Bukaresti „félhivatalos” programja lejárta után a többnapos romániai magánlátogatását pénteken délután megkezdő III. Károly brit uralkodó este megérkezett székelyföldi birtokára.

A május 6-án megkoronázott király Zalánpatakon a gépkocsijából kiszállva előbb házigazdájához, Kálnoky Tibor grófhoz és feleségéhez, Annához ment, és köszöntötte őket. Az uralkodót helyi lakosok is fogadták a Kovászna megyei településen, ahol évekkel ezelőtt házat vásárolt. A király integetett a fogadására kivonult falusiaknak, majd odament hozzájuk, kezet fogott velük, és szóba elegyedett az emberekkel.

III. Károly egyáltalán nem vette zokon, hogy a zalánpataki asszonyok közül többen is arcon csókolták, az uralkodó viszonozta a puszit.

A királynak egy kislány egy csokor sárga színű mezei virágot nyújtott át, ugyanakkor egy nőtől is virágcsokrot kapott. Miután röviden elbeszélgetett az emberekkel, a brit uralkodó házigazdája társaságában bevonult zalánpataki birtokára.

ReklámTas J Nadas, Esq

Az ötnapos magánlátogatásra Romániába érkezett III. Károly – aki korábban, walesi hercegként rendszeres vendégnek számított az országban – gépe pénteken délután landolt Bukarestben, a brit uralkodót Klaus Iohannis román államfő katonai tiszteletadással fogadta az elnöki hivatalban. A Cotroceni-palotában a fogadására összesereglett állami vezetők, a civil társadalom képviselői és a külképviseleti vezetők előtt mondott rövid beszédében III. Károly azt mondta: otthon érzi magát Romániában és megszerette az országot, nagyra becsüli kultúráját, művészetét, történelmi örökségét, tájait és élővilága sokszínűségét.

Károly 1998 óta rendszeres vendégnek számít Romániában, Erdélyben több házat, a székelyföldi Zalánpatakon falusi gazdaságot is vásárolt, ezeket szinte minden évben felkereste. A brit királyi családnak erdélyi magyar gyökerei is vannak:

a király szépanyja, Rhédey Klaudia a Maros megyei Erdőszentgyörgyön született 1812-ben, és az ottani Rhédey-kastélyban nevelkedett.

A brit koronás fő az évek során számos ingatlant vásárolt Erdélyben, illetve Máramaros megyében is. Jelenleg tíz háza van, amelyeket a Mihai Eminescu Trust nevű alapítványon keresztül vásárolt. Köztük van a Szeben megyei Almakeréken álló Apafi-kúria, egy ház a Brassó megyei Szászfehéregyházán, de a Székelyföldre is „hazajár”, hiszen a háromszéki Zalánpatakon is vásárolt egy birtokot, amelyen újjáépített parasztházak állnak. Emellett a Máramaros megyei Brében is van négy háza. A brit uralkodó alapítványa eddig mintegy egymillió fontot fektetett be Erdélyben.

Amint azt a Krónikának nemrég a Károlyt a Székelyföldön rendszeresen fogadó Kálnoky család tagja, Kálnoky Mátyás elmondta, az angol királyi udvar szabályairól azt kell tudni, hogy királlyá válása után az egykori hercegi birtokokat az új uralkodó átadja a trónörökös hercegnek. Érdekes módon a zalánpataki birtok ezúttal kivételt képez, mert III. Károly nem mondott le fia javára székelyföldi birtokáról. Ez azt jelenti, hogy nagyon ragaszkodik hozzá, tehát vissza szeretne térni a Székelyföldre.

(Krónika)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.