Rekordadatok érkeztek a beruházásokról, amelyek 12,4 százalékkal nőttek a harmadik negyedévben – mondta Varga Mihály a Facebook-oldalára feltett videóüzenetében pénteken.
Ez azt jelenti, hogy 7800 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg kilenc hónap alatt az országban – tette hozzá a pénzügyminiszter.
Kiemelte, hogy Magyarországon a GDP-arányos beruházási ráta a 2010-es 20 százalékról 27 százalék fölé emelkedett mostanra, ezzel az adattal az ország uniós szinten az elsők között van.
A beruházásokat több ágazat is húzta, így az építőipar, a feldolgozóipar, a szállítmányozás, a raktározás, a kereskedelem és a mezőgazdaság fejlesztései is – mondta Varga Mihály.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a kormány intézkedései a beruházási számokban is megmutatkoznak; az otthonteremtési program, az adócsökkentések és a vállalkozásokat segítő több ezer milliárd forintos támogatások jelentősen segítik a beruházások növekedését. Hozzátette: mára nemcsak a beruházási ráta, hanem a gazdasági növekedés terén is dobogós helyen áll Magyarország az unión belül, és azon dolgoznak, hogy megőrizzék ezt a lépéselőnyt.
(Demokrata / MTI)