Antal-Ferencz Ildikó írása, megjelent angolul a hungarianconservative.com weboldalon.
A New York-i Arany János Magyar Óvoda és Iskola alapításának 60. évfordulójára rendezett adománygyűjtő vacsorának a Magyar Főkonzulátus adott helyet. A résztvevők között volt Pásztor István főkonzul, Szántovszki Nikolett közösségi diplomata és Sallai Noémi, a New York-i Liszt Intézet képviselője. Az Intézet támogatásának köszönhetően magas színvonalú komolyzenei programot hallgathattak meg a vendégek. Díszvendégként olyan intézmények képviselőit hívtak meg, amelyek adományaikkal és támogatásukkal nagyban hozzájárultak az utóbbi években ahhoz, hogy az iskola a XXI. század kihívásainak és igényeinek megfelelően működhessen olyan áron, amit bármely New Yorkban élő magyar család költségvetése megengedhet magának. Jelen volt a Magyar Ház tulajdonosi köréből Lendvai-Lintner Imre, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség (KMCSSZ) elnöke és Rózsa Ákos, a Széchenyi István Társaság elnöke, valamint a Magyar Ház igazgatója, Nagy Ildikó, továbbá Krausz Mónika, a Réka Darida és a Tulipán Alapítványok ügyvezető igazgatója, és az iskolát egyszeri támogatásban részesítő ’56-os Emlékmű Bizottság képviselői, Fischer Viktor és Szarvasy Mihály is.
Szekeres Szabolcs alapító elárulta: régen egyáltalán nem ilyen volt a kapcsolatuk a magyar konzulátussal, a kommunista Magyarország képviseleteit akkoriban nagy ívben elkerülték. Elmesélte: családja a II. világháború után Argentínába emigrált, ahol az ‘50-’60-as években 30-40 ezer magyar élt, köztük a háború előtti magyar színházi világ krémje és nagyon erős cserkészmozgalom működött. Testvéreivel a magyar apácák által alapított magyar iskolába jártak, bentlakó tanulókként. Később, az egyik apáca, Mater Juhász Mária megalapította a vasárnapi iskolát a Buenos Aires-i Magyar Házban, Zrínyi Kör volt a neve. „A mi hétvégi életünk abból állt: szombaton cserkészetre jártunk, vasárnap templomba és magyar iskolába. Az én baráti köröm Argentínában 90%-ban magyarokból állt. Mater Juhász erős magyarságtudatot nevelt belénk. Erős befolyása volt az egész ottani gárdára, a Zrínyi Kör ma is létezik. Már csak két-háromezres a magyar közösség, de abból rendszeresen bejár a házba néhány száz fő, ők jellemzően már a negyedik generáció, hiszen az elmúlt néhány évtizedben Argentínába már nem érkeztek magyar bevándorlók. Nemrég volt nálam, a budapesti házamban argentínai magyarokkal egy amolyan “nótázás”. Megjelent két fiatal lány, 19-20 évesek, tökéletesen beszéltek magyarul, ők is nótáztak, aztán megszólaltak spanyolul, és kiderült, hogy Argentínában születtek, és kiderült, hogy a nagyanyjukat a Zrínyi körből ismertem.”
Szabolcs ‘62-ben, 19 éves korában hagyta el Argentínát, egy lányt követve New York-ba jött. A viszonynak vége lett, de neki nem volt pénze visszamenni. Beiratkoztott a Columbia egyetemre, és közben bekapcsolódott az itteni cserkészmozgalomba, amit Argentínából már jól ismert. „Engem a magyar cserkészmozgalom nevelt és szórakoztatott, és úgy éreztem: ezt vissza kell adnom. Ez egy nagyon fontos gondolat a külföldi magyar cserkészetben: azok, akik vezetők lesznek, általában nagyon sokáig kitartanak, eleinte hálából, később saját gyermekeik miatt – ezért működik még mindig nagyon aktívan a szervezet.”
