A trianoni békeszerződés rendelkezéseinek következtében mintegy 3,2 millió magyar került az új határokon túlra. Közülük egymillió Csehszlovákia, 1,6 millió Románia, félmillió a Szerb-Horvát-Szlovén királyság keretei közé, mintegy 70 ezren pedig Ausztriába. Ez utóbbi állam kivételével különféle diszkriminatív intézkedéseknek voltak kitéve. Az elnyomásukat, politikai-, nyelvi-, gazdasági háttérbe szorításukat és kulturális lehetőségeik korlátozását önszerveződéssel és kisebbségvédelmi jogok garanciáival igyekeztek tompítani. A határontúli magyar kisebbségek története a két világháború között.

Magyar nemzetiségek 1920-ban
Magyar nemzetiségek 1920-ban – Forrás: atankonyvontul.wordpress.com

A területi veszteségeken túlmenően az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés legnagyobb horderejű – és Magyarországon talán a legnagyobb sokkot okozó – döntése volt, hogy több, mint 3,2 millió magyart is határokon túlra csatolt. Az új országokba került mintegy 10,6 milliónyi lakosnak 30%-át tették ki magyar nemzetiségűek. Ők az elcsatolásukat követően önálló magyar intézményrendszer kiépítésére vagy megerősítésére kényszerültek.

Pozsony (Mihály kapu utca)
Pozsony (Mihály kapu utca) – Forrás: csemadok.sk

Az első Csehszlovák köztársaság 1918. október 28-án alakult meg. Bár az adminisztratív módon „idekerült” felvidéki magyarok száma egymillió hetvenezer főt tett ki, az ország legnagyobb kisebbségét nem a magyarok, hanem a mintegy 25%-ot kitevő németség alkotta. A 3 millió főt is meghaladó németség mellett a szlovák lakosság száma 2 millió körüli volt, akik az összalkosság 15%-át alkották. A magyar nemzetiség tagjai közül majdnem 900 ezer Szlovákiában, mintegy 180 ezer fő pedig Kárpátalján élt, összességében 90%-uk a magyar határ mentén. Az ország Prága központtal egyközpontú maradt és nem teljesültek az 1918-ban lefektett elvek közül az sem, amelyik a szlovákság autonómiáját ígérte, a Prága központú kormányzat célja ugyanis a csehszlovák nemzetállam felépítése volt. Az 1919. szeptemberében aláírt Saint Germain-i szerződés értelmében Csehszlovákia garanciát vállalt a kisebbségvédelmi jogok betartatására, és Kárpátalja autonómiájára. A felvidéki magyarok számára a legfontosabb feladat a saját intézményrendszer létrehozása volt. A felvidéki magyar politizálásnak három ága volt. A Szüllő Géza vezette Országos Keresztényszocialista Párt szavazói bázisát többnyire katolikusok adták. A reformátusok leginkább a Magyar Nemzeti Pártra szavaztak, amelynek élén Szent-Iványi József állt.

Esterházy János
Esterházy János – Forrás: ujszo.com

A két párt 1936-os egyesülésével alakult meg az Egységes Magyar Párt, Jaross Andor vezetésével és Esterházy János ügyvezetői tevékenységével. Mivel az országban működő Csehszlovák Kommunista Párt programjában a nemzetiségek önrendelkezési jogainak érvényesítése és a földreform igazságatalanságainak a hangoztatása is szerepet kapott, többen ideszavaztak. De voltak hívei – ha nem is sok – az úgynevezett aktivista politizálásnak is. Ők nem önálló magyar pártok működésében, hanem már létező nagyobb csehszlovák pártokon belüli magyar szekciók érdekérvényesítő képességében  bíztak. A parlamenti képviselet mellett a régióban stabilabb gazdasági helyzet és liberálisabb közélet érvényesült, mint a környező országokban. Az országban általános és titkos választójog alapján szavaztak és az egyéni szabadságjogok is jobban érvényesültek, mint másutt, ez pedig jól működő szociális rendszerrel kiegészült. Az anyanyelvi oktatás a magyar nyelhatáron belül többnyire megmaradt, a gimnáziumok és szakiskolák kis száma mellett a legnagyobb gondot a magyar felsőoktatási intézmények hiánya jelentette. Az országban két évtized alatt a magyar kisebbség megfogyatkozott: Szlovákiában arányuk az 1921-es 21%-ról, 1938-ra 17%-ra csökkent. Különösen a nagyvárosok ürültek ki: Pozsonyban és Kassán a magyarok aránya 20% alá, Érsekújváron, Rozsnyón, Rimaszombatban 50% alá csökkent.

