Ha valami kérést abszolút megtagadunk vagy egyáltalán nincs eszünkben teljesíteni, azt szoktuk mondani: Majd ha fagy. Ez azonban nem arra mutat, hogy esetleg majd a télen, hanem kétségen kívül azt, hogy sohasem. Ennek a magyarázatát tárjuk fel hallgatóinknak a mai rovatunkban O. Nagy Gábor a szólások szakértőjének segítségével. Elmondja Hargitai István.
Reményik Sándor: Nem nyugszunk bele!

Téli szél a tar gallyakat fújja
Mint az Isten égre tartott ujja
Mint megcsúfolt, kikacagott álom
Állunk egyedül a nagy világon.
Elvették s most véle nagyra vannak
Törött véres kardját a magyarnak.
De még minden nép a sírját ássa
Van szava, hogy világgá kiáltsa
Csak mi, csak mi ne verjük kebelünk
Csak mi, csak mi emeljük fel fejünk.
Tiporhatják szûz tiszta igazunk
Csak mi, csak mi ne hagyjuk el magunk.
De hirdessük gúzsba kötött kézzel
Sebes ajkkal, lázadó vérrel
Idézve menny, pokol hatalmait
Hogy béke nincs, hogy béke nincsen itt.
Kezünk bár nem pihen a kardvason
A szíveinkben nem lesz nyugalom.
Jöhetnek jövõ századok s megint
Csak felszakadnak régi sebeink.
E sebek és e fájdalom örök.
Ettõl vonaglik minden magyar rög
Ettõl vérez ki majd nyomunkba hág
Ettõl nem gyógyulnak az unokák.
Tátra erdõk ettõl zúgnak-búgnak
Ettõl reszket lelke minden zugnak
Puha szívek kõvé ettõl vállnak
Kemény kövek élõ szívként fájnak.
Amíg élünk ettõl fájunk, égünk
Sírban ettõl nem lesz pihenésünk
Ettõl szorul a kezünk ökölbe
Ettõl sír a gyermek anyaölben.
Fenyõmadár behavazott fákon
Száraz haraszt téli pusztaságon
A folyók, a fák, a füvek szelleme
Minden süvít, mi nem nyugszunk bele.
Most Lomnic ormán rakjunk nagy tüzet
Versailles-ig lobogjon az üzenet
Hogy megroppant bár karunk ereje
Nem nyugszunk bele, nem nyugszunk bele!
Ilosvay család fűtés alap
Szeretném tudatni, hogy november 19-ig 5000 dollár jött be az Ilosvay Család fűtés alapra. Azóta még 300 dollár gyűlt össze. Ezt a hihetetlen nagylelkűséget a bőkezű magyar közösségnekköszönhetjük. A Rákóczi Alapítvány, és Ayklerné Papp Zsuzsa segítségével november 26-án a pénz személyesen lett átadva a családnak. Az adományok, amelyek november 19 után érkeztek, januárban lesznek ismét személyesen kézbesítve a családnak. Szeretném megosztani Ilosvay Mária két levelét. Az első levelet akkor írta, amikor megírtam neki, hogy megvan a pénz, és hogy küldjük:
Kedves Zsuzsa nem tudok eleget hálát adni Istenek, hogy ennyi sokat segítettetek nekünk. Egész életemen keresztül imádkozni fogok minden jóindulatú emberért aki megmozdult az akciónak során. Kérlek add át mindenkinek üdvözlettünket és hálánkat, köszönetünket azért a nagy áldozatért, amit tettek.Mindent nagyon köszönünk, nem lehet igazán szavakba kifejezni ezt az önzetlen szeretetet, amit felénk tetetek, A munka folyamatáról küldöm a fotókat.
