Minden, ami oktatás, minden, ami a magyar gyerekek érdeke! Ezekkel a szavakkal tudnánk leginkább jellemezni az Amerikai Magyar Iskolák Találkozójának a szerteágazó tevékenységét. Az éves összegző konferencia szeptember második hétvégéjén zajlott párbeszédben a tagsággal, vagyis a pedagógusokkal. A szervezet globális célja a szórványban élő gyermekek anyanyelvi oktatása. Örömmel konstatálhatjuk, hogy az AMIT vezetői gárdája a legkreatívabb és leginnovatívabb megoldásoktól sem riad vissza, hogy a legfiatalabb generáció is beszéljen magyarul. Összefoglaltuk az AMIT Konferencia programját, és az Ovisterv néven futó szókincsfejlesztő projekt lényegét.

(A videó felvétel megnézhető itt a weboldalunkon is a vasárnapi élőadás után.)

 

Az Amerikai Magyar Iskolák Találkozója (AMIT) csaknem egy évtizedes múltra tekint vissza, 2013-ban alakultak azzal a céllal, hogy a diaszpóra iskoláit egy ernyő alatt összefogják. Az iskolákat és a pedagógusokat továbbképzésekkel, tananyagokkal, konferenciákon való eszmecserékkel támogatja az AMIT. A járványhoz idomulva kezdték el az AMIT-Tali webináriumot olyan témákkal például, mint az ünnepek közösségépítő szerepe, vagy a tinédzserek problémái. 

A 2021-es AMIT konferencia második alkalommal valósult meg elektronikus felületen. A részvétel a világ bármely pontján működő hétvégi iskola számára nyitva állt. Rendkívül jó visszacsatolás a szervezőknek, hogy már az első napon 123 érdeklődő csatlakozott 13 országból. “Nagy megtiszteltetés, hogy a pedagógusok fontosnak tartották, hogy részt vegyenek.” – fogalmazott az igazgató.

Hasonló sikerrel, és nagyon aktuális, egyben felelősségteljes kérdéskörrel indították az Egyesült Államok-beli magyar iskolák vezetőinek programját is. A jelenleg hatályos egészségügyi szabályok alapján egy közös stratégiát igyekeztek kidolgozni a covid utáni iskolarendszer működésére, figyelembe véve az állami rendelkezéseket és a szülők álláspontját. Jogorvoslat címmel  Dr. Vajtay István ügyvéd, Dr. Fogarasi Miklós és Tábor Bea adtak tanácsot 23 iskolavezetőnek.

Magyarország New York-i Főkonzulátusának képviseletében Pásztor István ünnepi gondolatai nyitották meg a konferenciát. Dr. Szilágyi Péter a Nemzetpolitikai Államtitkárság nevében köszöntötte a tanárokat, Dr. Tárnok Balázs a Rákóczi Szövetségtől jelentkezett be, és ajánlott új pedagógusképzéseket. Dr. Lampert Bálint pedig a Győri Egyetem továbbképzési lehetőségeire invitálta a közönséget.

Minden évben ékes pillanata az AMIT Konferenciának a tiszteletdíjak átadása azon kiemelkedő pedagógusok és fejlesztők számára, akik példaként állnak nemcsak a saját iskolájuk, hanem a közösség előtt. Odaadással, jellemmel őrzik és terjesztik a magyar kulturális örökséget. Fáradhatatlan erőfeszítéseik inspirációt jelentenek a szélesebb publikumnak is. Magyarország New York-i Főkonzulátusa nevében  B. Nagy Péter, közösségi diplomata Csizmadia Bernadettet, Dr. Vicsacsán Rékát és Csajkás Zsuzsit tüntette ki.

