Először megjelent a hungarianconservative.com portálon angol nyelven.

Mórocz Luca 2017-ban került Amerikába a HAC ösztöndíjasaként, és a HAC-tól a kaliforniai Jövő Nagykövetei gála szervezőjeként, a magyar Külügyminisztérium cserediplomatájaként, majd ismét HAC-ösztöndíjasként izgalmas szakmai utat bejárva jelenleg is Washingtonban dolgozik és tanul, HAC-eseményeket szervez és egy új, fiataloknak szóló vezetőképző programon (HYPE) dolgozik, amely révén megoldást keresnek-kínálnak sok magyar diaszpóra szervezet közös problémájára: a fiatalok bevonására és a generációs vezetői staféta-átadásra. 

Hogyan, mikor kerültél először Amerikába, illetve a HAC kötelékébe?

Először 2017-ben jártam Amerikában, a HAC által meghirdetett, a névadó halála után John N. Lauer Leadership Trainingnek átnevezett programon vettem részt ösztöndíjasként, miközben Budapesten voltam egyetemista, a Budapesti Műszaki Egyetemen tanultam nemzetközi közgazdaságtant. Egy ismerősömtől hallottam a lehetőségről, akinek a fia korábban vett részt ezen a programon. Nagyon szerettem volna valamilyen külföldi tapasztalatot szerezni, Amerikában ez, Olaszországban egy Erasmus-ösztöndíj jött szóba. Az utóbbit elnyertem, és nem is gondoltam volna, hogy beválasztanak az amerikai programba is, aztán az utolsó pillanatban, amikor már szinte eldőlt, hogy Olaszországba megyek, kiderült, hogy két hónap múlva, márciusban már indulhatok is Amerikába. Abban a félévben négy hónapot töltöttem Washingtonban, és akkor írtam a szakdolgozatomat, így az egyetemi tanulmányaimat nem is kellett felfüggesztenem. A témám az akkor frissen megválasztott Donald Trump amerikai elnök adópolitikája volt. A Global Entrepreneurship Networknél heti 20 órában dolgoztam marketing-gyakornokként, a másik 20 órában pedig rengeteg agytröszthöz, politikai és civil szervezethez és képviselőikhez jutottam el, akik közül többen másodvéleményezték a szakdolgozatomat és további forrásokat is adtak hozzá.

ReklámTas J Nadas, Esq
Szekeres Zsolt, Luca, Andrea Lauer Rice, Edith Lauer, Noemi Banhidi Oktober 22, HAC Gala vacsora Washington DC, LTP Alumni award átadása

Milyen volt az első találkozásod egyetemistaként Amerikával?

Nagyon meglepődtem. Az első nagyon szembetűnő emlékem a buszsofőr köszönése és kérdése: hogy vagyok. Először azt hittem, komolyan kérdezi, és válaszoltam rá, aztán rájöttem, hogy ez egy kulturális különbség. Nagyon tetszett az emberek közvetlensége az utcán, hogy mosolyognak és megdicsérik a ruhámat. A másik pedig kifejezetten Washingtonnal kapcsolatos pozitív élményem:  ott bárkivel össze lehet futni bármilyen eseményen, sosem tudhatod, ki ül a melletted lévő asztalnál, mindenki valamilyen érdekes pozícióban van, és általában a politikához közeli témában. Rengetegszer előfordult, hogy szóba elegyedtünk egy mellettünk ülő társasággal, akikről kiderült, hogy érdekes szakmai pozíciókat betöltő emberek és akár életre szóló barátság is kialakulhatott velük. Más városban nem tudom elképzelni, hogy ilyen helyzeteket ilyen sűrűn meg lehetne tapasztalni.

Mi történt a négy hónap után?

