Az elmúlt hetekben bemutattuk két clevelandi egyházközség, a cserkészek és Clevelandi Magyar Múzeum nyertes pályázatainak felhasználását. Mindannyian közösségük épülésére és felvirágoztatására fordították a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nyújtotta támogatást. Azt, hogy mi hírt adunk Önöknek erről adásunkban – egész évben naprakészen, megfelelő technikai háttér birtokában tudósítunk Cleveland eseményeiről – nagyrészt az Anyaországnak köszönhető.

A Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkársága már 4. éve támogatja a diaszpórában működő magyar templomokat és szervezeteket. 2017-ben elsőként a Szent Imre templom kapott támogatást, így indulhatott útjára a Szent István Fesztivál. Mára bizonyára egyetértünk abban, a Szent István Fesztivál már nem csupán a Szent Imre Templom eseménye, hanem a teljes magyarságot megmozgatja itt Clevelandban az államalapítási ünnep. Több esetben bebizonyosodott, hogy a Magyar Kormány támogatása felpezsdítette a diaszpórai magyarok kulturális életét, és azóta nagyon sok új esemény jött létre, a meglevők pedig megújultak.

A Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítvány 2020-ban is sikeres pályázatot nyújtott be a Bethlen Gábor Alaphoz. A kapott támogatást eszközök vásárlására, szoftver-előfizetésekre fordítottuk, illetve ebből honoráltuk a és a Kárpát-medencében élő kollégáink munkáját.

ReklámTas J Nadas, Esq

A támogatás eszközökre fordítása többek között a zöld szoba kivilágítására használt lámpák megvásárlása volt, mely a Szent Erzsébet templom parókiáján van felállítva. A másik nagyobb eszközvásárlás a fő számítógép processzorának korszerűsítése volt, mely segítségével felére csökkent a filmek elkészítésének ideje. Továbbá lecseréltük egy 12 éves számítógép képernyőjét egy korszerű, széles LCD monitorra, mely ismét sokat könnyít a filmek és a hangfelvételek szerkesztésében.

A Bocskai Rádió weboldalának működési költségein felül különböző szoftverek bérlésére is szükségünk van (Adobe kép-, hang- és filmszerkesztő program, a Mailchimp körlevél küldő szolgáltatás), amelyek megkönnyítik heti műsorunk elkészítését. Az Anyaországnak hála, a pályázati összegből ezeket is meg tudtuk oldani.

Mikrofonokat, kamerákat és egyéb technikai eszközöket vásároltunk új munkatársainknak, amelyekkel már több anyagot is forgattak a rádió számára. A támogatás legnagyobb része a kárpát-medencei munkatársak szolgáltatásainak egy részét fedezte. Ha velünk szoktak tartani vasárnaponként, bizonyára ismerik azokat a rovatokat, amelyeket ők készítenek: videó beszámolók írásos kivonatai, hírek a Kárpát-medencéből és Magyarországról.

Az ősz folyamán Magyarországon készítettünk két, közel egyórás terjedelmű dokumentumfilmet. Az első Mezei András atyáról, és új keszthelyi állomáshelyéről szólt, a második pedig Pigniczky Eneséről, aki az elmúlt félévben a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium vendégdiákja volt Miskolcon. A filmek nagy nézettsége rendkívül pozitív visszaigazolás volt számunkra, hogy a Bethlen Gábor Alapon keresztül kapott támogatást olyan dolgokra használtuk fel, amire igénye van a közösségünknek. 

Ezúttal is köszönjük nemcsak a Bethlen Gábor Alap, hanem kedves hallgatóink támogatását is. Ígérjük, hogy hétről hétre színvonalas és aktuális tartalommal jelentkezik a Bocskai Rádió!

 

Dorgay Zsófia
Kárpátalja

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Az Önök jóvoltából, mi tovább segítjük a kárpátaljai magyar újságírókat ebben a nehéz időben! Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.