Főoldal Blog Page 923

Világranglista: sosem volt még ilyen jó helyen a magyar válogatott

A magyar válogatott a rekordot jelentő 20. helyre került a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) decemberi világranglistáján.

A magyar válogatott 945 ponttal került a 20. helyre, a 19. Elefántcsontpart és a 21. Törökország közé. Az európai csapatok között ez a 13. pozíciót jelenti a világelső Belgium, majd Spanyolország (3.), Németország (4.), Portugália (7.), Anglia (9.), Ausztria (10.), Svájc (12.), Hollandia (14.), Olaszország (15.), Románia (16.), Wales (17.) és Horvátország (18.) után. A FIFA tájékoztatása szerint Magyarország 186 pontot, s ezáltal tizenhárom helyet lépett előre a ranglistán a novemberi állapothoz képest. A pontokat tekintve ez a legnagyobb javulás az országok között a novemberi ranglistához mérten. Nemzeti csapatunk a 2015-ös évben 313 pontot gyűjtött pluszban, ez Törökországé (329) után a második legnagyobb ugrás a 2014-es záráshoz képest.

forrás: nemzetisport.hu

ReklámTas J Nadas, Esq

Negyedik napja követelnek igazságot Beke Istvánnak a kézdivásárhelyiek

Szombat délután közel kétezren gyűltek össze Kézdivásárhely központjában igazságot követelni a merényletkísérlet gyanűjával őrizetbe vett Beke Istvánnak. Érkeztek emberek más településekről is. Ez már a negyedik szolidaritási demonstráció a céhes városban.

A tüntetés délután négy körül kezdődött, és incidensek nélkül zajlik. A résztvevők magyar nyelvű feliratokkal tiltakoznak a hatósági túlkapások és a román sajtó elfogultsága ellen.A Kézdivásárhely központi utcáin menetelő tömegben jelen van Beke István édesapja is. Beke Ernő a M1 televíziónak elmondta, meghatotta az emberek fia iránti szolidaritása. Kijelentette, nagyon bántja, hogy a fiát terroristának bélyegezte meg a román sajtó. „István nem terrorista” – méltatlankodott a férfi.

A Bukaresti Táblabíróság a jövő héten tűzi ki a Beke István letartóztatása ellen benyújtott fellebbezési tárgyalást, dátumot még nem közöltek. Beke Ernő a3szek.ro-nak elmondta, menye és a brassói védőügyvéd szerdán is, csütörtökön is Bukarestben járt, de fiával csak az ügyvéd találkozhatott, a felesége csupán telefonon válthatott pár szót vele. Csütörtökön elkezdődött az adománygyűjtés az ügyvédi költségek fedezésére. Helybeliek mellett külhoni magyarok is támogatást ígértek a Beke családnak.

A tüntetésen látták Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét és Kulcsár Terza Józsefet, a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki vezetőjét is. RMDSZ-es politikus szemtanúk szerint nem vett részt a demonstráción, ám a szövetség több önkormányzati vezetője a tüntetés ideje alatt Facebookon állást foglalt az ügyben.

Bokor Tibor: jogos az emberek felháborodása

Bokor Tibor kézdivásárhelyi polgármester szombat délutáni posztjában jogosnak nevezte az emberek tiltakozását. A Facebookra azt írta, felháborítónak tartja, hogy a bukaresti média úgy manipulál, hogy közben megbélyegeznek egy egész közösséget.

„Sajnos nincsenek tekintettel Beke István családjára és kiskorú gyerekeire sem. (…) Az a tény, hogy nagyon kevés bizonyíték jelent meg az üggyel kapcsolatosan, tovább táplálja a bizonytalanságot. Én azt vallom, hogy egy jogállamban az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, így Beke Istvánt is” – fogalmaz a polgármester.

Antalék tájékoztatják a nemzetközi közvéleményt

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor háromszéki tanácselnök szintén jogosnak nevezte a kézdivásárhelyiek felháborodását. Mint írják, eltelt már öt nap a szentgyörgyi zászlócsere és a „terrorista ügy” kirobbanása óta és egyre több a megválaszolatlan kérdés. Az emberek (…) azt várják el a hatóságoktól, hogy konkrét bizonyítékokkal álljanak elő: mutassanak képet arról, hogy az ismeretlen katona emlékműve mellől valóban levették a román lobogót és felhúzták helyébe a székely zászlót, illetve konkrét bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy Kézdivásárhelyen valaki valóban terrorcselekményt készített elő. Amennyiben ezt nem teszik meg, tovább erősödik a bizalmatlanság az erdélyi magyarok és a román állam között, valamint tovább romlik a román-magyar viszony is, ami sem a román sem a magyar közösségnek, sem a román államnak nem lehet érdeke” – fogalmaznak.A két politikus felszólította a román médiát, hogy fejezze be a durva manipulációt. Közölték: azt várják el, hogy minél hamarabb, tisztességes eljárás eredményeképpen derüljön ki az igazság. Hangsúlyozták, hogy Beke István Attilát is megilleti az ártatlanság vélelme.„Figyelembe véve azt, hogy a jelenlegi geopolitikai helyzetben ez egy rendkívül bonyolult és kényes kérdés, tájékoztatjuk a nemzetközi közvéleményt és azt kérjük, hogy kísérjék figyelemmel a fejleményeket” – zárul a nyilatkozatuk.

