„A cserkészet nem munka, az hivatás” – Szentkirályi Ödön mutatkozik be a közönségnek

A clevelandi szépkorú cserkészek újabb tagjához érkeztünk. Az előző interjúalanyok életével több párhuzamot találhatunk: közösek a gyermekévek Magyarországon, a háborús menekülés, a beilleszkedés az Újvilágba, és a minden állomásnál fontos szerepet játszó cserkész-tevékenység. A Szentkirályi Ödönnel készült anyag mégis rendhagyó, ugyanis egy igazi apa-fia beszélgetésnek lehettek szem- és fültanúi a Bocskai Rádió követői. A kérdező Szentkirályi Pál volt, a válaszoló pedig a 89 éves Ödönbá.

(A videó felvétel megnézhető itt a weboldalunkon is a vasárnapi élőadás után.)

„A cserkészet nem munka, az hivatás. A jó cserkész vezetők nem azért csinálták, mert tüntetni akartak az egyenruhájukkal, hanem mert szívvel-lélekkel segíteni akartak. Nekem ez tetszett. Nem az számított, hogy valakinek milyen rangja van, hanem az, hogy milyen munkát tud végezni.” – Szentkirályi Ödön Magyarországon született 1939-ig élt Győrben a családjuk. Édesapja és nagyapja hivatásos katonatiszt volt, édesapja a tűzérlaktanyában dolgozott, mint főhadnagy. Anyai ágú nagyapja pedig a tengerészek táborát szolgálta, Horthy Miklós barátja volt. Ödönbá ebbe a katonai környezetbe született, és a sorsának alakulását is meghatározta a család hovatartozása.

A cserkészettel 1940-ben, Budapestre való felköltözésük idején ismerkedett meg testközelből. Első kiscserkész-emléke a csapat női vezetője, akit a tábor tematikája miatt Akelának neveztek. Cserkészingjük még nem volt, pulóverrel helyettesítették. Sokszor járták a természetet, egynapos kirándulásokat tartottak.

Amikor az édesapja befejezte a tanítást a Ludovikán, mennie kellett a frontra. Rendszeresen jöttek az oroszok bombázni, a légitámadások gyakoriak voltak. Az élete része volt a háború. 1944-ben kikerültek a Mátrába az anyai rokonokhoz, hogy biztonságban tudják a családot. A menekülés néhány hónap múlva folytatódott, egy győri laktanya lett az új szálláshelyük. Mindössze 12 éves gyerekként nem sokat érzett a veszélyből, szerette a lovak közelségét, hogy ágyúkat láthatott élőben. A család barátja a következő év elején vonatra tette őket, hogy kijussanak a megsebesült családfőhöz Bécsbe. A történet érdekessége, hogy az Ausztria felé vezető úton a cserkész egyenruhát viselte. Akkor még nem az elhivatottság volt ennek az oka, hanem a praktikus öltözék.  Itt sem maradhattak sokáig, mivel az orosz előrenyomulás folytatódott. Hajóra szálltak a szülők a három gyermekkel, és elindultak felfelé a Dunán. Akkor még maguk sem tudták, hová tartanak, többször érték lövések a menekültekkel teli hajót. A helyzetet nem könnyítette meg, hogy édesanyjuk áldott állapotban volt, negyedik gyermekének a hajón adott életet.

Egy évet maradtak német menekülttáborban, majd tehervonat vagonjában tértek vissza Magyarországra. A rokonoknál töltötték az 1945-ös telet, mivel a budapesti házukat bomba érte. Nem maradtak nyugaton, mert megnyugtató híreket kaptak otthonról. Úgy hitték, hogy megtarthatják a házukat és örökölt földterületüket, a szülők azt is fontosnak tartották, hogy a három gyerek ne maradjon ki az iskolából. Új csapathoz került a gimnáziumban, de a cserkészetet hamarosan beszüntették Magyarországon. 1951-ben érettségizett, hamarosan munkát kapott egy útépítő vállalatnál. Az állami terror egyik félelmetes megnyilvánulása volt az ún. csengőfrász, amikor is a rendőrök becsengettek egy-egy gyanús, hatalom ellenségének tekintett személy lakásába, hogy elhurcolják. A Szentkirályi család feje a családját biztonságba helyezte, de ő maga nem úszta meg, Eger környékére vitték munkatáborba.

Ödönbá katonaságát az édesapja pályafutása határozta meg, ugyanis a katonagyerekeket külön alakulatokba gyűjtötték. Durva kiképzést kaptak, 1955-ben szerelt le, ekkorra az ezredtörzsben szolgált, a szerelők főnöke volt. Hazatérését követően hamarosan megházasodott.

Ödönbá fiatal éveit csupa történelmileg jelentős esemény kísérte végig, ilyen az 1956-os forradalom is.  Autóbuszvezetőként felajánlotta segítségét a kórházaknak: már meggyógyult betegeket szállított az otthonaikba, hogy felszabaduljanak helyek a forradalom sebesültjei számára. A budapesti forradalom Klári nevű testvérének elvette az életét. Ez volt a fő indok, hogy Ödönbá és felesége hirtelen döntéshozás után, csomagok nélkül nekivágott az ismeretlen nyugatnak. Autóstoppal, vonattal, jutottak el az osztrák határig. Amerikába pedig egy nagynéni segítségével kerültek, aki ekkor már az Egyesült Államokban élt.

Tettek egy rövid kitérőt Los Angelesben, de hosszútávon Clevelandben telepedtek le.  Ödönbá elkezdett mérnöknek tanulni, dolgozott, és igyekezett egyre jobban elsajátítani az angolt. Feleségével Melindával még csak kislányukról kellett gondoskodniuk, akinek később még három testvére született. A magyar életbe való beilleszkedés a magyar iskolával kezdődött: földrajzot tanított a segédtiszteknek. A 14. számú cserkészcsapat életét segítette, felkérték a tanyaparancsnoki pozíció betöltésére. Nyolc éven át munkálkodott a terület szépítésén. Időközben elvégezte a cserkésztiszti tábort, és az amerikai cserkészeknél is képezte magát.

Legkiemelkedőbb tevékenysége a magyar iskolához kötődik, Papp Gábor lemondása után 21 évig vezette a clevelandi magyar cserkészek oktatási centrumát. „Igyekeztem nem tanítani” – az volt az érzése, hogy igazgatóként a szervezésre és ügyintézésre kell fektetnie a hangsúlyt. A tanári gárda lelkesen szánta idejét a gyerekek oktatására. „A magyarságot és a tudást igyekeztem átadni.” – az anyanyelv megfelelő ismeretén túl történelmi és földrajzi ismeretet várt el a cserkészektől vizsgák alkalmával.

Köszönjük a cserkészek és magyarság érdekében végzett áldozatos munkáját, és főként azt, hogy tanulságot vonhatunk le egy olyan értékes és kihívásokkal teli élettörténetből, ami a mi rosszabb napjainknál jóval nehezebb volt. Köszönjük a példát, a helytállást és a tanítást!

Dorgay Zsófia
Kárpátalja