Bóna Richárd atya, a clevelandi Szent Erzsébet templom nagytermében befejeződött munkálatok örömteli hírét osztotta meg a közösség tagjaival a Bocskai Rádió hullámain keresztül. Magyarország kormánya a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kezelt pályázatok révén folyamatos gondot fordít a tengeren túl élő magyar közösségek egyben tartására. A kulturális és a lelki közösségben való megmaradás szükséges kelléke, hogy legyen egy közös tér, ahol a magyarság összegyűlhet.

Az 1914-ben felhúzott épület rendeltetése, hogy helyet adjon az egyházközség vallási és kulturális vonatkozású rendezvényeinek. Történelmi érdekesség, hogy a jelenleg használatos Szent Erzsébet templom épülésének idején ebben a teremben tartották a szentmiséket. Ugyanakkor a mai clevelandi közösség számára sem kevésbé fontos bázisul szolgál. Az utóbbi években a terem kisebb-nagyobb beázása akadályozta a működést. Sajnos ez cseppet sem meglepő egy közel százéves tető esetében.

A 2020-ban elkezdett teljes tetőcsere munkálatainak költségei meghaladták az egyházközség anyagi forrásait, körülbelül 46 ezer dollárról volt szó. Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkársága nyújtott segítséget, a felújításhoz szükséges pénz körülbelül egyötödét ítélték meg a templomnak. Ugyanilyen mértékben kapott felajánlást az egyház egy építőipari cégtől, akik ajándékba adták a tetőcseréhez az anyagot. Nagy köszönet illeti továbbá a magyar családokat, akik adományaikkal bőségesen hozzájárultak a projekthez.

Mielőtt rendezvényszervezésre kerülne sor, belső munkálatok állnak a közösség előtt. A korábbi beázások következtében többször sérült meg a plafon, ennek kijavítása még időt és anyagiakat igényel.

Bóna atyától megtudhattuk, hogy 2022 februárjában a Szent Erzsébet templom 100., a plébánia pedig 130. évfordulóját fogják méltatni a katolikus hívek. Ezeknek a jeles eseményeknek a méltó megünneplését már egy teljes mértékben felújított díszteremben szeretnék lebonyolítani. Az egyházi ünnep vendégei lesznek a környező városok lelkipásztorai, a körzet püspöke és a helyi magyar méltóságok. Ezen a szentmisén szeretnének együtt ünnepélyesen hálát adni elsősorban az Úrnak, másodsorban pedig minden támogatónak az egyházközség jelenlegi sikeréért, valamint az évszázados megmaradásáért. Imádkozzunk mindannyian, hogy az elkövetkező száz évben is legyenek magyar családok, akik igénybe veszik a közösségi termet!

Dorgay Zsófia
Kárpátalja

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Az Önök jóvoltából, mi tovább segítjük a kárpátaljai magyar újságírókat ebben a nehéz időben! Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

Kárpátalján születettem, jelenleg is itt élek. Igyekszem aktív és hasznos tagja lenni a közösségemnek. Hamar felismertem a kisebbségi életben rejlő értékeket és előnyöket. Az írást még gimnáziumban elkezdtem, majd az egyetemi magyar diákszervezet sajtósa voltam. A Bocskai Rádióval egészen friss a kapcsolatom. Boldog vagyok, hogy cikkeimmel segíthetem a munkájukat.

1 COMMENT

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.