Hazamentem, de rájöttem, hogy nagyon vissza szeretnék jönni. Akkor még azt gondoltam, Amerika tetszett meg, ezért a következő évben, Los Angelesbe költöztem hat hónapra, és ott a Jövő Nagykövetei (Ambassadors of the Future angolul) gálának dolgoztam PR menedzserként 2018 novemberétől. Ez egy jótékonysági szervezet, amelyet Béres Ádám 2017-ben alapított többek között szüleivel, Dr. Pekarovics Zsuzsával és Dr. Béres Attilával. A szervezet arra ösztönzi a fiatalokat, hogy vegyenek részt önkéntes tevékenységekben, segítsék a nemzetközi diákcseréket és segítsenek a hátrányos helyzetű gyerekeknek. Amikor én ott voltam, harmincezer dollárt gyűjtöttünk össze, hogy magyar diákok a Dél-Kaliforniai Egyetemen (USC) tudjanak tanulni. Volt olyan év, amikor egy sportautót árvereztek el, s annak árából nyújtottak ösztöndíjakat. De tudtommal nem ők kezelik az ösztöndíjakat, ők pénzt gyűjtenek, és utána a gyűjtés eredményét szétosztják szervezeteknek, köztük például a HAC-nak is. Nagyon tetszett a gála és Los Angeles is, az összes kaliforniai nemzeti parkot végignéztem, de rájöttem, nekem az első látogatás során nem Amerika tetszett meg annyira, hanem Washington. Ezért miután Los Angelesből hazatértem, már kifejezetten úgy terveztem folytatni a karrieremet, hogy vissza tudjak térni Washingtonba.

Mikor és hogyan sikerült visszatérned Washingtonba?

Először áfaelemzőként dolgoztam, a Syngenta nevű cégnél, majd az Esab hegesztőgyártó céghez, összesen két évig. Alapvetően azért voltam ennyiféle területen, hogy közgazdászként kipróbáljam magam sok területen, és azután döntsek, mivel szeretnék foglalkozni. Rájöttem, hogy nekem a nemzetközi kapcsolatok, a diplomácia területe az, ami legjobban érdekel és amit legjobban tudnék hasznosítani. Ezért felmondtam a munkahelyemen, és elmentem a Mathias Corvinus Collegiumba (MCC) dolgozni, nemzetközi kapcsolatok szakértőként csúcstalálkozókat, például a Budapest Summitot vagy a Budapest Lecture sorozatot szerveztünk, ahova külföldi professzorokat hívtunk meg, hogy magyar diákoknak órákat tartsanak és kerekasztal-beszélgetéseket is szerveztünk velük. Ők gyakran és szorosan együttműködnek a magyar Külügyminisztériummal, úgyhogy amikor ott voltam, elég hamar lecsaptak rám a külügyben, így átkerültem hozzájuk, céltudatosan az észak-amerikai főosztályra, azzal a céllal, hogy mindenképpen szeretnék külszolgálatra menni Washingtonba. 2021 szeptemberétől sikerült is, de nem egy „rendes” négy évre szóló külszolgálatot, hanem egy éves cserediplomata pozíciót pályáztam meg. Ez azt jelenti, hogy az amerikai külügyminisztériumba (angolul State Department) egy évre küldenek egy diplomatát, akit elhelyeznek egy-egy főosztályon. Már évtizedek óta működik ez a program, amelyen keresztül más országok diplomatái megtanulják, hogyan működik az amerikai külügyminisztérium. Nyilván van egy titkosított szint, amihez nem férhetünk hozzá, de ők ezt már nagyon rutinosan kezelik. Az ISIS elleni küzdelemért felelős főosztályra kerültem; fél évig munkacsoportokért felelős szakértőként, utána pedig átmenetileg, négy hónapig osztályvezetőként, amíg fel nem vettek egy végleges osztályvezetőt. A főosztályom egy 85 országból álló koalíciót képviselt, akik azért álltak össze, hogy az ISIS-t leküzdjék. Mindenféle munkacsoportok vannak benne, és három szintű találkozóik vannak: szakmai, politikai vezetői és miniszteri. Az én feladatom többek között a munkacsoportok kezelése és találkozóik megszervezése volt. Ezalatt az egy év alatt rengeteget utaztam: az első utam Marokkóba vitt, rögtön egy terrorizmus-elhárítással kapcsolatos miniszteri konferenciára, amit 85 külügyminiszternek szerveztek, és ahol én a nyolc fős amerikai szervező delegáció tagja voltam. Blinken külügyminiszter a főmegnyitó, Magyarországról Szijjártó Péter külügyminiszter is jelen volt. Marokkó után két héttel Kuvaitba küldtek, az ottani munkacsoportnak 44 tagországa volt, ott a tárgyalási napirendet kellett felépítenem és meghívnom az előadókat, tehát szakmailag is teljesen bele kellett folynom a részletekbe. Azt követően az Egyesült Arab Emirátusokba küldtek egy kommunikációs és a stabilizációs munkacsoport megszervezésére, majd Berlinbe pedig a külföldi terrorista harcosok elleni küzdelemért felelős munkacsoport megszervezésére. Számos más országba is jártam, nagyon sok ügyet rám bíztak.

