17. A Horthy-korszak 5. (Kultúra, művelődés, szórakozás)

Folyamatosság és változás. Ezekkel a fogalmakkal lehetne nagyvonalakban a két világháború közötti Magyarország kulturális életét jellemezni. Folyamatosság, hisz a Horthy-korszak sok mindent megőrzött az első világháború előtti idők – és a századforduló – világának irodalmi tradicionalizmusából. És változás, hisz a háborús évek és a forradalmi időkben teret nyert szocialista avantgárd mellett a polgári radikális szerzők által képviselt irodalmi irányzatok is nagy súllyal jelentek meg.

Az irodalom legerősebb irányzata mindvégig a konzervativizmus volt, amely a kormányzat ellenforradalmi ízlésvilágát és keresztény nemzeti revizionizmusát is képviselte. A korszak legelismertebb írójának, – ahogy emlegették: „írófejedelmének” – Herczeg Ferenc számított, akinek történelmi regényei és színműi az úri középosztály legtöbbet olvasott könyvei voltak. Munkásságáért a kormányzat is többször is kitüntette, a Magyar Tudományos Akadémia pedig 1925-ben – Az élet kapuja című történelmi regényéért – még Nobel-díjra is jelölte. Az általa közel ötven éven át szerkesztett Új Idők című lap előfizetőinek száma meghaladta a 30 ezret is, ami példátlanul magasnak számított. Az elismertsége miatt Herczeg a harmincas évek elejétől a Magyar Revíziós Liga elnöki tisztét is betöltötte. Az általa képviselt „ókonzervativizmus” mellett az 1923 januárjában indult Napkelet folyóirat körül csoportosultak az újkonzervatív irányzat képviselői. A „keresztény” és „nemzeti” szellemben íródott új lap indítását a kultúrpolitika részéről maga Klebelsberg Kunó vallás-és közoktatásügyi miniszter kezdeményezte.  Már a folyóirat címe is „mutatta”, hogy szerzői radikálisan szembehelyezkedtek a Nyugat folyóirat köré szerveződött „modernebb” és demokratikusabb elveket hirdető írókkal.

Az irodalmi élet legjelentősebb lapjának ugyanakkor továbbra is a Nyugat számított, amelynek szerzőgárdájából Ignotus az első forradalom alatt Svájcba utazott, Ady pedig elhunyt 1919-ben. Ugyanekkortól vette át Osvát Ernő szerkesztői helyét Babits Mihály. És továbbra is publikált itt Móricz Zsigmond is. A huszas években tűntek fel a folyóirat második nemzedékéhez tartozók közül – Tamási Áron, Gelléri Andor Endre, Zelk Zoltán és Szabó Lőrinc is. A gazdasági válság időszakát a lap csak nehezen tudta áthidalni, komolyan felmerült még a megszűnés lehetősége is. 1933-tól a lapot Babits már egyedül szerkeszti, nagy veszteség ugyanebben az évben Krúdy Gyula halála. A harmincas éveket a széppróza művelői helyett a Nyugat újabb nemzedékének költői dominálják. Ebben az évtizedben publikál itt Vas István, Weöres Sándor, Radnóti Miklós, ottlik Géza és Jékely Zoltán is. A folyóirat 1941-ben, Magyarország második világháborúba való belépésének – és Babits halálának – évében szűnt meg. Utóda az Illyés Gyula és Schöpflin Aladár által szerkesztett Magyar Csillag lett.

A harmincas években tűntek fel az új modernizációs irányzatnak, a falukutató népi mozgalomnak a képviselői. Szerzői egyfajta harmadikutas politikát képviseltek és a szegényparasztság nyomorúgásos viszonyainak a bemutatására vállalkoztak. Emellett egyszerre kívántak a magyarság szociális és nemzeti problémáira is megoldást találni. A legtöbben maguk is falusi sorból származtak és szimpátiával – többnyire szubjektíven – fordultak a paraszti világ felé. Szabó Lőrinc Aszfalt és föld című 1935-ös írásában a falu világát a városéval összevetve az előbbi előnyeit hangsúlyozta. „A nagy szabad terek, a felhők, az eső, a nap, a virágos mezők és dombok, a folyók, erdők, az ég mosolya és haragja, az egész föld éppoly rejtelmes erővel és sokkal régebben hatnak a lélekre, mint a város aránylag fiatal csodái.” Szellemi útravalót leginkább Szabó Dezsőtől, Ady Endrétől és Kodály Zoltán munkásságától nyertek. A maga nemében heterogén csoport tagjai között ott találjuk Veres Pétert, Féja Gézát, Illyés Gyulát, Erdei Ferencet, de Bibó Istvánt, Kovács Imrét, Németh Lászlót is. A harmincas években fokozatosan Móricz Zsigmond is egyre inkább azonosul velük. Az elnevezésük Németh Lászlótól származott, aki egyik, 1929. februári írásának címének már a „Népi író-t” adta. Tamási Áron egy 1935-ben vele készült beszélgetésben így fogalmazta meg a népi írók előnyeit: „A népet az jellemzi, hogy emberibb, mint a többi osztály, látóköre egyetemesebb, a világot a maga teljességében látja. Az új népi írók a népi szellemet a legművészibb s a legmodernebb formában fejezik ki. Nincs szükségük magyarkodásra, a magyarságot az emberen keresztül látják, éppen ezért ők a legeurópaiabbak. […]A nép élete – mondja – gazdag és széles, Isten és a csillagok éppen úgy élnek benne, mint a valóságos lények. A népi író éppen ezért csak egyetemes arcú műveket bír alkotni. Más a „proletárirodalom”: a munkás élet szegényebb, szűkebb, s ez meg is látszik az egész proletárirodalmon és művészeten.”