New Yorkban találkozott Beke Imrével, aki javasolta: hozzanak létre egy hasonló szervezetet, mint az általa Brüsszelben megismert Széchenyi István Szabadegyetem. Így jött létre a New York-i Széchenyi István Szabadegyetem, amelynek keretében minden hónapban voltak előadások, beszélgetések. Közben azt tapasztalták, hogy a cserkészetben egyre több az olyan gyerek, akik alig-alig tudtak magyarul, s ekkor pattant ki Imre fejéből az ötlet, hogy alapítsanak egy magyar iskolát – a cserkészfoglalkozások keretein kívül, hogy a cserkészetből ne legyen iskola. ’63 tavaszán több hónapos tanítóképzőt szerveztek a tizenéves cserkészeknek, ősszel pedig elindult a hétvégi magyar iskola kb. 25 gyerekkel. Szabolcs volt az első igazgató. „Akkor nem gondoltunk arra, mi lesz 60 évvel később, csak csináltunk, de nagyon örülök annak, hogy még mindig létezik. Nyolc évig éltem New Yorkban, amíg egyetemre jártam, azalatt minden szombaton az iskolával és cserkészettel foglalkoztam. A tanítóink közül sokan leérettségiztek, és más városba mentek egyetemre, de mivel nem volt alkalmunk még egyszer fél évig képezni őket, ezért a második évben szerveztünk egy egyhetes nyári tábort. Ez egyben volt kisgyerek tábor és tanítóképző: délelőtt a tanítók előadásokat hallgattak, délután a gyerekekkel foglalkoztak, így gyakorolták, amit megtanultak. Hiánypótló és úttörő dolog volt, mert a KMCSSZ azóta is szervez nyári iskolatáborokat.”
Mint mondta, New York ma már egy átjáróház, sokan csak rövid ideig vannak itt, de a ’60-as években más volt a helyzet. A cserkészeknek kötelező volt járni az iskolába, de aki iskolába járt, nem volt kötelező cserkészkednie. „Ez így eléggé stabilan működött, annak ellenére, hogy mindenki önkéntesen dolgozott és tankönyveink sem voltak. Nemrég megtaláltam például egy saját kézzel írt tankönyvemet, ahol a magyarul nem tudóknak lerajzoltam az emberi testet, odaírtam a testrészek neveit. Ma már egészen másképp zajlik az oktatás, profi tanítók dolgoznak, aminek egyébként vannak előnyei is, meg hátrányai is. Hosszú évekig a Szent István templomban kaptunk helyet, de az épületben működő mindennapos amerikai iskolába járó gyerekek hétvégére otthagyták a dolgaikat a padokban, és nem akarták, hogy oda beüljünk, így csak egy-két alagsori helyiséget és a nagyszínpadot kaptuk meg. Nagyon sokáig elég mostoha körülmények között tanítottunk, csak az utóbbi pár évben javult igazán a helyzet azzal, hogy – más intézmények mellett – a Tulipán Alapítvány is elkezdte komolyan támogatni az iskolát.”
Fischer Viktor akkori New York-i cserkészparancsnok segített kialakítani az iskola termeit a Szent István egyházközségben. A ’70-es években tagja volt a tanári-szülői egyesületnek is. Mint mesélte, akkoriban nagyon sok gyerek volt, az ’56-os nagy menekülthullám gyerekeinek nagy létszáma miatt. Az utóbbi évtizedekben jóval kisebb létszámmal inkább gazdasági „menekültek” jönnek, és ez a magyarság-nevelés szempontjából is más hozzáállást jelent. De az régen és ma is igaz, hogy a magyar iskolában megtanulják a nyelvet, a cserkészetben pedig használják azt. Szerinte a KMCSSZ megmaradásának titka az elkötelezett cserkészvezetőkön túl az, hogy van egy kidolgozott, korosztályokra szabott tanrendje. Jónak tartja, hogy a magyar kormány is támogatja az iskolát, de szerinte meg kell próbálni saját erőből megélni, hiszen az angolszász országokban általában jó anyagi körülmények között élnek a magyarok, képesek eltartani az intézményeiket. Mivel az iskolában nem csak a magyar nyelvet és kultúrát, de legfontosabb történelmi eseményeket is tanítják a gyerekeknek, így ’56-ot is, nem véletlen, hogy amikor idén a New York-i ’56-os emlékmű megvalósítására létrejött bizottság dolga végeztével felbomlott, a megmaradt pénzügyi alapból a magyar iskolának is adományozott egy jelentősebb összeget.
