Főoldal Blog Page 923

Így hullámzik máig az őszödi beszéd hatása

SONY DSC
Gulyás Gergely: az őszödi beszéd igazi hatása 2010 után következett.

A tíz évvel ezelőtt nyilvánosságra került őszödi beszéd igazi hatása nem 2006 és 2010 között volt, legfontosabb következménye 2010 után volt látható – jelentette ki Gulyás Gergely (Fidesz), az Országgyűlés alelnöke csütörtökön a témában rendezett budapesti kerekasztal-beszélgetésen.

Az ügy lényege és tanulsága az, hogy “alapvetően hazugságra politikát építeni nem lehet”, még akkor sem, hogy ha egyébként átmeneti sikert el lehet érni, hiszen a cinikus zártkörű beismerés lényege az volt, hogy másfél év alatt végig hazudva, az országot becsapva meg lehet nyerni egy választást – mondta Gulyás Gergely a XXI. Század Intézet Böszmeségem története – 10 éves az őszödi beszéd címmel, a Terror Háza Múzeumban tartott kerekasztal-beszélgetésén.

SONY DSC
 

A szocialisták valóban megnyerték akkor a választást, de az őszödi beszéd legfontosabb következménye 2010 után volt látható: kétharmados parlamenti többséggel jobbközép kormány alakult, és ezzel a felhatalmazással gyökeres változásokat tudott elindítani, a baloldal pedig a mai napig nem állt helyre abból a “bűnből, amit Gyurcsány Ferenc a saját népével és a politikai oldalával elkövetett” – mondta.

Gulyás Gergely szerint a beszéd hiba volt, de az eredendő bűn az volt, amit az MSZP az országgal tett.

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója közölte: az őszödi beszédből kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc “ragadózóként, egyfajta zsákmányként tekintett a szocialista pártra, azt megszerezte, és azt akarta felhasználni személyes ambícióinak kiélésére”.

Mindezért kirabolta az MSZP-t, elvett tőle mindent, ami az identitását adta, amitől a párt működőképes volt, aztán otthagyta és kiszakított belőle amit tudott – mondta.

Schmidt Mária kitért arra is, hogy az őszödi beszédnek és Gyurcsány Ferenc politikai tevékenységének hatására hosszú távon megváltozott a pártstruktúra Magyarországon.

Kijelentette: “Gyurcsány (…) azt példázza, hogy nem lehet a magyar nemzeti érdekeket valamiféle külső központok nagyon más indíttatású elképzeléseinek alárendelni”.

Nem lehet, hogy egy magyar miniszterelnök a legitimációt “ne a magyar emberek felhatalmazásában keresse, hanem a külföldi erőközpontok dicséretében” – tette hozzá Schmidt Mária.

Schiffer András ügyvéd, volt országgyűlési képviselő, az LMP volt társelnöke arról beszélt, hogy szerinte nem értékeljük helyesen a tíz évvel ezelőtti eseményeket, ha pusztán Gyurcsány Ferenc személyét “diabolizáljuk”, és az ő személyére fűzzük fel ezt az eseménysort.

Gyurcsány felbukkanása szerinte egy válságtünet volt. Schiffer András úgy vélekedett: a magyar modell arról szólt, hogy ország minél inkább legyen vonzó a külföldi befektetők előtt, miközben az ezredfordulóra kiderült, hogy a modell tartalékai kimerültek.

Gyurcsány ebből nem vett észre semmit – jegyezte meg.

Mint mondta, egy elhúzódó válságnak volt a nagyon látványos tünete, ami 2006 őszén történt, és a beszéd “brutálisan” pontosan azt az illúziót törte szét, hogy “bármilyen értelme van annak a voksnak, amit négyévente behúzok a szavazófülkében”.

Schiffer András szerint a 2006-os eseményekért elsősorban azok a felelősek, akik a beszéd nyilvánosságra kerülése után igyekeztek Gyurcsány Ferencet tisztára mosdatni.

Az első számú politikai felelős Lendvai Ildikó, aki akkor frakcióvezető volt – mondta.

Galló Béla politológus szerint az őszödi beszéd nagyon fontos politikatörténeti tény volt, de Gyurcsány Ferenc nem emiatt, hanem a kormányzása miatt bukott meg.

A miniszterelnökként eltöltött ideje a”politikusi féltehetségét” bizonyítja. Tehetsége volt megragadni a hatalmat, de alkalmatlan volt a pártja és az ország vezetésére – mondta.

Hozzátette: szerinte a társadalom döntő többsége az egész Gyurcsány-korszakra mint sikertelenségre emlékszik, és ennek releváns része volt az őszödi beszéd.

Megadja Gábor eszmetörténész arról beszélt, hogy szerinte az őszödi beszédnek semmi köze a beismeréshez, mint ahogy azt Gyurcsány Ferenc értékeli, hiszen az zárt körben hangzott el, pont az érintettekkel nem közölte az igazságot.

