A hanganyag meghallgatható a vasárnapi élőadás után itt a weboldalon is.


Magyarország 1920-as közel 8 milliós lakossága 1941-re 9,3 millióra, a visszacsatolt területek lakosságával együtt pedig 14,6 millió főre nőtt. A magyar társadalom a korszakban továbbra is rendkívül differenciáltnak számított: a nagy-és középbirtokosok világa, a városi polgárok élethelyzete, a cselédek, az ipari munkások és a szegényparasztok viszonyai jelentősen eltértek. A hierarchikus társadalmi rendszerben az egymás mellett-, alatt-, és fölött élők életkörülményei és szokásai továbbra is élesen különböztek. A Horthy korszak társadalma.

Arisztokrata nyaralók a Tátrában. Forrás: index.hu
Arisztokrata nyaralók a Tátrában. Forrás: index.hu

Az 1920-as trianoni békeszerződés következtében Magyarország összlakossága 7,9 millióra csökkent. A nemzetiségi lakosság elkerülése mellett 3,2 millió magyar is az új határokon kívülre került. A határváltások következményeként a hazai nemzetiségek aránya az összlakosság 10%-ra csökkent. A békeszerződés jelentős mértékben módosította a lakosság felekezeti összetételét is: a katolikus vallásúak aránya 49%-ról – az összlakosság – 66%-ra nőtt, a reformátusoké pedig 14%-ról 21%-ra. Az evangélikusok aránya csak keveset módosult, a hazai zsidóságé pedig szinte semmit nem változott, és 5% körül mozgott.

A hazai társadalom hierarchikus szerkezete a korszakban mindvégig megmaradt. Ahogy a társadalmi rétegek és osztályok közötti viszonyokat az éles szemű, kiváló szociológus, Weis István, a magyar társadalomról szóló munkájában rögzítette: A régi mágnás lenézi az új bárót, sőt az ősmagyar családból származó indigénát is; a bankár vagy gyáros báró lenézi a tisztviselői arisztokráciát, azonban – nagyobb műveltségére vagy legalább munkateljesítményére hivatkozva – a régi grófot is; a felsőbb osztályok lenézik az elerőtlenedett, anyagi tönk szélére került középosztályt, amely nemcsak az alsóbb osztályokkal szemben érvényesíti olykor beteges hiúságként feltűnő és bántó, de csak külsőségekben érvényesülő osztálytudatát, hanem a mágnástisztelet ellenére felfelé is, bírálván a felsőbb osztályok önzését és élvezetvágyát; a földmíves lenézi a kereskedőt, a városi embert, a kabátosokat; ez legjobban megnyilvánul a módos nagyparasztoknál.”

A társadalom vezető pozícióit betöltő nagybirtokosok száma a határváltások következtében 750 körülire, az arisztokratáké 350-re csökkent. Az 1000 holdat is meghaladó földtulajdonnal rendelkező nagybirtokosok az összes föld 30%-át birtokolták. Az ő életviszonyaik látványosan alig sínylették meg a háborút és a forradalmakat: a fényűző palota, a nagyszámú személyzet, a rendszeres vadászatok és külföldi utak továbbra is szervesen hozzátartoztak életvitelükhöz. A nagybirtokos arisztokrácia mindvégig a Horthy-korszak támaszának számított. Tagjai közül Bethlen István, Teleki Pál és Károlyi Gyula még miniszterelnöki pozíciókat is vállaltak. Továbbra is hatalmas vagyonnal rendelkezett a katolikus egyház, amelynek birtokába mintegy 860 ezer hold föld tartozott. A döntően zsidó hátterű vagyonos nagypolgárság képviselői pozícióikat és a döntésekbe való beleszólási erejüket tekintve megerősödtek és fokozatosan a hagyományos elit mellé kerültek.