Mészáros Endre az iskola fenntartó szervezetének, a New York-i Magyar Szülői-Tanári Egyesület (HPTA) vezetőségének elnöke, beszédében megköszönte a fő támogatók segítségét, felsorolta a támogatások felhasználását, és ismertette a vezetőség további terveit. Ezután örömmel köszöntötte Szekeres Szabolcsot, aki a távolból és 60 év után is követi az iskola sorsát. Elárulta: míg Szabolcs Beke Imrét tartja az iskola eszmei ötletadójának, Imre Szabolcsot tekinti jobb kezének az alapítás körüli időkben. Mint mondta, a hiányzó Beke Imre minden résztvevőt melegen üdvözöl, és a következő vezérelvekben foglalta össze az iskolavezetés alapjait: nem kell félni a kritikáktól, mert azok mindig lesznek; ami fontos, hogy működjön az iskola; leleményesség kell az intézmény fenntartásához, azaz a pénzügyi háttér megteremtéséhez és a megfelelő helyszín biztosításához; fontos a függetlenség, azaz az iskola szekuláris jellegének megtartása; és végül kritikus kérdés a képzett és elkötelezett tanerő előteremtése.
Ezen vezérelvek mentén Mészáros Endre röviden összefoglalta az iskola történetét. Az iskola alapítása óta a magyarok által épített 95 éves Szent István templomhoz tartozó általános iskola épületében volt elhelyezve 2015-ig. Ez a városrész (Yorkville) volt az egykori New York-i „magyar negyed” közepe, kb. a 80-as évekig itt koncentrálódott a New York-i magyarság. A II. világháborút és az ’56-os forradalmat követő bevándorlási hullámok felélénkítették a környéket, és 1951-ben beindult a cserkészet is. A cserkészek megkövetelték a magyar nyelvtudást, kulturális és történelmi ismereteket, ezért indult el a magyar iskola, ahol eleinte főleg cserkész vezetők tanítottak, majd jellemzően a pedagógusi képesítéssel rendelkező szülők. Mára ez is megváltozott: bár képzett pedagógusok tanítanak, közülük csak egy-kettőnek jár a gyermeke a magyar iskolába; azonban az óvónőket immár második éve két gimnazista öregdiák segíti. A HPTA elnöke reményét fejezte ki, hogy ilyen segítőkből idővel több lesz majd, és talán 5-10 év múlva ők adják majd a tanító gárda gerincét.
Mészáros Endre továbbá kiemelte: több ciklusban volt egyszerre száz vagy még több tanulója az iskolának, de a 80-as évektől a magyar lakosság elvándorlása a magyar negyedből felgyorsult, a Szent István templom kikerült a magyar közösség kezéből, majd fogytak az iskolások is és közülük egyre kevesebb járt a cserkészetbe. Szerencsére a Magyar Ház és tulajdonosai (a KMCSSZ, a Széchenyi István Társaság és a Magyar Könyvtár), illetve a magyar iskola a negyedben maradtak, mint a magyar közösség zászlóshajói és mára csatlakozott hozzájuk a Tulipán Alapítvány is. Hangsúlyozta: hálásak az őket befogadó 80. utcai Magyar Baptista közösségnek és a Magyar Háznak, amelyek 2015 után éveken át helyet adtak az iskolának. Ennek ellenére, az iskola minden osztályának megfelelő elhelyezése egyre nehezebb lett, mióta a Szent István iskola épületéből a magyar iskolának el kellett költöznie. Az elmúlt öt év során immár az ötödik helyszínen működik az iskola. Az utóbbi két tanévben a Tulipán Alapítvány biztosított elhelyezést, tavaly még azt is lehetővé téve, hogy hét év után az iskola mind a nyolc csoportja újra egy helyen működjön, ami nemcsak megkönnyíti a szervezést és logisztikát, de közösségépítés szempontjából is rendkívül előnyös. Idén azért költözött az iskola, mert a Tulipán Alapítvány épületét átépítik, viszont az Alapítvány az átépítés után visszavárja a magyar iskolát, az átmeneti időszakra pedig anyagi segélyt bocsátott az iskola rendelkezésére. Ezzel lehetővé vált az iskola osztályait egy helyen, egy oktatásra megfelelő épületben, a magyar negyedhez közel elhelyezni, annak ellenére, hogy a környék árait a szülők nem tudnák megfizetni. A Tulipán támogatása a bérleti költség 80%-át, a Magyar Állam diaszpórákat segítő pályázati rendszerén keresztül kapott támogatás pedig a fennmaradó 20% nagy részét fedezi, majd hozzátette: e pályázatokat immár hatodik éve veszik igénybe, és nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a tanítás mellett az iskola sok közösségépítő programot is tudott szervezni az elmúlt években.
