A hanganyag meghallgatható a vasárnapi élőadás után itt is.
A trianoni békeszerződést követően a magyar gazdaság a háború előttinél sokkal kedvezőtlenebb helyzetbe került. Nyersanyaglelőhelyeinek, sóbányáinak és magashegyi erdőinek elvesztése mellet elkerültek az országtól a legjobb csallóközi és bácskai földek is. Mindezeken túl a békeszerződés még háborús jóvátétellel is sújtotta Magyarországot. A csökkenő életszínvonallal, költségvetési hiánnyal és súlyos inflációval küszködő ország a válságból való kilábaláshoz nemzetközi kölcsönre szorult. A Horthy-korszag gazdasága.
Magyarországtól az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződésben elkerült korábbi területének kétharmada, hatvanhárom vármegyéjéből mindössze tíz maradt érintetlen. A veszteség mértéke tragikus volt. Magyarország elveszítette nyersanyagbázisainak jelentős részét: nem maradt egyetlen sóbánya sem az országban, és elkerültek a felvidék arany és ezüstbányái is. Jelentős kárnak számított a háború előtt prosperáló erdélyi és felvidéki olajkutak elvesztése, amik szintén az utódállamokhoz kerültek. A vaskohászat 70%-a, a vasérctermelés 90%-a került idegen kézre. Súlyos csapás volt az állatállomány elvesztése, a magashegyi legelők és az erdők elkerülése. A bükkerdők 13%-a, a fenyőerdőknek pedig alig 3%-a maradt meg. A döntés következményei a közlekedés infrastruktúrájára is hatottak. A mozdonyok, a közutak és vasúthálózat 60%-a került a szomszédos országok birtokába, miközben például a vasúti eszközöket gyártó ipari kapacitás zöme megmaradt. Ez is mutatja, hogy a gazdaság szerkezetének megváltozása mellett súlyos aránytalanságok alakultak ki a feldolgozóipar és a nyersanyagbázisok tekintetében. Ha ez nem lett volna elég, a dualista időszak egységes piaca megszűnt, miközben az Osztrák-Magyar Monarchiára szabott ipari kapacitás megmaradt. Az ország szomszédai együttműködő partnerek helyett a gazdasági önellátásra törekvő, ellenséges Kisantant államok lettek.
A költségvetési hiányon a kormányzat – a korábbi gyakorlatnak megfelelően – fedezetlen papírpénz kibocsátásával igyekezett úrrá lenni, aminek következtében az infláció megugrott. A termelés visszaesésével az életszínvonal csökkent, a munkanélküliség pedig nőtt. Számítások szerint az első világháború előtt időszakhoz képest az ipari munkások életszínvonala 60–70%-al, a napszámosoké 70%-al, a tisztviselőké pedig több mint 80%-al csökkent. Eközben az ország súlyos szociális gondokkal is küzdöttt. A megszállt-, majd elcsatolt területekről érkező menekültek száma több, mint 420 ezerre tehető. Zömük az új államok által követelt hűségeskü megtagadásával tisztviselői, vagy korábbi állami hivatalnoki állását hagyta maga mögött, hogy Magyarországra meneküljenek. Családjaikkal sokszor hosszú hónapokig, esetleg évekig „parkoltak” valamelyik vasúti pályaudvar külső vágányán rostokló szükséglakássá alakított szerelvény kocsijában.
A gazdaság reorganizálásának első lépéseként felülbélegyezték a bankjegyeket, ezt követően pedig takarékosságot hirdettek és új adók kivetését határozták el. A Bethlen-kormány pénzügyminiszteréhez, Hegedüs Lóránthoz kötődik az a bevételek növelésére irányuló terv, amely a vagyonok egyszeri 5–20%-ának elvételét célozta. A szanálási terv sikertelensége miatt a pénzügyminiszter lemondott. Utóda, Kállay Tibor, szintén a belső erőforrásokra alapozva próbált a válságon úrrá lenni. Úgynevezett „szerves adóreformot” vezetett, a köznyelv által csak „B-listázásoknak” nevezett elbocsátásokkal pedig csökkentette az állami alkalmazottak számát. Ahhoz, hogy a válságból ki lehessen lábalni, valamiféle nemzetközi kölcsönhöz jutás elnegedhetetlennek látszott. A már Bethlen István vezette kormányzatnak sikerült elérnie, hogy a Népszövetség kedvezőtlen – 7,5%-os hitelre – Magyarországnak 307 millió aranykorona-kölcsön folyósított. Az ország szuverenitását jelentős mértékben csorbította, hogy a Népszövetség képviseletében egy Budapesten tevékenykedő főbiztos őrködött a magyar költségvetés fölött, aki zároltathatott is összegeket, új adókat vethetett ki, de meg is vétózhatta egyes pénzügyi tranzakciók lebonyolítását.
