A háború vége óta Magyarországon már a harmadik rendszerváltás kezdődött 1919 nyarán. Az 1918 őszi demokratikus forradalmat 1919. március 21-én a Tanácsköztársaság radikális baloldali kísérlete követte, ennek bukását követően pedig az ellenforradalom jutott hatalomra. A hatalomváltásnak ugyanakkor ezúttal is voltak árnyoldalai.  Mindenestre a néhány hónapig tartó rövid, instabil időszakokat követően újra hosszú, negyed évszázados periódus következett az ország történetében. Az ellenforradalom hatalomra jutása.

Horthy Miklós bevonulása Budapestre, 1919. november 16-án. Forrás: budapestcity.org
Horthy Miklós bevonulása Budapestre, 1919. november 16-án. Forrás: budapestcity.org

A régi rend híveinek számító háború előtti arisztokraták és politikusok kezdettől fogva bizalmatlansággal szemlélték a Magyarországi Tanácsköztársaságot. Vezetőik idejekorán, a várható zaklatások és meghurcolások elől külföldre – főleg Svájcba és Bécsbe – távoztak. Itt alakult meg az erdélyi gróf, Bethlen István vezetésével az Antibolsevista Comité, röviden az ABC. Kezdettől fogva a Kommün megdöntésére szervezkedtek, de voltak akik ezt – például Bethlen – inkább politikai-diplomáciai kapcsolatok kiépítésével igyekezett elérni, mások viszont a fegyveres akciótól sem riadtak vissza. Tagjai közé tartozott Gratz Gusztáv, Gömbös Gyula, Teleki Pál és gróf Sigray Antal is.

A háború előtti és alatti régi politikus-gárdából alakult meg az az ellenforradalmi csoportosulás, amely előbb Aradra-, majd miután tagjait a román hadsereg internálta, a franciák által megszállt Szegedre tette át székhelyét. 1919 május 30-án pedig ellenforradalmi kormányt is alakítottak. A miniszterelnökévé Károlyi Gyulát, a háború előtt főrendiházi tagot, főispánt és akadémikust választották. A bécsi és a szegedi ellenforradalmi központ egymással is együttműködött, a szegedi ellenforradalmi kormányban például a bécsi ellenforradalmi kört képviselő Teleki Pálra bízta a külügyminiszteri posztot.

Hamarosan Szeged lett az ellenforradalom „bölcsője”. Ahogy a huszártiszt, Kozma Miklós megfogalmazta: „Szeged sziget, tele a nemzeti érzés hajótörötteivel.” A Kommün üldözöttjei számára, Szeged jelképesen külön országgá, a „nemzeti megújhodás”, illetve a „nemzeti föltámadás” kiinduló helyszínévé vált. Az ellenforradalmárok célja – ahogy fogalmaztak – a „nemzeti gondolat” érvényre juttatása, és az „ország visszafoglalása” volt, akár fegyveres eszközökkel is. „Itt mindenki a jövő jegyében él, érez, gondolkodik és tesz. Aki ma Szegeden kopott legénységi ruhákban, de felvágott fejjel jár és él, az a megújhodni-akaró és újjászületni-vágyó Magyarországnak egy-egy energiaatómja és cifra világ jön a vörösökre, ha ez az energia egyszer innen kirobban! – olvashatjuk a már idézett Kozma 1919. júniusi naplóbejegyzésében. A Tanácsköztársaság bukásával mind a bécsi, mind a szegedi ellenforradalmi csoportosulások feloszlottak.

kep92
Megszálló román katonák Budapesten, 1919-ben. Forrás: wikipedia.org

A Magyarországi Tanácsköztársaság 1919. augusztus 1-én megszűnésekor, vezetői külföldre menekültek, vagy igyekeztek idehaza elbújni a felelősségrevonás elől. Budapesten Peidl Gyula, nyomdász, volt munkaügyi és népjóléti miniszter vezetésével úgynevezett „szakszervezeti kormány” alakult, amely döntéseivel igyekezett elhatárolódni a nemcsak a Tanácsköztársaságtól, de egy jobboldali diktatórikus berendezkedéstől is. A kezdettől bizalmatlansággal szemlélt kormányt már hat nappal a megalakulását követően a Fehér Ház elnevezésű ellenforradalmi csoportosulás, Friedrich István gyáros vezetésével és a Budapestet időközben megszállt román hadsereg támogatásával megbuktatta. Ezzel kezdődött az ellenforradalmi időszak Magyarországon.