forrás:maszol.ro

 

ReklámTas J Nadas, Esq

Ne gyártsanak ellenségképet a romániai magyar közösségből

Az Erdélyi Magyar Néppárt vezetősége aggályosnak tartja a romániai terrorizmusellenes szervezeteknek a romániai nemzeti ünnepre időzített kézdivásárhelyi fellépését, hiszen az az etnikai feszültségek elmélyítését eredményezheti.  Mint ismeretes, december 1-én őrizetbe vették Beke István kézdivásárhelyi magyar nemzetiségű román állampolgárt, akit azzal vádolnak, hogy terrorcselekményt tervezett végrehajtani Kézdivásárhelyen, Románia nemzeti ünnepén. Amennyiben ez bebizonyosodik, azt kérjük, hogy az állami szervek a törvény teljes szigorával járjanak el.A felmerült vádak súlyosságára való tekintettel, valamint figyelembe véve, hogy a jelenlegi információk alapján, a házkutatás során lefoglalt tárgyak egy ártatlan sportjáték kellékei, az Erdélyi Magyar Néppárt vezetősége arra szólítja fel az állami szerveket és a közvélemény formálóit, hogy az ártatlanság vélelmét tartsák tiszteletben az ügy kezelésekor.A Néppárt Országos Elnöksége tiltakozik az ellen, hogy egy ilyen, számos kérdéses és homályos részletet tartalmazó ügy kapcsán – amelyet nehéz nem összekapcsolni a múlt héten egy PSD-s képviselő által a közvéleménybe bedobott, a Colectiv Klub tragikus tűzesetének magyar szervezésére vonatkozó fantazmagóriájával, illetve a december 1-i titokzatos és hihetetlen sepsiszentgyörgyi „zászlócserének” hírével – a 90-es évekhez hasonló hangulatot próbálnak bizonyos médiaorgánumok és állami szervezetek kelteni. E mélye elítélendő szándék következményei – a 25 évvel ezelőtti marosvásárhelyi események fényében – beláthatatlanok lehetnek.Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az Európában és a világ számos pontján egyre inkább felerősödő terrorizmus és terrorizmusellenes harc álcája mögé bújva, a román hatóságok és egyes véleményformálók – kihasználva a román nemzeti ünnep székelyföldi megünneplésének egyébként is konfliktusos helyzetét – úgy tűnik, az erdélyi magyarok ellen próbálják a hangolni a közvéleményt.

Tekintettel arra, hogy a reális terroristaveszély elleni fellépés teljes körű professzionalizmust és felelősséget kíván meg az erre szakosodott állami szervektől, felhívjuk a figyelmet arra, hogy a terrorizmus veszélyének ürügyén szított magyarellenes és kisebbségellenes hangulat sem a hétköznapokon, sem a román nemzeti ünnepen nem szolgálja Románia stabilitásának megerősítését. A romániai magyar közösség vezetői évtizedek óta harcolnak jogaikért, és ezt mindig békés, demokratikus eszközök által tették. Nem csak a nemzeti közösség tagjainak, de az állami szervek vezetőinek is felelősségük van abban, hogy a magyar-román kapcsolatokat, az erdélyi magyar-román együttélés kereteit ne veszélyeztessék, bármilyen is legyen a nemzetközi környezet.A román nemzeti ünnepen a sajtóban elharapózó magyarellenes hisztériát látva, az Erdélyi Magyar Néppárt vezetősége úgy gondolja, felelőtlenség a román-magyar kapcsolat destabilizálása, éppen ezért kiemelten fontos, hogy a politikai élet szereplői és közvéleményt formáló vezetők higgadtságot és mértékletességet tanúsítsanak.

forrás: neppart.eu

ReklámTas J Nadas, Esq

Elhunyt Csávossy György

A család jelentette be percekkel ezelőtt a legnépszerűbb közösségi portálon a szomorú hírt: elhunyt Csávossy György, az erdélyi borászat doyenje, akit a lexikonok romániai magyar költőként, színműíróként és mezőgazdasági szakíróként tartanak számon, de tanárként és a romániai magyar civil társadalom egyik vezető alakjaként is sokáig fog élni az utókor emlékezetében.

