amely az egészséges életmód, a sportolás és a kulturális élet felé tereli a felsőoktatási hallgatókat – jelentette be a szervezet elnöke. Gulyás Tibor azt mondta: a fejlesztések elkészültek, az adminisztrációs feltételek adottak, így a rendszer már használható.

Törökországban hivatalosan is megkezdte az elnöki rendszer bevezetése melletti kampányát a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja. Az alkotmánymódosítás kiszélesítené a mindenkori államfő jogkörét, aki a végrehajtó hatalom feje lenne. Az erről döntő népszavazás április 16-án lesz.

Megkezdődött a riói karnevál. A zenés, táncos felvonulást a város evangélikus polgármestere nyitotta meg. A parádé első napján 32 Celsius-fok meleg volt és igen magas páratartalom.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Orbán Viktor: “azon a pályán kell maradni, ahol vagyunk”

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitója
A miniszterelnök szerint a következő években a 3-5 százalékos sávban kell lennie a gazdasági növekedésnek, 2020 után pedig az 5 százalék fölötti növekedési tartományt kell elérni.

Orbán Viktor kedden a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Budapesten rendezett gazdasági évnyitóján kifejtette: “azon a pályán kell maradni, ahol vagyunk”, 2017-2020 között meg kell védeni azt a lehetőséget, hogy a magyar gazdaság bővülése a 3-5 százalékos sávban legyen.

Közben végre kell hajtani egy versenyképességi fordulatot, és 2020 után az 5 százalék fölötti növekedési tartományt kell elérni – hangoztatta a kormányfő.

Ehhez meg kell védeni “a felívelő pályát” a fenyegető veszélyektől, amelyek például az adórendszert és a munkahelyteremtő támogatásokat érik az Európai Unió részéről. Továbbá védekezni kell a külföldi befolyásolással és az illegális migrációval szemben, valamint meg kell harcolni az olcsó energiáért is; a kormány ezzel kapcsolatos reménye, hogy a paksi atomerőmű-bővítési vitát előbb-utóbb dűlőre viszi Brüsszellel – mondta.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitója

Orbán Viktor hosszan értékelte a kormány és az MKIK közötti 2014-es megállapodás tíz vállalását. Ezek közül az államadósság-kezelésről szólva kifejtette: önfinanszírozó rendszerre állt át az ország, visszafizettük az IMF-EU-kölcsönt, megnőtt a forintban kibocsátott állampapírok aránya, és csökkent a külföldiek kezében lévő állampapírarány. Jelezte ugyanakkor, vitában áll Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel a devizában kibocsátandó állampapírok ügyében. A miniszterelnök ugyanis azon az állásponton van, hogy ha nem muszáj, ne bocsássanak ki devizában és külföldön állampapírt.

A bankrendszerben jóval 50 százalék felett van a magyar tulajdoni arány; a kormány megvalósította a keleti nyitás politikáját; és tovább csökkentette az adókat – sorolta a miniszterelnök az eredményeket. Utóbbival kapcsolatban ugyanakkor megjegyezte, hogy az alacsony adószint nem mindenkinek tetszik Nyugat-Európában, különösen Ausztriának nem. Világossá tette egyúttal: ha valahol korlátozzák a magyarok munkavállalási lehetőségét, akkor Magyarország szűkíti a diszkrimináló országból érkező tőkelehetőségeket.

Kiemelte továbbá az újraiparosítást – rámutatva a magyar buszgyártás újjáélesztésére vonatkozó kísérletre -, a mezőgazdaság megújítását, valamint a munkaalapú gazdaság megteremtését. Ezzel összefüggésben kritizálta a munkavégzés nélkül járó alapjuttatásra vonatkozó elképzeléseket. “Magyarországnak az etnikai viszonyai is bonyolultak, tehát ez nem egy olyan egyszerű kérdés”, de mind az ország adottságai, mind a munkaalapú versenyképesség logikájából tekintve “ez egy teljességgel elképzelhetetlen program” – mondta a kormányfő.

A további vállalásokat érintve szólt az energiaárak csökkenéséről – jelezve, hogy az olcsó energiához szerinte mindenképpen kell az atomerőmű -, a kutatás-fejlesztési források bővítéséről és a demográfiai helyzet javulását segítő intézkedésekről.