Az infláció legyűrésében kulcsszerepet játszott a Magyar Nemzeti Bank felállítása. Az új szerv lecserélte a koronát, Magyarország új pénzneme 1927. január 1-től a pengő lett.
A gazdaság talpraállításához elengedhetetlen volt az adók megnövelése, az állami szektort érintő további elbocsátások és fizetéscsökkentések is. 1924 nyarán például a nyugdíjakat 40%-al csökkentették. A lakosság adóterhei a háború előtti szinthez képest közel 60%-al nőttek. A közalkalmazottak száma a huszas évek közepére 150 ezer főre csökkent. A költségvetés először 1925-től nem volt veszteséges, ráadásul a kölcsönt sikerült hasznos beruházásokra fordítani. Az ország pénzügyeinek népszövetségi ellenőrzése ezért 1926-ban megszűnt.
A hazai ipar támogatásának céljából a kormányzat 1925-től új vámrendszert vezetett be, amelyben több, mint 40 ezer hazai árucikknek biztosított magas – 30%-os vámvédelmet. A huszas évek második felére az ország talpraállt. Leggyorsabban a textilipar és a papíripar fejlődött. A huszas években a hazai személyautó-gyártás visszafejlődött, de a dízelmotorok és a sokak által kedvelt Csepel-kerékpárok ekkor terjedtek el. A mezőgazdaság hozzájárulása a nemzeti jövedelemhez 1929-re 40%-ra csökkent. Ugyan a földreformmal igyekeztek a parasztság földigényét tompítani, korszerű-, az európai termelési kapacitásokkal versenyezni tudó birtokok nem jöttek létre. Azzal, hogy az ideálisnál sokkal kevesebb földet osztottak ki, a túlságosan sok igénylő között csak a törpegazdaságok számát növelték, korszerű birtokstruktúra nem alakult ki. Az állattenyésztés területén a haszonállatok száma visszaesett, a kisebb mennyiséget azonban igyekeztek minőségileg jobb állatállománnyal ellensúlyozni.
A motorkerékpárok száma megnőtt, de növekedett a személyautót használók köre is. A korszakban továbbra is domináns közlekedési eszköznek a vasút számított, és ez fokozatosan korszerűsítették. A „hagyományos” gőzmozdonyok mellett több szárnyvonalon már villamos mozdonyokat is üzembe állítottak. Fejlődött a hírközlés is: 1925-ben helyezték üzembe az első rádióközpontot Csepelen, majd a lakihegyi adót három évvel később. Komoly előrelépések történtek a villamosítás területén is, a harmincas évek közepére az összes település 30%-a volt már villamosárrammal ellátva. A gazdasági fejlődés üteme ekkor meghaladta az európai átlagot.
Az óvatos léptékű fejlődésnek végül az 1929-ben indult gazdasági válság vetett véget. A krízis következtében a mezőgazdasági termékek ára jelentősen zuhant: a búza nagykereskedelmi ára 65–70%-al, az állattenyésztésből származó termékeké közel 50%-al csökkent. A mezőgazdasági szereplők eladósodtak, azért a termelést inkább visszafogták. Csak egy beszédes adat: a traktorok száma 1929 és 1934 között a felére csökkent. De a mezőgazdaság mellett – ha nem is olyan radikális mértékben – a válság az ipart is sújtotta, átlagosan 20%-al visszavetve a termelést. Különösen a termelési eszközöket gyártó iparágak sínylették meg ezeket az éveket. Az egy főre jutó nemzeti jövedelem csökkent, egyes számítások szerint 7–11%-al. A válság mélypontja 1931-ben következett be, amikor a nemzetközi pénzügyi és hitelrendszer összeomlott. Ezzel Magyarország is elveszítette arany és devizatartalékait és közel került az államcsődhöz is. A válság óriási terhet jelentett a magyar társadalomnak is. Legrosszabb helyzetbe azok kerültek, akik még a kisebb fizetést biztosító állásukat is elveszítették. A munkanélküliek száma megnőtt és elérte a 250 ezer főt. Az elbocsátások következményeit nyomorenyhítő akciókkal: segélyek kiutalásával, szegényházak és népkonyhák felállításával igyekeztek mérsékelni. Az elégedetlenség növekvő mértékét jelezték a sztrájkok és munkásmegmozdulások is.
