A lehető legjobb kapcsolatokat kell fenntartani a szomszédos országokkal, ez ugyanis hasznára válik a határon túli magyar nemzeti közösségeknek is, ami jól látható Magyarország és Románia esetében is – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, Kelemen Hunorral közös sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy

a magyar külpolitika szíve közepe a nemzetpolitika, a határon túli közösségek helyzetének javítása,

ennek pedig fontos eszköze a lehető legjobb kapcsolat fenntartása a szomszédos államokkal.

ReklámTas J Nadas, Esq

Rámutatott, hogy a kormány a nemzeti közösségekre összekötő kapocsként és erőforrásként tekint, ez igaz az erdélyi és székelyföldi magyarságra is. Majd kiemelte, hogy az RMDSZ teljesítménye önmagában is bizonyítja ezen megközelítés helyességét, minthogy a párt szerepvállalása jelentősen hozzájárult a kétoldalú együttműködés fejlődéséhez.

„Ez Magyarország stratégiai érdeke is, hiszen

minél jobb a magyar-román együttműködés, annál jobb az erdélyi, székelyföldi magyarságnak is”

– fogalmazott.

Ráadásul a mai, válságokkal terhelt időszakban nem is engedhetjük meg magunknak, hogy ne legyen hatékony, kölcsönös tiszteletre alapuló, kölcsönös érdekeket szolgáló kétoldalú együttműködés – tette hozzá.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a következő időszak a nagy közös építkezések éveiként lesz majd jellemezhető, ugyanis

két új autópálya-kapcsolat épül meg 2025-re és 2030-re, illetve a múlt héten is két új határátkelőhely építéséről született megállapodás.

„Számunkra fontos, hogy a határ összekössön, és ne elválasszon minket. És hogy mennyire köt minket össze a határ a következő időszakban, az sajnos nagy mértékben egy európai uniós döntésen múlik. Mivel

a mostani tizenkét határátkelési lehetőségből egy pillanat alatt huszonkettő lehetne, ha Románia végre csatlakozhatna a schengeni övezethez”

– szögezte le.

Közölte: Románia schengeni csatlakozásának blokkolása ellentétes a magyar nemzeti érdekkel, hosszú kerülőre kényszeríti a határ két oldalán élő közösségeket, megnehezíti a kapcsolat fenntartását, illetve szembemegy a gazdasági érdekekkel is.

A miniszter emlékeztetett, hogy tavaly Románia esetében Ausztria, Bulgária esetében pedig Hollandia blokkolta a döntést.

„Érdekes módon a nyugat-európai országok által használt vétó az európai döntéshozatal természetes része. Ha egy közép-európai ország nyúl a vétó eszközéhez, vagy gondolkozik egyáltalán rajta, az pedig már az európai egység súlyos megtörése és megsértése” – mondta.

„Ez kettős mérce, amelynek alkalmazásától jó lenne eltekinteni, ezért tisztelettel

arra kérjük Ausztriát, hogy az idei esztendőben ne blokkolja Románia schengeni csatlakozását”

– tette hozzá. Végül kijelentette, hogy a kormány továbbra is támogatja az RMDSZ tevékenységét annak érdekében, hogy sikeres legyen az erdélyi, székelyföldi magyar nemzeti közösség megerősítésének terén.

„Az jó mindenkinek, ha erős a magyar közösség, az jó Romániának, jó Magyarországnak, jó a román-magyar kapcsolatoknak, és mi továbbra is ezt fogjuk első számú szempontként alkalmazni, amikor a Romániával való kapcsolatainkat építjük, illetve amikor a Romániában élő magyar nemzeti közösséget támogatjuk” – összegzett.

Kelemen Hunor ugyancsak lényegesnek nevezte a romániai magyarság életfeltételeinek javítását, hogy így megállítsák a közösség fogyását. Ehhez szavai szerint az is szükséges, hogy jó legyen a két állam közötti viszony, pragmatikus legyen az együttműködés.

„Nem kell mindenben egyetérteni (…) a legfontosabb az, hogy a közös pontokat a két állam megtalálja, és rengeteg ilyen van” – emelte ki.

„A legeslegfontosabb természetesen az erdélyi magyar közösség jóléte és biztonsága. Ebben az elmúlt években, az elmúlt jó bő évtizedben a magyar kormány sokat segített, hiszen olyan paradigmaváltás történt, amely a nemzetpolitikát új pályára tette” – mutatott rá.

Az elnök köszönetet mondott a magyar kormánynak a támogatásáért a schengeni csatlakozás ügyében, amely szerinte fontos lenne, ráadásul időszerű, hiszen Románia rég teljesítette az előírt kritériumokat. Reményét fejezte ki, hogy a jövő évi soros magyar EU-elnökség alatt előrelépés történik ebben.

(Demokrata / MTI)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.