A politikai baloldalhoz kapcsolódott az avantgárd irányzata, amelynek szerzői a Ma és a Munka című folyóiratok körül csoportosultak. Céljuk a társadalomnak és az embernek egy „szociálisan igazságosabb” formára való átformálása volt. Legfontosabb képviselőjük az ezeket a  lapokat is szerkesztő Kassák Lajos volt. Az Érsekújváron született szerző háború alatt írt antimilitarista lapjait betiltották, a Tanácsköztársaság bukása után börtönben ült, majd Bécsbe emigrált, az osztrák fővárosból pedig csak 1927-ben jött haza. Az egy évvel később indult – 1939-ig megjelenő – Munka című lap céljának azt tartotta, hogy helyet adjon „a társadalmi fejlődést szolgáló, az ember szocialista gondolatait és érzéseit kiszélesítő és elmélyítő kultúr és civilizációs produktumoknak és politikai észrevételeknek”. A népi írók szociográfiáikban többnyire élesen szembehelyezkedtek a Horthy-korszak „úri” és „városi” világával, így az ezt megtestesítő Nyugat és a Napkelet konzervatív, polgári és polgári radikális szerzőivel. A kialakult népi-urbánus vita végigkísérte a korszakot. A vitának nem volt központi témája, de hangsúlyos elemeként jelent meg benne a hazai zsidókérdés és az erről folytatott polémia is. Az értékítéletek különbözősége így antiszemita–filoszemita szembenállást is takart.

A korszakban egyre többen olvastak szépirodalmat: a kiadott könyvek száma a háború előtti időkhöz képest a korszak végére megduplázódott és 1941-re elérte az évi 5000 példányt is. A példányszámot megnézve ugyanakkor azt láthatjuk, hogy a kiadott kötetek zöme – mintegy 70%-a – nem az igényesebb szépirodalmi munkáihoz, hanem az olcsóbb – a szórakoztatás igényeit jobban kielégítő – ponyvairodalomhoz tartozott. A magyar irodalom legkedveltebb szerzőjének továbbra is Jókai Mór számított, de sokan olvasták Gárdonyi Géza, Zilahy Lajos, Herczeg Ferenc, Mikszáth Kálmán és Arany János munkáit is. Kiszélesedett az újságolvasók köre is. A harmincas évek végére már majdnem kétezerre nőtt a különböző újságok és lapok száma , ezek zöme – mintegy 70%-a – ugyanakkor a fővárosban jelent meg. Legkedveltebb lapoknak Az Est, a Pesti Hírlap és az Új Nemzedék számítottak. Vidéken pedig a legkeresettebbek a képekkel és humoros történetekkel teletűzdelt kalendáriumok voltak.

A komolyzenében a korszak kiemelt szerzőinek számított Kodály Zoltán és Bartók Béla is. A Psalmus hungaricus kompozíciójának szerzője, Kodály,  és a Kátpát-medence népeinek folklórvilágára építő Cantata profanát jegyző Bartók munkásságát 1930-ban Corvin díjjal ismerték el. Továbbra is népszerűnek számított az operett, noha a háború előtti sikereit a műfaj nem tudta megközelíteni. Az operettszerzők közül Lehár Ferenc és Kálmán Imre mellett sikert arattak a dzsessz zenei világából is táplálkozó Ábrahám Pál könnyűzenés darabjai, Fényes Szabolcs klasszikus darabjai, valamint Zerkovitz Béla és Farkas Imre pesties, magyaros tematikái. Reneszánszukat élték viszont a népies műdalok és a nóták is. Már a világháborút követően megjelent a New Orleansból  és Chicagóból világhódító útjára indult dzsessz is. Ez különösen az országban vendégszereplő külföldi zenészek, a nagyobb kereskedésekben kapható gramofonlemezek és az itthon is vetített külföldi filmek slágerei hatására terjedt el. Emellett a divatos szórakozóhelyeken egyre többen táncoltak swinget, a charlestont, foxtrottot, rumbát és a tangót is.