Budapesten kormányt az említett Friedrich István alakított, és már első intézkedéseivel gondoskodott az 1918. október előtti közigazgatás visszaállításáról és a köztulajdonba vett földek visszadásáról eredeti tulajdonosuknak. Csökkentette a béreket, és visszaállította a háborús sajtócenzúrát is. Már augusztustól elindultak a Tanácsköztársaság alatt kompromittálódott személyekkel szembeni gyorsított bűnvádi eljrások. Ez alapján bárkit le lehetett tartóztatni, és annak fellebezéshez sem volt joga. A letartóztatottak száma 8-10 ezerre tehető, közülük körülbelül százat ítéltek halálra, ténylegesen azonban 74 főt végeztek ki.

kep93
A második Friedrich-kormány. Forrás: huszadikszazad.hu

A Kommün bukásának idejére ugyanakkor a Dél-Dunántúlt leszámítva az egész ország tekintélyes részén – beleértve a fővárost is – a román hadsereg irányította a közigazgatást. A román parancsnokság a megszállt területein ellenőrizte a postát és a sajtót, és katonai közigazgatást gyakorolt. Emellett szinte rögtön elkezdték a fellelhető javaknak, mindenekelőtt a gabonatermésnek, az állatállománynak, a közlekedési eszközöknek, a vasúti járműveknek, de még egyes gyárak komplett gyártósorainak és gépparkjának is a szisztematikus összegyűjtését és vagonokban való Romániába szállítását. Ezeket az akciókat vagy háborús jóvátételként, vagy csapataik ellátására hivatkozva folytatták. A területükön kijárási tilalmat vezettek be és cenzúrát működtettek. A román hadsereg erőszakos megnyilvánulásai számos esetben a lakosság ellenállásába ütköztek, így több helyen is összetűzésekre került sor a megszálló alakulatok és a polgári lakosság között. Ezeket követően többször került sor botozásokra, bebörtönzésekre, de gyilkosságokra is. A román katonák által meggyilkolt egyének pontos számát nem tudni, azok szisztematikus összegyűjtésére még senki sem vállalkozott. Annyi bizonyos, hogy százas nagyságrendű számról lehet szó. Az antant utasításainak engedelmeskedve, a román hadsereg csak 1919. november 14-én ürítette ki a fővárost, míg a Tiszántúlról csak 1920 áprilisában vonultak ki.

A nyár folyamán Szegedre érkezett tisztekből és a verbuvált környékbeliekből az ellenforradalmi kormány többé-kevésbé ütőképes hadsereget állított fel. Ez volt a Nemzeti Hadsereg. Vezetését a világháborúban kitűnt ellentengernagyra, Ferenc József korábbi szárnysegédjére, a nagy tekintélynek örvendő Horthy Miklósra bízta. A rendelkezésre álló tartalékos – és tényleges – tiszteket június elején 100–150 fős, ún. tiszti századokba szervezték. A felállított hadsereg tagjainak nézeteire az szélsőséges antikommunizmus mellett a radikalizmus, a nacionalizmus, és az irredentizmus volt jellemző. A hadügyminiszter Horthy 1919. november 9-én kiválva a szegedi kormányból, önállósította magát, csapataival pedig augusztus első hetében a Dunántúlra vonult.

