Második szolgálatát fejezi Gedeon Béla sajtóattasé és közkapcsolati diplomata Magyarország Washingtoni Nagykövetségén
Minden nagykövetség zavartalan tevékenységéért és sikeréért több területen foglalkoztatott személyzet dolgozik. Olyan mint egy nagy gépezet, ami nem tudna hatékonyan működni egyetlen alkatrésze nélkül sem. Washington Magyar Nagykövetségének életében is ilyen fontos a tanácsosok, kapcsolattartók, tisztviselők, sajtóattasék munkája. A szakemberek utóbbi kategóriájában tevékenykedik Gedeon Béla diplomata, akinek második amerikai külszolgálata ezekben a hetekben ért véget. Mielőtt hazautazik Magyarországra, beszélt a Bocskai Rádiónak tapasztalatokról, tanulságokról.
(A videó felvétel megnézhető itt a weboldalunkon is a vasárnapi élőadás után.)
Két ízben volt szerencséje szolgálni a nagykövetségen, először 2007 és 2012 mint kulturális attasé. Párja, Dr. Varga Mónika konzuli admin és nagyköveti titkárnő volt. Másodízben 2016-ban érkezett, amikor az elnökválasztási kapmány izgalmas időszaka zajlott az Egyesült Államokban. A választásokból Donald Trump, jelenlegi elnök került ki győztesen. Washington nyüzsgése mindenkiből rejtett tartalékokat hoz elő. A városban mintegy 200 konzuli hivatal működik, hiszen a világ egyik legfontosabb diplomáciai és politikai fővárosáról van szó. Minden nagykövet önálló személyiség, különleges ember olyan személyes tevékenységgel vagy tulajdonságokkal, amivel igyekeztek felkelteni az érdeklődést és Magyarország jó hírét kelteni az állomáshelyükön. Gedeon Béla két külszolgálata során összesen hat nagykövettel dolgozott együtt. Mindegyikükről mesélt a Bocskai Rádiónak.
Simonyi András a gitározó, rock and roll nagykövet, alkalmi zenekara is volt. Somogyi Ferenc nagykövet, egykori külügyminiszter nagy kapcsolati tőkével rendelkezett, az ENSZ-ben is dolgozott. Szombati Béla a legrutinosabbak között szerepel, tapasztalatait és kiváló nyelvtudását Párizsból és Londonból hozta. Szapáry György korábbi IMF szakértőként főleg közgazdasági és üzleti kapcsolatait használta, aktivitása meghazudtolta korát. Szemerkényi Réka nagyköveti pozíciója előtt Orbán Viktor miniszterelnök úr személyes stratégiai és külpolitikai tanácsadója volt. Szabó László, sebész orvos végzettségű, gitározó diplomatára is különleges nagykövetként emlékeznek Washingtonban.
Gedeon Béla kulturális attaséként végzett munkájából vannak olyan események, melyekre mostanáig szívesen emlékszik. Az egyik ilyen programsorozat 2009-ben volt, és a Csordultig Magyar (Extremely Hungary) nevet viselte. A kulturális fesztivál New York-i kezdeményezés volt egy washingtoni ággal. Dolgoztak a National Gallery of Art-tal, a Kongresszusi Könyvtárral, tartottak koncerteket.
A Magyar Örökség nevű kulturális rendezvény a Smithsonian Folklife Fesztivál (SFF) égisze alatt valósult meg. A Smithsonian Intézet minden évben lebonyolítja az eseményt, amelynek 2013-ban Magyarország volt a vendégországa. Helyszínül a washingtoni Mall, vagyis a főváros szívében található park szolgált. Nagyon nehéz egy ilyen nívós fesztiválba vendégországként bekerülni, mert nem csak anyagilag, de a programkínálat szempontjából is magasan van a léc. A magyar származású Jim Deutch volt az, aki nem csak értette a magyar népművészetet és kultúrát, hanem pontosan tudta, hogyan kell ezt az amerikai közönségnek tálalni. Ez azért lényeges, mert a fesztivál elsősorban minden évben az amerikai közönséget vonzza. A magyar oldal részéről Fülemüle Ágnes koordinálta a munkát, mint a program kurátora. Kétszer tíz napon át voltak jelen előadók, művészek és mesteremberek Magyarországról, illetve a határokon túlról. Érkeztek karcagi pörköltfőzők, kalocsai pingálóasszonyok, fafaragók, bőrmegmunkálók, erdélyi és felvidéki népművészek. Saját kezükkel mutatták meg a teljesítményüket és tanították mesterségekre az amerikaiakat. Külön említést érdemel Szőke Gábor Miklós, a modern szobrászat képviselője, aki egy több mint 5 méteres helyi fából készült repülő puli-installációt épített fel a közönség szeme láttára. A szervezők elmondása szerint a 2013-as évben több mint egy millió látogatójuk volt. Mai napig emlegetik a magyar konyhát és a borkóstolót. Maga a fesztivál és ez a számadat rámutat, hogy Magyarország képes olyan kulturális programot bemutatni az amerikai fővárosban, ami képes emberek sokaságát odacsábítani. Szapáry György nagykövet úr közbenjárása és a szponzorok anyagi segítsége elengedhetetlen volt a nagy sikerhez.