Az építészetben terjedt a konzervatív szellemű historizmus és az eklektika is, de továbbra is születtek a szecesszió modernebb stílusjegyeit hordozó épületek is. A mondernebb építészet előretörését jelzi a Magyarországon a huszas évek végétől fokozatosan terjedő Bauhaus, amelynek hazai gyökereire nagyban hatottak az avantgárd szellemű szerzők elképzelései a dekorativitás helyett a célszerűség irányába elmozduló építkezési formák fontosságáról. A gazdaságosabban kivitelezhető és olcsóbb családi „minimál-házak” szép példáját mutatják a Napraforgó utcában felépített – más-más építészek által tervezett – mintalakótelep házai.

A festészetben meghatározó irányzatok között találjuk az Aba Novák Vilmos és Molnár C. Pál által űzött, a szobrászatban Pátzay Pál által képviselt „római iskola” művészetét, amely leginkább az olasz neoklasszicizmus hagyományára épített. A festészetben pedig továbbélt a még a Monarchiában létrejött nagybányai iskola hagyománya is. De új művészeti tematikák is létrejöttek. Ezek egyike a népi írókhoz hasonaltosan falu világának a festészetben való megörökítését szorgalmazó úgynevezett alföldi iskola volt.

A korszak legkedveltebb kikapcsolódási és szórakozási formája a mozi volt. A nemzeti filmgyártás 1925-ben került állami kézbe, 1928-ban pedig létrejött a Hunnia Filmgyár Rt., amelynek feladata a hazai játékfilmgyártás irányítása lett. Az első hangosfilmet 1929-ben mutatták be Magyarországon. A mozik iránt növekvő igényt mutatja, hogy a mozgóképszínházak száma a korszak végére megduplázódott, ráadásul falvakban is rendeztek alkalmi filmvetítéseket. Ezt segítette az is, hogy a jegyek olcsók voltak. A bemutatott filmek többsége ugyanakkor nem hazai készítséű volt, hanem leginkább amerikai, német, francia és brit produkciók. A hazai jétékfilmgyártás a harmincas években futott be. 1931-ben mutatták be az azóta is nagy sikernek örvendő vígjátékot, a Hyppolit a lakájt, amelyben a polgár prototípusát Kabos Gyula alakította. Az 1934-ben bemutatott Meseautó sikere azonban még a Hyppolitén is túltett. A könnyen emészthető és jobbára sablonkarakterekkel dolgozó produkciók mellett a korszak végén már maradandóbb művészi jegyeket hordozó és mélyebb erkölcsi tanulságokat is felmutató film is született. A Szőts István által rendezett – 1942-ben bemutatott – Emberek a havason a hazai siker mellett a velencei filmfesztivál első díját is elnyerte.

A film mellett gyorsan terjedt a rádiózás is, elsősorban a középrétegek körében. Csak a harmicnas évektől, az olcsóbb rádiók elterjedését követően jutott el egyre nagyobb számban a hírközlés eme formája a falvak lakosságához, ott is jó ideig még nem egyénileg, hanem összegyűlve, közösen hallgatták.

A Horthy-korszak számít a szabadidő aktív testmozgással való eltöltése, azaz a sport elterjedése időszakának is. Több ezer sportkomplexum épült: pályák, céllövöldék, tenisz- és futballpályák, tornatermek és uszodák is. Ezeknek köszönhetően a sport a kevesek hobbijából tömegessé vált. 1941-re a fővárosban felépült a Nemzeti Sportcsarnok. Az ország sporthatalmi státuszát jelezték a korszak olimpiai játékain szerzett érmek is. Az 1928-as amszterdami nyári olimpiai játékokon Magyarország 4 aranyat, 1932-ben Los-angelesben már 6-ot, az 1936-os berlini olimpiai játékokon pedig már 15 érmet, ebből 10 aranyat szerzett. Az aranyérmek számát tekintve az ország az éremtáblázat 3. helyét foglalta el.

A sport terén elért sikerek az első világháború következményeit figyelembe véve, egy akkora országtól, mint amekkora Magyarország volt óriási teljesítménynek számítottak.

Felhasznált irodalom:

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, 3. kiadás, Budapest, Osiris Kiadó, 2001. 206–222.

Magyarország politikai és szellemi élete a két világháború közötti években. (http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/tarsadalomtudomanyok/tortenelem/az-i-vilaghaborutol-a-ketpolusu-vilag-felbomlasaig/magyarorszag-politikai-es-szellemi-elete-a-ket-vilaghaboru-kozotti-evekben/a-horthy-rendszer-szellemi-elete-oktatas)

Romsics Ignác: Kultúra, művelődés, szórakozás