kep94
A Nemzeti Hadsereg tagjai. Forrás: mek.oszk.hu

A Nemzeti Hadsereg nevéhez köthető megtorlások már Szegeden elkezdődtek, az igazi hullám azonban csak a Dunántúlon indult el. A többnyire antiszemita és antikommunista indulatokból táplálkozó gyilkosságok áldozatai vörös katonák és egykori direktóriumi tagok is voltak, legtöbb esetben viszont a kommünben semmilyen szerepet nem játszó – sokszor zsidó származású – személyeket végeztek ki. A gyilkosságok végrehajtásában főleg volt katonatisztek jeleskedtek. A fehérterror – ahogy a jelenség elhíresült – nem volt elképzelhető a jellegadó katonaság, a különítményesek, a Nemzeti Hadsereg tagjai nélkül. Közülük is a leghírhedtebbek talán Prónay Pál, Ostenburg-Moravek Gyula és Héjjas Iván voltak. Különösen Prónay volt nagy hatással Horthyra. Voltak, akik már ekkor figyelmeztettek a katonák kilengéseire. Ezek közé tartozott Shvoy Kálmán, az első hadseregparancsnokság vezérkari főnöke is, aki így írt később visszaemlékezésében Prónayról: „Teljesen hatalmába kerítette Horthyt, nem engedelmeskedett senkinek, állam volt az államban, és rengeteg bajt csinált, sok szégyent hozott a honvédség nevére. Századában sok rovott múltú, tiszti mivoltát igazolni nem tudó alak volt, akik minden aljasságra képesek voltak. Ennek a századnak[…] volt a műve, hogy Szegeden emberek tűntek el, akiket megölve, megdrótozva dobtak a Tiszába. Ezt mindenki tudta, de ellene nem tett senki semmit […]Mi, a hadsereg–parancsnokság […] lépéseket tettünk ezen kihágások megtorlása és megszüntetése érdekében, de le lettünk intve, s Prónay és különítménye közvetlen a »fővezér«-nek rendeltetett alá.”. A fehérterrornak áldozatainak száma körülbelül ezer-ezerkétszáz főre becsülhető. A megtörtént gyilkosságokat a későbbi kormányzó, Horthy sem tagadta. Ahogy 1974-ben, Torontóban megjelent teljes emlékiratában olvashatjuk: „semmi okom sincs rá, hogy szépítgessem azokat az igazságtalanságokat és kegyetlenkedéseket, amelyek valóban megtörténtek abban az időben, amikor csak acélseprű tisztíthatta meg az országot”. Egy róla szóló munkából pedig kiemelte, hogy ha „a vezető a maga nagy célját el akarja érni, nem szabad holmi csekélység miatt leintenie előrerohamozó csapatát, melynek lendületét és áldozatkészségét minden helyzetben fenn kell tartania, vagy hatáskörüket túllépő tisztjeit mindjárt szigorúan megrendszabályoznia, sőt esetleg agyon is lövetnie. Ezzel ugyanis csak a lázadás veszélyét vagy még annál is roszszabb következményeket idézne elő. Nagyon is puhaszívű ember semmiképpen sem alkalmas arra, hogy elvadult időkben katonákat vezessen… A földre rászabadult poklot még senki sem csendesítette le azzal, hogy angyalszárnyakkal legyezgette.” Azt állította ugyanakkor, hogy a fővezérség egyetlen kivégzésre sem adott utasítást, a pogromokat önkényeskedő katonák követték el. Kétségtelen tény ugyanakkor az is, hogy felelősségrevonások sem történtek.

Horthy Miklós emlékiratai - Forrás: bibl.u-szeged.hu
Horthy Miklós emlékiratai – Forrás: bibl.u-szeged.hu

Horthyt egy leendő koalíciós kormány elfogadására és az erőszakkal való felhagyásra kérte a párizsi békekonferencia Legfelsőbb Tanácsának budapesti brit diplomatája, Sir George Clerk és a magyarországi pártok képviselőiből felállított delegáció is. Miután a Nemzeti Hadsereg fővezére ígéretet tett arra, hogy a fővárosba vonulását követően nem lesznek pogromok, az Antant utasította a román hadsereget Budapest elhagyására. Így került sor 1919. november 16-án Horthy bevonulására a fővárosba.

