10. A magyar békedelegáció tevékenysége Neuillyben

1919 januárjában ült össze Párizsban a békekonferencia, hogy lezárja az első világháborút, és meghatározza a világ új rendjét. Összesen huszonhét állam képviseltette magát, de a veszteseket a tárgyalásokra nem hívták meg. Az ünnepélyes megnyitóbeszédet Poincaré a framcia köztársaság elnöke tartotta. Ahogy fogalmazott: „most már csupán az van hátra, hogy e győzelem minden gyümölcsét learassuk önökkel együtt.” A konferencia elnökévé a francia politikust, George Clemenceau-t választották. A diplomaták valósággal elözönlötték a francia fővárost: a britek mintegy ötszáz fővel, az amerikaiak pedig közel ezerháromszáz fővel képviseltették magukat. A konferencia legfőbb szerve a Tízek Tanácsa, vagy Legfelsőbb Tanács volt. Ennek tagsága az öt győztes hatalom – Amerika, Nagybritannia, Franciaország, Olaszország és Japán – államfőjéből, miniszterelnökéből vagy külügyminiszteréből állt.

Az egyes hatalmak céljai és motivációik különböztek. Franciaország revansot akart venni Németországgal szemben. Célja a nagy ellenfél maximális katonai és gazdasági meggyengítése volt. Követelte a Rajna bal partjának kiürítését és Elzász-Lotaringiát. Mindezeken felül egy olyan Közép-Európai szövetségi rendszer létrehozását szorgalmazta, amely a jövőben sikerrel venné elejét Németország szervezkedésének. A britek fő célkitűzése – a franciákhoz hasonlóan – Németország meggyengítése volt. A szigetország képviselői mindenekelőtt az egyre veszélyesebb konkurenciának, a német flottának a visszaszorítását szorgalmazták. Ugyanakkor a hagyományos európai kontinentális egyensúly féltő őreiként Franciaország túlságos megerősödését is szerették volna elkerülni. A területi ígéretekért a háborúban végül az Antant oldalára állt Olaszország képviselői a háborús erőfeszítéseikért cserébe az Adriai térséggel óhajtották kárpótolni magukat, de ezeken kívül további irredenta olasz célokat is megfogalmaztak. Egyedül az Egyesült Államok vezetője reménykedett igazságos és méltányos békében. Az amerikai elnök, Woodrow Wilson 1918. januárjában megjelentetett elképzelésében a „wilsoni elveket”, azaz a népek önrendelkezésére épülő méltányos rendezés vízióját fogalmazta meg, amelyet ugyanakkor a külügyminisztere, Robert Lansing – ahogy azt naplójában tudhatjuk – reménytelen idealizmusnak és nem amerikai érdeknek tartott. A békekonferencián vezető szerepet – ahogy nevezték őket, a „négy nagy” politikus játszott: az amerikai elnök Woodrow Wilson, a brit miniszterelnök David Lloyd George, az olasz Vittorio Orlando és a francia kormányfő Georges Clemenceau. Wilson szembesülve elképzelései kudarcával 1919 nyarán hazautazott. Az amerikai delegáció tagjai, ezt követően, így már csak megfigyelőként vettek részt a konferencián.

Hosszas várakozás végére tett pontot, amikor a tizenegy hónapja ülésező konferenciától a Huszár kormány 1919 decemberében felkérést kapott arra, hogy a magyar fél is elküldheti képviselőit Párizsba. Ugyanakkor már ezt megelőzően is hónapok óta – de lényegében 1918 őszétől – lázas békeelőkészítő munka folyt Magyarországon. Az Antant területi ígéreteit ismerve és legyőzött félként sejteni lehetett, hogy Magyarországtól majd területeket akarnak elcsatolni. Ezért a magyar álláspont az volt, hogy Magyarország területi integritását hangsúlyozza, és ezt tudományos szempontokkal támassza alá. A külügyminisztérium a munkát a A Földrajzi Társaság főtitkárára, Teleki Pálra bízta. A későbbi miniszterelnök keze alatt tudósok és statiszták dolgoztak, akik számos térképet készítettek a Kárpát medence földrajzi-, gazdasági-, és nemzetiségi viszonyainak bemutatására. Az egyik ilyen volt az elhíresült „Carte-rouge”, vagyis a vörös térkép. A térkép Magyarország 1910-es népszámlálása alapján a nemzetiségi viszonyokat mutatta be, és nevét a magyar etnikumot jelölő vörös színről kapta. Külön érdekessége volt, hogy nemcsak a nemzetiségek által lakott területeket ábrázolta,  hanem – addig példátlan módon – egyúttal népsűrűséget is jelölt. Ez utóbbit úgy, hogy készítői a hegyvidékek gyérebb lakosságát a völgyekben lakókkal összevonták. Számos más térkép mellett a magyar békedelegáció ezt is kivitte magával Párizsba.