A kormányfő arról is beszélt, hogy az ország “felértékeléséhez” meg kell őrizni az etnikai homogenitást, mert “a túl nagy keveredés bajjal jár”, ugyanígy fontos a kulturális egyszínűség, a kimagasló közbiztonság megtartása, ahogyan az is, hogy Magyarország egy “tiszta, zöld ország”, vagyis nem sújtja ipari szennyezettség, a földet pedig megművelik. Idesorolta továbbá a teljes foglalkoztatottságot, hozzátéve: szerinte van jelentősége, hogy egy magyar szállodában a takarítónő is magyar.

“Fontos az is, hogy a nagyság és a nagyság iránti vágy ne tűnjön el Magyarországról. Az olimpia ebből a szempontból is egy bordatöréssel ér fel” – mondta.

Orbán Viktor reagált az előtte felszólalókra, úgy összegezve: a gazdasági helyzet biztató. Megjegyezte, azért nem jónak nevezi, mert a kommunizmus öröksége, hogy Magyarországon a jó hírek cinizmust váltanak ki, a sikert és a jómódot pedig rejtegetik. A biztató helyzet azt jelenti, hogy a hiba nincs kizárva, ezért folyamatosan “észnél kell lenni” – fogalmazott.

A kormányfő osztotta Matolcsy György jegybankelnök véleményét abban, hogy a közepesen fejlett országok csapdahelyzetéből ki kell törni. Többre van szükség az eddig elérteknél a minőségi előrelépéshez, ahhoz, hogy a helyzet ne csak biztató legyen, hanem az is maradjon – mondta.

Egyetértett Parragh László MKIK-elnökkel is a budapesti olimpiai pályázathoz kapcsolódó beruházásokat illetően. A miniszterelnök is azt az álláspontot hangoztatta, hogy “nagy dolgok” nélkül Magyarország a közepesen fejlett országok helyzetében marad. Ilyen szükséges “nagy dolognak” nevezte például a Budapest-Belgrád közötti vasútvonal korszerűsítését, a paksi atomerőmű bővítését és a Békéscsabát Debrecennel összekötő út négysávosítását.

A kormányfőt előadása után több témában is kérdezték a jelenlévők, például az országban tapasztalható munkaerőhiányról. Erre úgy reagált: óvna egy vendégmunkásprogramtól, külföldiek esetében csak eseti jellegű, meghatározott ideig szóló munkavállalást támogat. Mint fogalmazott, nem szeretné, ha az ország oda sodródna, hogy alacsony képzettséghez kötődő munkákat csak külföldiek végeznek. Ez nemzetstratégiai szempontból nem kívánatos – jelentette ki, hozzátéve: “az ország működtetéséhez szükséges munkát – a vécépucolástól az atomtudósokig – nekünk kell elvégezni”, csak ennek az is része, hogy a vécépucolót is meg kell becsülni, emberszámba kell venni.

Egy másik kérdés az M8-as autópálya megépítését firtatta, amelyre válaszolva a kormányfő megerősítette a kormányzati szándékot.

A turisztikai koncepcióról érdeklődő üzletembernek a miniszterelnök azt válaszolta: a kormány célja, hogy a kisebb szállodások EU-s forrásokat kapjanak, a nagyoknak pedig magyar költségvetési fejlesztési alapot nyitnak.

inforadio.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Donald Trump: “nagy-nagy fal épül”

Donald Trump amerikai elnök a kongresszus két háza előtt elmondott beszédében egységre szólította fel honfitársait az Egyesült Államok gondjainak megoldásához.

A helyi idő szerint kedden elmondott, mintegy egyórás – főleg belpolitikával foglalkozó – beszédet a republikánus házelnök, Paul Ryan remeknek minősítette, Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője pedig – a felszólalás elhangzása után – úgy nyilatkozott, hogy Donald Trump e beszédével lett elnök. Chuck Schumer, a demokraták szenátusi csoportjának vezetője “populistának” nevezte Trumpot, és kijelentette, hogy szavai és tettei között nagy a különbség.

Elemzők rámutattak, hogy a beszédben alig esett szó külpolitikáról, azt érintve az elnök csak a NATO támogatásáról, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelemről és az Egyesült Államok és Izrael megtörhetetlen barátságáról szólt, eléggé röviden.

A beszéd elején – utalva arra, hogy az Egyesült Államokban éppen most fejeződik be az afroamerikaiak történelmére és kultúrájára emlékező egyhónapos rendezvénysorozat – leszögezte, hogy az úgynevezett fekete történelem hónapja is emlékezteti az amerikaiakat a polgári jogok terén megtett hosszú útra, de – tette hozzá – még mindig sok a tennivaló. Egyúttal emlékeztetett arra, hogy az amerikai zsidó közösségi központokat érő fenyegetésekre, a zsidótemetők meggyalázására és egy minapi kansasi bűntényre (lelőttek egy indiai férfit származása miatt) született reakciók azt jelzik: az ország politikailag megosztott ugyan, de a gyűlölet és a gonoszság elítélésében egységes.