Miután megkapták a pénz ezt írta:
Hálás szívvel köszönetet szeretnénk mondani mindazoknak, akik bármilyen módon részt vettek a gyűjtésben. Jó érzéssel tölt el minket, hogy olyan személyek adakoztak, akik nem, vagy alig ismerik a családunkat. Mérhetetlenül hálásak vagyunk felajánlásotokért, s kérlek, ha megteheted, akkor, továbbítsd ezt az adományozók felé. Megdöbbentő számunkra, hogy ilyen rövid idő alatt, ilyen nagy pénzadomány gyűlt össze. Jelenleg a kazánház bővítésén munkálkodunk. A későbbiekben beszámolunk a munkálatokról és a fejleményekről tájékoztatunk titeket. Adjon nektek az Úr egészséget és továbbra is ekkora nagy szerető szívet. Áldott Adventi készülődést kíván az Ilosvay család
Szeretettel:
Ilosvay Marika, Attila és családja
Én is Hála telt szível, mondok köszönetet a Magyar Közösségnek, hogy összefogtunk és megadtuk azt a lehetőséget, hogy az Ilosvay család a 10 gyermekükkel melegben ünnepelhessék a Karácsonyt. Áldott Karácsonyi Ünnepeket kívánok
Daróczy Zsuzsa
Szentkirályi Juci riportja a clevelandi Magyar Iskoláról
Szentkirály Juci tavaly óta a Magyar Iskola igazgatója. A Magyar Iskola történetéről mesélt rádiónknak. 1958. áprilisában jött létre a magyar iskola Clevelandben, dr. Papp Gábor vezetése alatt. ’’Papp Gábor aktív tagja volt a 14. számú Görgey Arthur cserkészcsapatnak és előrelátó volt,’’- mesélte Juci, észrevette azt, hogy a cserkészet nem elegendő ahhoz, hogy a fiatalok megtartsák magyarságukat, ehhez még több kell. A magyar nyelv az Amerikában született generációk számára többnyire a második nyelv lett, ezért kezdeményezte a Magyar Iskola létrejöttét. Kezdetben 36 gyerek jött össze hetente, később gyarapodott a diákok száma. Először a cserkész otthonban volt az oktatás. Az iskola az alapokra épít a magyar nyelv, a magyar mondavilág és a történelem tanítását célozza meg. 57 éve, hogy szünet nélkül folyik a munka a clevelandi Magyar Iskolában. Dr. Papp Gábor, Bogárdy Imre, Szent Királyi Ödön, Táborné Szentkirályi Bea, Táborné Szabadkai Krisztina voltak az elmúlt 57 év iskolavezetői.
A cserkészet és a Magyar Iskola szorosan egymásra épül. Az őrsvezetőképző tanfolyam anyagát a fiatalok 14 évesen kezdik tanulni a Magyar Iskolában. A segédtisztképző tanfolyamot is indít az iskola, ha erre igény van. A legfontosabb feladat , hogy megtanuljanak magyarul a gyerekek. Olvasás és írástanulás a legfontosabb cél a kicsiknél de természetesen a vers, ének, népdaltanulás is fontos feladat. Az iskola legfiatalabbjai a 4 éves óvodások, őket követik az 5-6 évesek csoportja. 8. osztályig van oktatás az iskolában. A 8. osztály az őrsvezető előkészítő tanfolyam. A nem cserkész diákok 7. osztálynál befejezhetik a tanulást, de sokan elvégzik a nyolcadik osztályt is, mert nagyon sok magyarságismereti tudással gyarapodnak.
2000 körül merült fel az igény felnőttek magyar nyelvű oktatására kezdő és haladó szinten. Két éve már, hogy fulbrith ösztöndíjas tanárok tartják felnőtteknek a magyar nyelv oktatását magas színvonalon. Sok harmadgenerációs amerikai magyar igényli a felnőtteknél a magyar tanulást, de vegyes házasságokból is érkeznek házastársak, akik egyáltalán nem beszélnek magyarul, de motiváltak a magyar nyelv tanulásában. Az iskola többnyire Magyarországon kiadott könyveket használt az oktatásban, de előfordult, hogy Kanadában, Dél-Amerikában kiadott könyvekből is tanultak a diákok. Napjainkban a Balassi Intézet által kidolgozott és kiadott könyvek kerültek be az oktatásba.
Az igazgatónő úgy látja, hogy egyre nagyobb teher hárul a Magyar Iskolára, mert a vegyes házaságban felnőtt gyerekek otthon nagyon keveset beszélnek magyarul. A heti két óra iskolai tanulás sajnos nem elég ahhoz, hogy szinten tartsák a diákok nyelvtudását. Arra bíztat minden magyar szülőt, hogy minél többet beszéljenek otthon magyarul a gyerekekkel. A szülők gyakran a magyar iskolában is angolul beszélnek a gyerekekhez, aminek nem igazán örülnek a Magyar Iskola tanárai.