A Zichy család tagjai. Forrás: index.hu
A Zichy család tagjai. Forrás: index.hu

A gyűjtőfogalomként használt úgynevezett „középosztályhoz” az összlakosság 9%-a volt sorolható, amelyeknek száma – családtagjaikkal együtt – 800 ezer fő körül mozgott. A csoport élén álló – a szintén nagy földvagyonnal rendelkező – úri középosztály tagjai közül emelkedett kormányzói pozícióba Horthy Miklós is, de a hozzájuk tartozók közül nagyon sokan foglaltak el minisztériumi vagy államigazgatási tisztségeket, és többnyire őket találjuk a csendőrség és a hadsereg vezető pozícióinak birtokosai között is. A csoporthoz tarzozott a városi polgárság is, amelynek viszonyai keveset változtak – és keresetük viszonylagosan gondtalan életet tett lehetővé. A tisztviselők, orvosok, ügyvédek, művészek, írók és más értelmiségiek életviteléhez a 4-5 szobás nagypolgári lakás, a cselédtartás és a nyaralás szervesen hozzátartozott. A középosztály alsóbb csoportjait ugyanakkor a felettük lévőknek az „igazi” urakkal konkuráló életformája nem jellemezte, zömük ehelyett inkább kétszobás lakásban élt és mindennapi megélhetését is igencsak spórolósan biztosította. Az urakhoz és uriemberekhez változatos – és már ekkor is igencsak korszerűtlennek számító – jelzőkkel lehetett csak közelíteni. A megszólítónak el kellett tudni döntenie, hogy az adott személyt tekintetes, nagyságos, méltóságos vagy kegyelmes úrnak vagy asszonynak szólítja, ha pedig az illető főnemes volt, akkor mindehhez még a gróf úr, vagy báró úr megnevezés is dukált.

A társadalom jelentős részét – mintegy 90%-át ugyanakkor nem az urak –, hanem az alatuk lévő rétegek alkották. Közülük is leginkább az összlakosság mintegy 15%-át kitevő kispolgárok éltek még többé-kevésbé elfogadható – de hullámzó – életnívón. Kisiparost, kiskereskedőt, altisztet, házmestert, postást, kalauzt és csendőrt egyaránt találunk körükben.

Spiesz Ádám vendéglője Bonyhádon. Forrás: arch.et.bme.hu
Spiesz Ádám vendéglője Bonyhádon. Forrás: arch.et.bme.hu

Az első világháború alatt felerősödött, a forradalmak következtében pedig igazán hangsúlyossá vált antiszemitizmus a Horthy-korszak egyik jellemző jelensége volt, amely a gazdasági válság következtében erősödött meg újra. A kormányzat 1938–39-ben két zsidótörvényt is hozott. Az első – az 1938. évi XV. – 20%-ban maximalizálta az üzleti és kereskedelmi alkalmazottak, az újságírók, ügyvédek, orvosok és mérnökök között az izraelita vallásúak megengedett arányát. A faji alapon álló 1939. évi IV. tc. – a 2. zsidótörvény – pedig a sajtó-, színház-, mérnök-, és orvosi kamarák zsidó tagjainak számát fokozatosan 6%-ra kívánta szorítani. Zsidónak a törvény szerint az számított akinek az egyik szülője, vagy legalább két nagyszülője az volt.