Az elnök az elmúlt évekre visszatekintve azt mondta: a középosztály szenvedett az Egyesült Államokban, mert a kormány szerinte inkább külföldre összpontosította a figyelmét. Ezzel magyarázta, hogy az embereknek elegük lett az addigi politikából, és azt követelték, hogy Washington a saját állampolgárait helyezze előtérbe.

Donald Trump ezután felsorolta, hogy elnöksége első hónapjában mi mindent tett választási ígéreteinek betartása érdekében. A nagy amerikai vállalatok vezetőivel folytatott megbeszélései után például a General Motors, a Ford, a Lockheed, az Intel azt ígérte, hogy új munkahelyek tízezreit hozza létre – mondta. Eredménynek tüntette fel, hogy létszámstopot rendelt el a közszolgálatban, rendeletet hozott, miszerint a kormánytisztviselők ezen állásukat elhagyva öt éven belül nem folytathatnak lobbitevékenységet, felmondta a Csendes-óceáni Partnerség néven ismert szabadkereskedelmi tárgyalásokat, és felhatalmazást adott a Dakota olajvezeték megépítésére.

A bevándorlásról szólva hangsúlyozta, hogy kormánya betartatja az érvényben lévő bevándorlási törvényt. Egyúttal megerősítette, hogy az amerikai-mexikói határon megépül a megígért fal. Mint mondta, kormánya mindent megtesz annak érdekében, hogy az amerikai települések biztonságosak legyenek. “Azt akarjuk, hogy minden amerikai sikeres lehessen, ez azonban nem érhető el káoszban, ha a törvénytelenség az úr” – szögezte le, s hangsúlyozta, hogy “vissza kell állítanunk a törvényességet határainkon”. Leszögezte viszont, hogy lát lehetőséget “reális és pozitív” bevándorlási reformra, sőt azt mondta, hisz abban, hogy ez ügyben republikánusok és demokraták képesek lesznek a kompromisszumra. Kiemelte, hogy felelőtlenség ellenőrzés nélkül beengedni embereket az Egyesült Államokba olyan térségekből, ahol nem lehet őket megfelelően ellenőrizni.

Trump elnök fontosnak nevezte a “radikális iszlám terrorizmus” elleni küzdelmet, s egyelőre nem részletezett intézkedéseket helyezett kilátásba ezzel összefüggésben.

Kormányzata belpolitikai elképzeléseiről szólva kifejtette, hogy “történelmi adóreformot” készít elő, s ennek keretében csökkentik a középosztály és a vállalkozások adóit. “Nagy-nagy csökkentések lesznek” – fogalmazott. Több millió új munkahely külföldről visszahozatalát ígérte külföldről, s kifejtette, hogy ez szerinte összefüggésben van az amerikai bevándorlási rendszerrel. Mint mondta, egyes országokban, például Kanadában vagy Ausztráliában, érdemek és szaktudás alapján engednek be bevándorlókat, akik aztán el is tudják tartani magukat. Az amerikai rendszer jelenleg nem ilyen, mutatott rá, és megjegyezte, hogy a bevándorlók jelenleg dollármilliárdokba kerülnek az amerikai adófizetőknek.

Donald Trump azt kérte a kongresszustól, hogy szavazza meg az infrastrukturális beruházásokra benyújtandó, ezermilliárd dolláros csomagtervet, hogy helyezze hatályon kívül az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvényt, és fogadjon el új egészségbiztosítási rendszert. Fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az egyéni felelősségvállaláson alapuló új rendszerből nem maradnak majd ki a ritka betegségben szenvedők, s azok sem, akiknek már a biztosítás megkötése előtt súlyos betegségük volt. A szerény jövedelműek egészségügyi ellátását segítő Medicaid-programokat illetően az egyes szövetségi államok kormányzói nagyobb önállóságot kapnak.