Az őszödi beszéd 2006. szeptember 17-i került nyilvánosságra, és ez országszerte tüntetéseket, utcai zavargásokat váltott ki. A 2006. május 26-án zárt körben elhangzott, helyenként durva szavakkal kísért beszédében Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy a kormány “végighazudta” az előző másfél két évet, négy évig nem csinált semmit, és ezért messze túllépték az ország gazdasági lehetőségeit.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Dömötör Csaba: ravaszkodik Brüsszel

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint Brüsszel tart az október 2-i népszavazástól és mindent megtesz annak érdekében, hogy ellehetetlenítse a referendumot; “ravaszkodnak” és folyamatosan nyomást gyakorolnak.

Dömötör Csaba sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: különösen megdöbbentőek azok a brüsszeli nyilatkozatok, amelyek a népszavazás intézményét támadják. Mint mondta, a népszavazás a demokrácia egyik alapvető intézménye, “ezért arra kérünk minden uniós vezetőt, hogy ne akarja megvédeni Európát az állampolgároktól, végre vegye figyelembe az aggodalmaikat”.

Szerinte a népszavazás Európát is erősítheti. Mint mondta, “olyan Európát szeretnénk”, amely képes megvédeni a közösségeit, a kultúráját és képes fenntartani a biztonságot az állampolgárok számára.

Dömötör Csaba azt mondta: Brüsszel már meghozta döntését a kvótacsomagról, ha rajtuk múlna, lenne kötelező elosztási eljárás a tagországok között és lenne pénzbüntetés is, ha ebben valaki nem akar részt venni, továbbá a családegyesítéseket is megkönnyítenék. Hozzátette: most a tagállamokon a sor, amelyek megakadályozhatják ezeknek a döntéseknek az életbe lépését.

domotor_csaba_mti_0

Az államtitkár az Európai Bizottság elnökének szerdai évértékelőjéből kiemelte, Jean-Claude Juncker arra kérte a szlovák elnökséget: sürgesse a tagállamokat annak érdekében, hogy a bevándorlók szétosztását tekintve több szolidaritást vállaljanak. Emlékeztetett arra is, hogy a bizottság elnöke korábban azt is kijelentette: olyan állandó mechanizmust akarnak felállítani a bevándorlók szétosztására, amely automatikusan elindul sürgős esetekben. Dömötör Csaba szerint ebből is jól látszik, hogy Brüsszel tovább erőlteti a kvótacsomagot.

Kijelentette: kiemelt magyar érdek, hogy Brüsszel minden elemét visszavonja a kvótacsomagnak. Ezt azonban a parlamenti államtitkár szerint csak akkor fogja Brüsszel megtenni, ha sokan vesznek részt a népszavazáson.

A nyilatkozatok mellett Dömötör Csaba szerint más eszközöket is bevet Brüsszel a nyomásgyakorláshoz, ilyen például a pénzbüntetés kilátásba helyezése azoknak az országoknak, amelyek nem akarnak részt venni a betelepítési programban. Hangsúlyozta: a bevándorlónkénti 78 millió forint esetében nemcsak az összeg mértéke, hanem a ténye is felháborító.

Azzal összefüggésben, hogy felmerült, Brüsszel csökkentené a közép-kelet-európai országok számára biztosított fejlesztési forrásokat, ha ezek az országok nem akarnák életbe léptetni a kvótacsomagot, Dömötör Csaba azt mondta: “szeretnénk tisztázni, hogy az uniós forrásokat nem valamiféle kegyelemadománynak tekintjük, hanem kompenzációnak azért, hogy Magyarország az uniós csatlakozással megnyitotta piacait”.

Dömötör Csaba arra is emlékeztetett: Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter nemrég Magyarország uniós tagságának felfüggesztésével is fenyegetőzött a bevándorlási helyzet kapcsán. Ezt az államtitkár nyílt nyomásgyakorlásnak, abszurdnak és sértőnek nevezte minden magyar ember számára. Hozzátette: erős Európában “vagyunk érdekeltek, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem emeljük fel a szavunkat akkor, ha az unió egyes vezetői elveszítik a kapcsolatot a valósággal és súlyos következményekkel, súlyos veszélyekkel járó döntéseket hoznak”.