Szőke Gábor Miklós a nagykövetségnek ajánlotta a pulit, de semmiképp nem tudtak a méretei miatt olyan útvonalat találni, ami lehetővé tette volna, hogy a parkból a külvárosban fekvő követségre szállítsák. A művész így elbontotta, de ígéretet tett rá, hogy felépíti a követség udvarán, hogy a repülő puli fogadhassa az oda betérőket. A szobor története sokáig emlékezetes marad.
Sajtósként, PR-felelősként és közkapcsolati diplomataként Gedeon Béla életében kiemelkedően tanulságos volt Orbán Viktor miniszterelnök 2019-es washingtoni látogatása, aki Donald Trump amerikai elnök meghívására érkezett. A találkozó kölcsönös szimpátiával és eredményes tárgyalással ért véget. Orbán Viktort elkísérte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszer is, aki szintén sikeres megbeszéléseket bonyolított. Nagy előrelépés volt a két ország diplomáciai kapcsolatában ez a találkozó. Egy miniszterelnök látogatása mindig nehéz feladat a követség számára, úgy logisztikailag, mint a programtervezés miatt. Annak ellenére, hogy mindössze egy egynapos látogatásról volt szó, az egész intézmény diplomáciai és adminisztratív állománya ezen dolgozott. Komoly szakmai feladat volt együttműködni Fehér Ház sajtósaival, a magyar delegáció sajtósait menedzselni, az amerikai érdeklődést kezelni.
A közszolgálaton, nagykövetségen, főkonzulátuson dolgozó diplomatáknak és munkatársaknak, két fontos tulajdonsággal kell rendelkezniük, ami nagyban megkönnyíti a munkájukat. Ez pedig a lojalitás és rugalmasság. Ezek ugyanúgy fontosak Magyarországon is, ha valaki kormánytisztviselőként tevékenykedik, de külszolgálatban még inkább. Ezt javasolja tehát a diplomata úr kollégáinak, illetve az utódjának. Az az elv, ami sajtósként vezérelte, Deák Ferenctől, a haza bölcsétől származik: „Ha rajtam múlna, akkor a sajtótörvény egyetlen mondatból állna, ami az, hogy hazudni márpedig nem lehet.” Napjainkban, amikor számos álhír és szenzációnak mutatott információ jön szembe velünk az interneten, nehezen találnának Deák szavaitól hitelesebb és okosabb útmutatót a kommunikáció és a média területén dolgozók.
A leköszönő washingtoni attasé a beszélgetés végén gratulált a Bocskai Rádió eredményeihez, elhivatottságához, elmúlt években végzett teljesítményéhez, és ahhoz, hogy a videofelvételek által igyekszik pótolni az amerikai diaszpóra magyar televíziójának hiányát. A következőképp köszönt el: „Nem búcsúznék, remélem, hogy mihamarabb találkozunk, és örömmel jövök vissza az Egyesült Államokba.”
Dorgay Zsófia
Kárpátalja
Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Az Önök jóvoltából, mi tovább segítjük a kárpátaljai magyar újságírókat ebben a nehéz időben! Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!
Az egyik legfelkészültebb és legemberibb diplomatánk távozik ezúttal Washingtonból, reméljük, tapasztalatait értékként tudja majd hasznosítani Budapesten is!