Beszéde befejező részében az elnök a katonai költségvetés erőteljes növelését ígérte, s kifejtette, hogy ebből nem csupán a haderőt építik újjá, hanem javítják majd a háborús veteránok életkörülményeit is. Megerősítette, hogy támogatja a NATO-t, de ismét elmondta, hogy a tagállamoknak eleget kell tenniük pénzügyi kötelezettségeiknek. Hangsúlyozta, hogy “nagyon erőteljes és őszinte viták után” a tagállamok kezdik teljesíteni e kötelezettségüket. Egyértelművé tette, hogy a NATO-partnerek mellett a közel-keleti és a csendes-óceáni partnerországoktól is azt várja, hogy közvetlen és jelentős szerepet vállaljanak a stratégiai és a katonai műveletekben.

A kongresszushoz intézett üzenetét Donald Trump azzal zárta: “nagyot kell álmodni”.

inforadio.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Magyar siker Amerikában: a lesajnált magyar felsőoktatásnak is van előnye

Erőss Domonkos, Csanády Luca, Madarász Natália és Nemes Bence az első díjjal

Az analitikus gondolkodásra nagyon jól felkészít a magyar felsőoktatás – mondja a Válasz.hu-nak adott interjújában Erőss Domonkos, a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója, aki három csapattársával együtt február elején megnyerte a Floridai Egyetem által szervezett Heavener Nemzetközi Esettanulmányi Versenyt.

A győztes csapat tagjai Csanády Luca, Erőss Domonkos, Madarász Natália és Nemes Bence voltak, akiket Kozma Miklós, az Egyetem Vállalatgazdaságtan Intézetének adjunktusa kísért el a versenyre. Madarász Natália a legjobb prezentálónak járó díjat is elnyerte.

A 19 résztvevő csapat a világ vezető egyetemeiről érkezett. A dobogó alsó fokaira például két szingapúri intézet diákjai állhattak fel, de a vert mezőnyben végzett többek Amerikából a Berkeley és a Penn State, Európából pedig a rotterdami és a maastrichti egyetem csapata.

– Hogyan kell elképzelni egy esettanulmány-megoldó versenyt?

– Általában egy-egy konkrét cég valamilyen problémájára kell egy olyan megoldást kidolgozni, amilyet egy tanácsadócég dolgozna ki, ha hozzá fordulnának. Lehet szó stratégiai, pénzügyi, HR- vagy más problémáról. Ezen a versenyen két esetet kellett megoldani, egy 6 és egy 30 órásat. Végül elő kellett adni a megoldást egy zsűrinek, utána pedig válaszolni a kérdéseikre. Az első eset a Northrop Grumman nevű amerikai hadiipari cég HR-problémájáról szólt, míg a 30 órásban a CSX Transportation nevű amerikai vasúttársaságnak kellett kidolgozni egy stratégia módosítást, és választ adni arra a kérdésre, hogyan lenne a legjobban befektetni 500 millió dollárt.

Erőss Domonkos, Csanády Luca, Madarász Natália és Nemes Bence az első díjjal

– A magyar hallgatóknak gyakran kell ilyen esettanulmányokat megoldaniuk?

– Az amerikai oktatásban szinte minden órán, akár több esetet is. Az Egyesült Államokban is tanultam, így tudom, hogy gyakran kizárólag konkrét eseteken keresztül sajátítanak el egy-egy elméletet. Itthon kevesebb ilyet láttam, de nálunk is vannak esettanulmány-órák és -versenyek. A Corvinus Egyetem Vállalatgazdaságtan Intézete például kialakított egy négy kurzusból álló blokkot, ahol az utolsó két tantárgy kifejezetten esettanulmányokkal segíti a hallgatókat az elmélyülésben. Ezek nagy elkötelezettséget és energiabefektetést igénylő tárgyak, de nagyon hasonlítanak a gyakorlatias amerikai oktatásra. Kiemelném még a volt corvinusos diákok által alapított CaseSolvers nevű szervezetet, ami szintén sokat segít a versenyeken induló vagy tanácsadócégekhez jelentkező hallgatóknak a felkészülésben.

– Az előadókészségben és a csapatmunkában nincsenek hátrányban a magyar diákok?

– Amerikában hároméves kortól belenevelik a gyerekekbe az előadókészséget, itthon az egyetem előtt gyakorlatilag nem oktatnak prezentációs technikát. Csapattársunk ennek ellenére meg tudta nyerni a legjobb előadónak járó díjat. A csapatmunka pedig szinte minden órán szerepet kap a tengerentúlon, itthon viszont a legtöbb órán nincs interaktív munka. Az említett vállalatgazdaságtani órasorozat ebben is előremutató. Tanáraink nagyon odafigyeltek a csapat összeállítására is. Volt, amelyikünk a pénzügyekhez értett, volt, aki a marketinghez, volt, aki a stratégiához. Jól kiegészítettük egymást, és még jóban is voltunk.