A lakosság felét a korszakban a parasztság tette ki, amely rétek szintén jelentősen differenciált volt. Felül a néhány holdas gazdagparasztok, középütt a törpebirtokosok, alul pedig a nincstelen napszámosok és a földnélküli a zsellérek álltak. A legalul lévők világában a nélkülözés mindennapos eseménynek számított. A már említett Weis István a falusiak körülményeit így fogalmazta meg: „Nem a nagy városok bérkaszárnyáiban van a legkiáltóbb nyomor, hanem a falusi kisviskókban, ahol ősztől tavaszig ritkán és alig fűtött kemence melegének illúziójánál, sötétségben, csupán a legszükségesebb élelmiszerekre utalva tengődik sok százezer magyar munkás-család. A falun hiányzanak azok a jótékonysági intézmények, amelyek a városi nyomornak legalább legkiáltóbb eseteivel foglalkozhatnak; a kispolgári rétegekben elhelyezkedett földmívesek szolidaritás érzése még sokkal fejletlenebb, semhogy a segítésnek és közös érdekeknek tudatára ébrednének.”Ugyanakkor a korszakban a paraszti rétegek életviszonyait is elérte az óvatos modernizálódás, és életkörülményeik, ha lassan is, változtak. A gazdagparasztság tagjai számára már lehetővé vált az is, hogy tehetséges fiaikat gazdasági főiskolára, vagy gimnáziumba, leányaikat polgáriba irassák. Legrosszabb helyzetben az uradalmi cselédek és a napszámosok voltak. A cselédek munkájukért szerény bért, meghatározott gabonát és némi föld illetményt kaptak, ami a korszakban némiképp emelkedett. Ráadásul őket is elérte a kötelező baleset-és betegbiztosítás. A napszámosok száma mintegy kétszázezerrel csökkent de a harmincas években a családtagjaikkal együtt körülbelül félmillió körül mozgott. Ők voltak a legrosszabb helyzetben, és amellett, hogy a mindennapi betevő biztosítása is komoly feladatot jelentett a családoknak. Helyzetüket még az is nehezítette, hogy a biztosítás jelentette viszonylagos biztonság rájuk 1938-ig nem terjedt ki. „Alig van valami szomorúbb, meghatóbb látvány, mint ennek a másfélmillió embernek vergődése és hősi életküzdelme. Minden természeti és közéleti tényező összefogott ellenük: ennek dacára boldogulnak, szaporodnak, lépésről-lépésre foglalják a földet, kultúrát teremtenek ők, akik maguk is kultúrátlanok és csak életösztönükre, természetes tehetségeikre támaszkodhatnak.” – írta ennek a rétegnek a szívós küzdelméről Weis.

Aratók. Forrás: magyarhirlap.hu
Aratók. Forrás: magyarhirlap.hu

A városi munkások közé 1930-ra az összes kereső negyede, az évtized végére pedig közel harmada tartozott. Zömük ipari munkás volt, a bányászok száma mintegy 34 ezerre rúgott. Azonban még a legrosszabbul kereső városi munkás fizetése is meghaladta a mezőgazdasági zsellérét. 1928-ban ráadásul bevezették a kötelező öregségi, rokkantsági, özvegységi és árvaházi biztosítást is, amelyre minden 65 évnél idősebb dolgozó jogosult volt, ha munkáltatója legalább 7,5 évig fizette utána a járulékokat. A korábbi 9–12 óra helyett a 8 órás munkaidőt és a fizetett szabadságot 1937-ben vezették be. A sokgyermekes családok lakáshoz való juttatását a kormányzat az 1940-ben indult Országos Nép-és Családvédelmi Alap felállításával igyekezett elősegíteni. Négy év alatt az ilyen felépített – úgynevezett ONCSA – házak száma a 12 ezret is meghaladta.

„Beszkárti” (Budapest Székesfőváros Közlekedési Részvénytársaság– BSzKRt) munkások az 1910-es években. Forrás: tankonyvtar.hu
„Beszkárti” (Budapest Székesfőváros Közlekedési Részvénytársaság– BSzKRt) munkások az 1910-es években. Forrás: tankonyvtar.hu