Sajnos folyamatosan megfigyelhető egy csökkenő tendencia a gyerekek létszámát tekintve. Ebben az évben és tavaly is 50 gyerek iratkozott be az iskolába. A korábbi években szinten minden évfolyamban 15-20 gyerek járt, most sajnos előfordul, hogy évfolyamokat hagynak ki, mert nincs elég tanuló. Idén két óvoda osztály egy másodikos, negyedikes és egy hatodikos osztály indult plusz az őrsvezető előkészitő tanfolyam és a két felnőtt osztály. Az oktatás évente 100 dollárba kerül, több gyermekes család esetében pedig kedvezményt ajánlanak a szülőknek.
Szentkirályi Juci igazgató a tanulók csökkenő létszáma ellenére is bizakodó az iskola jövőjét illetően, amíg szükség van az iskolára a clevelandi magyaroknak addig működni fog a nagymúltú Magyar Iskola.
Orbán Erika : “Együtt többek lehetünk “
Orbán Erika erdélyi származású, eredeti foglalkozása unitárius lelkész. Az utóbbi években Budapesten a Nemzetstratégiai Kutatóintézetben dolgozott. Erika a Kőrösi Csoma Sándor program ösztöndíjasaként érkezett Washington DC-be, az USA fővárosába. Részben a kíváncsiság hozta Amerikába, részben pedig a magyarság iránti elkötelezettség. Erdélyiként a nemzeti hovatartozás mindig kiemelten fontos szerepet töltött be az életében. 8 évvel ezelőtt egy évet töltött az USA-ban, s akkor azt tapasztalta, hogy a külhoni magyarság nagyon értékes életet él. Hajtotta a kíváncsiság , hogy megtapasztalja, hogy milyen lehet amerikai magyarnak lenni, ahhoz képest a nem önként választott kisebbségi léthez képest amiben ő nőtt fel Romániában, Erdélyben. Erikát idén a fillmori jubileumi cserkésztáborban avatták cserkésznek, amit nagy megtiszteltetésként él meg. Úgy érzi, hogy a cserkészettel egy új identitást is kapott. Washingtonban a cserkészet munkáját segíti, illetve a magyar iskolában is tanít.
Nagyon hálás azokért az őszinte beszélgetésekért, amelyeket az itteni magyarok megosztottak vele. Eddig azt tapasztalta, hogy az amerikai magyarság szereti idealizálni saját helyzetét az otthoni magyarság felé. Általában azt kommunikálják a világnak, hogy ők nagyszerűen érzik magukat Amerikába, gond nélkül beilleszkedtek, s élvezik az ittlétet. A nyílt és őszinte beszélgetések során az is kiderült számára, hogy nagyon sok amerikai magyar lelkét nyomja komoly honvágy, hiába látogatnak Magyarországra rendszeresen, hiányzik nekik az anyaföld. Erika komoly együttérzéssel köszöni meg azoknak az őszinteséget, akik nyíltan tudnak beszélni ezekről az érzésekről.
A 3 éves Kőrösi Csoma Sándor program szerinte egy nagyszerű lehetőség a közös múlt és értékek ápolására, hiszen együtt többek lehetünk. A program bár még gyerekcipőben jár, de együtt tanuljuk a lépéseket az amerikai magyarokkal együtt.
Katolikus egyház 2015. november 29-i adása
A mai katolikus félóra rádióadását Árpádházi Szent Erzsébet tiszteletére szenteljük, akinek ünnepét a világegyház november 17-én, a magyar egyház pedig november 19-én ünnepeli. A külön, sajátos megemlékezést tesszük azért is, mivel Cleveland és ugyanakkor Észak Amerika első magyar katolikus temploma, amely ebben az évben 123 éves, az ő védelme alá lett helyezve. Ezért szent Erzsébetet, mint védő szentünket tiszteljük. Adásunkban három dologra térünk ki: – röviden az ő életét tekintjük át, – majd elmélkedünk arról, hogy mit üzen nekünk az ő csodálatos Istent és embertársait szerető élete, – végül megnézzük, mit jelent az, hogy egyházközségünk hívei minden évben megemlékeznek templomunk védőjéről, Szent Erzsébetről.
Igét hirdet Fr. Antal András plébános, a clevelandi Kelet-oldali Szent Erzsébet Katolikus Templomból.
439. honismereti rejtvényjáték – 2015.11.29.
A BOCSKAI RÁDIÓ
439. honismereti rejtvényjátéka. 2015. november 29.