Újságírói kérdésre válaszolva, miszerint egy kormánypárti parlamenti képviselő, Móring József Attila tanácskozásra hívta a választókerületi polgármestereket, Dömötör Csaba azt mondta: úgy tudja, ezt több képviselő is megtette, az egyeztetések célja pedig, hogy konzultáljanak arról, milyen hatásai lehetnek a brüsszeli kvótacsomagnak. A csomag ugyanis szerinte a településeket érinti leginkább, így a tanácskozásokat fontosnak nevezte. Felidézte: szükséges a helyi szintű konzultáció, mivel nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, ahol eddig migránsokat telepítettek le, ott ezt a települések közt szétszórva tették. Azzal kapcsolatban, hogy az MSZP szerint mindez a letelepedési kötvényekkel van összefüggésben, Dömötör Csaba úgy reagált: ez abszurd és nevetséges, majd hozzátette, egészen biztos abban, hogy az egyeztetések során mindössze veszélyjelzésről van szó.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Hibázott a Magyarország ellen kirohanó luxemburgi külügyminiszter

6uygr5vcrefz18ksvsJean Asselborn luxemburgi külügyminiszter valószínűleg már belátta, hogy hibát követett el a Magyarország uniós tagságának megvonásáról szóló kijelentésével – mondta Franz Josef Jung, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) közös szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának helyettes vezetője szerdán Berlinben a magyar közmédiának.
A politikus Gulyás Gergellyel, az Országgyűlés fideszes alelnökével folytatott megbeszélése után adott nyilatkozatában kiemelte, hogy Jean Asselborn megnyilvánulása “teljesen kontraproduktív” – a kívánt hatással ellentétes eredményre vezetett -, ezért “gyorsan napirendre kell térni” felette és Európa ügyének előmozdítására kell összpontosítani.

Hangsúlyozta, hogy gondoskodni kell az uniós külső határok hatékony védelméről, és amíg ez nem biztosított, a belső határokon kell ellenőrzést folytatni, hogy senki ne léphesse át a határokat ellenőrizetlenül.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Több menekültet vállal be az Egyesült Államok

Az Egyesült Államok kormányzata 85 ezerről 110 ezerre emelte a 2017-es pénzügyi évben befogadható menekültek létszámkeretét.
129901_obama_usa

A Fehér Ház szerdai bejelentése szerint így az idei pénzügyi évinél 30 százalékkal több embert fogadnak be, elsősorban Szíriából, Irakból és Afganisztánból. A tájékoztatás alapján a 110 ezer menekült közül a tervek szerint 40 ezret a Közel-Keletről és Dél-Ázsiából fogadnak be, további 35 ezren érkezhetnek majd afrikai országokból. Kelet-Ázsiából 12 ezer menekülőnek adnak letelepedési jogot, Európából négyezer, valamint Latin-Amerikából és a karibi-térségből ötezer ember kaphat letelepedési jogot az Egyesült Államokban.

A menekültek befogadásának tervéről Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője számolt be, és igyekezett megnyugtatni az aggódókat, hogy a menekültprogram nem jelent veszélyt az amerikai nemzetbiztonságra.

Az amerikai erőfeszítések és szándékok jegyében Barack Obama amerikai elnök a jövő héten – az ENSZ-közgyűlés őszi ülésszakának idején – menekültügyi csúcskonferencián látja vendégül a világ vezető politikusait. A Fehér Ház közlése szerint a csúcsértekezleten elsősorban a segélyszervezeteknek nyújtandó anyagi támogatás növeléséről, még több menekült befogadásáról és letelepítéséről, valamint a migránsok oktatási és munkalehetőségeinek szélesítéséről lesz majd szó.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Szüreti mulatság és piknik Hiramben

Az ősz jegyeit magán hordozva, szüret tematikában került megrendezésre az idei utolsó hirami magyar piknik szeptember 11-én, vasárnap, melyre több mint 650 érdeklődő látogatott el.

hiram1

Az érdeklődők már dél körül sorra gyülekeztek a helyszínen, majd du. 2 órakor a szokásos amerikai- és magyar zászlók felvonásával indult a program. A hivatalos programnyitó után bárki kedvére vásárolhatott a mindenféle magyar jó falatból, amik közt töltött káposzta, laci-pecsenye, lángos, kürtőskalács és még bejgli is fellelhető volt. Hogy jobban csússzanak a finom falatok, különböző söröket is fogyaszthattak a vendégek.

A regös cserkészek most is megörvendeztették színvonalas előadásukkal a jelenlévőket. Szép ruhájukban felsorakozva előbb kalocsai táncot roptak, majd gyimesi csángó táncukkal kápráztatták el az érdeklődő sereget.

A szervezők nevében ez úton mondunk köszönetet kitartó munkájukért, befektetett idejükért és energiájukért, amit nem sajnálva a hagyományok megőrzésébe és átadására szánnak.

A rendezvény végére a táncos kedvűek, akiket megihlettek a fellépő cserkészek, a kis táncparketten mulathatták az időt a jó muzsikát hallgatva, amiről a chicagói Alex Udvary és zenekara gondoskodott.

A mostani piknikről is sok vendég térhetett haza jó kedvvel és akár tele kézzel, hisz a tombolák nyertesei finomabbnál-finomabb magyar ételekkel, fűszerekkel, édességekkel vagy akár borokkal gazdagodhattak.

Bár az idény zárás miatt is utolsó volt a szezonban ez a piknik, de az őszi felújítási munkálatok miatt is. Ahogy már korábban eltervezték, a hónap végétől megkezdik majd a hirami parkban álló főépület teljes felújítását és átépítését. Jövőre már egy nagyobb, új épület várja vissza a régi vendégeit.