Az előadások színessége sokféle érdeklődésű és beállítottságú pedagógus ízlését lefedhették. Elsőként Dr. Bagdy Emőke, az elismert szakpszichológus szólt a hallgatósághoz, aki arra fókuszált, hogyan hozhatjuk ki a legrosszabb helyzetből is a legjobb eredményt, és hogyan küzdhetünk meg a lelki gátjainkkal a szabadulás érdekében. A fantasztikus előadás után párbeszéd alakult ki, a résztvevők örömmel tették fel kérdéseiket a magyar pszichológia egyik legnagyobb szaktekintélyének. Böjér Zsuzsa logopédus a Gustav Eiffel nevét viselő francia iskoláról osztotta meg tapasztalatait. 10 évet töltött az intézményben és a kétnyelvűségben rejlő kihívásokat kutatta. Nagy Szilvia a matematika tehetséggondozásról beszélt, Benedek Zsuzsi a beszédfejlesztés technikáit ismertette, Dr. Kajdi Alexandra pedig az oktatásba könnyedén beépíthető játékokat tanított a többieknek. Az idei előadások az amit-ny.org KORÁBBI ELŐADÁSOK fülön találhatók meg hamarosan.

Az AMIT konferencia kiemelt hangsúlyt fektet a gyerekek hosszabb távú jövőjére. A magyar nyelvet jól gyakorlók számára ugyanis nagyszerű lehetőség a nemzetközileg elismert ECL nyelvvizsga megszerzése. Dr. Aranyosi Judit indítványozta a magyar nyelvvizsga elismertetését az Egyesült Államok teljes területén. Az 50 államból jelenleg 6 fogadta el a bizonyítványt, de folyamatosan zajlanak a tárgyalások és a kapcsolatépítések minden régióban. 

Az AMIT további munkacsoportjai a Magyar Kulturális és Nyelvi Alapozó Programon munkálkodnak, illetve a Diaszpóra kerettanterv kidolgozásában vesznek részt. Előbbi projekt Gagnon Eszter vezetése alatt áll, minden lényeges információt az ovisterv.org weboldalon tett közzé a szervezet. A hagyományőrző, kulturális, nyelvi fejlesztőprogram 3 célközönsége a pedagógusok, a szülők és a gyermekek. Kéthetes ciklusokra bontva összesen 60 téma készíti fel az iskolára a szórványban élő magyar közösség legkisebb tagjait. Tematikusan kidolgozva, napi 3 szó megtanulásával bővíti a program háromezerre a gyerekaz ovisok alapszókincsét, és egyszerre nyújt támpontokat a szülők számára, hogy iskolán kívül is egyengethessék 3-8 év közötti gyermekük útját az anyanyelv-rengetegben. Nyolc országból összeállt 35 fős csapat tapasztalataiból gyúrták össze a tematikát, Dr. Neuberger Tilda térképezte fel a szókincset, amely  70% ban lefedi az 1. osztály tananyagát. A jövő generációt Gyulassi Hites Kati cserkész és grafikusművész képviselte. Ők tették a keretmesét látványossá, az illusztrációk által könnyen befogadhatóvá varázsolták az anyagot. Hatalmasat lendített a magyarországi  fejlesztőcsapat: Vargáné Dr. Nagy Anikó, Dr. Pálfi Sándor és Szent-Gály Viola. Kérdés esetén küldjék el leveleiket az ovisterv@gmail.com címre, illetve ide várják a lelkes önkénteseket is, akik fejlesztőként szeretnének hozzájárulni a nemes célhoz.

Dorgay Zsófia
Kárpátalja

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Az Önök jóvoltából, mi tovább segítjük a kárpátaljai magyar újságírókat ebben a nehéz időben! Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

Kárpátalján születettem, jelenleg is itt élek. Igyekszem aktív és hasznos tagja lenni a közösségemnek. Hamar felismertem a kisebbségi életben rejlő értékeket és előnyöket. Az írást még gimnáziumban elkezdtem, majd az egyetemi magyar diákszervezet sajtósa voltam. A Bocskai Rádióval egészen friss a kapcsolatom. Boldog vagyok, hogy cikkeimmel segíthetem a munkájukat.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.