1925 nyarán született Temesváron, a középiskolát szülővárosában a piarista gimnáziumban, a mezőgazdasági főiskolát Kolozsvárt végezte. 1953-ig a bihardiószegi szőlészeti szakiskolában, 1953-tól a csombordi mezőgazdasági líceumban tanított, Csombordról ment nyugdíjba, azóta Nagyenyeden élt, de Kolozsváron és Nagyváradon is, illetve mindenütt, ahová hívták és várták. 1955 óta közölt verseket, első kötete 1962-ben a Forrás sorozatban jelent meg.
Impresszionista fogantatású, képgazdag lírája az 1960-as évektől kezdett gondolatilag elmélyülni. Gyermekverskötetei jelentek meg, könnyed vígjátékokat, majd drámákat is írt, ezeket az erdélyi színházakban mutatták be, de rádiójáték is készült több írásából. A szőlészet és borászat tárgyköréből vett ismeretterjesztő, tudománynépszerűsítő írásokkal, cikksorozatokkal főként 1969-től jelentkezett. A szakmunkák mellett helytörténeti tárgyú írása is jelent meg kötetben, versei és esszéi igen népszerűek az olvasók körében. A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét 2009-ben kapta meg. Egyik legutóbbi interjúját a sepsiszentgyörgyi Háromszék közölte idén június 20-án Bornak jó hazája, Erdély (Beszélgetés a 90 éves Csávossy György borász-íróval) címmel.
forrás: itthon.ma
ReklámTas J Nadas, Esq

Párizsi klímacsúcs – Itt az új megállapodás-tervezet!

A szakértői delegációk a szombat déli határidőre elkészültek egy új megállapodás-tervezettel az ENSZ 21. klímakonferenciáján. Megfigyelők szerint mindez a december 11-éig tartó értekezlet fontos állomásának tekinthető.

A szövegben, amely a jövő héten kerül a miniszterek elé, még mindig sok a nyitott kérdés. A hét közepén még mintegy 250 vitatott megfogalmazásról szóltak a jelentések.
A szombat déli határidőt a házigazda Franciaország szabta meg a szakértőknek. A delegációk egész éjjel dolgoztak, hogy határidőre megszülessen a tervezet.
A szövegből kitűnik, hogy minden fél megállapodást akar, de még így is jelentős politikai kérdések várnak megoldásra – jelentette ki Laurence Tubiana francia főtárgyaló.

forrás: inforadio.hu

 

ReklámTas J Nadas, Esq

Átadták a 2015-ös Prima Primissima Díjakat

Tíz kategóriában 13. alkalommal vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői.

Magyar irodalom kategóriában Kodolányi Gyula költő, műfordító, esszéista, irodalomtörténész, magyar népművészet és közművelődés kategóriában a Fonó Budai Zeneház, magyar zeneművészet kategóriában Kovács János karmester kapta az elismerést. Magyar képzőművészet kategóriában Vojnich Erzsébet festőművésznek, magyar oktatás és köznevelés kategóriában Csapó Benő egyetemi tanárnak, az MTA doktorának, magyar sport kategóriában Keleti Ágnes olimpiai bajnok tornásznak ítélték oda a díjat. Magyar építészet és építőművészet területén Benczúr László építész, magyar tudomány területén Csíkszentmihályi Mihály pszichológus, magyar sajtó kategóriában Hajdú B. István sportújságíró, magyar színház és filmművészet kategóriában Sándor Pál rendező, producer, forgatókönyvíró lett Prima Primissima. A közönségdíjat a Budapest Klezmer Band kapta.Gundel Takács Gábor és Novodomszky Éva, a közmédia műsorvezetői, a díjátadó gála házigazdái a közönség soraiban köszöntötték Áder János köztársasági elnököt és feleségét, Herczegh Anitát, Lévai Anikót, a miniszterelnök feleségét, Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert, Pintér Sándor belügyminisztert, valamint Demján Sándort, a díj alapítóját.Emlékeztettek arra, hogy a Prima Primissima Díjat 2013-tól az OTP Bank gondozza és finanszírozza, a pénzintézet mellé a Magyar Fejlesztési Bank, a Magyar Villamos Művek Zrt., az FHB Bank, a Docler Holding és a KAVOSZ Zrt. csatlakozott társalapítóként.Csányi Sándor, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntőjében kiemelte: ünnepelni jöttek össze azokat a művészeket, tudósokat, sportolókat, nevelőket, akik hosszú évek alatt kiváló teljesítményt nyújtottak és egyedülálló alkotásokat hoztak létre. A díjat immár a tizenharmadik alkalommal adják át – emlékeztetett, hozzátéve: alapítása óta a Prima Primissima az egyik legnagyobb presztízsű elismeréssé vált, miközben megmaradtak eredeti céljai, miszerint a díjazás alapja kizárólag a teljesítmény, és odaítélése mentes minden politikai befolyásolástól.Csányi Sándor elmondása szerint a gazdaság képviselői részéről köszönettel tartoznak azoknak, akik sokszor áldatlan körülmények között hoznak létre színvonalas alkotásokat, nevelik a gyermekeket, érnek tudományos és sportsikereket, gyarapítva ezzel Magyarország szellemi vagyonát.“Egy ország ereje nem vagy nem elsősorban csak az anyagi javakban testesül meg (…), az a nép, amely nem támogatja, nem tiszteli kultúráját, hosszú távon eltűnésre van ítélve” – hangsúlyozta a kuratórium elnöke, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy a Prima Primissima Díj átadója talán az egyetlen olyan alkalom, amikor a szellemi és a gazdasági élet legkiválóbb képviselői nagy számban találkoznak.A díjátadón Horváth László, a Fonó Budai Zeneház igazgatója az elismeréssel járó pénzjutalom (15 millió forint) felét felajánlotta a Prima díjassá választott Ifj. Csoóri Sándor népzenésznek. Ez utóbbi elismerés 5 millió forinttal jár. A közönségdíj értéke szintén 15 millió forint.