A felújítási munkálatokra a Hirami Magyar Club örömmel fogadja a támogatásokat, amelyeket a honlapjukon vagy postai úton juttathatnak el hozzájuk a lelkes adakozók.

Ugyanakkor a székely kapu előtt is tovább szeretnék bővíteni a név-téglákat. Aki erre szeretne adakozni, az januárig teheti ezt meg a fent jelzett elérhetőségeken.

Bár idénre igaz véget értek a hirami mulatságok, a szervezők lelkesen biztatják a barátaikat, ismerőseiket, hogy a téli nagy pihenő után, jövőre is hű látogatói legyenek a Hirami Magyar Piknikeknek.

Forrás: Pethő Krisztina / korosiprogram.hu

hiram2

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Botrányt kavart a székely zászlóval fotózott amerikai nagykövet ügye

Bekérette a román külügyminisztérium Hans Klemm amerikai nagykövetet, miután a diplomatáról olyan fotó jelent meg a román médiában, amelyen egy ajándékba kapott székely zászlót tart Kovászna megyei elöljárókkal közösen – tudatta a Digi 24 hírtelevízió.
nagykovet5

A bukaresti külügyminisztérium egy szerdán kiadott közleményében elismeri: az Egyesült Államok nagykövetének munkaköri leírásába tartozik, hogy helyhatóságokkal konzultálva személyesen tájékozódjék a fogadó ország realitásairól.

“Az ilyen látogatások egyik előfeltétele a létező érzékenységek ismerete és figyelembe vétele. Ezt az álláspontunkat amerikai partnereinkkel is tudattuk a bukaresti nagykövetséggel folytatott megbeszélés keretében” – olvasható a román külügyi közleményben.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

481. honismereti rejtvényjáték – 2016.09.18.

A BOCSKAI RÁDIÓ
481. honismereti rejtvényjátéka. 2016. szeptember 18.

 

A kérdéseket Veress Sándor állította össze.

Helyes megfejtők:  Jakab Márta, Thurner Kálra, Kaczvinszky Borbála.

Minden helyes megfejtést beküldő személy a Clevelandi Magyar Múzeum felajánlásából:

  1. Hetente egy könyv ajándékhoz jogosult.
  2. A könyvet saját maga választhatja ki az erre felajánlott könyvek közül.
  3. Ajándékát 30 napon belül fel kell vegye a Magyar Múzeumban.

Cím:
Magyar Múzeum, Galéria
1301 East 9th Street
(földszint)
Cleveland, Ohio 44114

Telefon:
(216) 523-3900

Nyitvatartási idők:
Keddtől Péntekig de. 11-től du. 3 ig.
Szombaton csak rendezvények alkalmával.

Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 óráig

Reklám
Tas J Nadas, Esq

“Románia megmutatta a székelyekkel szembeni intoleranciáját”

A erdélyi magyar lapok csütörtöki véleménycikkei szerint Románia leplezetlenül megmutatta a székelyekkel szembeni intoleranciáját azzal, hogy hevesen bírálta Hans Klemm amerikai nagykövetet, aki sepsiszentgyörgyi látogatásán a székely zászlóval fényképezkedett.

A Krónika című napilap szerint az elmúlt évtizedekben az erdélyi magyarság több-kevesebb intenzitással tájékoztatta az európai és tengerentúli közvéleményt a közösséget ért jogsértésekről, a hátrányos megkülönböztetésekről, amelyeket aztán a hivatalos román ellenpropaganda hatására Nyugaton vagy elhittek, vagy nem. Ezúttal azonban az Egyesült Államok nagykövete “testközelből megtapasztalhatta, hogy nem beszéltek félre az erdélyi, székelyföldi politikusok, amikor a magyarok gondjait-bajait” sorolták.

A lap szerint az amerikai nagykövet visszaigazolást kapott arról, hogy a román hatóságok igenis kettős mércét alkalmaznak a helyi szimbólumok használata terén. “Csak gratulálni lehet a külügyi tárcának azért, hogy megerősíti az amerikai külügyminisztérium Romániáról szóló legfrissebb emberi jogi jelentésében a székely zászló és egyéb székelyföldi szimbólumok kriminalizálásáról tett megállapításokat” – tette hozzá a cikkíró.

A Háromszék című napilap is Köszönjük Bukarest! címen közölt véleménycikket a nagykövetet ért bírálatok kapcsán. A cikkíró szerint Hans Klemm amerikai nagykövet a saját bőrén tapasztalhatta: mind egy szálig igaz, amit a székelyföldi önkormányzati vezetők mondtak neki a székely jelképek üldözéséről, a román hatalom kettős mércéjéről, a restitúció leállításáról.

szekelyfold2_mti

“Mi pedig köszönetet mondhatunk Bukarestnek, amiért kibillenve a kisebbségek részére minden jogot példaértékűen biztosító mintaállam szerepéből, az amerikai kormány képviselője előtt is kivillantotta foga fehérjét!” – véli a Háromszék vezércikkírója.