– Van-e olyan terület, amiben viszont a magyar felsőoktatás erősebb?

– Kifejezetten versenyelőny például a magyar hallgatók analitikus gondolkodása, amit Magyarországon nagyon jól tanítanak. A győzelmünkben is főszerepet játszott, hogy nagyon alapos, mély elemzésnek vetettük alá a példában szereplő vállalatot, és a megoldást is konkrét számokkal alátámasztva prezentáltuk. Ez elnyerte a zsűri tetszését.

– A Corvinusnak milyen híre van a világban az üzleti iskolák között?

– Bárhová megyek, mindenhol hallottak már róla, sokszor olyanok is, akik Magyarországról keveset tudnak. Az onnan érkező diákokat intelligensnek és kompetitívnek ismerik. Ezt olyan egyetemeken hallottam, ahol a világ legrátermettebb hallgatói tanulnak és akár 26 ezer dollár is lehet a féléves tandíj. A University of Southern Californián például, ahová jártam, a corvinusos diákok évről évre az éltanulók közé tartoznak.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Fiatalok: egyre később szólal meg a vészcsengő

A huszonévesek több mint fele, a harmincasoknak pedig majdnem egyharmada élvezi még a „mamahotel” vendégszeretetét, azaz lakik együtt a szüleivel.

A különköltözés életkori kitolódása nemzetközi jelenség, és általában a családalapítás közeledésével, 30 éves kor felett erősödik fel az igény a saját otthon iránt. A Fundamenta kutatásának eredményei szerint, amikor megszólal a „vészcsengő”, sok esetben anyagi okok is akadályozzák a költözést – derül ki a Fundamenta országos reprezentatív kutatásából.

A huszonévesek 58 százaléka lakik még
a szüleinél, a harmincasoknál pedig
27 százalék ez az arány.

A férfiak gyakrabban (33%) élnek együtt a szüleikkel, mint a nők (23%), és főként a kisebb városok lakóira jellemző a „mamahotel” igénybevétele, a falvakban és a nagyobb városokban kevésbé.

A kutatás eredményei alapján a szülőkkel lakók 29 százaléka elégedett a jelenlegi helyzetével, a többiek viszont költözni szeretnének előbb-utóbb. A legtöbben (41%) néhány év múlva, majdnem harmaduk pedig (30%) minél hamarabb saját háztartást szeretne.

A költözési szándékot természetesen jelentősen befolyásolja az életkor (lásd a grafikont), valamint a párkapcsolat és a családtervezés közelsége: az idősebbek, illetve főként azok nagyon költözéspártiak, akik párkapcsolatban élnek, valamint gyereket terveznek.

A kutatás eredményeinek egyik érdekessége, hogy bár a legtöbben a lakáscélú megtakarítást tartják a legjobb megoldásnak a saját otthon megteremtéséhez, sokan mégis későn kezdik el a takarékoskodást, így számukra évekkel is eltolódhat a sajátlakás-projekt, azaz a kiköltözés a mamahotelből.  A szülővel élő fiatalok 10 százalékának, a szülővel élő párok 18 százalékának van megtakarítása lakás-takarékpénztárban.

A mamahotel általános jelenség az EU-ban

A mamahotel nemcsak Magyarországon, hanem Európa-szerte általános jelenség: az Európai Unióban a 18 és 31 év közötti fiatalok majdnem fele él még együtt a szüleivel. Az észak-európai országok többségében ez az arány 25 százalék, míg Máltán, Horvátországban és Szlovákiában 70-78 százalék lakik a szülőkkel.

Az egyes országok közötti különbségek nemcsak az anyagi jóléthez köthetőek, hanem az adott országra jellemző normák, értékek és szokások is meghatározhatják.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

A V4-ek hadat üzentek a multik élelmiszermocskának

Rendkívüli kormányfői csúcstalálkozón foglalkozik majd a négy visegrádi ország – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – azzal a problémával, hogy a nagy nemzetközi cégek eltérő összetételben és minőségben forgalmazzák azonos márkájú élelmiszertermékeiket Nyugat-, illetve Kelet-Európában – jelentette be Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtöki pozsonyi sajtóértekezletén.