forrás: inforadio.hu

ReklámTas J Nadas, Esq

Amerikai nagykövet: Magyarországnak joga van megvédeni a határait

Az Egyesült Államok megérti, hogy Magyarországnak szuverén nemzetként joga van megvédeni a saját határait – mondta Colleen Bell budapesti amerikai nagykövet az M1 aktuális csatornán szombaton sugárzott interjúban.

 Az amerikai diplomata kifejtette: az Egyesült Államok nincs abban a helyzetben, hogy a migrációs válságra előírjon egy megoldást. Globális krízisről van szó, amely különösen nagy kihívást jelent Európában. Magyarország – néhány más országgal együtt – a legnagyobb kihívásokkal néz szembe, hiszen az Európai Unió és a schengeni övezet határán van – mutatott rá. Hozzátette: valamennyi ideérkező adatainak a feldolgozása a dublini megállapodásnak megfelelően rendkívül nehéz feladat Magyarországnak, és Washington nem bírálja az ország döntését és azt, hogy miként igyekszik megoldani a válságot.

Colleen Bell hangsúlyozta: az Egyesült Államok támogatja az EU erőfeszítéseit egy átfogó és egységes megközelítés kidolgozására a válság megoldása érdekében. Ugyanakkor a menekülteket méltóságuknak megfelelően, humánusan kell kezelni, gondoskodni kell a biztonságukról. Az Egyesült Államok kormánya ezt az üzenetet közvetíti és nem csak Magyarországnak – mondta. Megjegyezte: a menekültek az erőszakos szélsőségesség elől menekülnek, ők nem terroristák.
Közölte: az Egyesült Államok a világ egyik legbefogadóbb országa, csak az elmúlt évben több mint hetven országból fogadott be menekülteket, így megérti az emberek szűrésének, biztonsági ellenőrzésének fontosságát.
Az amerikai nagykövet azzal kapcsolatban, hogy szerdán a pápai bázisrepülőtéren megtekintette a Thunder Cloud 2015 közös kiképzést, emlékeztetett: az elmúlt évben több jelentős gyakorlatra került sor az Atlantic Resolve művelet keretében, amelyről még a NATO walesi csúcstalálkozóján döntöttek. Folytatják ezeket a gyakorlatokat, hogy fejlesszék az együttműködést a NATO-szövetségesekkel, és csak az ősszel több más gyakorlatot is rendeztek – idézte fel.
Kiemelte: Magyarország kiváló NATO-szövetséges, a magyar katonai szakmai színvonalat, lelkesedést és tehetséget elismerés övezi, ezért Magyarország büszke lehet fegyveres erőire. Ami a NATO-hozzájárulást illeti, Magyarország Walesben kötelezettséget vállalt, hogy GDP-arányos védelmi költségvetését növeli, és fontos, hogy minden ország vállaljon hasonló kötelezettséget – vélekedett.
A Thunder Cloud 2015 közös kiképzésen Magyarországról csaknem háromszázan vesznek részt. Az Egyesült Államokból pedig háromszázötven katona van ott A-10-es típusú repülőgépekkel, és közülük kilencvennégyen állomásoznak Pápán.
Colleen Bell arra is kitért, hogy az Egyesült Államok és Magyarország között érett a viszony, egyúttal összetett és dinamikusan változó. Vannak erős oldalai és olyan területek is, ahol tovább kell dolgozni.
Úgy látja, a biztonsági együttműködés kiváló és fejlődik, hiszen a biztonsági környezet is folyamatosan változik, és a két országnak szövetségesekként együtt kell működniük, alkalmazkodva minden változáshoz.
A diplomata elmondta: a két ország rendészeti együttműködése is kiváló. Úgy vélte, a magyarok rendkívül biztonságos környezetet tudnak nyújtani állampolgáraiknak, Magyarországon a fegyverrel elkövetett erőszakos cselekmények száma nagyon alacsony, ami valóban dicséretet érdemel.
Colleen Bell közölte: folytatják a rendészeti és a biztonsági együttműködést.
Emellett – mint a nagykövet elmondta – Washington továbbra is kifejezi esetleges aggályait. Ugyanakkor a magyar kormány tagjai is kifejezik aggályaikat neki – tette hozzá. Hangsúlyozta a diplomáciai párbeszéd hasznosságát, és kijelentette: sok eredménye van az együttműködésnek, amely elsősorban a diplomáciai párbeszédből, valamint a magánjellegű kapcsolatokból származik.