A Maros megyei Népújság vezércikkírója szerint az 1990-es marosvásárhelyi pogromkísérlet előtti hangulatot idézik azok a kommentárok, amelyek az amerikai nagykövet székelyzászlós fényképe kapcsán kerültek a közösségi oldalakra. A lap szerint a mostani nacionalista fellángolás azt vetíti előre, hogy durva, kiélezetten magyarellenes kampányra lehet számítani a decemberi parlamenti választások előtt.

A Hotnews bukaresti portál véleménycikkének szerzője szerint kényelmetlen helyzetbe került a román külügyminisztérium, amikor arra kellett kérnie az Egyesült Államok képviselőjét, hogy figyeljen oda jobban az érzékenységekre.

A cikkíró szerint a nagykövet fotója mind a román, mind a magyar oldalon a nacionalista vonalat erősíti. “Ez pedig oda vezet, hogy a választások során egy “élősködő, hamis kampánytéma” kerül elő, amely “elszívja a választók energiáit, és eltemeti a legitim vitatémákat”.

A baloldalhoz közel álló Jurnalul National nacionalista hangvételű bukaresti lap csütörtöki véleménycikke szerint a nagykövet a szélsőséges, területi elszakadásra törekvő székelyföldi vezetők csapdájába esett. A cikkíró azt sürgette, hogy a román külügyminisztérium rendelje be a nagykövetet, és tegye fel neki a kérdést: “Miért van az, hogy az efféle meggondolatlan tettekkel éppen az amerikai nagykövet indítja el az Amerika-ellenes üzenetek hullámát Romániában?”

A Jurnalul National szerint a nagykövetnek és az Egyesült Államoknak tisztáznia kell a helyzetét, mert sokan azt a következtetést vonják le a nagykövet lépéséből, hogy az Egyesült Államok a bukaresti nagykövete által támogatja Romániában a szélsőségeseket és az etnikai alapú területi szeparatizmust.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Férfi kosárlabda Eb-selejtező – százszázalékos mérleggel jutottak ki a magyarok

ferfi-kosarlabda
Az Európa-bajnokságra már korábban kijutott magyar férfi kosárlabda-válogatott hatodik mérkőzését is megnyerte a selejtezőcsoportjában, a nemzeti együttes szombaton két ponttal verte Macedóniát Szolnokon.

Eredmény:

G csoport, 6. forduló:

Magyarország-Macedónia 63-61 (18-25, 14-12, 14-9, 17-15)

————————————————————–

a legjobb magyar dobók: Ferencz 18, Perl 13, Eilingsfeld 10

A magyar válogatott a csoport egyetlen százszázalékos csapataként és már Eb-résztvevőként várta az utolsó összecsapást, melynek a macedónok számára sem volt tétje, mivel ők biztosan harmadikok a csoportban. A nemzeti csapat tíz nappal ezelőtt 76-66-ra nyert Macedóniában – megszakítva az ellenfél 13 éves hazai veretlenségét -, ezúttal pedig legjobbjai, Hanga Ádám és Vojvoda Dávid nélkül állt ki. Hanga már elindult vissza spanyol klubjához, a Vitoriához.

A felszabadult játékot eleinte inkább a vendégek mutatták be, akik négy triplával 11-22-re elhúztak, de Eilingsfeld János és Ferencz Csaba révén a nyitónegyed végére 18-25-re felzárkóztak a magyarok. A folytatásban rákapcsoltak a hazaiak, és egy 9-0-s rohammal átvették a vezetést, a félidő hajrája azonban a macedónoké lett, így a nagyszünetben 32-37 volt az állás.

Fordulás után az Olaszországban légióskodó Perl Zoltán, valamint Ferencz triplája hozta közelebb Stojan Ivkovic szövetségi kapitány együttesét, amely 43-42-nél került ismét előnybe. A 46-46-ról induló negyedik játékrészben – a tét nélküli meccshez képest – óriási csatát láthatott a teltházas Tiszaligeti Csarnok közönsége, a válogatott egyszer meglépett öt pontra, aztán Aleksandar Kostoski hármasával 17 másodperccel a vége előtt 61-60 volt az állás. Perl hibátlanul büntetőzött, Kostoski viszont elrontott egyet, így 63-61-mal zárult a mérkőzés, azaz a magyarok hat diadallal, százszázalékos mérleggel zárták a selejtezőt.

Stojan Ivkovic meghatottan nyilatkozott a lefújás után:

“Köszönöm a srácoknak, a közönségnek, és persze a stábomnak, csodálatos munkát végeztek” – értékelt.

A fennállásának 15. kontinenstornájára készülő nemzeti együttes – amely 10 millió forintot kap a szövetségtől hőstettéért – 1999 után szerepelhet ismét Eb-n. Akkor Franciaországban mindhárom csoportmérkőzésén kikapott – sorrendben a spanyoloktól, az oroszoktól és a szlovénoktól -, és a 14. helyen zárt.