Kassa, képeslapon
Kassa, képeslapon – Forrás: zbieramtemafila.sk

A nyelvtörvény – még ennek következetlen betartatása – mellett is súlyos hátrányokat okozott a hagyományos megyerendszer átszabása, valamint a nagybirtokokat felosztó földreform is. Az új földekből ugyanis a magyar nemzetiségű lakosok alig részesültek. A magyaroktól ráadásul hűségesküt követeltek. Az állam szempontjából fontos állásokból és hivatalokból – a vasutak, a posták, az üzemek, a közigazgatás és a tanári kar állományából – a szlovákiai magyarokat kiszorították. A magyar identitás fenntartásához nélkülözhetetlen jelképeket pedig, mint amilyen a magyar himnusz éneklése, a trikolór kitűzése és a nemzeti ünnepek tartása volt, betiltották; aki pedig ezekkel az irredenta jelképnek tekintett elemekkel élt, megbüntették.

A régi Ungvár
A régi Ungvár – Forrás: bdk.blog.hu

Kárpátalja, a régió legfejletlenebb részeként szintén Csehszlovákiához tartozott. Gazdasági elmaradottságát jól jelzi, hogy az iparban 10% körüli, a kereskedelemben dolgozóké pedig még ennek is csak a fele volt. Itt volt a legmagasabb az analfabetizmus aránya is. A korszakban ugyanakkor történtek beruházások, leginkább az infrastruktúrában. A kárpátaljai magyar pártok a szlovákiai magyar pártokkal ugyan együttműködtek, azoktól elkülönülve politizáltak. A földreform során a magyaroktól elvett földeket ruszin és cseh parasztok között osztották szét, és cseh lakosok betelepítésével telepesfalvakat is létrehoztak. Az ígéret ellenére a régió nem kapott autonómiát, 1928-ban csak Csehszlovákia egyik tartománya lett, amit Prágából kinevezett kormányzó irányított. Ungvár és Munkács városai számítottak a régió központjainak, a magyar jellegét legtovább őrző Beregszászt viszont nagyközséggé fokozták le. Az 1930-as népszámlálás szerint 750 ezer lakosa volt, ebből ruszin 450 ezer, magyar 110 ezer, zsidó pedig 91 ezer volt. Az első bécsi döntéssel 1938. november 2-án területének mintegy egyötöde, a déli sávja, újra Magyarországhoz került.

A beregszászi nagyzsinagóga, képeslapon
A beregszászi nagyzsinagóga, képeslapon – Forrás: karpatalja.blog.hu

Romániában, amelyben a magyar különállóságnak – a Felvidéktől eltérően voltak hagyományai – változó intenzitású, de még a csehszlováknál is diszkriminatívabb politika érvényesült. A mintegy 15 milliós összlakosságból a románok az ország összlakosságának több mint kétharmadát adták. Mellettük a legnagyobb kissebbség a magyarok voltak – 1938-ban – 8%-al, majd a németajkú szászok következtek 4%-al. Ugyanakkor a román többség mellett Erdélyben a magyarok aránya elérte a 30%-ot. 1918–1922 között közel 200 ezer magyar menekült át Magyarországra. A román állami nemzetépítés modellje a 19. századi francia homogén nemzetállam mintája volt. 1923-ban a román állam egységes nemzetállammá nyilvánította Romániát, a döntés pedig az 1918. december 1-ei gyulafehérvári nyilatkozatban megígért nemzetiségi jogokkal is szembement.

Kolozsvár légifelvételen (1930 körül)
Kolozsvár légifelvételen (1930 körül) – Forrás: wikimedia.org

