Szeptember utolsó napjaiban egy nagy hurrikán, a Ian hurrikán rázta meg az Egyesült Államok Florida államát. A 4-es erősségű vihar az állam délnyugati partvidékén kíméletlen rombolással haladt át. Pazauek Piros, a Hungarian Hub elnöke, Közép-Florida tiszteletbeli konzulja gyűjtést indított az érintettek megsegítésére.

Az Ian hurrikánt előre jelezték a meteorológusok, ám az erőssége meghaladt az előre prognosztizált információt. Előre értesültek az emberek, hogy várhatóan Közép-Floridán fog végigsöpörni, de valahogy mégsem készültek fel kellőképpen. Magyar és amerikai családok sokan ott maradtak az államban, nem deszkázták be az ablakaikat. A hatalmas széllökések mellett hatalmas vízmennyiség zúdult le az égből. A helyiek azt mondják, hogy ekkorát még sosem tapasztaltak. Dayton Beach-en a magyar templom épületénél komoly károk keletkeztek. A templomkertben például két nagy gödör keletkezett, pont az ’56-os emlékművek tövében.

Száz fölé emelkedett a floridai áldozatok száma, hála Istennek a magyar közösségen belül nem történt haláleset. A vihart követően súlyos körülmények közé került a közösség Florida-szerte: a lelki sokkon túl áram- és internetkimaradással is küszödtek. A nyugati országrészben úgy tudni, hogy még hónapokig nem lesz helyrehozható állapotban az áramellátás. A gyerm ekek sok helyen egy hétre kimaradtak az iskolából, amit hosszított napokkal próbálnak majd a tanáraik kompenzálni.

ReklámGolden Anniversary Tas J Nadas, Esq

De amit talán még az anyagi veszteségeknél is nehezebb orvosolni, gyógyítani – az az emberek lelke. Pazaurek Piros úgy látja, hogy a floridai magyar közösségek hihetetlen módon összefogtak, minden szervezetnek a képviselője ott volt azon a találkozón, ahol megbeszélték, hogy mi lesz a segítségnyújtás leghasznosabb és legoperatívabb módja. A daytonai magyar gyülekezet számláját jelölték meg, minden pénzügyi támogatást erre a címre várnak. Az Amerikai Magyar Református Egyházkerület gyülekezetei is csatlakoztak pénzzel és önkéntesek jelentkezésével, akiknek a jelentkezését továbbra is kérik Sarasotától Fort Mayersen át mindenhonnan és mindenhova.

Igyekeznek mindenkiben tartani a lelket, jó szót, szeretetet és reménységet adni a károsultaknak. Asztalos Emese református lelkész, a közép-Floridában élő magyar gyülekezetek vezetője az ige szavával üzent a családoknak: Ne félj, mert megváltottalak, enyém vagy.

Logisztikai szempontokból a tárgyi helyett inkább pénzügyi adományokat várnak, így a szállítási idő, postázás helyett azonnali segítséget tudnak nyújtani a magyar szervezetek. Ha ellátogatnak a Bocskai Rádió weboldalára, ott szintén megtalálják azt a hirdetést, ami elvezeti Önöket az adományozó felületre. Nagyon fontos, hogy azok is keressék az említett weboldalak valamelyikét, akik károsultak, és segítséget szeretnének kérni.

Fantasztikus és szívmelengető, hogy a bajban össze tudunk fogni. – mondott köszönetet az eddigi adományokért a közösség nevében Pazaurek Piros. Tisztelettel kérünk mindenkit, hogy álljanak honfitársaik mellé a bajban, és lehetőségükhöz mérten adjanak a jó szó mellé anyagi támogatást is!

Részletek a Hungarian Hub weboldalán, ITT: hungarianhub.com

 

Dorgay Zsófia

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.