State Department Certificate of Appreciation átvétele – Ambassador Derek Hogan, Acting Assistant Secretary of State, Bureau of European and Eurasian Affairs

Mennyire volt rád nagy a főosztályvezetői kabát? Mennyire szívesen viselted?

Mindenki furcsán nézett, különösen a 40 éves, osztályvezető-helyettes kollégám, amikor kitalálták, hogy a huszonéves külföldi kollégája legyen ideiglenesen a felettese. Nekem tetszett, és nem éreztem, hogy főnök lennék, ugyanúgy a csapat tagja voltam, csak annyi volt a különbség, hogy én mentem el a vezetői meetingekre, én készítettem fel az államtitkárt és a helyettes államtitkárt, ha valahova ment, illetve mondania kellett valamit. Nagyon sok érdekes élményem származik ebből az évből. Például Tim Betts-szel volt egy nagyon érdekes élményem. Ő korábban Magyarországon volt első beosztott diplomata, és ő volt helyettes államtitkári szinten a legmagasabb rangú ember, akit osztályvezetőként fel kellett készítenem a miniszteri konferencia előtt. Nagyon izgultam, leraktam a felkészítő anyagot elé és elkezdtem beszélni, ő meg nagyon mosolygott, mert tudta, ki vagyok, hogy a magyar vagyok, de én nem értettem, mit mosolyog annyira. Amikor leraktam eléje a pakkot, magyarul köszönte meg, de én annyira izgultam, hogy az fel sem tűnt. Egy bögréből itta a kávéját, és közben vigyorgott a bögre mögül, miközben én magyaráztam. Csak akkor vettem észre, hogy az van ráírva a bögrére magyarul: „Ismétlés a tudás anyja”. Pár szót egyébként beszélt is magyarul, amit Szekeres Zsolt nekem korábban már említett, ahogy azt is, hogy  majd keressem meg, mert ők jó barátok, és közeli kapcsolatban volt a HAC-kal, amikor első beosztott volt Magyarországon, de én mindezt a felkészítő beszélgetés idejére már elfelejtettem. Zsolt egyébként végig figyelemmel kísérte az Amerikában töltött évemet, és ha bármire vagy bárkire szükségem volt, mindig segített. Amikor eljöttem és írtam egy elköszönő kör-emailt, Tim Betts magyarul válaszolt, pedig akkorra már visszavonult, ezért is nagyon hálás vagyok neki.

Mikor köszöntél el?

Nem a terv szerinti egy év múlva… Amikor osztályvezető voltam, kitalálta a főnököm, hogy meg akarnak még egy évre tartani, amire még nem volt precedens az amerikai külügyminisztériumban, tehát egy járatlan diplomáciai utat kellett emiatt kijárni. Marokkóban a főnököm odament Szijjártó Péterhez, és elmondta neki, hogy még ott akarnak tartani egy évre. Engem meg se kérdezett, úgyhogy mellette állva csak kapkodtam a fejem, hogy miről beszél. A magyar külügyminiszter az válaszolta: annak ára van, de meg tudják beszélni. Végül sikerült még egy évre kinevezniük, s mivel ugyanarra a főosztályra helyeztek el, így folytathattam a korábbi munkámat.

Cserediplomataként a magyar államot kellett képviselned, igaz? És amerikai osztályvezetőként? Kerültél furcsa helyzetbe emiatt?

Igen, volt egy-két érdekes jelenet, amikor az amerikaiak elfelejtették, hogy én is ott tartózkodom a szobában, és magyar, azaz külföldi vagyok. Például amikor az ukrán válság elkezdődött, a főnököm megkérdezte: miért menekülnek az oroszok a STAN országokon keresztül, és ehhez mi mit szólunk? Kérdezi tőlem, hogy mi az amerikai hivatalos álláspont, mire azt válaszoltam: nem tudom, én csak a magyar hivatalos álláspontot tudom elmondani, ha az érdekli…  Igen, én Magyarországot képviseltem, de mivel engem olyan különleges pozícióba raktak, hogy én a többi országgal szemben is képviseltem az USA-t, ezért nekem különösen nehéz volt. Az én főosztályom volt egyébként az egyetlen ilyesfajta hely, ugyanis az összes többi főosztályon ült például egy török szakértő, aki német cserediplomata volt, de még kb. tizenöten voltak azon a főosztályon olyanok, aki Törökországgal foglalkoztak, tehát ő csak egy volt a sokból, nem találkozott más ország ügyeivel, nem utazott el máshová és alapvetően nem képviselte Amerikát. Az én főosztályom különleges volt és épp ezért különlegesen nagy kihívás, mert amikor utaztunk, akkor az amerikai álláspontot is kellett képviselnem kifelé, de amikor bent voltam a főosztályon, akkor én magyar diplomataként a magyar álláspontot képviseltem, és ha olyan szituáció volt, mint például az ukrán helyzettel kapcsolatban, nem vonhattak be kérdésekbe, ha valami olyan anyag érkezett, amit véleményezniük kellett, tőlem nem kérdezhették meg, mert tudták, hogy magyarként, a magyar álláspont miatt közvetetten érintett vagyok. Erre mindig figyelniük kellett.