Horthy a Szent Gellért szálló előtt „tetemre hívta” a „bűnös városnak” nevezett Budapestet. Ahogy ekkor elhangzott beszédében fogalmazott: „Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost: ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta koronáját, nemzeti színeit, és vörös rongyokba öltözött. Ez a város börtönre vetette, kiüldözte a hazából annak legjobbjait és egy év alatt elprédálta összes javainkat. De minél jobban közeledtünk, annál jobban leolvadt szívünkről a jég, és készek vagyunk megbocsátani. Megbocsátunk akkor, hogyha ez a megtévelyedett város visszatér megint a hazájához, szívéből, lelkéből szeretni fogja a rögöt, melyben őseink csontjai porladoznak, szeretni azt a rögöt, amelyet verítékes homlokkal munkálnak falusi testvéreink, szeretni a koronát, a dupla keresztet. Katonáim miután földjeikről betakarították Isten áldását, fegyvert vettek a kezükbe, hogy rendet teremtsenek itt e hazában. Ezek a kezek nyitva állanak testvéri kézszorításra, de büntetni is tudnak, ha kell. Ugyanakkor ha nem is voltak olyan pogromok, mint a Dunántúlon-, egyes különítményes csoportok által elkövetett atrocitásokra a fővárosi bevonulást követően is sor került. Néha egy lila színű nyakkendő, egy elszavalt Ady vers, baloldalinak számító lap megvásárlása is okot adhatott arra, hogy a különítményesek valakit a Britannia és más hírhedt helyszínek pincéibe hurcoljanak.

kep96
Horthy Miklós, az ország hajójának kormányosa. Manno Miltiades propagandaplakátja 1919-ből. Forrás: napitortenelmiforras.blog.hu

A bevonulást követően a legfontosabb feladatnak a kaotikus állapotok megszüntetése, és egy-, az Antant számára is elfogadható tárgyalóképes kormány felállítása volt. A Huszár Károly kormányfővel 1919. november 24-én felállt „koncentrációs kormány” végre meghívást kapott a már január óta zajló békekonferenciára. A magyar delegáció tagjai 1920. január 5-én indultak el a Keleti pályaudvarról Párizsba, hogy ott képviseljék a magyar érdekeket. Az indulást nagy várakozás előzte meg, a delegációt a pályaudvar peronját ellepő népes tábor búcsúztatta.

Felhasznált és ajánlott irodalom:

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. 3. kiadás. Budapest, Osiris Kiadó, 2001. 132–141.

Romsics Ignác: Ellenforradalom és konszolidáció. Budapest, Gondolat Kiadó, 1982.

Bödők Gergely: Vörös és fehér – Terror, retorzió és számonkérés Magyarországon 1919–1921. Kommentár. 2011/3. 15–31. (http://kommentar.info.hu/attachment/0001/426_kommentar1103.pdf)

Avatar
1983-ban született Dunaszerdahelyen. A révkomáromi Selye János Gimnáziumban 2001-ben tett érettségit követően egyetemi tanulmányait a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte történelem-politológia szakon. 2012-től az egri Eszterházy Károly Főiskola doktorandusza. Érdeklődési területe az első világháború hatása, a magyarországi vörös-és fehérterror, a Magyarországi Tanácsköztársaság és a huszadik század első felének magyar történelme. Tanulmányai a Kommentár, a Múltunk, a Limes és a Rubicon folyóiratban jelentek meg, ez év nyarától a www.mandiner.hu internetes portálon is publikál. 2015 novemberétől a Mikes Kelemen Program clevelandi ösztöndíjasa.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.