Az elmúlt vasárnapi adás ünnepi hangulatban telt, ugyanis a pandémia kitörése óta most először nyílt lehetőség az interjúalanyok személyes jelenlétű fogadására. Megtiszteltetés számunkra, hogy az újrakezdés napján Vujity Tvrtko neves újságíró köszöntötte a hallgatókat. A clevelandi magyarok vendégszeretete és a Bocskai Rádió adásába való bejelentkezés már nem ismeretlen számára, viszont a stúdióban folytatott beszélgetésünk premiernek minősül.

(A videó felvétel megnézhető itt a weboldalunkon is a vasárnapi élőadás után.)

Vujity Trtko magyarországi horvátként a kisebbségi lét minden szépségét és nehézségét saját bőrén tapasztalta. Főleg az utóbbit. Mára 560 ezres követőbázissal rendelkező facebook oldalt vezet, és bejegyzéseit lelkesedéssel követik a magyarok a világ minden szegletéből. Érdekesség, hogy a feliratkozók negyede nem az Anyaországban él. Az egykori televíziós jelenleg Hawaii állam területén él, onnan igyekszik elősegíteni a magyar-magyar együttműködéseket, támogatja a gyümölcsöző kapcsolatokat. Elmondása szerint ez napjainkban különösen fontos, hiszen mindent a járványból való felszabadulás sző át. Az emberek végre megérezhették az élet újraindulásának szelét. A mini televíziós stúdiót a hátizsákjában cipeli, és a világ minél nagyobb részét szeretné megmutatni az embereknek. Ha teheti, a pillanat megtapasztalásait adja át élő adásban. Mindezt nem tekinti munkának, sokkal inkább hivatásnak.

„Ami nálam történet, az előbb-utóbb film. Ami film, az könyv. Ami könyv, az előadás.” – az előadások megvalósítása mostanában több sebből vérzik. Az emberekben még benne van a tömegrendezvényektől való félelem, a bizonytalanság, és a kulturális intézmények sincsenek rózsás anyagi helyzetben a hosszú bezártság miatt. Aloha föld titkai címmel azonban hamarosan elkészül Tvrtko legújabb könyve. A kiadvány a Hawaii és Alaszka területén megélteket fogja tömöríteni.

Hawaii magyar közössége kis létszámú, de a saját hagyományaihoz rendkívüli módon ragaszkodó emberekből áll. Az ún. sütő-főző szombaton hetente összegyűlnek, ennek a múltja már 36 évre nyúlik vissza. Ugyanaz a program, ugyanaz a személy: Fekete Stefán készíti el vacsorát, amihez turisták is vidám szívvel csatlakoznak. De ugyanilyen szívesen látott vendégek a magyarok más nemzetiséghez tartozó házastársai is. Nemrég élték meg a hawaii magyarok is a járvány utáni nyitás örömét.

Mindszenthy József bíboros-hercegprímás a kommunizmus elleni küzdelem ikonikus alakja volt. Hawaii Honolulu városában 1974-ben bemutatott szentmiséjének emlékére Vujity Tvrtko kezdeményezésére hamarosan emléket állít a közösség. A projekt Magyar Nagykövetség és Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának jóváhagyása nélkül nem jöhetne létre. Az emlékmű jelentősége abban rejlik, hogy végre a hawaii magyaroknak is lesz egy olyan kijelölt és megszentelt helyük a Szent István katedrális oldalán, ahol fejet hajthatnak a magyar történelmi emlékeknek.

Vujity Trtko a családot a társadalom legfontosabb összetartó erejének tartja. Célja, hogy a gyermekeinek értéktelen, de drága tárgyak helyett minőségi időt adjon. Pont ezért vitték őket a világ különböző pontjaira, hogy az utazások során emberileg gazdagodjanak. A tapasztalat és a tudás, amit a haiti árvaházban, vagy Srí Lanka szegényei között szereztek sokkal többet ér, mint materiálisan felhalmozott javak. Az, hogy három fia követi-e majd a pályáját, az még a jövő zenéje. A legkisebb és a legidősebb gyerek kosárlabdázó édesanyjuk, Zsolnay Gyöngyi nyomdokain jár, a középső fiú viszont lelkesen figyeli édesapja útját.

Tvrtko 131 országban járt a világon, és nem találkozott még olyan várossal, ahol a magyarok ne szeretettel fogadták volna. Az, hogy Alaszka államban létezik néhány olyan település, ahol az angol nyelvet nem, viszont az oroszat tisztán beszélik, bizonyára Önök számára is meglepetés. De még nagyobb megdöbbenést kelthet a nyolcadik ikszen túl járó Ilonka néni, aki jávorszarvas ürülékből készített díszek eladásából gazdagodott. Alaszka településeiről készített teljes anyagát megtekinthetik a közösségi oldalán.

A következő találkozás öröméig néhány bíztató tanácsot kértünk híres vendégünktől. Ezúttal a clevelandi szülők szívére szeretné helyezni a következő gondolatokat: „Vigye el gyermekeit olyan magyar közösségekbe, ahol megtanulnak magyarul. Meséljenek este nekik magyar nyelven lefekvés előtt, hogy érezzék a magyar nyelvet. Mert a magyar nyelv, az nem csak egy nyelvtudás – az a mi szívünk, a lelkünk, a kultúránk és a nemzeti örökségük. A mi felelősségünk, hogy ezt továbbadjuk a következő generációnak.”

 
Dorgay Zsófia
Kárpátalja

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Az Önök jóvoltából, mi tovább segítjük a kárpátaljai magyar újságírókat ebben a nehéz időben! Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

Kárpátalján születettem, jelenleg is itt élek. Igyekszem aktív és hasznos tagja lenni a közösségemnek. Hamar felismertem a kisebbségi életben rejlő értékeket és előnyöket. Az írást még gimnáziumban elkezdtem, majd az egyetemi magyar diákszervezet sajtósa voltam. A Bocskai Rádióval egészen friss a kapcsolatom. Boldog vagyok, hogy cikkeimmel segíthetem a munkájukat.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.