Cserediplomatak Secretary of State Antony Blinken

Gondolom nemcsak nekik, hanem neked is figyelned kellett…

Persze, hiszen nagyon kényes helyzetben voltam: bármit mondtam, a hivatalos magyar álláspontnak minősült. Ezért annak a szakterületnek, amivel foglalkoztam, minden részletét kellett ismerjem, és azt is, hogy mi a magyar álláspont az ügyben. És ha bármilyen cseverészés folyt bármelyik kollégával, akkor nyilván jöttek a keresztkérdések, főleg, amikor az ukrán háború kitört, például: miért is nem engedjük át a fegyvereket Magyarországon? Nekem ezekre a kérdésekre is felkészülten kellett válaszolnom, a magyar külügyminisztérium álláspontját képviselve. Ez azért is volt nagyon nehéz, mert a hét öt napját gyakorlatilag az amerikai külügyminisztériumban töltöttem, legfeljebb egy fél napra tudtam bemenni a magyar nagykövetségre, de akkor sem feltétlenül azért, hogy ott elolvassam az összes anyagot, amihez egyébként már egyre kevésbé volt hozzáférésem. Ha ott voltam, inkább személyesen kérdezősködtem, hogy tudjam, mit válaszoljak, például beszéltem a nagykövettel és az első beosztottal. Magyarországgal csak annyira voltam kapcsolatban, hogy minden héten be kellett jelentkeznem a nagykövetnél és a jelenléti ívet alá kellett írnom, de hivatalos feladatom nem volt; nem is lehetett, hiszen teljesen kölcsön voltam adva a State Department részére. Nyilván informális kapcsolatunk volt, de hivatalosan nem sok.

Mi történt azután? Újabb hosszabbítás?

Nem. A második év második felétől ugyan elkezdték kérdezgetni, tudnék-e megint tovább maradni, de ezúttal nem azt akarták, hogy még egyszer cserediplomata legyek, hanem létre akartak hozni kifejezetten nekem egy ún. nemzeti szakértői pozíciót, két éves szerződéssel. Az Európai Unióba és a NATO-hoz is szoktak ilyeneket küldeni. Kértek rá engedélyt otthonról, de mivel ez azt jelentette volna, hogy a diplomáciai körökön belül a magyaroknak még egy státuszt kellett volna létrehozniuk Washingtonban, az akkori gazdasági helyzetben, amikor egyébként meglévő státuszokat vontak el, sajnos nem tudták ezt elfogadni. Addigra már ki volt jelölve a következő, azaz a jelenlegi cserediplomata, így már nem lehetett tovább feszíteni a húrt. Kicsit így is felbőszítettük a kedélyeket, mert az első évemben a német, a másodikban a francia cserediplomata is megpróbált egy évnél tovább maradni. A németnek nem engedélyezték, viszont a rám hivatkozó franciának sikerült maradnia. Mindenesetre a koordinátorunk már fogta a fejét. Így 2023 augusztusában véget ért a külszolgálatom. Utána hazamentem és felmondtam a magyar külügyminisztériumban, mert már biztosan tudtam, hogy Washingtonban szeretnék maradni.

Mikor és hogyan sikerült Washingtonban maradnod?