A 40. kontinenstornának Helsinki, Tel-Aviv, Kolozsvár és Isztambul ad otthont 2017. augusztus 31-től szeptember 17-ig. Finnország, Izrael, Románia és Törökország a rendező jogán tagja a 24-es mezőnynek, Spanyolország, Litvánia, Franciaország, Szerbia, Görögország, Olaszország, Csehország, Lettország és Horvátország a 2015-ös Európa-bajnokság 1-9. helyezettjeként szerzett részvételi jogot. Hozzájuk csatlakozik a selejtezőből 11 válogatott, a hét csoportgyőztes és a négy legjobb második helyezett.

Az Eb csoportkörének sorsolását november 22-én tartják.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Megkezdődött a Nemzeti Vágta

A Hősök emlékkövének megkoszorúzásával, a versenyző 71 település lovasának ünnepélyes fogadalomtételével és történelmi lovas felvonulással megkezdődött a 9. Nemzeti Vágta szombaton Budapesten, a Hősök tere körül kialakított speciális versenypályán.

“A mai nap a lovas sport ünnepe, mely megmutatja ló és lovas harmóniáját, egymás iránti kölcsönös tiszteletét, mellyel egymás gyorsaságát, erejét, ügyességét igyekeznek kiegészíteni és erősíteni. De ez a nap egyben hagyományaink ünnepe is, hiszen a honfoglalástól a Széchenyi István szervezte lóversenyekig, Rákóczitól az 1848-49-es szabadságharcig alig akad a magyar történelemnek olyan mozzanata, amelyben a lovas magyar nemzet bátorsága, gyorsasága, ügyessége ne játszott volna döntő szerepet” – mondta a megnyitón Földváry Gábor, a Honvédelmi Minisztérium felelős helyettes államtitkára.

Székely Tibor, a verseny főkapitánya arról beszélt, hogy a Nemzeti Vágta közösséget teremt: nem magányos hősök, hanem települések, közösségek versenyeznek, az általuk elért eredmények a települések sikerei is.

Hozzátette: “évszázadok, évezredek energiája éled újjá és jelenik meg újra ember és ló kapcsolatában. Hiszen őseink bárhol éltek a földön, leghűségesebb társaiknak munkában, harcban mindig a lovakat tudhatták”.

nemzeti-vatga

A program szemerkélő esőben a megnyitó után a 71 település versenyzőjének ünnepélyes fogadalomtételével, majd lovas bemutatóval folytatódott. Felvonultak többek között a honfoglalás idejét, Szent László korát és a török időt megidéző hagyományőrzők és Kassai Lajos lovas íjászai is.

A délután első versenyprogramja a kishuszár vágta előfutamai, majd elkezdődnek a települések előfutamai is. Kora estig a versenypálya közönsége megtekintheti a fogatvágta előfutamait és lovas bemutatókat is.

A hagyományoknak megfelelően a Nemzeti Vágtát idén is a hadtörténelem egyik kiemelkedő személyisége emlékének szentelik: Kiss Sándor (1809-1849) székely huszár ezredes előtt tiszteleg a rendezvény. Kiss Sándor a határőrvidéki székely huszárezred vezetőjeként Batthyány Lajos miniszterelnök kérésére védte a bácskai magyar és német településeket 1848-ban. Székelyföldre visszatérve a brassói hadosztályt vezényelte, amikor betört 1849 nyarán az Erdély lerohanására küldött orosz V. hadtest. A túlerőben lévő orosz csapatok ellen vereséget szenvedtek, ám a harcban Kiss Sándor a felelős parancsnoki gondolkodásról, önfeláldozásról tett tanúbizonyságot, a legvégsőkig irányítva csapatát.

Bár a nap során várható némi eső, a szervezők szerint a csapadék nem jelent gondot a verseny lebonyolítása szempontjából.

A korábbi évek hagyományainak megfelelően az Andrássy úton ezúttal is Vágta Korzón ismerkedhetnek meg a látogatók a résztvevő településekkel, az Országkonyha pedig a tradicionális magyar konyha ízei mellett különleges ételeket és italokat kóstolhatnak az 56-osok terén. A közmédia sátraiban egész nap várják az érdeklődőket családi programokkal, közönségtalálkozókkal.

Este a versenypálya mellett kialakított Vágtadombon Kassai Lajossal, A Lovasíjász című film főszereplőjével hallgathat beszélgetést a közönség, majd levetítik a Kaszás Géza rendezésében készült filmet is.

Forrás: 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Elrajtol minden idők egyik legerősebb hokitornája

nhl_logo_former-svgA nyolc részt vevő válogatottban szinte csak az észak-amerikai profiliga (NHL) sztárjai kapnak lehetőséget minden idők egyik legerősebb jégkorongtornáján, a szombaton rajtoló világkupán.