Reklám

A magyar békedelegáció igencsak reprezentatívnak számított. Vezetőjévé közmegegyezéssel az idehaza nagy tekintélynek örvendő politikust, gróf Apponyi Albertet választották. Tagjai közé utartozott a már említett Teleki Pál mellett, az erdélyi gróf Bethlen István, Lers Vilmos, gróf Somsich László, Popovics Sándor is, de a delegációval több tanácsadó és szakértő,  valamint újságíró és gépírónő is utazott. A vonathoz csatolva külön kocsiban szállították a szakértői anyagokat, a térképeket és iratokat, amelyekkel a magyar álláspontot akarták alátámasztani. A nyolc kocsiból álló szerelvény 1920. január 5-én indult el a fővárosi Keleti pályaudvarról Párizsba, hogy megismerje és átvegye a békefeltételeket. A magas rangú politikusokból, diplomatákból és szakértőkből álló küldöttséget hatalmas, éneklő, reménykedő embertömeg kísérte ki a pályaudvarra. Rövid beszédek után a vonat kigördült, és a tömeg rázendített a Szózatra. A szerény, minden luxust nélkülöző vonaton még a legnagyobb közéleti nagyságok is kettesével osztoztak a kupékon, sokan közülük pedig már az indulást követően belemélyedtek az irataikba és mappáikba. Az egyes állomásokra, ahol a vonat áthaladt éljenző, éneklő, bizakodó tömegek vonultak. Párizsban nem diplomaták, hanem Henry ezredes, és néhány száz fős tömeg fogadja a magyar delegációt. A magyar békeküldöttségnek a külügyminisztériumhoz küldött jelentéséből olvashatjuk: „A delegáció vonata januárius 7-én reggel 8 óra 10 perckor érkezett meg a Gare de l’Est-re. Az állomáson Henry alezredes, a Magyar Békeküldöttséghez beosztott katonai misszió főnöke fogadta az érkezőket. Megérkezve a Château de Madridba, Henry alezredes közölte Praznovszky főtitkárral azokat a rendszabályokat, amelyeknek a francia kormány a Magyar Békeküldöttséget alávetette. Gróf Apponyi azonnal összehívta a főmegbízottakat és megbízottakat rövid értekezletre, amelyen a delegáció összes tagjainak utasítást adott az egyöntetű külső viselkedésre, azután felkérte őket, hogy minden este 6 órakor őt keressék fel a folyó ügyek megbeszélésére. A napi értekezleten, amelyekről gróf Csáky István rendszeresen jegyzőkönyvet vett föl, a felmerülő kérdések nyertek elintézést. Ezen központi szerv útján irányította gróf Apponyi az egész munkát. A delegátusok helyszűke miatt szobájukban dolgoztak, a küldöttség irodájában csak a segédhivatali munkák végeztettek.”