A válságból való kilábalás a harmincas évek elején indult el. A folyamatot nagyban segítette, hogy Magyarországnak végre sikerült mezőgazdasági termékei számára új piacokat találni. A magyar agrárexport célországai ettől kezdve Németország, Olaszország és Ausztria voltak. A legfontosabb külkereskedelmi partnerré a harmincas évek közepétől Németország vált, ahova szinte kizárólag mezőgazdasági termékeket szállítottak. Az évtized végén pedig már a magyar agrárexport háromnegyede került Németországba. A kedvezőbb körülményeknek köszönhetően a harmincas évek közepétől vált érezhetővé a válságból való kilábalás. Az ipari termelés 1937-ben már nemcsak elérte, de meg is haladta a válság előtti 1929-es szintet.
A nehézipar fejlődésének adott lendületet a Darányi Kálmán miniszterelnök által 1938-ban meghirdetett úgynevezett „győri program”. Az alábbiakban részletet hallhatunk a győri programról szóló 1938. évi XX. törvénycikk szövegéből: „Felhatalmaztatik a minisztérium, hogy honvédelmi, illetőleg légvédelmi célokra, utak és hidak építésére, az államvasutak és a hajózás, valamint a posta, távirda és távbeszélő felszerelésének és berendezésének fejlesztésére, a telepítés és házhelyszerzés előmozdítására, a mezőgazdasági termelés és értékesítés támogatására, az öntözéses gazdálkodás előmozdítása érdekében az 1937:XX. törvénycikkel elhatározott munkálatok tervszerű végrehajtására és más vízügyi beruházásokra, a mezőgazdasági szakképzés és a népoktatás céljait szolgáló iskolák, előadótermek és egyéb intézmények építésére és felszerelésére, a falu egészségügyi és szociális helyzetének emelése céljából az egészségügyi szervezet kiépítésére, egészséges ivóvízzel való ellátásra, bányászati és nyersanyagkutatásra, valamint a nyersanyagok felhasználásának előmozdítására és más közmunkákra, végül a mezőgazdasági hitel előmozdítására, az állami költségvetésekben megállapított összegeken felül, összesen mintegy Egyezer millió (1,000.000,000) P-t fordítson.”
Az átfogó gazdasági fejlesztési program futamidejét a miniszterelnök 5 évre tervezte. A magyar politikai elit is érezte, hogy a világpolitika fokozatosan újabb háború felé sodródik ezért igyekeztek a magyar haderőnek a trianoni békeszerződésben deklarált megszorításain lazítani. A Nemzeti Egység Pártjának 1938. március 5-i, győri nagygyűlésén deklarált terv a fegyverkezés nagyarányú támogatása mellett az 1 milliárd pengő 40%-át az infrastruktúra fejlesztésére, valamint a bányászat, a mezőgazdaság és az oktatás támogatására kívánta felhasználni. Ezt az állam államkölcsön kibocsátásával támogatta. Az összegnek a hadseregfejlesztésre fordított 60%-át ugyanakkor a legnagyobb adófizetőktől szedték be. A program mukahelyek teremtésével és piacok nyitásával sikerrel pezsdítette fel a magyar gazdaságot.
Magyarország gazdasága a vizsgált korszakban nagy utat járt be. Ebben a két évtizedben válság, szanálás, újabb válság és ismételt kilábalás követték egymást. A trianoni békeszerződés következményeihez képest, az országnak ezt a gazdasági teljesítményét – tekintettel a körülményekre – méltán tarthatjuk sikeresnek.
A hanganyag meghallgatható a vasárnapi élőadás után itt is.
Felhasznált és ajánlott irodalom:
- Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, 3. kiadás., Budapest, Osiris Kiadó, 2001. 154–174.
- Romsics Ignác: A Horthy-korszak. A gazdaság. (tankonyvtar.hu)
- A Horthy-korszak. A konszolidáció útján. (mek.oszk.hu)