A kérdéseket Veress Sándor állította össze.
Minden helyes megfejtést beküldő személy a Clevelandi Magyar Múzeum felajánlásából:
- Hetente egy könyv ajándékhoz jogosult.
- A könyvet saját maga választhatja ki az erre felajánlott könyvek közül.
- Ajándékát 30 napon belül fel kell vegye a Magyar Múzeumban.
Cím:
Magyar Múzeum, Galéria
1309 East 9th Street
(alsó emelet)
Cleveland, Ohio 44114
Telefon:
(216) 523-3900
Nyitvatartási idők:
Keddtől Péntekig de. 11-től du. 3 ig.
Szombaton csak rendezvények alkalmával.
Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 óráig
Szentkirályi Ödön bácsi mesél a Magyar Iskoláról
Szentkirályi Ödön bácsi 21 évig volt a clevelandi Magyar Iskola igazgatója. Bogárdy Imrétől, az előző iskolaigazgatótól 1988-ban vette át az irányítást és 2009-ig vezette az iskola ügyeit. Nagyon sok újítás, rendszerezés fűződik a nevéhez, amelyek a Magyar Iskola reformítását eredményezték. Ödön bácsi átdolgozta és rendszerbe foglalta az iskola tananyagát, tanítási rendszerét. Az osztálykönyvek bevezetését és a tablóképek készítését is ő szorgalmazta, illetve az iskola könyvelését is ő digitalizáltatta.
A Magyar Iskola oktatásába beépült a cserkész őrsvezetői és segédtiszti oktatás, mert a gyerekeknek segítséget kellett adni az ismeretek elsajátításában, ezért az iskola átvette a cserkészvezetőképzés tanításának az anyagát is. Ödön bácsi a kötelező versek anyagát is rendszerezte, szavalóversenyeken csak a kötelező versekből lehetett szavalni. A hittan tanyagot nehézségi fok szerint válogatta össze. Arra törekedtek, hogy a csonka Magyarország földrajzát és történelmét globálisabb szemléletben tanítsák a diákoknak. Az elcsatolt területeket nem országnévként említették, hanem Erdély, Felvidék, Délvidék kifejezéseket használták, nem úgy mint a korabeli magyar oktatásban. Ember, Haza, Istenszeretet hármas szemlélete szőtte át a Magyar Iskola oktatási rendszerét.
Amikor Ödön bácsi átvette az iskola vezetését, akkor a Magyar Iskolát a lakewoodi iskola fogadta be, de sok problémájuk volt a helyi vezetéssel, ezért új helyet kellett keresniük. Sándor atya segítéségével, egy év múlva átköltöztek a Szent Imre templomba, ahol bőven volt helye a sok osztálynak. Mindig önkéntesek tanítottak az iskolában, az ő segítségük nélkül nem működött volna az oktatás a Magyar Iskolában, s ez így van a mai napig is. Ödön bácsi idejében átlagosan 90-100 diák tanult az iskolában és 16 volt a tanítók létszáma. Clevelandi sepcialitásnak nevezi az egykori iskola igazgató a hétfő esténkénti tanítást. Próbálták átszervezni hétvégére az oktatást, de nagy volt a szülői ellenkezés, így továbbra is a hétfő esték maradtak a magyar nyelv fejlesztésére.
Ödön bácsi arról is beszámolt az interjúban, hogy a tanulók magyar nyelvtudása az ő idejében még jó volt , de később ez fokozatosan romlott, de főleg a legkisebbeknél volt tapasztalható a fokozatos romlás. Egyre nagyobb tendenciát mutatott a vegyes házasságok aránya. A szülők otthon egymással angolul beszéltek, így állandóan csökkent az iskolába érkező gyermekek magyar nyelvtudásának színvonala.
A beszélgetésünk során nekem úgy tűnik, hogy Ödön bácsi nehezen vált meg a katedrától, s az iskola ügyeinek irányításától. Ha nem szól közbe egy szívműtét talán még a mai napig is lelkesen vezetné az iskolát, hiszen aktivitása korát meghazudtoló. Nagyon szereti a gyerekeket, nagy öröm számára, ha az utcán utána kiáltanak a volt tanítványok, hogy Ödön Bá…..!