A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint Robert Fico azt mondta: a visegrádi négyek felszólítják az Európai Bizottságot, hogy haladéktalanul hozzon intézkedéseket, amelyek meggátolnák ennek a gyakorlatnak a folytatását. A csúcstalálkozót a cseh közszolgálati hírtelevízió (CT24) szerint Pozsony kezdeményezte, és a közeli napokban kerül sor rá Lengyelországban, amely jelenleg a V4 soros elnöki tisztségét ellátja. Robert Fico úgy fogalmazott:

Elfogadhatatlan, hogy a nemzetek feletti társaságok a posztkommunista országokba olyan termékeket szállítsanak, amelyek minősége gyengébb, mint azoké, amelyeket azonos csomagolásban Nyugat-Európa üzleteinek pultjain találhatunk. Követelni fogjuk az Európai Bizottságtól, hogy minél rövidebb időn belül olyan törvénymódosításokat fogadjon el, amelyek lehetetlenné teszik az említett gyakorlatot, amely megalázza Szlovákia, Magyarország, Lengyelország és Csehország állampolgárait.

A szlovák kormányfő szerint a megoldási lehetőségek egyike az is, hogy a gyártók az érintett termékeiket más néven fogják forgalmazni Nyugaton és más néven Keleten. Robert Fico nem zárta ki, hogy szükség esetén a szlovák kormány az európai polgári kezdeményezés eszközéhez is folyamodhat ebben a kérdésben. Ha ezt több országból legalább egymillió állampolgár támogatná, az Európai Bizottságnak kötelezően foglalkoznia kellene a témával. Amennyiben a mai helyzet rövid időn belül nem változik, Pozsony kész válaszintézkedéseket hozni.

A vita lényege lehet például az, hogyha Brüsszel ebben az elvi ügyben nem  hajlandó  támogatni  bennünket (…), akkor mi Szlovákiában hozunk egy olyan belső előírást, miszerint például minden közétkeztetési hálózatba kerülő élelmiszer mondjuk kizárólag Szlovákiából származhat. Nagy örömmel megyünk perre ebben az Európai Bizottsággal

– fejtette ki Fico. Szlovák szakértők korábban sajtóban közölt álláspontja szerint egy ilyen intézkedés jelenleg nagy valószínűséggel sértené az európai uniós jogot.

Szlovákiában a közelmúltban hozták nyilvánosságra azoknak a laboratóriumi teszteknek az eredményeit, amelyekben a nemzetközi üzletláncok Szlovákiában, illetve Ausztriában forgalmazott azonos élelmiszertermékeiket elemezték és hasonlították össze. A több mint kéttucatnyi termék minősége Ausztriában jobb volt mint Szlovákiában, ez elsősorban az üdítőkre, a hústermékekre, a teákra vagy a fűszerekre vonatkozik. Két nemzetközi cég tiltakozott a nyilvánosságra hozott adatok ellen, mert szerintük a tesztek módszertana hibás volt. Hasonló összehasonlításokat végeztek korábban a csehek is, amelyekből az derült ki, hogy ugyanazon termékek minősége általában jobb Németországban és Ausztriában mint Csehországban. A problémára a cseh és a magyar politikusok is felhívták a figyelmet, és hangsúlyozták, hogy szükségesnek tartják annak haladéktalan megoldását.

Forrás: MTI. Vezető kép: 3szek.ro

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Jó hír az Angliában dolgozó magyarok számára

Brexit series for FT.
A Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok jogainak garantálására szólította fel a Lordok Háza a kormányt.

A Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok jogainak garantálására szólította fel szerdán a Lordok Háza a brit kormányt.

A brit törvényhozás felső kamarájának szerda este hozott többségi döntése vereséggel ér fel a kormány számára. Theresa May miniszterelnök hivatalos álláspontja ugyanis az, hogy a külföldi EU-állampolgárok jogainak garantálásáról a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folytatandó tárgyalásokon kell majd megállapodni, viszonossági alapon, vagyis azzal a feltétellel, hogy az EU-ban maradó tagországok is garantálják az ott élő brit állampolgárok jogosultságainak további érvényesülését.

Brexit series for FT.

A Lordok Háza a kormány szándékával ellentétes szerdai döntésével annak a kormányzati határozattervezetnek a részletes vitáját zárta le, amelynek elfogadása szükséges a brit kilépési folyamat hivatalos elindításához.

A felsőházi döntés azonban nem végleges, mert a tervezet a következő hetekben visszakerül az alsóház elé, amely érvénytelenítheti a Lordok Házának módosító határozatát.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Teljesen megváltozhat az Európai Unió

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerdán délután bemutatta a jelenleg még 28 tagú Európai Unió jövőjére vonatkozó úgynevezett Fehér Könyvet, amely öt lehetséges forgatókönyvet vázol fel a Brexit utáni integráció jövőbeli fejlődési irányáról.