A delegáció tagjaira detektívek felügyelnek, bár szabadon közlekedhetnek Neuillyben, a szálloda környéki városrészben, valamint a közeli Bois de Boulougne parkban. Párizsba azonban csak külön egedéllyel és felügyelettel utazhattak. Szigorú napirend szerint végezték a feladatokat, és mindennap meghatározott időben beszélték át a lehetséges forgatókönyveket. Apró reménykedésekkel, szívós küzdelmekkel küzdenek a fásultság ellen, mégis keserű csalódások közepette folytak a munkálatok. Az előzetes békefeltételek átvételét követően másnap, január 16-án, Apponyi Albert lehetőséget kapott arra, hogy a francia külügyminisztérium épületében a békekonferencia Legfelsőbb Tanácsa előtt a magyar álláspontot ismertesse. „A mi szemünkben a tegnapot a mai naptól a békefeltételek hivatalos megismerése választja el. Érzem a felelősség roppant súlyát, amely reám nehezedik abban a pillanatban, amikor Magyarország részéről a békefeltételeket illetőleg az első szót kimondom. Nem tétovázom azonban és nyíltan kijelentem, hogy a békefeltételek, úgy, amint Önök szívesek voltak azokat nekünk átnyújtani, lényeges módosítás nélkül elfogadhatatlanok. Tisztán látom azokat a veszélyeket és bajokat, amelyek a béke aláírásának megtagadásából származhatnak. Mégis, ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének elfogadása vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lennie, nehogy megöljék. Szerencsére még nem tartunk ilyen messze. Önök felszólítottak bennünket, hogy tegyük meg észrevételeinket. Ezek közül bátrak voltunk már egynéhányat a békefeltételek átvétele előtt átnyújtani. Meg vagyunk győződve róla, hogy Önök a már átnyújtott és a jövőben átnyújtandó megjegyzéseinket a viszonyok nehézsége által követelt komolysággal és lelkiismeretességgel fogják áttanulmányozni. Reméljük tehát, hogy meg fogjuk győzni Önöket.” Franciául elmondott beszédét így kezdte a magyar delegáció vezetője, majd röviden angolul és olaszul is összefoglalta mondandóját. A gróf legendás szónoki képességét is megmutatva Magyarország területi egységét hangsúlyozta és ezt földrajzi, történelmi és gazdasági érvekkel igyekezett alátámasztani. A vitatott területeken pedig népszavazást szorgalmazott, amelynek eredményét Magyarország előre elfogadná. Beszéde nem volt teljesen hatástalan, olasz és brit részről fel is merült, hogy a magyar határokat gondolják újra. A brit miniszterelnök a Legfelsőbb Tanács februári-márciusi ülésein is kiemelte, hogy a tervezett békeszerződés a „teljes magyar népesség egyharmadát” tervezi idegen uralom alá helyezni. „Soha nem lesz béke Délkelet-Európában‚ ha a most létrejövő kis államok mindegyikének jelentős magyar lakossága lesz. Ezért én a béke vezérelvének azt venném, hogy amennyire emberileg lehetséges, a különböző népfajok kapják meg saját hazájukat, és hogy ez az emberi szempont előzzön meg minden stratégiai, gazdasági vagy közlekedési meggondolást, melyek rendszerint más módon is megoldhatók.[…] Nem lesz béke Közép-Európában‚ ha utólag kiderül, hogy Magyarország igényei jogosak, és hogy egész magyar közösségeket úgy adtak át Csehszlovákiának és Erdélynek (Romániának) mint egy-egy marhacsordát csak azért, mert a konferencia elutasította a magyar ügy megvitatását.” – fogalmazott. Az, hogy a szerződés legkirívóbb igazságtalanságait orvosolják elsősorban a heves francia ellenállás miatt nem járt sikerrel.

A magyar delegáció második – februári – kiutazását követően az átadott válaszjegyzékekben változatos módon érveltek a történelmi Magyarország egysége mellett és a tervezett magyar határok elfogadhatatlansága ellen. Hasztalan. Ahogy a delegációt ezúttal is elkísérő Benda Jenő naplójából olvashatjuk a magyar fél munkája, egyre inkább „felesleges huzavonának” tűnt csak, mivel Magyarország sorsa „már elhatároztatott”. A delegáció április elsején hazautazott Budapestre és jelentésekben számolt be működéséről a kormány és a nemzetgyűlés előtt. Május 19-én pedig lemondott, de – akármennyire is ellenezte a szerződés tartalmát – előbb még a szerződés aláírását javasolta. Nem volt más hátra, minthogy Magyarország kiválassza képviselőit, akik kézjegyükkel ellátják majd az első világháborút lezáró magyar békeszerződést.

Felhasznált és ajánlott irodalom:

Benda Jenő: A béke kálváriaútján – Egy újságíró naplója a párizsi békekonferenciáról. Szerkesztette és sajtó alá rendezte: Filep Tamás Gusztáv – Zelei Miklós. Budapest, Méry Ratio – Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány, 2013.

Bödők Gergely: A Chateau de Madrid-i napok emlékére. Kommentár. 2014/2. 115–118. (http://kommentar.info.hu/iras/2014_2/a_chateau_de_madrid-i_napok_emlekere)

Szarka László: A magyar békejegyzékek érvrendszere. Rubicon. 2014/6. 46–52. (http://real.mtak.hu/19061/1/Szarka_Laszlo_Rubicon_2014._6._szam_u_123758.453671.pdf)

Zeidler Miklós: Egy jelentés a magyar békedelegáció működéséről/ Forrásközlés. (http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/egy_jelentes_a_magyar_bekedelegacio_mukodeserol_forraskozles/)