Erdélyi Áron a budapesti Hit Rádió közélettel foglalkozó rovatának műsorvezetője. A fiatal fiú – a Nemzetpolitikai Államtitkárság megbízásából – az elkövetkezendő kilenc hónapban Clevelandben mutathatja meg rátermettségét a közösségszervezésben és médiamunkában. Áron – még a személyes találkozás előtt –  különleges formáját választotta a bemutatkozásnak: két olyan vendégnek szegezett diaszpórával kapcsolatos kérdéseket, akik mindketten szorosan kapcsolódnak a clevelandi magyar rádió életéhez és missziójához.

Az egyik kulcsszó az ösztöndíj kiutazáshoz, hogy az ember legyen kíváncsi arra a közegre, ami őt ott várja. Jóindulattal legyen azok iránt, akik várják, és akkor nagyon sok mindent fog kapni.” Az idézet Miklós Melániától származik, aki 2018-ban kapott lehetőséget a Nemzetpolitikai Államtitkárságtól a Kőrösi Csoma Sándor Programjában való részvételre. Bár nem Amerikába jelentkezett, ide kapott kiküldetést. Ma úgy érzi, okkal történt. Egyáltalán nem bánta meg, hiszen meleg fogadtatást és őszinte érdeklődést kapott vendéglátóitól. Clevelandben a Bocskai Rádió munkatársa volt, magyar szakos lévén nem okozott számára nehézséget a kommunikációs feladatkör. Műsort vezetett, új rovatot indított, weboldalt szerkesztett és helyszíni riportokat készített. Melánia a Hit Rádió stúdiójában nosztalgiázott. Az alábbiakban az ő benyomásait foglaltuk össze a három évvel ezelőtti ösztöndíjas időszakáról.

Dorgay Zsófia és Miklós Melánia

Melánia nagyon különleges feladatként emlékszik vissza a clevelandi regösök gálaműsorára, amit élőben közvetített a Bocskai Rádió szerkesztőjeként. Mélyvíz, ugyanakkor izgalmas kihívás volt számára kamera előtt élőben beszélgetni és kommentálni az eseményeket. A Magyar Kongresszus őszi konferenciáján ismeretterjesztő, kulturális előadásokkal gazdagodott, és volt alkalma részt venni az Amerikai Magyar Nyelvtanárok Egyesületének Pittsburgh-i tudományos konferenciáján is. Leglább ilyen meghatározó élménynek bizonyultak számára a Clevelandi Magyar Múzeum kiállításai és a fulbright ösztöndíjasok előadásai a Cleveland State Egyetemen. A bálok és jótékonysági vacsorák különleges atmoszférája is élesen él az emlékeiben, különleges élmény volt többszázan együtt ünnepelni. A Vajdaságból származó ösztöndíjas ott volt a Bocskai Filmklub elindításánál, és a számos technikai akadály sem szegte kedvét. Egyesével kereste meg a rendezőket és producereket, hogy megszerezze tőlük az egyszeri levetítés jogát. Nem filmtörténeti klasszikusokat vitt a nézőközönség elé, hanem olyanokat, amelyek a mai életről szólnak. Úgy érezte, a vetítések összehozták a közösséget, mert hamar kiegészült a rendezvény egy párbeszéddel, ahol mindenki megosztotta a filmről alkotott véleményét.

ReklámTas J Nadas, Esq

Az egykori ösztöndíjas számára nagyon érdekes volt megfigyelni, hogy a clevelandi magyarok milyen sokféle témában kérték ki a véleményét. Közéleti, politikai kérdésekben sokszor magyarországiakat meghazudtoló módon naprakészek voltak. Ezek a beszélgetések, – még az időnkénti véleménykülönbségek ellenére is – közelebb hozták őt a clevelandi emberekhez.

Melánia úgy tapasztalta a clevelandi mindennapokban, hogy akár reggeltől estig körül veheti magát magyarokkal. Csodálatos volt, hogy másod- és harmadgenerációk tagjai akcentus nélkül, választékosan beszélnek magyarul. Ugyan nem a Kárpát-medencében nőttek föl, de annyira fontosnak tartották a nyelvnek és a kultúrának a meglétét, hogy a magyar iskolában ma már 70 éve töretlenül oktatnak anyanyelven. Ehhez persze mindig kellenek olyan lelkes egyének, akik ezt szívügyüknek tekintik, nemcsak a családban, hanem közösségi szinten is: vallási vezetők, papok, hitoktatók, tanárok, cserkészek. Az egykori ösztöndíjas szerint a Bocskai Rádió is kiváló példa lehet, hiszen már többedik generációs szerkesztők csinálják a műsort hétről hétre. Kivételes helyzetben van a diaszpóra, mert a magyar kormányzati szándék is a megmaradás ügyét szolgálja. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-től elnyert támogatás a szervezeteknek sokkal többet jelentenek puszta anyagi forrásnál: ez gesztus, kapocs, törődés az anyaországtól.

Zárszóként Melánia a következőket üzente a fiatal rádióhallgatóknak: „Menjenek el határon túlra, a szórványba, illetve a diaszpórába. Nem hiszem, hogy van olyan ember, akit nem érint meg legalább pillanatokra ennek a tényleg közösségi összetartó ereje. És onnantól kezdve egészen máshogy tekint az ember a saját magyarságtudatára vagy nemzettudatára. És ebben tényleg semmiféle egyéb pátosz nincs annál, mint amit jelent.”

A Hit Rádió stúdiója – Erdélyi Áron műsorvezető és vendégei Dorgay Zsófia és Miklós Melánia

A magam részéről pedig:

Úgy érzem, a Jóisten úgy találta ki a világunkat, hogy amit adunk embertársainknak, azt is kapjuk vissza valamilyen módon. Én – a személyes ismeretség hiánya nélkül is – rengeteg jót kaptam tőletek, clevelandi magyarok. Az írásaimra érkezett kedves üzeneteitek és visszajelzéseitek megerősítenek abban a gyanúmban, hogy valahol én is egy kis motorja vagyok annak, hogy aktívan éljen a közösségetek. 2020 májusa óta kísérem figyelemmel a diaszpóra életét; őszinte tisztelettel figyeltem, ahogy a járvány súlya alatt is foggal-körömmel, online felületen, alternatív megoldásokkal, de ragaszkodtatok a magyar közösségi élethez.

Úgy látom, hogy Erdélyi Áron lelkesedésében nincs hiba, készüljetek nyitott szívvel és lelkesen az új KCSP ösztöndíjas fogadására! Találjatok sok örömet a közös munkában!

Dorgay Zsófia

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.