A magyar iskolába járó gyerekek családjai a város különböző részein szétszórva laknak, akár egy-másfél órányi távolságra. Sőt, jelenleg öt család jár a New York-i magyar iskolába a szomszédos Connecticut és New Jersey államokból is. „Ez is egy hatalmas változás, tulajdonképpen a New York-i városi dzsentrifikáció ránk nézve közösségromboló hatása. De az élet más vonásai is megváltoztak az utóbbi évtizedekben. Például sokkal nagyobb a társadalmon belüli mobilitás minden értelemben, ami azt is eredményezi, hogy sokkal több a vegyes házasság. A hozzánk járó iskolás gyerekek 2/3-a él vegyes családokban, kb. felük három nyelvet használ otthon.” A tanítás így egyre komplikáltabb, mert nagyrészt vegyes kulturális és nyelvi háttérből érkező diákok számára kell ismereteket átadni egy tőlük fizikailag távol létező nyelvről és kultúráról. „Az oktatási vezetőnek és kollégáinak komoly munkát jelent minden tanév elején a csoportok összeállítása, a pedagógusoknak pedig egy kihívás az ilyen komplex nyelvi hátterű gyerekeknek átadni a magyar nyelv szépségeit. A mobilitás az oka annak is, hogy a mai kb. száz szülőből mindössze három második generációs amerikai magyar. New York egy bevándorló központ; ezért is fontos, hogy a ma még működő intézményeinket, ahogy a magyar iskolát is életben tartsuk, mert fontos szerepük lehet még a jövőben. Főleg, ahogy a dolgok most állnak Európában.” Talán a mobilitásból is fakad, hogy ma nem a nagyobb cserkészek, hanem a kicsik vannak többségben: a gyerekek csaknem fele óvodás korú, ezért is került be az intézmény nevébe az óvoda szó, és a vezetőség ezért intergálta az utóbbi években a Bóbita nevű, három éves korig terjedő baba-mama csoportot az iskola közösségébe, hiszen ez az egyik legkeresettebb csoport és elsősorban innen kerülnek ki a későbbi óvodások és az aktív, elhivatott szülők is.
Az elnök így folytatta:„Büszkék vagyunk rá, hogy a Covid-járvány, az infláció és a társadalmi kihívások ellenére iskolánk növekszik. Ma 50 család 70 gyermeke jár hozzánk, kicsit több, mint 2019-ben. Nagyon fontos kiemelni, hogy az említett együttműködéseknek is köszönhetően növekszik a cserkészetbe járó iskolások száma. Néhány éve örültünk, ha voltak hatan-nyolcan, ma 19 gyermek jár cserkészetre, ami cserkészkorú gyermekeink csaknem kétharmada.” A New York-i magyar iskola ma tehát nemcsak egy oktatási intézmény, ahol már több mint ezer gyermek tanulta a magyar nyelvet és sajátította el a magyar kultúrát és hagyományokat, hanem a New York-i magyar közösség szerves része, és fontos szerepet lát el a fiatal családok magyar közösségbe való integrálódásának elősegítésében – az iskola vezetése ezt tekinti missziójának.
„Iskolánkba általában 12-13 éves korig járnak a gyerekek. Ki tudja, mi lesz velük, gyakorolják-e magyar tudásukat, kihasználják-e a lehetőséget, amit egy másik kultúra ismerete hordoz magában. Ezért szeretnénk – más magyar iskolákhoz hasonlóan – beindítani egy nyelvi programot a magyar származású gimnazista korú gyermekek számára, amely elősegíti majd a továbbtanulási lehetőségüket, extra kreditek megszerzésével. Diákjaink jobban tudnának érvényesülni tanulmányaikban, másrészt közösségünkhöz több felnőtt kötődne, biztosítva annak kontinuitását. Ez hosszú távú projekt, komoly kezdeti költségekkel, ezért a mai adománygyűjtő estén befolyó nettó bevételt ezen célra tesszük félre” – zárta beszámolóját Mészáros Endre.
Szalai Zsuzsanna, aki nyolc éve az iskola, öt éve a HPTA vezetőségének tagja, és három éve az intézmény oktatásszervezője (Director of Education), további részletekbe avatott be. A Bóbita csoporton kívül van hét osztály az iskolában, az átlagos létszám osztályonként kilenc-tíz fő. A tanítás szombatonként 9:30-tól 12:30-ig tart. Minden osztálynak egy tanára van és az óvodás csoportokban egy kisegítő is részt vesz az oktatásban. Mindannyian képzett pedagógusok, de nem feltétlenül azt tanítanak, ami az eredeti képzettségük. „Például van egy csodálatos óvónőnk, aki egyébként matematika-fizika szakos tanár, én magyar-latin-könyvtár szakos vagyok, de vannak földrajztanárok, közgazdászok, biológusok is köztünk.” Magyarul beszélnek, magyarul folyik a tanítás, a hangsúly azon van, hogy a gyerekek tudjanak magyarul beszélni, olvasni és valamennyire írni, illetve legyenek alapvető ismereteik a magyar kultúráról, történelemről és földrajzról. Tehát állandóan visszatérő témáik március 15-e, az október 23-a, a honfoglalás, a Balaton… „Attól függ, hogy melyik korosztályról van szó, de a két legnagyobb osztály már sokat tud a Balaton környékéről, az országalapításról, vagy például a budapesti Mátyás templomról.”