 forrás: inforadio.hu
ReklámTas J Nadas, Esq

Orbán: elfogadhatatlan lenne a magyarok kilökése Schengenből

Elfogadhatatlannak tart a miniszterelnök minden olyan szerveződést, amely “kilökné” a magyarokat a szabad európai mozgás lehetőségéből.

 Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: néhány európai uniós ország – leginkább az alapítók – le akarja választani magáról a közép-európai országokat, amerről a migránsok érkeztek az EU-ba. “Úgy akarnak védekezni – szerintem egyébként a saját rossz migránspolitikájukkal szemben -, hogy visszaállítják a határőrizetet olyan országok között, amelyek nem Európa külső határát jelentik” – fogalmazott.
“Teljesen elfogadhatatlan magyar szempontból bármilyen szerveződés, amely ki akarná lökni a magyarokat a szabad mozgás lehetőségéből, hiszen mi voltunk az egyetlenek a schengeni tagállamok közül, akik valóban megvédték Schengen, tehát a szabad mozgás övezetének külső határát” – hangsúlyozta.
Emlékeztetett: a visegrádi együttműködés tagállamai – Magyarország mellett Csehország, Lengyelország és Szlovákia – csütörtökön Prágában megállapodtak, hogy szervezetten lépnek fel saját mozgási szabadságuk megvédése érdekében, és ezért megalapították a Schengen barátai nevű kört. A többi uniós tagállamot pedig arra szólítják fel, hogy csatlakozzanak hozzá.
Azzal kapcsolatban, hogy Magyarország az Európai Bírósághoz fordult a migránsok kötelező kvóták szerinti elosztása miatt, a miniszterelnök jelezte: e lépés nem szimbolikus, hanem érdemi, “hatályon kívül akarjuk helyeztetni” a bírósággal a kvótákról szóló döntést, amely Magyarország szerint ellentétes az EU-s jogszabályokkal.
“Nem mondhatják meg nekünk Brüsszelben, hogy kikkel éljünk együtt”, senkinek nem lehet hatalma Brüsszelben arra, hogy ide telepítsen olyan embereket, “akikkel mi nem akarunk együtt élni” – közölte a kormányfő.
A betelepítési kvóta kockázatairól indított kormányzati tájékoztató kampányt azzal magyarázta, hogy a kabinetnek meg kell próbálnia összerendezni a fontos információkat és tájékoztatnia kell az embereket.
Szerinte a világ politikai szereplőinek azon kell dolgozniuk, hogy akik elmenekültek otthonról, visszatérhessenek oda. Ezért rendezni kell a szíriai helyzetet, majd mindenkit, aki onnan jött, vissza kell vinni oda, és meg kell kezdeniük annak a világnak az újjáépítését.
A múlt heti EU-Törökország-csúcstalálkozót értékelve Orbán Viktor azt mondta: az európai nagyhatalmak azért akartak megállapodni Ankarával, mert a törököket akarják rávenni arra, hogy védjék meg az érdekeiket és Európát.
Magyarország szerint ez hibás logika. Magyarország támogatja a megállapodást Törökországgal, de annak az az előfeltétele, hogy Európa saját erejéből is képes legyen megvédeni a határait, “nem koldulhatunk biztonságot” – fejtette ki. Megjegyezte ugyanakkor, nem látta volna bölcs dolognak, ha Magyarország megvétózza az EU-Törökország-megállapodást az európai nagyhatalmakkal szemben.
Olyan uniós-török megállapodás azonban nem jöhet létre – folytatta -, amely alapján Törökországból százezerszám szállítanának be Európába újabb migránsokat, majd őket kötelező erővel szétosztanák az EU tagállamai között. “Volt ilyen gondolat, ezt a gondolatot meg kellett fékezni, ez szerintem lekerült a napirendről, de a kísérletek újra és újra fellobbannak” – mondta, megjegyezve, hogy most is van olyan európai tanácskozás, amelyen ezt a kérdést próbálják “újrarendezni”.
A miniszterelnök szavai szerint az “egy őrült gondolat”, hogy az európai élet akkor lesz “boldog, fényes, kívánatos”, ha milliószám engednek be migránsokat.
Azt, hogy az Európai Bizottság nyilvántartásba vett egy Magyarországgal szembeni polgári kezdeményezést, a kormányfő bosszúnak minősítette. Szerinte arról van szó, hogy a “népvándorlás” kezelésének magyar és közép-európai módszere sikeres, és a nyugati országokban élők is inkább ezt támogatják. “És vannak Európában vezetők, üzleti körök, emberi jogi aktivisták, akik dühösek a magyarokra, hogy – szemben az ő ideológiájukkal – bebizonyították: igenis lehetséges demokratikus módon, az európai emberek akaratával egyező módon megvédeni ezt a kontinenst” – mondta. Hozzátette ugyanakkor, hogy Magyarország ki fogja védeni ezt a bosszút.
Azt is mondta, hogy “Soros Györgyék, az általuk fenntartott alapítványok és azok aktivistái, az eurobürokraták tekintélyes része Brüsszelben”, balliberális európai vezetők azt gondolják, a nemzetek rossz dolgok. Magyarország szerint viszont “nemzetek nélkül nincs Európa”.
Orbán Viktor arra is felhívta a figyelmet, hogy “nyílik az olló” az európai emberek és a vezetők akarata között, ami egy demokráciaprobléma. “Nem lehet szembemenni az emberekkel” – hangsúlyozta, a liberális helyett pedig egy “ismét demokratikus korszakot” sürgetett Európában.
A rádióinterjúban szóba kerültek a transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodásról folytatott tárgyalások is, amelyekről a miniszterelnök megjegyezte: időközben az Egyesült Államok szabadkereskedelmi megállapodásokat kötött Ázsia tekintélyes térségeivel, és ezek érinteni fogják a Magyarországon termelő cégek nemzetközi versenyképességét is. Most szerinte ezeket az amerikai-ázsiai megállapodásokat kell elemezni.
Végül az oktatásra kitérve a kormányfő arról beszélt, hogy a munkaalapú gazdaságnak a híve, ahogyan annak is, hogy össze kell kapcsolni az oktatást a gazdasággal. A jó minőségű, életszerű oktatás erősíti az ország gazdasági teljesítményét – hangsúlyozta.
forrás: inforadio.hu
ReklámTas J Nadas, Esq

