A Nemzetpolitikai Államtitkárság a jövőben is mindent megtesz a Kárpát-medencei ifjúság támogatása érdekében, mert magyar fiatalok nélkül nincs magyar jövő – fogalmazott Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Határtalanul középiskolai vetélkedő szerdán tartott online nagydöntőjének megnyitóján.

A Határtalanul programhoz kapcsolódó középiskolai vetélkedő – amelyet évek óta megszervez az Államtitkárság – idén több mint 160 ezer diákot ért el.

Köszöntőjében az államtitkár úgy fogalmazott: „A Határtalanul program célja, hogy minden magyar fiatal iskolás évei alatt legalább egyszer, a magyar kormány támogatásával eljuthasson a szomszédos országok magyarlakta területeire. A Határtalanul középiskolai vetélkedő küldetése hasonló: lehetőséget teremteni a fiatalok számára, hogy megismerkedjenek, összemérjék tudásukat és erősítsék a nemzeti összetartozást.”

ReklámTas J Nadas, Esq

Az államtitkár gratulált a nagydöntőbe jutott 19 anyaországi és külhoni csapatnak és felkészítő tanáraiknak, hozzátéve: noha a csapatok különböző régiókból érkeznek – Erdélyből, Magyarországról, a Partiumból, Felvidékről, Vajdaságból, Kárpátaljáról és Horvátországból – összeköti őket magyarságuk és közös történelmi gyökereik.

A Határtalanul középiskolai vetélkedő nagyszabású Kárpát-medencei vetélkedősorozat, amelynek keretében a résztvevő magyarországi és külhoni csapatok történelmi, földrajzi és néprajzi kérdésekben mérik össze tudásukat. Az idei évben rekord számú, közel 400 osztály jutott a középdöntőbe, közülük 19 csapat a nagydöntőbe.

A verseny első helyezettje az Eötvös József Gimnázium (Budapest) lett, a második helyezett a Békéscsabai SZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium (Békéscsaba), a harmadik a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ (Eszék).

A győztes jutalma egymillió forint osztálypénz. A második és a harmadik helyezett 300-300 ezer forintos jutalomban részesül, a nagydöntős osztályok felkészítő tanárai pedig 100 ezer forint ösztöndíjat kapnak. A legjobb csapatok emellett részt vehetnek a Honfoglaló táborban augusztusban Noszvajon.

(Felvidék / Sajtóközlemény)

Borítókép: Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelõs államtitkára felszólal az Országgyûlés nemzeti összetartozás bizottsága és kulturális bizottsága együttes ülésén az Országház Apponyi Albert-termében 2024. április 16-án. Fotó: MTI/Purger Tamás

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.