Pár hét után visszajöttem és elkezdtem készülni a GRE vizsgára, ami egy mesterszakra és PhD-ra felvételizéshez szükséges alapvizsga, matematikából és angol nyelvből. Azt ugyanis elfelejtettem említeni, hogy amikor 2021 szeptemberében kiköltöztem,  otthon különleges engedéllyel elkezdhettem egy mesterképzést: van egy jogszabály arra, hogy ha a hazámat külföldön szolgálom, akkor távolról is végezhetem. Tehát én gyakorlatilag két szemesztert elvégeztem úgy, hogy közben teljes munkaidőben cserediplomataként dolgoztam és hajnali kettőkor voltak az óráim pénteken és szombaton. És pont akkor volt a vizsgaidőszak, amire viszont személyesen haza kellett volna mennem minden évben, amikor a miniszteri konferenciák zajlottak. Ezt így nem sokáig bírtam, de két szemesztert és sok tárgyat, a mesterszak felét elvégeztem, de ahhoz haza kellett volna költöznöm tartósan, hogy be tudjam fejezni az egyetemet. És akkor elkezdtem azon gondolkozni: ha már mesterszak, akkor nem maradok otthon, hanem visszajövök Washingtonba, és elkezdtek itt felkészülni a GRE vizsgára, hogy szeptemberben Phd-re tudjak jelentkezni. Emellett, Szekeres Zsolték kihasználva a lehetőséget, hogy amúgy is az országban tartózkodom, a Magyar Emberi Jogok Alapítványnál (angolul, Hungarian Human Rights Foundation, HHRF) dolgoztam szeptembertől decemberig és előkészítettem a Kelemen Hunor RMDSZ elnök delegációjának érkezését. Emellett a HAC-nál is elkezdtem újra tevékenykedni, és idén, 2024 januártól kezdve, folyamatosan a HAC-nak dolgozom, ösztöndíjasként; főleg azért, mert a korábbi rendezvényszervezőjük, Bánhidi Noémi nemrég szült. Ő Budapestről dolgozott, és évente ősszel kiutazott Washingtonba kb. egy három hónapos időszakra, hogy előkészítse az év végi rendezvényeket, elsősorban az éves gálát és a Mikulás-vacsorát.

HAC kepviselete Nagykovetsegen, Andrea Lauer Rice, Szilagyi Peter, Morocz Luca

Hogyan alakult a GRE vizsga és a tervezett PhD sorsa?

Gyakorlatilag csak pár hetet töltöttem otthon, ami nekem is jobb volt, mert így fel tudtam venni a kapcsolatot az egyetemekkel és a professzorokkal, személyesen ki tudtam kérdezni mindenkit, hogy hova jelentkezzek a decemberi határidő előtt. Ami egyébként épp azon a napon volt, amikor megérkeztek Kelemen Hunorék, így kicsit szanaszét voltam, de jelentkeztem a Johns Hopkins egyetemre, az American University-re, a George Washington és a Georgetown egyetemekre. Legjobban az American University tetszett meg, arra koncentráltam, több professzor és Phd-kutató korábbi munkatársaim voltak onnan, és mindenkitől nagyon sok jót hallottam az intézményről. Ott minden évben csak nyolc embert vesznek fel Phd-re a 300 jelentkezőből, úgyhogy sajnos nem kerültem be. Azt mondták, ha befejeztem volna a mesterképzésemet, nagyobb eséllyel kerültem volna be, ezért ajánlottak egy jelentős ösztöndíjat a két éves mesterképzésükre, javasolták, hogy kezdjem el náluk és majd beszámítják a Phd-mbe, ha azt ott folytatom. Így ezt fogom tenni idén ősztől.

Akkor ez egy nyugodtabb időszak számodra. Mivel foglalkozol most a HAC-ban?

Jelenleg mindennel, főként a napi ügyekkel. Egyrészt Washingtonban én képviselem a HAC-ot, hiszen az elnökünk, Lauer Rice Andrea Georgia államban él, tehát ha bármilyen diaszpórával kapcsolatos vagy egyéb hivatalos esemény van, akkor a HAC képviseletében én jelenek meg. Másrészt, a már említett kollégám szülési szabadsága alatt az idei, szeptember 10-i gálavacsorát és a decemberi Mikulás-vacsorát és a kapcsolódó Fehér Házi briefinget is én fogom előkészíteni. Harmadrészt a HAC szerepet vállal a Közép-Kelet Európai Koalícióban (Central East European Coalition, CEEC), amely a közép-kelet-európai országok nemzetiségi szervezeteit összefogó ernyőszervezet, országonként akár több, összesen kb. húsz tagszervezettel. Ott a mi képviselőnk Max Teleki, aki meghívott, hogy vegyek részt heti online megbeszéléseiken. Emellett havonta van egy személyes megbeszélésünk is, amelynek én vagyok a házigazdája a Kossuth Házban. A HAC egyik nagy projektje, és egyben az én első nagy projektem a HAC-on belül Magyarország NATO-csatlakozási történetének feldolgozása volt. Egy huszonvalahány oldalas összefoglaló készült róla, különböző személyes történetekkel és híres emberek fényképeivel, elérhető a weboldalunkon. Ez arról jutott eszembe, hogy most épp a júliusi NATO Summit-tal kapcsolatban van feladatunk a CEEC-ben: szeretnénk rendezni egy panelbeszélgetést a NATO Summit előtti héten, ami Ukrajna esetleges NATO-csatlakozásának témáját járja körül.

Végül beszéljünk az új projektekről, amelyben megoldást kínáltok sok magyar diaszpóra szervezet közös problémájára: a fiatalok bevonására és a vezetői staféta-átadásra.

Bármelyik amerikai magyar szervezettel találkoztam, amióta itt élek, mindegyik vezetője 60-70-80 év fölötti, és mindenkitől azt hallottam, hogy nem tudják a következő generációt bevonni, ezért nem tudják, mi lesz így velük… Az első alkalom, amikor ezzel kapcsolatban megfogalmazódott bennünk, vagyis a HAC-ban a gondolat, hogy ezzel foglalkozni kell, az volt, amikor a HAC-ban létre akarták hozni az Idősek Bizottságát (angolul: Elderly Committee), mert vannak olyan idősebb tagjaink, akik már nem képesek eljönni a megbeszélésekre, találkozókra. Az ötlet az volt, hogy nem lenne elvárás velük szemben a személyes jelenlét és aktivitás, feladhatnák a szavazati jogukat, de azért minden fontos információt megkaphatnának. Akkor felmerült a Fiatalok Bizottságának (Youth Committee) ötlete is, csak nem nagyon tudta a szervezet meghatározni, hogy kit érdekel mindez; nem is nagyon ismerik a magyar fiatalokat itt Washingtonban. Vannak pár fiatal, akik önkénteskednek egy-egy magyar eseményen, de nem volt velük folyamatos kapcsolatunk. Akkoriban kezdtünk el komolyabban beszélgetni Lenox Veres Rékával, aki hat évvel ezelőtt volt HAC-ösztöndíjas és azóta is itt él Washingtonban, és szívesen önkénteskedik a HAC-nál, sokszor segít, például a gálavacsora megszervezésében is. Réka említette Barabási Albert-László fiát, Dánielt, aki a tavalyi HAC-gálán a fiatal vezetőknek járó díjat kapta, amikor engem az LTP Alumni díjjal jutalmaztak. Dani korábban már említette Rékának, ha bármiben tud segíteni, akkor szóljon neki. Ennek mentén kezdett megfogalmazódott bennünk, hogy valamit mindenképpen kellene szervezni a fiataloknak, mert lenne rá igény. Azt kellett először kitalálni, mi az, amit a HAC nyújtani tud ezeknek a fiataloknak, amitől érdekessé válhat akár olyanok számára is, akik még nem is találkoztak a HAC-al. Így jött a vezetőképzés ötlete, hiszen vezetői képességekre és technikákra minden szakembernek a saját szakterületén is szüksége van, nemcsak magyar szervezetek esetleges vezetőjeként. Először Zsoltnak mutattuk be az ötletünket idén januárban; azóta folyamatosan csiszolgatjuk az ő segítségével. Az ötletelésbe bevontuk Mózsi Gábort is, a Chicagói Magyar Klub elnökét, aki tökéletes példa arra, amit be szeretnék mutatni a résztvevőknek: milyen vezető pozíciójú emberré akarjuk, hogy váljanak a magyar közösségekben. Gábor 10 éve költözött Amerikába, és mindig is érdeklődött a magyar közösségek iránt, először aktív tagja volt, majd talán egy éve elnöke lett a szervezetének, és azért, mert a klubtagok értékelték, hogy ilyen fiatalon és ilyen aktívan részt vesz a magyar szervezetek munkájában. Nemrég körvonalazódott, hogyan fog kinézni a vezetőképző kurzus a gyakorlatban: mi legyen az elnevezése, felépítése, mikor, kiknek és kikkel akarjuk elindítani.

A hírt a Pazaurek Piros alapította Hungarian Summiton jelentettétek be május végén. Menjünk végig a legfontosabb részleteken.

A program végleges neve: Fiatal Magyarok Szakmai Hálózata, angolul: Hungarian Young Professional Engagement, azaz HYPE Network. A 18 és 40 év közöttieket akarjuk megszólítani. Ez a program vagy társaság, egy exkluzív csoport lesz, amelybe a hat hónapos HYPE vezetőképző program elvégzésével lehet majd bekerülni. Az első, idén júniusban induló program résztvevői azzal az előjoggal rendelkeznek, hogy ők a program társalapítóivá (angolul: co-founder) is válhatnak, miközben extra felelősség is hárul rájuk: úgy jelentkezhetnek a programra, hogy javasolniuk kell egy potenciális szakembert a saját kapcsolatrendszerükből, aki a program során előad majd. Nem feltétlenül ebben az első évadban, mert nyilván mindenki nem fog beleférni az első hat hónapba, de amikor a következő években folytatjuk majd, szeretnénk, hogy mindig legyen a tarsolyunkban elég szakmai előadó. Tehát az első részvevőknek most, és majd a későbbiekben is folyamatosan nagyobb szerepet kell vállalniuk azért, hogy a program minden évben elindulhasson. A hat hónap alatt várhatóan hét, teljesen online, egyenként másfél órás, interaktív előadás lesz, amelyekből hat alkalmon kötelező részt venni, és utána lehet az előadóktól kérdezni. A program végén pedig az a tervünk, hogy az erről szóló okleveleket a HAC Mikulás-vacsoráján adjuk majd át és meghívjuk őket az ún. fehérházi találkozókra is, amelyek nem mindig a Fehér Házban zajlanak, de mindig fontos közéleti döntéshozókkal találkozunk annak keretében, így kapcsolva össze a vezetőképzést a HAC „terepmunkájával”.

Mielőtt rátérnénk a résztvevőkre és előadókra, foglald össze: mi a program fő célja?

A részvevők vezetői képességeket fognak tanulni tőlünk, illetve az előadóktól, ami által egyrészt kiszélesedik az ő szakmai látókörük és hálózatuk, másrészt a HAC-on belül a várhatóan létrejövő Youth Committee tagjaivá válhatnak, harmadrészt összekapcsoljuk őket más magyar szervezetekkel, ahol szintén vezető szerepet tölthetnek be. Valamint lehetőséget adunk nekik mentorokkal való megismerkedésre, akik olyan HAC-tagok, akikhez bármikor fordulhatnak. Azért különösen fontos, hogy a HAC-ot jól megismerjék, mert rengeteg helyi szervezeti tagunk van és így rajtunk keresztül megismerhetik a saját szakmai területükön, illetve földrajzi környezetükben működő más magyar szervezeteket is, és ha fel tudjuk ébreszteni bennük az érdeklődést, akkor már önállóan tudnak helyben tovább tevékenykedni.

HYPE at Hungarian Summit_Luca, Gabor Mozsi, Reka Veres Lenox
HYPE a Hungarian Summiton: Luca, Mózsi Gábor, Veres Lenox Réka.

Erről a „vezetőkereső” folyamatról sok szó esik mostanában minden magyar diaszpóra szervezetnél, Andrea is nagyon sokszor emlegeti, legutóbb a Hungarian Summiton is.

Valóban, de én nem hangsúlyoznám annyira, mint korábban, vagy mint amennyire Andrea teszi, mert azt tapasztalom: bárki, akivel beszélünk, érdeklődik és szívesen jönne, csak még nem vagy nem eléggé ismeri a magyar szervezeteket. Például Schmidt Klára, akinek apukája amerikai, anyukája magyar, évekkel ezelőtt azt mondta: azt hitte, a Kossuth Házban önkénteskedek, ezért megkérdezte, tudna-e ő is csatlakozni. Azóta már többször gyakornokoskodott a HHRF és a HAC kötelékében is. Egy másik lány, Székely Dóri szintén ezt kérdezte nemrég. Azt válaszoltam neki, hogy persze, de én nem a Kossuth Házban önkénteskedek, hanem a HAC-nál, amiről nem is tudott, pedig szintén itt él Washingtonban. Nekik is meséltem a programról, amin keresztül megismerhetnek más amerikai magyar szervezeteket. Ők egyébként Amerikában születtek, és azért költöztek Washingtonba, mert itt nagyobb magyar közösség létezik. Erről jut eszembe: a program angolul zajlik, tehát nem kell magyarul tudni hozzá és természetesen nem számít, ki hányadik generációs. Van például egy barátnőm, Helmeczy Erzsébet, aki negyedik generációs magyar, dédapja született Magyarországon, nem beszél magyarul egy szót sem, de érdekli, amit csinálunk.

Még a május 31-i jelentkezési határidő előtt beszélgetünk, de mire ez az interjú megjelenik, a jelentkezés a képzésre már lezárult. Mi tudható az eddigi jelentkezőkről és az előadókról?

20 fővel terveztünk az első képzés során, ezt tartjuk is. Az első résztvevőket célzottan kerestük meg, hogy minél több államból és városból, illetve minél több szakterületről jöjjenek. Például a Hungarian Summiton jelentkezett a programba a Kaliforniában élő, számítástechnikával foglalkozó Novák Barnabás. Egy ismerőse és a filmszakmában dolgozó testvére is érdeklődnek a program iránt. Béres Ádám, akivel Jövő Nagykövetei gálán dolgoztunk, most az Ohio Egyetemre jár és orvosnak tanul, onnan csatlakozik. Barabási Dániel Bostonban él és a Harvardon tanul, ő ajánlotta Vereczkey Nicole-t, aki a MIT-ről fog érkezni. Krizsán Elek, a New York-i Magyar Könyvtárat vezető Krizsán Árpád fia is részese lesz a programnak, eleinte Európából, majd Washingtonból. Washington környékén már sokaknak említettük: Lukonits Évi is nagyon aktív tagja a HAC-nak, aki nyolc éve él itt. Max Teleki fia, Tibor, valamint Lauer Rice Andrea fia, Nicholas/Miklós Rice is bekerült a csapatba. Schmidt Klárát és Székely Dórit már említettem.

Ezek szerint New York és New Jersey, tehát az észak-keleti part, Boston kivételével még nincs képviselve? Kik lesznek az előadók?

Jelenleg még nem, de várjuk a további jelentkezőket, akik automatikusan a következő évi program résztvevői lesznek. Az első programot elvégzők felelőssége egyébként ajánlani a programot ismerőseiknek. Ezt sokan meg is tették, több ilyen jelentkezőnk is van. Az első három előadó szakemberünk már megvan, a többiről még nem született döntés, először meg akarom nézni az összes javaslatot, hogy minél változatosabb legyen a tematika. Az egyik első előadónk Dexter Ingram lesz, aki a State Departmentben, az FBI-nál, majd az Interpolnál dolgozott, Afganisztánban is szolgált, és people management-ről fog beszélni: milyen nagy nyomás alatt csapatban dolgozni. A második előadónk Nilda Bullain, félig magyar-félig bolíviai származású jogász, Magyarországon nőtt fel, tíz éve költözött Amerikába és az International Center for Non-for-Profit Law (ICNL) elnökhelyettese; valamilyen vezetési témáról fog előadni. A harmadik előadónk valószínűleg Peter Ruppert lesz, akit Barabási Dániel javasolt, és aki sok céget alapított, ezért a cégalapításról és cégvezetésről fog előadást tartani.

És a mentorok?

Az első három mentorunk: Andrea, Max és Piros lesznek. Várjuk a jelentkezést a további mentori pozíciókra. Ez várhatóan könnyen fog menni, mert mindenki el akarja érni a fiatalokat. Ha ők vagy szervezeteik HAC-tagok, és szeretnék, hogy közelebb kerüljenek a fiatalokhoz, akkor megéri mentornak lenniük, mert közvetlen kapcsolatuk lehet ezzel a korosztállyal. A mentorok önéletrajzait ugyanis körbeküldjük a fiatalok között és lesz egy olyan rész is, amikor bemutatjuk őket. Amikor a Hungarian Summit-on bemutattuk a HYPE Hálózatot, Piros, akit már a kezdetektől bevontunk, mint a HAC fiatalokért felelős vezetőségi tagja, felajánlott a csapat tagjainak öt darab ingyenjegyet a következő Hungarian Summitra. Ez egy konkrét lehetőség, de egyébként nincs annyira kidolgozva, mit várunk el a mentoroktól, mert ez személyre szabottan és várhatóan természetesen fog kialakulni. Például, aki egy magyar szervezet vezetőjeként lesz mentor, ez önmagában már egy kapcsolódási pontot jelent, hiszen ha valaki jelentkezik például Clevelandból, de még soha nem találkozott egy helyi szervezettel, de van egy clevelandi mentorunk, akkor őket össze fogjuk kötni. A mentoroknak azért sincs konkrét feladata, mert a jelentkezők korosztálya nagyon tág: egy 20 éves jelentkezőnek sokkal nagyobb szüksége lehet a szorosabb mentorálásra, mint például egy 35 éves jelentkezőnek.

Antal-Ferencz Ildikó

Először megjelent a hungarianconservative.com portálon angol nyelven.

A képek Mórocz Luca archívumából származnak.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.