A vk valamennyi összecsapását Torontóban rendezik. Az A csoportban a címvédő, házigazda kanadai, valamint a cseh, az amerikai és egy a tornán nem szereplő európai együttesekből összeállított csapat küzd meg egymással. A B jelű kvartettben a finn, az orosz, a svéd és a kanadai-amerikai U23-as vegyesválogatott mérkőzik. Az első és második helyezettek jutnak az elődöntőbe. A finálé az egyik csapat második győzelméig tart. A torna legkésőbb október elsejéig tart.

A felkészülési mérkőzések alapján az olimpiai és világbajnok kanadai, valamint az amerikai, az orosz és az észak-amerikai U23-as együttes tűnik nagyon erősnek.

A világkupát az NHL rendezi. Legutóbb 2004-ben volt ilyen torna, akkor a kanadaiak nyertek, ám az 1996-os kiírásban az amerikaiak diadalmaskodtak 2-1-es összesítéssel. A jogelőd Kanada Kupát 1976 és 1991 között rendezték meg.

Az eddig győztesek:

Kanada Kupa:

1976: Kanada

1981: Szovjetunió

1984: Kanada

1987: Kanada

1991: Kanada

világkupa:

1996: Egyesült Államok

2004: Kanada

 

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Meghalt Csoóri Sándor költő, író, esszéíró

A 2012-ben Kossuth-nagydíjjal kitüntetett Csoóri Sándor író ürömi otthonában. MTI Fotó: Mohai Balázs

Életének 87. évében meghalt Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas költő, író, a nemzet művésze – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfőn az MTI-vel.

Az alkotót hosszan tartó súlyos betegség után érte a halál hétfő kora hajnalban. A kormány Csoóri Sándort saját halottjának tekinti.

Csoóri Sándor életében a nemzet lelkiismerete volt – fogalmaz az MTI-hez eljutatott közleményében a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

A 2012-ben Kossuth-nagydíjjal kitüntetett Csoóri Sándor író ürömi otthonában. MTI Fotó: Mohai Balázs
A 2012-ben Kossuth-nagydíjjal kitüntetett Csoóri Sándor író ürömi otthonában. MTI Fotó: Mohai Balázs

“Csoóri Sándor halálában ott a magyarok gyásza és ott a magyarok hálája az egyszeriért, a megismételhetetlenért, ott az elmúlt keserves történelmi kor vége, és ott a reményekkel s küzdelmekkel is teli új kor kezdete is. Legyen erőnk és kitartásunk búcsúzni az embertől s vállalni az életművet” – áll a dokumentumban, kiemelve: Csoóri Sándor “az élő lelkiismeretnek kettős felelősségét” hagyta az utókorra, “végiggondolni az ő gondolatait és végigmenni az ő keskeny útján”.

Csoóri Sándor 1930-ban született Zámolyon. 1950-ben érettségizett a Pápai Református Kollégiumban, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Orosz Intézetében tanult. 1953-54-ben az Irodalmi Újság, ezt követően, 1956-ig az Új Hang munkatársa volt. Dolgozott a Műszaki Egyetem újságjánál, és 1968-tól húsz éven át a MAFILM dramaturgja volt.

Életét a diktatúra ellen folytatott küzdelem határozta meg, ezért a pártállam megfigyelés alá vetette – erről több ezer oldalnyi dokumentum tanúskodik -, szilenciummal sújtotta, az 1950-es évek közepétől évtizedeken át nem kaphatott elismerést, díjakat sem munkásságáért.

Első versei 1953-ban, első kötete, a Felröppen a madár 1954-ben jelent meg, ezt követően kapta meg először a József Attila-díjat. Munkásságát, szerepvállalását 1981-ben Herder-díjjal, 1984-ben Bibó István-díjjal, 1985-ben és 1995-ben és 2004-ben Az Év Könyve-díjjal, 1990-ben Kossuth-díjjal ismerték el. Számos más hazai és nemzetközi elismerés mellett 2000-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést is. 2012-ben a Kossuth-nagydíjat, 2014-ben a Nemzet Művésze címet kapta meg.

Forrás: hirado.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Megnyitotta kapuit a Márton Áron Tehetséggondozó Központ Csíkszeredában

A tanévkezdés napjára időzítették a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ avatási ünnepségét. A Stadion utcai kollégium és lelátó építéséhez tavaly nyáron fogtak hozzá, egy év után költözésre kész, impozáns épület előtt vághattak szalagot a hétfői avatóünnepségen.

marton-aron-tk-atado-vn-003_b

Az Futball Klub (FK) Csíkszereda focistái, a kollégium leendő diákjai és azok szülei, hozzátartozói, illetve egyházi és világi vezetők, valamint a magyar kormány képviselői gyűltek össze hétfőn délután, hogy felavassák a Márton Áron Tehetséggondozó Központot. A városi sportpálya mellé épített négyszintes épületben kollégium, étkezde, lelátó, öltözök és egyéb kiszolgáló helyiségek, valamint sportorvosi rendelő kapott helyet. A tehetséggondozó központot a Bethlen Gábor Alapon keresztül, a magyar állam támogatásával építették, működtetését közösen az FK Csíkszereda és a Szent Kereszt Plébánia vállalták.