Majd ha fagy

Ha valami kérést abszolút megtagadunk vagy egyáltalán nincs eszünkben teljesíteni, azt szoktuk mondani: Majd ha fagy. Ez azonban nem arra mutat, hogy esetleg majd a télen, hanem kétségen kívül azt,  hogy sohasem. Ennek a magyarázatát tárjuk fel hallgatóinknak a mai rovatunkban O. Nagy Gábor a szólások szakértőjének segítségével. Elmondja Hargitai István.

its-so-cold-out-that-niagara-falls-has-partially-frozen-over

ReklámTas J Nadas, Esq

Reményik Sándor: Nem nyugszunk bele!

Reményik Sándor egy festményen
Reményik Sándor egy festményen
Reményik Sándor egy festményen
Reményik Sándor egy festményen

Téli szél a tar gallyakat fújja
Mint az Isten égre tartott ujja
Mint megcsúfolt, kikacagott álom
Állunk egyedül a nagy világon.

Elvették s most véle nagyra vannak
Törött véres kardját a magyarnak.
De még minden nép a sírját ássa
Van szava, hogy világgá kiáltsa

Csak mi, csak mi ne verjük kebelünk
Csak mi, csak mi emeljük fel fejünk.
Tiporhatják szûz tiszta igazunk
Csak mi, csak mi ne hagyjuk el magunk.

De hirdessük gúzsba kötött kézzel
Sebes ajkkal, lázadó vérrel
Idézve menny, pokol hatalmait
Hogy béke nincs, hogy béke nincsen itt.

Kezünk bár nem pihen a kardvason
A szíveinkben nem lesz nyugalom.
Jöhetnek jövõ századok s megint
Csak felszakadnak régi sebeink.

E sebek és e fájdalom örök.
Ettõl vonaglik minden magyar rög
Ettõl vérez ki majd nyomunkba hág
Ettõl nem gyógyulnak az unokák.

Tátra erdõk ettõl zúgnak-búgnak
Ettõl reszket lelke minden zugnak
Puha szívek kõvé ettõl vállnak
Kemény kövek élõ szívként fájnak.

Amíg élünk ettõl fájunk, égünk
Sírban ettõl nem lesz pihenésünk
Ettõl szorul a kezünk ökölbe
Ettõl sír a gyermek anyaölben.

Fenyõmadár behavazott fákon
Száraz haraszt téli pusztaságon
A folyók, a fák, a füvek szelleme
Minden süvít, mi nem nyugszunk bele.

Most Lomnic ormán rakjunk nagy tüzet
Versailles-ig lobogjon az üzenet
Hogy megroppant bár karunk ereje
Nem nyugszunk bele, nem nyugszunk bele!