1924-ben újabb jogi diszkrimináció következett: az állampolgársági törvény. Ez az állampolgárság kritériumaként legalább négy év folyamatos egyhelyben lakást írt elő. A diszkriminatív jogszabályok sorát gazdagították azok a harmincas években hozott rendelkezések is, amelyek több vállalatot, bankot és üzemet utasítottak arra, hogy vezetőiknek legalább 50, dolgozóiknak pedig legalább 80%-a román nemzetiségű legyen. A városi és megyei közhivatalokban, a postaforgalomban, a kereskedelmi könyvelésben és az igazságszolgáltatásban pedig a román államnyelv használata vált kötelezővé. Ahogy Iuliu Maniu, jogász, későbbi miniszterelnök fogalmazott: „A román nemzeti állam szempontjából, illetve az állam területi épségének biztosítása és nemzeti jellegének megőrzése céljából […]a következő lépések szükségesek: 1. Az állam hivatalos nyelve legyen a román nyelv. 2. A központi kormányzat, a törvényhozás, valamint a központi államvezetés és intézményei hivatalos nyelve legyen a román nyelv. […] Semmilyen anyagi eszközt nem kímélve, az államnak minden hatalmát külön korlátozás nélkül igénybe kell venni annak érdekében, hogy a román tudomány, művészet és irodalom, illetve ezek bármely megnyilvánulási formáját az ország egész területén szétterjessze és ismertté tegye […].” A legsúlyosabb csapás azonban a magyar gazdasági életet szétziláló 1921-ben hozott földreform volt, amelynek döntései régióként különböztek, közülük pedig az erdélyi volt a legradikálisabb. A megművelhető földek mellett, egész birtokokat sajátítottak ki, ráadásul elvették nemcsak azok földjeit is, akik 1918 decembere és 1921 nyara között külföldön – azaz Magyarországon tartózkodtak – de azokét is akik magyar állampolgárságot szereztek. Nagy vérveszteséget szenvedtek a történelmi egyházak is. A magyar egyházak birtokainak közel 85%-át kobozták el. Nem egyszer egész székely közbirtokosságok kerültek köztulajdonból állami kézbe. Az érvényesülést és a gazdasági boldogulást nehezítette az is, hogy Erdélyben több adót fizettek – volt, hogy néha kétszer annyit, mint az országos átlag – ráadásul korlátozottan, vagy egyáltalán nem juthattak a Román Nemzeti Banktól hitelekhez.

Kós Károly
Kós Károly – Forrás: mercuriustour.ro

Röviddel az impériumváltást követően, 1921-ben, pártok alakultak. Kós Károly vezetésével ekkor jött létre létre a Magyar Néppárt és ekkor alakult meg a Magyar Nemzeti Párt is. A két párt 1922 végén egyesült, új neve ettől kezdve Országos Magyar Párt lett. Ahhoz, hogy a magyarságnak parlamenti képviselete legyen, 1923-ban a titkos csucsai megállapodással paktumot kötöttek az Avarescu vezette Néppárttal. Cserébe a kisebbségi parlamenti helyek mellett a magyar egyházak azokon a településeken, ahol a magyar lakosság a 25%-ot elérte bizonyos fokú autonómiát nyertek és itt a magyarok szabad használhatták anyanyelvüket. 1926-ban viszont már a Liberális Párttal működtek együtt. Az önkormányzati választásokon a magyarok által is támogatott jelöltek közül 49 erdélyi városban 30 győzött. A májusi parlamenti választásokon pedig a magyar kisebbség a román parlament 14 képviselői és 12 szenátori helyét szerezte meg. A kisebbségi jogok megígért fokozottabb érvényesítéséből és a diszkirminatív intézkedések mérsékléséből ennek ellenére semmi sem lett. Mivel a választási törvény előírta, hogy parlamenti helyet csak olyan párt szerezhet, amely országos szinten eléri a szavazatok 2%-át és legalább egy megyében abszolút többséget szerez, a biztos bejutás érdekében a magyar vezetők még a német kisebbség képviselőivel úgynevezett kisebbségi blokk létrehozásával is kísérleteztek, ez azonban nem sokáig állt fent. A huszas évék végétől egy évtizeden keresztül képviselt önálló politizálás mellett a magyar kisebbséget ért sérelmeket nemzetközi fórumok elé is eljutottak. Ilyennek számított az Európai Nemzetiségi Kongresszus és a Népszövetség is. Komoly sikert, ugyanakkor nem értek el. A szellemi utánpótlást mintegy 800 intézményből álló iskolahálózat biztosította, amelynek fenntartását – állami támogatás híján – többnyire a történelmi egyházak és a magyar nemzetiségek szervezetei gazdálkodták ki. Az iskolák mellett régmúltra tekintő közművelődési egyesületek működtek, a két világháború között megjelenő magyar lapok száma pedig 25–30 között mozgott. Ebben az időben alkotott nagyot Kós Károly, Reményik Sándor, Dsida Jenő, Kemény János és Krenner Miklós is.

