A Cleveland State University Bölcsésztudományi kara, a budapesti Fullbright Bizottság (Magyar-Amerikai Oktatási Csereprogram Bizottság) és a clevelandi Egyesült Magyar Egyletek év végi megállapodása alapján idén ősszel magyar tanfolyam indul, melyre máris várják a jelentkezőket.
2013 novemberében három évre szóló egyezményt kötöttek a fent említett intézmények, egy, a magyar nyelv és kultúra oktatására szóló vendégprofesszori pozíció létrehozásáról és e pozíció közös finanszírozásáról, mely nagyon fontos előrelépés a clevelandi magyarság életében.
Az egyezmény alapján idén ősszel a Cleveland State Egyetemre érkezik egy magyarországi oktató, aki Fullbright ösztöndíjnak köszönhetően fog magyar nyelvet és kultúrát oktatni az érdeklődők számára.
Már az 1970-es és ’80-as években az Egyetem oktatott magyar nyelven, továbbá 1981-ben kiadta Papp Zsuzsa tanulmányát Cleveland magyarjairól. Ez a program újabb lehetőség lehet mindennek a folytatására.
Az ősztől induló tanfolyamra elsősorban egyetemistákat várnak, legyen az magyarul beszélő vagy csak a nyelv és kultúra irán érdeklődő. A Cleveland State Egyetem diákjai máris feliratkozhatnak az egyetemi szintű magyar kurzusra, melynek száma MLA 101 és előreláthatólag az őszi szemeszterben keddenként és csütörtökönként 12:30 és 2:20 között látogatható. Más helyi egyetemeken teljes időben tanuló diákokat is várnak a magyar tanfolyamra, akik az úgynevezett
“cross-registration,” azaz keresztregisztálás által iratkozhat fel saját egyetemükön, az órákat pedig a Cleveland State belvárosi kampuszán hallgathatják. A kurzus nem jár többlet tandíjjal és a krediteket elfogadja a helyi egyetem.
Projekt 60
A projekt 60 elnévezésű program keretén belül a Cleveland State Egyetem 60 éven felüli hallgatói ingyen vehetik igénybe az oktatást, így őket is várják a magyar tanfolyamon.
Az egyetemi magyar oktatás karöltve fog működni Cleveland magyar szervezeteivel, a Múzeummal, a Magyar Iskolával, a Magyar Társasággal és a különböző más templomi és civil szervezetekkel.
Az egyezményt Cleveland magyar közösségei tették lehetővé, anyagi és lelki támogatásukkal: a clevelandi Magyar Történelmi Társulat, a Magyar Társaság, a Hungarian Cultural Center of Northeastern Ohio, a Cleveland Magyar Fejlesztési Bizottság, a Cserkész Barátok Köre, a clevelandi Magyar Iskola, a William Penn Társaság, a Magyar Baráti Közösség, egy magánadakozó, és a clevelandi Egyesült Magyar Egyletek.
Bővebb tájékoztatásért kérjük hívják a következő telefonszámot: 216-687-4646.