“Ideje kidolgozni azt az európai jövőképet, amelyen együtt dolgozhatnak az Egyesült Királyság kilépése után bennmaradó tagállamok” – közölte Juncker, aki szerint akármilyen sajnálatos is a britek távozása, az nem állíthatja meg Európai Unió “menetelését”.

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén ismertetett dokumentumot vitaindítónak szánják az unió elődszervezeteit megalapító Római Szerződés 60. évfordulója alkalmából. Juncker reményei szerint a tagállamok vezetői még az év vége előtt eldönthetik, milyen fejlődési utat kívánnak követni 2025-ig.

A római csúcstalálkozó nem pusztán egy ünnepség lesz, ez lesz a 27 tagú Európai Unió születésének pillanata is – hangoztatta a bizottság elnöke. “Ahogy új fejezet kezdődik történelmünkben, talán ideje új válaszokat keresnünk” – tette hozzá.

Mint a Fehér Könyvben írták, széles körű párbeszédet kell indítani az uniós állampolgárokkal, amelynek során minden véleményt meg kell hallgatni. “A kihívásokkal teli, egyre inkább multipolárissá váló világban a 27 tagú Európai Uniónak magának kell meghatároznia a szerepét” – hangsúlyozták.

Az első forgatókönyv a status quo megőrzéséről szól: az integráció egyes területeken szorosabbá válna, de a tagállamok megőriznék szuverenitásuk legfőbb elemeit. Az eredményközpontú reformprogram mellett megmaradna az unió egysége, azonban bizonyos kérdésekben éles szembenállásokra lehetne számítani.

A második lehetőség értelmében az Európai Unió fokozatosan leszűkítené az integrációt az egységes belső piac területére, más kérdésekben, például a migráció vagy a biztonság és a védelem terén a jelenlegi uniós szintű helyett kétoldalú együttműködés alakulna ki a tagállamok között.

A harmadik opció lényegében a többsebességes Európa gondolatát vázolja fel, amelyben a belső piac közös elmélyítése mellett egyes tagállamok bizonyos területeken külön csapatot alkotva szorosabban együttműködhetnek.

A negyedik forgatókönyv értelmében a tagállamok mélyítenék az együttműködést egyes területeken, például a kereskedelem, a migráció, az egységes külpolitika vagy a határvédelem területén, amelyekben gyorsabbá és hatékonyabbá válna a döntéshozatal, összességében azonban szűkítenék a közös fellépést területeit.

Az ötödik opció tulajdonképpen a föderális Európa irányába történő elmozdulást jelenti, minden területen fokoznák az integrációt, teljesen egységesítenék a belső piacot.

Juncker a bennmaradó tagországok állam- és kormányfőinek március 25-i római csúcstalálkozóján is bemutatja a friss bizottsági anyagot, és ezután a tervek szerint megkezdődhet a vita az unió jövőjéről.

Mint mondta, nincs értelme az Európai Unió, illetve Brüsszel folyamatos szidalmazásának, ez egyfajta pótcselekvés, amely gyakran a tagállami hibák elkendőzésére szolgál.

El kell dönteni, merre tart Európa, le kell folytatni ezeket a vitákat. Világossá kell tenni, mit tehet és mit nem tehet meg az unió az állampolgárok érdekében. Sikereket érhetünk el, de nem tudunk csodát tenni – mondta Juncker. “Nem szabad elhitetni az emberekkel, hogy lehozzuk a csillagokat, mikor csak egy teleszkópot tudunk a kezükbe adni” – hangsúlyozta.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Szenzációs felfedezés az élet kialakulásáról

A világ legöregebb, mintegy négymilliárd éves mikroorganizmusának maradványaira bukkantak Kanadában.

A világ legöregebb, mintegy 3,77-4,29 milliárd éves mikroorganizmusának maradványaira bukkant a londoni University College (UCL) szakemberei vezette nemzetközi tudóscsoport Kanadában, a fosszília a legöregebb földi életformák egyikének közvetlen bizonyítéka.

A parányi baktériummaradvány kövületeit a kanadai Quebec tartomány északkeleti részén húzódó Nuvvuagittuq nevű geológiai lelőhely kvarcrétegeiben találták a kutatók.

 

A lelőhelyen található a Földön eddig ismert néhány legöregebb üledékes kőzet, amelyek valószínűleg egy vasban gazdag mélytengeri hidrotermális kürtőrendszerben keletkeztek, ezek a forró, mintegy 60 Celsius-fokos kürtőrendszerek a földi élet első formáinak élőhelyei voltak valamikor 3,77-4,3 milliárd éve.