ReklámTas J Nadas, Esq

Ilosvay család fűtés alap

 

Kedves Magyar Közösség!

Szeretném tudatni, hogy november 19-ig 5000 dollár jött be az Ilosvay Család fűtés alapra. Azóta még 300 dollár gyűlt össze. Ezt a hihetetlen nagylelkűséget a bőkezű magyar közösségnekköszönhetjük. A Rákóczi Alapítvány, és Ayklerné Papp Zsuzsa segítségével november 26-án a pénz személyesen lett átadva a családnak. Az adományok, amelyek november 19 után érkeztek, januárban lesznek ismét személyesen kézbesítve a családnak. Szeretném megosztani Ilosvay Mária két levelét. Az első levelet akkor írta, amikor megírtam neki, hogy megvan a pénz, és hogy küldjük:

Kedves Zsuzsa nem tudok eleget hálát adni Istenek, hogy  ennyi sokat segítettetek nekünk. Egész életemen keresztül imádkozni fogok minden jóindulatú emberért aki  megmozdult az akciónak során. Kérlek add át mindenkinek üdvözlettünket és hálánkat, köszönetünket azért a nagy áldozatért, amit tettek.Mindent nagyon köszönünk, nem lehet igazán szavakba kifejezni ezt az önzetlen szeretetet, amit felénk tetetek, A munka folyamatáról küldöm a fotókat.

Miután megkapták a pénz ezt írta:

Hálás szívvel köszönetet szeretnénk mondani mindazoknak, akik bármilyen módon részt vettek a gyűjtésben. Jó érzéssel tölt el minket, hogy olyan személyek adakoztak, akik nem, vagy alig ismerik a családunkat. Mérhetetlenül hálásak vagyunk felajánlásotokért, s kérlek, ha megteheted, akkor, továbbítsd ezt az adományozók felé. Megdöbbentő számunkra, hogy ilyen rövid idő alatt, ilyen nagy pénzadomány gyűlt össze. Jelenleg a kazánház bővítésén munkálkodunk.  A későbbiekben beszámolunk a munkálatokról és a fejleményekről tájékoztatunk titeket. Adjon nektek az Úr egészséget és továbbra is ekkora nagy szerető szívet. Áldott Adventi készülődést kíván az Ilosvay család

Szeretettel:

Ilosvay Marika, Attila és családja

Én is Hála telt szível, mondok köszönetet a Magyar Közösségnek, hogy összefogtunk és megadtuk azt a lehetőséget, hogy az Ilosvay család a 10 gyermekükkel melegben ünnepelhessék a Karácsonyt. Áldott Karácsonyi Ünnepeket kívánok

Daróczy Zsuzsa

ReklámTas J Nadas, Esq

Szentkirályi Juci riportja a clevelandi Magyar Iskoláról

Szentkirály Juci tavaly óta a Magyar Iskola igazgatója. A Magyar Iskola történetéről mesélt rádiónknak. 1958. áprilisában jött létre a magyar iskola Clevelandben, dr. Papp Gábor vezetése alatt. ’’Papp Gábor aktív tagja volt a 14. számú Görgey Arthur cserkészcsapatnak és előrelátó volt,’’- mesélte Juci, észrevette azt, hogy a cserkészet nem elegendő ahhoz, hogy a fiatalok megtartsák magyarságukat, ehhez még több kell. A magyar nyelv az Amerikában született generációk számára többnyire a második nyelv lett, ezért kezdeményezte a Magyar Iskola létrejöttét. Kezdetben 36 gyerek jött össze hetente, később gyarapodott a diákok száma. Először a cserkész otthonban volt az oktatás. Az iskola az alapokra épít a magyar nyelv, a magyar mondavilág és a történelem tanítását célozza meg. 57 éve, hogy szünet nélkül folyik a munka a clevelandi Magyar Iskolában. Dr. Papp Gábor, Bogárdy Imre, Szent Királyi Ödön, Táborné Szentkirályi Bea, Táborné Szabadkai Krisztina voltak az elmúlt 57 év iskolavezetői.

A cserkészet és a Magyar Iskola szorosan egymásra épül. Az őrsvezetőképző tanfolyam anyagát a fiatalok 14 évesen kezdik tanulni a Magyar Iskolában. A segédtisztképző tanfolyamot is indít az iskola, ha erre igény van. A legfontosabb feladat , hogy megtanuljanak magyarul a gyerekek. Olvasás és írástanulás a legfontosabb cél a kicsiknél de természetesen a vers, ének, népdaltanulás is fontos feladat. Az iskola legfiatalabbjai a 4 éves óvodások, őket követik az 5-6 évesek csoportja. 8. osztályig van oktatás az iskolában. A 8. osztály az őrsvezető előkészítő tanfolyam. A nem cserkész diákok 7. osztálynál befejezhetik a tanulást, de sokan elvégzik a nyolcadik osztályt is, mert nagyon sok magyarságismereti tudással gyarapodnak.