Mint mondta, céljuk egyben a magyar nyelvtudás továbbfejlesztése, amit elvileg otthon, a szülőkkel alapoznak meg és gyakorolnak a gyerekek, de a vegyes házasságok nagy száma miatt ennek színvonala is nagyon változó. A nyelvtudás fejlesztését heti három órában nem tudja az iskola megoldani a szülők helyett, nekik is komoly feladatuk van e tekintetben. “Régebben több volt a tisztán magyar házaspár, most viszont sokkal több vegyes család látogatja az iskolát. Sok olyan család is van – szakmunkás vagy értelmiségi szülőkkel –, akik a közelmúltban munkavállalási céllal jöttek az USA-ba, és gyerekeik nagyon jól beszélnek magyarul. Tehát nagyon vegyes az iskolai közösség, ezért az oktatásnak is igazodnia kell ehhez a helyzethez.” Például nemcsak korosztály szerint helyezik el a gyerekeket a csoportokban, hanem magyar nyelvi tudást is nagymértékben figyelembe veszik, így egy-egy osztályon belül néha akár 2-3 év korkülönbség is lehet a gyerekek között. Az eredmény egy érdekes egyveleg, hiszen az idősebbek magasabb szinten vannak sok szempontból, komolyabb szintű irodalmat olvasnak, de egy másik nyelven: angolul. Viszont néha egy osztályon belül a fiatalabb gyerekek közül néhányan sokkal jobban értenek és beszélnek magyarul mint az idősebbek egy része. „Ez egy nagy kihívás, amit igazából nem is lehet megoldani, de megpróbáljuk áthidalni és minden diák számára hasznossá és élvezhetővé tenni.”
Éppen ezért ma az iskola egyik legfontosabb szempontja, a magyartanulás mellett, hogy a gyerekek jól érezzék az iskolában magukat. „Ha belegondolunk, ezeknek a gyerekeknek a nagy része valószínűleg nem Magyarországon vagy magyar nyelvi környezetben fogja leélni az életét. A magyar iskola távoli, gyerekkori emlék lesz számukra; ezért fontos: amikor visszagondolnak rá, az jusson eszükbe, mennyire jól érezték magukat ott, milyen jókat játszottak, táncoltak és mennyi kellemes élményt hoztak magukkal azokból az évekből. Így esély van arra, hogy később is felkeressék a környezetükben található magyar közösségeket és tovább adják a nyelvet, a kultúrát és a magukkal hozott életérzést az őket követő generációknak. Ez a legfontosabb, amit adhatunk nekik.”
Emellett ugyanazokkal a kihívásokkal kell szembenézniük, mint más oktatási intézményeknek: egyre több a figyelemzavaros, hiperaktív gyerek, akiket nehéz lekötni. „Nekünk annyiban szerencsénk van, hogy nem egy államilag kötött iskolarendszerben dolgozunk. A mi iskolánkban is vannak szabályok, de több a rugalmasság a tanrendben és az intézet programjait illetően.” Minden csoportos foglalkozás része egy félórás néptánc-éneklés-játék blokk, korosztályhoz szabottan: a kicsiknek énekek, mondókák és népi játékok formájában, az idősebbeknek pedig néptánc-tanítás formájában. Ez azért is nagyon jó, mert a szervezett mozgás, vagy a (keresztbe tapsolásos) ritmusgyakorlatok az agyféltekék kiegyensúlyozottságához is hozzájárulnak – fejtette ki. Végül megjegyezte: nagyon jó kapcsolat alakult ki a szülői közösséggel és sokan maguktól is észreveszik, hogy a vezetőség munkájának támogatására mindig van lehetőség (például a pogácsákat az egyik apuka készítette a gálára). „Valószínűleg egy kicsit több hangsúlyt kell fektetni a szülők bevonásába, mert így alakul ki igazán és erősödik meg egy közösség.”
Antal-Ferencz Ildikó
