A clevelandi Nyugat-oldali Magyar Evangélikus Templom énekegyüttese fennállásának 20. jubileumát ünnepelte. A gyertyafényes karácsonyi istentiszteleten ott volt a Bocskai Rádió képviseletében a rádió KCSP-ösztöndíjasa, Kőszegi Zoltán Zalán. Az ő összeállítását szemlézzük.

YouTube player

2004 októberében alakultak, azóta csak a koronavírus-járvány okozott egy rövidebb szünetet tevékenységükben. A két évtized alatt megszámlálhatatlan ünnepi alkalom, szolgálattevés volt templomukban, vagy akár a környező városok – Akron, Lorain – gyülekezeteiben. A kórus összetétele ugyan változott, de nagy büszkeség számukra, hogy többen tagok még azok közül, akik egykor alapították.

Ahogy ők nevezik, a “kiskórus” történetének érdekessége, hogy eredetileg nem éneklés céljából gyűltek össze, hanem irodalmi estre. Az iniciátor egy gyülekezeti tag, Szentkirályi János bácsi volt, aki családja révén közeli kapcsolatot ápolt – az egyébként szintén evangélikus vallású – Reményik Sándor erdélyi származású költővel. A János bácsi által javasolt havi egy alkalom meg is valósult, az viszont még akkor nem volt látható, hogy ez mennyire összekovácsolja majd a közösséget, és egyéb gyümölcse is lesz. Például az, hogy megalakul a kórus, és az Egyesült Magyar Egyletek felkérésére immár hosszú évek óta részt vesznek énekes szolgálattal a nemzeti ünnepek alkalmával tartott megemlékezéseken.

Nt. Tamásy Éva elmondta, hogy a jubileumi műsor összeállításánál és a felkészülésnél nagy segítségükre voltak Veres Dániel és Klaudia, a Kőrösi Csoma Sándor Program idei ösztöndíjasai, akik kórus- és karvezetői végzettséggel bírnak. Az ünnepi alkalom repertoárja egészen választékos műfajokból tevődött össze, a klasszikus művektől egészen a mai, keresztény dicsőítő dalokig került a válogatásba, például Mozart, Bárdos Lajos vagy Sillye Jenő.

ReklámTas J Nadas, Esq

Jézus születésének ünnepéhez szorosan hozzátartoznak a néphagyományaink felelevenítései is, ezért a cserkészek minden évben – a kórus két évtizedes fennállása óta biztosan – tiszteletüket teszik a Nyugat-oldali Magyar Evangélikus Templomban, hogy betlehemes játékukkal mosolyt csaljanak a gyülekezet arcára. Mondanunk sem kell, a siker nem maradt el idén sem.

Nt. Tamásy Éva egy olyan Babits-idézettel zárta a megszólalását, amely akár az evangélikus énekkar mottója is lehetne: „Mindenik embernek a lelkében dal van, és a saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek.”

A Bocskai Rádió nevében szeretettel gratulálunk a 20. születésnaphoz, és áldásokkal teli szolgálatot kívánunk továbbra is!

Dorgay Zsófia

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

 

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.