Szent István tér, Szabadka
Szent István tér, Szabadka – Forrás: wikimedia.org

A Szerb-Horvát-Szlovén királyság összlakossága 1921-ben 12 millió fő volt. Az összlakosság 39%-a tartozott a szerb, 24%-a a horvát, 8%-a pedig a szlovén nemzetiséghez. A trianoni békeszerződés alapján a Jugoszláv királysághoz mintegy félmillió magyar került, az összes idecsatolt lakos 29–30%-a. Az 1920-ban lebonyolított agrárreform – a kisantant államok gyakorlatához hasonlóan – nyíltan nacionalista szempontokat érvényesített. A reformból a magyarokat kizárták, a magyar határhoz közeli részekre pedig államhűség szempontjából megbízható telepeseket – úgynevezett dobrovoljácokat – telepítettek le.

Újvidék katolikus temploma
Újvidék katolikus temploma – Forrás: mek.oszk.hu

A harmincas évek végére a vajdasági földeknek már csak kevesebb, mint 15%-a maradt magyar kézben. Az utódállamok magyarsága közül utoljára, 1922-ben alakult meg a vajdasági magyarok képviseletére létrehozott Jugoszláviai Magyar Párt, amelynek elnökéül – a párt zentai kongresszusán – dr. Sántha György orvost választották. A párt a magyarságot ért sérelmek orvoslásának programját és a különfélek korlátozások korrekcióját képviselte – az alkotmányos kereteken belül. 1925-ben még nem jártak sikerrel a parlamenti választásokon, két évvel később azonban már bejutottak a belgrádi parlamentbe, igaz, mindössze két képviselővel. 1922-ben új közigazgatási reformot vezettek be, amelynek révén a régi tartományi- és megyerendszer megszűnt. A gazdasági károk mellett hatalmas veszteség érte a magyar oktatási hálózatot is. A 71 magyar középfokú iskolából az időszak végére mindössze kettő maradt meg: a zentai négyosztályos- és a szabadkai nyolcosztályos gimnázium. Leépítették a magyar tanítói kart is: az 1800-as létszámból 1941-re mindössze 250 – a kezdeti állomány 14 %-a – maradt meg. A magyar anyanyelvű diákok magyar iskolábajárását korlátozta, hogy azok, akik nevének „szlávos hangzása” volt, akkor sem járhatott magyar iskolába, ha csak ezen a nyelven értett. Ez volt az úgynevezett „névvegyelemzés”, amelyet Romániában és Csehszlovákiában is alkalmaztak. 1929. januárjában Sándor király feloszlatta a parlamentet, megszüntette a politikai pártokat, cenzúrát hirdetett ki és királyi diktatúrát vezetett be. 1931-ben pedig új, oktorjált alkotmányt vezettek be, a kormányzópárton belül pedig a rendszerhez hű magyar szervezetet hoztak létre, amellyel való együttműködéstől a feloszlatott Jugoszláviai Magyar Párt képviselői elzárkóztak. A magyar kulturális szervezetek működését folyamatosan különféle korlátozásokkal súlytották, a közeledő magyar-jugoszláv politikának köszönhetően ugyanakkor 1940. januárjában engedélyezték a Jugoszláviai Magyar Közművelődési Szövetség létrehozását. Még ez év végén, 1940. decemberében került sor a magyar és jugoszláv kormány közti „örökbarátsági szerződés” megkötésére, ami háború felé tartó- és egyre önállótlanabbá váló magyar küpolitika egyik utolsó állomása volt.

A revíziós sikerek
A revíziós sikerek – Forrás: 3szek.ro

A harmincas évek végétől Magyarország több lépcsőben kapta vissza a trianoni békében elcsatolt területeinek egy részét. Az örömön túl, amit az jelentett, hogy végre újra egyesülhettek „anyanemzetükkel”, az ebben a két évtizedben elszenvedett sérelmekből és jogfosztásokból is fakadt, hogy a határontúli magyar kisebbségek a visszacsatolásokat mindenütt felszabadulásként élték meg.

 

Felhasznált és ajánlott irodalom:

Bárdi Nándor–Fedinec Csilla–Szarka László (Szerk.): Kisebbségi magyar közösségek a 20. században.

Avatar
1983-ban született Dunaszerdahelyen. A révkomáromi Selye János Gimnáziumban 2001-ben tett érettségit követően egyetemi tanulmányait a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte történelem-politológia szakon. 2012-től az egri Eszterházy Károly Főiskola doktorandusza. Érdeklődési területe az első világháború hatása, a magyarországi vörös-és fehérterror, a Magyarországi Tanácsköztársaság és a huszadik század első felének magyar történelme. Tanulmányai a Kommentár, a Múltunk, a Limes és a Rubicon folyóiratban jelentek meg, ez év nyarától a www.mandiner.hu internetes portálon is publikál. 2015 novemberétől a Mikes Kelemen Program clevelandi ösztöndíjasa.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.