Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Egyesült Államokba utazott, ahol magyar idő szerint kedden 17 és 18 óra között megbeszélést folytatott Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel Washingtonban.

Jó hangulatú, konstruktív megbeszélésnek nevezte Szijjártó Péter a Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel folytatott tárgyalását. Hozzátette: már az ENSZ-ben is remekül együtt tudtak működni, támogatták is az Egyesült Államok béketervét, ami az ukrajnai háború lezárására készült, s amelyet az ENSZ Biztonsági Tanácsa el is fogadott.

A magyar miniszter a tárgyalás után az M1 tudósítójának azt mondta: a Trump-adminisztráció barátként, tisztelettel tekint hazánkra, és ez megalapozza azt is, hogy új aranykor köszöntsön be az amerikai–magyar gazdasági kapcsolatokba.

ReklámTas J Nadas, Esq

A megbeszélés legfontosabb elemének nevezte, hogy mindketten egyetértettek abban, hogy

a szomszédunkban dúló háborút le kell zárni, méghozzá béketárgyalások révén kell véget vetni az öldöklésnek.

A magyar miniszter fölöslegesnek és időpocsékolásnak nevezte a vitát arról, ki a hibás, ki agresszor ebben a háborúban, mint mondta, három évet pocsékoltak el erre Európa és az USA vezetői. Ugyanakkor

bántó leegyszerűsítésnek nevezte azt, hogy aki békéről beszél, aki békepárti, az rögtön megkapja az oroszpárti jelzőt.

Szijjártó Péter megköszönte amerikai kollégájának, hogy felfüggesztették a USAID működését és elzárták a pénzcsapokat, lehetetlenné téve ezzel, hogy a szervezet más országok belügyeibe avatkozzon be, és befolyásolhassa az ottani politikát. Ezzel összefüggésben mondta el, hogy az amerikai külügyminiszter

felülvizsgálja mindazokat a bosszúintézkedéseket, amelyekkel a Biden-kormányzat igyekezett ártani az amerikai–magyar kapcsolatoknak,

ideértve Rogán Antal miniszter szankcionálását is. Közölte, hogy látogatására elkísérte az új kormánybiztos, aki azért felel, hogy kivizsgálja a USAID-források magyarországi felhasználását a politikai befolyásolás szempontjából.

A miniszter kijelentette: új aranykor köszönhet be az amerikai–magyar gazdasági kapcsolatok terén. Hangsúlyozta, hogy a Magyarországon mára több mint százezer embernek munkát adó amerikai vállalatok érdekeit is sérti az, hogy a Biden-adminisztráció felmondta a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodást. Ez a döntés arra válaszul született, hogy

hazánk nem volt hajlandó beállni a sorba a globális minimumadó kapcsán, ezt azonban Donald Trump is ellenzi,

ezért a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodást újra meg fogják kötni és életbe léptetik.

Szijjártó Péter végül arról is beszélt, hogy:

Európa nyugati felében komoly szervezkedés zajlik Donald Trump ellen. Persze a béke ellen is, de a háború csak egy apropója a Donald Trump-ellenes szervezkedésnek.

Emlékeztetett, hogy vasárnap Londonban tartották ezek az országok a legutóbbi gyűlésüket, amelyen úgy döntöttek, hogy a háborút Ukrajnának folytatnia kell. Ez – tette hozzá – nagyon veszélyes, hiszen ha a háború folytatódik, akkor még többen fognak meghalni, még nagyobb pusztítás lesz, illetve még tovább tart az eszkaláció veszélye.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Szijjártó Péter január 26-án már egyeztetett Marco Rubióval, akkor telefonon. A beszélgetés során a magyar külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta:„Új világpolitikai korszak köszöntött ránk azzal, hogy Donald Trump hivatalba lépett az Egyesült Államokban.” „küszöbön áll az új aranykor az Egyesült Államok és Magyarország politikai kapcsolatrendszerében”.

(Híradó / M1)

Borítókép: Marco Rubio és Szijjártó Péter. Fotó: Facebook

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.