Nagy bánata, hogy már nem emlékszik minden volt diák nevére, de ha találkozik velük, akkor megismeri őket és beugranak a régi szép emlékek amelyek a Magyar Iskolához kötik őt egy életre. Óriási megtiszteltetésnek éreztem, hogy Ödön bácsi otthonában fogadott engem, ahol belelapozhattam a régi osztálykönyvekbe, tanmenetekbe és magamba szívhattam Szentkirályi Ödön bá pozitív életszemléletét, világlátását.
Megenném már a szépasszony főztjét
Reméljük hallgatóságunk minden tagja kellemesen töltötte a csütörtöki hálaadás ebédet. A sok kedves vendég biztos nagy elvárással és éhes hassal ült az asztal mellé. Mai szólásunk épp azért apropó mért talán az ebédre való várokozás alatt egy-két vendég meg is jegyezte: “Megenném már a szépasszony főztjét.” Hogy honnan ered ez a kifejezés mindjárt megtudjuk, Hargitai Istvántól A min fán terem c. gyűjtemény leírása szerint.
Több mint harminc gyerek lett árva a párizsi merényletekben
Több mint harminc gyerek veszítette el egy vagy mindkét szülőjét a novemberi 13-i párizsi merényletekben, őket feltehetően meg fogja illetni az anyagi támogatással járó “nemzet árvája” státus 21 éves korukig – írta szerdán a Le Figaro című napilap.
“Harminc-ötven gyermek lehet érintett, de meg kell várni, hogy beérkezzenek a kérelmek. A Charlie Hebdo (szatirikus lap) elleni merénylet után is a nemzet árvái lehettek az áldozatok gyerekei, de ezt nem kérte mindegyik család” – mondta a lapnak Laurence Rossignol családügyi államtitkár.
“Idén eddig 37-en kapták meg ezt az állami támogatást, akik közül 11-en, és rövidesen talán 12-en a januári merényletsorozat után” – hangsúlyozta Emmanuelle Double, a veteránok és háborús áldozatok nemzeti hivatala (ONACVG) szolidaritási osztályának vezetője. A november 13-i merényleteket követően már számos család érdeklődött a lehetőségről, de a hivatalos kérelmek még nem érkeztek meg.
Jelenleg 320 gyereket tekint a francia állam a nemzet árvájának. A státus egy hagyományos adoptálási folyamaton keresztül történik a legfelsőbb bíróságon, és bekerül az érintett anyakönyvi kivonatába is. Az első világháború árváinak 1917-ben létrehozott státust fokozatosan terjesztették ki a Franciaországban terrortámadásban meghaltak és a külföldi szolgálatban megsérült vagy elesett francia katonák gyerekei számára.
A gyerekeknek járó összeget egyénenként döntik el, a gyerek életének eseményei és a családjának anyagi forrásai alapján. Az évente mindenkinek járó 400 euró és a nagykorúság elérésekor kifizetendő 1500 eurón felül külön pénzügyi segítséget igényelhetnek a nemzet árvái, például számítógép megvásárlásakor, pszichoterápiás kezelésekhez vagy akár albérleti letéthez.
Az ONACVG-nél annyi példát tudnak idézni a támogatásra, ahány emberrel foglalkoznak. “Nem dossziékkal, hanem gyerekekkel, családokkal foglalkozunk” – mondta a lapnak Emmanuelle Double. A nemzet már felnőtté vált árvái gyakran kapcsolatban maradnak a hivatallal, segítik a karitatív akciókat és nagyon gyakran örök életre szóló kapcsolatot alakítanak ki azokkal a tisztviselőkkel, akik nagykorúvá válásukig követték az életüket.
Ferenc pápa a terrorizmusról
Félelem és reménytelenség táplálja az erőszakot és a terrorizmust – hangoztatta Ferenc pápa a kenyai fővárosban, Nairobiban.
A 44 millió lelket számláló Kenyában a pápát a repülőtéren Uhuru Kenyatta elnök (az ország első elnökének, Jomo Kenyattának a fia) fogadta látványos tiszteletadással: huszonegy ágyúlövés dördült el az ünnepélyes fogadtatáson. Ezután Ferenc pápa megbeszélést folytatott a kenyai elnökkel, helyi politikusokkal és az ország diplomáciai testületének tagjaival.