A Horthy-korszak harmincas éveiben haladta meg a főváros lakossága az 1 millió főt. Ezzel Budapest lakossága az összlakosság 18%-át adta. 100 ezer főnél is többet számláló város kettő volt még az országban: Szeged és Debrecen, és több mint 40 város lakóinak száma mozgott 20 és 100 ezer fő között. Az ország lakosainak közel kétharmada, ugyanakkor továbbra is valamelyik faluban élt. A falvak száma egyébként meghaladta a háromezret. A legrosszabb helyzetben azok éltek, akik „papíron” ugyan valamely faluban vagy városban laktak, valójában azonban egy kültelki tanyán tengették életüket. A lakóhely milyensége természetesen jelentősen hatott az életminőség milyenségére is. Budapesten a kocsik mellett buszok, villamosok és taxik közlekedtek, míg vidéken a századelőhöz képest alig történt változás. A fővárosban koncentrálódott a buzsközlekedés közel harmada, villamos pedig Budapest kivételével hat városban – köztük Debrecenben, Miskolcon, Szegeden és Pécsett – közlekedett. De a lakások is éles eltérést mutatnak. Amíg a fővárosban és a nagyobb városokban már alig volt fellelhető egy-egy döngölt padlójú és vályogfalú ház, némely vidéki városban ez még mindig gyakorinak számított, sőt a Duna–Tisza-köze és a Tiszántúl mezővárosaiban – amelyekhez kataszterileg nagy külterületek is tartoztak  – ez elérte és meghaladta az összes ház kétharmadát is. A modernizáció minden áldásos velejárója – a vezetékes víznek, a gáznak és a villanynak a bevezetése –  a korszakban elindult, de ebben a korszak végéig is óriási különbségek maradtak. Amíg a főváros lakásainak 83%-ában volt villany, a vidéki városokéban csak 52% volt. Budapest lakásainak 85%-ában volt vezetékes víz, ez vidéken csak 25% volt. Legrosszabb mutató az ország településeinek a gázzal való ellátottságában mutatható ki, amely összesítve az 1%-ot tette ki.

A budapesti Kálvin tér az 1920-as években. Forrás: budapest-anno.blog.hu
A budapesti Kálvin tér az 1920-as években. Forrás: budapest-anno.blog.hu

A korszak a közegészségügy területén is komoly előrelépést hozott. A háború előtti időhöz képest 1938-ra a 100 ezer lakosra jutó orvosok száma majdnem megnégyszereződött, és elérte a 117 főt. Az orvosok harmada ugyanakkor a fővárosban praktizáld és számos településen egy orvos sem dolgozott. Vidéken így megnőtt a népegészségügyi szolgálatoknak a szerepe. Ezek egyike, a zöldkeresztes mozgalom 1927-ben alakult meg, egy évtizeddel később pedig már majdnem 1,5 millió fő számára biztosította a legalapvetőbb egészségügyi vizsgálatokat.

Családi ünnep tanyán az 1920-as években. Forrás: sulinet.hu
Családi ünnep tanyán az 1920-as években. Forrás: sulinet.hu

A Horthy-korszak társadalma felemás képet mutat. Számos vonásában továbbéltek a háború előtti világ berögzült struktúrái és mintái, ugyanakkor kisebb-nagyobb változások, óvatos modernizáció és urbanizálódás is lezajlott. Az „urak” és a „kendek” világa mindvégig teljesen különbözött. A leggazdagabb arisztokraták és a legszegényebb vidékeken élők tanyasi lakossága továbbra is két külön világban élt, amelyeket némileg közelíteni egymáshoz igen, áthidalni azonban nem lehetett.

Felhasznált és ajánlott irodalom:

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, 3. kiadás, Budapest, Osiris kiadó

Weis István: A mai magyar társadalom. Budapest, Magyar Szemle Társaság, 1930.

Társadalom, életmód és életviszonyok a Horthy-korszakban.

Magyar évszázadok. A Horthy korszak szociálpolitikája. (https://www.youtube.com/watch?v=mdwBEi0qKrI)

A hanganyag meghallgatható a vasárnapi élőadás után itt a weboldalon is.

Avatar
1983-ban született Dunaszerdahelyen. A révkomáromi Selye János Gimnáziumban 2001-ben tett érettségit követően egyetemi tanulmányait a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte történelem-politológia szakon. 2012-től az egri Eszterházy Károly Főiskola doktorandusza. Érdeklődési területe az első világháború hatása, a magyarországi vörös-és fehérterror, a Magyarországi Tanácsköztársaság és a huszadik század első felének magyar történelme. Tanulmányai a Kommentár, a Múltunk, a Limes és a Rubicon folyóiratban jelentek meg, ez év nyarától a www.mandiner.hu internetes portálon is publikál. 2015 novemberétől a Mikes Kelemen Program clevelandi ösztöndíjasa.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.