Március 11-én, szombaton ünnepelte alapításának 90. évfordulóját a torontói Szent Erzsébet római katolikus templom. Az ünnepi szentmisére teltház előtt került sor, amelyet P. Vízi Elemér provinciális, a magyar jezsuiták vezetője koncelebrált Forrai Tamás Gergely atyával, aki az egyházközösség lelkipásztora.

P. Vízi Elemér provinciális atya a szentmisei prédikációjában beszélt többek közt arról, hogy a magyarság fennmaradásának zálogát látja az egyházak zavartalan működésében. A minden korosztályt képviselő keresztény hívő közösség ma egy nagyon értékes és legfontosabb szereplője a diaszpóra magyarságának. Az atya beszélt még a nagyböjt fontosságáról, kiemelve a közeledő húsvétra való tekintettel a csendes lelki felkészülést és annak méltóságteljes megünneplését.

Az ünnepi szentmise után egy rövid interjút készítettünk P.Vízi Elemér atyával amelyet az alábbi linken lehet meghallgatni.

 

Az ünnepi szentmise befejezése után az alagsori díszteremben ízlésesen terített asztalok várták a vendégeket, akiket Forrai Tamás Gergely SJ, plébános köszöntött, asztali áldást mondva a finom ebéd elfogyasztása előtt. Néhány mondatban megköszönte az újonnan kiegészült egyháztanácsnak a munkáját, amellyel hatékonyan segítik az ő, saját munkáját is. Elmondása szerint a legnagyobb értéket, a magyar szót, meg kell őrizni a következő nemzedéknek is, az egyház körül működő magyar iskola is ezt a célt szolgálja.

Az ebéd elfogyasztása előtt Miguél Montanaro és fia, Baltazar Montanaro franciaországi okszitán zenészek egy rövid, csupán két dalos kis előadással szórakoztatták a nagyérdemű közösséget. Az ünnepi ebéd elfogyasztása után egy rövid kis zenei összeállítást nézhettek és hallgathattak meg az érdeklődők, Nagyböjti áhítatot amelyen Oláh Imre orgonált.

Forrai atyával is készítettünk egy rövid interjút, amelyben a torontói Szent Erzsébet római katolikus egyház alapításának 90. évfordulóján legalább még egyszer egy ennyi évet kívánt az egyházközösségnek, erőt és kitartást a továbbiakban. Ezt a beszélgetést az alábbi linken lehet meghallgatni.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.