“Felfedezésünk alátámasztja azt az elképzelést, hogy az élet forró, tengermélyén lévő kürtőkben alakult ki nem sokkal a Föld keletkezése után. Az élet ilyen gyors megjelenése a Földön illeszkedik a mikroorganizmusok formálta 3,7 milliárd éves üledékes dombok közelmúltbeli felfedezéséhez” – magyarázta Matthew Dodd, a UCL PhD hallgatója, a Nature című folyóiratban megjelent tanulmány első szerzője.

A kanadai mikrorganizmus fosszíliájának felfedezése előtt a Föld legöregebb mikrofosszíliáját Nyugat-Ausztráliában találták, kora mintegy 3,46 milliárd év, amiből a szakemberek arra következtettek, hogy a Földön mintegy 3,7 milliárd éve alakult ki az élet.

Az új lelet fényében azonban úgy vélik, hogy jóval korábban, mintegy 4,5 milliárd éve alakulhatott ki az élet a Földön, száz millió évvel a Föld létrejötte után.

A szakemberek szerint felfedezésük bizonyítja, hogy az élet a Földön abban az időben alakult ki, amikor a Mars és a Föld felszínén folyékony víz volt. “Ezért azzal számolunk, hogy bizonyítékot kell találunk a Marson a 4 milliárd évvel ezelőtti élet létezéséről, ám ha nem találunk, akkor az azt jelenti, hogy a Föld egy különleges kivétel lehet” – közölte Matthew Dodd.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Fehérek, heterók, magyarok

Olvasom az RMDSZ ügyvezető elnökének eszmefuttatását a toleranciáról, demokratikus viselkedésről, a kisebbségekről, a haladásról. A bejegyzett élettársi kapcsolat ürügyén leírt gondolatok, a „toleráns liberális vagyok, amíg azt gondolod, amit én” klasszikus példáját nyújtják.

Porcsalmi Bálint világnézetével, meglátásaival lehet egyetérteni vagy sem, én az utóbbi táborba tartozom. A homoszexuálisok követeléseit az erdélyi magyarság megmaradásával összekapcsolni persze lehet, de pont olyan képzavar és anakronizmus, mint a tordai országgyűlésre hivatkozni ebben a konkrét ügyben. Nagyobb baj, hogy sem Porcsalmi Bálint, sem az RMDSZ nem kapott senkitől felhatalmazást arra, hogy bár magyarázkodva, de a szélsőségesen liberális álláspontot képviselje ebben a kérdésben.
A kérdés csupán annyi: az RMDSZ az erdélyi magyarság valós gondjaival foglalkozzék, vagy egy marginális, de annál hangosabb kisebbség jogaiért álljon ki Románia parlamentjében? Mik a fontosabb, a magyar iskolák, vagy a homoszexuálisok többletjogai? Kit, mit képviselnek az RMDSZ honatyái valójában? A marosvásárhelyi magyar iskolák ügyét, vagy az LMBTQ emberek (?) vélt vagy valós sérelmeit? Mi a fontosabb nekik, egy fogyatkozó, megroppant, utóvédharcokat vívó nemzetrész, vagy a szexuális deviancia támogatása?
Talán el kellene gondolkodni azon, hogy az RMDSZ-t vezető társaság kivel is akar jóban lenni? A történelmi egyházakkal, amelyek egyértelműen a hagyományos, normális családmodellt támogatják, vagy egy kis létszámú, de erőszakos csoporttal, mely a többségre szeretné erőltetni akaratát. Porcsalmi Bálintnak is tudnia kell, hová vezetett a „fejlett” Nyugaton a homoszexuális lobbi rombolása. A klasszikus vicc csattanóját idézve, nem szeretnénk megvárni, míg kötelező lesz…
Végül pedig, csak hogy világos legyen: hogy ki mit művel a hálószobában, az az ő dolga, nem pedig a magyar kisebbség érdekvédelmével foglalkozó szervezeté. Mi ugyanis teljesen demokratikusan és magától értetődően túlnyomó többségben fehérek, magyarok és heteroszexuálisak vagyunk, és ezeket a tulajdonságainkat tartjuk megőrzendőnek, utódaink számára továbbadandónak. Akkor is, ha az RMDSZ csúcsvezetése nem így gondolja.
Barta Béla / itthon.ma
Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,419FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe