“A várhegyet egyfelől a Küsmöd vize, más felől (nyugatról) az emlitett Várpataka folyják körül, az ezen oldalokról meredeken leszelt (a Küküllő szinvonala felett 200 lábnyira magasuló) hegynek fennlapja vagy 20 hold kiterjedésű lehet, ezt nevezik alsó várnak; hol a körvonalozott fennlap egybekeskenyül, alsóvár választékának nevezett helyen, magas széles földtöltés, annak külső (déli) alján pedig egy még most is 3 öl széles és ily mélységű sáncz metszi át egész szélességében a hegynyakot, mely töltés és sáncz még a hegy keleti oldalán is néhány száz lépésre követhető, de ott megszünvén, többé sem a vár oromszélén, sem a hátrább délre fekvő felső várnak nevezett magaslaton fel nem találhatjuk, hanem ugy a felső, mint az alsó vár területén vastag veres és feketére égetett cserépdarabok oly nagy mennyiségben jönnek elő, hogy a talaj a szó teljes értelmében fedve van; fegyvereket, lánczdarabokat, zabolákat, harczi bárdokat szintén sokat találtak itten, de fájdalom, mind eldividálódtak. E mellett mutatnak az alsó vár közepén egy tavacskát, hol a vár kútja lett volna, és egy másik üreget, hol a vár urának tündérek által őrzött roppant kincse lenne a vár földalatti pinczéiben elrejtve. E regék, az észlelhető csekély nyomok s a hagyomány által megőrizett elnevezés mind arra mutatnak, hogy itt ugyancsak valamely alkalmi erőditvényekkel körülvett táborhely lehetett, nem pedig kőfalakkal övezett vár, mert a töltést több helyen felásván, ott ilyszerű épitkezéseknek semmi nyomára nem akadhattam. Ilyszerű alkalmi erőditvény lehetett a szemben levő Leánymező nevű hegyen is, hová a néphagyomány tündérvárat helyez, de a hol vastag cserépdaraboknál más nyomot felfedeznem szintén nem sikerült. Itt tanyáztak, a rege szerint, a Senyevárában lakott óriásnak leányai, sőt itt is megvan azon nagyon elterjedt mese, hogy az óriás leánya felszedte kötényébe a szántóvető embereket. Nagyon homályos nyomok ugyan ezek, de az ilyeket sem szabad figyelmetlenül mellőznünk, mert e homályos nyomok is egyes betük, melyekkel homályos ős korát honunknak valaha felderitenünk sikerülend, mert az ily régi épitkezések helyein a föld gyakran rejt keblében oly műtöredékeket, melyek becses adatot nyujtanak egyaránt a történész- és régésznek is; kijelölöm azért a Senyevárnál mutatkozó nyomokat avégett, hogy a lépteimen talán szerencsésebb viszonyok közt meginduló szakemberek, azokat rendszeres ásatások által kellőleg felkutathassák, és a tudomány számára kizsákmányolhassák.”

Orbán Balázs: A Székelyföld leírása

Forrás: legendarium.ro

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.