


Idén nyáron tizenkettedik alkalommal került megrendezésre a néptánc és népzenei Csipke tábor Salamon József és Salamon Tóth Andrea szervezésében. A szervezők nagy szeretettel hívnak és várnak minket is évről- évre, így a Bocskai Rádió negyedik alkalommal vehetett részt Észak Amerika legrangosabb néptánctáborában.
Minden alkalommal egyre nagyobb meggyőződéssel állítjuk, hogy nagy az igény az ilyen és ehhez hasonló családias táborokra, ahol kimondottan és hangsúlyosan a gazdag magyar kultúra megtartása, ápolása és annak továbbadása a cél. Mindig hatalmas élménnyel gazdagodhattunk. Június 23-tól június 30-ig tartó rendezvény helyszíne a michigani Sauk Valley területén volt, amely még élvezetesebbé tette a táborlakók számára az ott tartózkodást, hiszen a természet adta nagy zöld tér és egy kristálytiszta mesterséges tó biztosította a kikapcsolódási lehetőséget a sokszínű programok közt. A felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt kínálkozott lehetőség, hogy számos programokon vegyenek részt. Közel 60 gyereknek tartottak délelőtt-délután és este gyerekfoglalkozásokat, gyerektáncházakat. A zene és tánc oktatást is szakértő tanítok végezték. Az idén is szerte egész Amerikából de még Kanadából is érkeztek vendégek.
Minden esztendőben más és más zenekart és táncoktató párost hívnak, és mindig egy adott falu zene- és tánc hagyományával foglalkoznak, így ez évben a Kalocsára és Györgyfalvára esett a választás. A táncoktatók Busai Norbert és felesége, Busai Zsuzsanna voltak, akik nem csak kiváló táncosok, de személyesen is jól ismerik a falusi adatközlő mestereket. A hetet a Zagyva együttes muzsikálta végig, valamint meghívott előadó volt még Margetán Máté és Fazakas Levente. A zenészek, táncosok napközben tanítottak, este pedig húzták a talpalávalót a táncházban hajnalig. A jó hangulat mindenki számára biztosított, ezért is nő évről évre a jelentkezők létszáma.
A szombat esti táborzáró gálaműsor legfelemelőbb érzése következett, amikor megjelentek a szebbnél-szebb magyar népviseletbe a gyermekek. Kicsik és nagyok, lányok és fiúk, mindenki izgatottan várta, hogy bemutathassa a héten elsajátított tudását. Ezek után már csak a táborzáró táncházé volt a főszerep amely hajnalig tartott majd mindenki testileg kicsit fáradtan de annál nagyobb örömmel nyugtázta, hogy egy újabb sikeres és nagyon jó hangulatú Csipke Tábor nagyszerű élményeivel gazdagabban térhet haza.