„Ezt jól kifociztuk magunknak” – fogalmazott ünnepi felszólalásában Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke, majd köszönetét fejezte ki a támogatóknak és a felcsúti barátaiknak, mert szerinte a baráti kapcsolatok hozták létre ezt a létesítményt. Mint kifejtette, 2013-ban kötöttek együttműködési megállapodást a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiával, akkor álmodták meg a kollégium létrehozását is. „Meg kell becsülni a befektetett munkát, és tenni kell azért, hogy minél többen akarjanak a tehetséggondozó központ részesei lenni, és még sikeresebbek lenni” – tette hozzá.

marton aron tk atado vn 008_b

A magyar kormány képviseletében Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára szólt az ünneplőkhöz. „Igyekszünk mind stratégiai partnerként, mind biztos támaszként segítséget nyújtani a székelység részére, éppen ezért a magyar kormány fontosnak tartja támogatni a határon túli magyarság identitásának megőrzését és megerősítését, anyanyelvének, kultúrájának ápolását és rokoni kapcsolatainak fenntartását” – emelte ki az államtitkár. Hozzáfűzte, a magyar kormány jó úton halad akkor, amikor a gyermekek jövőjében látja a siker kulcsát, és jól jár el akkor is, amikor a sport életre szóló megkedveltetését és a rendszeres testedzést tartja kiemelkedő céljának. „Ezúton gratulálunk Székelyföldnek a fejlesztésekhez és kívánom, hogy a csíkszeredai futballklub vezetőségének kívánsága váljék valóra, és 2019-ben vagy már hamarabb az első osztályú bajnokságot nyerjék meg fiatal tehetségeikkel” – hangsúlyozta Szabó Tünde.

marton aron tk atado vn 011_b

Mészáros Lőrinc, a magyarországi Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke ünnepi beszédében kifejtette, 3-4 évvel ezelőtt döntötték el, hogy nyitnak határon túlra, és szakmai partnereket keresnek labdarúgás terén, így esett a csíkszeredai klubra a választásuk. A Márton Áron Tehetséggondozó Központ kapcsán úgy fogalmazott, hogy egy ilyen létesítmény nagyszerű dolog, a fiatalokért épült, amelyért nekik is tenniük kell. „Nem titok az sem, hogy szeretnénk, hogyha a legtehetségesebb gyermekek Magyarországon, a Puskás akadémiánál folytatnák pályafutásukat” – fejezte ki reményét az elnök, aki magánemberként jelentős összeggel támogatta a Márton Áron Tehetséggondozó Központ létrejöttét.

marton aron tk atado vn 018_b

Pro Urbe-díjakat adtak át

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint Székelyföld egy pompás kollégiummal gyarapodott, később pedig arról beszélt, hogy reméli, innen kerül ki a következő Bölöni László tehetségű labdarúgó. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere és egyben az építkezés projektmenedzsere arról beszélt, hogy sokan megkérdőjelezték még a kollégium építésének kezdetén, hogy összefér-e a sport és a tanulás, utalva arra, hogy az épületben kollégium és lelátó is helyet kapott, illetve az FK Csíkszereda focistáinak és a helyi középiskolások diákjainak szolgál egyszerre bentlakásul. „Ezt a kérdést az, aki fiatalon sportolt és tanult, az nem fogja feltenni, a sportnak és a tanulásnak együtt kell lennie” – hangsúlyozta a polgármester. Ünnepi beszéde végén Pro Urbe-díjjal tüntette ki Mészáros Lőrincet, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnökét önzetlen támogatásáért, valamint Szondy Zoltánt, a Futball Klub Csíkszereda elnökét, a csíkszeredai labdarúgás fellendítéséért.

marton aron tk atado vn 030_b

Az ünneplő felszólalók sorát Darvas Kozma József, római katolikus esperes követte, aki kiemelte, hogy Márton Áron püspök nevét viseli a központ, a neve kötelez. „Törekedni kell, hogy hitünkben erősek, erkölcsünkben tiszták, identitásunkban, magyarságunkban szilárdak legyünk” – intette óva a kollégium leendő lakóit, akikre a hargitafürdői Pálos rend is felvigyáz majd.

Az avatóünnepség végén Tamás József püspök megáldotta a létesítményt, majd ezt követően ünnepélyesen átvágták a magyar nemzeti színű, valamint a vörös-fekete színű szalagot. Ezután a résztvevők beléphettek az épületbe, és megtekinthették a lelátót is. Az avatóünnepségen a Művészeti Népiskola valamint a Nagy István Művészeti Szakközépiskola közös zenekara tartott rövid zenés előadást.

Forrás: szekelyhon.ro

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,430FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe