Január végéig jelentkezhetnek egy kéthetes magyarországi utazásra magyar felmenőkkel rendelkező amerikai fiatalok. A magyar nyelvtudás nem elvárás a pályázók részéről, az viszont annál inkább, hogy az országhoz, a kultúrához és az örökséghez való kötődésen keresztül nyitottak legyenek felfedezni és megerősíteni személyes magyarságukat. A program múltjáról, az eddigi sikersztoriktól és a jelentkezési feltételeket Vajtay Gabriellával, a ReConnect Hungary program vezetőjével vázolta a Bocskai Rádióban. 

YouTube player

2025-ben immáron tizenkettedik alkalommal vághatnak neki az egyénileg kiválasztott, 21-28 év közötti észak-amerikai, kanadai fiatalok a Reconnect Hungary csoport tagjaként Magyarország és Erdély felfedezésének. A június 23-tól július 5-ig tartó kirándulás költségeinek egy része az utazót terhelik, másik részét pedig a Magyar Kormány finanszírozza. Az elbírálás fontos része Zoom-felületen keresztül a jelentkezők és a szervezők előzetes megismerkedése, a program elméleti alapjainak a bemutatása. A beszélgetésekre várhatóan február első két hetében kerül sor, az eredményről pedig február 18-án kapnak értesítést az érintettek.

A kirándulás szellemisége egyértelműen az etnikai identitás megőrzésének fontosságában rejlik. Egy olyan komplex élménycsomagról van szó, melynek keretein belül az utazó kortársaival tudja felfedezni magyar felmenői kulturális örökségét, a nemzet történelmét, de egyben a 21. századi Magyarországot is. A kirándulóknak alkalmuk nyílik koruk béli magyarországi fiatalok szemüvegén is szemlélni a térséget, a mindennapi életet. A program nevének jelentésében benne van az újracsatlakozás, visszakapcsolás lehetősége, ami a személyes, művészeti, technológiai, közéleti kapcsolatok bővítésének lehetőségét is magába foglalja. A program eszközöket ad a kettős identitás megerősítéséhez és egy nagyobb magyar közösségbe való beilleszkedéshez. A kéthetes utazást követően a résztvevők automatikusan tagjaivá válnak a Reconnected Participants alumni közösséghez.

Vajtay Gabriella elmondta, hogy a korábbi évek során körülbelül 255 fiatal élt a kirándulás lehetőségével, akik közül nagyon sokan kedvet kaptak ahhoz, hogy magyarországi felsőoktatási intézményben folytassanak tanulmányokat, a magyar fővárosban vállaljanak munkát, vagy éppen azzal a céllal tértek haza az Egyesült Államokba, Kanadába, hogy elsajátítják felmenőik anyanyelvét. Gabriella azt is hozzátette, hogy jó érzés látni a befektetett fáradságos munka gyümölcsét, ami már abban is lemérhető, hogy évről évre nagyobb az érdeklődés és a nyitottság kis hazánk megismerése iránt. 

ReklámTas J Nadas, Esq

Reconnect Hungary alprogramjai nyitva állnak a 28 évnél idősebb jelentkezők előtt előtt is, illetve a programban dolgozók külön ajánlattal bírnak azok számára, akik kifejezetten Erdély iránt érdeklődnek. A magyarlakta régióban  rövidebb vagy hosszabb idő eltöltésére is lehet mód, adot esetben szakmai, tudományos tevékenység folytatása céljából. A pontos információkról, határidők, korábbi résztvevők tapasztalatairól a hivatalos weboldalon lehet tájékozódni: reconnecthungary.org

Dorgay Zsófia

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

 

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.