 

2000 körül merült fel az igény felnőttek magyar nyelvű oktatására kezdő és haladó szinten. Két éve már, hogy fulbrith ösztöndíjas tanárok tartják felnőtteknek a magyar nyelv oktatását magas színvonalon. Sok harmadgenerációs amerikai magyar igényli a felnőtteknél a magyar tanulást, de vegyes házasságokból is érkeznek házastársak, akik egyáltalán nem beszélnek magyarul, de motiváltak a magyar nyelv tanulásában. Az iskola többnyire Magyarországon kiadott könyveket használt az oktatásban, de előfordult, hogy Kanadában, Dél-Amerikában kiadott könyvekből is tanultak a diákok. Napjainkban a Balassi Intézet által kidolgozott és kiadott könyvek kerültek be az oktatásba.

Az igazgatónő úgy látja, hogy egyre nagyobb teher hárul a Magyar Iskolára, mert a vegyes házaságban felnőtt gyerekek otthon nagyon keveset beszélnek magyarul. A heti két óra iskolai tanulás sajnos nem elég ahhoz, hogy szinten tartsák a diákok nyelvtudását. Arra bíztat minden magyar szülőt, hogy minél többet beszéljenek otthon magyarul a gyerekekkel. A szülők gyakran a magyar iskolában is angolul beszélnek a gyerekekhez, aminek nem igazán örülnek a Magyar Iskola tanárai.

Sajnos folyamatosan megfigyelhető egy csökkenő tendencia a gyerekek létszámát tekintve. Ebben az évben és tavaly is 50 gyerek iratkozott be az iskolába. A korábbi években szinten minden évfolyamban 15-20 gyerek járt, most sajnos előfordul, hogy évfolyamokat hagynak ki, mert nincs elég tanuló. Idén két óvoda osztály egy másodikos, negyedikes és egy hatodikos osztály indult plusz az őrsvezető előkészitő tanfolyam és a két felnőtt osztály. Az oktatás évente 100 dollárba kerül, több gyermekes család esetében pedig kedvezményt ajánlanak a szülőknek.

Szentkirályi Juci igazgató a tanulók csökkenő létszáma ellenére is bizakodó az iskola jövőjét illetően, amíg szükség van az iskolára a clevelandi magyaroknak addig működni fog a nagymúltú Magyar Iskola.

ReklámTas J Nadas, Esq

Orbán Erika : “Együtt többek lehetünk “

Orbán Erika  erdélyi származású, eredeti foglalkozása unitárius lelkész. Az utóbbi években Budapesten a Nemzetstratégiai Kutatóintézetben dolgozott. Erika a Kőrösi Csoma Sándor program ösztöndíjasaként érkezett Washington DC-be, az  USA  fővárosába. Részben a kíváncsiság hozta Amerikába, részben pedig a magyarság iránti elkötelezettség. Erdélyiként a nemzeti hovatartozás mindig kiemelten fontos szerepet töltött be az életében. 8 évvel ezelőtt egy évet töltött az USA-ban, s akkor azt tapasztalta, hogy a külhoni magyarság nagyon értékes életet él. Hajtotta a   kíváncsiság , hogy megtapasztalja, hogy milyen lehet amerikai magyarnak lenni, ahhoz képest a nem önként választott kisebbségi léthez képest amiben ő nőtt fel Romániában, Erdélyben.  Erikát idén a  fillmori  jubileumi cserkésztáborban avatták cserkésznek, amit nagy megtiszteltetésként él meg.  Úgy érzi, hogy a cserkészettel egy új identitást is kapott.  Washingtonban a cserkészet munkáját segíti, illetve a magyar iskolában is tanít.

Nagyon hálás azokért az őszinte beszélgetésekért, amelyeket az itteni magyarok megosztottak vele. Eddig azt tapasztalta, hogy az amerikai magyarság szereti idealizálni saját helyzetét az otthoni magyarság felé. Általában azt  kommunikálják a világnak, hogy ők nagyszerűen érzik magukat Amerikába, gond nélkül beilleszkedtek, s élvezik az ittlétet. A nyílt és őszinte beszélgetések során az is kiderült számára, hogy nagyon sok amerikai magyar lelkét nyomja komoly honvágy,  hiába látogatnak Magyarországra rendszeresen, hiányzik nekik az anyaföld. Erika komoly együttérzéssel köszöni meg azoknak az őszinteséget, akik nyíltan tudnak beszélni ezekről az érzésekről.

A 3 éves Kőrösi Csoma Sándor program szerinte egy nagyszerű lehetőség a közös múlt és értékek ápolására, hiszen együtt többek lehetünk. A program bár még gyerekcipőben jár, de együtt tanuljuk a lépéseket az amerikai magyarokkal együtt.

 

ReklámTas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,405FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,060SubscribersSubscribe