Requiem egy temetőért, avagy az Úz-völgyi magyar katonatemető elrablása és meggyalázása
Lassan már megszokott, hogy állandó harc folyik szimbólumaink ellen, koholt vádak alapján székely emberek raboskodnak román bőrtönökben, az is megtörtént már, hogy Sósmezőn a hadisírok fejfáin található magyar neveket „átkeresztelték” azaz román neveket véstek helyükbe, most viszont (feltehetően megszegve a hadisírokra vonatkozó államközi egyezményt) egyenesen temetőt raboltak maguknak. Így működik a román történelemgyártás, kedves ismerőseim.
„Az ember a szíve mélyén örökké oda való, ahol született.” Így írt nagy székely írónk, Tamási Áron. Viszont az ember életében még számos olyan hely létezik, amely fontos a szívének. Nekem ilyen az Úz-völgye. Már akkor a szívembe zártam amikor csupán hallottam róla, amikor nagytatám mesélt róla, vagy amikor a háborús veteránok emlegették. Aztán amint megkaptam az első autómat azonnal ellátogattam az Úz-völgyébe. Már az odavezető út egy élmény volt, ahogy Szentmárton felől áthaladtam Csinódon és Egerszéken. Azóta nics megállás! Azóta minden évben legalább háromszor felkeresem ezt a páratlan vidéket, napokat töltök ott a semmi közepén, az ezeréves határon, a Horthy-kaszárnyák és a híres hősi temető szomszédságában, a kápolna előtt csörgedező Magyaros-pataka mellett. Páratlan élmények, néhány onnan haza mentett relikvia, és dédapám emléke fűz oda, aki ott harcolt 1916-ban, majd a szomszédos völgyben, Csobányosban 1944-ben. Igen, kijelenthetem, hogy a második helyet foglalja el a szívemben, és a román történelemgyártás most éppen ezt próbálja elrabolni, kitépni onnan.
Ugyanis az történt, hogy a Bákó- és Hargita megye határán elterülő, mára már igazi zarándokhellyé nemesedett magyar hősi temetőnket, ahol minden év augusztus 26-án több százan gyűlünk össze kegyeletünket leróni hőseink előtt, a dormánfalvi (Dărmănești) hatóságok elrabolták. 2019. március 29-én hozott tanácshatározattal a temetőt dărmănesti-i adminisztratív területté nyilvánították, majd ezt követően anélkül, hogy a magyar féllel egyeztettek volna, magyar emlékműveink és fejfáink elé, az őseink csontjai fölé(!), FELÚJÍTÁS címszó alatt, egy betonból készült ortodox keresztet emeltek az I. és II. világháborús román hősök tiszteletére, valamint 52 darab kisebb betonkeresztet állítottak melléje, ugyancsak a román hőseik tiszteletére. Mindezt katonai parádéval és a tőlük elvárt „curájjal” fogják felavatni 2019 május 17-én.
Dédapám, Préda Márton őrvezető 1915 decemberében sebesült Galiciában. Még nem gyógyult fel teljesen sebeiből, amikor 1916-ban a román hadsereg betört Erdélybe. Ekkor sebesültként fegyvert ragadva az Úz-völgyében harcolt. Ők sikeresen vették fel a harcot a románokkal szemben és kiverték őket Erdély területéről. Most vajon sikerül nekünk megvédeni a temetőnket? Mi lesz az emlékműveink, kopjáink, keresztjeink sorsa? Képzelhetjük mi vár rájuk, amikor majd román nacionalista érzelmű emberek fognak ott „emlékezni”. Mi lesz augusztus 26-án? Mi halottainkról emlékezünk, ők meg ünnepelnek?
A továbbiakban bajtársam, Jakab Kevend, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület elnökének az észrevételeit ismertetném, ami világos képet nyújt a jogtiprásról:
1. A Seap pályázat leadási határideje 2018. december 21 volt, amely megelőzte a tanácshatározatot amivel az Darmanesti-i önkormányzat birtokába vette a temetőt. (Vagyis egy olyan temető felújítására(!) pályáztak, ami akkor még nem is volt hivatalosan az ők tulajdonuk)
2. A birtokbavételhez szükséges tanácshatározatot 2019. március 29-én hozták meg. (Ez még keddig benne van a 30 napban és megtámadható. Csak valaki(k), szervezet/személy ezt meg kellene tegye. Amíg ez a határidő nem jár le elvileg nem adható ki urbanisztikai engedély. Ennek ellenére már állnak a keresztek)
3. A munkálatnak van-e urbanisztikai engedélye, építkezési engedélye? Ha ezek nélkül, ráadásul március 29 előtt dolgoztak, az teljesen törvénytelen kellene legyen.
4. Hargita megyéhez tartozik-e még mindig a terület, vagy már hivatalosan is megtörtént a megyehatár módosítás ?
5. Nem utolsó sorban majdnem hihetetlen, hogy 200.000 Ron-összeget emésztett volna fel 1 db. ortodox betonkereszt és mintegy 40 db. betonból öntött kereszt felállítása!
A román hadügyminisztérium tagadja, hogy tudomása lenne a temető elrablásáról, miközben a Bákó megyei hatóságok a hadügyminisztériumra hivatkoznak. Ráadásul Romániát államközi egyezmény is kötelezte volna, hogy a magyar féllel egyeztessen a temető módosítása, mi több, kisajátítása előtt, ez természetesen nem történt meg. Az illetékes Hargita megyei hatóságok (a Csíkszentmártoni önkormányzat és Hargita megye tanácsa) minden tőlük telhetőt megtettek és jogi illetve diplomáciai (nemzeti és nemzetközi) úton is próbálják megmenteni az Úz völgyi, zarándokhellyé magasztosult, magyar katonatemetőt de mindeddig fáradozásaikat nem koronázta siker. A temetőben viszont már ott virítanak a román keresztek, melyeket – valószínűleg tudatában annak, hogy milyen aljas cselekedetet követnek el – rekordsebességgel állítottak fel, vélhetően a Dărmănești-i önkormányzat és Bákó megye hatóságai, ráadásul közpénzből nyilvános pályázati kiírás által!
Préda Barna / facebook.com/preda.barna