A volt kormányzói palotában – amely jelenleg kormányzati épület – elmondott beszédében Ferenc a szegénység elleni küzdelemről, a terrorizmusról és a környezet védelméről egyaránt beszélt. Kiemelte, hogy az eddigi tapasztalatok szerint a reménytelenség és a szegénység a melegágya a terrorizmusnak és az erőszaknak. Emlékeztetett arra, hogy a természet védelmének tisztelete afrikai érték, s példaként szolgál mindazon politikusoknak, akik “a gazdasági fejlődés felelősségteljes modelljét” tekintik megvalósítandónak.
“Valóban egyértelmű a kapcsolat a természet védelme és egy igazságos és egyenlőségen alapuló társadalmi rend megteremtése között, nem lehetséges a természethez fűződő viszonyunk megújítása magának az emberiség megújhodása nélkül” – fogalmazott a Szentatya.
Megjegyezte, hogy társadalmainkat manapság etnikai, vallási, gazdasági megosztottság szabdalja, s valamennyi jóakaratú férfinak és nőnek össze kell fognia a megbékélés és a békesség érdekében.
Ferenc pápa csütörtök reggel a nairobi apostoli nunciatúrán vallásközi és ökumenikus találkozón mond beszédet, majd a nairobi egyetemen celebrál szentmisét, és délután pedig a főváros egyik szegénynegyedébe látogat.
Obama: nincs terrorfenyegetettség Amerikában
Az Egyesült Államoknak nincs “konkrét és hitelt érdemlő hírszerzési értesülése” arra vonatkozóan, hogy terroristák merényleteket terveznének végrehajtani a hálaadás napjának hétvégéjén – közölte Barack Obama amerikai elnök szerdán.
Obama a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján arról biztosította az amerikaiakat, hogy az ország hatóságai minden megtesznek biztonságuk szavatolása érdekében, és nincs félnivalójuk a csütörtöki ünnepnapon, illetve az azt követő hétvégén.
Az amerikai elnök azt is hangsúlyozta, hogy az Iszlám Állam elleni légicsapásaikkal Washington és szövetségesei a közel-keleti dzsihadista szervezet számos kulcsfontosságú vezetőjét megölték, és a terroristák utánpótlási útvonalait is egyre inkább sikerül elzárniuk.
forrás: inforadio.hu
Az idegengyűlöletből elkövetett bűncselekmények száma Ausztriában megötszöröződött
Az idei harmadik negyedévben közel megötszöröződött az idegengyűlöletből elkövetett bűncselekmények száma Ausztriában az év elején mért adatokhoz képest – közölték az osztrák médiumok szerdán.
A Der Standard című osztrák lap információja szerint ez a tendencia nem a lakosság feljelentési hajlandóságának növekedésére vezethető vissza, hanem arra, hogy valóban sokkal több bűncselekmény történt. A hatóság szerint a társadalom erősen polarizálódott, és az emberek már régóta sokkal érzékenyebben reagálnak a történésekre.
A korábbi hetekhez képest kevesebben érkeznek Ausztriába az ország déli határrészéről. A stájerországi Spielfeldnél szerda délután nyugodt volt a helyzet, csaknem ezren tartózkodtak ott, a szomszédos Bad Radkersburgnál nem volt menekült.
Csütörtökön a rendőrség az érintett környékbeli földtulajdonosokkal találkozik Spielfeldnél, hogy a kerítés építéséről tárgyaljanak. A rendőrség a találkozó helyszínét és időpontját nem közölte.
Több mint két hónapos szünet után péntektől újraindul a közvetlen távolsági vonatközlekedés Ausztria és Németország között, így Budapestről ismét közvetlenül el lehet jutni Bécsen és Salzburgon át Münchenbe – közölte az osztrák vasúttársaság (ÖBB) szerdán.
Eddig a távolsági vonatok csak Salzburgig közlekedtek, innen vagy egy magántársaság járataival, vagy helyiérdekű vasúttal lehetett továbbutazni Németországba.
A társaság szóvivője arra hívta fel az utazók figyelmét, hogy mindenkinél legyen érvényes utazási dokumentum. A német rendőrség kérésére az utasoknak ugyanis Salzburgnál egy másik szerelvényre kell átszállítniuk, hogy a német hatóságok hiánytalanul ellenőrizhessék a beutazók okmányait. Az ÖBB tájékoztatása szerint ez az ellenőrzés rövid ideig tart majd.
Aki Frankfurtból vagy Münchenből utazik Salzburgon át Klagenfurt, Graz, Bécs vagy Budapest irányába, az távolsági járattal átszállás nélkül közlekedhet.